• Tartalom

24/2010. (XII. 30.) NEFMI rendelet

24/2010. (XII. 30.) NEFMI rendelet

a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet feladatainak megállapításával összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról1

2011.01.01.

Az 1. § tekintetében a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdés a)–m) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § l) pontjában meghatározott feladatkörben eljárva,

a 2. § tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § g) pontjában meghatározott feladatkörben eljárva,

a 3. § tekintetében a Gyermek és Ifjúsági Alapról, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítványról, valamint az ifjúsággal összefüggő egyes állami feladatok ellátásának szervezeti rendjéről szóló 1995. évi LXIV. törvény 10. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § f) pontjában meghatározott feladatkörben eljárva,

a 4. § tekintetében a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 132. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § l) pontjában foglalt feladatkörben eljárva,

az 5. § tekintetében az Szt. 132. § (2) bekezdés e) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § l) pontjában foglalt feladatkörben eljárva,

a 6. § tekintetében az Szt. 132. § (2) bekezdés f) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § l) pontjában foglalt feladatkörben eljárva,

a 7. § tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (2) bekezdés e) és i) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § g) pontjában foglalt feladatkörben eljárva,

a 8. § tekintetében a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § l) pontjában foglalt feladatkörben eljárva,

a 9. § tekintetében az Szt. 132. § (2) bekezdés k) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § l) pontjában foglalt feladatkörben eljárva,

a 10. § tekintetében a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § l) pontjában foglalt feladatkörben eljárva,

a 11. § tekintetében a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 85. § (4) bekezdésében, valamint 85. § (5) bekezdés d), f)–g), i)–k), és m)–n) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § a) és l) pontjában foglalt feladatkörben eljárva

a következőket rendelem el:

1. A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 42/1996. (XI. 29.) NM rendelet módosítása

1. § A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 42/1996. (XI. 29.) NM rendelet 1. számú melléklet B) rész 1. pontjában a „Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet” szövegrész helyébe a „Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet” szöveg lép.

2. A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet módosítása

2. § A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 4. § (1) bekezdésében a „Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézettel” szövegrész helyébe a „Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézettel” szöveg lép.

3. A Gyermek és Ifjúsági Alapprogram és a Regionális Ifjúsági Irodák működéséről szóló
2/1999. (IX. 24.) ISM rendelet módosítása

3. § A Gyermek és Ifjúsági Alapprogram és a Regionális Ifjúsági Irodák működéséről szóló 2/1999. (IX. 24.) ISM rendelet

a) 1. §-ában a „Foglalkoztatási és Szociális Hivatal részjogkörű költségvetési egységeként működő Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat” szövegrész helyébe a „Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (a továbbiakban: Intézet)”,

b) 4. § (2) bekezdésében az „Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató Kht.-hoz (a továbbiakban: ESZA Kht.)” szövegrész helyébe az „Intézethez”,

c) 7. § (5) bekezdésében és 13. § (3) bekezdésében az „a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal” szövegrész helyébe az „az Intézet”,

d) 9. § (5) bekezdésében, 11. § (9) bekezdésében, 12. § (3) bekezdésében, 14. § (1) bekezdésében az „a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat” szövegrész helyébe az „az Intézet”,

e) 12. § (1) bekezdésében az „ESZA Kht.” szövegrész helyébe az „Intézet”,

f) 12. § (2) bekezdésében az „ESZA Kht. a Mobilitás jogutódja” szövegrész helyébe az „Intézet az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság jogutódja”,

g) 13. § (2) bekezdésében az „A Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat” szövegrész helyébe az „Az Intézet”

szöveg lép.

4. A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet módosítása

4. § A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet

a) 39/I. § első mondatában a „Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet” szövegrész helyébe a „Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet” szöveg, harmadik mondatában a „Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézethez” szövegrész helyébe a „Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézethez”,

b) 104/A. § (5) bekezdésében a „Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézethez” szövegrész helyébe a „Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézethez”,

c) 111. §-ában a „Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet” szövegrész helyébe a „Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet”

szöveg lép.

5. A személyes gondoskodást végző személyek adatainak működési nyilvántartásáról szóló
8/2000. (VIII. 4.) SZCSM rendelet módosítása

5. § A személyes gondoskodást végző személyek adatainak működési nyilvántartásáról szóló 8/2000. (VIII. 4.) SZCSM rendelet 2. §-ában, valamint 5. és 6. számú mellékletében a „Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet” szövegrész helyébe a „Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet” szöveg lép.

6. A személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról szóló 9/2000. (VIII. 4.) SZCSM rendelet módosítása

6. § (1) A személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról szóló 9/2000. (VIII. 4.) SZCSM rendelet (a továbbiakban: R.) 10. §-át megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:

„A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet továbbképzéssel és a szociális alap- és szakvizsgával kapcsolatos feladatai"

(2) Az R.

a) 4. § (2) bekezdésében az „az Országos Szociális és Gyermekvédelmi Továbbképzési és Szakvizsga Bizottság (a továbbiakban: Bizottság)” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (a továbbiakban: Intézet)” szöveg,

b) 4. § (3) és (7) bekezdésében, 11. §-ának bevezető szövegében, 12/A. § (5) bekezdésében, 13. § (6) bekezdésében az „A Bizottság” szövegrészek helyébe az „Az Intézet”,

c) 4. § (4) bekezdésében az „a Bizottság által” szövegrész helyébe az „az Intézet által” szöveg, valamint az „a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetnek a Bizottság titkársági feladatait ellátó szervezeti egysége (a továbbiakban: Titkárság)” szövegrész helyébe az „az Intézet”,

d) 4. § (6) bekezdésében az „a Titkárságnak” szövegrész helyébe az „az Intézetnek”,

e) 4/A. § (6) bekezdésében az „A Bizottság, a Titkárság, illetve az általuk” szövegrész helyébe az „Az Intézet, illetve az általa”,

f) 6. § (5) bekezdésében, 13. § (5), (6), (7) bekezdésében az „a Bizottság” szövegrészek helyébe az „az Intézet”,

g) 12. § (2) bekezdésében az „A Titkárság” szövegrész helyébe az „Az Intézet”,

h) 12/A. § (4) bekezdésében az „a Titkársághoz” szövegrész helyébe az „az Intézethez szöveg, valamint az „a Bizottság” szövegrész helyébe az „az Intézet”,

i) 13. § (2) bekezdésében, 14. § (2) bekezdésében az „a Titkárság” szövegrészek helyébe az „az Intézet”,

j) 13. § (4) bekezdésében az „a Titkárságon keresztül a Bizottsághoz” szövegrész helyébe az „az Intézethez”,

k) 13. § (5) bekezdésében az „a Titkárságon keresztül a Bizottságnak” szövegrész helyébe az „az Intézetnek”,

l) 2. számú mellékletében az „A Bizottság” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet”, valamint az „az Országos Szociális és Gyermekvédelmi Továbbképzési és Szakvizsga Bizottság Titkárságával” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézettel”,

m) 3. számú mellékletében az „a Titkárság” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet” szöveg, valamint a „Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet, 3100 Salgótarján, Kossuth út 8.” szövegrész helyébe a „Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, 1134 Budapest, Tüzér utca 33–35.”

szöveg lép.

(3) Az R. 10. §-a, valamint 11. § a) pontja hatályát veszti.

7. A helyettes szülők, a nevelőszülők, a családi napközit működtetők képzésének szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint az örökbefogadás előtti tanácsadásról és felkészítő tanfolyamról szóló 29/2003. (V. 20.) ESZCSM rendelet módosítása

7. § A helyettes szülők, a nevelőszülők, a családi napközit működtetők képzésének szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint az örökbefogadás előtti tanácsadásról és felkészítő tanfolyamról szóló 29/2003. (V. 20.) ESZCSM rendelet 2. § (2) bekezdésében a „Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetnek” szövegrész helyébe a „Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnek” szöveg lép.

8. Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter hatáskörébe tartozó szociális szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről szóló
69/2004. (VIII. 5.) ESZCSM rendelet módosítása

8. § Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter hatáskörébe tartozó szociális szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről szóló 69/2004. (VIII. 5.) ESZCSM rendelet 1. § (3) bekezdésében a „Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet” szövegrész helyébe a „Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet” szöveg lép.

9. Az egyes szociális szolgáltatásokat végzők képzéséről és vizsgakövetelményeiről szóló
81/2004. (IX. 18.) ESZCSM rendelet módosítása

9. § Az egyes szociális szolgáltatásokat végzők képzéséről és vizsgakövetelményeiről szóló 81/2004. (IX. 18.) ESZCSM rendelet 2. § (1) bekezdésében, valamint 2. számú mellékletében és 3. számú mellékletében a „Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet” szövegrészek helyébe a „Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet” szöveg lép.

10. A szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről szóló
9/2008. (VI. 28.) SZMM rendelet módosítása

10. § A szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről szóló 9/2008. (VI. 28.) SZMM rendelet 2. § (1) bekezdésében, valamint 4. számú mellékletében a „Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet” szövegrész helyébe a „Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet” szöveg lép.

11. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról szóló
22/2008. (XII. 31.) SZMM rendelet módosítása

11. § A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 22/2008. (XII. 31.) SZMM rendelet

a) 1. § d) pontjában a „Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézetnél (a továbbiakban: SZMI)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnél (a továbbiakban: NCSSZI)”,

b) 4. § (1) bekezdés a) pontjában, 9. § (1) bekezdés d) pontjában, valamint 9. § (2) bekezdés d) pontjában az „SZMI” szövegrész helyébe az „NCSSZI”,

c) 2. számú mellékletében az „A Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézetnél:” szövegrész helyébe az „A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnél:”

szöveg lép.

12. Záró rendelkezések

12. § (1) Ez a rendelet 2011. január 1-jén lép hatályba.

(2) Ez a rendelet 2011. január 2-án hatályát veszti.

1

A rendelet a 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette 2011. január 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére