198/2010. (VI. 17.) Korm. rendelet
198/2010. (VI. 17.) Korm. rendelet
a veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről szóló 189/2010. (VI. 4.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzet teljes feloldásáról1
A Kormány az Alkotmány 35. § (1) bekezdésének i) pontjában meghatározott hatáskörében eljárva, a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény 7. § (1) bekezdésére tekintettel a következőket rendeli el:
1. § A Kormány a veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről szóló 189/2010. (VI. 4.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerint Bács-Kiskun megye, Csongrád megye és Jász-Nagykun-Szolnok megye közigazgatási területére kihirdetett veszélyhelyzetet feloldja.
2. § A Kormány az árvízvédekezéssel összefüggő, 2010. június 4. 20.00 órát követően felmerült, indokolt költségek felméréséről és biztosításáról külön intézkedik.
3. § (1) Ez a rendelet 2010. június 17-én 18 órakor lép hatályba.
(2) Hatályát veszti a veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről szóló 189/2010. (VI. 4.) Korm. rendelet.
(3) Ez a rendelet 2010. június 18-án hatályát veszti.
A rendelet a 3. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2010. június 18. napjával.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
