222/B/2010. AB határozat

222/B/2010. AB határozat^*

2010.03.31.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

h a t á r o z a t o t :

Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 49. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

I n d o k o l á s

Az indítványozó a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 49. § (1) bekezdése alkotmányossági vizsgálatára terjesztett elő utólagos normakontrollra irányuló kérelmet. Indokolását a következőkre alapítja. A hivatkozott jogszabály szerinte „az árvasági ellátásra jogosult gyermekek tartása címen megállapított özvegyi nyugdíjra jogosultság feltételei között szerepelteti, hogy az elvált, továbbá a házastársától egy évnél hosszabb ideje külön élő személynek ideiglenes özvegyi nyugdíj csak akkor jár, ha házastársától annak haláláig tartásdíjban részesül, vagy részére a bíróság tartásdíjat állapított meg”.

Úgy véli az árva jogán járó ellátás esetén nem lehet vizsgálni a szülők családi jogállását, mert az diszkriminációhoz vezet.

Indítványozó előadja személyes jogsérelmét is, amely abban áll, hogy elvált férje után nem részesül özvegyi nyugdíjban, mivel házastársi tartást nem kért, és így nem is állapíthatott meg részére a válással egyidejűleg a bíróság, hanem gyermektartási díj fizetésére kötelezte a volt férjet.

II.

1. Az indítványozó az Alkotmány alábbi rendelkezésére alapította érvelését:

„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”

2. A Tny. felhívott rendelkezése:

„49. § (1) Az elvált, továbbá házastársától egy évnél hosszabb ideje külön élő személynek ideiglenes özvegyi nyugdíj csak akkor jár, ha házastársától annak haláláig tartásdíjban részesült, vagy részére a bíróság tartásdíjat állapított meg.”

III.

1. Az Alkotmánybíróság elsőként abban a kérdésben foglalt állást, hogy az indítvány tárgya az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat [ABK 2009, január 3.; (a továbbiakban: Ügyrend)] 31. § c) pontja értelmében „ítélt dolog”-nak tekinthető-e, és ezen a címen az eljárás megszüntetésének van-e helye, mivel korábban a 716/D/2000. AB határozatában [ABH 2003, 1248, 1253.; (a továbbiakban: Abh.)] az Alkotmánybíróság már vizsgálta a Tny. 49. § (1) bekezdését.

Az Ügyrend 31. § c) pontja szerint „ítélt dolog” címén az eljárás megszüntetésének van helye, „ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a szakaszára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértést megállapítani”. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az indítványban felvetett kérdés akkor minősül ítélt dolognak, ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezés vonatkozásában, azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő (1620/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 972, 973.). Ha az új indítványt más okra, más alkotmányossági összefüggésre alapítják, az Alkotmánybíróság az újabb indítvány érdemi vizsgálatába bocsátkozik [35/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 200, 212.; 37/2004. (X. 15.) AB határozat, ABH 2002, 908, 911.]. Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság a Tny. 49. § (1) bekezdésének többek között – csak a jelen ügy elbírálása szempontjából fontos kérdéseket említve – az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott diszkrimináció tilalma alkotmányos elvével való összeegyeztethetőségét vizsgálta, azon indítványozói állítás alapján, miszerint „a jogalkotó hátrányos megkülönböztetést alkalmaz azokkal szemben, akik előbb házasságban éltek, majd annak felbontását követően folytatták az együttélést, hiszen esetükben nem ismeri el az együttélési idő összeszámíthatóságát, szemben azokkal, akik előbb élettársi viszonyban éltek, majd utóbb összeházasodtak”.

Megállapítható, hogy az indítványozó a Tny. 49. § (1) bekezdését az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésére hivatkozással, de más alkotmányos összefüggés alapján támadja, mint ami az Abh.-ban elbírálásra került. Mivel az indítvány a fent megjelölt alkotmányi rendelkezések tekintetében nem minősül „ítélt dolognak”, az Alkotmánybíróság tartalmi vizsgálatot folytatott le.

2. Ezután az Alkotmánybíróság áttekintette az özvegyi nyugdíj jogintézményét és az Alkotmánybíróság eddigi özvegyi nyugdíjjal kapcsolatos döntéseit.

2.1. Az özvegyi nyugdíj a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben a társadalombiztosításból folyósított hozzátartozói nyugellátások közé tartozik. A hozzátartozói nyugellátást a Tny. 4. § a) pontja definiálja. E szerint e fogalom alatt olyan keresettől, jövedelemtől függő rendszeres pénzellátást kell érteni, amely meghatározott szolgálati idő megszerzése esetén a biztosított hozzátartozójának vagy hozzátartozóiknak jár. A hozzátartozói nyugellátásokon belül az özvegyi nyugdíj biztosítási elven járó ellátás, amelynek folyósítása jól körülhatárolt biztosítási feltételekhez kötött mind az elhunyt, mind a túlélő oldaláról.

Az özvegyi nyugdíj célja, hogy rövidebb-hosszabb ideig, vagy akár élethosszig, a túlélő hozzátartozó számára segítséget nyújtson a megélhetéshez. A közös háztartásban korábban közösen viselt terhek egyedüli finanszírozásához először átmeneti segítséget nyújt az egy évig – az özvegy életkorától, egyéb helyzetétől függetlenül – folyósított ideiglenes özvegyi nyugdíj, segítve az özvegyet a megváltozott anyagi körülményekhez való alkalmazkodásban. Az állandó özvegyi nyugdíj, amelynek célja a korábban közösen viselt kiadásokhoz való tartós hozzájárulás, csak azok számára biztosítható, akik a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelnek.

A Tny. az özvegyi nyugdíj két formáját különbözteti meg: az ideiglenes és az állandó özvegyi nyugdíjat. Az ideiglenes özvegyi nyugdíj – a Tny. 47. § (1) bekezdése szerint – a házastárs halálától legalább egy évig, továbbá az elhunyt jogán árvaellátásra jogosult, másfél évesnél fiatalabb gyermeket eltartó özvegynek az árva 18 hónapos életkorának betöltéséig jár. Fogyatékos vagy tartósan beteg gyermek esetén az ideiglenes özvegyi nyugdíj azonos feltétellel a gyermek harmadik születésnapjáig folyósítható. Ezt egészíti ki az elvált, illetve házastársuktól egy évnél hosszabb ideje különélőkre vonatkozó szabály megalkotásával a Tny. 49. § (1) bekezdése, amikor arról rendelkezik, hogy ezen személyi kör csak akkor részesülhet ideiglenes özvegyi nyugdíjban, ha házastársuktól annak haláláig tartásdíjban részesültek, vagy a válással egyidejűleg a bíróság számukra tartásdíjat állapított meg.

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósíthatósága időtartamának leteltét követően a Tny. 49. § (2) bekezdése határozza meg diszjunktíve az állandó özvegyi nyugdíjra való jogosultság feltételeit. Eszerint állandó özvegyi nyugdíjra jogosult, (1) aki a jogszerző halálakor a rá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt betöltötte, (2) aki rokkant vagy házastársa jogán árvaellátásra jogosult, fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg gyermeket nevel, vagy (3) legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodik.

2.2. Az Alkotmánybíróság több ízben foglalkozott az özvegyi nyugdíjra való jogosultság alkotmányossági kérdéseivel. Megállapította, hogy „[a]z Alkotmány rendelkezéseiből nem következik az, hogy az özvegység tényénél fogva minden magyar állampolgárnak alanyi joga lenne özvegyi nyugdíjra. Az özvegyi nyugdíj ugyanis a társadalombiztosítás keretében biztosított hozzátartozói nyugellátás, amely nem azonosítható az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében szereplő özvegység esetére szóló, megélhetéshez szükséges ellátáshoz való joggal, hanem annak csupán egyik lehetséges – a társadalombiztosítás rendszerében megvalósuló – formája. Ezen túlmenően a szociális biztonsághoz való jog más – a szociális intézmények keretébe tartozó – jogintézmény útján is megvalósulhat. Az adott rendszeren belül a különböző ellátási formák kialakításakor azonban elengedhetetlen követelmény a jogalkotóval szemben, hogy a feltételrendszer az azonos jogállásúak között egységes legyen és – kellő súlyú alkotmányos indok nélkül – ne adjon lehetőséget hátrányos megkülönböztetésre” (966/B/1997. AB határozat, ABH 2001, 959, 961.).

2.3. Az Alkotmánybíróság ezután a hátrányos megkülönböztetés kérdését vizsgálta.

Az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalkozott az Alkotmány 70/A. §-ában rögzített diszkrimináció tilalmának kérdésével. Állandó gyakorlata szerint a diszkrimináció alkotmányi tilalma elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki. Abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem emberi jog, vagy alapvető jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége csak akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi esetben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között [pl.: 9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46–48.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281–282.; 776/B/1998. AB határozat, ABH 2001, 1007, 1008.; 682/B/1999. AB határozat, ABH 2002, 1044, 1048.].

A Tny. három személyi kört, illetve csoportot különít el az özvegyi nyugdíjra való jogosultság szempontjából: a házastársat, az élettársat és az elvált házastársat. [Abh., (ABH 2003, 1248, 1251.)] Mindegyik eset-csoport sajátos feltételeket tartalmaz, melyek az adott eset-típus – az özvegyi nyugdíjra való jogosultság szempontjából meghatározó – sajátosságaihoz igazodnak. A jogalkotó e feltételeket szabadon alakíthatja mindaddig, amíg azok az Alkotmány valamely rendelkezésébe nem ütköznek. [457/D/2001. AB határozat, (ABH 2005, 1003, 1005.)] Jelen esetben a vizsgált „sajátos” jogszabályi feltétel a házastársi tartásdíjban részesülés, vagy annak bíróság általi megállapítottsága. Az Alkotmánybíróság az indítványban foglaltakkal kapcsolatban hangsúlyozza, hogy az özvegyi nyugdíj – az indítványozói állítással ellentétben – nem az árva, hanem a házastárs jogán járó, az özveggyé vált házastársat megillető kiegészítő nyugellátás, így a jogosultság házastársi tartásdíjban részesüléshez, vagy annak bíróság általi megállapítottságához kötése az özvegyi nyugdíj – jelen határozat 2.1. pontjában kifejtett – célja ismeretében, nem tekinthető ésszerűtlennek.

A házastársi tartás ugyanis a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 21. § (1) bekezdése szerint annak állapítható meg, „aki arra hibáján kívül rászorul, kivéve, ha arra a házasság fennállása alatt tanúsított magatartása miatt érdemtelenné vált”. A házastársi tartás jogintézménye tehát a megszűnt házastársi viszony egy elemét továbbra is fenntartja – ha erre egyéb feltételek mellett, az elvált házastárs rászorul. A házastársi tartásra jogosult esetében az ideiglenes nyugdíjjogosultságot éppen a rászorultság indokolja. Mindez összhangban áll az özvegyi nyugdíj céljával is: a megváltozott életkörülményekre tekintettel a volt házastárs, illetve özvegy támogatása, e személyek új életkörülményekhez való alkalmazkodásának elősegítése.

A fent kifejtettek szerint a Tny. 49. § (1) bekezdésében az indítványozó által állított diszkrimináció az árvák között szüleik családi jogállása alapján nem állapítható meg, mert az ellátás nem az árvának, hanem az özvegynek járó juttatás. Az elhalt szülő után az árvát szülei családi státuszától függetlenül a Tny. 54. § (1) bekezdése szerint árvaellátás illeti meg.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványban foglaltak szerint a Tny. 49. § (1) bekezdésének alkotmányellenességét nem állapította meg, ezért az indítványt elutasította.

Budapest, 2010. március 30.

Dr. Paczolay Péter s.k.,
az Alkotmánybíróság elnöke

	Dr. Paczolay Péter s. k.,					Dr. Bragyova András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke, előadó alkotmánybíró az aláírásban akadályozott
			Dr. Balogh Elemér
		alkotmánybíró helyett

		Dr. Holló András s. k.,					Dr. Kiss László s. k.,
				alkotmánybíró				alkotmánybíró

		Dr. Kovács Péter s. k.,			Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
				alkotmánybíró				alkotmánybíró

		Dr. Lévay Miklós s. k.,				Dr. Trócsányi László s. k.,
				alkotmánybíró				alkotmánybíró

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek