GÜ BH 2010/219
GÜ BH 2010/219
2010.08.01.
Nincs helye az adósságrendezés elrendelésének, ha az adós az adósságrendezési kérelem benyújtásáról való tudomásszerzés előtt – akár az esedékességet követő 60 napon túl – a hitelező követelését bármilyen formában vitássá tette (1996. évi XXV. törvény 4. §).
A jogerős végzésben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:
A hitelező 2008. július 10-én érkezett beadványában kezdeményezte az adós elleni adósságrendezési eljárás megindítását a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény (Har.) 4. § (2) bekezdése alapján.
A kérelem alapjául a G. Zrt. és az adós között 2006. április 26-án létrejött keret-megállapodás, valamint a 2006. október 19-én kelt kölcsönszerződés szolgált. Az adós, mint négy önkormányzat által megrendelt szennyvízcsatorna beruházás gesztora, további három önkormányzat javára is kölcsönöket vett fel a G. Zrt.-től annak érdekében, hogy a fővállalkozó számláinak áfa tartalmát kifizesse. A korábban megkötött kölcsönszerződések helyett a felek a ,,keret-megállapodást'' írták alá, melyben gyakorlatilag a korábbi kölcsönszerződések esedékességét meghosszabbították legkésőbb 2007. március 31-ig, illetve a kölcsönszerződéssel újabb összeget biztosított a hitelező jogelődje az adósnak ugyanilyen céllal.
A keret-megállapodás 2. pontjából megállapíthatóan a felek tudatában voltak annak, hogy a számlák adótartalmának visszaigénylésével kapcsolatosan jogvita van.
A szerződések alapján az adós önkormányzat 433 237 449 Ft tőke és járulékai összeggel tartozik a hitelezőnek, melynek esedékessége 2007. március 31-e volt.
A G. Zrt. neve megváltozott, 2006. október 30-tól kezdődően E. Zrt. néven működött (a továbbiakban: Zrt.).
2008. április 21-én a Zrt. felszólítást írt az adós részére, melyet az adós 2008. április 22-én át is vett. 2008. június 17-én a Zrt. engedményezte a követelését az E. S. A. spanyol társaságra Budapesten, mely ugyanezen a napon az A. Kft.-re – ennek az eljárásnak a hitelezőjére – engedményezte a teljes követelést szintén B.-n.
A hitelező álláspontja szerint a 2007. március 31-ei esedékességet követő 60 napon belül az adós a tartozását nem vitatta és nem egyenlítette ki, ezért fizetésképtelen és emiatt kérte az adósságrendezés megindítását.
Az adós a bíróság felhívására közölte, hogy a szennyvízcsatornázás és szennyvíztisztítás megoldása érdekében négy község részvételével indított beruházás egy bonyolult, többszereplős, különböző anyagi forrásokat igénybevevő rendszer volt, amit a G. Zrt. ajánlott fel az önkormányzatok részére. A rendszer egyik eleme az volt, hogy a beruházás áfa tartalma visszaigényelhető, arra külön forrást nem kell előteremteni. Előadta, hogy a tartozást már korábban is vitatta, csatolta ezzel kapcsolatban az önkormányzat 141/2008. (VI. 23.) számú határozatát, ezért kérte a kérelem elutasítását. Álláspontja szerint nem kölcsönszerződés jött létre a felek között.
Az elsőfokú bíróság az adósságrendezési eljárást megindította és a pénzügyi gondnokot kijelölte 10. számú határozatában. Kifejtette, hogy a G. Zrt. és az adós közötti kölcsönszerződés célja a vállalkozói szerződéshez kapcsolódó és az adós önkormányzatot terhelő díj áfa tartalmának finanszírozása volt, melynek a megfizetését a felek gyakorlatilag elhalasztották. A felek a keret-megállapodással, illetve a kölcsönszerződéssel tulajdonképpen a követelés jogcímét megváltoztatták, a vállalkozói díj jogcímen fennálló tartozás jogcímét kölcsönre változtatták, mely kölcsöntartozást az adós nem egyenlített ki.
A bíróság a döntését arra alapította, hogy a fizetési felszólítást az adós 2008. április 22-én vette kézhez, ettől kezdődő 60 napon belül vitathatta volna a hitelező követelését, 2008. június 21-ig. Az adós azonban csak 2008. június 23-án hozta meg 141/2008. számú határozatát és azt csak 2008. augusztus 8-án küldte meg a hitelezőnek.
Az adós fellebbezésére a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és az adósságrendezési eljárást megszüntette. Kötelezte a hitelezőt, hogy 20 e Ft másodfokú eljárási költséget 15 napon belül fizessen meg az adós részére.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a Har. 4. § (2) bekezdés a) pontjában megjelölt 60 napos határidő csak a hitelező számára állít fel korlátot, meg kell várnia az időtartam lejártát, s a 61. napon nyújthatja csak be a kérelmét. Azonban ha ez nem történik meg, akkor bár a kérelem a feltételek fennmaradása esetén továbbra is előterjeszthető, de a vitatás lehetősége nem veszik el az önkormányzat számára, ezt az eljárás megindítására irányuló kérelem kézhezvételéig megteheti, vagyis a követelés vitatására biztosított idő kitolódik.
A másodfokú bíróság hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság EBH 2007/1703 számú eseti döntésében kifejtett álláspontra, mely szerint nincs helye az adósságrendezés elrendelésének, ha az adós a hitelező követelését az eljárás megindításáról való értesítését megelőzően bármilyen tartalommal és bármilyen formában vitássá tette. A kérelem bírósági kézbesítéséig bármilyen címen és módon előterjesztett vitatás a követelés vitatottá válását eredményezi. Ily módon az adósságrendezési kérelemről való tudomásszerzésig lehetőség van a követelés vitatására.
A másodfokú bíróság a felek által becsatolt iratokból megállapította, hogy a felek között már a fizetési felszólítást megelőzően is tárgyalások folytak a kölcsön visszafizetése tárgyában – erre utal maga a fizetési felszólítás is – ebből azt a következtetést vonta le, hogy az adós már az adósságrendezési kérelem előterjesztése előtt kifejezte arra irányuló szándékát a hitelezőnek, hogy a hitelezői követelést a hitelező által kértek szerint megfizetni nem kívánja, így a követelés nem vitatottnak nem tekinthető.
A jogerős másodfokú határozattal szemben a hitelező terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Kérte a másodfokú bíróság végzésének megváltoztatását és ,,az adósságrendezési eljárás elrendelését'' – tartalmában az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását. Előadta, hogy a Har. 4. § (2) bekezdésében szereplő 60 napos határidő alatt vitathatja csak az adós a tartozását, s ha nem vitatta ezen időn belül, a bíróságnak az adósságrendezést meg kell indítania. A másodfokú bíróság jogszabálysértését abban jelölte meg, hogy úgy értékelte az adós nyilatkozatait, amely alapján az adósságrendezés nem indítható meg.
Kifejtette, hogy a Legfelsőbb Bíróság EBH 2007/1703 számú eseti döntése analógiát alkalmaz – az adósságrendezési törvény miniszteri indokolására hivatkozással – a csődtörvény és az adósságrendezési törvény között az adósnak a követelés vitatására fennálló határidejére vonatkozóan. Ebből azonban – véleménye szerint – az következik, hogy ,,kizárólag a Cstv. adósságrendezési kérelem benyújtásakor hatályos szövege és a hozzá fűződő joggyakorlat lehet irányadó az eljárás tárgyát képező adósságrendezési eljárás vonatkozásában.'' Miután az adósságrendezési kérelmet 2008. július 10-én nyújtotta be, ezért a Cstv. akkor hatályos szövege szerint kell figyelembe venni a vitatás lehetőségét a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontja és (3) bekezdése értelmében. Ebből következően vitatásnak kizárólag a hitelező jogszabályban meghatározott határidőben megküldött fizetési felszólításának kézhezvétele előtt, írásban van helye. A másodfokú bíróság tehát – álláspontja szerint – helytelenül értelmezte a Legfelsőbb Bíróság határozatát.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az adós 141/2008. (VI. 23.) számú határozata se formai, se tartalmi szempontból nem minősül olyan vitatásnak, amely megakadályozná az adósságrendezés elrendelését, s az sem felel meg a valóságnak, hogy az adós az adósságrendezési eljárás elrendelése iránti kérelem kézhezvételét megelőzően a hitelező felé vitássá tette volna a követelést ezzel a határozattal. A határozatot nem vitásan csak 2008. augusztus 12-én vette át a hitelező, s ekkor már folyt a bírósági eljárás.
Álláspontja szerint ,,valótlan a másodfokú bíróság azon állítása, miszerint a 2008. április 21-én megküldött felszólító levél tartalmából a követelés adós általi vitatására lehet következtetni.'' A felszólítás semmilyen formában nem utal arra, hogy az adós a követelést jogalapjában vagy összegszerűségében vitatta volna és maga az adós is csak a 141/2008. (VI. 23.) számú határozatra hivatkozott a fellebbezésében.
Az adós felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős végzés hatályában való fenntartását kérte. Előadta, hogy a másodfokú bíróság határozatának alapjául szolgáló hitelezői fizetési felszólítás valójában ténylegesen arra utal – mint ahogyan a másodfokú bíróság azt helyesen megállapította – hogy a felek között vita folyt a hitelező által követelt tartozás tekintetében. A hitelező dolgozta ki azt a finanszírozási módszert is, amellyel a szennyvízberuházás megvalósult. A kidolgozott rendszer alapján a beruházás áfa összegét az önkormányzatoknak nem kellett volna finanszírozniuk, azt visszaigényelhették volna a hitelező jogelődjének álláspontja szerint, ezért a beruházás finanszírozásának megtervezésekor ezt nem is vették figyelembe. Utólag derült ki, hogy az áfát nem igényelhetik vissza, s így hiány keletkezett a rendszerben. Ebben a tekintetben a hitelező fizetési felszólításában írt arra történő utalás, hogy nem fogadja el az önkormányzatok álláspontját, miszerint a kölcsönt csak az APEH-tól való visszaigénylés után áll módjukban kifizetni, a követelés vitatásának minősül.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A jogerős végzés nem jogszabálysértő.
A Har. 4. § (2) bekezdés a) pontja szerint az adósságrendezési eljárás akkor kezdeményezhető, ha a helyi önkormányzat vagy az önkormányzati költségvetési szerv a hitelező által megküldött számlát vagy számlaadásra nem kötelezett hitelező esetében az általa küldött fizetési felszólítást, ezek átvételét, illetve – a később esedékessé váló követelés tekintetében – az esedékességet követő 60 napon belül nem vitatta és nem fizette ki.
A felülvizsgálati kérelem alapján a Legfelsőbb Bíróságnak elsősorban abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a Har. 4. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott 60 napos határidőt a vitatás tekintetében hogyan kell értelmezni.
A másodfokú bíróság hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság EBH 2007/1703 számú eseti döntésében kifejtett álláspontra, mely szerint nincs helye az adósságrendezés elrendelésének, ha az adós a hitelező követelését az eljárás megindításáról való értesítését megelőzően bármilyen tartalommal és bármilyen formában vitássá tette. A Legfelsőbb Bíróság ebben az eseti döntésében felhívta a figyelmet arra, hogy az adósságrendezési eljárás és a felszámolási eljárás kezdeményezhetőségének esetei erőteljesen hasonlítanak egymásra, s erre alapozta az eseti döntésben is kifejtett álláspontját, amely szerint a 2006. július 1-je előtt a felszámolási eljárásokban kialakult bírósági gyakorlatot irányadónak kell tekinteni az adósságrendezési eljárásokban is. A felszámolási eljárásokban kialakult gyakorlat szerint az adós a felszámolási kérelemről való tudomásszerzésig vitathatta a hitelező követelését.
A hitelező felülvizsgálati kérelmét arra alapította, hogy ha a Legfelsőbb Bíróság által kifejtettekből indulunk ki, akkor a két törvénynek – a csődtörvénynek és az adósságrendezési eljárásról szóló törvénynek – együtt kell ,,mozognia'', azaz a csődtörvényi szabályok változása (legalábbis a fizetésképtelenségi okok vonatkozásában) kihat az adósságrendezési törvényben meghatározott fizetésképtelenségi okok megítélésére is.
A Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet a hitelezőnek ezzel az okfejtésével. Jóllehet mind a két törvény a fizetésképtelenségi jog területén szabályozza az adósokkal kapcsolatos eljárásokat, de pontosan azért szabályozta két külön törvényben a jogalkotó a helyi önkormányzatok, illetve más adósok fizetésképtelenségi eljárását, mert nem lehet egyenlőségjelet tenni az eljárások közé. Nem vitásan nagyon hasonlóak – mint ahogyan arra a Legfelsőbb Bíróság idézett határozata is felhívja a figyelmet – azonban az adósok feladatai, a társadalomban elfoglalt helyzetük, finanszírozásuk, gazdálkodásuk teljesen eltérő. Az eljárás menete is különbözik a felszámolási eljárástól, s bár egyazon jogterületről beszélünk mind a két esetben, az egyik szabályait a másik esetében – kifejezett jogszabályi felhatalmazás nélkül – nem lehet alkalmazni.
A Legfelsőbb Bíróság idézett eseti döntésében vizsgált időszakban a feltételek azonosak voltak a két eljárásban abban a tekintetben, hogy egyiknél sem rendelkezett a jogalkotó arra vonatkozóan, hogy meddig lehet vitatni a hitelező követelését, ezért alakult ki a Legfelsőbb Bíróság által ismertetett bírósági gyakorlat. A következetesen alkalmazott gyakorlatot a felszámolási eljárások vonatkozásában megváltoztatta a 2006. július 1-jén hatályba lépett 2006. évi VI. törvény azzal, hogy kifejezetten szabályozta a vitatás határidejét (a fizetési felszólítást követő 15 napban), illetve 2007. július 7-étől a 2007. évi LXXVIII. törvény ezt a határidőt még rövidítve azt mondta ki, hogy csak a fizetési felszólítás kézhezvételéig lehet vitatni a követelést, azonban ezek a változások nem vonatkoznak az adósságrendezési eljárásokra, a jogalkotó ebben a törvényben ilyen irányú változtatásokat nem végzett el.
Mindezekből tehát az következik, hogy a 60 napos határidő a hitelező számára állít fel korlátot, s ahogyan azt a másodfokú bíróság helytállóan kifejtette, az adós fizetésének elmaradása esetén az esedékességet követő 61. napon nyújthatja be a hitelező az adósságrendezési eljárás megindítására irányuló kérelmét. Ebből azonban az is következik, hogy az adós számára nincs korlát, tehát az esedékességet követően is – az adósságrendezési eljárás iránti kérelem benyújtásáról való tudomásszerzésig – vitathatja a hitelező követelését.
A felülvizsgálattal érintett eljárásban a fentiek alapján tehát az adós az esedékességet követő 60 nap lejártát követően is vitathatta a hitelező igényét. A hitelező álláspontja szerint nem történt ebben az időszakban vitatás, mert az adós által a fellebbezésében hivatkozott 141/2008. (VI. 23.) határozatot is csak az eljárás megindulásáról való tudomásszerzést követően adták postára. Nem vitásan az iratokból megállapítható, hogy az adós értesítése 2008. augusztus 6-án megtörtént, s csak ezt követően küldte meg az adós a hitelezőnek a 141/2008. (VI. 23.) számú határozatot.
A Legfelsőbb Bíróság azonban egyetért a másodfokú bíróság által kifejtett azzal az állásponttal, hogy a felek közötti vitás helyzet már a fizetési felszólítást megelőzően is fennállt, a hitelező által ismert volt, tehát ,,a követelés nem vitatottnak nem tekinthető''. Ezt támasztja alá a hitelező által írt fizetési felszólítás, amely szerint ,,nem tudjuk elfogadni azon állásfoglalásukat miszerint a kölcsönt csak az APEH-tól való visszaigénylés (után) áll módjukban kifizetni''. A felek által kötött keret-megállapodás és a kölcsönszerződés is az adóhatóságtól várt adó visszaigénylésben jelölte meg a fizetés forrását, tehát a hitelező is tisztában volt a helyzettel.
Az eljárás adataiból megállapítható, hogy a felek között a beruházásból eredő vitás helyzet nem került lezárásra, egyértelmű elszámolásra sem került sor.
A kifejtett indokokra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogszabályoknak megfelelő jogerős végzést hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
(Legf. Bír. Gfv. X. 30.129/2009.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás