25/2010. (XII. 3.) HM határozat
25/2010. (XII. 3.) HM határozat
egyes költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról
2010.12.03.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 76. § (3) bekezdése alapján – figyelemmel az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényben, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendeletben, valamint a honvédelmi szervezetek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól szóló 346/2009. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltakra – egyes költségvetési szervek alapító okiratát az alábbiak szerint módosítom:
1. A Honvédelmi Minisztérium Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal költségvetési szerv alapításáról szóló 61/2005. (HK 9.) HM határozat (a továbbiakban: határozat1) 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„2. A költségvetési szerv megnevezése: Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal.
Rövidített megnevezése: HM HH”
2. A határozat1 9. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„9. A költségvetési szerv feladatait a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségében és a HM jogi és igazgatási helyettes államtitkárának közvetlen irányítása alatt végzi.”
3. A határozat1 11. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„11. A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata:
a) a Hvt. 70. § (2) bekezdése szerint a Hvt. 70. § (1) bekezdés keretei között meghatározott feladatok ellátása;
b) a sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások szabályairól szóló 40/2002. (III. 21.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése és 5. §-a, valamint a honvédelmi és katonai célú építmények építési célelőirányzata kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 25/2008. (XI. 28.) HM rendelet 2. § (1) bekezdése, 4. § (2) bekezdése szerinti feladatok ellátása;
c) a honvédelmi és katonai célú építményekkel kapcsolatos építésfelügyeleti tevékenységről szóló 195/2009. (IX. 15.) Korm. rendeletben meghatározott építésfelügyeleti hatósági jogkör gyakorlása;
d) az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és a működési feltételekről szóló 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 3/B. §-a szerinti feladatok végzése;
e) a munkavédelmi hatósági feladatokat ellátó egyes szervek kijelöléséről szóló 230/2008. (IX. 12.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése, valamint a Magyar Honvédségre, illetve a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokra vonatkozó eltérő munkavédelmi követelményekről, eljárási szabályokról szóló 1/2009. (I. 30.) HM rendelet 37. § (1) és (3) bekezdése szerinti tevékenység végzése;
f) a korkedvezmény-biztosítási járulék megfizetése alól történő mentesítés eljárási szabályairól szóló 342/2007. (XII. 19.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti feladatok ellátása;
g) a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről és a tűzvédelmi hatósági tevékenység részletes szabályairól szóló 261/2009. (XI. 26.) Korm. rendelet 4. §-a szerinti feladatok végrehajtása;
h) a veszélyes katonai objektumokkal kapcsolatos hatósági eljárás rendjéről szóló 95/2006. (IV. 18.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdése szerinti feladatok végrehajtása;
i) a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 71/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet 58/B. § (2) bekezdése szerinti jogkörök gyakorlása;
j) a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 7. § (4) bekezdés d) pont da) és db) alpontjában meghatározott feladatok végzése;
k) a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal létrehozásáról és működéséről szóló 274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 43/J. § (1) bekezdése szerinti feladatok ellátása;
l) az ózonréteget lebontó anyagokkal és egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos tevékenységekről szóló 310/2008. (XII. 20.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdése szerinti feladatok előkészítése.”
4. A Határozat1 13. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„13. A költségvetési szerv vezetője, kinevezési rendje:
a) a vezető megnevezése: igazgató;
b) az igazgatót a honvédelmi miniszter nevezi ki és menti fel.”
5. A Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség költségvetési szerv alapításáról szóló 119/2006. (HK 23.) HM határozat (a továbbiakban: határozat2) 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„2. A költségvetési szerv megnevezése: Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Hivatal.
Rövidített megnevezése: HM KPH”
6. A határozat2 13. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„13. A költségvetési szerv vezetője, kinevezési rendje:
a) a vezető megnevezése: főigazgató;
b) a főigazgatót a honvédelmi miniszter nevezi ki és menti fel.
7. A határozat2 16. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„16. A költségvetési szerv részletes szervezeti és működési rendjét a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza. A Szervezeti és Működési Szabályzatot a költségvetési szerv vezetője ezen határozat hatálybalépését követő 60 napon belül elkészíti, és jóváhagyás céljából felterjeszti a költségvetési szerv közvetlen irányítását végző minisztériumi vezető részére.”
8. A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum költségvetési szerv alapításáról szóló 30/1997. (HK 11.) HM határozat 9. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„9. A költségvetési szerv feladatait a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségében, a HM parlamenti államtitkárának közvetlen irányítása alatt végzi.”
9. A Magyar Honvédség Műveleti Központ alapításáról szóló 167/2006. (HK 24.) HM határozat (a továbbiakban: határozat3) 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„2. A költségvetési szerv megnevezése: Magyar Honvédség Műveleti és Doktrinális Központ.
Rövidített megnevezése: MH MDK”
10. A határozat3 12. pontjában a „842194 Nonproliferáció, leszerelés, fegyverzetellenőrzés.” szövegrész hatályát veszti.
11. A határozat3 16. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„16. A költségvetési szerv szervezeti felépítését, vezetési rendjét, működésének sajátos szabályait a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza. A Szervezeti és Működési Szabályzatot a költségvetési szerv vezetője ezen határozat hatályba lépését követő 60 napon belül elkészíti és jóváhagyásra felterjeszti a HM Honvéd Vezérkar főnökéhez.”
12. A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal költségvetési szerv alapításáról szóló 15/2010. (X. 4.) HM határozat 6. pontjában a „842210 Védelmi feladatok központi igazgatása és szabályozása” szövegrész helyébe a „842220 Védelmi képességek fenntartása”, valamint 13. pontjában a „főigazgató” szövegrész helyébe az „igazgató”, a „főigazgatót” szövegrész helyébe az „igazgatót” szöveg lép.
13. A Honvédelmi Minisztérium Nemzetközi Együttműködési és Fegyverzet-ellenőrzési Hivatal költségvetési szerv alapításáról szóló 16/2010. (X. 4.) HM határozat 13. pontjában a „főigazgató” szövegrész helyébe az „igazgató”, a „főigazgatót” szövegrész helyébe az „igazgatót” szöveg lép.
14. A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság költségvetési szerv alapításáról szóló 118/2006. (HK 23.) HM határozat mellékletének 14.8. pontjában a „helikoptervezető (kontingensparancsok)” szövegrész helyébe az „oktató rajparancsnok (kontingensparancsok)”, a „parancsnokot” szövegrész helyébe a „kontingensparancsnokot” szöveg lép.
15. Az 1., 5., 8. és 9. pont szerinti költségvetési szervek vezetői 2011. január 1-jét követő 60 napon, a 12–13. pont szerinti költségvetési szervek vezetői ezen határozat hatálybalépését követő 30 napon belül kidolgozzák, és az illetékes minisztériumi vezető részére jóváhagyásra felterjesztik a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatát, illetve annak módosítását.
16. Ez a határozat a közzétételével egyidejűleg lép hatályba. Az 1–11. pont rendelkezéseit 2011. január 1-jétől kell alkalmazni.
Dr. Hende Csaba s. k.,
honvédelmi miniszter
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
