• Tartalom

20/2010. (XII. 22.) KIM rendelet

20/2010. (XII. 22.) KIM rendelet

az egyes cégnyilvántartással összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról1

2010.12.25.

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 128. § a)–c), f) és j) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az 1. §, valamint az 5. § (1) és (4) bekezdése tekintetében a 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) és e) pontjában foglalt feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § Az illeték és közzétételi költségtérítés elektronikus úton történő megfizetéséről a cégeljárásban és más cégügyekben szóló 25/2006. (V. 18.) IM rendelet (a továbbiakban: Efcvhr.) 8. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

8. § A számviteli törvény szerinti beszámoló letétbe helyezése és közzététele esetén a költségtérítést a beszámoló benyújtását megelőzően kell a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 10032000-01810039-00000000 számú számlaszámára megfizetni. A fizetésre az 1. és 2. §-t megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a befizetés igazolására irányuló kérelmet – a kérelem elektronikus aláírással való ellátása nélkül – a befizető terjeszti elő. A Céginformációs Szolgálathoz a beszámolóval együtt elektronikus úton meg kell küldeni a Magyar Államkincstár által kiadott elektronikus igazolást.”

2. § (1) A Cégközlönyben megjelenő közlemények közzétételéről és költségtérítéséről szóló 22/2006. (V. 18.) IM rendelet (a továbbiakban: Ckvhr.) 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A cég-, illetve a változás bejegyzésének közzétételét tartalmazó közlemény szövege megegyezik a cégbíróság által hozott végzésnek a cégjegyzék rovatait érintő tartalmával, valamint azzal a tájékoztatással, hogy az egyes cégjegyzékrovatokra vonatkozóan mely cégiratok tekinthetők meg a cégbíróságon. Emellett fel kell tüntetni a bejegyzésről rendelkező végzés meghozatalának időpontját is. A végzés egyéb részeit, illetve az eljáró cégbíró (bírósági ügyintéző) aláírását a közlemény nem tartalmazza.”

(2) A Ckvhr. 7. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az (1) bekezdésben felsoroltak a közlemény szövegét közvetlenül a céginformációs szolgálat részére küldik meg postán, faxon vagy elektronikus úton, a közzétételi költségtérítés (többszöri közzétételi kötelezettség esetén valamennyi megjelenési alkalom költségtérítése) befizetésének igazolásával együtt. A közzétételi költségtérítést a közzétételre köteles cég vagy más szervezet köteles megfizetni, a befizetés igazolására szolgáló átutalási megbízáson befizetőként a cég vagy a szervezet nevét és székhelyét kell feltüntetni. Az átutalási megbízás „közlemény” rovatában a befizető cég cégjegyzékszámát is szerepeltetni kell.”

(3) A Ckvhr. 9. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A cégbírósági közlemények közzétételi költségtérítését a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 10032000-01810039-00000000 számú számlájára kell elektronikus úton, külön rendeletben foglaltak szerint megfizetni. A 6. § szerinti bíróság, illetve cég vagy más szervezet közleményeinek közzétételéért a költségtérítést a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 10032000-01397136-30000003 számú számlájára kell megfizetni.”

3. § (1) A Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat működéséről, valamint a céginformáció költségtérítéséről szóló 1/2006. (VI. 26.) IRM rendelet (a továbbiakban: Cszvhr.) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

1. § Az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium szervezeti egységeként működő Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat (a továbbiakban: céginformációs szolgálat) a Ctv. 1. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott, a cégjegyzékadatok és a cégiratok megismerését szolgáló céginformáció-szolgáltatási kötelezettségének az e rendeletben foglalt szabályok szerint tesz eleget.”

(2) A Cszvhr. 7. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A céginformációs szolgálat a kért céginformációt – a Ctv. 15. § (3) bekezdésében meghatározott kivétellel – az e rendelet szerinti – az általános forgalmi adót is tartalmazó – költségtérítés megfizetésének igazolását követően adja ki. A költségtérítést papír alapú kérelem esetén a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 10032000- 01397136-30000003 számú számlájára kell megfizetni. A befizető egyértelmű azonosítása érdekében a készpénz-befizetési utalvány vagy az átutalási megbízás „közlemény” rovatában fel kell tüntetni a befizetés jogcímét (céginformáció költségtérítése), valamint ha a befizető cég, a cégjegyzékszámát is. Amennyiben a céginformációt elektronikus úton kérik, a költségtérítést a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 10032000-01810039-00000000 számú számlájára kell elektronikusan megfizetni. A költségtérítés elektronikus úton történő megfizetésének részletes szabályait külön rendelet állapítja meg.”

4. § Az ingyenes céginformációról szóló 47/2007. (X. 20.) IRM rendelet 2. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A céginformációs szolgálat az ingyenes céginformációt a 4. § és 5. § szerint biztosítja.”

5. § (1) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg

a) az Efcvhr. 1. § (1) bekezdésében az „Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat” szövegrész helyébe a „Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat” szöveg lép,

b) az Efcvhr. 1. § (2) bekezdésében és 4. § (2) bekezdésében a „számla száma és tulajdonosának neve (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium)” szövegrész helyébe a „számla száma és tulajdonosának neve (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)” szöveg lép,

c) az Efcvhr. 3. § (1) bekezdésében az „Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól” szövegrész helyébe az „igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumtól” szöveg lép.

(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg

a) a Ckvhr. 1. § (1) bekezdésében és 9. § (2) bekezdésében az „Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium” szövegrész helyébe az „igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium” szöveg lép,

b) a Ckvhr. 5. § (1) bekezdésében az „Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálata” szövegrész helyébe a „Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat (a továbbiakban: céginformációs szolgálat)” szöveg lép,

c) a Ckvhr. 7. § (4) bekezdésében, valamint 10. § (1) bekezdésének b) és d) pontjában az „Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumba” szövegrész helyébe az „igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba” szöveg lép,

d) a Ckvhr. 10. § (1) bekezdésének nyitó szövegrészében az „Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz” fordulat helyébe az „igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumhoz” szöveg lép.

(3) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a Cszvhr. 11. §-ában az „Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal” szövegrész helyébe az „igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériummal” szöveg lép.

(4) A számviteli törvény szerinti beszámoló elektronikus úton történő letétbe helyezéséről és közzétételéről szóló 11/2009. (IV. 28.) IRM–MeHVM–PM együttes rendelet 3. § (1) bekezdésében a „www.e-beszamolo.irm.hu honlapon” szövegrész helyébe a „www.e-beszamolo.kim.gov.hu honlapon” szöveg lép.

6. § (1) E rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivételekkel – a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

(2) E rendelet 2. § (1) bekezdése, 3. § (1) bekezdése és 4. §-a 2010. december 31-én lép hatályba.

(3) E rendelet 2011. január 1-jén hatályát veszti.

1

A rendelet a 6. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2011. január 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére