• Tartalom

23/2010. (III. 16.) FVM rendelet

23/2010. (III. 16.) FVM rendelet

egyes vidékfejlesztési támogatásokkal kapcsolatos miniszteri rendeleteknek a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével, valamint a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő módosításáról1

2010.03.19.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet módosítása

1. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet [a továbbiakban: 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet] 3. § 11. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E rendelet és a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályok alkalmazásában:]

„11. mezőgazdasági tevékenység: a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról és a 3037/90/EGK tanácsi rendelet, valamint egyes meghatározott statisztikai területekre vonatkozó EK-rendeletek módosításáról szóló, 2006. december 20-i 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet I. Melléklete szerinti – az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 16. § (3) bekezdés d) pontja alapján az állami adóhatósághoz bejelentett – 01.1, 01.2, 01.3, 01.4, 01.5, 01.6 és 01.7 alágazatba tartozó tevékenység;”

(2) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 3. § 19. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„19. induló vállalkozás: a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, ha a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapon belül jegyezték be, az egyéni vállalkozó valamint az őstermelő, ha egyéni vállalkozói nyilvántartásba vételére, vagy őstermelői igazolványának kiadására a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapon belül került sor. Azon jogcímek esetében, ahol a támogatás igénybevételére jogosult mezőgazdasági üzeme méretének el kell érnie meghatározott mértékű európai méretegységet, ott az induló vállalkozás fogalma kiterjed azokra a jogi személyekre, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságokra, egyéni vállalkozókra, akik a mezőgazdasági tevékenységüket a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapon belül kezdték meg;”

(3) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 6. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Ha az ügyfél őstermelő, akkor a támogatási kérelemhez mellékelnie kell a hatályos mezőgazdasági őstermelői igazolvány hiteles másolatát.”

(4) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 9. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Ha az ÚMVP-t az Európai Bizottság az elfogadás előtt kihirdetett, a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályban foglaltaktól eltérő feltételekkel fogadja el, az MVH a támogatási határozatot az elfogadott programnak megfelelően megváltoztathatja vagy visszavonhatja.”

(5) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 9. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A kifizetést az MVH az ügyfélnek az MVH-nál az ügyfél-regisztrációs rendszerben nyilvántartott bankszámlájára történő átutalással, forintban teljesíti a kifizetésről szóló határozat meghozatalától számított huszonkét munkanapon belül.”

(6) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 10. § (2)–(4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek, egyidejűleg a 10. § a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(2) A kötelezettség átvállalásához az MVH előzetes jóváhagyása szükséges. Az erre irányuló kérelmet az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon kell benyújtani. A kötelezettség átvállalása nem hagyható jóvá, ha az átvevő nem felel meg a támogatásra való jogosultsági feltételeknek.
(3) A (2) bekezdés szerinti formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresíteni:
a) a kötelezettségvállalásra vonatkozó adatok,
b) kötelezettséget átadó személy és a kötelezettséget átvevő személy, személyek adatai,
c) a kérelemmel érintett ÚMVP jogcím,
d) a Tv., valamint az e rendelet szerinti nyilatkozatok,
e) az államháztartásról szóló törvényben meghatározott, rendezett munkaügyi kapcsolatokról és az ügyfél adatainak felhasználásáról szóló nyilatkozatok,
f) a kérelemben igényelt támogatásra vonatkozó jogszabályi feltételek ismeretéről szóló nyilatkozat,
g) az ügyfél aláírása.
(4) Az átvállalás esetén kívül az 1974/2006/EK bizottsági rendelet 44. cikk (2) bekezdésében foglaltak teljesülése esetén mentesíteni kell az ügyfelet a részére kifizetett támogatás visszatérítése alól. Az erre irányuló kérelmet – amelyben a mentesítésre alapot adó körülményt igazolni kell – az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon kell benyújtani.
(5) Az 1974/2006/EK bizottsági rendelet 44. cikk a) pontja vonatkozásában a kötelezettséget jelentős mértékben teljesítettnek kell tekinteni, ha a kötelezettségvállalásra előírt időtartam négyötöde már eltelt.”

(7) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 15. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Ha az ügyfél egyéni vállalkozóként működik és induló vállalkozásnak minősül, akkor a támogatási kérelméhez mellékelnie kell az egyéni vállalkozói nyilvántartást vezető szerv által a támogatási kérelem benyújtását megelőzően 30 napnál nem régebben kiadott az MVH által rendszeresített formanyomtatvánnyal megegyező tartalmú hatósági bizonyítványt vállalkozói tevékenységéről. Ezzel egyenértékű, ha az ügyfél a megfelelően kitöltött, és az egyéni vállalkozói nyilvántartást vezető szerv által a támogatási kérelem benyújtását megelőzően 30 napnál nem régebben záradékolt, MVH által rendszeresített formanyomtatványt mellékeli támogatási kérelméhez.”

2. § (1) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 17. § (1)–(2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) A 2. § (1) bekezdés c), i) és j) pontjában meghatározott célok megvalósítását szolgáló támogatások igénybevételére ugyanazon jóváhagyó támogatási határozat alapján egy naptári évben legfeljebb egy alkalommal nyújtható be kifizetési kérelem.
(2) A 2. § (1) bekezdés a), d)–h) pontjában, valamint a 2. § (3) és (4) bekezdésében meghatározott célok megvalósítását szolgáló támogatások igénybevételére ugyanazon jóváhagyó támogatási határozat alapján egy naptári évben legfeljebb két alkalommal nyújtható be kifizetési kérelem.”

(2) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 19. § (1)–(2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) A kifizetési kérelemmel nem számolható el a támogatási határozattal jóváhagyott mértéket meghaladó vagy nem a művelet végrehajtása érdekében felmerült kiadás.
(2) Ha a támogatási kérelem alapján hozott támogatási határozat több kiadási tételt állapít meg, a támogatási határozat által rögzített egyes támogatható kiadási tételek összegét a kifizetési kérelem azonos elszámolható kiadási tételéhez tartozó kifizethető összege nem haladhatja meg.”

(3) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 19. § (8) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A kifizetési kérelemhez az MVH által rendszeresített nyomtatványon számlaösszesítőt és – a Technikai Segítségnyújtás intézkedés esetét kivéve – tételrészletezőt kell mellékelni, amelyek tartalmazzák:]

f) a támogatási határozatban megállapított kiadási sor támogatási határozat szerinti azonosítóját, amelyhez a tétel tartozik;”

(4) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 20. § (2)–(4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(2) Az ügyfél a támogatási határozattal jóváhagyott művelettel összefüggő gazdasági eseményekről külön analitikát köteles vezetni a kiadásai, valamint – ha a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály ahhoz joghatást fűz – a bevételei vonatkozásában.
(3) A technikai segítségnyújtás intézkedés kivételével az utolsó kifizetési kérelem benyújtása előtt nem fizethető ki a támogatási határozattal jóváhagyott támogatás összegének 80%-át meghaladó összeg.
(4) Az ügyfél köteles a támogatási határozattal jóváhagyott elszámolható kiadások összegének legalább 50%-át teljesíteni.”

(5) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 23. § (1) bekezdés b) és c) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[A beruházási támogatásokra az alábbi feltételeknek is teljesülniük kell:]

b) az R. 72. cikk (1) bekezdése értelmében a támogatott beruházást, létesítményt, eszközt, megvalósított, felújított, korszerűsített létesítményt a támogatási határozat közlésétől számított legalább hat évig rendeltetésének megfelelően, a vonatkozó engedélyek és előírások betartásával kell használni, üzemeltetni (a továbbiakban: üzemeltetési kötelezettség);
c) az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt a beruházás tárgya – a 10. §-ban foglalt kivétellel – nem idegeníthető el és nem adható bérbe, de jótállás alapján történő csere, amortizáció, lopás, működésképtelenné, használhatatlanná válás esetén a beruházás tárgya az MVH által rendszeresített és az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon történő bejelentést követően – a bejelentés alapjául szolgáló igazoló dokumentumokat mellékelve – saját forrásból lecserélhető.”
„(2) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresíteni:
a) a támogatási és a kifizetési határozat iratazonosítója,
b) a támogatás jogcímkódja,
c) a bejelentés típusának megjelölése és az eszközcsere indokolása,
d) a cserélni kívánt eszköz adatai,
e) az ügyfél aláírása. ”

(7) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 25. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A 33. § (4) és (5) bekezdésében meghatározott kivétellel a kizárólag gépbeszerzést tartalmazó műveletet a támogatási határozat közlésétől számított két éven belül, minden egyéb beruházást a támogatási határozat közlésétől számított három éven belül meg kell valósítani.”

3. § (1) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 28/A. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A kérelmet az IH által rendszeresített, az FVM honlapján közzétett formanyomtatványon az IH-hoz kell benyújtani. A kérelem benyújtása folyamatos. A formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az IH-nak rendszeresíteni:
a) az ügyfél adóazonosító jele vagy adószáma,
b) az ügyfél egyéni vállalkozói igazolvány száma vagy egyéni vállalkozói nyilvántartási száma vagy őstermelői igazolvány száma,
c) az ügyfélnek az adatai felhasználásához való hozzájárulása,
d) az ügyfél aláírása.”

(2) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 28/A. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A feltételeket teljesítő ügyfél esetében az IH határozatot hoz arról, hogy az ügyfél fiatal mezőgazdasági termelőnek minősül. Az IH köteles tájékoztatni az MVH-t a kérelem elbírálásának eredményéről.”

(3) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 29. § (12)–(13) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(12) A támogatás a támogatási kérelem módosítását követően sem haladhatja meg a megvásárolni kívánt gép, technológiai berendezés kifizetési kérelem benyújtására nyitva álló időszak első napján hatályos gépkatalógusban meghatározott referenciaárát, a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályban meghatározott mértéket és a módosított gépre, technológiai berendezésre a támogatási határozattal jóváhagyott elszámolható kiadások alapján meghatározott támogatási összeget.
(13) A támogatási kérelem módosítása esetén a 20. § (4) bekezdésében foglalt feltételt a támogatási határozattal jóváhagyott elszámolható kiadások összegére vonatkozóan kell teljesíteni.”

(4) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 30. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Ha az építési beruházásra vonatkozó támogatási határozat több építési kiadási tételt állapít meg, a kifizetési kérelem azonos kiadási tételéhez tartozó elszámolható kiadás összege azt legfeljebb tíz százalékos mértékben meghaladhatja azzal, hogy a kifizetési kérelemnek minden megállapított kiadási tételre ki kell terjednie.”

(5) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 35. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A 20. § (4) bekezdésében foglalt előírás megsértése esetén az utolsó kifizetési kérelem elutasításra kerül, a már kifizetett támogatás pedig jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül, és az ügyfél az MVH által hozott jogosulatlan igénybevételt megállapító határozat közlését követő három évig a 2007–2013-as időszakban az EMVA társfinanszírozásában nem terület- és állatlétszám alapú támogatásokra nem vehet igénybe támogatást.”

(6) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 16. § (3) bekezdésében a „21. § (3) bekezdésének” szövegrész helyébe a „21/A. § (3) bekezdésének” szöveg, 4. § (1) bekezdés a) pontjában a „Minisztérium” szövegrész helyébe a „Minisztérium (a továbbiakban: FVM)” szöveg, 25. § (4) bekezdésében az „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe az „az FVM” szöveg lép.

2. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés létesítményeinek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szóló
35/2008. (III. 27.) FVM rendelet módosítása

4. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés létesítményeinek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szóló 35/2008. (III. 27.) FVM rendelet [a továbbiakban: 35/2008. (III. 27.) FVM rendelet] 4. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A támogatási határozat közlését követően:
a) az ügyfél vagy annak alkalmazottja köteles az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében, e jogcím tárgyában szervezett kötelező képzésen részt venni az utolsó kifizetési kérelem benyújtása előtt,
b) mezőgazdasági termelő ügyfél esetén az ügyfél, TCs ügyfél esetén a TCs tagjai kötelesek a 4. számú melléklet szerinti értékelési szemponthoz benyújtott vonatkozó nyilatkozat esetén összesen legalább 200 ÁE állatlétszámot az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt megtartani,
c) a Vhr. 25. § (2) bekezdésétől eltérően az e rendelet alapján támogatott műveletet 3 éven belül meg kell valósítani.”

(2) A 35/2008. (III. 27.) FVM rendelet 5. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A (7) bekezdés d) pontja szerinti egyéb elszámolható kiadások tekintetében, ha telephelyenként a támogatási intenzitások a (3) bekezdésben foglaltak alapján eltérnek, akkor az egyéb elszámolható kiadásokra egységesen a legalacsonyabb intenzitást kell figyelembe venni.”

(3) A 35/2008. (III. 27.) FVM rendelet 6. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Támogatási kérelmet 2010. évben szeptember 1. és 30. között, ezt követően évente március 1. és március 31. között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon. A formanyomtatványt az 5. számú melléklet szerinti adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresíteni.”

(4) A 35/2008. (III. 27.) FVM rendelet 6. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A támogatási kérelemhez mellékelni kell]

b) ha az ügyfél őstermelő, akkor az őstermelői igazolvány hiteles másolatát;”

(5) A 35/2008. (III. 27.) FVM rendelet 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

7. § A támogatási kérelmet az MVH e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el és a 4. számú mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel, valamint a Tv. 32. § (1) bekezdés c) pontja szerinti rangsor állítását követően határozatot hoz.”

(6) A 35/2008. (III. 27.) FVM rendelet 9. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Ha az ügyfél a 4. § (6) bekezdés a) pontjában meghatározott képzési kötelezettségének nem tesz eleget, a támogatási összeget 20%-kal csökkenteni kell, kivéve ha a támogatási határozat közlését követő 30. nap és az utolsó kifizetési kérelem benyújtására megjelölt időszak első napját megelőző 30. nap között nem volt képzés.”

(7) A 35/2008. (III. 27.) FVM rendelet 6. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A támogatási kérelem benyújtására nyitva álló határidő utolsó napját követően, a támogatási határozat jogerőre emelkedéséig a kérelem részlegesen is visszavonható. A részleges visszavonás kizárólag támogatási egységre, vagy létesítményre, a hozzá kapcsolódó mértékre, összegre vonatkozhat.”

3. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági energiafelhasználás
megújuló energiaforrásokból történő előállításhoz nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 78/2007. (VII. 30.) FVM rendelet módosítása

5. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági energiafelhasználás megújuló energiaforrásokból történő előállításhoz nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 78/2007. (VII. 30.) FVM rendelet [a továbbiakban: 78/2007. (VII. 30.) FVM rendelet] 4. § (6) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az ügyfél köteles:]

d) a Vhr. 25. § (2) bekezdésétől eltérően a beruházást a támogatási kérelemnek helyt adó határozat közlésétől számított 12 hónapon belül befejezni.”

(2) A 78/2007. (VII. 30.) FVM rendelet 6. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A támogatási kérelmet a 2011. évtől évente április 1. és április 30. között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon. A formanyomtatványt a 2. melléklet szerinti adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresíteni.”

(3) A 78/2007. (VII. 30.) FVM rendelet a 2. melléklet szerinti 2. melléklettel egészül ki, egyidejűleg a Melléklet számozása 1. mellékletre változik.

(4) A 78/2007. (VII. 30.) FVM rendelet 6. § (2) bekezdés a) pontjában az „a mellékletben” szövegrész helyébe az „az 1. mellékletben” szöveg, 7. §-ában az „a melléklet” szövegrész helyébe az „az 1. melléklet” szöveg lép.

4. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet módosítása

6. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet [a továbbiakban: 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet] 6. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A támogatási kérelmet 2011. évtől évente március 1. és 31. között a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon lehet benyújtani. A formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresíteni:
a) az ügyfél-azonosítási adatok,
b) az igényelt támogatásra vonatkozó adatok,
c) a tervezett elszámolható kiadás,
d) a kalkulált támogatási összeg,
e) a művelt erdőterület tényleges és tervezett nagysága,
f) az erdőgazdálkodó nyilvántartási száma.”

(2) A 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 6. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A támogatási kérelem benyújtására nyitva álló határidő utolsó napját követően, a támogatási határozat jogerőre emelkedéséig a kérelem részlegesen is visszavonható. A részleges visszavonás kizárólag gépre, a hozzá kapcsolódó darabszámra, illetve a hozzá kapcsolódó összegre vonatkozhat.”

(3) A 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 6. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Ha az erdőgazdálkodó őstermelő, a támogatási kérelemhez mellékelni kell a hatályos mezőgazdasági őstermelői igazolvány hiteles másolatát.”

(4) A 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 1. számú mellékletében a „benyújtásakor érvényes” szövegrész helyébe a „benyújtásakor hatályos” szöveg lép.

5. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatás részletes feltételeiről szóló 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet módosítása

7. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatás részletes feltételeiről szóló 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet [a továbbiakban: 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet] 2. § 7–8. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[E rendelet alkalmazásában:]

„7. főtevékenység: az egyéni vállalkozói nyilvántartásban főtevékenységként megjelölt, az 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: NACE Rev. 2.) I. Melléklete szerinti – az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 16. § (3) bekezdés d) pontja alapján az állami adóhatósághoz bejelentett – 01.11–01.50 és 01.70 szakágazatba tartozó tevékenység,
8. üzleti célú növénytermesztési, állattenyésztési, vegyes gazdálkodási mezőgazdasági tevékenység: a NACE Rev. 2. szerinti 01.11–01.70 szakágazatba tartozó tevékenység.”

[E rendelet alapján jövedelempótló típusú támogatást vehet igénybe, aki

a) mezőgazdasági termelő tevékenységet végez, és]

„aa) a NACE Rev. 2. szerinti 01.11–01.50 szakágazatba tartozó tevékenységet végző egyéni vállalkozó, vagy”

(3) A 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet 5. § (1) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az átadó gazdálkodó akkor jogosult támogatásra, ha]

c) a támogatási kérelem benyújtását megelőző tíz év során mezőgazdasági tevékenységet folytatott, amely a 3. számú melléklet 1.1.1–1.1.5. pontjaiban felsorolt dokumentumok valamelyikével igazolható;”

(4) A 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet 5. § (1) bekezdés h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az átadó gazdálkodó akkor jogosult támogatásra, ha]

h) a kifizetési kérelem benyújtásáig véglegesen felhagy minden – az önellátásra történő termelés kivételével – üzleti célú növénytermesztési, állattenyésztési, vegyes gazdálkodási mezőgazdasági tevékenységgel és ezt a kifizetési kérelem benyújtásáig a mezőgazdasági őstermelői tevékenység megszüntetésével, vagy az egyéni vállalkozói tevékenységek közül az illetékes hatóság nyilvántartásából a NACE Rev. 2. szerinti 01.11–01.70 szakágazatba tartozó tevékenységek törlésével igazol”

(5) A 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet 5. § (3) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az átadó gazdálkodó munkavállalója akkor jogosult támogatásra, ha]

c) a támogatási kérelem benyújtását megelőző 5 év során munkaidejének legalább a felét mezőgazdasági munkával töltötte segítő családtagként vagy mezőgazdasági munkavállalóként az átadó gazdálkodó gazdaságában, amelyet a 3. számú melléklet 2.1.1–2.1.2. pontjaiban felsorolt dokumentumokkal igazol;”

(6) A 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet 5. § (4) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A támogatás igénybevételének további feltétele, hogy a gazdaságot egy olyan természetes személy vegye át, aki]

a) egyéni vállalkozóként főtevékenységet végez vagy kíván végezni, és a tevékenységet legkésőbb a kifizetési kérelem benyújtásáig megkezdi”

(7) A 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet 7. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A támogatási kérelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon postai úton, vagy az MVH honlapján keresztül elektronikus úton is be lehet nyújtani.”

8. § (1) A 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet 8. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

8. § A támogatási kérelmet az MVH a Tv. 32. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti rangsor állításával bírálja el a 2. számú melléklet szerinti pontrendszer alapulvételével.”

(2) A 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet 9. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Kifizetési kérelmet a támogatási kérelmet jóváhagyó határozat jogerőre emelkedésétől számítva legkésőbb a második kifizetési időszak végéig, 2010-től évente február 1. és február 28., valamint augusztus 1. és augusztus 31. között lehet benyújtani az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon. Egy kifizetési kérelmet kell benyújtani – a 7. § (2) bekezdése alapján választott képviselő útján – akkor is, ha egy gazdaságot több gazdálkodó ad át, vagy ha a támogatást az átadó gazdálkodó munkavállalója is kérelmezi. A formanyomtatványnak tartalmaznia kell a kötelezettségek teljesítését igazoló adatokat.”

(3) A 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet 9. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A kifizetési kérelemhez mellékelni kell:]

b) az átadóra vonatkozóan a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnak (a továbbiakban: MgSzH) a kérelmező lakóhelye szerint illetékes területi szerve által kiállított hatósági bizonyítvány hiteles másolatát arról, hogy a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 228/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése alapján az őstermelői igazolvány visszavonásra került, vagy a NACE Rev. 2. szerinti 01.11–01.70 szakágazatba tartozó tevékenységnek az egyéni vállalkozói nyilvántartásból történő törléséről és a törlés időpontjáról az egyéni vállalkozók nyilvántartását vezető szerv által kiállított hatósági bizonyítványt”

(4) A 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet 9. § (2) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

d) az átvevőre vonatkozóan az egyéni vállalkozói nyilvántartást vezető szerv által a kifizetési kérelem benyújtását megelőzően 30 napnál nem régebben kiadott az MVH által rendszeresített formanyomtatvánnyal megegyező tartalmú hatósági bizonyítványt vállalkozói tevékenységéről. Ezzel egyenértékű, ha az átadó ügyfél a megfelelően kitöltött, és az egyéni vállalkozói nyilvántartást vezető szerv által a kifizetési kérelem benyújtását megelőzően 30 napnál nem régebben záradékolt, MVH által rendszeresített formanyomtatványt mellékeli kifizetési kérelméhez,”

(6) A 83/2007. (VIII.10.) FVM rendelet 2. számú mellékletében „az átadás időpontjában” szövegrészek helyébe „a támogatási kérelem benyújtásakor” szöveg lép.

(7) A 83/2007. (VIII.10.) FVM rendelet a következő 13. §-sal egészül ki:

13. § E rendeletnek az egyes vidékfejlesztési támogatásokkal kapcsolatos miniszteri rendeleteknek a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével, valamint a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő módosításáról szóló 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 7–8. §-ával megállapított rendelkezéseit a 2010. március 1-jét követően benyújtott támogatási kérelem alapján indult eljárásban is alkalmazni kell.”

6. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az évelő, lágy szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 71/2007. (VII. 27.) FVM rendelet módosítása

9. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az évelő, lágy szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 71/2007. (VII. 27.) FVM rendelet 6. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A támogatási kérelemhez mellékelni kell:]

a) a mezőgazdasági őstermelői igazolvány hiteles másolatát;”

(2) A 72/2007. (VII. 27.) FVM rendelet a következő 12. §-sal egészül ki:

12. § E rendeletnek az egyes vidékfejlesztési támogatásokkal kapcsolatos miniszteri rendeleteknek a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével, valamint a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő módosításáról szóló 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított rendelkezését a 2010. március 1-jét követően benyújtott támogatási kérelem alapján indult eljárásban is alkalmazni kell.”

7. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a rövid vágásfordulójú fás szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szóló 72/2007. (VII. 27.) FVM rendelet módosítása

10. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a rövid vágásfordulójú fás szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szóló 72/2007. (VII. 27.) FVM rendelet [a továbbiakban: 72/2007. (VII. 27.) FVM rendelet] 4. § (3) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az ügyfél köteles a támogatási kérelemben megjelölt összes ültetvény vonatkozásában:]

a) a támogatási kérelemnek helyt adó határozat jogerőre emelkedésétől számított 12 hónapon belül az ültetvénytelepítést befejezni;”

(2) A 72/2007. (VII. 27.) FVM rendelet 6. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A támogatási kérelemhez mellékelni kell:]

a) a mezőgazdasági őstermelői igazolvány hiteles másolatát;”
„(5) Az (1) bekezdés szerinti formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresíteni:
a) a Melléklet szerinti értékelési szempontokra vonatkozó információk, valamint a magánszemély gazdálkodási formájára vonatkozó nyilatkozat;
b) az igényelt támogatáshoz kapcsolódóan a Tv., a Vhr., az államháztartásról szóló törvény, valamint az e rendelet szerinti nyilatkozatok,
c) a telepítéssel érintett táblá(k)ra vonatkozóan
ca) a hasznosítási kód és a blokkazonosító,
cb) a tábla hektár mértékegységben kifejezett két tizedes jegyig megadott mérete,
cc) a tábla mely település(ek) közigazgatási határán belül fekszik,
cd) a tábla helyrajzi száma(i),
ce) a tervezett elszámolható kiadások forintban,
cf) a tábla vonatkozásában a kerítés, térburkolat kialakítására fordítani tervezett, forintban kifejezett kiadások,
cg) a tábla vonatkozásában az egyéb elszámolható kiadások,
d) a mezőgazdasági üzem termelési szerkezetének adatai a Vhr. 1. számú melléklete szerinti bontásban,
e) a Melléklet szerinti értékelési rendszer „Pénzügyi terv” szakasz értékeléséhez a beruházásra vonatkozó, valamint az ügyfél jövőben tervezett, valamint induló vállalkozásnak nem minősülő ügyfél és nem őstermelő ügyfél esetén a múltbéli gazdálkodási adatai (bevételek, költségek és ráfordítások, eszközök, források),
f) a támogatási kérelem értékeléséhez, bírálatához szükséges egyéb információkat, adatokat.”

(4) A 72/2007. (VII. 27.) FVM rendelet 9. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ha az ügyfél a 4. § (3) bekezdés e) pontjában meghatározott képzési kötelezettségének nem tesz eleget, a támogatási összeget 20%-kal csökkenteni kell, kivéve, ha a támogatási határozat közlését követő harmincadik nap és az utolsó kifizetési kérelem benyújtására megjelölt időszak első napját megelőző harmincadik nap között nem volt képzés.”

(5) A 72/2007. (VII. 27.) FVM rendelet a következő 11. §-sal egészül ki:

11. § E rendeletnek az egyes vidékfejlesztési támogatásokkal kapcsolatos miniszteri rendeleteknek a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével, valamint a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő módosításáról szóló 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 10. §-ával megállapított rendelkezéseit a 2010. március 1-jét követően benyújtott támogatási kérelem alapján indult eljárásban is alkalmazni kell.”

8. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet módosítása

11. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet [a továbbiakban:113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet] 2. § (1) bekezdés 4–5. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[E rendelet alkalmazásában:]

„4. mezőgazdasági tevékenység: a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról és a 3037/90/EGK tanácsi rendelet, valamint egyes meghatározott statisztikai területekre vonatkozó EK-rendeletek módosításáról szóló, 2006. december 20-i 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: NACE Rev. 2.) I. Melléklete szerinti – az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 16. § (3) bekezdés d) pontja alapján az állami adóhatósághoz bejelentett – 01.11–01.50 és 01.70 szakágazatba tartozó tevékenység;”
„5. főtevékenység: az egyéni vállalkozói nyilvántartásban főtevékenységként megjelölt, 4. pont szerinti mezőgazdasági tevékenység;”

(2) A 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet 2. § (1) bekezdés 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E rendelet alkalmazásában:]

„7. mezőgazdasági tevékenységből származó bevétel: a mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdálkodó gazdaságából – a növénytermesztés, kertészet, és állattenyésztés ágazataiból – kikerült termékek értékesítéséből származó bevételek összege;”

(3) A 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet 4. § (3) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A (2) bekezdés szerinti kizáró ok nem áll fenn, vagyis az ügyfél támogatást vehet igénybe, abban az esetben, ha]

b) az 5. § (1) bekezdése szerinti e támogatási kérelem benyújtási időszak megnyílta előtt egyéb jogcímre benyújtott pályázatát, támogatási kérelmét az arra vonatkozó támogatási határozat jogerőre emelkedése előtt visszavonta;”

(4) A 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet 4. § (4) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A támogatásra jogosult ügyfél köteles:]

c) a működtetési időszak során a gazdaság működésével kapcsolatos bizonylatokat megőrizni;”

(5) A 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet 5. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az (1) bekezdés szerinti formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresíteni:
a) az ügyfél ügyfél-azonosítási adatok,
b) az ügyfél szakirányú végzettségének megnevezése és azonosító száma vagy felsőfokú végzettségének megnevezése,
c) az ügyfél által a működtetési időszak 4. évének végére vállalt üzemmérete,
d) az üzleti terv és annak részét képező pénzügyi terv, amelynek SFH betétlapján be kell, mutatni az egyes években megvalósítani tervezett, termékszintre lebontott termelési szerkezetet.”

12. § (1) A 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet 6. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

6. § A támogatási kérelmeket az MVH a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 32. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti rangsor állításával bírálja el az 5. számú melléklet szerinti pontrendszer alapulvételével.”

(2) A 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet 7. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az ügyfél legkésőbb a támogatási kérelmet jóváhagyó határozat jogerőre emelkedését követően másodikként megnyíló kifizetési időszak végéig köteles az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon, postai úton a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelmet benyújtani.
A formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresíteni:
a) ügyfél-azonosítási adatok,
b) a kötelezettségek teljesítését igazoló adatok.”

(3) A 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet 8. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelmet évente,
a) január 1–31.,
b) április 1–30.,
c) július 1–31.,
d) október 1–31.
között lehet benyújtani az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közleményben közzétett formanyomtatványon az MVH-hoz.”

(4) A 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet 8. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A (3) bekezdés szerinti formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresíteni:
a) ügyfél-azonosítási adatok,
b) a kötelezettségek teljesítését igazoló adatok.”

(5) A 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet 9. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az MVH a 4. § (4) bekezdés d) és e) pontjának teljesülése tekintetében a működtetési időszakban az ellenőrzés időpontját megelőző naptári éveket is ellenőrizheti.”

9. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 25/2008. (III. 7.) FVM rendelet módosítása

13. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 25/2008. (III. 7.) FVM rendelet [a továbbiakban: 25/2008. (III. 7.) FVM rendelet] 9. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ha az ügyfél a 4. § (5) bekezdésében meghatározott képzési kötelezettségének nem tesz eleget vagy a képzésben való részvételt nem igazolja legkésőbb az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig, a támogatási határozattal jóváhagyott összeget 20%-kal csökkenteni kell kivéve, ha a támogatási határozat közlését követő 30. nap és az utolsó kifizetési kérelem benyújtási időszak első napját megelőző 30. nap közötti időszakban nem volt képzés.”

(2) A 25/2008. (III. 7.) FVM rendelet 6. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[(2) A támogatási kérelemhez csatolni kell:]

a) ha az ügyfél őstermelő, a mezőgazdasági őstermelői igazolvány hiteles másolatát;”

10. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet módosítása

14. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet [a továbbiakban: 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet] 2. § h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E rendelet alkalmazásában:]

h) ügyfél: vízgazdálkodási társulat, önkormányzat, mezőgazdasági termelő, TÉSZ, termelői csoport, nonprofit gazdasági társaság”

(2) A 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet 4. § (11) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(11) Előtársaság esetén a cégjegyzékbe történő bejegyzésről szóló végzéshiteles másolatát – a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) értesítésére – a kérelem befogadásáig kell benyújtani az MVH-hoz.”

(3) A 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet 7. § (4) bekezdés a) pont aa) alpont 1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A támogatási kérelemhez a 3. § ba) és bb) pontjaiban megjelölt célterületek (2.1. és 2.2. célterületek) esetén csatolni kell az alábbi okiratok hiteles másolatát, nyilatkozat esetén az eredeti okiratot:

a) a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény szerint

aa) engedélyköteles beruházás esetén]

„1. a jogerős létesítési vízjogi engedélyt vagy ennek hiányában az eljáró hatóság által kiállított hatósági bizonyítványt a vízkészletek rendelkezésre állásáról;”

(4) A 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet 7. § (5) bekezdés a) pont aa) alpont 1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A támogatási kérelemhez a 3. § c) pontjaiban megjelölt célterületek (3.1. és 3.2. célterületek) esetén csatolni kell az alábbi okiratok hiteles másolatát, nyilatkozat esetén az eredeti okiratot:

a) a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény szerint

aa) engedélyköteles beruházás esetén]

„1. a jogerős létesítési vízjogi engedélyt vagy ennek hiányában az eljáró hatóság által kiállított hatósági bizonyítványt a felesleges vizek befogadásáról”

(5) A 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet 7. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) Az ügyfél – a vízgazdálkodási társulatok kivételével – e rendelet alapján újabb támogatási kérelmet csak a korábbi, e rendelet alapján támogatott műveletekre vonatkozó utolsó kifizetési döntés közlését követően nyújthat be.”

(6) A 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet 10. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ha az ügyfél a 5. § (3) bekezdésében meghatározott képzési kötelezettségének nem tesz eleget, a támogatási összeget 20%-kal csökkenteni kell, kivéve, ha a támogatási határozat közlését követő 30. nap és az utolsó kifizetési kérelem benyújtására megjelölt időszak első napját megelőző 30. nap között nem volt képzés.”

11. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet módosítása

15. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet [a továbbiakban: 47/2008. (IV 17.) FVM rendelet] 10. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(9) Ha az ügyfél az 5. § (9) bekezdésében meghatározott képzési kötelezettségének nem tesz eleget vagy a képzésben való részvételt nem igazolja legkésőbb az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig vagy azzal egy időben, a támogatási döntéssel jóváhagyott összeget 20%-kal csökkenteni kell, kivéve, ha a támogatási határozat közlését követő 30. nap és az utolsó kifizetési kérelem benyújtási időszak első napját megelőző 30. nap közötti időszakban nem volt képzés.”

12. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet módosítása

16. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 7. § (2) bekezdés h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A támogatási kérelemhez a műveletre vonatkozóan mellékelni kell:]

h) ha az ügyfél őstermelő, akkor – a Vhr. 6. § (5) bekezdésében foglaltaktól eltérően – a hatályos őstermelői igazolvány 30 napnál nem régebbi másolatát.”

13. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló
52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet módosítása

17. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet 6. § (14) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:

„(14) Egyéni vállalkozó ügyfél esetében a Vhr. 15. § (2) bekezdésében foglaltakat nem kell alkalmazni.”

14. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési
Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet módosítása

18. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet [a továbbiakban: 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet] 7. § (2) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az egyesített támogatási és kifizetési kérelem benyújtása során:]

c) az őstermelői igazolvány hiteles másolatát nem kell csatolni;”

(2) A 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet 7. § (2) bekezdése a következő d) ponttal egészül ki:

d) egyéni vállalkozó ügyfél esetében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 15. § (2) bekezdésében foglaltakat nem kell alkalmazni.”

(3) 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet 7. § (3) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép

[A képzés elszámolható kiadásait igazoló számviteli bizonylatokon]

b) nem kell feltüntetni a Vhr. 19. § (6) bekezdésében szereplő támogatási határozat azonosító számot, és a 19. § (8) bekezdés f)–g) pontjaiban foglaltakat.”

15. Az agrár-szaktanácsadói tevékenység engedélyezéséről szóló 90/2009. (VII. 24.) FVM rendelet módosítása

19. § (1) Az agrár-szaktanácsadói tevékenység engedélyezéséről szóló 90/2009. (VII. 24.) FVM rendelet [a továbbiakban: 90/2009. (VII. 24.) FVM rendelet] 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A szaktanácsadói engedély – beleértve a szaktanácsadó asszisztens és az erdészeti technikus szaktanácsadó tevékenységének engedélyezését is – iránti kérelmet az FVM VKSZI által az 1. számú melléklet szerinti adattartalommal rendszeresített, az FVM VKSZI honlapján közzétett formanyomtatványon, postai vagy elektronikus úton, egy példányban kell benyújtani az FVM VKSZI-hez.”

(2) A 90/2009. (VII. 24.) FVM rendelet 4. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A kérelemhez mellékelni kell az FVM VKSZI által a 3. számú melléklet szerinti adattartalommal rendszeresített, az FVM VKSZI honlapján közzétett formanyomtatvány szerinti bővített szakmai önéletrajzot, amelyben részletesen ismertetni kell választott szakterületenként az adott szakterületen végzett szakmai tevékenységet.”

16. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák
LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló
122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet módosítása

20. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet 10. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az első kifizetési kérelemhez magánszemély ügyfél esetén csatolni kell az adóbejelentkezési lap másolatát.”

17. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság
és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében a kistérségi közlekedési szolgáltatások fejlesztésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről
szóló 9/2008. (I. 24.) FVM rendelet módosítása

21. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében a kistérségi közlekedési szolgáltatások fejlesztésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 9/2008. (I. 24.) FVM rendelet [a továbbiakban: 9/2008. (I. 24.) FVM rendelet] 5. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Az (5) bekezdés szerinti közlemény közzétételét követően a gépjárműkatalógusban nem szereplő gépjárművek felvétele céljából az IH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 29. § (3) és (4) bekezdésétől eltérően az IH-hoz a gépjármű-forgalmazók kérelmet nyújthatnak be. A formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az IH-nak rendszeresíteni:
a) gépjármű-forgalmazó nyilatkozata arról, hogy
aa) a szolgáltatott adatok megfelelnek a valóságnak,
ab) a vonatkozó valamennyi hatályos jogszabályi rendelkezést és feltételt megismerte,
ac) az általa forgalmazott, a gépkatalógusba felvetetni kívánt gépek, technológiai berendezések rendelkeznek a magyarországi forgalomba hozatalhoz szükséges engedélyekkel,
ad) hozzájárul adatai statisztikai célú felhasználásához,
b) gépjármű-forgalmazó aláírása.”

(2) A 9/2008. (I. 24.) FVM rendelet 5. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) Ha a közbeszerzési eljárásban nyertes ajánlat olyan gépjárműre vonatkozik, amely a gépjárműkatalógusban nem szerepel, és az abban szereplő járművek bármelyikével egyenértékű, azt a (6) bekezdésben foglalt felvételi kérelem és IH határozat nélkül is úgy kell tekinteni, mintha a gépjárműkatalógusban szerepelt volna.”

(3) A 9/2008. (I. 24.) FVM rendelet 6. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az ügyfél háromévente kizárólag egy gépjármű támogatására nyújthat be kérelmet. Az adott támogatási határozat közlésének évét követő harmadik naptári évben jogosult az ügyfél új támogatási kérelem benyújtására.”

(4) A 9/2008. (I. 24.) FVM rendelet 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

7. § A támogatási kérelmet az MVH az e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el, és a 3. számú mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel, valamint a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 32. § (1) bekezdés c) pontja szerinti rangsor állítását követően határozatot hoz.”

(5) A 9/2008. (I. 24.) FVM rendelet 8. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A kifizetési kérelmet évente:
a) április 1–30.;
b) július 1–31.;
c) október 1–31.
között kell benyújtani.”

18. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 3. és 4. tengelyének keretében megalakuló helyi akciócsoportok elismerési rendjével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet módosítása

22. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 3. és 4. tengelyének keretében megalakuló helyi akciócsoportok elismerési rendjével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet [a továbbiakban: 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet] 4. § (3) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A helyi közösség tagjai lehetnek:]

f) indokolt esetben magánszemélyek, amennyiben a térségben nem található olyan társadalmi szervezet, amely a magánszemély érdekeit a helyi közösségben megfelelően képviselné. Az indokoltságról az IH előzetes elismerési eljárás során határozatot hoz.”

(2) A 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet 5. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A nyilvántartásba vételi eljárás első szakaszában a helyi közösség e rendelet hatálybalépését követően kezdheti meg a nyilvántartásba vételt a helyi közösség székhelye szerint illetékes HVI-nél. Az alapító tagok maguk közül egyszerű többséggel képviselőt választanak, továbbá megválasztják a képviselő két helyettesét. A nyilvántartásba vételi eljárás első szakaszának időtartama tizenöt munkanap.”

(3) A 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet 5. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A nyilvántartásba vételi eljárás második szakaszában, a (2) bekezdés szerinti határidő lejártát követően a helyi közösség (2) bekezdés szerinti alapító tagjai 1/4-ének írásbeli ajánlásával lehet csatlakozni a helyi közösséghez az eljárás második szakasza vége előtti ötödik munkanapig, kivéve az 1. melléklet második táblázata szerinti településeket, valamint a helyi közösségek közötti átfedés megszüntetését eredményező csatlakozást, amely esetben a csatlakozás határnapja a nyilvántartásba vételi eljárás második szakaszának vége. A csatlakozási szándékot a HVI-nél kell jelezni, amely erről a helyi közösség képviselőjét – az IH által a 2. melléklet szerinti adattartalommal rendszeresített, az FVM honlapján közzétett, a HVI által kitöltött formanyomtatvány elektronikus megküldésével – egy munkanapon belül tájékoztatja. A képviselő köteles a HVI által megküldött csatlakozási szándéknyilatkozatot a helyi közösség valamennyi alapító tagjának továbbítani és ezt a HVI-nek visszaigazolni. Az alapító tagok két munkanapon belül jelenthetik be támogatási szándékukat a formanyomtatvány aláírásával és HVI-nek történő megküldésével. A nyilvántartásba vételi eljárás második szakaszának időtartama tizenöt munkanap.”

(4) A 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet 6. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A 6. §-ban foglaltakhoz szükséges, a 2. mellékletben meghatározott adattartalmú formanyomtatványokat az IH-nak az FVM honlapján közzé kell tenni.”

(5) A 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet 8. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Az egyeztető megbeszélés lefolytatásához szükséges, a 2. mellékletben meghatározott adattartalmú formanyomtatványokat az IH-nak az FVM honlapján közzé kell tenni.”

(6) A 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet 9. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A helyi közösségnek az előzetes elismerés iránti kérelmet írásban kell benyújtania. A kérelem tartalmazza:
a) a 6. § (1) bekezdésében meghatározott stratégiai vázlatot és a 6. § (2) bekezdésében meghatározott, szakmai tapasztalatokat igazoló dokumentumot, valamint
b) a HVI által kiadott, a nyilvántartásba vételi eljárás megindításáról szóló befogadó nyilatkozatot.”

(7) A 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet 9. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Az (1) bekezdésben meghatározott elismerési kérelem benyújtásához szükséges, a 2. mellékletben meghatározott adattartalmú formanyomtatványt az IH-nak az FVM honlapján közzé kell tenni.”

(8) A 93/2007. (VIII. 29) FVM rendelet 2. § d) és e) pontjában, 4. § (7) bekezdésében az „a melléklet” szövegrész helyébe az „az 1. melléklet” szöveg, 4. § (7) bekezdésében az „a mellékletet képező” szövegrész helyébe az „az 1. melléklet szerinti” szöveg, 9. § (4) bekezdés f) pontjában az „a mellékletben szereplő” szövegrész helyébe az „az 1. melléklet szerinti” szöveg, 4. § (3) bekezdés a) pontjában az „érvényes” szövegrész helyébe a „hatályos” szöveg, 7. § (1) és (4) bekezdésében a „napig” szövegrész helyébe a „munkanapig” szöveg lép.

(9) A 93/2007. (VIII. 29) FVM rendelet a 6. melléklet szerinti 2. melléklettel egészül ki, egyidejűleg a Melléklet számozása 1. mellékletre változik.

19. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 3. és 4. tengelyének keretében megalakuló helyi akciócsoportok elismerési rendjével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet alapján előzetesen elismert helyi közösségek tervezési folyamatával, és a LEADER csoportok kiválasztásával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet módosítása

23. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 3. és 4. tengelyének keretében megalakuló helyi akciócsoportok elismerési rendjével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet alapján előzetesen elismert helyi közösségek tervezési folyamatával, és a LEADER csoportok kiválasztásával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet [a továbbiakban: 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet] 4. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az IH által kiválasztott előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoportok elismerő határozat szerinti tagjainak gyűlése az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoport képviselője útján, az elismerő határozat közlésétől számított 10 munkanapon belül köteles az 5. § (1) bekezdése szerinti tervezést koordináló csoport megalakításáról az IH részére írásban nyilatkozatot tenni az IH által a 7. számú melléklet szerinti adattartalommal rendszeresített, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: FVM) honlapján közzétett formanyomtatványon.”

(2) A 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet 4. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Azon települések esetében, amelyek adott helyi közösséghez csatolását az IH a 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet 10. § (4) bekezdése alapján az elismerés feltételéül szabta, a települést egyéb helyi közösséghez regisztráló bármely tag a kiválasztott előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoport tagjává válhat, ha taggá válási szándékát az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoport képviselőjének bejelenti. A bejelentést az IH által a 7. számú melléklet szerinti adattartalommal rendszeresített, az FVM honlapján közzétett formanyomtatványon, az IH előzetesen elismert akciócsoportokról szóló közleményének az FVM honlapján történő megjelenéstől számított 10 munkanapon belül kell megtenni a település területe szerint illetékes HVI egyidejű tájékoztatása mellett.”

(3) A 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet 4. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) A (6) bekezdésben meghatározott egyeztető megbeszélésen valamennyi átfedéssel érintett helyi közösség képviselője, a képviselők helyettesei, valamint az FVM VKSZI-nek a helyi közösség területe szerint illetékes regionális koordinátorai vesznek részt. Az egyeztető megbeszélés eredményeként született megállapodást az átfedéssel érintett valamennyi helyi közösség tagjainak gyűlésén a jelen levő tagok több mint felének egybehangzó szavazatával jóvá kell hagyni. A szavazásról az IH által a 7. számú melléklet szerinti adattartalommal rendszeresített, az FVM honlapján közzétett formában jegyzőkönyvet kell készíteni.”

(4) A 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoport képviselője köteles az IH által megküldött elismerő határozat közlésétől számított 10 munkanapon belül az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoport tagjainak gyűlését összehívni, amelyen az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoport a tagjai több mint felének egybehangzó szavazata alapján köteles – a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – tervezést koordináló csoportot, ezen belül egy csoportvezetőt, valamint csoportvezető-helyettest választani. Az ülésről az IH által a 7. számú melléklet szerinti adattartalommal rendszeresített, az FVM honlapján közzétett formában jegyzőkönyvet kell készíteni.”

(5) A 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet 5. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A megyei hatáskörű környezetvédelmi, természetvédelmi és esélyegyenlőségi célokért tevékenykedő civil szervezetek a tervezést koordináló csoport ülésein való részvételi szándékukat az IH által megküldött elismerő határozat előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoport általi közlésétől számított 8 munkanapon belül írásban jelenthetik be a HVI-nél. Ha több megyei hatáskörű környezetvédelmi és természetvédelmi civil szervezet is jelzi részvételi szándékát, a tervezést koordináló csoport az első ülésén tagjai több mint felének egybehangzó szavazatával dönt arról, hogy melyik környezetvédelmi vagy természetvédelmi, és melyik esélyegyenlőségi célokért tevékenykedő szervezet vesz részt a tervezést koordináló csoport munkájában.”

20. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatról szóló 131/2008. (X. 1.) FVM rendelet módosítása

24. § (1) A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatról szóló 131/2008. (X. 1.) FVM rendelet [a továbbiakban: 131/2008. (X. 1.) FVM rendelet] 4. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Regisztrálni az MNVH honlapján közzétett, az 1. számú melléklet szerinti adattartalmú regisztrációs adatlap kitöltésével a HVI-nél lehet. A HVI a regisztrációs adatlapokat továbbítja a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési Képzési és Szaktanácsadási Intézet (a továbbiakban: FVM VKSZI) részére.”

(2) A 131/2008. (X. 1.) FVM rendelet 4. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A regisztrált személy vagy szervezet az MNVH honlapján közzétett, a 2. számú melléklet szerinti adattartalommal rendelkező írásbeli nyilatkozat benyújtásával törölheti regisztrációját az MNVH-ból.”

21. A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló
1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló
141/2008. (X. 30.) FVM rendelet módosítása

25. § (1) A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet [a továbbiakban: 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet] 5. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Az 5., 6. és 7. számú melléklet szerinti adattartalmú, az FVM honlapján közzétett formanyomtatványokon kérvényezett jóváhagyásról a kérelemnek az IH-hoz postai úton vagy személyesen átadott irat útján történő közlést követően az IH határozatot hoz.”

(2) A 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet 7. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az 1. számú mellékletben meghatározott LEADER HACS-ok és HVK-k által alapított jogi személyek a támogatási kérelmet 2009-től évente az (5) bekezdésben meghatározott időszakokban nyújthatják be az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon. A formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresíteni:
a) ügyfél-azonosítási adatok,
b) az igényelt támogatásra vonatkozó adatok,
c) az elszámolható kiadásokra vonatkozó adatok,
d) a tervezett szolgáltatásokra vonatkozó adatok,
e) az ügyfél nyilatkozata a vonatkozó feltételek megismeréséről és tudomásulvételéről,
f) az ügyfél aláírása.”

(3) A 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet 7. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A kifizetési kérelmet évente
a) február 1. és február 28.,
b) április 1. és április 30.,
c) június 1. és június 30.,
d) augusztus 1. és augusztus 31.,
e) október 1. és október 31.,
f) december 1. és december 31.
között lehet benyújtani az MVH-hoz. Az utolsó kifizetési kérelem 2015. augusztus 1. és augusztus 31. között nyújtható be.”

22. Az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról,
valamint egyes agrár tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló
44/2007. (VI. 8.) FVM rendelet módosítása

26. § (1) Az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról, valamint egyes agrár tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 44/2007. (VI. 8.) FVM rendelet [a továbbiakban: 44/2007. (VI. 8.) FVM rendelet] 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

4. § (1) Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, a vis maior esemény bekövetkeztével kapcsolatos bejelentést az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon kell benyújtani ahhoz az MVH kirendeltséghez, amelynél az érintett intézkedésben való részvételre vonatkozó kérelem benyújtásra került. Ha a kérelem több olyan intézkedést érint, amelyek esetében a benyújtás helye eltér, a bejelentést az MVH Központhoz kell benyújtani.
(2) Az (1) bekezdés szerinti formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresíteni:
a) ügyfél-azonosítási adatok, valamint a kapcsolattartó azonosító adatai,
b) vis maior esetre vonatkozó adatok,
c) az ügyfél nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a vis maior eset csak azon intézkedések esetében kerül figyelembevételre, amelyeket a bejelentő lapon feltüntetett,
d) az ügyfél aláírása.
(3) Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában
a) a bejelentést a vis maior esemény bekövetkezésétől számított harminc napon belül, az ügyfél elhalálozása esetén a halotti anyakönyvi kivonat kézhezvételét követő harminc napon belül, ha a vis maior esemény az ügyfelet a bejelentésben akadályozza, attól az időponttól számított harminc napon belül, amikor az ügyfél olyan helyzetbe kerül, amely lehetővé teszi, de legkésőbb a vis maior bekövetkezésétől számított hat hónapon belül kell benyújtani,
b) a bejelentésben fel kell tüntetni az intézkedések megnevezését, amellyel kapcsolatban az ügyfél a vis maior esetet bejelenti, vagy annak figyelembevételét kéri,
c) a bejelentéshez mellékelni kell
ca) a vis maior bekövetkezését tanúsító igazolást (hatósági igazolás, halotti anyakönyvi kivonat, MgSzH által kiadott igazolás, egyéb hitelt érdemlő igazolás) vagy
cb) az igazolás kiállítására hatáskörrel rendelkező hatóság, szerv által kiadott nyilatkozatot, amely tanúsítja, hogy az ügyfél a vonatkozó igazolás kiadása iránt a kérelmét benyújtotta.
(4) A (3) bekezdés c) pont cb) alpontja szerinti esetben a vis maior bekövetkezését tanúsító igazolást annak közlésétől számított tizenöt napon belül, az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett kiegészítő formanyomtatvánnyal együtt kell benyújtani az (1) bekezdés szerint illetékes kirendeltséghez.
(5) A (4) bekezdés szerinti formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresíteni:
a) ügyfél-azonosítási adatok, valamint a kapcsolattartó azonosító adatai,
b) a csatolt igazolás típusának megjelölése,
c) az ügyfél aláírása.”

23. Záró rendelkezések

27. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

28. § Hatályát veszti

a) a piaci szereplőknek az 1973/2004/EK rendelet 37. cikke alapján energianövény feldolgozóként, illetve felvásárlóként történő elismeréséről szóló 141/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 5. § (1)–(7) bekezdése, az 5. § (9) bekezdése, a 6. §-a, az 1. számú melléklete, a 2. számú melléklete és a 4. számú melléklete,

b) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 136/2008. (X. 18.) FVM rendelet 6. § (4) bekezdés a) pontja és a 8. § (2) bekezdés a) pontja.

1. melléklet a 23/2010. (III. 16.) FVM rendelethez

1. A támogatás igénybevételéhez rendszeresített formanyomtatvány kötelező adattartalma:
1.1. az ügyfél szervezeti formájára, vállalkozási tevékenységének megkezdésére vonatkozó adatok,
1.2. a fiatal mezőgazdasági termelői státuszra vonatkozó adat,
1.3. a TCs-re vonatkozó adatok,
1.4. a tényleges és tervezett alkalmazotti létszámra vonatkozó adatok,
1.5. az ÁFA visszaigénylésre vonatkozó nyilatkozat,
1.6. a 4. § (3) bekezdés c) pontja szerinti adatok,
1.7. telephelyre vonatkozó adatok,
1.8. a tervezett elszámolható költségekre vonatkozó adatok,
1.9. a 4. számú melléklet szerinti értékelési szempontokra vonatkozó információk, nyilatkozatok, adatok,
1.10. a támogatás igénybevételéhez kapcsolódóan a Tv., az államháztartásról szóló törvény, a Vhr., valamint az e rendelet szerinti nyilatkozatok,
1.11. a támogatással érintett létesítményekre vonatkozó adatok (megnevezés, típuskód, telephely, célterület, jellemző paraméter beruházás előtt és után, tájékoztató adatként a tervezett elszámolható kiadások),
1.12. a támogatás igénybevételével beszerezni tervezett gépre, berendezésre vonatkozó adatok (Gépkatalógus szerinti 8 jegyű gépkód, tervezett beszerzési ár és darabszám, tervezett üzembe helyezés időpontja, kapcsolódó létesítményt azonosító adat, tervezett állandó tárolási hely),
1.13. a támogatás igénybevételével megvalósítani tervezett építési beruházásra, szerelési munkálatokra vonatkozó adatok (jogcímkód, építés azonosító adatai, kapcsolódó létesítményt azonosító adat, építés jellegének meghatározása, építés rövid leírása, munkanemenkénti bontásban a tervezett elszámolható kiadás, ÉNGY kód szerinti tervezett mennyiségi tételek),
1.14. az ÉNGY-be be nem sorolható tételek esetében az árajánlatok adatai (munkanem kód, munka megnevezése, mennyisége, dimenziója, árajánlatot tévők adószámai, elfogadott és visszautasított árajánlat nettó értéke, a magasabb árajánlat elfogadása esetében szöveges indoklás),
1.15. a mezőgazdasági üzem termelési szerkezetének adatai a Vhr. 1. számú melléklete szerinti bontásban,
1.16. a 4. számú melléklet szerinti értékelési rendszer „Pénzügyi terv” szakasz értékeléséhez a beruházásra vonatkozó, valamint az ügyfél múltbéli és a jövőben tervezett gazdálkodási adatai.”

2. melléklet a 23/2010. (III. 16.) FVM rendelethez

1. A támogatási kérelemhez rendszeresített formanyomtatvány kötelező adattartalma:
1.1. az ügyfél szervezeti formájára, vállalkozási tevékenységének megkezdésére vonatkozó adatok,
1.2. az 1. melléklet szerinti értékelési szempontokra vonatkozó információk, nyilatkozatok, adatok,
1.3. a megvalósítási helyre vonatkozó adatok,
1.4. a költség-haszon elemzésre vonatkozó energetikai és mezőgazdasági naturális adatok,
1.5. megvalósítási helyenként az elszámolni tervezett kiadások és igényelt támogatási összeg,
1.6. a támogatás igénybevételéhez kapcsolódóan a Tv., az államháztartásról szóló törvény, a Vhr., valamint az e rendelet szerinti nyilatkozatok,
1.8. a támogatás igénybevételével beszerezni tervezett gépre, berendezésre vonatkozó adatok (Gépkatalógus szerinti 8 jegyű gépkód, tervezett beszerzési ár és darabszám, tervezett üzembe helyezés időpontja, kapcsolódó megvalósítási hely, tervezett állandó tárolási hely),
1.9. az 5. § (1) bekezdés b) és d) pontjába tartozó tervezett elszámolható kiadások vonatkozásában az eszköz, a szolgáltatás megnevezése, csoportkódja, VTSZ és SzJ száma, mennyisége és dimenziója, valamint az árajánlatok adatai (árajánlatot tévők adószámai, elfogadott és visszautasított árajánlat nettó értéke, a magasabb árajánlat elfogadása esetében szöveges indoklás),
1.10. a mezőgazdasági üzem termelési szerkezetének adatai a Vhr. 1. számú melléklete szerinti bontásban.”

3. melléklet a 23/2010. (III. 16.) FVM rendelethez

A támogatás iránti kérelemhez szükséges igazolások listája
1. A gazdaságot átadó mezőgazdasági termelőre vonatkozóan
1.1. A következő dokumentumokkal igazolható, hogy a gazdaságot átadó a támogatási kérelem benyújtását megelőző tíz év során mezőgazdasági termelő tevékenységet folytatott:
1.1.1. a NACE Rev. 2. szerinti 01.11–01.50 szakágazatba tartozó tevékenység az egyéni vállalkozói nyilvántartás alapján,
1.1.2. őstermelői igazolvány hiteles másolata az értékesítési betétlapokkal együtt,
1.1.3. az MgSzH területi szerve által a falugazdász a tevékenysége során szerzett információja alapján a kérelmező mezőgazdasági termelő tevékenység folytatásáról kiadott hatósági bizonyítványa,
1.1.4. munkavállalóként végzett mezőgazdasági termelő tevékenység igazolása a munkakör megjelölését is tartalmazó munkaszerződés másolatával vagy egyéb dokumentummal,
1.1.5. adott évre vonatkozó Nyugdíjbiztosítási Egyéni Nyilvántartó Lap (a továbbiakban: NYENYI lap) másolata. 2. A gazdaságot átadó munkavállalójára vonatkozóan
2.1. A következő dokumentumokkal igazolható, hogy a munkavállaló a támogatási kérelem benyújtását megelőző öt év során munkaidejének legalább a felét mezőgazdasági munkával az átadó gazdálkodó gazdaságában töltötte:
2.1.1. a kérelem benyújtását megelőző öt évre vonatkozó NYENYI lap másolata, és
2.1.2. mezőgazdasági termelő tevékenység igazolása a munkakör megjelölését is tartalmazó munkaszerződés másolatával vagy egyéb dokumentummal.
3. A gazdaságot átvevő természetes személyre vonatkozóan
3.1. Az 5. § (4) bekezdés c) pontjában meghatározott végzettséget igazoló dokumentum hiteles másolata.”

4. melléklet a 23/2010. (III. 16.) FVM rendelethez

A szaktanácsadói tevékenység folytatásának engedélyezése iránti kérelem kötelező adattartalma
1. A kérelmező természetes személyazonosító adatai.
2. A folytatni kívánt szaktanácsadói tevékenység
2.1. kategóriája (szaktanácsadó, szaktanácsadó asszisztens, erdészeti technikus szaktanácsadó),
2.2. szakterülete,
2.3. szakterületen belüli speciális területe.
3. A kérelmező nyilatkozata a 3. § (3) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott feltételekre vonatkozóan.
4. A kérelemhez csatolt mellékletek [a 3. § (3) bekezdés c) és d) pontjában előírt feltételeket igazoló okirat másolata, a büntetlen előélet igazolására kiállított hatósági bizonyítvány vagy az igazolás a bűnügyi nyilvántartási rendszerből a kérelmező kérelmére történő adattovábbítási eljárás igazgatási szolgáltatási díjának a befizetéséről, bővített szakmai önéletrajz] felsorolása.
5. 1 db szabványméretű igazolványfénykép.”

5. melléklet a 23/2010. (III. 16.) FVM rendelethez

A bővített szakmai önéletrajz kötelező adattartalma
1. A kérelmező iskolai végzettségei
1.1. a képzés kezdetének és befejezésének dátuma,
1.2. a képzést nyújtó szervezet neve, székhelye és típusa,
1.3. a megszerzett végzettség megnevezése,
2. A kérelmező munkahelyei
2.1. a munkáltató megnevezése,
2.2. a munkaviszony kezdetének és megszűnésének dátuma,
2.3. beosztása,
3. A kérelmezőnek a választani kívánt szaktanácsadói szakterületen végzett eddigi tevékenységének részletes ismertetése
4. A kérelmező anyanyelve és egyéb nyelvismeretének szintje, típusa
5. A kérelmező gépjárművezetői engedéllyel rendelkezik-e
6. A kérelmező technikai (számítógép-használói) készségei és képességei
7. A kérelmezőre vonatkozó, a szaktanácsadói tevékenység folytatásához kapcsolódó kiegészítő információk.”

6. melléklet a 23/2010. (III. 16.) FVM rendelethez

Az e rendelet alapján alkalmazandó formanyomtatványok kötelező adattartalma
1. Az 5. § (5) bekezdése szerinti formanyomtatványok kötelező adattartalma
1.1. Nyilvántartásba vételi lap a helyi közösséghez történő csatlakozáshoz:
1.1.1. Helyi közösség adatai (név, régió, megye, kistérség, képviselő neve, címe, telefonszáma, e-mail címe)
1.1.2. Csatlakozó szerv adatai (alapadatok, címadatok)
1.1.3. Csatlakozó magánszemély adatai (alapadatok, címadatok)
1.1.4. Keltezés
1.1.5. Aláírás
1.2. Ajánlás új tag csatlakozása érdekében:
1.2.1. Helyi közösség neve
1.2.2. Helyi közösség alapító tagjának neve, címe
1.2.3. Ajánlott szervezet neve, címe
1.2.4. Ajánlott szervezet képviselőjének neve, címe
1.2.5. Keltezés
1.2.6. Aláírás
2. A 6. § (4) bekezdése szerinti formanyomtatványok kötelező adattartalma
2.1. Jegyzőkönyv:
2.1.1. Helyi közösség neve
2.1.2. Gyűlés helyszíne, ideje
2.1.3. Napirendi pontok
2.1.4. Levezető elnök neve
2.1.5. Jelenlévők neve, általuk képviselt szervezet neve
2.1.6. Szavazás eredménye
2.1.7. Határozat
2.1.8. Keltezés
2.1.9. Aláírás
2.2. Helyi közösség tagjainak terület- és vidékfejlesztés, helyi igazgatás, valamint a közösségi kezdeményezések területén szerzett szakmai tapasztalatainak igazolása:
2.2.1. Tag szervezet neve
2.2.2. Tag által képviselt szféra
2.2.3. Tag szervezet tevékenységi körei
2.2.4. Szervezeti stabilitás
2.2.5. Tag szervezet szakmai tapasztalatai
2.2.6. Tag szervezet által delegált helyi közösségi képviselő szakmai tapasztalatai
2.2.7. Tag szervezet által delegált helyi közösségi képviselő neve, beosztása
2.2.8. Tag szervezet által delegált helyi közösségi képviselő végzettsége, nyelvtudása
2.2.9. Keltezés
2.2.10. Aláírás
3. A 8. § (5) bekezdése szerinti formanyomtatványok kötelező adattartalma
3.1. Egyesülési nyilatkozat:
3.1.1. Helyi közösség neve
3.1.2. Helyi közösség képviselőjének neve, címe
3.1.3. Egyesülő helyi közösség neve
3.1.4. Egyesülést követően létrejött új helyi közösség neve
3.1.5. Egyesülést követően létrejött új helyi közösség képviselőjének neve, címe
3.1.6. Keltezés
3.1.7. Aláírás
3.2. Jegyzőkönyv:
3.2.1. Helyi közösség neve
3.2.2. Gyűlés helyszíne, ideje
3.2.3. Napirendi pontok
3.2.4. Levezető elnök neve
3.2.5. Jelenlévők neve, általuk képviselt szervezet neve
3.2.6. Szavazás eredménye
3.2.7. Határozat az egyesülésről, létrejövő új helyi közösség nevéről, képviselőjéről
3.2.8. Keltezés
3.2.9. Aláírás
4. A 9. § (6) bekezdése szerinti formanyomtatvány kötelező adattartalma:
4.1. A nyilvántartásba vett helyi közösség elismeréséről szóló kérelem:
4.1.1. Helyi közösség neve
4.1.2. Helyi közösség képviselőjének neve, beosztása, címe
4.1.3. Delegáló szervezet megnevezése
4.1.4. Illetékes Helyi Vidékfejlesztési Iroda megnevezése
4.1.5. Helyi közösség által lefedett települések száma
4.1.6. Helyi közösség által lefedett települések megnevezése, népességszáma, külterületi jogosultsága
4.1.7. A helyi közösség alapító tagjainak és tagjainak száma az egyes településeken, a tagok szféránkénti megoszlása
4.1.8. A földrajzi folytonosságot megszakító települések megnevezése (ha van ilyen település) és a folytonosság megszakadásának indoklása.”

7. melléklet a 23/2010. (III. 16.) FVM rendelethez

Az e rendelet alapján alkalmazandó formanyomtatványok kötelező adattartalma
1. A 4. § (2) bekezdése szerinti formanyomtatvány kötelező adattartalma
1.1. Tervezést koordináló csoport megalakításáról szóló nyilatkozat:
1.1.1. Előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoport neve, képviselője
1.1.2. Tervezést koordináló csoport tagjainak neve, címe, e-mail címe
1.1.3. Tervezést koordináló csoport vezetőjének neve, címe, e-mail címe
1.1.4. Tervezést koordináló csoport csoportvezető helyettesének neve, címe, e-mail címe
1.1.5. Keltezés
1.1.6. Aláírás
2. A 4. § (4) bekezdése szerinti formanyomtatvány kötelező adattartalma
2.1. Nyilatkozat az előzetesen elismert helyi vidékfejlesztési akciócsoporthoz történő csatlakozásról civil szervezetek részére:
2.1.1. Csatlakozó szervezet neve, képviselője
2.1.2. Előzetesen elismert helyi vidékfejlesztési akciócsoport neve
2.1.3. Képviselt település neve
2.1.4. Keltezés
2.1.5. Cégszerű aláírás
2.2. Nyilatkozat az előzetesen elismert helyi vidékfejlesztési akciócsoporthoz történő csatlakozásról közszféra részére:
2.2.1. Csatlakozó önkormányzat, részönkormányzat neve, képviselő neve
2.2.2. Előzetesen elismert helyi vidékfejlesztési akciócsoport neve
2.2.3. Képviselt település neve
2.2.4. Keltezés
2.2.5. Cégszerű aláírás
2.3. Nyilatkozat az előzetesen elismert helyi vidékfejlesztési akciócsoporthoz történő csatlakozásról az üzleti szféra részére:
2.3.1. Csatlakozó szervezet neve, képviselője
2.3.2. Előzetesen elismert helyi vidékfejlesztési akciócsoport neve
2.3.3. Képviselt település neve
2.3.4. Keltezés
2.3.5. Cégszerű aláírás
2.4. Nyilatkozat az előzetesen elismert helyi vidékfejlesztési akciócsoporthoz történő csatlakozásról magánszemély részére:
2.4.1. Csatlakozó személy neve, címe
2.4.2. Előzetesen elismert helyi vidékfejlesztési akciócsoport neve
2.4.3. Keltezés
2.4.4. Aláírás
2.5. Nyilatkozat a helyi közösséghez történő csatlakozásról civil szervezetek részére:
2.5.1. Csatlakozó szervezet neve, képviselője
2.5.2. Helyi közösség neve
2.5.3. Képviselt település neve
2.5.4. Keltezés
2.5.5. Cégszerű aláírás
2.6. Nyilatkozat a helyi közösséghez történő csatlakozásról közszféra részére:
2.6.1. Csatlakozó önkormányzat, részönkormányzat neve, képviselő neve
2.6.2. Helyi közösség neve
2.6.3. Képviselt település neve
2.6.4. Keltezés
2.6.5. Cégszerű aláírás
2.7. Nyilatkozat a helyi közösséghez történő csatlakozásról az üzleti szféra részére:
2.7.1. Csatlakozó szervezet neve, képviselője
2.7.2. Helyi közösség neve
2.7.3. Képviselt település neve
2.7.4. Keltezés
2.7.5. Cégszerű aláírás
2.8. Nyilatkozat helyi közösséghez történő csatlakozásról magánszemély részére:
2.8.1. Csatlakozó személy neve, címe
2.8.2. Helyi közösség neve
2.8.3. Keltezés
2.8.4. Aláírás
3. A 4. § (7) bekezdése szerinti formanyomtatvány kötelező adattartalma
3.1. Jegyzőkönyv:
3.1.1. Helyi közösség neve
3.1.2. Gyűlés helyszíne, ideje
3.1.3. Levezető regionális koordinátor neve
3.1.4. Jelenlévők neve, általuk képviselt szervezet neve
3.1.5. Átfedés megszüntetésére vonatkozó javaslatok
3.1.6. Megállapodás az átfedés megszüntetése tárgyában
3.1.7. Keltezés
3.1.8. Aláírás
4. Az 5. § (1) bekezdése szerinti formanyomtatvány kötelező adattartalma
4.1. Jegyzőkönyv:
4.1.1. Helyi közösség neve
4.1.2. Gyűlés helyszíne, ideje
4.1.3. Napirendi pontok
4.1.4. Jegyzőkönyv hitelesítő neve
4.1.5. Jelenlévők neve, általuk képviselt szervezet neve
4.1.6. Szavazás eredménye
4.1.7. Határozat a tervezést koordináló csoport tagjainak, vezetőjének és csoportvezető helyettesének megválasztásáról
4.1.8. Keltezés
4.1.9. Aláírás”

8. melléklet a 23/2010. (III. 16.) FVM rendelethez

Az e rendelet szerinti regisztrációs lap kötelező adattartalma
1. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatba történő regisztrációhoz magánszemély részére
1.1. ügyfélazonosító adatok
1.2. iskolai végzettségre, valamint szakmai tapasztalatra vonatkozó adatok
1.3. elektronikus úton történő regisztráció adatai:
1.3.1. regisztráció időpontja
1.3.2. regisztráció azonosítószáma
1.3.3. megjelölt szakterület, szaterületek neve
1.4. szakterülethez történő csatlakozásról szóló nyilatkozat
1.5. az MNVH-ba történő regisztrációról szóló nyilatkozat
1.6. regisztráló személy aláírása
2. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatba történő regisztrációhoz a 4. § (1) bekezdés b)–i) és m) pontjában meghatározott szervezetek részére
2.1. alapadatok:
2.1.1. főtevékenység megjelölése
2.1.2. alapítás éve
2.1.3. jogi státusza (gazdasági társaság, önkormányzat, egyesület, alapítvány stb., KKV kód)
2.1.4. adószám
2.1.5. működési szint (települési, térségi, kistérségi, megyei, regionális, országos, nemzetközi)
2.1.6. KSH törzsszám
2.1.7. bírósági nyilvántartási szám vagy cégjegyzékszám
2.1.8. civil szervezet jogállása
2.1.9. közhasznúsági végzés bírósági száma
2.1.10. közhasznúságba vétel időpontja
2.1.11. cégjegyzésre jogosultság módja (önálló vagy együttes)
2.2. elektronikus úton történő regisztráció adatai:
2.2.1. regisztráció időpontja
2.2.2. regisztráció azonosítószáma
2.2.3. megjelölt szakterület, szakterületek neve
2.3. szakterülethez történő csatlakozásról szóló nyilatkozat
2.4. az MNVH-ba történő regisztrációról szóló nyilatkozat
2.5. képviselő cégszerű aláírása”

9. melléklet a 23/2010. (III. 16.) FVM rendelethez

Az e rendelet szerinti regisztráció törléséről szóló nyilatkozat kötelező adattartalma
1. Magánszemélyek részére
1.1. nyilatkozó személy azonosító adatai
1.2. regisztráció törléséről szóló nyilatkozat
1.3. nyilatkozó személy aláírása
2. A 4. § (1) bekezdés b)–i) és m) pontjában meghatározott szervezetek részére
2.1. szervezet megnevezése
2.2. képviselő születési helye, ideje
2.3. regisztráció törléséről szóló nyilatkozat
2.4. képviselő cégszerű aláírása”
1

A rendelet a 27. § alapján hatályát vesztette 2010. március 20. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére