PÜ BH 2010/186
PÜ BH 2010/186
2010.07.01.
I. Gyermekelhelyezési perben a fél által a kirendelt igazságügyi szakértő véleményével szemben benyújtott magánszakértői vélemény alapot adhat a jogszabályban meghatározott szakértői testület megkeresésére (Pp. 183. §).
II. A gyermektartásdíj megállapításánál nemcsak a kötelezett kimutatott jövedelmének, hanem vagyoni viszonyainak is jelentősége van (Csjt. 69/C. és 72/A. §).
Az elsőfokú bíróság a felek házasságát felbontó ítéletében az 1995. június 3-án született D. G., az 1997. augusztus 12-én született M. M. és a 2001. április 27-én született H. G. kettős utónevű közös gyermekeket a felperesnél helyezte el. Az alperest gyermektartásdíjban marasztalta és rendelkezett az alperes és a gyermekek között kapcsolattartásról, továbbá a házastársi közös lakás használatának a megosztásáról.
Egyebekben (a közös szülői felügyelet elrendelése iránt) a keresetet és az alperes viszontkeresetét – amely a gyermekek közös szülői felügyelet melletti magánál történő elhelyezésére, a felperes gyermektartásdíjban való marasztalására, a felperes és a gyermekek közötti kapcsolattartás szabályozására és a házastársi közös lakás kizárólagos használatára irányult – elutasította.
Ítéletét a gyermekelhelyezés körében a lényeget tekintve azzal indokolta, hogy a házasság megromlása által előidézett válsághelyzetben, a családi egység felbomlása mellett, a gyermekek kedvezőbb fejlődése a két – gyermekeikhez őszintén ragaszkodó, ellátásukban, nevelésükben folyamatosan részt vevő – szülőik közül a felperes apánál várható. Az ő személyiségjegyei ugyanis az alperes anyáénál a gyermekek érdeke szempontjából jóval előnyösebbek. Ez a vonatkozó pszichológusi szakértői megállapítások mellett – az alperes által különösen kiélezett – konfliktusok soráni eseményekben és a peres eljárásban is megnyilvánult.
Az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával a viszontkereseti kérelmének maradéktalan helytadása érdekében az alperes fellebbezett. A felperes az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.
A fellebbezési eljárásban – a tartós jogviszonyban időközben bekövetkezett változások és a gyermeki érdekek minél teljesebb körű feltárása érdekében – a másodfokú bíróság részbizonyítást foganatosított. Ennek eredményeként a tényállást részletesen kiegészítette, és kiemelte azokat az elsőfokú eljárás adatai alapján is már kétséget kizáróan megállapítható tényeket, amelyeket ügydöntőnek tekintett.
Többek között rámutatott arra, hogy folyamatát tekintve – már csak a családi munkamegosztásból eredően is – a gyermekek gondviselésében és nevelésében a két szülő közül az anyának volt döntő szerepe. A szülői feladatait az alperes anya – a házasság megromlásáig a felperes által sem vitatottan – kifogástalanul ellátta. A házasság válságfolyamatában türelmet, kitartást és áldozatkészséget tanúsított, míg a felperes külső kapcsolatot létesített. Ez utóbbi tényről való tudomásszerzés az alperest pszichésen ugyan olyannyira megviselte, hogy szuicid kísérlete is volt, állapota azonban az önként igénybe vett pszichiátriai kezelés hatására javult, majd stabilizálódott is, amelyben anyai szerepe betöltésének is komoly jelentősége volt. A gyermekek körüli teendőket ugyanis a krízishelyzetben is maradéktalanul ellátta. Mindezekért az anya személyiségjegyeiben fellelhető labilitásnak és hangulatvezéreltségnek, amelyek a szakvélemény szerint az alperes nevelési alkalmasságát némiképp lerontják, olyan ügydöntő jelentőséget tulajdonítani, mint az elsőfokú bíróság, nem lehet. Ezt az értékelését vonatkoztatta a krízishelyzetben volt alperesi szuicid kísérletre és a perbeli magatartására is.
Mindkét szülőnek a gyermekekhez fűződő őszinte és kölcsönös kötődése, szülői alkalmassága, a felperesnek a családi egység megbomlásáért való felelőssége, az együttélés alatt jól működő huzamos idejű családi munkamegosztás, a legkisebb gyermeknek az anyához való erősebb érzelmi kötődése mellett az odaadó, felelősségteljes alperesi szülői magatartás értékelésével, a kiegészült és pontosított tényállásból a gyermekek érdekére az elsőfokú bírósággal ellentétest következtetést vont le. Ítéletében ezért az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta. A három gyermeket az alperes anyánál helyezte el, amellett is, hogy a gyermekek gondviselésében, nevelésében elfoglaltságaihoz képest a felperes is tevőlegesen részt vállalt.
Gyermektartásdíjra – az alperes által igényelt havi 3¤80 000 forint helyett csak havi 3¤70 000 forint összegben – a felperest kötelezte. A gyermekek és a szülő kapcsolattartását a felperes viszonylatában szabályozta. Módosította a lakáshasználat megosztását, míg egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét helybenhagyta, a felperest fellebbezési részperköltségben marasztalva.
Az ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet hatályában fenntartását kérte, valamint felülvizsgálati eljárási költséget.
Kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság döntése nem helyénvaló, mert a magánszakvélemény bizonyító erejével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság iránymutatásától eltérő részbizonyítás után alaptalanul mérlegelte felül az elsőfokú bíróság tényállását, abból pedig a gyermekek érdekének nem megfelelő következtetés levonásával döntött az ő elhelyezésük kérdésében. Ezt alátámasztandóan az alperesnek a jogerős ítélet kihirdetése utáni kontrollálatlan magatartására is hivatkozott. Jogszabálysértésként a Csjt. 72/A. §-ának kívül a Csjt. 69/C. § (2) bekezdésében foglaltakat is megjelölte, ez utóbbit a gyermektartásdíjban való marasztalásával összefüggésben, sérelmezve, hogy annak mértékét a jogerős ítélet az alperesi fellebbezésnek helytadva a teljes fizetésében határozta meg.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezéseinek a hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A másodfokú bíróság – a Pp. 235. § (1) bekezdés második fordulata, a 249. § (1) bekezdése és a Legfelsőbb Bíróság 17. számú Irányelvében foglalt azon iránymutatás szem előtt tartásával, hogy a gyermekek érdeke megállapításakor valamennyi őket érintő tényt, körülményt fel kell tárni [akár hivatalból is a Pp. 286. § (1) bekezdés alkalmazásával] – a Pp. 253. § (2) bekezdésében foglalt jogkörében eljárva nem sértett eljárási vagy anyagi jogi jogszabályt, amikor a részbizonyítás lefolytatása után az elsőfokú tényállást, illetőleg a tényállásból levont jogi következtetést ,,felülmérlegelte''.
A kétfokú eljárás bizonyítási anyagának összegzésével a kiegészített és pontosított tényállás a peres felek egymástól részben eltérő előadásainak, a kihallgatott tanúk vallomásának, a perbeli igazságügyi pszichológus szakértő véleményének, a ,,magánszakértő'' véleményének, az Egészségügyi Tudományos Tanács Eseti Bizottsága véleményének, a becsatolt okirati bizonyítékoknak az egymással való egybevetésén, azok okszerű, logikai ellentmondástól mentes és a Pp. 206. §-a (1) bekezdésében foglalt elveknek egyébként is megfelelően történő értékelésén alapult.
A gyermekek érdekére levont következtetése – amelyet igen részletesen és körültekintően megindokolt – is megfelelt a Legfelsőbb Bíróság 17. számú Irányelvében foglalt és számos eseti döntésében kibontott azon iránymutatásnak, hogy bár a gyermeki érdeket érintő egyes tényeket, körülményeket súlyuknak megfelelően kell értékelni, de helyes döntés csak a különféle bizonyítási eszközök útján nyert összes adat, bizonyíték, tény egybevetésével, azok együttes mérlegelésével hozható.
Mindezekből adódóan, figyelemmel arra is, hogy a felülvizsgálati eljárásban keretében történő felülmérlegelésre a Pp. 270. § (2) és 275. § (3) bekezdése alapján jogszabálysértés hiányában lehetőség nincsen, a jogerős ítélet elleni felülvizsgálati kérelem nem ad alapot a döntés megváltoztatására.
A kérelemben foglalt konkrét érvekkel kapcsolatban, a gyermekelhelyezést illetően a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutat rá.
Igaz, hogy a szakértői jogosultsággal rendelkező pszichológus magánfelkérésre adott véleménye általában csak mint a fél álláspontja vehető figyelembe, de – bár döntés alapját nem képezheti – megfelelő mérlegelés mellett, mint adott esetben is, az abban foglaltak alkalmasak lehetnek a bíróság kirendelésére adott igazságügyi szakvéleményben foglaltak kétségessé tételére (BH 1999/365.). Így kivételesen indokolhatják a Pp. 183. §-a szerinti testület megkeresését is.
A másodfokú bíróság ezért a Pp. 3. § (5) bekezdésében foglalt szabad bizonyítási rendszerre, illetőleg eszközökre is figyelemmel, sem eljárásjogi szabályt nem sértett, sem a Legfelsőbb Bíróság iránymutatásaival nem járt el ellentétesen, amikor a per egyéb adataira is tekintettel az Egészségügyi Tudományos Tanács Eseti Bizottságát kereste meg – az időmúlás alatt bekövetkezett változások értékelésére is kiterjedően – vélemény adására.
A jogerős ítélet kihirdetését követő eseményeket pedig
– amit az alperes a felperessel egyébként is ellentétesen adott elő – a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. § (1) bekezdése alapján értékelni nem lehetett. A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére álló adatok alapján dönt, bizonyítás felvételének a felülvizsgálati eljárásban nincs helye.
Ami pedig a gyermektartásdíj mértékét illeti, a másodfokú bíróság e körben is az eljárás anyagával összhangban, eljárási és anyagi jogszabálysértés nélkül, a Pp. 206. § (1) bekezdésében írtaknak mindenben megfelelően mérlegelve a feltárt adatokat, állapította meg a tényállást, rendelkezése az irányadó jogszabályoknak megfelel.
Téves az a felperesi érvelés, hogy a szülők vagyoni, jövedelmi helyzetét a másodfokú bíróság elmulasztotta volna feltárni és az alperes fellebbezésének egészében helytadva határozott volna, az ő fizetésének jogszabálysértéssel az egészét igénybe véve.
A jogerős ítélet 3¤ havi 10 000 forinttal, azaz összesen havi 30 000 forinttal kevesebb gyermektartásdíjban marasztalta a felperest, mint amire a fellebbezés (illetőleg az eredeti viszontkereset) irányult, és nemcsak a felek kimutatható jövedelmét, hanem a Csjt. 69/C. § (1) bekezdés b) pontjának megfelelően a gyermektartásdíj alapjául szolgáló valós jövedelmüket és vagyoni helyzetüket is feltárta.
A Csjt. 69/C. § (2) bekezdését pedig a jogerős ítéleti rendelkezés azért nem sérti, mert a felperes jövedelme – ami a törvényhely szerint irányadó –, nem azonos a havi fizetésével. Olyan szülőnél egyébként, mint a felperes, akinek az életviteléből és a vagyoni helyzetéből kimagasló anyagiakra lehet következtetni, a gyermektartásdíj alapja nemcsak a fizetéstől, hanem a nyomon követhető rendszeres havi jövedelemtől is eltérhet.
A jogerős ítélet a gyermektartásdíj mértéke körében a kötelezett teljesítőképessége tekintetében is a bizonyítékok okszerű, nem iratellenes, logikai hibáktól mentes mérlegelésen alapul és jogi következtetése az anyagi jogszabályokat sem sérti.
A kifejtetteknek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott részét hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. II. 21.840/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás