• Tartalom

227/2010. (VIII. 13.) Korm. rendelet

227/2010. (VIII. 13.) Korm. rendelet

a kihirdetett veszélyhelyzet folytán bekövetkezett építménykárok helyreállításával összefüggő kivételes építésügyi szabályokról1

2011.01.01.

A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés j) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) E rendeletet kell alkalmazni a Kormány által rendeletben kihirdetett veszélyhelyzettel érintett és megnevezett településeken a veszélyhelyzet folytán bekövetkezett építménykárok helyreállításával összefüggő építési követelményekre, a veszélyhelyzet feloldásától számított fél éven belül induló első fokú és az ezt követő másodfokú építésügyi hatósági eljárásra (a továbbiakban: kivételes építésügyi hatósági eljárás), az építésügyi hatósági ellenőrzésre, az építészeti-műszaki tervdokumentáció tartalmi követelményeire, a tervpályázati és tervtanácsi eljárásokra, valamint az építőipari kivitelezési tevékenységre.

(2) Az e rendelet hatálya alá tartozó építési tevékenységre a külön jogszabályok rendelkezéseit az e rendeletben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

2. § E rendelet alkalmazásában

1. adaptált ajánlott építészeti-műszaki tervdokumentáció: az építésügyért felelős miniszter által ajánlott, a Dokumentációs Központ által közzétett terv építészeti-műszaki tervező által a helyszíni adottságokhoz (helyi építészeti karakter, településkép, telek- és terepadottságok, tájolás, beépítési százalék, építménymagasság, közművesítettség stb.) illesztett, az építési engedélyezéshez és az építőipari kivitelezési tevékenység végzéséhez szükséges építészeti-műszaki tervek összessége,

2. nagyvízi meder: a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 1. számú melléklet 12. pont a) alpontjában meghatározott terület.

2. Az eljáró hatóság

3. § (1)2 Ha az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben elsőfokú általános építésügyi hatóságként kijelölt települési önkormányzat jegyzője megállapítja, hogy a kihirdetett veszélyhelyzet folytán bekövetkezett építménykárok helyreállításával összefüggő építésügyi hatósági feladatok – határidőre történő szakszerű – ellátására nem rendelkezik megfelelő létszámú köztisztviselővel, vagy a kivételes építésügyi hatósági eljárásban előírt követelményeket nem tudja teljesíteni, akkor a kivételes építésügyi hatósági ügyeket – a kérelem beérkezését követő naptól számított öt napon belül – ügyintézésre átadja a megyeszékhely települési önkormányzat jegyzőjének.

(2) A megyeszékhely települési önkormányzat jegyzője az (1) bekezdés szerint átadott kivételes építésügyi hatósági ügyben köteles eljárni.

(3) Az (1) bekezdés szerint átadott ügyben az ügyintézési határidő az ügy iratainak a megyeszékhely települési önkormányzat jegyzőjéhez történő megérkezés napján kezdődik.

(4) A megyeszékhely települési önkormányzat jegyzője a megyéhez tartozó, a kihirdetett veszélyhelyzet folytán bekövetkezett építménykárokkal érintett és megnevezett településeken kirendeltséget működtethet az újjáépítéssel, helyreállítással összefüggő kivételes építésügyi hatósági eljárásra vonatkozó tájékoztatás, továbbá az ügyfelekkel való kapcsolattartás biztosítása érdekében.

3. A kivételes építésügyi hatósági eljárások közös szabályai

4. §3 A kivételes építésügyi hatósági ügyben eljáró építésügyi hatóság az építménykárok helyreállításával össze nem függő építésügyi hatósági ügyek ügyintézési határidejét annak letelte előtt egy alkalommal, legfeljebb két hónappal hosszabbíthatja meg.

5. § Az építtető kérelme – a kérelmezett engedélyezési eljárás fajtájához kapcsolódóan – tartalmazza, hogy kivételes építésügyi hatósági eljárásra irányul. Az építtető – ha az építésügyi hatóság más eljárásban nem állapította meg – a kérelemhez és az előzetes szakhatósági állásfoglalás kibocsátásához mellékeli a települési önkormányzat jegyzőjének nyilatkozatát arról, hogy a kérelmezett építési tevékenység végzése a kihirdetett veszélyhelyzet folytán bekövetkezett építménykárok helyreállításával függ össze.

6. § A kivételes építésügyi hatósági ügyben az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről szóló kormányrendeletnek az építtető értesítésére vonatkozó rendelkezését nem kell alkalmazni.

7. §4 Ha a kérelemhez adaptált ajánlott építészeti-műszaki tervdokumentációt nyújtottak be, a kérelem elbírálása során a kivételes építésügyi hatósági ügyben eljáró építésügyi hatóság egy alkalommal, a kérelem beérkezését követő naptól számított nyolc napon belül hívja fel az építtetőt hiánypótlásra, ha a kérelem vagy a kérelemhez mellékelt építészeti-műszaki tervdokumentáció tartalma hiányos.

8. § (1) A szakhatóság a kivételes építésügyi hatósági eljárás során köteles szakhatósági állásfoglalását az építésügyi hatóság által összehívott helyszíni szemlén megadni. Megjelenés vagy az állásfoglalás megtételének hiányában – ha ellenérdekű ügyfél az eljárásban nem vett részt – a szakhatóság hozzájárulását megadottnak kell tekinteni.

(2) A kivételes építésügyi hatósági eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 39. § (1) bekezdését nem lehet alkalmazni.

(3) A nagyvízi mederben építmény elhelyezéséhez, építési tevékenység végzéséhez az érintett folyószakasz medrének kezelője hozzájárulása szükséges.

9. § (1)5 Az első és másodfokú építési, fennmaradási és használatbavételi engedélyezési eljárás ügyintézési határideje – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – harminc nap.

(2) Az ügyintézési határidő első fokú eljárásban

a)6 tizenöt nap, ha

aa) az építésügyi hatósági engedélyezéshez szükséges kérelmet, mellékleteit és az építészeti-műszaki tervdokumentációt építésügyi igazgatási szakértő készíti elő, és az építtető a kérelméhez mellékeli az építésügyi igazgatási szakértőnek – a kérelem benyújtását legfeljebb tizenöt nappal megelőzően kelt – nyilatkozatát, vagy

ab) a kérelem mellékletét képező építészeti-műszaki tervdokumentáció adaptált ajánlott,

b)7 soron kívüli, de legfeljebb tizenöt nap, ha az a) pont aa) és ab) alpontjában meghatározott feltételek együttesen fennállnak.

(3) Ha az építési engedély iránti kérelem mellékletét képező építészeti-műszaki tervdokumentáció adaptált ajánlott terv, az ügyintézési határidő első és másodfokon nem hosszabbítható meg.

4. Építési engedélyezési eljárás

10. § Ha az építtető a bontási engedély-köteles építési tevékenységre vonatkozó kérelmét az építési engedélyezési kérelmével együtt nyújtja be, a bontási engedélyezési és az építési engedélyezési eljárást egy eljárásban az építési engedélyezési eljárásra meghatározott határidőn belül kell lefolytatni.

11. § Az e rendelet alapján engedélyezett építészeti-műszaki tervdokumentáció módosítására a kivételes építésügyi hatósági eljárásra vonatkozó eltérő rendelkezések nem alkalmazhatók.

5. Használatbavételi engedélyezési eljárás

12. § (1) A használatbavételi engedélyezés során az építtető – a (2)–(4) bekezdés szerint – ideiglenes használatbavételi engedélyt kérhet.

(2) Ideiglenes használatbavételi engedély adható a kivételes építésügyi hatósági eljárás során, ha az épületben rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas módon legalább egy fűthető lakószoba, a főzést és a tisztálkodást, az illemhely-használatot biztosító helyiség van.

(3) Az ideiglenes használatbavételi engedély hatályát veszti, ha az építtető az épületre vonatkozóan – annak teljes befejezését követően – két éven belül nem kér végleges használatbavételi engedélyt.

(4) Az építtető abban az esetben is kérheti az e § szerinti eljárás lefolytatását, ha az építési engedélyt időközben módosíttatta.

6. Építészeti-műszaki tervdokumentáció követelményei

13. § (1) Az építési engedélyezés iránti kérelem mellékletét képező építészeti-műszaki tervdokumentációnak többszintes épület esetében tartószerkezeti kivitelezési dokumentációt is kell tartalmaznia.

(2) Nagyvízi mederben történő építés esetén az építési engedélyezés iránti kérelem mellékletét képező építészeti-műszaki tervdokumentáció része a részletes talajmechanikai szakvélemény.

7. Tervpályázati és tervtanácsi követelmények

14. § (1) A kivételes építésügyi hatósági eljárás tárgyát képező építési beruházás esetében nem kell tervpályázati eljárást lefolytatni.

(2) A kivételes építésügyi hatósági eljárást megelőzően nem kell tervtanácsi véleményezési eljárást lefolytatni.

8. Az építőipari kivitelezési tevékenység eltérő szabályai

15. § A kivitelezési dokumentációt nem kell tervellenőrnek ellenőriznie.

16. §8 Ha az építőipari kivitelezési tevékenység az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Épkiv.) 29. § (1) bekezdés hatálya alá tartozik, az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdését és az építési napló megnyitásának napját – az Épkiv. 29. § (2) bekezdése szerinti mellékletekkel – a kivitelezés megkezdését követő nyolc napon belül kell az építtetőnek bejelentenie az építésfelügyeleti hatóságnak.

17. § (1) Ha az építtető az építőipari kivitelezési tevékenység végzéséhez a kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő károk enyhítését szolgáló támogatást vesz igénybe

a) az építőipari kivitelezési tevékenység építési szerződésben meghatározott ellenértéke pénzügyi fedezetének és a kivitelező által nyújtott biztosíték összegének kezelőjeként építtetői fedezetkezelő vehető igénybe, az Épkiv. előírásainak megfelelően,

b) az építtető építési műszaki ellenőre a teljesítésigazolást és a számlázható összeg mértékére vonatkozó javaslatot megküldi a támogatást nyújtó önkormányzatnak is,

c)9 a teljesítésigazolást és a számlázható összeg mértékére vonatkozó javaslatot a fővállalkozó kivitelező részére – ha az építtető nem rendelkezik építési műszaki ellenőrrel – a támogatást nyújtó önkormányzat adja ki a fővállalkozó kivitelező által megküldött teljesítésről szóló értesítés kézhezvételétől, vagy a birtokbaadási eljárás lezárásától számított, támogatási szerződésben meghatározott, de legfeljebb tizenöt napon belül.

(2) A támogatási összeg kifizetésének alapja a teljesítésigazolás alapján kiállított számla és a támogatási szerződésben az alvállalkozók kifizetésére vonatkozó feltételek teljesülése.

9. Záró rendelkezések

18. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

19. § E rendeletet a hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

1

A rendeletet a 62/2014. (III. 6.) korm. rendelet 58. §-a hatályon kívül helyezte 2014. március 15. napjával.

2

A 3. § (1) bekezdése a 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 3. § (153) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 7. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

3

A 4. § a 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 3. § (153) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 7. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

4

A 7. § a 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 3. § (153) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 7. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

5

A 9. § (1) bekezdése a 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 3. § (153) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 7. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

6

A 9. § (2) bekezdés a) pontja a 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 3. § (153) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 7. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

7

A 9. § (2) bekezdés b) pontja a 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 3. § (153) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 7. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

8

A 16. § a 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 3. § (153) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 7. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

9

A 17. § (1) bekezdés c) pontja a 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 3. § (153) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 7. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére