19/2010. (III. 5.) ME határozat
19/2010. (III. 5.) ME határozat
az ELI (Extreme Light Infrastructure) projekt megvalósításához kapcsolódó kormányzati feladatok végrehajtásában közreműködő miniszterelnöki megbízott kinevezéséről1
2010.03.06.
1. A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 27. § (2) bekezdése alapján megbízom dr. Lippényi Tivadart az ELI (Extreme Light Infrastructure; integrált európai kutatási nagyberendezés) projekt megvalósításához kapcsolódó kormányzati feladatok koordinálásával, továbbá a projekt megvalósítására irányuló hazai és nemzetközi diplomáciai és szakértői szintű tárgyalások vezetésével. A miniszterelnöki megbízott a nemzetközi tárgyalások során a „Plenipotentiary of the Hungarian ELI program” cím viselésére jogosult.
2. A miniszterelnöki megbízott
a) szervezi az ELI projekttársaság létrehozását, melynek elsődleges feladata az ELI I. fázisának magyarországi előkészítése és megvalósítása, valamint az ELI nemzetközi konzorciumában való magyar részvétel;
b) koordinálja az ELI finanszírozásához, a nemzetközi konzorcium létrehozásához és előnyös magyar részvételi pozíciók kialakításához szükséges hazai és nemzetközi tárgyalásokat; kidolgozza az ELI nemzetközi konzorciumban történő részvételünk feltételrendszerét és képviseli a magyar javaslatot nemzetközi szinten;
c) összehangolja a szakmai érdekeket, erősíti a partnerséget nemzetközi, országos, regionális és helyi szinten, illetve koordinálja az ELI-vel kapcsolatos kommunikációs tevékenységet;
d) elkészíti és a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter útján a Kormány elé terjeszti az ELI magyarországi megvalósításának teljes programtervezetét, illetve a kapcsolódó nemzetközi szerződések megkötéséhez szükséges dokumentumokat;
e) az ELI projekt megvalósításához kapcsolódó kormányzati feladatok végrehajtásáról minden naptári hónapban előrehaladási jelentést készít a Kutatási és Tudománypolitikai Tanács részére.
3. A miniszterelnöki megbízott e megbízatásával összefüggésben díjazásra, költségtérítésre vagy egyéb juttatásra nem jogosult.
4. A miniszterelnöki megbízott működésének feltételeiről a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter gondoskodik.
5. Felhívom a nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztert, a külügyminisztert, a pénzügyminisztert és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökét, hogy az ELI projekt megvalósításához kapcsolódó kormányzati feladatok végrehajtásában működjenek együtt a miniszterelnöki megbízottal.
6. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba, ezzel egyidejűleg az Európai Neutronkutató Központ (European Spallation Source) projekt megvalósításához kapcsolódó kormányzati feladatok végrehajtásában közreműködő miniszterelnöki megbízott kinevezéséről szóló 41/2008. (IX. 19.) ME határozat hatályát veszti.
1
A határozatot a 34/2011. (IV. 15.) ME határozat 1. pontja hatályon kívül helyezte 2011. április 16. napjával.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
