BÜ BH 2010/208
BÜ BH 2010/208
2010.08.01.
I. A sikkasztás bűncselekményének megállapíthatósága szempontjából a ,,rábízás'' fogalma alatt az idegen dolog birtokba adását, a birtoklás jogának rövidebb vagy hosszabb időre történő átengedését kell érteni.
Nem értékelhető rábízásként a felkérés, amely a dolog pillanatnyi őrizetére vagy felügyeletére vonatkozik: az így átadott dolog eltulajdonítása lopást valósít meg [Btk. 317. § (1) bek.].
II. A sikkasztás elkövetési magatartásai közül ,,a jogtalan eltulajdonítás'' az idegen dolog feletti tulajdonosi jogok végleges elvonásával valósul meg [Btk. 317. § (1) bek.].
III. A folytatólagosság törvényi egységébe tartozó több, azonos büntető tényállásba ütköző cselekmény egyetlen bűncselekményt képez, ezért az egyes részcselekmények büntethetőségének önálló elévülése kizárt [Btk. 12. § (2) bek., 67. §].
A városi bíróság a 2006. november 16-án kihirdetett ítéletével F. K.-né terhelt bűnösségét 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében és 1 rendbeli hűtlen kezelés bűntettének kísérletében állapította meg, s ezért őt halmazati büntetésül 500 napi tétel, napi tételenként 600 forint összegű, összesen 300 000 forint pénzbüntetésre ítélte.
A megállapított tényállás a következőket tartalmazza:
F. K.-né terhelt a vádbeli időszakban D. község polgármestere volt. A hátrányos helyzetű település állami támogatásban részesült, amelyet – amennyiben az önkormányzat saját bevételhez jut – elveszíthetett volna. Ezért a község fejlesztése érdekében az önkormányzat 1999-ben létrehozta a D.-ért Alapítványt. Az alapítványhoz befizetett összegek az önkormányzat pénztárában nem jelentek meg. Az alapítványon belül létrehozták az ,,iskola'' elnevezésű alszámlát is, az iskola fenntartására és fejlesztésére a jövedelemadó 1 százalékát erre lehetett befizetni.
1) A B. Önkormányzati B. Kft. és a D.-i Önkormányzat 1996-ban szerződést kötött, amelyben az önkormányzat vállalta, hogy a szerződésben összegszerűen meghatározott közműfejlesztési hozzájárulást a gázigénylőktől beszedi. Ennek összegyűjtésére az önkormányzatnak a P.-D. Takarékszövetkezetnél vezetett számlája szolgált.
Az önkormányzat azonban 1 084 713 forinttal tartozott a török-kori malom felújítása kapcsán a K&H-nak, amely fizetési meghagyást is benyújtott. A terhelt e tartozás kiegyenlítése érdekében aláírta azt az 1998. október 19-ei keltezésű megbízást, amellyel az említett gázszámláról a fenti összeg átutalására adott megbízást az Rt. bankszámlájára.
Az átutalás teljesítése – a helytelen számlaszám feltüntetése miatt – nem történt meg.
2) Az 1997. február 3-án kelt szerződéssel az önkormányzat 2 000 000 forint értékben ingatlant adott el. Az adásvételi szerződés értelmében az O. Befektetési Rt.-nek, mint vevőnek a vételárat a D.-ért Alapítvány részére kellett átutalnia. Az alapítvány számlájára érkezett 2 000 000 forintot a terhelt – a török-kori malom felújítási munkáinak finanszírozására hivatkozva – 1997. február 7-én felvette, azonban az önkormányzat bankszámlájára nem fizette be, s azt nem is a megjelölt célra fordította. Ezt az összeget eltulajdonította, majd ismeretlen módon felhasználta.
3) A H. Rt. 1996. november 13-án 2 500 000 forintot utalt át a D.-ért Alapítvány ,,iskola'' megjelölésű alszámlájára. A terhelt – tudomást szerezve a pénz megérkezéséről – felszólította a számla felett rendelkezésre jogosult K. J.-t és S. D.-t, hogy az összeget vegyék fel, s adják át neki. Minthogy e két személy a terhelt házastársa által igazgatott iskola pedagógusa volt, a felszólításnak eleget tettek, s 1996. november 13-án felvették, majd 1996. november 14-én átadták a pénzt a terheltnek.
A terhelt a 2 500 000 forintot 1996. november 14. és 1996. december 20. közötti időben – azért, hogy az önkormányzat a D. Lakópark É. B. és É. Rt. alaptőkéjébe befizetést teljesítsen – átadta É. T.-nak, így az említett összeggel sajátjaként rendelkezett. A terheltnek erre sem az alapítvány kuratóriumától, sem az önkormányzat képviselő testületétől nem volt felhatalmazása.
4) 1996. december 13-án ismeretlen befizető a D.-ért Alapítvány ,,iskola'' megjelölésű bankszámlájára 1 375 000 forintot utalt át a ,,Sz. dűlő vízvezeték támogatása'' megjelöléssel. A terhelt erről tudomást szerezve ismét felszólította K. J.-t és S. D.-t, hogy a pénzt vegyék fel, s adják át neki. Ez 1996. december 16-án meg is történt. A terhelt az 1 375 000 forintot sem az önkormányzat számlájára, sem a Sz. dűlői vízmű társuláshoz nem fizette be, azt eltulajdonította és ismeretlen módon felhasználta.
5) 1998. június 12-én alapítványi támogatás címén ismeretlen befizető az alapítvány ,,iskola'' alszámlájára 600 000 forintot fizetett be. Ezt az összeget a terhelt felszólítására ezúttal is K. J. és S. D. vette fel 1998. január 16-án, s adta át a terheltnek, aki azzal sajátjaként rendelkezett, mivel azt az általános iskola felújítási munkálatainak finanszírozására fordította.
6) D. Község Önkormányzata 1992. október 15-én bérleti szerződést kötött a b.-i székhelyű J. nonprofit egyesülettel a d.-i iskolaépület bérbeadására az 1993-1997. évek június 15-étől szeptember 1-jéig terjedő időszakára. A bérleti díj éves összege 250 000 forint volt. A felek 1997. február 21-én 1997-1999. év hasonló időszakára újabb bérleti szerződést kötöttek, ezúttal az éves bérleti díj 200 000 forintot tett ki.
Az 1992. október 15-ei szerződést a felek akként egészítették ki, hogy az 1996. évre a bérleti díj összegét 400 000, míg 1997. évre 450 000 forintra módosították azzal, hogy az önkormányzat beruházásokkal – amelyek értéke nem haladhatja meg az 1 500 000 forintot – javítja az épület műszaki állapotát. 1996. március 14-én a felek az 1996. június 1. és 2001. május 31. közötti időszakra ugyancsak bérleti szerződést kötöttek az önkormányzat D., Sz. I. utca 2. szám alatti épületének egy 102 m2-es részére.
A J. magyarországi képviselete 1998. május 9-én a felsorolt munkálatok 1998. július 1-jei elkészülte esetén 500 000 forint megfizetését vállalta.
A terhelt a J. szervezettől 1996. március 13. és 1998. május 27. között – kilenc részletben – összesen 2 545 785 forintot vett át. Ezeket az összegeket az önkormányzat számlájára nem fizette be, a pénz ismeretlen helyre került. Az 1 100 000 forintért vásárolt építőanyagot is beszámítva összesen 3 995 785 forint állt ilyen módon a terhelt rendelkezésére. Az iskola felújítása során 2 495 525 forint értékben vásároltak anyagot, illetve végeztek munkát, a különbözetként jelentkező 1 500 260 forintot a terhelt ismeretlen módon felhasználta.
7) D. Község Önkormányzat képviseletében a terhelt 1996. augusztus 6-án adásvételi szerződést kötött a V. Ö. Bt.-vel, mint vevővel. Az adásvétel tárgya a d.-i sporttelep 2000 m2 nagyságú telekrésze volt 1 000 000 forint értékben. A terhelt a vevőtől a vételárat készpénzben kérte, amelyet 1996. szeptember 26-án a bt. beltagjától át is vett. Ezt azonban az önkormányzat pénztárába nem fizette be, azt ismeretlen módon felhasználta.
A jelzett cselekmények kapcsán az elkövetési érték összege a D.-i Önkormányzatot érintően 4 150 260, a D.-ért Alapítvány tekintetében 4 475 000 forint volt.
Védelmi fellebbezések folytán az ügyben másodfokon a megyei bíróság járt el, s a 2007. június 14-én meghozott ítéletével mindössze annyiban változtatta meg az elsőfokú bíróság határozatát, hogy a sikkasztással megvalósított cselekményeket 2 rendbeli folytatólagosan, jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének minősítette.
Pontosította a tényállást azzal, hogy a D.-ért Alapítvány nyilvántartásba vételére 1992. április 24-én került sor, s 1999-ben az önkormányzat az alapítványt mint közalapítványt kívánta a továbbiakban működtetni.
Helyesbítette a megyei bíróság a tényállást azzal is, hogy a J. szervezettől és a Lakópark Rt.-től a terhelt összesen 3 645 785 forintot vett át.
A másodfokú bíróság kiegészítette az elsőfokú bíróság jogi indokolását is, megállapítva, hogy a Btk. 2. §-ára figyelemmel az elkövetéskori büntető anyagi jogi szabályok alkalmazására került sor, mivel azok a terhelt számára kedvezőbb elbírálást eredményeztek.
A jogerős ügydöntő határozat ellen a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjára alapozottan. Álláspontja szerint a tényállás nincs kellően felderítve, ebből eredően a jogi következtetések is tévesek.
A tényállás 1. pontját illetően a terhelt nem volt az önkormányzat vagyonának kezelője, mert a cselekmény elkövetését megelőző napon polgármesteri tisztsége megszűnt. Hiányzik továbbá a vagyonkezelési kötelezettség szándékos megszegése is, így terhére – gondatlanságára figyelemmel – a hanyag kezelés vétsége lenne megállapítható, annak azonban a kísérlete nem büntetendő. Kérdéses, hogy az átutalás sikeressége esetén ki és milyen összegben szenvedett volna kárt.
A 2. pontban részletezett cselekmény kapcsán a terhelt az önkormányzat sérelmére nem követhetett el sikkasztást, mert ingatlan elsikkasztása fogalmilag kizárt. A terhelt 1997. február 4-én beszámolt a képviselőtestület előtt a szerződésről és a 2 000 000 forint mikénti felhasználásáról. A testület a beszámolót elfogadta, ezzel pedig a vételár engedményezésének felelősségét átvállalta. A 2 000 000 forint elsikkasztásáról sincs tehát szó, tekintve, hogy annak felhasználásáról a testület tudomással bírt. Rábízás egyébként ebben az esetben sem történt, hanem csupán vagyonkezelés. Ezért – amennyiben tényállásszerű lenne a cselekmény – annak hanyag vagy hűtlen kezeléskénti minősítése merülhet fel.
A tényállás 3. pontját illetően – rábízás hiányában – a terhelt sikkasztást ugyancsak nem követett el. Az a tény, hogy a 2 500 000 forint befizetés az alapítvány ,,iskola'' alszámlájára érkezett, nem jelenti a cél meghatározását, s nem nyert tisztázást a befizető szándéka sem. Vizsgálni kellett volna, hogy a kuratóriumi tisztségviselők rábízták-e a terheltre a pénzt vagy részére csupán átadták (és ez utóbbi esetben az átadás jogszerűen történt-e).
Szintén kérdéses a rábízás a 4. pont alatt részletezett cselekmény kapcsán is.
Az 5. pont alatti cselekmény esetében a terhelt az ,,iskola'' alszámlára érkezett adományt az iskola felújítására fordította, cselekménye tehát nem bűncselekmény.
A 6. tényállási pont kapcsán a terheltnek a felvett összegek felhasználásához felhatalmazásra nem volt szüksége. Jogszerűen járt el, az elszámolás megtörténte vagy elmaradása pedig nem feltétele a bűnösség megállapításának.
A terhelt a 1., 2., 6. és 7. pontban foglalt cselekményeket követte el az önkormányzat sérelmére, mégpedig a 2. pont alattit 1997 februárjában, a 6. pont alattit 1996 márciusa és 1998 májusa között, míg a 7. pont szerintit 1996. szeptember 26-án. A terhelt a település érdekében járt el, anyagi hasznot nem realizált, így egységes akarat-elhatározásról nincs szó. Minthogy a terhelt a 6. pont alatti cselekményt nem követte el, a 2. és 7. pontban írt cselekmény esetében – az 5 hónapos időközre tekintettel – a rövid időközönkénti véghezvitel mint a folytatólagosság másik törvényi kritériuma, nem állapítható meg. Ez viszont a 7. pont alatti cselekmény elévülését jelenti.
Feltételezve a sajátjakénti rendelkezést, az bizonyított, hogy a terhelt egyetlen cselekménye során sem gyakorolta szándékosan jogellenesen a tulajdonost megillető rendelkezési jogot, s nem a saját javára, a sértett érdekeivel ellentétesen járt el, hanem kizárólag a település érdekeit szolgálta.
A Legfőbb Ügyészség nyilatkozatában az indítványt alaptalannak tartotta. Ellenben a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a terhelt javára felülvizsgálati indítványt terjesztett elő. Az elkövetéskor hatályban lévő büntető anyagi jogi szabály, a Btk. 51. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis a pénzbüntetés napi tételeinek maximuma 360 napi tétel volt. Ehhez képest az 500 napi tétel kiszabása törvénysértő. Ezért – miként a nyilvános ülésen jelenlévő ügyész is – indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság etekintetben az ítéletet változtassa meg, s maga hozzon a törvénynek megfelelő határozatot.
A terhelt javára szóló felülvizsgálati indítványok közül a Legfőbb Ügyészség indítványa alapos.
A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely kizárólag a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében felsorolt okokból vehető igénybe. Ennek megfelelően a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontja lehetőséget biztosít ugyan a bűnösség megállapításának és a jogi minősítés helyességének, s ez utóbbival összefüggően a büntetés mértékének vitatására, de csak az irányadó tényállásra alapozottan. A Be. 423. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanis a jogerős ügydöntő határozatban rögzített tényállás nem támadható. A védői felülvizsgálati indítványnak azok az érvei tehát, amelyek a bizonyítottság hiányára, a releváns tények részbeni felderítetlenségére vonatkoznak, kívül esnek a felülvizsgálat keretein.
Az indítvány az 1. tényállási pont kapcsán az Alkotmány 44. §-ának (3) bekezdésére hivatkozott annak alátámasztásául, hogy a cselekmény elkövetésének napján, 1998. október 19-én (mivel az előző napon tartott helyi önkormányzati választáson a választópolgárok új polgármestert választottak) a terhelt polgármesteri tisztsége, s ennek következményeként a vagyonkezelői megbízatása már megszűnt.
Az Alkotmány 44. §-ának (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy a polgármester megbízatása – szemben a képviselőtestület megbízatásával, amely az önkormányzati általános választás napjáig tart – az új polgármester megválasztásáig tart. Ezzel állt összhangban az 1994. évi LXIV. törvény – elkövetés időpontjában hatályos – 2. §-a (1) bekezdésének a) pontja, mely szerint a polgármester e tisztsége a helyi önkormányzat képviselőtestület megválasztásának lejártát követően az új polgármester megválasztásával szűnik meg.
Az új polgármester pedig nem a választás napján közölt előzetes eredmény alapján, hanem akkor tekintendő megválasztottnak, amikor az 1997. évi C. törvény 73. §-a (2) bekezdésének megfelelően az illetékes választási bizottság megállapítja a választás eredményét. Ez viszont a jelen ügyben 1998. október 19-én – jóllehet az előzetes adatok azt jelezték, hogy a terhelt a választást elveszítette – még nem történt meg. Mindemellett az sem kétséges, hogy a polgármesteri tisztség megszűnése nem jelenti egyben a különböző jogviszonyokból fakadó kötelezettségek automatikus megszűnését is, hiszen a tisztségét elvesztő polgármesternek – amint azt az 1994. évi LXIV. törvény utóbb módosított 2. §-ának (5) bekezdése már részletesen szabályozza is – a munkakörét át kell adnia. Ekként tehát a terhelt 1998. október 19-én változatlanul az önkormányzat vagyonának kezelésével megbízott személy volt, így amikor az igénylőktől közműfejlesztési hozzájárulás címén az önkormányzat alszámlájára begyűjtött összegnek más célra, a török-kori malom felújításával kapcsolatos tartozás kifizetésére adott utasítást, vagyonkezelői kötelezettségét szándékosan megszegte. Ezzel a hűtlen kezelés bűncselekményének törvényi tényállási elemeit kimerítette, következésképpen a Btk. 319. §-a (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő bűntett kísérletének – tekintve, hogy a vagyoni hátrány nem következett be – felrovása törvényes.
A D.-ért Alapítvány sérelmére folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntetteként értékelt – a tényállás 3., 4. és 5. pontjában részletezett – cselekmény kapcsán az indítvány alap nélkül érvelt a rábízás hiányával. A sikkasztás szempontjából a rábízás az idegen dolog birtokba adását, a birtoklás jogának rövidebb vagy hosszabb időre történő átengedését jelenti. Ettől meg kell különböztetni azt a felkérést, amely a dolog pillanatnyi őrizetére vagy felügyeletére szól, az így átadott dolog jogtalan eltulajdonítása ugyanis valóban lopásnak minősül. A jelen ügyben azonban nem ez utóbbiról volt szó, mivel a kuratórium rendelkezésre jogosult két tagja – a terhelt felhívására – felvette az alapítvány részére érkezett pénzösszegeket, s azokat a terhelt birtokába adta. A terhelt pedig ezen összegeket részint eltulajdonította, részint – az 5. tényállási pontban jelzett cselekmény során – azzal sajátjaként rendelkezett, hiszen a felhasználás módjáról csak az alapítvány kuratóriuma dönthetett volna.
A tényállás 2. pontjában részletezett cselekményt érintően a felülvizsgálati indítvány helyesen hivatkozik arra, hogy ingatlan nem lehet a sikkasztás tárgya. A terhelt azonban a sikkasztást nem is az önkormányzat tulajdonát képező ingatlanra, hanem az érte járó vételárra követte el. Az adásvételi szerződésben meghatározott összegű vételár ugyanis – függetlenül attól, hogy azt az alapítvány számlájának közbeiktatásával utalták át – az önkormányzatot illette meg. Ehhez képest a terhelt azzal, hogy a rábízott 2 000 000 forintot eltulajdonította, sikkasztást valósított meg, mely bűncselekmény sértettje értelemszerűen az önkormányzat volt.
A tényállás 6. és 7. pontjában írtak szerint a terhelt az önkormányzat tulajdonát képező 1 500 260, illetve 1 000 000 forintot ismeretlen módon használta fel. Ez a sikkasztás bűncselekményének elkövetési magatartásai közül a jogtalan eltulajdonításnak felel meg, minthogy az a tulajdonosi jogok végleges elvonását jelentette. Nem alapos a 7. pontban foglalt cselekmény büntethetőségének elévülésére vonatkozó hivatkozás sem. Az ide kapcsolódó érvelés ugyanis a tényállás támadására épül, mivel abból indul ki, hogy a 6. pont alatti cselekmény – rábízás, illetőleg sajátkénti rendelkezés hiányában – a sikkasztás bűntettének részcselekményét nem meríti ki, ennél fogva pedig a 7. és 2. pontban foglalt cselekmények között a hosszabb időszakra és az egységes akaratelhatározás megállapíthatatlanságára figyelemmel a folytatólagosság egységének törvényi kritériumai nem állnak fenn. Ez viszont azt jelenti, hogy az 1996. szeptember 26-án megvalósított cselekmény (7. pont) önálló elévülése vizsgálható.
Az irányadó tényállásból kitűnően a terhelt az önkormányzat sérelmére véghezvitt sikkasztást 1996. március 13-ától 1998. május 27-éig (6. pont), 1996. szeptember 26-án (7. pont) és 1997. február 7-én (2. pont) hajtotta végre, így a folytatólagosság törvényi jellemzőinek fennállta – beleértve az elhatározás egységességét és a rövid időközbeni többszöri elkövetést is – eredménnyel nem vitatható.
A folytatólagosság törvényi egységébe tartozó több, azonos büntető tényállásba ütköző cselekmény egyetlen bűncselekményt képez, ezért a részcselekmények miatti büntethetőség önálló elévülése kizárt. Az elévülés határidejének kezdő napja tehát a Btk. 34. §-ának a) pontja értelmében a legutolsó részcselekmény befejezésétől, vagyis bűncselekmény törvényi tényállásának megvalósulásától számítandó. Az irányadó büntetési tétel keretet figyelembe véve az elévülési idő pedig a jelen esetben a Btk. 33. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján 5 év, amelyet az 1999. január 21-ei, majd a 2000. szeptember 14-i nyomozást elrendelő határozat, továbbá valamennyi ezt követően foganatosított eljárási cselekmény megszakított. Ebből következően a büntethetőség elévülése szóba sem kerülhet.
Mindezeket alapul véve a Legfelsőbb Bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az eljárt bíróságok – felülvizsgálatot megalapozó eljárási szabálysértést nem vétve – a büntető anyagi jog szabályaival összhangban állapították meg a terhelt bűnösségét és helyesen alkalmazva az elkövetés időpontjában hatályban levő büntető anyagi jogi rendelkezéseket, a jogi minősítést érintően sem tévedtek.
Az elkövetés időpontjában azonban a Btk. 51. §-ának (2) bekezdése akként rendelkezett, hogy a pénzbüntetés legkisebb mértéke tíz, legnagyobb mértéke háromszázhatvan napi tétel. A pénzbüntetés tételkeretét 1999. március hó 1. napjától az 1998. évi LXXXVII. törvény 8. §-a módosította: annak alsó és felső határát is felemelte, mégpedig utóbbit ötszáznegyven napra. Ehhez képest viszont a jogerős ügydöntő határozatban a terhelttel szemben ötszáz napi tételben meghatározott pénzbüntetés törvénysértő.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság – helyt adva az ügyészi felülvizsgálati indítványnak – a megtámadott határozatokat a Be. 427. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján úgy változtatta meg, hogy a terheltet halmazati büntetésül (az egy napi tétel összegének érintetlenül hagyása mellett) háromszázhatvan napi tétel, összesen 216 000 forint pénzbüntetésre ítélte.
(Legf. Bír. Bfv. III. 750/2007.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás