GÜ BH 2010/218
GÜ BH 2010/218
2010.08.01.
A környezetvédelmi hatóság által kiszabott bírság megosztásához a hatásterületen lévő önkormányzatoknak bizonyítaniuk kell, hogy a szennyezés a területükön is meghaladta a jogszabályban írt határértéket, vagy hogy a szennyezés a határértéket meghaladóan bekövetkezhet (1995. évi LIII. tv. 4. §, 58. §).
Az alperes településen működik az M. Rt Dunai Finomítója, valamint a D. Erőmű Rt. A két ipari létesítmény környezetre is káros szennyezést okozó, – a jogszabályban meghatározott értékhatárt meghaladó – tevékenysége miatt a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség folyamatosan bírságokat szabott ki. Az előírások szerint a bírság kiszabására az ipari létesítmények önbevallása alapján, a tárgyévet követő években kerül sor. Ennek megfelelően a hatóság 1997-ben (1996. évre) az M. Rt. vonatkozásában 5 578 729 Ft, 1998-ban (1997. évre) 4 940 000 Ft, míg 1999-ben (1998. évre) 5 968 000 Ft bírságot szabott ki. A D. Erőmű vonatkozásában a bírság mértéke az 1996. évi tevékenység után 44 946 000 Ft, 1997. év után 51 529 000 Ft, míg 1998. évre 63 786 000 Ft volt. Az érintett vállalkozások a bírságot megfizették oly módon, hogy annak 30%-át a környezet védelméről szóló 1995. évi LIII. Tv. (Kvtv.) 58. § (2) bekezdés b) pontja alapján az alperesnek utalták át. Az alperes ennek megfelelően 1996. évre 15 157 419 Ft, 1997 évre 16 940 700 Ft, 1998. évre 20 926 200 Ft, összesen 53 024 319 Ft, a környezetvédelmi alapba utalandó bevételre tett szert. A felperes települések az alperes vonzáskörzetében, hozzávetőlegesen 15 km-es körzetben helyezkednek el.
A felperesek módosított keresetükben – egymás között lakosság arányosan megosztva – összesen 23 859 000 Ft megfizetésére kérték kötelezi az alperest. Kereseti kérelmük szerint a levegő, és talajszennyezés az alperes területen kívül, nagy mértékben érinti településeiket is, ezért a környezetvédelmi bírság megosztására – jogszabályi rendelkezés szerint, – megalapozott igényük áll fenn. Előadásuk alátámasztására szakvéleményt csatoltak. A B.-K. Környezetvédelmi Szolgáltató Bt. által 1996-ban készített szakértői vizsgálati anyagból egyértelműen megállapítható az ipari létesítmények környezetszennyező hatása. A szakvéleményből kiderül, a transzmissziós számítások alapján igazolt, hogy a felperes települések térségében 1991 és 1994 között az adott kibocsátás (emisszió) mellett még kedvező időjárási viszonyok mellett is kialakulhatott emissziós határértéket meghaladó szennyező anyag koncentráció, elsősorban az aromás szénhidrogének vonatkozásában. Az anyagok jó részét a vidékre jellemző nyugati-északnyugati szél szállítja. Ezeknek az anyagoknak a mennyisége több esetben meghaladta a határértékeket. Kimutatható volt továbbá a kőolaj finomítás végtermékeinek elégetéséből származó nehézfémek – vanádium, nikkel – jelenléte is. A felperesek szerint előadásuk az 1996-1999-es évekre is igaz, tekintettel arra, hogy a környezetvédelmi hatóság a jelzett időszakban jelentős bírságokat szabott ki mindkét ipari vállalattal szemben.
Kifejtették, hogy a felperes települések bírság megosztásra vonatkozó igényének nem feltétele, hogy a szennyezés településükön is folyamatosan meghaladja a jogszabályban előírt határértéket. Elégséges annak bizonyítása, hogy az alperes területén működő vállaltok szennyező anyag kibocsátása a felperes településeken is emittálódik, és ezt kétségkívül bizonyították.
Alperes a kereset elutasítását kérte. Nem vitatta, hogy az M. Rt. és a D. Erőmű által kibocsátott szennyező anyagok egy része a felpereseknél is lecsapódik. Addig azonban, amíg ennek mértéke nem éri el a határértékeket, a felpereseknek nem lehet igénye a bírság megosztására. A szennyeződés egyébként nemcsak az ipari tevékenység eredménye lehet, mert azt télen befolyásolja a fűtés okozta szennyeződés, és valamennyi évszakban az autóközlekedés által okozott szennyező anyag kibocsátás is. Szakértői vizsgálati anyag nem áll rendelkezésre a perbeli időszakra nézve, a szakértők csak következtetéseket tudtak levonni az előző, és a követő évek méréseinek eredménye alapján. Ezek a következtetések azonban adatokkal nincsenek alátámasztva.
Alperes akként nyilatkozott, hogy a jogalapot vitatja, a hozzá befolyt bírság összegét, és a felperesek lakosság arányát nem teszi vitássá.
Az elsőfokú bíróság megismételt eljárásban – a korábbi, a felperesek keresetének helyt adó ítéletet hatályon kívül helyező másodfokú végzésben írt iránymutatásnak megfelelően lefolytatott bizonyítási eljárást követően – több szakértői vélemény beszerzése és elemzése után arra a következtetésre jutott, hogy a peres feleknél – a légszennyező forrás településén és a légszennyezés miatti igényérvényesítőnél – összevethető, párhuzamos időben mért légszennyezési adatokat nem mértek. A mért adatokból pedig szakértői bizonyosságú következtetések a perbeli időszakra nem voltak levonhatók, ezért a felperesek keresetét elutasította.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a korábbi útmutatásnak megfelelően szintén abból indult ki, hogy a felpereseknek igényüket összevethető módon, adatokkal kellett volna igazolnia, az igényt pusztán a földrajzi érintettség nem alapozza meg. A megismételt eljárásba bevont újabb szakértő is arra utalt, hogy megfelelő adatok hiányában valószínűségeket tudott csak megállapítani. A megismételt eljárás alatt lehetőség lett volna arra, hogy a megfelelő méréseket elvégezzék arra nézve, hogy a két sz.-i létesítmény milyen környezeti többletterhelést jelent a felperesek számára. Mérések csak az egyik település esetében készültek, ez pedig azt támasztja alá, hogy az emisszió által okozott szennyeződés a határértéket egyik esetben sem lépte túl.
A másodfokú bíróság kifejtette, a felperesek keresete alaposságához nem pusztán csak az volt szükséges, hogy a felperesek bizonyítsák azt, hogy az alperes település légszennyező forrásának hatásterületén fekszenek, hanem igényüket mért adatokkal is alá kellett volna támasztani. A bizonyítási eljárás sikertelensége miatt arra sem volt lehetőség, hogy a bíróság közbenső ítélettel döntsön a jogalap kérdésében, mivel a felperesek igénye a jogalap helytállósága esetében sem számszerűsíthető megfelelő adatok hiányában. A másodfokú bíróság kifejtette azt is, hogy a felperesek igénye egyébként is csak abban az esetben lett volna helytálló, ha a felperesek bizonyítani tudták volna a határértékek túllépését. Ellenkező esetben határérték túllépés hiányában az érintett önkormányzatok kedvezőbb helyzetbe kerülhetnének ahhoz az önkormányzathoz viszonyítva, ahol a szennyezés kibocsátása a határértéket túllépte.
A jogerős ítélettel szemben a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet. A felülvizsgálati kérelemben foglaltak szerint a jogerős ítélet sérti a Kvtv. 58. § (6) bekezdését. A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett közbenső ítélet meghozatalát kérték, annak megállapítását, hogy a peres felek között helye van a környezet igénybevételével kapcsolatos bevételek megosztásának.
A felülvizsgálati kérelemben foglaltak szerint a felperesek igényének érvényesítéséhez két feltételre van szükség;
– az igényérvényesítő a környezet szennyezéssel érintett legyen,
– és igényének mértékét adatokkal támassza alá.
További feltételek az igényérvényesítőkkel szemben nem támaszthatók. A jogszabály a megosztás feltételéül nem szabta azt a követelményt, hogy valamennyi érintett önkormányzat (a bírságra jogosult, és az abban részesedni kívánó) relációjában összevethető, egy időben mért adatok álljanak rendelkezésre. Ezeknek a méréseknek a költsége, – ahogy arra a szakértő is utalt, – lényegesen meghaladnák a kiszabott, és megosztható bírság mértékét. Alapvetően téves a jogerős ítéletnek az az okfejtése, hogy a felperesek sikerrel csak akkor érvényesíthetnének igényt az alperessel szemben, ha a náluk mért szennyező anyagok mértéke is meghaladná a határértékeket. Ha ez így lenne, az érintett önkormányzatok saját hatáskörükben is kiszabhatnának környezetvédelmi bírságot, és nem lenne szükség annak biztosítására, hogy az alperes javára átutalt bírságból részesedjenek.
Alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Jogi álláspontja szerint a felperesek igénye megalapozottságához annak igazolására lett volna szükség, hogy a felperesek területén jelentkező szennyezés a jogszabály szerint írt határértékeket meghaladja.
A Legfelsőbb Bíróságnak a Kvtv. 4. §-ának értelmező rendelkezései, és az 58. § alapján abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy alapos-e a felpereseknek a környezetvédelmi bírság megosztására vonatkozó igénye abban az esetben, ha a területükön észlelt környezetszennyezési értékek a jogszabályban meghatározott határértéket nem érik el, ahogy azt a felperesek állították, illetve a szakértők is szakvéleményükben kifejtették. Ezzel szemben igaz-e az alperes védekezésében kifejtett álláspont, hogy az erre vonatkozó igény csak akkor megalapozott, ha az alperes területén működő két ipari objektum által kibocsátott szennyező anyag a határértékeket meghaladja a felperesek területén.
A Kvtv. 4. §-a értelmében
4. környezet igénybevétele: a környezetben változás előidézése, a környezetnek vagy elemének természeti erőforráskénti használata;
6. környezetterhelés: valamely anyag vagy energia közvetlen vagy közvetett kibocsátása a környezetbe;
7. környezetszennyezés: a környezet valamely elemének a kibocsátási határértéket meghaladó terhelése;
19. környezetre gyakorolt hatás: a környezetben környezetterhelés következtében bekövetkező változás;
20. hatásterület: az a terület vagy térrész, ahol jogszabályban meghatározott mértékű környezetre gyakorolt hatás a környezethasználat során bekövetkezett vagy bekövetkezhet;
21. érintett: azon személy, szervezet, aki vagy amely a hatásterületen él, tevékenykedik;
22. érintett önkormányzat: az a települési önkormányzat, amely az adott környezethasználat hatásterületén illetékességgel rendelkezik;
24. igénybevételi határérték: a környezet vagy valamely eleme jogszabályban vagy hatósági határozatban meghatározott olyan mértékű igénybevétele, melynek meghaladása környezetkárosodást idézhet elő;
25. kibocsátási határérték: a környezetnek vagy valamely elemének jogszabályban vagy hatósági határozatban meghatározott olyan mértékű terhelése, melynek meghaladása környezetkárosodást idézhet elő;
26. szennyezettségi határérték: a környezet valamely elemének olyan – jogszabályban meghatározott – mértékű szennyezettsége, amelynek meghaladása környezetkárosodást vagy egészségkárosodást idézhet elő;
A Kvtv. 58. § (1) bekezdés értelmében környezetvédelmi feladatai megoldásának elősegítése érdekében a települési önkormányzat környezetvédelmi alapot hozhat létre.
(2) A települési önkormányzati környezetvédelmi alap bevételei:
a) a települési önkormányzat által jogerősen kiszabott környezetvédelmi bírság teljes összege,
b) az illetékes környezetvédelmi hatóság által a települési önkormányzat területén jogerősen kiszabott környezetvédelmi bírságok összegének harminc százaléka,
c) a környezetterhelési díjak és az igénybevételi járulékok külön törvényben meghatározott része,
A (6) bekezdés kimondja, hogy a környezet igénybevételével, terhelésével, szennyezésével érintett települési önkormányzat kezdeményezheti a (2) bekezdés a), b) és c) pontja szerinti bevétellel rendelkezni jogosult települési önkormányzatnál a bevétel arányos megosztását a hatásterületen lévő települési önkormányzatok között. Igényének mértékét adatokkal alá kell támasztania.
Az értelmező rendelkezések alapján tehát környezetre gyakorolt hatás a környezetterhelés – valamely anyag vagy energia közvetlen vagy közvetett kibocsátása a környezetbe – amely a környezetben változást idézett elő. Hatásterület pedig az a terület, ahol a környezetre gyakorolt hatás, – vagyis a változás – a környezethasználat következtében bekövetkezett, vagy bekövetkezhet. A hatásnak a 20. pont szerint olyan mértékűnek kell lenni, hogy az, a jogszabályban meghatározott mértéket meghaladja, továbbá a jogszabályban meghatározott mértéket meghaladó hatás vagy már bekövetkezett, vagy bekövetkezhet.
A bírság megosztása nem okoz gondot abban az esetben, ha a határértéket a szennyezés meghaladja, és ezt az igénylő bizonyítani tudja. A határérték meghaladása ebben az esetben bizonyítási kérdés, ha az sikeres, megalapozott az érintett önkormányzatok igénye is.
Az igény megalapozottságának másik esete – a bekövetkezés lehetősége, azaz amikor a légszennyezettség ,,bekövetkezhet'' – a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint, szintén határérték meghaladásához kapcsolt. A bírság megosztására tehát nem akkor kerülhet sor, ha az érintett, igénnyel fellépő önkormányzatok területén a szennyező anyagok megjelenése igazolt, vagy valószínűsíthető, hanem akkor, ha az igénylők azt is tudják sikeresen bizonyítani, hogy a határértéket meghaladó szennyezés – az előzményekre, az előző évek mért adataira tekintettel – a tárgyévben is bekövetkezhet.
Nem vitás, hogy a határérték túllépése esetén a hatásterületen levő települési önkormányzatok önállóan is érvényesíthetnének igényt a környezet szennyező tevékenységet folytatóval szemben, és környezetvédelmi bírságot szabhatnak ki. Arra azonban csak a Kvtv. 58. § (6) bekezdése ad lehetőséget, hogy részesüljenek a környezetvédelmi hatóság által kiszabott bírság egy részéből [Kvtv. 4. § 22. pont, 58. § (2) bekezdés b) pont].
A felek között nem volt vitatott az a tény, hogy a jelzett években az alperes területén környezetszennyező tevékenység folyt, azután a környezetvédelmi hatóság bírságot szabott ki, és nem volt vitatott a bírság összege sem. Vita a felek között abban volt, hogy a kibocsátott szennyező anyag terjedése olyan mértékű volt-e, hogy annak káros hatása megjelent a felpereseknél is, mi volt annak a mértéke, ehhez képest a szennyezettségnek milyen határt kell elérnie a sikeres igényérvényesítéshez.
A perbeli jogvita elbírálását az a körülmény nehezítette, hogy a felperes által megjelölt időszakra nézve – 1996–1997–1998 – ún. emissziós adatok gyakorlatilag nem álltak rendelkezésre, ezért a felperes önkormányzatok területén, illetve levegőjében megjelenő szennyeződésre a Sz.-n működő két ipari objektum emissziós adataiból, a felpereseknél 1991 és 1994 között folytatott vizsgálatok emissziós adataiból, valamint Sz. község térségében 1998. augusztus 28-a és 1999. január 30-a között végzett emissziós adatokból lehetett csak kiindulni. Ezeknek az adatoknak az elemzésével készültek el a szakvélemények is. A szakvéleményekből az alábbiak állapíthatók meg.
A bírságoló határozatokból megállapítható volt, hogy az M. Rt. 1996-ban nem lépte át a határértékeket kén-dioxid, nitrogén oxidok, szálló por, és ólomvegyületek esetében, 1997-ben azonban határérték túllépés volt részben ezeknek a szennyező anyagoknak a kibocsátásánál, és mindkét évben határérték túllépés történt benzol, toluol, xilolok, (BTX) etil-benzol, benzinek, és ásványolaj gőzök miatt. A D. Erőmű Rt. esetén mindkét évben határérték túllépés miatti bírságolásra került sor kén-dioxid, szén-monoxid, nitrogén oxidok, nikkel, vanádium és korom miatt.
A keresetlevél mellékletét képező, a B-K. Bt. által készített szakvéleményben foglaltak szerint 1991 és 1994 között végeztek vizsgálatokat, amely során megállapították, hogy a BTX kimutatható volt határértéket meghaladó módon mind a négy felperes területén, éspedig az alperes területéhez képest lényegesen magasabb mértékben, esetenként kétszeres mennyiségben is. A határérték túllépés átlagosan 46% volt a vizsgálati időszak alatt. Tartósan magas koncentráció várható, amelynek az az oka, hogy a vállalkozások nem tettek olyan intézkedéseket, amelyekkel ez a hatás csökkenhetne. Addig, amíg alperesnél az ellenőrző mérések folyamatosak voltak, a felperesek területén – holott azok átlag 4,5–11 km-es körzetben helyezkednek el, – a vizsgálatok aránya 20% körül mozgott. Az ülepedő por vanádium, nikkel emissziós adatai alacsonyak voltak, gyakorlatilag – egy alkalomtól eltekintve – mindig határérték alatt maradtak.
A B. Gy.-né által készített tanulmány – ,,Sz. és környéke környezet egészségügyi vizsgálata az egészségkárosító hatások megelőzése érdekében'' projekt keretében, az ÁNTSZ és az OKI összevont vizsgálata eredményeként 1995. II. és IV. között az alábbi megállapításokat teszi: A kén-dioxid, nátrium-dioxid, szénmonoxid, aromás szénhidrogének, vanádium, nikkel, és gyakorlatilag a metán emisszió a vizsgált időszakban nem lépte át a határértékeket. A nem metán szénhidrogén szennyezés azonban Sz. községben 1995. II–III.-ban 300–600-szoros értéket is elért.
S. Á. szakértő adatai a megyei ÁNTSZ adatain alapulnak, de az emissziós vizsgálatot csak Sz. község esetében folytatták le, 1998. IV. és 1999. I. közötti időszakban. Ez alatt az időszak alatt egy alkalommal sem volt határérték túllépés, és az 1997. IX.-ben, valamint 1999. V–VII–VIII–X–XI–XII. – időszakban sem.
K. E.-né szakértő szintén az 1991-1994 közötti eseményeket vizsgálta. Benzol emissziót vizsgálva, az anyag határérték felett mind a négy felperesnél megtalálható volt. Toluollal és xilolokkal két község volt fertőzött. A mérések nem fűtési idényben folytak. Az ülepedő por nehézfém tartalma a vizsgálati időszakban és helyeken nem volt kimutatható. A vizsgálatba bevont Sz. község kén-dioxid, nitrogén-dioxid, szénmonoxid nem volt kimutatható.
A felperes települések által határolt területeken összességében véve a kén-dioxid, nitrogén-dioxid, nitrogén-oxid, és szénmonoxid jelenléte az 1996/1997-es évekre nem igazolható, de nem is cáfolható. Az aromás szénhidrogének (BTX) kibocsátása az M. Rt., míg a vanádium és nikkel kibocsátás a D. Erőmű tevékenységének eredménye, annak előfordulása jelenleg is valószínűsíthető.
1998-ban előzetes környezeti tanulmány készült a D. Erőmű fejlesztéséhez. A környezeti tanulmány kiterjedt a légszennyezők vizsgálatára is, különös gondot fordítva az alperes levegő minőségének javítására. Megállapította, hogy a kén-dioxid, ülepedő por a kibocsátási helyeken (pontforrás) mindenhol magas. A toxikus fémek jelenléte nagyon jelentős, a kén-trioxid jelenléte időnként igen magas. A vizsgálat az objektumoktól mért 30 km-es körzetre terjedt ki. Ezen belül 16 ötezer lélekszám fölötti, és 40 ötezer lélekszám alatti település található. A vizsgálat alapját képezte többek között az 1079/1993. (XII. 23.) kormányhatározat ,,A levegőtisztaság védelmi ágazatközi intézkedési program a súlyosan veszélyeztetett térségek levegő minőségének javítására az 1994/1998. évekre.'' A vizsgálati anyag alperest illetően megállapította, hogy a kén-dioxid és szénmonoxid szennyezettség átlagos üzemmód mellett nem, maximális terhelés esetében azonban meghaladja a határértékeket. Ezek a megállapítások továbbá azt tükrözik, hogy a vizsgálati időszakban (1998) a szilárd anyag, a nehéz fémek, és a nitrogén-dioxid kibocsátás egyik terhelés mellett sem lépte át a kritikus határt.
A felperesek igénye alapos lett volna abban az esetben, ha – párhuzamos mérések hiányában is – az előzményekre, és a peresített időszakra nézve is, a szennyezés határértéket meghaladó bekövetkezésének lehetőségét igazolni tudták volna. A szakvélemények – adatok hiányában – a valószínűséget nem tudták sem kizárni, sem igazolni, egyes esetekben pedig kifejezetten a szennyezettség hiányát állapították meg.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet érdemben nem jogszabálysértő, ezért azt, a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. X. 20.351/2009.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás