• Tartalom

242/2010. (IX. 24.) Korm. rendelet

242/2010. (IX. 24.) Korm. rendelet

az Országos Közigazgatási Vizsgabizottságról szóló 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet módosításáról1

2010.09.25.

A Kormány a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 80. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Az Országos Közigazgatási Vizsgabizottságról szóló 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet 4. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az OKV tagjává az OKV elnöke – mérlegelés alapján – az (1) bekezdésben meghatározott pályázat útján azt kérheti fel, aki felsőfokú iskolai végzettséggel, valamint legalább hároméves közigazgatási vagy felsőoktatási oktatói, illetve közigazgatási tárgyú tudományos kutatói gyakorlattal vagy szakirányú szakmai tapasztalattal rendelkezik. Az OKV elnöke az egyes oktatói és vizsgáztatói kör tekintetében a pályázati kiírásban további, illetve eltérő feltételeket is meghatározhat.”

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

1

A rendelet a 2. § alapján hatályát vesztette 2010. szeptember 26. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére