• Tartalom

273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelet

273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelet

a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezetéről és egyes szervek kijelöléséről

2013.07.20.

A Kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: NAV tv.) 81. § (1) bekezdés a)–b) pontjában és 81. § (2) a)–h) pontjaiban, továbbá

a 36. § (2) bekezdése, a 39. § és a 40. § (1) bekezdése tekintetében a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) 129. § (1) bekezdés c) pontjában,

a 37. § (1) bekezdése tekintetében a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 342. § (1) bekezdése g) pontjában,

a 40. § (2) bekezdés tekintetében a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló 2010. évi CXVII. törvény 13. § (1) bekezdés k) pontjában,

a 41. § (2) bekezdés tekintetében az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CLXXX. törvény 22. §-ában,

a 43. § tekintetében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdésének a) és b) pontjában,

a 81. § (4), (7), (12), bekezdése és a 7. számú melléklet tekintetében a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 342. § (1) bekezdés a), c) és d) pontjában,

a 82. § tekintetében a polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. törvény 42. §-a (1) bekezdésének e) pontjában,

a 89. § tekintetében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. § (1) bekezdésének a) pontjában,

a 111. § tekintetében a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 207. § (1) bekezdésének c)–e) pontjában,

a 112. § tekintetében az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 124. § (2) bekezdésének l) pontjában,

a 113. § tekintetében a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 30. §-ának (6) bekezdésében,

a 120. § tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (2) bekezdésének j) és p) pontjai,

a 125. § tekintetében a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 100. § (1) bekezdésének j) pontjában,

a 126. § tekintetében a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 207. § (1) bekezdés i) pontjában, valamint

a 129. § tekintetében az egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról szóló 2009. évi LXI. törvény 14. § a), c), d) és e) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 35. § (1) bekezdés b) pontjában és 35. § (2) bekezdésében megállapított feladatkörében eljárva a következő rendeletet alkotja:

I. Fejezet

A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL SZERVEZETE ÉS A FELETTES SZERVEK RENDSZERE

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezete

1. § (1) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) a feladatait központi szervei, továbbá középfokú és alsó fokú területi szervei útján látja el.

(2) A NAV központi szervei:

a) a Központi Hivatal,

b) a Bűnügyi Főigazgatóság,

c) az Informatikai Intézet,

d)1

e) a Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézet.

(3) A NAV középfokú adóztatási szervei:

a) a regionális adó főigazgatóságok,

b)2

(4) A NAV középfokú vámszervei:

a) a regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóságok,

b) a Repülőtéri Főigazgatóság,

c) a Bevetési Főigazgatóság,

d) a Szakértői Intézet.

(4a)3 A NAV középfokú adó- és vámszerve a Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóság (a továbbiakban: KAVFIG).

(5) A NAV Bűnügyi Főigazgatóságának középfokú szervei a regionális bűnügyi igazgatóságok.

(6) A NAV alsó fokú adóztatási szervei:

a) a megyei (fővárosi) adóigazgatóságok,

b)4

c) a Kiemelt Adózók Adóigazgatósága (a továbbiakban: KAIG).

(7) A NAV alsó fokú vámszervei:

a) a megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóságok,

b) a Kiemelt Ügyek és Adózók Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága (a továbbiakban: KAVIG),

c) az 1. számú Repülőtéri Igazgatóság,

d) a 2. számú Repülőtéri Igazgatóság,

e)5

f)6 az Őrzésvédelmi és Támogató Igazgatóság.

(8) A Bűnügyi Főigazgatóság alsó fokú szerve az Áru- és Bűnjelkezelő Hivatal.

2. § (1)7 A központi szervek székhelyét és illetékességi területét az 1. számú melléklet, a középfokú és az alsó fokú adóztatási szerveket, székhelyüket és illetékességi területüket a 2. számú melléklet, a középfokú és az alsó fokú vámszerveket, székhelyüket és illetékességi területüket a 3. számú melléklet, a középfokú adó- és vámszerv székhelyét és illetékességi területét a 3/A. számú melléklet, a Bűnügyi Főigazgatóság középfokú és alsó fokú szerveit, székhelyüket és illetékességi területüket a 4. számú melléklet tartalmazza.

(2)8 Az alsó fokú adóztatási szervek, illetve vámszervek kirendeltségeinek illetékessége megegyezik annak az alsó fokú adóztatási, illetve vámszervnek az illetékességével, amelynek a szervezetébe tartoznak.

(3)9

3. § A NAV igazgatóságai, illetve főigazgatóságai a tevékenységüket érintő körben – ideértve a polgári peres és nem peres eljárásokat is –, a NAV szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint – külön meghatalmazás nélkül – képviselik a NAV-ot.

4. § (1) A főigazgatóság teszi meg az általa és az irányítása alá tartozó igazgatóságok által észlelt bűncselekmény miatt a büntető feljelentést. A Központi Hivatal teszi meg a büntető feljelentést az általa észlelt bűncselekmény miatt, illetve akkor is, ha egy vagy több főigazgatóság jelzése alapján a büntető feljelentés Központi Hivatal által történő megtétele indokolt.

(2)10 Az (1) bekezdéstől eltérően tettenérés, valamint halaszthatatlan nyomozási cselekmény megtétele esetén a helyszínen eljáró vámszerv teszi meg a feljelentést, illetve értesíti a nyomozó hatóságot.

Felettes szervek rendszere

5. § (1)11 A NAV elnöke felettes szerve a Központi Hivatalnak, a Bűnügyi Főigazgatóságnak, valamint – a (3) és (4) bekezdésben foglalt eltéréssel – a NAV középfokú adóztatási szerveinek és vámszerveinek, továbbá a NAV középfokú adó- és vámszervének.

(2)12 A Központi Hivatal irányítása alatt áll az Informatikai Intézet és a Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézet.

(3)13 A Bevetési Főigazgatóság által foganatosított intézkedésekkel szemben benyújtott jogorvoslati kérelmeket – törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában – az a regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóság bírálja el, amelynek az illetékességi területén az intézkedés foganatosítása történt.

(4)14 A Szakértői Intézet által hozott határozatokkal, illetve végzésekkel szemben benyújtott jogorvoslati kérelmeket a KAVFIG bírálja el.

6. § (1) A regionális adó főigazgatóság felettes szerve az illetékességi területén működő megyei (fővárosi) adóigazgatóságoknak.

(2)15

7. § (1)16 A regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóság felettes szerve az illetékességi területén működő megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóságoknak.

(2)17

(3) A Repülőtéri Főigazgatóság felettes szerve az 1. számú Repülőtéri Igazgatóságnak, valamint a 2. számú Repülőtéri Igazgatóságnak.

(4)18 A Bevetési Főigazgatóság felettes szerve az Őrzésvédelmi és Támogató Igazgatóságnak.

7/A. §19 A KAVFIG felettes szerve a KAIG-nak, valamint a KAVIG-nak.

8. §20 A Bűnügyi Főigazgatóság felettes szerve a regionális bűnügyi igazgatóságoknak, valamint az Áru- és Bűnjelkezelő Hivatalnak.

8/A. §21 Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában a felettes szerv jogosult a jogorvoslati kérelmek elbírálására.

II. Fejezet

A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL EGYES SZERVEINEK FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE

Az adóztatási szervek általános hatásköri szabályai

9. § (1)22 A középfokú adóztatási szerv, illetve a KAVFIG az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó ügyekben folytatja le a NAV elnöke által elrendelt felülellenőrzéseket. A Központi Hivatal folytatja le

a) az adópolitikáért felelős miniszter és az Állami Számvevőszék elnöke által elrendelt felülellenőrzéseket,

b) a NAV elnöke által elrendelt azon felülellenőrzéseket, amelyeknél a felülellenőrzéssel érintett eljárás másodfokon jogerőre emelkedett határozattal zárult,

c) azokat a felülellenőrzéseket, amelyeknél a felülellenőrzés lefolytatására a NAV elnöke a Központi Hivatalt jelölte ki.

(2) A Központi Hivatal által lefolytatott felülellenőrzés eredményeként hozott határozat elleni fellebbezési eljárás során nem járhat el az, aki a felülellenőrzés lefolytatásában, illetve a határozat meghozatalában részt vett.

10. § (1)23 A NAV, mint állami adóhatóság hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben – a (2)–(4) bekezdésben és a 11. § (1)–(4) bekezdésében meghatározott eltérésekkel – első fokon az adóigazgatóságok járnak el. Az adóigazgatóságok járnak el továbbá a csődeljárásban, a felszámolási eljárásban, a kényszertörlési eljárásban, a végelszámolási eljárásban, a vagyonrendezési és adósságrendezési eljárásban, valamint lefolytatják a NAV rendelkezése alá került és jogszabály alapján értékesíthetővé vált dolgok értékesítése során az árveréseket, illetve az elektronikus árveréseket.

(2) A szokásos piaci ár megállapítása iránti eljárásban első fokon a KAIG jár el.

(3) A NAV-nak a számla, egyszerűsített számla és nyugta előállításával kapcsolatos sorszámtartomány kijelölési feladatait a Központi Hivatal látja el.

(4) Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa törvény) alapján a külföldi utas számára rendszeresített adó-visszaigénylő laptól eltérő adattartalmú nyomtatvány használatának engedélyezését a Központi Hivatal végzi.

(5)24 A kapcsolt vállalkozások nyereségkiigazításával kapcsolatos kettős adóztatás megszüntetéséről szóló egyezmény alapján a kölcsönös egyeztetési eljárások lefolytatásával, illetve a választott bírósági eljárással kapcsolatos feladatokat a KAIG látja el.

10/A. §25 Az adóigazgatóságok ellátják a vámazonosító szám megállapításával és nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat.

11. § (1) A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Szjtv.) szerinti hatósági és piacfelügyeleti feladatok tekintetében a Központi Hivatal jár el.

(2) A szerencsejáték-szervezők vonatkozásában a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerinti felügyeleti feladatok tekintetében a Központi Hivatal jár el.

(3)26 A szerencsejáték ügyben, valamint a játékautomata és ajándéksorsolás kapcsán kiszabott bírság, valamint a szerencsejáték felügyeleti díj és annak késedelmi pótléka végrehajtását a fizetésre kötelezett adóügyeiben eljáró adóigazgatóság folytatja le.

(4) A szerencsejáték-szervezéssel, valamint a játékautomata üzemeltetéssel összefüggő ellenőrzést a NAV alsó fokú adóztatási és vámszervei is lefolytathatják azzal, hogy az ellenőrzés megállapításai alapján a határozatot (végzést) a Központi Hivatal hozza meg.

(5)27 A szerencsejáték ügyben elkobzott dolog értékesítése, illetve megsemmisítése érdekében az elkobzott dolog helye szerint illetékes adóigazgatóság intézkedik.

A vámszervek általános hatásköri szabályai

12. § A NAV Központi Hivatala:

a) lefolytatja a közösségi jogi aktusban felhatalmazott szervezet megkeresésére végzendő ellenőrzést,

b) a dömpingellenes vám visszatérítésére vonatkozó kérelmeket fogadja és az Európai Bizottsághoz továbbítja,

c)28 jogosult az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó vámegyezmény végrehajtásáról szóló 19/2001. (V. 25.) KöViM–PM együttes rendelet (a továbbiakban: TIR rendelet) 3. § (2) bekezdés b) pontjában említett biztosítási szerződés elfogadására,

d) ellátja az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) finanszírozási rendszerébe tartozó ügyletek tagállamok által végzett vizsgálatáról szóló 485/2008/EK rendelet 11. cikkében meghatározott feladatokat (Különleges Szolgálat),

e) végzi az Európai Bizottsággal, valamint a tagállamok, illetve harmadik országok vámhatóságaival történő kapcsolattartást az engedélyezett gazdálkodókkal kapcsolatos (AEO) ügyekben,

f) végzi – amennyiben jogszabály ettől eltérően nem rendelkezik – a vámigazgatási ügyekben az Európai Bizottsággal, valamint a tagállamok, illetve harmadik országok vámhatóságaival történő kapcsolattartást,

g)29 ellátja, koordinálja és felügyeli a NAV-ot érintő piacfelügyeleti ellenőrzéssel kapcsolatos jogszabályban foglalt feladatokat, valamint együttműködik a piacfelügyeleti hatóságokkal.

h)30 végzi a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló 1993. évi XLIX. törvény szerinti, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség tagjai által benyújtott nyilatkozatok záradékolását,

i)31 ellátja a Hivatalos Zár Bizottság irányításával és működtetésével kapcsolatos feladatokat.

13. § (1)32 A regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóság, a KAVFIG, illetve a Repülőtéri Főigazgatóság a vámhatóság hatáskörébe tartozó ügyekben folytatja le a NAV elnöke által elrendelt felülellenőrzéseket. A Központi Hivatal folytatja le.

a) az adópolitikáért felelős miniszter és az Állami Számvevőszék elnöke által elrendelt felülellenőrzéseket,

b) a NAV elnöke által elrendelt azon felülellenőrzéseket, amelyeknél a felülellenőrzéssel érintett eljárás másodfokon jogerőre emelkedett határozattal zárult,

c) azokat a felülellenőrzéseket, amelyeknél a felülellenőrzés lefolytatására a NAV elnöke a Központi Hivatalt jelölte ki.

(2) A Központi Hivatal által lefolytatott felülellenőrzés eredményeként hozott határozat elleni fellebbezési eljárás során nem járhat el az, aki a felülellenőrzés lefolytatásában, illetve a határozat meghozatalában részt vett.

14. § A regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóságok végzik – a Rendőrség feladat- és hatáskörébe tartozó engedélyezések kivételével – az illetékességi területükön működő közúti határátkelőhelyen a vámközvetítő és más szolgáltató tevékenységet végzők elhelyezésével kapcsolatos feladatokat.

15. §33 (1) A megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóságok első fokon eljárnak azokban az ügyekben, amelyeket közösségi jogi aktus, továbbá törvény, kormányrendelet vagy miniszteri rendelet a vámhatóság hatáskörébe utal.

(2) Az 1. számú Repülőtéri Igazgatóság első fokon ellátja a vámhatóság hatáskörébe utalt feladatokat, kivéve

a) a Jöt. szerinti vámhatósági feladatokat,

b) a regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvényben (a továbbiakban: Rega-tv.) meghatározott adóztatási feladatokat,

c) a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló 2010. évi CXVII. törvényben a vámhatóság részére meghatározott feladatokat,

d) a fémkereskedelmi hatósági feladatokat,

e) az utasok kézi- és feladott poggyászaival, valamint a nemzetközi postai küldemények forgalmával összefüggő vámigazgatási feladatokat.

(3) A 2. számú Repülőtéri Igazgatóság első fokon ellátja a vámhatóság hatáskörébe utalt feladatokat, kivéve

a) a jövedéki adóztatással, adóellenőrzéssel és engedélyezéssel, a Jöt. szerinti nyilvántartásba vétellel kapcsolatos, jogszabályban meghatározott elsőfokú hatósági feladatokat, valamint

b) a fémkereskedelmi hatósági feladatokat.

(4) A Repülőtéri Főigazgatóság kiadja a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 14. § (7) bekezdése szerinti, a tranzitterület létesítésére vonatkozó engedélyt.

15/A. §34 Az 1. § (4) bekezdés c) pont szerinti vámszerv hivatalból, az 1. § (7) bekezdés a)–d) pont szerinti vámszerv hivatalból, valamint kérelemre ellátja a vámazonosító szám megállapításával és nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat.

A regionális bűnügyi igazgatóságok hatásköre és az Áru- és Bűnjelkezelő Hivatal feladata

16. §35 A regionális bűnügyi igazgatóságok a 33. §-ban meghatározott kivétellel végzik a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 36. § (2) bekezdésében meghatározott bűncselekmények megelőzését, felderítését, valamint nyomozását az erre vonatkozó jogszabályok rendelkezései szerint.

17. § Az Áru- és Bűnjelkezelő Hivatal végzi a NAV vámigazgatási-, jövedéki igazgatási, fémkereskedelmi, szabálysértési és nyomozóhatósági jogkörében eljárva a NAV rendelkezése alá került dolgok kezelésével, valamint az elkobzott árukkal kapcsolatos, jogszabályban meghatározott feladatokat.

Az adóztatási szervek különös hatásköri szabályai

18. § (1)36 Kizárólag a KAIG jár el az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó adók, költségvetési támogatások tekintetében az illetékügyek kivételével, ide nem értve a 23. §-ban és a 48. §-ban meghatározott illetéket, illetve ha jogszabály másként nem rendelkezik:

a) az Áfa törvény alapján adó-visszatéríttetésre jogosult alábbi személyek, illetve szervek adó-visszatérítés iránti kérelmének elbírálása során:

aa) belföldön nem letelepedett adóalany,

ab) diplomáciai és hivatásos konzuli képviselet, diplomáciai és hivatásos konzuli képviselet tagja, a Magyarország által nemzetközi szervezetként elismert szervezet vagy annak képviselete, nemzetközi szervezet tisztviselője,

ac) Észak-atlanti Szerződés tagállamának fegyveres ereje,

ad) Egyesült Királyság fegyveres ereje,

ae) közhasznú tevékenységet folytató személy, szervezet, továbbá a külföldi illetőségű adományozótól származó pénzbeni adomány kedvezményezettje,

af) az Európai Közösség, az Európai Atomenergia-közösség, az Európai Központi Bank, az Európai Beruházási Bank, és az Európai Közösségek által létrehozott olyan szervezetek, amelyekre vonatkozik az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló, 1965. április 8. napján kelt jegyzőkönyv, az e jegyzőkönyvben és a végrehajtásáról vagy a szervezet székhelyegyezményéről szóló – jogszabályban kihirdetett – nemzetközi szerződésben meghatározottak szerint,

b) a diplomáciai és konzuli képviseletek, az ezekkel egy tekintet alá eső nemzetközi szervezetek, szervek által foglalkoztatott belföldi adóügyi illetőséggel rendelkező magánszemélyeknek teljesített kifizetésekkel összefüggő adókötelezettségek tekintetében,

c) a Magyarország területén székhellyel, telephellyel, lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező külföldi személy adóügyében,

d) a fióktelepnek nem minősülő telephelyen gazdasági tevékenységet folytató külföldi vállalkozás adóügyében,

e) a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, a nemzetbiztonsági szolgálatok, az Országgyűlési Őrség, továbbá azok hivatásos és szerződéses állományú tagjai, köztisztviselői, kormánytisztviselői és közalkalmazottai adóügyében,

f) a honvédelemért felelős miniszter közvetlen alárendeltségébe és közvetlen irányítása alá tartozó szervezetek, továbbá az olyan gazdasági társaságok adóügyeiben, amelyekben az állam tulajdonosi jogainak gyakorlója a honvédelemért felelős miniszter,

g) a rendészetért felelős miniszter, illetve a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága felügyelete és irányítása alá tartozó gazdasági társaságok adóügyeiben, amelyekben az állam tulajdonosi jogainak gyakorlója a rendészetért felelős miniszter, illetve a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága,

h) a NAV alkalmazottai adóügyében,

i) az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 4. és 10. számú mellékleteiben meghatározott külföldi illetőségű adózók adóügyeiben és az Art. 9. számú melléklet II. pontjában meghatározott adóügyekben.

(2)37 Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a KAIG jár el a NAV, a Bűnügyi Főigazgatóság, valamint a Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézet adóügyeiben az illetékügyek kivételével, ide nem értve a 48. §-ban meghatározott illetéket.

(3)38

(4)39 A KAIG jogszabályban meghatározottak szerint ellátja a diplomáciai és konzuli képviselet, a diplomáciai és konzuli képviselet tagja, a nemzetközi szervezet vagy képviselete és ezek tisztviselője, valamint az ezekkel egy tekintet alá eső személyek és szervezetek által megfizetett jövedéki adó, továbbá az általuk adójeggyel ellátott dohánygyártmány után megfizetett általános forgalmi adó visszaigénylésével kapcsolatos feladatokat.

(5)40 Az Art. 9. § (3) bekezdése szerinti, a pénzügyi képviselőt terhelő bejelentési kötelezettséget a KAIG-hoz kell teljesíteni.

(6)41 A KAIG látja el az Art. 72. § (1) bekezdés c) pontja szerinti állami garancia (kezesség) kiutalásával, valamint az Art. 87. § (1) bekezdés b) pontja szerinti állami garancia beváltásához kapcsolódó ellenőrzéssel kapcsolatos állami adóhatósági feladatokat.

(7)42 A KAIG a NAV elnökének utasítására, honvédelmi vagy nemzetbiztonsági érdekek által indokolt esetben a hatáskörébe nem tartozó, a Magyar Honvédséggel, illetve a nemzetbiztonsági szolgálatokkal szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózónál is végezhet az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó eljárásokban ellenőrzést. Ebben az esetben az ellenőrzés eredménye alapján megindítandó hatósági eljárást is a KAIG folytatja le.

19. § (1)43 A KAIG jár el továbbá

a) a részvénytársasági formában működő hitelintézetek és biztosítók, valamint

b) az a) pontba nem tartozó, Budapest, illetve Pest megye közigazgatási területén székhellyel rendelkező – jogszabályban meghatározott – kiemelt adózók

adóügyeiben az illetékügyek kivételével, ide nem értve a 48. §-ban meghatározott illetéket.

(2) Ha az adózó az adóév első napján megfelel a jogszabályban meghatározott feltételeknek, amelyek alapján kiemelt adózónak minősül és a KAIG hatáskörébe tartozik, a KAIG hatáskörébe utalt adóügyekben 3 adóéven át akkor is a KAIG jár el, ha ezen időtartam alatt bármely adóévben az adózó bevallása szerint nem felel meg az előírt értékhatároknak.

(3) Ha az adózó jogutódlással jött létre – ide nem értve a szétválást –, akkor is a KAIG hatáskörébe tartozik, ha jogelődje megfelelt a KAIG hatáskörét megalapozó jogszabályban meghatározott feltételeknek.

(4)44 Amennyiben a KAIG – (1) bekezdés szerinti – hatásköre az ellenőrzés megkezdését követően szűnik meg, a megkezdett ellenőrzés befejezésére a KAIG jogosult. Ha az adózó az ellenőrzés megkezdését követően az (1) bekezdés alapján a KAIG hatáskörébe kerül, a megkezdett ellenőrzés befejezésére az ellenőrzést megkezdő adóigazgatóság a jogosult.

(5)45 Amennyiben a felettes szerv vagy a bíróság új eljárásra utasítja az elsőfokú adóhatóságot, és az új eljárás megkezdését megelőzően a KAIG – (1) bekezdés szerinti – hatásköre megszűnt, az új eljárást az adózó székhelye szerint illetékes adóigazgatóság folytatja le. Amennyiben a felettes szerv vagy a bíróság új eljárásra utasítja az elsőfokú adóhatóságot, és az új eljárás megkezdését megelőzően az adózó a KAIG – (1) bekezdés szerinti – hatáskörébe kerül, az új eljárást a KAIG folytatja le.

19/A. §46 (1) Ha a KAIG hatáskörébe tartozó adózó csődeljárás, felszámolási, kényszertörlési vagy végelszámolási eljárás alá kerül, illetve vele szemben vagyonrendezési eljárást rendelnek el, az ezekkel kapcsolatos feladatokat is a KAIG látja el.

(2) A KAIG helyszíni végrehajtási cselekmények lefolytatására – Budapest és Pest megye kivételével – az eljárási cselekmény helye szerint illetékes megyei adóigazgatóságot is megkeresheti.

19/B. §47 A Magyarország területén lakóhellyel, tartózkodási hellyel, az állami adóhatóság által kiadott adószámmal nem rendelkező külföldi természetes személy tekintetében az egyes adókötelezettségek teljesítésére, illetve az adatgyűjtésre irányuló ellenőrzés általános megbízólevéllel való lefolytatására – a KAIG mellett – bármelyik más adóigazgatóság is jogosult.

20. § (1)48 A csoportos adóalanyiság időszakában az az adóigazgatóság jár el a csoport adóügyeiben és minden, a csoportos adóalanyisággal kapcsolatos eljárásban, különösen a csoport létrehozatalával, megszűnésével, a csoporthoz csatlakozással, a csoportból kiválással, a csoporttag vagy a kívül maradó adóalany felelősségének megállapításával, valamint a csoportazonosító számmal kapcsolatos eljárásokban, amely a csoportos adóalanyiságban részt vevő tagok által kijelölt képviselő adóügyeiben egyébként hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik.

(2)49 A csoportazonosító szám törlése esetén a soron kívüli bevallási kötelezettséget az (1) bekezdés szerinti adóigazgatósághoz kell teljesíteni.

(3)50 A csoportos adóalanyiság időszakában az (1) bekezdés szerinti adóigazgatósághoz benyújtandó általános forgalmi adó bevallások, valamint a csoportazonosító szám törlése esetén benyújtandó soron kívüli adóbevallás ellenőrzését a csoport megszűnését követően is az (1) bekezdés szerinti adóigazgatóság folytatja le.

(4) Az adóhatóság a csoportos adóalany általános forgalmi adó kötelezettségeinek teljesítését külön tartja nyilván.

21. §51

22. § Az Áfa törvény 85. § (6) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti együttműködő közösség adóügyeiben az eljárást az együttműködő közösség képviselőjének (képviselő hiányában a legutolsó képviselőjének) adóügyeiben eljáró adóigazgatóság, az Áfa törvény 85. § (6) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti együttműködő közösség adóügyeiben az eljárást az együttműködő közösségnek minősülő adóalany adóügyeiben eljáró adóigazgatóság folytatja le.

23. § Az Art. 131. § (1)–(3) bekezdés szerinti soron kívüli adómegállapítás során az illetéket is az adó soron kívüli megállapítására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatóság szabja ki, állapítja meg.

A vámszervek különös hatásköri szabályai

24. § (1) A Bevetési Főigazgatóság – a felettes szervi feladatain túl –

a) ellátja a NAV nyomozó szervei által elrendelt személyi védelmet, valamint végzi a NAV nyomozó szerveinek felkérése alapján a NAV hatáskörébe utalt bűncselekmény megakadályozása, megszakítása érdekében a tetten ért, vagy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyek elfogását,

b) végzi a szolgálati kutyavezetők és szolgálati kutyák kiképzését; térítés ellenében e tevékenység a rendvédelmi szervek, a Magyar Honvédség, valamint a hasonló tevékenységet végző külföldi társszervek részére is végezhető.

(2)52 A Bevetési Főigazgatóság az (1) bekezdésben foglaltakon túl:

a)53 végzi a pénzügyi jogszabálysértések megelőzése, felderítése érdekében a vámhatóság feladatát meghatározó jogszabályokban előírt helyszíni ellenőrzéseket, ide nem értve a jövedéki adóval kapcsolatos ellenőrzést és a Jöt. 111/A. §-a szerinti jövedéki ellenőrzést, de beleértve a Jöt. szerinti hatósági felügyelet keretében végzett ellenőrzést, továbbá végzi – kizárólag helyszíni eljárás keretében – az Art. 88. § (6) és (7) bekezdése és 119. §-a szerinti ellenőrzéseket,

b)54 megteszi a vám- és jövedéki jogszabályok és a NAV vámszerveinek feladatait meghatározó egyéb jogszabályok megsértésének észlelése, gyanúja esetén a jogsértés megszüntetése, mértékének felderítése és a bizonyítékok biztosítása érdekében a szükséges intézkedéseket, továbbá végzi az eljárása során észlelt bűncselekmény gyanúja esetén a helyszín és a bizonyítékok biztosítását, halaszthatatlan nyomozási cselekményként lefoglalás foganatosítását és a hatáskörrel rendelkező nyomozó hatóság felé a szükséges intézkedések megtételét, a nyomozó hatóság felkérése alapján az elfogott, előállított, őrizetbe vett és fogva tartott személyek őrzését, kísérését,

c) végrehajtja a szabálysértési eljárásban elrendelt elővezetést, és

d) a NAV tv. 13. § (8) bekezdés e) pontja szerinti mélységi ellenőrzéseket végez.

(3)55 A dunai hajózási forgalomban a Duna – Európai Unió külső vámhatárának nem minősülő – teljes magyarországi folyamszakaszán, valamint annak hajózható mellékágain a mélységi ellenőrzések végrehajtására kizárólag a Bevetési Főigazgatóság rendelkezik hatáskörrel.

(4) Az Őrzésvédelmi és Támogató Igazgatóság:

a) őrzésvédelmi – így különösen egyes objektumok védelmével kapcsolatos – feladatokat végez,

b)56 végzi a NAV saját hatáskörében lefoglalt dolgok élő erős őrzésével, kísérésével összefüggő feladatokat, valamint végzi anyagi javak őrzését, kísérését és szállítását, továbbá a NAV más szervének felkérése alapján végzi a lefoglalt dolgok megsemmisítése során a helyszín biztosítását,

c) egyéb művelet-támogató tevékenységet végez, beleértve a szolgálati fegyverzet ellátást.

25. § A Szakértői Intézet:

a) kötelező tarifális és származás felvilágosítást ad ki,

b) jogszabályban foglalt előírások alapján vett minták analizálását és szakvéleményezését végzi,

c) ügyféli kérelemre szakvéleményt ad ki,

d) termékazonosításhoz szükséges állásfoglalásokat ad ki,

e) jogszabályban előírt vizsgálatokat végez,

f) eljár a jövedéki és az abból előállított termékeknek a Jöt. 48. § (20) bekezdése szerinti kötelező érvényű vámtarifa-besorolásával kapcsolatos ügyekben,

g) jogszabályban előírt esetekben szakértőként jár el,

h) mobil laboratóriumi szolgálatot lát el.

26. § (1)57

(2)58 A preferenciális származó helyzet igazolására feljogosító elfogadott exportőri, az engedélyes mérlegelői tevékenység, valamint a könyvelés szerinti elkülönítés engedélyezését azon, jogszabályban meghatározott kiemelt adózók tekintetében, akiknek székhelye Budapest, illetve Pest megye közigazgatási területén található, a KAVIG végzi.

27. § A KAVIG kizárólagos hatáskörébe tartozik országos illetékességgel a NAV, mint vámhatóság hatáskörébe utalt feladatok tekintetében:

a) az elektromos vezetéken szállított energia tekintetében valamennyi vámeljárás lefolytatása,

b)59 a biztonsági papírok szabad forgalomba bocsátása és az ahhoz kapcsolódó szállítási engedélyek ellenőrzése,

c) a Vtv. 54. § (1) bekezdésében meghatározott halasztott vámfizetés engedélyezése,

d) a különleges zárak jóváhagyása,

e) az egységes árutovábbítási eljárások szerinti TC32 Egyedi garanciajegy kibocsátásának engedélyezése,

f) a kezességvállalás engedélyezése,

g) a vámszabadterület és vámszabadraktár engedélyezésével, valamint a vámszabadterületen történő építkezésre vonatkozó előzetes jóváhagyás megadásával összefüggő feladatok ellátása,

h)60 a vámmentes vámkezelésre jogosultak köréről szóló NGM rendelet szerinti engedélyek kiadása,

i) az Áfa törvényben meghatározott, a termékimporthoz kapcsolódó adófizetési kötelezettség önadózás útján történő teljesítésének engedélyezése,

j) az áruk ideiglenes behozataláról, Isztambulban, 1990. június 26-án kelt Egyezmény és mellékletei kihirdetéséről szóló 2005. évi CLXVIII. törvény szerinti ATA igazolványokkal kapcsolatos jogsértésekkel vagy szabálytalanságokkal kapcsolatos eljárások lefolytatása, továbbá a tagállamokkal történő koordinációs feladatok ellátása,

k)61 a csomagküldő kereskedő adóügyi képviselőjének nyilvántartásba vétele,

l)62 a nem természetes személy részére behozott nemesfémtárgyak – a kizárólag tudományos, egészségügyi, oktatási vagy ipari célt szolgáló nemesfémtárgyak kivételével –, valamint a drágakövek szabad forgalomba bocsátás vámeljárás – ideértve az átmeneti megőrzés engedélyezését is – és kiviteli eljárás lefolytatása,

m)63 a TIR rendelet 3. § (4) bekezdése szerinti feladatok ellátása,

n)64 a légiforgalom kivételével a Magyarország területén működő diplomáciai és konzuli képviseletek, a nemzetközi szervezetek, továbbá ezek személyzetének tagjai és családtagjai használatára érkező, illetve általuk külföldi rendeltetéssel feladott áruk vámeljárás alá vonása, amennyiben egyértelműen megállapítható, hogy a címzett, illetve a feladó az említett személyi körbe tartozik,

o)65 az adójegyekkel, zárjegyekkel kapcsolatos első fokú feladatok ellátása az adójegy és a zárjegy felhasználásának helyszíni ellenőrzése és elszámolása, valamint az azt követő hatósági eljárás kivételével kivételével,

p)66 a Vtv. 1. § (3) bekezdés 3. pontjában meghatározott – megbízható vámadós jogálláshoz kapcsolódó – feltételek fennállásának megállapítása és ellenőrzése, ha a kérelmező székhelye, telephelye, számviteli nyilvántartásának helye, lakóhelye, tartózkodási helye nem Magyarországon van,

q)67

r) az államháztartási bevételi számlára előírás nélküli téves befizetés magyarországi székhellyel nem rendelkezők részére kérelemre történő visszautalással kapcsolatos feladatok ellátása,

s) a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt forgalmi érték meghatározása.

27/A. §68 (1) A KAVIG azon adózók tekintetében, akiket csomagküldő kereskedő adóügyi képviselőjeként nyilvántartásba vett, a nyilvántartásba vételt követően végzi az Art. szerinti elsőfokú vámhatósági feladatokat, valamint a jövedéki adóztatással, adóellenőrzéssel és engedélyezéssel, valamint a Jöt. szerinti nyilvántartásba vétellel kapcsolatos jogszabályban meghatározott elsőfokú hatósági feladatokat.

(2) Ha az adózó megszünteti a csomagküldő adóügyi képviselői tevékenységét, az adózó tekintetében a nyilvántartásba vétel megszűnését követő 3 adóéven át továbbra is a KAVIG jár el az (1) bekezdés szerinti hatáskörében.

28. § (1)69 A KAVIG jogszabályban meghatározott azon kiemelt adózók tekintetében, akiknek a székhelye Budapest, illetve Pest megye közigazgatási területén található, első fokon ellátja a vámhatóság hatáskörébe utalt feladatokat, kivéve

a) a Vtv.-ben meghatározott vámigazgatási feladatokat, ide nem értve a Vtv. szerinti utólagos ellenőrzést, valamint az e rendelet alapján a hatáskörébe utalt vámigazgatási feladatokat,

b) a NAV tv. 13. § (8) bekezdés e) pontja szerinti mélységi ellenőrzést,

c) a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló 2010. évi CXVII. törvényben a vámhatóság részére meghatározott feladatokat,

d) a hatósági felügyeletet és a jövedéki ellenőrzést,

e) a fémkereskedelmi ellenőrzést.

(2) Ha az adózó az adóév első napján megfelel a jogszabályban meghatározott feltételeknek, amelyek alapján kiemelt adózónak minősül és az (1) bekezdés alapján a KAVIG hatáskörébe tartozik, a KAVIG hatáskörébe utalt ügyekben 3 adóéven át akkor is a KAVIG jár el, ha ezen időtartam alatt bármely adóévben az adózó bevallása szerint nem felel meg az előírt értékhatároknak.

(3) Ha az adózó jogutódlással jött létre – ide nem értve a szétválást –, akkor is a KAVIG hatáskörébe tartozik, ha jogelődje megfelelt a KAVIG hatáskörét megalapozó jogszabályban meghatározott feltételeknek.

(4)70

29. § (1) A katonai vámügyi szerv által Budapesten és Pest megyében indított eljárásokban a KAVIG jár el.

(2)71

(3)72 A Magyarország területén székhellyel, telephellyel, fiókteleppel, illetve lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező külföldi személy jövedéki adóügyében – a hatósági felügyelet és a jövedéki ellenőrzés kivételével –, valamint a Jöt. 57/C. § (2) bekezdése szerinti nyilvántartásba vétele tekintetében a KAVIG jár el.

30. §73 Az 1. és 2. számú Repülőtéri Igazgatóság végzi légi forgalomban a Magyarország területén működő diplomáciai és konzuli képviseletek, a nemzetközi szervezetek, továbbá ezek személyzetének tagjai és családtagjai használatára érkező, illetve általuk külföldi rendeltetéssel feladott áruk vámeljárás alá vonását, amennyiben egyértelműen megállapítható, hogy a címzett, illetve a feladó az említett személyi körbe tartozik.

31. §74 A Rega-tv. 10/A–10/G. §-aiban foglalt, az adó különös szabályok szerint történő megállapítása, beszedése és ellenőrzése tekintetében vámhatóságként első fokú eljárásban:

a) a Békés Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság,

b) a Komárom-Esztergom Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság, valamint

c) a Vas Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság

jár el.

32. § (1)75 Budapesten és Pest megyében a Kelet-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság látja el a fémkereskedelmi hatósági feladatokat. A Kelet-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság ellátja továbbá a fémkereskedelmi ellenőrzési feladatokat azon kiemelt adózók tekintetében, amelyeknek a székhelye Budapest, illetve Pest megye közigazgatási területén található azzal, hogy az ellenőrzést követő hatósági eljárást, illetve hatósági döntést a KAVIG folytatja le, illetve hozza meg.

(2) A NAV vámszerveinek hatáskörébe tartozó szabálysértések miatt Budapesten és Pest megyében az Észak-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság jár el.

32/A. §76 Az AEO tanúsítvány kiadását és nyomon követését, valamint a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2-i 2454/93/EGK bizottsági rendelet (a továbbiakban: EK végrehajtási rendelet) szerinti AEO feltételek vizsgálatát

a) a b)–c) pont kivételével a regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóság székhelye szerinti vám- és pénzügyőri igazgatóság a régió egész területén,

b) Budapest, illetve Pest megye közigazgatási területén – a c) pont kivételével – az Észak-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság,

c) azon kiemelt adózók tekintetében, amelyeknek a székhelye Budapest, illetve Pest megye közigazgatási területén található, a KAVIG

végzi.

32/B. §77 Az Art. 88. § (5) bekezdése szerinti feladat végrehajtása során a Magyarország területén lakóhellyel, tartózkodási hellyel, az állami adóhatóság által kiadott adószámmal nem rendelkező külföldi természetes személy tekintetében az egyes adókötelezettségek teljesítésére, illetve az adatgyűjtésre irányuló ellenőrzés általános megbízólevéllel való lefolytatására bármelyik megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság jogosult.

32/C. §78 Az egyes szellemi tulajdonjogokat sértő áruk elleni vámhatósági intézkedésekről szóló 371/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet 2–3. §-ában meghatározott vámhatósági feladatokat országos illetékességgel az Észak-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság látja el.

32/D. §79 Az Észak-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság folytatja le az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap finanszírozási rendszerébe tartozó ügyletek tagállamok által végzett vizsgálatáról szóló, 2008. május 26-i 485/2008/EK tanácsi rendelet szerinti felülvizsgálatokat azon személyek tekintetében – ide nem értve a KAVIG hatáskörébe tartozó kiemelt adózókat –, akiknek, illetve amelyeknek székhelye Budapest, illetve Pest megye közigazgatási területén található.

A Bűnügyi Főigazgatóság különös hatásköri szabályai

33. § A Bűnügyi Főigazgatóság hatáskörébe tartozik, országos illetékességgel a Be. által a NAV hatáskörébe utalt bűncselekmények tekintetében:

a)80 az 500 millió forintot meghaladó értékre üzletszerűen vagy bűnszövetségben elkövetett bűncselekmények nyomozása,

b)81 a bűnszervezet tagjaként elkövetett bűncselekmények nyomozása,

c) az a) és a b) pontokba nem tartozó olyan bűncselekmények nyomozása, amelyeket az elkövető személye, vagy az elkövetés körülményei, illetve a bűncselekmény társadalomra való veszélyességének kiemelkedő foka miatt a Bűnügyi Főigazgatóság főigazgatója vagy a NAV elnöke a Bűnügyi Főigazgatóság hatáskörébe von, illetve utal.

34. § A Bűnügyi Főigazgató egyedi ügyekben a 33. § a) és b) pontjában meghatározott nyomozó hatósági jogkörét regionális bűnügyi igazgatóságra ruházhatja át, amennyiben ezt a nyomozási cselekmények hatékonyabb elvégzése indokolja.

35. § A Bűnügyi Főigazgatóság ellátja a Be. által a NAV hatáskörébe utalt bűncselekmények tekintetében a NAV törvényben meghatározott fedett nyomozati tevékenységgel kapcsolatos feladatokat.

Kijelölési szabályok

36. § (1) A Kormány az Art. 56. § (1) bekezdésében megjelölt kapcsolattartó közigazgatási szervként a NAV szervezetén belül a Központi Hivatalt jelöli ki. A NAV elnöke az európai közösség adóügyi együttműködési szabályainak alkalmazására a Központi Hivatalon belül Központi Kapcsolattartó Iroda (KKI) elnevezéssel szervezeti egységet működtet.

(2)82 A Kormány a jövedéki adók területén való közigazgatási együttműködésről szóló európai uniós tanácsi rendeletben szabályozott illetékes hatóságként és központi jövedéki kapcsolattartó hivatalként a Központi Hivatalt jelöli ki.

(3)83

(4)84 A Kormány a NAV szervezetén belül az Art. 70. § 5. pont

a) 5.1. alpontjában megjelölt központi kapcsolattartó irodaként a Központi Hivatalt,

b) 5.2. alpontjában megjelölt kapcsolattartó irodaként a Központi Hivatalt,

c) 5.3. alpontjában megjelölt kapcsolattartó szervként az adóigazgatóságokat

jelöli ki.

37. § (1) A Kormány a NAV hivatásos állományának egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasságát vizsgáló és minősítő szervként a Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézetet jelöli ki. A NAV e vizsgálatokat külön megállapodás alapján az Állami Egészségügyi Központban vagy a Honvéd Egészségügyi Központban is végeztetheti.

(2) A Kormány humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézetként a Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézetet jelöli ki.

(3)85 A Kormány az Informatikai Intézetet informatikai feladatokat ellátó intézetként jelöli ki.

38. §86

39. § A Kormány vegyvizsgáló szervként a Szakértői Intézetet jelöli ki.

40. § (1)87 A Kormány a Jöt. 5. § (4) bekezdése szerinti csomagküldő kereskedő adóügyi képviselőjének nyilvántartásba vételét végző szervként a KAVIG-ot jelöli ki.

(2) A Kormány a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló 2010. évi CXVII. törvény szerint kötelező bioüzemanyag-részarány teljesítésének ellenőrzésére és bírság kiszabására jogosult hatóságként a NAV vámszervét jelöli ki.

41. § (1)88 A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerinti pénzügyi információs egységként működő hatóságként a Kormány a Központi Hivatal szervezetén belül működő Pénzmosás Elleni Információs Irodát jelöli ki.

(2)89 Az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvény szerinti pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedés foganatosításáért felelős szervként a Kormány a Központi Hivatal szervezetén belül működő Pénzmosás Elleni Információs Irodát jelöli ki.

(3)90 Az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvény szerinti pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedés foganatosításáért felelős szervként a Kormány a Központi Hivatal szervezetén belül működő Pénzmosás Elleni Információs Irodát jelöli ki.

42. §91

43. § (1) A Kormány a kártyaterem Szjtv. szerinti engedélyének kiadása iránti eljárásban

a)92 a kártyaterem helye szerinti települési önkormányzat, a főváros területén a kerületi önkormányzat jegyzőjét, a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi főjegyzőt – annak elbírálása tekintetében, hogy az önkormányzat területén létesítendő kártyaterem az Szjtv. 29/B. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelel-e, továbbá a kártyaterem adott helyszínen történő üzemeltetését az önkormányzat rendelete az Szjtv. 2. § (4) bekezdés a) pontjában foglalt vagy más helyi közösségi érdekre tekintettel nem tiltja-e –, valamint

b)93

szakhatóságként jelöli ki.

(2)94

(3) A Kormány a játékkaszinó Szjtv. szerinti engedélyének kiadása iránti eljárásban

a)95 a játékkaszinó helye szerinti települési önkormányzat, a főváros területén a kerületi önkormányzat jegyzőjét, a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi főjegyzőt – annak elbírálása tekintetében, hogy az önkormányzat területén létesítendő játékkaszinó adott helyszínen történő üzemeltetését az önkormányzat rendelete az Szjtv. 2. § (4) bekezdés a) pontjában foglalt vagy más helyi közösségi érdekre tekintettel nem tiltja-e –, valamint

b)96

szakhatóságként jelöli ki.

(4)97 Az ügyfélnek a játékkaszinó, vagy kártyaterem Szjtv. szerinti engedélye kiadása iránti eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére a szakhatóság hat hónapig felhasználható előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki.

III. Fejezet

A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL EGYES SZERVEINEK ILLETÉKESSÉGI SZABÁLYAI

44. § (1)98 Az eljárásra – ha az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó kötelező jogi aktusa, törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik –

a) a magánszemély lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye, mindezek hiányában utolsó ismert belföldi lakóhelye,

b) a jogi személyiség nélküli vállalkozó – ideértve a vállalkozó magánszemélyt is – székhelye, ennek hiányában telephelye,

c) a jogi személy, illetve egyéb szervezet székhelye, ennek hiányában telephelye (a tevékenység gyakorlásának helye)

szerinti megyei (fővárosi) adóigazgatóság, illetve megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, illetve az 1. és 2. számú Repülőtéri Igazgatóság az illetékes.

(2) Amennyiben az (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárásra illetékes adóztatási szerv, illetve vámszerv nem állapítható meg, az eljárásra az Észak-budapesti Adóigazgatóság, illetve az Észak-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság az illetékes.

(3) Amennyiben a vámszervek hatáskörébe tartozó ügyben az (1) bekezdés b)–c) pontja alapján az eljárásra illetékes vámszerv nem állapítható meg, az eljárásra a jogi személyiség nélküli vállalkozó, a vállalkozó magánszemély, jogi személy, illetve egyéb szervezet számviteli nyilvántartásának helye szerinti megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, illetve az 1. és 2. számú Repülőtéri Igazgatóság az illetékes.

Az adóztatási szervek különös illetékességi szabályai

45. § (1) A munkáltató (kifizető) és a magánszemély között az adóelőleg-levonással, illetve az adómegállapítással kapcsolatos vitában a munkáltató (kifizető) adóügyében eljáró adóigazgatóság dönt.

(2) Ha a vállalkozónak több telephelye van, a hatósági eljárást az elsőként bejelentett telephely szerint illetékes megyei (fővárosi) adóigazgatóság folytatja le. A később bejelentett telephely szerint illetékes megyei (fővárosi) adóigazgatóság is jogosult az adózó telephelyén az egyes adókötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére, illetve az adatgyűjtésre irányuló ellenőrzés lefolytatására.

(3) Ha az első fokon eljáró adóigazgatóság eljárásában az illetékességébe nem tartozó adózó terhére kell mulasztási bírságot kiszabni, a bírság kiszabására az eljáró adóigazgatóság illetékes.

(3a)99 Amennyiben az Art. 14. § (4) bekezdése vagy a 99. § (1a) bekezdése alapján az adóhatóság által megállapított mulasztási bírság a felszámolót, a végelszámolót, illetve a vezető tisztségviselőt terheli, a mulasztási bírságot azon adóigazgatóság szabja ki, amely a mulasztással érintett, felszámolás, végelszámolás, illetve kényszertörlési eljárás alatt álló adózó adóügyeiben egyébként hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik.

(3b)100 Az Art. szerinti általános megbízólevéllel végzett ellenőrzést követő hatósági eljárásra az ellenőrzést lefolytató adóigazgatóság az illetékes.

(4)101 Az alábbi ügyekben az adózó személyesen, postai vagy elektronikus úton benyújtott kérelmére – a 18. § (1) bekezdés a)–b), d)–i) pontjában és 19. § (1) bekezdésében megjelölt adózók kivételével – a NAV bármelyik megyei (fővárosi) adóigazgatósága eljárhat:

a) adó-, jövedelem- és illetőségigazolás kiadása,

b)102 magánszemély részére az adóazonosító jel kiadása, a vámazonosító szám kiadása, valamint az adóigazolvánnyal kapcsolatos ügyintézés,

c)103 START, START PLUSZ, START EXTRA, START BÓNUSZ kártyával kapcsolatos ügyintézés,

d)104 adószám kiadása, vámazonosító szám kiadása közvetlenül az állami adóhatóságnál bejelentésre kötelezett személyek, illetve szervezetek részére,

e)105 egészségügyi szolgáltatási járulék fizetési kötelezettség bejelentéssel kapcsolatos ügyintézés.

f)106 az adózó adófolyószámlájával és bevallásaival kapcsolatos tájékoztatás és kivonat kiadása ügyében.

(4a)107 A NAV bármely megyei (fővárosi) adóigazgatóságánál kezdeményezhető az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 73. § (7) bekezdése, valamint a 74. § (1) bekezdése szerinti, a 10 000 forintot meghaladó eljárási illeték kiszabás alapján történő megfizetése, és az illetékköteles irat illetékkiszabásra történő bemutatása tényének igazolása. Az illetéket az a megyei (fővárosi) adóigazgatóság szabja ki, amely az irat illetékkiszabásra történő bemutatását igazolta.

(5)108 Ha az adózó adóztatási szervének illetékessége az ellenőrzés megkezdését követően az illetékességi okban bekövetkezett változás miatt szűnik meg, vagy az illetékesség megszűnéséről az adóztatási szerv az ellenőrzés megkezdését követően szerez tudomást, a megkezdett ellenőrzés befejezésére és szükség szerint a hatósági eljárás lefolytatására az ellenőrzést megkezdő adóztatási szerv az illetékes.

(6)109 Ha az adózó által szabályszerűen bejelentett székhely-, telephely-, lakóhelyváltozás az adóztatási szervnek a változásról történt tudomásszerzését megelőzően ténylegesen megtörtént, és az ellenőrzés során az adózó kötelezettségeit csak aránytalanul nagy költséggel tudná teljesíteni, a székhelynek, telephelynek, lakóhelynek a régió illetékességi területén belül történt megváltozása esetén a NAV területileg illetékes regionális adó főigazgatóságának vezetőjétől, egyéb esetekben a NAV elnökétől kérheti az ellenőrzés és szükség szerint a hatósági eljárás lefolytatására az új székhelye, telephelye, lakóhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) adóigazgatóság kijelölését.

(7)110 A regionális adó főigazgatóság illetékességi területén működő megyei (fővárosi) adóigazgatóságok a regionális főigazgató adott ügyre vonatkozó engedélyével a régió egész területén jogosultak ellenőrzés, valamint az azt követő hatósági eljárás lefolytatására. A regionális főigazgató a megyei (fővárosi) adóigazgatóságnak az ellenőrzéssel lezárt időszakra vonatkozó ismételt ellenőrzésnek a régió másik megyei (fővárosi) adóigazgatóságának illetékességi területén való lefolytatására akkor adhat engedélyt, ha az alapellenőrzést is a megyei (fővárosi) adóigazgatóság végezte.

(8)111 Amennyiben a felettes szerv vagy a bíróság új eljárásra utasítja az elsőfokú adóhatóságot, az új eljárást – a 19. § (5) bekezdésében foglalt kivétellel – az alapügyben eljáró adóigazgatóság folytatja le.

(9)112 A régió területén kívül a megyei (fővárosi) adóigazgatóságok a NAV elnökének adott ügyre vonatkozó engedélyével végezhetnek ellenőrzést. Ilyen esetben az ellenőrzést követő első fokú hatósági eljárást is ez az adóigazgatóság folytatja le.

(9a)113 Amennyiben az adóigazgatóság által végzett bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés során egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzés kapcsolódó vizsgálatként történő lefolytatása válik szükségessé, e vizsgálatot az alapellenőrzést végző adóigazgatóság folytatja le, vagy indokolt esetben az ellenőrzés lefolytatása céljából megkeresi az arra az általános szabályok szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatóságot.

(10)114 Az illetékességi területen kívül elvégzendő ellenőrzést a vizsgálattal érintett adózó székhelyén, a központi ügyintézés helyén, telephelyén, illetve a lakóhelyéhez, székhelyéhez, a központi ügyintézés helyéhez, telephelyéhez legközelebb eső hivatali helyiségben, illetve egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély adózó esetében – kérelmére – a bejelentett tartózkodási helyéhez legközelebb eső hivatali helyiségben kell lefolytatni.

(11) A regionális adó főigazgatóság illetékességi területén működő megyei (fővárosi) adóigazgatóságok a régió egész területén jogosultak végrehajtási cselekmények foganatosítására.

(12)115 A megyei (fővárosi) adóigazgatóságok a NAV elnökének engedélyével jogosultak végrehajtási eljárás lefolytatására a régió területén kívül.

Az adóztatási szervek illetékességi szabályai illetékügyben

46. § (1) Az öröklés után járó illetéket az a megyei (fővárosi) adóigazgatóság szabja ki,

a) amelynek illetékességi területén a hagyatékot átadó közjegyző székhelye van,

b)116 amelynek illetékességi területén az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelye volt – ennek hiányában a NAV elnöke által kijelölt megyei (fővárosi) adóigazgatóság –, ha a hagyaték tárgyalás nélkül került átadásra,

c) amelynek illetékességi területén az örökhagyó utolsó lakóhelye volt, ha a közjegyző székhelye Budapesten van.

(2) Az ajándékozási és a visszterhes vagyonátruházási illetéket az a megyei (fővárosi) adóigazgatóság szabja ki,

a) amelynek illetékességi területén az ingatlan található,

b) amelynek illetékességi területén a szerződésben első helyen megjelölt ingatlan fekszik, feltéve, hogy a vagyonszerzés tárgya ingatlan-, vagy az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog, ha a szerződés több illetékügyben eljáró megyei (fővárosi) adóigazgatóság illetékességi területén fekvő ingatlanra vonatkozik.

(3)117 Ingó vagy ingatlanhoz nem kapcsolódó vagyoni értékű jog ajándékozása vagy visszterhes vagyonátruházási illeték alá eső megszerzése esetén az a megyei (fővárosi) adóigazgatóság jár el, amelynek illetékességi területén a szerződésben első helyen feltüntetett szerző fél lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye, illetve székhelye, ennek hiányában telephelye, illetve a tevékenység gyakorlásának helye [a továbbiakban együtt: lakóhely (székhely)] található. Amennyiben az adózó belföldön nem letelepedett, úgy az illetéket az Észak-budapesti Adóigazgatóság szabja ki.

(4)118

(5)119 Az önálló orvosi tevékenység praxisjogának megszerzésével kapcsolatos ajándékozási és visszterhes vagyonátruházási illetéket az a megyei (fővárosi) adóigazgatóság szabja ki, amelynek területén a praxisjogot szerző fél lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye van.

(6)120 Az érdekelt fél indokolt kérelmére az e kormányrendeletben megállapított illetékességtől eltérően a NAV elnöke az illeték kiszabására más megyei (fővárosi) adóigazgatóságot is kijelölhet.

(7) Jogszabályi rendelkezés szerint kiállított lelet alapján az illetéket az a megyei (fővárosi) adóigazgatóság szabja ki, amelynek illetékességi területén a fizetésre kötelezett, több fizetésre kötelezett esetében az, amelynek illetékességi területén az elsősorban fizetésre kötelezett, amennyiben ez külföldi, a soron következő belföldi lakóhelye (székhelye) van. Ha minden fizetésre kötelezettnek az ország területén kívül van a lakóhelye (székhelye), az illetéket az a megyei (fővárosi) adóigazgatóság szabja ki, amelynek illetékességi területén a leletet készítő szerv székhelye van. A leletet a megyei (fővárosi) adóigazgatóságnak kell megküldeni.

(8)121 Jogszabályi rendelkezés szerint kiállított bírósági értesítés alapján az eljárási illeték megfizetésére az a megyei (fővárosi) adóigazgatóság hívja fel az adóst, amelynek illetékességi területén az adós lakóhelye, székhelye van. Amennyiben a bírósági értesítés alapján az illeték megfizetésére több adós egyetemlegesen kötelezett, úgy az illeték megfizetésére az a megyei (fővárosi) adóigazgatóság hívja fel az egyetemlegesen kötelezett adóstársakat, amelynek illetékességi területén annak az adósnak a lakóhelye, székhelye van, akinek a nevére kiállított bírósági értesítést az adóhatóság elsőként nyilvántartásba vette.

47. § (1)122 Az illeték törlése iránti eljárásban az a megyei (fővárosi) adóigazgatóság jár el, amelyik a 45. § (4a) bekezdésben, illetve a 46. §-ban foglaltak szerint az illetéket kiszabta, megállapította.

(2) Az illeték visszatérítése iránti eljárásban

a)123 az Itv. 77. §-a szerinti, kiszabás alapján megfizetett illeték tekintetében az a megyei (fővárosi) adóigazgatóság jár el, amelyik a 45. § (4a) bekezdésben, illetve a 46. §-ban foglaltak szerint az illetéket kiszabta,

b) az Itv. 32. §-a szerinti, a jogorvoslati eljárásban megfizetett illeték tekintetében az ügyfél lakóhelye (székhelye), illetve a bíróság székhelye szerinti megyei (fővárosi) adóigazgatóság,

c) az eljárás megindítása nélkül megfizetett, az Itv. 73. § (12) bekezdés első mondata szerinti, továbbá az eljárási illetékek megfizetésének és a megfizetés ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 44/2004. (XII. 20.) PM rendelet 7. § (4) bekezdésszerinti illeték tekintetében az ügyfél lakóhelye (székhelye) szerinti megyei (fővárosi) adóigazgatóság,

d) az Itv. 94. §-a szerinti megrongálódott, tévesen felragasztott, továbbá feleslegessé vált illetékbélyeg tekintetében az eljáró hatóság, illetve bíróság székhelye vagy az ügyfél lakóhelye (székhelye) szerinti megyei (fővárosi) adóigazgatóság,

e)124 az Itv. 81. § (2) bekezdés első mondatában említett esetekben, ha az illeték megfizetése illetékbélyeggel történt, az adózó lakóhelye (székhelye) szerinti megyei (fővárosi) adóigazgatóság

jár el.

(3)125

(4)126 Amennyiben az (1)–(2) bekezdésben foglaltak alapján az illetékes adóigazgatóság nem állapítható meg, úgy az illeték törlése, visszatérítése iránti eljárásban az ügyfél lakóhelye (székhelye) szerinti megyei adóigazgatóság, belföldön nem letelepedett adózó esetén pedig az Észak-budapesti Adóigazgatóság jár el.

48. §127 Az adóigazgatóságoknál indított eljárás tekintetében az Itv. 73. § (3) bekezdése szerinti, az esedékességkor meg nem fizetett eljárási illeték és a mulasztási bírság összegét előíró határozat meghozatalára irányuló eljárásban az az adóigazgatóság jár el, amelyiknél az eljárás indult, illetve folyamatban van.

49. § Az illetékfizetési kötelezettségre vonatkozó fizetési könnyítés, mérséklés iránti ügyben, illetve végrehajtási ügyekben – ideértve az Art. 151. §-a szerinti visszatartási jog gyakorlását is – az adózó adóügyeiben eljáró adóigazgatóság jár el.

A vámszervek különös illetékességi szabályai

50. § (1)128 A regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóság illetékességi területén működő megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóságok, illetve Repülőtéri Főigazgatóság illetékességi területén az 1. sz. Repülőtéri Igazgatóság a főigazgató adott ügyre vonatkozó engedélyével a régió egész területén jogosult(ak) ellenőrzés, valamint az azt követő hatósági eljárás lefolytatására.

(2) A regionális főigazgató a megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóságnak az ellenőrzéssel lezárt időszakra vonatkozó ismételt ellenőrzésnek a régió másik megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóságának illetékességi területén való lefolytatására akkor adhat engedélyt, ha az alapellenőrzést is a megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság végezte.

(3)129 A régió területén kívül a megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóságok a NAV elnökének adott ügyre vonatkozó engedélyével végezhetnek ellenőrzést. Ilyen esetben az ellenőrzést követő első fokú hatósági eljárást is ez a vám- és pénzügyőri igazgatóság folytatja le.

(4)130 Amennyiben az eljáró vámszerv illetékessége az ellenőrzés megkezdését követően az illetékességi okban bekövetkezett változás miatt szűnik meg, vagy az illetékesség megszűnéséről a vámszerv az ellenőrzés megkezdését követően szerez tudomást, a megkezdett ellenőrzés befejezésére és szükség szerint a hatósági eljárás lefolytatására az ellenőrzést megkezdő vámszerv az illetékes.

(5)131 Ha az adózó, illetve az ügyfél által szabályszerűen bejelentett székhely-, telephely-, lakóhelyváltozás a vámszervnek a változásról történt tudomásszerzését megelőzően ténylegesen megtörtént, és az ellenőrzés során az adózó, illetve az ügyfél kötelezettségeit csak aránytalanul nagy költséggel tudná teljesíteni, a székhelynek, telephelynek, lakóhelynek a régió illetékességi területén belül történt megváltozása esetén a NAV területileg illetékes regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóságának a vezetőjétől, egyéb esetekben a NAV elnökétől kérheti az ellenőrzés és szükség szerint a hatósági eljárás lefolytatására az új székhelye, telephelye, lakóhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, az 1. számú Repülőtéri Igazgatóság, illetve a 2. számú Repülőtéri Igazgatóság kijelölését.

(6)132 Az Art. szerinti általános megbízólevéllel végzett ellenőrzést követő hatósági eljárásra az ellenőrzést lefolytató vám- és pénzügyőri igazgatóság illetékes.

(7)133 Amennyiben a felettes szerv vagy a bíróság új eljárásra utasítja az elsőfokú vámhatóságot, az új eljárást az alapügyben eljáró vám- és pénzügyőri igazgatóság folytatja le.

51. § (1) Az áruk vámeljárás alá vonására – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – az a megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, illetve az 1. és 2. számú Repülőtéri Igazgatóság illetékes, amelynek az illetékességi területén az árukat vámeljárás alá bejelentik.

(1a)134 A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: EK vámkódex) 78. cikke szerinti vámáru-nyilatkozatok utólagos ellenőrzését az az alsó fokú vámszerv folytatja le, amely a vámeljárást lefolytatta, vagy indokolt esetben – amennyiben az nem azonos a vámeljárást lefolytató vámszervvel – az ellenőrzés lefolytatása céljából megkeresi az arra az általános szabályok szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező alsó fokú vámszervet.

(2) Vámügyekben az engedélyezési eljárás lefolytatására – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – az a megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, illetve az 1. számú Repülőtéri Igazgatóság illetékes, amelynek az illetékességi területén a kérelmezett tevékenységet gyakorolni kívánják.

(2a)135 A (2) bekezdéstől eltérően a kérelmező székhelye (lakóhelye) szerinti megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, valamint – amennyiben a kérelmező székhelye (lakóhelye) a Repülőtéri Főigazgatóság illetékességi területén van – az 1. számú Repülőtéri Igazgatóság illetékes:

a) összkezesség és biztosítéknyújtás alóli mentesség engedélyezésére,

b) az EK végrehajtási rendelet 398. cikke szerinti engedélyezett feladói státusz engedélyezésére,

c) az EK végrehajtási rendelet 912g. cikke szerinti engedélyezett feladói státusz engedélyezésére,

d)136 az EK végrehajtási rendelet 406. cikke szerinti engedélyezett címzett státusz, valamint az EK végrehajtási rendelet 454a. cikke szerinti TIR eljáráshoz kapcsolódó engedélyezett címzett státusz engedélyezésére,

e) az áruk közösségi jellegére vonatkozóan engedélyezett feladó által adott igazolás engedélyezésére,

f) a preferenciális származási helyzet igazolására feljogosító elfogadott exportőri tevékenység engedélyezésére,

g) könyvelés szerinti elkülönülés engedélyezésére,

h) vámügynöki tevékenység engedélyezésére.

(3) Az Áfa törvény 4. számú mellékletében meghatározott engedélyezési feladatokat az adóraktár működési helye szerint illetékes megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, illetve az 1. számú Repülőtéri Igazgatóság látja el. Az adóraktár felügyeletét az a vámigazgatási ügyekben illetékes megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, illetve az 1. és 2. számú Repülőtéri Igazgatóság látja el, amelynek illetékességi területén az adóraktár található.

(4) A vámszabadterületen történő ellenőrzéseket, valamint az ilyen területen történő építkezésre vonatkozó előzetes jóváhagyást az a megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság végzi, amelynek az illetékességi területén a vámszabad terület található.

(5)137 A vámösszegek megállapítása, valamint azok beszedése, könyvelése annak a megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóságnak, illetve az 1. és 2. számú Repülőtéri Igazgatóságnak a feladata, amelynek illetékességi területén a vámtartozás keletkezett vagy az EK vámkódex 215. cikke alapján keletkezettnek kell tekinteni. A KAVIG a hatáskörébe tartozó vámigazgatási ügyek tekintetében végzi a vámösszeg megállapítását, könyvelésbe vételét és beszedését.

52. §138 A külföldön működő magyar határkirendeltség, illetve a Magyarország területén működő külföldi vámhivatalok illetékességére a vonatkozó nemzetközi egyezmény rendelkezései az irányadóak.

53. §139

54. § (1) Ideiglenes behozatali vagy aktív feldolgozás vámeljárás alatt álló áru szabad forgalomba bocsátás vámeljárásra – az ATA igazolvánnyal vámkezelt termékek kivételével – az a megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, illetve az 1. és 2. számú Repülőtéri Igazgatóság illetékes, ahol az árut a fenti vámeljárások alá vonták.

(2) A csővezetéken szállított áru tekintetében behozatali és kiviteli irányú forgalom esetén egyaránt a csővezetéket üzemeltető gazdálkodónak a szállított áru mennyiségének hiteles mérési adatait nyilvántartó székhelye/telephelye szerinti megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság illetékes.

55. § (1) Meghatározott célú felhasználás szabadforgalomba bocsátásra vonatkozó – az EK végrehajtási rendelet 292. cikkének (1) bekezdése szerinti – írásbeli engedélyt a feldolgozás helye szerint illetékes megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, illetve az 1. számú Repülőtéri Igazgatóság adhat ki. Meghatározott célú felhasználás szabadforgalomba bocsátásra vonatkozó – az EK végrehajtási rendelet 292. cikkének (3) bekezdése szerinti – egyszerű írásbeli engedély megadására az a megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, illetve az 1. és 2. számú Repülőtéri Igazgatóság illetékes, amelynek illetékességi területén az árut vámeljárás alá bejelentik.

(2) Az áru közösségi helyzetének igazolására az áru bemutatási helye szerint illetékes megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, illetve az 1. és 2. számú Repülőtéri Igazgatóság jogosult.

(3) Az egyszerűsített vámeljárások engedélyezésére – kivéve, ha azt a gazdasági vámeljárások engedélyezésére benyújtott kérelemben kérik, illetve a hiányos árunyilatkozattal kért egyszerűsített eljárás kivételével – a kérelmező vámügyi nyilvántartásának helye szerint illetékes megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, illetve az 1. számú Repülőtéri Igazgatóság jogosult.

56. § (1) A Vtv. 48. §-ának (2)–(5) bekezdésében meghatározott biztosíték nyújtási mentességet a mentességre jogosult székhelye, magyarországi székhely hiányában a telephelye szerint illetékes megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, illetve az 1. számú Repülőtéri Igazgatóság állapítja meg.

(2)140 A Vtv. 1. § (3) bekezdés 3. pontjában meghatározott – megbízható vámadós jogálláshoz kapcsolódó – feltételek fennállását, amennyiben a kérelmező székhelye, magyarországi székhely hiányában a telephelye az 1. illetve a 2. számú Repülőtéri Igazgatóság illetékességi területén van, az 1. számú Repülőtéri Igazgatóság állapítja meg és ellenőrzi.

(3) A tranzitterület – Vtv. 14. §-a (7) bekezdésben említett – felügyeletét és a belépési engedélyek érvényesítését a nemzetközi közforgalmú repülőtér helye szerint illetékes megyei vám- és pénzügyőri igazgatóság, Budapesten a 2. számú Repülőtéri Igazgatóság látja el.

(4)141 A vámok és az azokkal együtt kiszabott nem közösségi adók és díjak visszafizetése vagy elengedése tekintetében az EK végrehajtási rendelet 877. cikkében meghatározott döntéshozatallal, felügyelettel és a végrehajtással kapcsolatos feladatokat a könyvelést végző vámszerv látja el.

57. § (1)142 A Rega-tv.-ben meghatározott adóztatási feladatok végrehajtására elsőfokú adóhatósági jogkörben illetékes vámszervek a következők:

a)143 a megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóságok, illetve – azon kiemelt adózók tekintetében, amelyeknek a székhelye Budapest, illetve Pest megye közigazgatási területén található – a KAVIG,

b) a Magyar Honvédség Pápa Bázis Repülőterén dolgozó EU tagországain kívüli állampolgárok tekintetében a Veszprém Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság,

c) a regisztrációs adónak a Rega-tv. 10/A–10/G. §-aiban foglalt különös szabályok szerint történő megállapítása, beszedése és ellenőrzése tekintetében

ca) ha a kérelmező lakóhelye vagy székhelye Bács-Kiskun megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén található, a Békés Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság,

cb) ha a kérelmező lakóhelye vagy székhelye Budapest, Baranya megye, Fejér megye, Heves megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye vagy Tolna megye területén található, a Komárom-Esztergom Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság,

cc) ha a kérelmező lakóhelye vagy székhelye Győr-Moson-Sopron megye, Somogy megye, Vas megye, Veszprém megye vagy Zala megye területén található, a Vas Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a regisztrációs adó-visszatérítési eljárásban a regisztrációs adó megállapítására irányuló eljárást lefolytató szerv jár el.

58. § (1)144 A jövedéki adóügyeknek nem minősülő jövedéki ügyekben – az engedélyezés és a nyilvántartásba vétel kivételével –, továbbá a hatósági felügyelet keretében végzendő adóztatási feladatokkal, illetve a Jöt. 15. § (1)–(2) bekezdése és 65. § (1) bekezdés d) pontja szerinti adófizetési kötelezettséggel kapcsolatos jövedéki adóügyekben az eljárásra az adóraktárnak, az adómentes felhasználó üzemének, a felhasználói engedélyes telephelyének, a kereskedő üzletének, raktárának, a postai szolgáltató felvevő- vagy kézbesítőhelyének, a futár- vagy csomagszállítást végző szolgáltató telephelyének fekvése, az egyéb személy jogosulatlan tevékenységének helye szerinti megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, illetve a 2. számú Repülőtéri Igazgatóság az illetékes.

(2)145 Ismeretlen személy jövedéki ügyében eljárásra az a megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság (ideértve a 2. számú Repülőtéri Igazgatóságot is) illetékes, amely az ügyben az első intézkedést tette.

(3)146

59. § (1)147

(2)148 A 32/A. § szerinti vámszerv az engedélyezett gazdálkodói tanúsítványok kiadása, illetve az egyszerűsített engedélyezési eljárás EK végrehajtási rendelet 14h.–14j. cikke szerinti AEO feltételek vizsgálata során az illetékességi területén kívül is végezhet eljárási cselekményt.

(3)149 A megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, a KAVIG, valamint az 1. számú Repülőtéri Igazgatóság a Vtv. 1. § (3) bekezdés 7. pontja szerinti utólagos ellenőrzés végrehajtása során a Vtv. 7/N. §-ának (5) bekezdése szerinti kapcsolódó vizsgálatot illetékességi területén kívül is végezhet.

(4)150

(5)151 A megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság mélységi ellenőrzést az illetékességi területén kívül is végezhet, ide nem értve a 24. § (3) bekezdése szerinti mélységi ellenőrzést.

60. § (1) Vámraktár engedélyezésére, amennyiben a számviteli nyilvántartás magában foglalja a raktárnyilvántartást is, a kérelmező számviteli nyilvántartásának helye szerint illetékes megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, illetve az 1. számú Repülőtéri Igazgatóság jogosult.

(2) Ha a számviteli nyilvántartás a raktárnyilvántartást nem foglalja magában, vagy a kérelmező számviteli nyilvántartása nem Magyarországon található, és a raktározás kizárólag Magyarországon történik, továbbá az egyedi engedélyezés esete nem áll fenn, a vámraktár engedélyezésére a raktárnyilvántartás vezetésének helye szerint illetékes megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, illetve az 1. számú Repülőtéri Igazgatóság jogosult. Ha egy engedélyben több telephelyet kívánnak vámraktárként engedélyeztetni, az illetékességet az összesített adatokat tartalmazó – de minden engedélyeztetni kívánt telephelyen hozzáférhető – központi nyilvántartás vezetésének helye szerint kell megállapítani.

(3) Az egységes engedélyek kiadására a kérelmező számviteli nyilvántartásának helye szerint illetékes megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, illetve az 1. számú Repülőtéri Igazgatóság jogosult.

(4) A TIR rendelet 7. §-a szerinti feladat ellátására a nemzetközi áruforgalom számára megnyitott határátkelőhelyeken, illetve az ország belterületén működő valamennyi megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság, illetve az 1. számú Repülőtéri Igazgatóság jogosult.

61. §152

A nyomozó szervek illetékességi szabályai153

62. § (1) A Be. 36. § (2) bekezdésében meghatározott bűncselekmények nyomozására az a regionális bűnügyi igazgatóság illetékes, amelynek a területén a bűncselekményt elkövették.

(2) Ha az elkövetés helye nem állapítható meg, az a regionális bűnügyi igazgatóság jár el, amelynek illetékességi területén a bűncselekményt felderítették.

(3) Ha az elkövető a bűncselekményt külföldön követte el, az elkövető lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes regionális bűnügyi igazgatóság jár el.

(4) Ha az elkövető több regionális bűnügyi igazgatóság illetékességi területén követett el bűncselekményt, az a regionális bűnügyi igazgatóság illetékes, amely az ügyben korábban intézkedett (megelőzésen alapuló illetékesség).

(5) A regionális bűnügyi igazgatóságok közötti illetékességi összeütközés esetén a Bűnügyi Főigazgatóság dönt.

63. § A regionális bűnügyi igazgatóság az illetékességi területén kívül nyomozási cselekményt a Bűnügyi Főigazgatóság és az illetékes nyomozó szerv egyidejűleg történő, előzetes értesítése mellett végezhet. Halaszthatatlan nyomozási cselekmény végzésekor, illetve ha a tájékoztatás megtétele a szükséges nyomozati cselekmény(ek) eredményességét, időszerűségét veszélyezteti, az értesítést utólag haladéktalanul meg kell tenni.

IV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatályba léptető rendelkezés

64. § (1) E rendelet – a (2) bekezdés szerinti kivétellel – 2011. január 1. napján lép hatályba.

(2) A 139. § (4) bekezdése 2013. január 1-jén lép hatályba.

(3) A 92. § 2011. január 1-jén lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit első ízben a 2011. évi üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni.

(4) A 93. § 2011. január 1-jén lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit első ízben a 2011. évi üzleti évről készített éves pénztári beszámolóra kell alkalmazni.

A jogszabály rövidítését tartalmazó rendelkezés

65. § E rendeletnek a más jogszabályban alkalmazandó rövidítése: „NAV Korm. rendelet”.

Átmeneti rendelkezések

66. § (1) Az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó, az e rendelet hatálybalépésekor az APEH megyei (fővárosi) igazgatóságánál folyamatban lévő első fokú eljárásokat – a (4) és (5) bekezdésben foglalt kivétellel – az e rendelet szerint illetékes megyei (fővárosi) adóigazgatóság, az e rendelet hatálybalépésekor az APEH regionális főigazgatóságánál folyamatban lévő másodfokú eljárásokat, felügyeleti intézkedés iránti eljárásokat, illetve felülellenőrzéseket az e rendelet szerint illetékességgel rendelkező regionális adó főigazgatóság folytatja le.

(2) Az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó, az e rendelet hatálybalépésekor az APEH Kiemelt Adózók Igazgatóságánál folyamatban lévő első fokú eljárásokat a KAIG, az e rendelet hatálybalépésekor az APEH Kiemelt Ügyek Igazgatóságánál folyamatban lévő első fokú eljárásokat a KÜIG, az e rendelet hatálybalépésekor az APEH Kiemelt Ügyek és Adózók Főigazgatóságánál folyamatban lévő másodfokú eljárásokat, felügyeleti intézkedés iránti eljárásokat, illetve felülellenőrzéseket a KAFIG folytatja le.

(3) Az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó, az e rendelet hatálybalépésekor az APEH Központi Hivatalánál folyamatban lévő eljárásokat a NAV Központi Hivatala folytatja le.

(4) Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról szóló 273/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 21/A. § (2) bekezdésének hatálya alá eső, és 2010. december 31-én folyamatban lévő ügy tekintetében 2011. január 1-jétől a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság illetékességi területén működő valamennyi megyei (fővárosi) adóigazgatóság illetékes, közülük az eljárást az folytatja le, amely 2010. december 31-ét követően az ügyben az első eljárási cselekményt tette.

(5) A kiszabás alapján az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága által 2010. szeptember 30-án jogerősen lezárt és a fővárosi illetékek beszedési számla javára megfizetett illeték 2010. október 1-jét követően kért visszatérítésével, törlésével kapcsolatban az a fővárosi adóigazgatóság jár el, amely az illeték kiszabására e rendelet alapján illetékességgel rendelkezne.

67. § (1) A vámhatóság hatáskörébe tartozó, az e rendelet hatálybalépésekor a Vám- és Pénzügyőrségnél folyamatban lévő első fokú eljárásokat – a (2)–(4) bekezdésben foglalt kivétellel – az e rendelet szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező alsó fokú vámszerv, az e rendelet hatálybalépésekor a Vám- és Pénzügyőrség középfokú szervénél folyamatban lévő másodfokú eljárásokat az e rendelet szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező középfokú felettes szerv, az e rendelet hatálybalépésekor a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságánál folyamatban lévő eljárásokat a NAV Központi Hivatala folytatja le.

(2) A 2010. december 31-én folyamatban lévő vámügyekben 2011. január 1-jét követően az alábbi illetékességi szabályok szerint kell eljárni:

a) a folyamatban lévő kiviteli, újrakiviteli, passzív feldolgozási, ideiglenes behozatali, aktív feldolgozási, árutovábbítási, vámfelügyelet melletti feldolgozási eljárások esetében a vámfelügyelet ahhoz a megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatósághoz kerül, amelynek illetékességi területén a vámfelügyeletet ellátó vám- és pénzügyőri hivatal működött,

b) a folyamatban lévő átmeneti megőrzés és vámraktározási eljárás tekintetében a vámfelügyeletet az átmeneti megőrzés, illetve a vámraktár helye szerint illetékes megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság látja el,

c) az ÁFA törvény 95. §-a szerinti adómentes termékimport esetében a feltételek teljesülésének vizsgálatát az a megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság ellenőrzi, amelynek illetékességi területén a kapcsolódó vámeljárást lefolytató vám- és pénzügyőri hivatal működött.

(3) A Vám- és Pénzügyőrség Központi Ellenőrzési Parancsnokságánál e rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokat a NAV Központi Hivatala folytatja le.

(4)154

68. § (1) A Vám- és Pénzügyőrség, mint nyomozó hatóság hatáskörébe tartozó, e rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokat az e rendelet szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nyomozóhatóság folytatja le.

(2) A 2011. január 1-jével a Vám- és Pénzügyőrségtől a Rendőrség hatáskörébe kerülő bűncselekmények nyomozását, amennyiben az 2010. december 31-én

a) a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságánál van folyamatban, a NAV Bűnügyi Főigazgatósága,

b) a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnokságánál van folyamatban, a NAV Bűnügyi Főigazgatósága,

c) a Vám- és Pénzügyőrség Bűnügyi Ellátó Nyomozó Hivatalánál van folyamatban, a NAV Bűnügyi Főigazgatósága,

d) a Vám- és Pénzügyőrség regionális nyomozó hivatalánál van folyamatban, az e rendelet szerint illetékességgel rendelkező regionális bűnügyi igazgatóság

folytatja le.

69. § A NAV tv. 98. § (1) bekezdése szerinti nyomtatvány alatt a NAV által kiállított adóigazolványt, START, START PLUSZ, START EXTRA kártyát, továbbá a NAV által kiállított Szjtv. szerinti engedélyt és a játékautomata nyilvántartásba vételi igazolást is érteni kell.

70. § (1) A központi elektronikus szolgáltató rendszer igénybevevőinek azonosításáról és azonosítási szolgáltatásról szóló 224/2009. (X. 14.) Korm. rendelet 27. § (1) bekezdés b) pontját a megszűnő Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és Vám- és Pénzügyőrség tekintetében nem kell alkalmazni. Az APEH és a VPOP elnevezésű hivatali kapuk továbbra is alkalmazhatóak.

(2) Az elektronikus közszolgáltatásról és annak igénybevételéről szóló 225/2009. (X. 14.) Korm. rendelet mellékletében meghatározott érkeztető számok a NAV-nál továbbra is alkalmazhatók VP és APEH megjelöléssel.

(3)155 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, illetve a Vám- és Pénzügyőrség azon elektronikus nyomtatványai, melyek tartalmuk alapján 2010. december 31-ét követően is megfelelőek, átmenetileg továbbra is használhatók a NAV által rendszeresített új elektronikus nyomtatványok megjelenéséig. A NAV átmenetileg az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalra, illetve a Vám- és Pénzügyőrségre utaló jelzést tartalmazó elektronikus dokumentumot, nyugtát stb. is küldhet az ügyfeleknek, valamint tovább használhatja az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, illetve a Vám- és Pénzügyőrség elektronikus aláírását. Az e bekezdés szerinti átmeneti időszak az elektronikus rendszer megfelelő fejlesztéséig tarthat.

71. § Az egyes vámhatósági tevékenységekhez kapcsolódó, 2010. december 31-ig nyújtott biztosítékok (ideértve a bankgaranciát is) azok eredeti tartalmukkal, hivatalból vagy kérelemre történő módosításukig, illetve lejártukig érvényesek maradnak. Az egyes vámhatósági tevékenységekhez kapcsolódó biztosítékok érvényesíthetősége tekintetében kedvezményezettnek kell tekinteni azt a vámszervet, amely a NAV megalakulását megelőzően hatáskörrel és illetékességgel rendelkező, kedvezményezettnek tekintett vámszervtől saját illetékességi területén az adott vámhatósági hatáskört a NAV megalakulásakor átvette.

71/A. §156 (1) E rendeletnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezetéről és egyes szervek kijelöléséről szóló 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelet módosításáról szóló 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelettel megállapított 10/A. §-át, 15/A. §-át és 45. § (4) bekezdés b) és d) pontját a 2012. január 1-jétől induló vámazonosító szám megállapításával és nyilvántartásával kapcsolatos ügyekben kell először alkalmazni. E rendelet hatályba lépését megelőzően indult, vámazonosító szám megállapítására és nyilvántartására irányuló eljárásokban a 2011. december 31-én hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.

(2) E rendeletnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezetéről és egyes szervek kijelöléséről szóló 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelet módosításáról szóló 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelettel megállapított 51. § (2a) bekezdés rendelkezéseit a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

71/B. §157 (1) A KÜIG-nél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezetéről és egyes szervek kijelöléséről szóló 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelet és egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Mód. r.) hatályba lépésekor158 folyamatban lévő eljárásokat – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a KAIG folytatja le.

(2) A KÜIG-nél a Mód. r. hatályba lépésekor159 folyamatban lévő központosított ellenőrzéseket a központosított ellenőrzésre a NAV elnöke által kijelölt adóigazgatóság folytatja le.

71/C. §160 (1) A KAIG-nál a Mód. r. hatályba lépésekor161 folyamatban lévő, azon kiemelt adózókkal kapcsolatos eljárásokat, amelyeknek a székhelye nem Budapest, illetve Pest megye közigazgatási területén található – a Mód. r. 13. §-ával megállapított 19. § (4) bekezdéstől eltérően –, az adózó székhelye szerint illetékes adóigazgatóság folytatja le.

(2) Amennyiben a Mód. r. hatályba lépését162 követően azon kiemelt adózók tekintetében lefolytatott eljárás vonatkozásában, amelyeknek a székhelye nem Budapest, illetve Pest megye közigazgatási területén található, a felettes szerv vagy a bíróság új eljárásra utasítja az elsőfokú adóhatóságot, az új eljárást az adózó székhelye szerint illetékes adóigazgatóság folytatja le.

(3) A KAIG-nál a Mód. r. hatályba lépésekor163 a csoportos adóalanyisággal kapcsolatos folyamatban lévő eljárásokat az az adóigazgatóság folytatja le, amely a csoportos adóalanyiságban részt vevő tagok által kijelölt képviselő adóügyeiben hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik.

71/D. §164 (1) A KAFIG-nál a Mód. r. hatályba lépésekor165 folyamatban lévő eljárásokat – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a KAVFIG folytatja le.

(2) A KAFIG-nál a Mód. r. hatályba lépésekor166 folyamatban lévő, azon kiemelt adózókkal kapcsolatos eljárásokat, amelyeknek a székhelye nem Budapest, illetve Pest megye közigazgatási területén található, az adózó székhelye szerint illetékes adó főigazgatóság folytatja le.

(3) A KAVIG döntéseivel szemben benyújtott jogorvoslati kérelmek elbírálása tárgyában a Közép-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságon a Mód. r. hatályba lépésekor167 folyamatban lévő jogorvoslati eljárásokat a KAVFIG folytatja le.

71/E. §168 A Bevetési Főigazgatóság intézkedéseivel, valamint a Szakértői Intézet döntéseivel szemben benyújtott jogorvoslati kérelmek elbírálása tárgyában a NAV elnöke előtt a Mód. r. hatályba lépésekor169 folyamatban lévő jogorvoslati eljárásokat a Mód. r. által megállapított 5. § (3)–(4) bekezdésben megjelölt középfokú szerv folytatja le.

71/F. §170 (1) A Mód. r. által megállapított 46. § (8) bekezdést, valamint a Mód. r. által módosított 47. § (2) bekezdés e) pontot a Mód. r. hatályba lépését171 követően érkezett megkeresésekben kell alkalmazni.

(2) A Mód. r. által megállapított 45. § (3b) és (9a) bekezdést a Mód. r. hatályba lépésekor172 folyamatban lévő eljárások során is alkalmazni kell.

Módosító rendelkezések

72–138. §173

Hatályon kívül helyező rendelkezések

139. § (1)–(3)174

(4)175

(5)–(6)176

140. §177

1. számú melléklet a 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelethez


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi szervei

1.178 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala, székhelye Budapest, illetékességi területe Magyarország területe.

2.179 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe Magyarország területe.

3. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Informatikai Intézete, székhelye Budapest.

4.180

5. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézete, székhelye Budapest.

2. számú melléklet a 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelethez


A) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal középfokú adóztatási szervei, székhelyük és illetékességi területük

1.181

2. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe Budapest és Pest megye közigazgatási területe.

3. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága, székhelye Miskolc, illetékességi területe Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye és Nógrád megye közigazgatási területe.

4. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága, székhelye Debrecen, illetékességi területe Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közigazgatási területe.

5. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága, székhelye Szeged, illetékességi területe Bács-Kiskun megye, Békés megye és Csongrád megye közigazgatási területe.

6. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága, székhelye Győr, illetékességi területe Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye és Zala megye közigazgatási területe.

7. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága, székhelye Székesfehérvár, illetékességi területe Fejér megye, Komárom-Esztergom megye és Veszprém megye közigazgatási területe.

8. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága, székhelye Pécs, illetékességi területe Baranya megye, Somogy megye és Tolna megye közigazgatási területe.

B) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal alsó fokú adóztatási szervei, székhelyük és illetékességi területük

1.182 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kiemelt Adózók Adóigazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe az országos hatáskörrel végzett feladatai tekintetében Magyarország területe, a hatáskörébe tartozó kiemelt adózók tekintetében Budapest és Pest megye közigazgatási területe.

2.183

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága területén:

3. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Adóigazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe – az e rendelet szerinti eltérésekkel – Budapest I., II., III., IV., V. és XIII. kerülete közigazgatási területe.

4. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kelet-budapesti Adóigazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe Budapest VI., VII., VIII., X., XIV., XV., XVI. és XVII. kerülete közigazgatási területe.

5. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-budapesti Adóigazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe Budapest IX., XI., XII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXII. és XXIII. kerülete közigazgatási területe.

6. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Megyei Adóigazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe Pest megye közigazgatási területe.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága területén:

7. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága, székhelye Miskolc, illetékességi területe Borsod-Abaúj-Zemplén megye közigazgatási területe.

8. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Heves Megyei Adóigazgatósága, székhelye Eger, illetékességi területe Heves megye közigazgatási területe.

9. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nógrád Megyei Adóigazgatósága, székhelye Salgótarján, illetékességi területe Nógrád megye közigazgatási területe.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága területén:

10. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Hajdú-Bihar Megyei Adóigazgatósága, székhelye Debrecen, illetékességi területe Hajdú-Bihar megye közigazgatási területe.

11. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adóigazgatósága, székhelye Szolnok, illetékességi területe Jász-Nagykun-Szolnok megye közigazgatási területe.

12. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adóigazgatósága, székhelye Nyíregyháza, illetékességi területe Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közigazgatási területe.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága területén:

13. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bács-Kiskun Megyei Adóigazgatósága, székhelye Kecskemét, illetékességi területe Bács-Kiskun megye közigazgatási területe.

14. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Békés Megyei Adóigazgatósága, székhelye Békéscsaba, illetékességi területe Békés megye közigazgatási területe.

15. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád Megyei Adóigazgatósága, székhelye Szeged, illetékességi területe Csongrád megye közigazgatási területe.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága területén:

16. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatósága, székhelye Győr, illetékességi területe Győr-Moson-Sopron megye közigazgatási területe.

17. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vas Megyei Adóigazgatósága, székhelye Szombathely, illetékességi területe Vas megye közigazgatási területe.

18. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Zala Megyei Adóigazgatósága, székhelye Zalaegerszeg, illetékességi területe Zala megye közigazgatási területe.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága területén:

19. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fejér Megyei Adóigazgatósága, székhelye Székesfehérvár, illetékességi területe Fejér megye közigazgatási területe.

20. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Komárom-Esztergom Megyei Adóigazgatósága, székhelye Tatabánya, illetékességi területe Komárom-Esztergom megye közigazgatási területe.

21. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Veszprém Megyei Adóigazgatósága, székhelye Veszprém, illetékességi területe Veszprém megye közigazgatási területe.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága területén:

22. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Adóigazgatósága, székhelye Pécs, illetékességi területe Baranya megye közigazgatási területe.

23. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Somogy Megyei Adóigazgatósága, székhelye Kaposvár, illetékességi területe Somogy megye közigazgatási területe.

24. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tolna Megyei Adóigazgatósága, székhelye Szekszárd, illetékességi területe Tolna megye közigazgatási területe.

3. számú melléklet a 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelethez


A) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal középfokú vámszervei, székhelyük és illetékességi területük

1.184 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe Budapest és Pest megye közigazgatási területe a 8. pontban foglaltak kivételével az e rendelet szerinti eltérésekkel.

2. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága, székhelye Miskolc, illetékességi területe Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye és Nógrád megye közigazgatási területe.

3. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága, székhelye Debrecen, illetékességi területe Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közigazgatási területe.

4. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága, székhelye Szeged, illetékességi területe Bács-Kiskun megye, Békés megye és Csongrád megye közigazgatási területe.

5. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága, székhelye Győr, illetékességi területe Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye és Zala megye közigazgatási területe.

6. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága, székhelye Székesfehérvár, illetékességi területe Fejér megye, Komárom-Esztergom megye és Veszprém megye közigazgatási területe.

7. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága, székhelye Pécs, illetékességi területe Baranya, Somogy és Tolna megye közigazgatási területe.

8.185 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Főigazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér; Airport Business Park, 2220 Vecsés, Lőrinci út 59–61. (helyrajzi szám: Vecsés 0148/41 és 0148/43); Airport City, 2220 Vecsés (helyrajzi szám: Vecsés 6030/9–12); 1097 Budapest, Fehérakác u. 3. (helyrajzi szám: 38236/723); és 1097 Budapest, Ecseri u. 14–16. (helyrajzi szám: 38236/575); továbbá a nyilvános és nem nyilvános repülőtereken az egységes vámtechnológiai rend és a légiközlekedés védelme szempontjából a NAV-ra háruló feladatok tekintetében Magyarország területe, a légi forgalom tekintetében Pest megye közigazgatási területe.

9.186 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe Magyarország területe.

10.187 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szakértői Intézete, székhelye Budapest, illetékességi területe Magyarország területe.

B) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal alsó fokú vámszervei, székhelyük és illetékességi területük
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága területén:

1.188

2. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe – az e rendelet szerinti eltérésekkel – Budapest I., II., III., IV., V. és XIII. kerülete közigazgatási területe.

3. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kelet-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe – az e rendelet szerinti eltérésekkel – Budapest VI., VII., VIII., X., XIV., XV., XVI. és XVII. kerülete közigazgatási területe.

4.189 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe Budapest IX., XI., XII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXII. és XXIII. kerülete közigazgatási területe; ide nem értve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 1. és 2. számú Repülőtéri Igazgatóság hatáskörébe tartozó ügyekben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 1. és 2. számú Repülőtéri Igazgatóság illetékességi területét.

5.190 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Budaörs, illetékességi területe Pest megye közigazgatási területe; ide nem értve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 1. és 2. számú Repülőtéri Igazgatóság hatáskörébe tartozó ügyekben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 1. és 2. számú Repülőtéri Igazgatóság illetékességi területét.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága területén:

6. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Miskolc, illetékességi területe Borsod-Abaúj-Zemplén megye közigazgatási területe.

7. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Heves Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Eger, illetékességi területe Heves megye közigazgatási területe.

8. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nógrád Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Salgótarján, illetékességi területe Nógrád megye közigazgatási területe.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága területén:

9. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Hajdú-Bihar Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Debrecen, illetékességi területe Hajdú-Bihar megye közigazgatási területe, beleértve a Debrecen nemzetközi repülőtér területét is.

10. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Szolnok, illetékességi területe Jász-Nagykun-Szolnok megye közigazgatási területe.

11. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Nyíregyháza, illetékességi területe Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közigazgatási területe.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága területén:

12. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bács-Kiskun Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Kecskemét, illetékességi területe Bács-Kiskun megye közigazgatási területe.

13. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Békés Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Békéscsaba, illetékességi területe – az e rendelet szerinti eltérésekkel – Békés megye közigazgatási területe.

14. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Szeged, illetékességi területe Csongrád megye közigazgatási területe.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága területén:

15. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Győr, illetékességi területe Győr-Moson-Sopron megye közigazgatási területe.

16. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vas Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Szombathely, illetékességi területe – az e rendelet szerinti eltérésekkel – Vas megye közigazgatási területe.

17. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Zala Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Zalaegerszeg, illetékességi területe Zala megye közigazgatási területe, beleértve a Sármellék nemzetközi repülőtér területét is.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága területén:

18. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fejér Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Székesfehérvár, illetékességi területe Fejér megye közigazgatási területe.

19. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Komárom-Esztergom Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Tatabánya, illetékességi területe – az e rendelet szerinti eltérésekkel – Komárom-Esztergom megye közigazgatási területe.

20. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Veszprém Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Veszprém, illetékességi területe Veszprém megye közigazgatási területe.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága területén:

21. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Pécs, illetékességi területe Baranya megye közigazgatási területe, beleértve a Pécs-Pogány nemzetközi repülőtér területét is.

22. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Somogy Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Kaposvár, illetékességi területe Somogy megye közigazgatási területe.

23. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tolna Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Szekszárd, illetékességi területe Tolna megye közigazgatási területe.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Főigazgatósága területén:191

24.192 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 1. számú Repülőtéri Igazgatósága, székhelye Budapest, illetékessége a következő helyekre terjed ki: Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér; Airport Business Park, 2220 Vecsés, Lőrinci út 59–61. (helyrajzi szám: Vecsés 0148/41 és 0148/43); Airport City, 2220 Vecsés (helyrajzi szám: Vecsés 6030/9–12); 1097 Budapest, Fehérakác u. 3. (helyrajzi szám: 38236/723); és 1097 Budapest, Ecseri u. 14–16. (helyrajzi szám: 38236/575) területére.

25.193 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2. számú Repülőtéri Igazgatósága, székhelye Budapest, illetékessége a következő helyekre terjed ki: a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, és légi forgalom tekintetében Pest megye közigazgatási területére.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Őrzésvédelmi és Támogató Igazgatóság székhelye és illetékessége:194

26.195 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Őrzésvédelmi és Támogató Igazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe Magyarország területe.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kiemelt Ügyek és Adózók Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága székhelye és illetékessége:196

27.197 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kiemelt Ügyek és Adózók Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe a hatáskörébe tartozó kiemelt adózók tekintetében Budapest és Pest megye közigazgatási területe, a hatáskörébe tartozó egyéb feladatok tekintetében – az e rendelet szerinti eltérésekkel – Magyarország területe.

C)198

3/A. számú melléklet a 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelethez199


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal középfokú adó- és vámszerve, székhelye és illetékességi területe

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kiemelt Adó és Vám Főigazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe
a) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kiemelt Adózók Adóigazgatósága, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kiemelt Ügyek és Adózók Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága által országos illetékességgel, illetve hatáskörrel végzett feladatai tekintetében Magyarország területe,
b) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kiemelt Adózók Adóigazgatósága, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kiemelt Ügyek és Adózók Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága hatáskörébe tartozó kiemelt adózók tekintetében Budapest és Pest megye közigazgatási területe.

4. számú melléklet a 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelethez200


A) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal középfokú nyomozószervei, székhelyük és illetékességi területük
1. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága, székhelye Budapest, illetékességi területe Budapest és Pest megye közigazgatási területe.
2. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága, székhelye Eger, illetékességi területe Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye és Nógrád megye közigazgatási területe.
3. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága, székhelye Nyíregyháza, illetékességi területe Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közigazgatási területe.
4. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága, székhelye Kecskemét, illetékességi területe Bács-Kiskun megye, Békés megye és Csongrád megye közigazgatási területe.
5. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága, székhelye Győr, illetékességi területe Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye és Zala megye közigazgatási területe.
6. Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága, székhelye Székesfehérvár, illetékességi területe, Fejér megye, Komárom-Esztergom megye és Veszprém megye közigazgatási területe.
7. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága, székhelye Pécs, illetékességi területe Baranya megye, Somogy megye és Tolna megye közigazgatási területe.

B) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságának alsó fokú szerve, székhelye és illetékességi területe
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Áru- és Bűnjelkezelő Hivatala, székhelye Budapest, illetékességi területe Magyarország területe.

5. számú melléklet a 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelethez


A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet 2/A. számú mellékletének Vám- és Pénzügyőrség alcím alatti táblázat és a Vám- és Pénzügyőrség alcím helyébe a következő táblázat és alcím lép:
Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Szerv

Munkakör/Beosztás

Maximum rendfokozat

Képesítési követelmény

felsőfokú állami iskolai végzettség

Központi szerv

Elnök

tábornok

jogi vagy közgazdasági felsőfokú végzettség

Elnökhelyettes

tábornok

szakirányú egyetem vagy főiskola

Szakfőigazgató

tábornok

Főigazgató

tábornok

szakirányú egyetem vagy főiskola

Központi Hivatal főosztályvezető

Főigazgató-helyettes

tábornok

szakirányú egyetem vagy főiskola

Igazgató

Bűnügyi Főigazgatóság főosztályvezető

tábornok

szakirányú egyetem vagy főiskola

Központi Hivatali főosztályvezető-helyettes

ezredes

szakirányú egyetem vagy főiskola

Bűnügyi Főigazgatóság főosztályvezető-helyettes

Igazgató-helyettes

ezredes

szakirányú egyetem vagy főiskola

Főosztályvezető

tábornok

szakirányú egyetem vagy főiskola

Központi Hivatal osztályvezető

ezredes

Főosztályvezető-helyettes

ezredes

szakirányú egyetem vagy főiskola

RTF tanszékvezető

szakirányú egyetem vagy főiskola

Osztályvezető

alezredes

szakirányú egyetem vagy főiskola

RTF tanszékvezető-helyettes

szakirányú egyetem vagy főiskola

Területi szerv

Főigazgató

tábornok

szakirányú egyetem vagy főiskola

Főigazgató-helyettes

ezredes

szakirányú egyetem vagy főiskola

Regionális bűnügyi igazgatóság igazgató

Regionális bűnügyi igazgatóság igazgató-helyettes

ezredes

szakirányú egyetem vagy főiskola

Főosztályvezető

ezredes

szakirányú egyetem vagy főiskola

Főosztályvezető-helyettes

ezredes

szakirányú egyetem vagy főiskola

Osztályvezető

alezredes

szakirányú egyetem vagy főiskola

Helyi szerv

Igazgató

alezredes

szakirányú egyetem vagy főiskola

Igazgató-helyettes

alezredes

szakirányú egyetem vagy főiskola

Főosztályvezető

alezredes

szakirányú egyetem vagy főiskola

Főosztályvezető-helyettes

Áru- és Bűnjelkezelő Hivatal hivatalvezető

alezredes

szakirányú egyetem vagy főiskola

Osztályvezető

alezredes


6. számú melléklet a 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelethez201



A rendszeresített alapbeosztások beosztási kategóriába sorolása

Be-
osz-
tási kate-
gória

Szerv

BM, NGM, valamint a BM és az NGM irányítása alá tartozó szervek

Rendőrség

Katasztrófavédelem (polgári védelem,
hiv. áll. tűzoltóság)

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság

Büntetés-végrehajtás

I. BESOROLÁSI OSZTÁLY

VI.

Minisztériumi

kiemelt főreferens

 

 

 

 

osztályvezető-
helyettes (TEK)

belső ellenőr (TEK)

jogtanácsos (TEK)

csoportvezető (TEK)

pszichológus (TEK)

ügyeletvezető (TEK)

Központi

osztályvezető-
helyettes

osztályvezető-
helyettes

osztályvezető-
helyettes

 

osztályvezető-
helyettes

alosztályvezető

alosztályvezető

alosztályvezető

kiemelt főreferens

kiemelt főreferens

kiemelt főreferens

szakcsoport-
vezető

főiskolai tanár, docens

Területi

osztályvezető-
helyettes, alosztályvezető, kiemelt főreferens, szakcsoport-
vezető

osztályvezető-
helyettes, alosztályvezető, kiemelt főreferens

osztályvezető-
helyettes, alosztályvezető, kiemelt főreferens

osztályvezető-
helyettes, alosztályvezető, kiemelt főreferens

osztályvezető-
helyettes, kiemelt főreferens

Helyi

 

hivatalvezető, alosztályvezető, kiemelt főreferens, kirendeltség-
vezető-helyettes

 

osztályvezető-
helyettes, alosztályvezető, kiemelt főreferens

 

V.

Minisztériumi

főreferens

 

 

 

 

kiemelt főelőadó

mentőtiszt (TEK)

kiemelt biztonsági főtiszt (TEK)

főmérnök (TEK)

Központi

csoportvezető, kiemelt főelőadó, főiskolai adjunktus

csoportvezető, kiemelt főelőadó

csoportvezető, kiemelt főelőadó

 

kiemelt főelőadó

Területi

csoportvezető, kiemelt főelőadó

csoportvezető, kiemelt főelőadó

csoportvezető, kiemelt főelőadó, főiskolai adjunktus

csoportvezető, kiemelt főelőadó

csoportvezető, kiemelt főelőadó

Helyi

csoportvezető, kiemelt főelőadó

kiemelt főelőadó

csoportvezető, kiemelt főelőadó

IV.

Minisztériumi

főelőadó (TEK)

 

 

 

 

szolgálat-
parancsnok (TEK)

Központi

főelőadó, főiskolai tanársegéd

főelőadó

főelőadó

 

főelőadó

Területi

főelőadó

főelőadó

főelőadó

főelőadó

főelőadó

Helyi

 

főelőadó technikai tiszt

főelőadó

főelőadó

 

III.

Minisztériumi

előadó (TEK)

 

 

 

 

Központi

előadó

előadó

előadó

 

előadó

Területi

előadó

előadó

előadó

előadó

előadó

Helyi

 

előadó

előadó

előadó

 

II.

Központi

fogalmazó

fogalmazó

fogalmazó

 

fogalmazó

Területi

fogalmazó

fogalmazó

fogalmazó

fogalmazó

fogalmazó

Helyi

 

fogalmazó

fogalmazó

fogalmazó

 

I.

Központi

 

 

szerződéses

 

 

Területi

 

 

szerződéses

szerződéses

 

Helyi

 

 

szerződéses

szerződéses

 

Pályakezdő

II. BESOROLÁSI OSZTÁLY

IV.

Minisztériumi

gépjárművezető (TEK)

 

 

 

 

biztonsági gépjárművezető (TEK)

referens (TEK)

lakásbiztosító (TEK)

helyszínbiztosító (TEK)

objektumőr (TEK)

Központi

 

szolgálat-
parancsnok, szolgálati csoportvezető

 

 

 

Területi

szolgálat-
parancsnok

szolgálat-
parancsnok, szolgálati csoportvezető

szolgálatvezető

szolgálatvezető

főfelügyelő

Helyi

 

szolgálat-
parancsnok, szolgálati csoportvezető, körzeti megbízott

szolgálatvezető, szerparancsnok

roham-
parancsnok-
helyettes, szolgálat-
parancsnok-
helyettes

 

III.

Központi

segédelőadó

járőrvezető, segédelőadó

 

 

segédelőadó

Területi

segédelőadó

járőrvezető, segédelőadó, főhatárrendész

segédelőadó

segédelőadó

segédelőadó, művezető

Helyi

 

járőrvezető, főhatárrendész

különleges szerkezelő

segédelőadó, szerparancsnok, különleges szerkezelő

 

II.

Központi

 

gépjárművezető

 

 

 

Területi

kiképző

járőr, határrendész

gépjárművezető

gépjárművezető

felügyelő

Helyi

járőr, határrendész

beosztott tűzoltó

beosztott tűzoltó

I.

Központi

szerződéses

Területi

szerződéses

szerződéses

Helyi

szerződéses

szerződéses

Pályakezdő


Rövidítés:
BM: Belügyminisztérium
NGM: Nemzetgazdasági Minisztérium
TEK: Terrorelhárítási Központ

7. számú melléklet a 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelethez



Besorolási fokozatok (beosztási kategóriák) a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál

Besorolási fokozat
(beosztási kategória)

Szervezeti szint

Alapbeosztások

I. BESOROLÁSI OSZTÁLY

Vezető-főtanácsos

Központi szerv

Kiemelt főreferens

Középfokú szerv

Kiemelt főreferens

Alsó fokú szerv

Kiemelt főreferens

Főtanácsos

Központi szerv

Főreferens

Középfokú szerv

Főreferens

Alsó fokú szerv

Főreferens

Vezető-tanácsos

Központi szerv

Vezető szakreferens

Középfokú szerv

Vezető szakreferens

Alsó fokú szerv

Vezető szakreferens

Tanácsos

Központi szerv

Szakreferens

Középfokú szerv

Szakreferens

Alsó fokú szerv

Szakreferens

Fogalmazó

Központi szerv

Referens

Középfokú szerv

Referens

Alsó fokú szerv

Referens

Gyakornok

Központi szerv

Gyakornok

Középfokú szerv

Gyakornok

Alsó fokú szerv

Gyakornok

II. BESOROLÁSI OSZTÁLY

Főmunkatárs

Központi szerv

Főszemlész

Középfokú szerv

Főszemlész

Alsó fokú szerv

Főszemlész

Főelőadó

Központi szerv

Szemlész

Középfokú szerv

Szemlész

Alsó fokú szerv

Szemlész

Előadó

Központi szerv

Ügyintéző

Középfokú szerv

Ügyintéző

Alsó fokú szerv

Ügyintéző

Gyakornok

Központi szerv

Gyakornok

Középfokú szerv

Gyakornok

Alsó fokú szerv

Gyakornok


8. számú melléklet a 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelethez



A Közösségbe érkező és azt elhagyó hulladékszállítmányok számára kijelölt magyar határkirendeltségek

Közúti szállítás esetén

Cím, fax, e-mail

Horvátország

Letenye

NAV Zala Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság Határkirendeltsége Letenye,
8868 Letenye, Pf. 69
Fax: +36-93-544-082
e-mail: vph92300@vam.gov.hu

Szerbia

Röszke

NAV Csongrád Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság Határkirendeltsége Röszke,
6758 Röszke, Pf. 8
Fax: +36-62-573-289
e-mail: vph51500@vam.gov.hu

Ukrajna

Záhony

NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság Határkirendeltsége Záhony,
4625 Záhony, Pf. 6
Fax: +36-45-526-151, +36-45-526-153
e-mail: vph72400@vam.gov-hu

Vasúti szállítás esetén

 

Horvátország

Murakeresztúr

NAV Zala Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság Határkirendeltsége Letenye,
8834 Murakeresztúr, Pf. 3
Fax: +36-93-369-644
e-mail: vph92400@vam.gov.hu

Szerbia

Kelebia

NAV Bács-Kiskun Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság Határkirendeltsége Tompa,
6423 Kelebia, Ady E. u. 35.
Fax: +36-77-554-027
e-mail: vph31700@vam.gov.hu

Ukrajna

Záhony

NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság Határkirendeltsége Záhony,
4625 Záhony, Pf. 6
Fax: +36-45-425-050
e-mail: vph72400@vam.gov.hu

Vízi szállítás esetén (Duna)

 

Mohács

 

NAV Baranya Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság Határkirendeltsége Mohács,
7700 Mohács, Budapesti u. 14/B
Fax: +36-69-511-131; +36-69-510-307
e-mail: vph21300@vam.gov.hu

Légi szállítás esetén

 

Budapest-Ferihegy

 

NAV 1. számú Repülőtéri Igazgatóság
Budapest XVIII., Ferihegyi Közforgalmú Repülőtér,
1675 Budapest, Pf. 40
Fax: +36-1-296-8761
e-mail: vph12100@vam.gov.hu


9. számú melléklet a 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelethez


A fémkereskedelmi engedély iránti kérelem adattartalma

A kérelem benyújtásának időpontja:
A kérelmet átvevő vámszerv megnevezése, aláírása:

KÉRELEM
a fémkereskedelmi tevékenység folytatásának engedélyezésére

I.    Személyi adatok
1.    A jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet
1.1.    neve (elnevezése) és rövidített neve:
1.2.    cégbírósági bejegyzésének száma, kelte:
1.3.    székhelye (ennek hiányában telephelye):
1.4.    adószáma/közösségi adószáma:
1.5.    VPID száma:
1.6.    pénzforgalmi (átutalási) számlaszáma(i) és a számlavezető pénzintézet(ek) megnevezése, fiókja, számlaszáma:
1.7.    levelezési címe:
1.8.    cégvezetőjének (több cégvezető esetében a felelős vezetői feladatokat ellátó cégvezető megjelölésével)
1.8.1.    neve:
1.8.2.    születési helye, ideje:
1.8.3.    anyja neve:
1.8.4.    állampolgársága:
1.8.4.    állandó lakóhelye (tartózkodási helye):
1.8.5.    adóazonosító jele:
1.9.    A kapcsolattartó személy elérhetőségei (név, telefonszám, e-mail cím):
2.    Önkormányzat tartozás igazolásának száma, kiadásának kelte:
3.    Nyilatkozatok
3.1.    egyéb köztartozásra:
3.2.    köztartozásmentes adózói státuszra:
3.3.    csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárásra:
3.4.    kettős könyvvezetésre:
3.5.    az éves beszámoló hitelesítésére:
3.6.    tevékenységi biztosítékra (felajánlott összeg, teljesítési módja):
3.7.    Az engedély érvényességének ideje (határozott időtartamra történő kiadás kérése esetén):

II.    Telephelyi adatok (telephelyenként)
1.    engedélyszám (módosítás, megszüntetés esetén kitöltendő):
2.    a telephely címe:
3.    a telephely helyrajzi száma:
4.    a telephely használati jogcíme
4.1.    bérleti szerződés határozott időtartamra (tól-ig):
4.2.    bérleti szerződés határozatlan időtartamra:
4.3.    saját tulajdon esetén a tulajdoni hányad:
5.    tevékenység megjelölése:
a)    telephely fenntartása nélkül folytatott tevékenység
aa)    felvásárlás □
ab)    fuvarozás □
ac)    értékesítés □
b)    telephely fenntartásával folytatott tevékenység
ba)    felvásárlás □
bb)    fuvarozás □
bc)    tárolás □
bd)    raktározás □
be)    értékesítés □
6.    Az éves szinten működtetni kívánt kapacitás mellett begyűjthető, felvásárolható, raktározható és tárolható fémkereskedelmi engedélyköteles anyag mennyisége [kg]:
1.    alumínium:
2.    antimon:
3.    bizmut:
4.    cink:
5.    cirkónium:
6.    kadmium:
7.    kobalt:
8.    króm:
9.    magnézium:
10.    mangán:
11.    molibdén:
12.    nikkel:
13.    ólom:
14.    ón:
15.    réz:
16.    tantál:
17.    titán:
18.    vanádium:
19.    vas:
20.    wolfram:
7.    Anyagkísérő okmány aláírására jogosultak
7.1.    neve:
7.2.    munkaköre:
7.3.    beosztása:

III.    A csatolt okiratok darabszáma és megnevezése:


Kelt: ...................................................

.........................................................
a kérelmező aláírása (bélyegzője)

10. számú melléklet a 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelethez


A fémkereskedelmi engedély adattartalma
FÉMKERESKEDELMI ENGEDÉLY

I.    Az engedélyező vámszerv megnevezése:

II.    A fémkereskedelmi engedély száma:

III.    A Fémtv. 6. §-a és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 71. § (1) bekezdése alapján a fémkereskedelmi tevékenységet az alábbiak szerint engedélyezem:

IV.    A fémkereskedő
1.    neve (elnevezése):
2.    rövidített neve:
3.    székhelye (ennek hiányában telephelye):
4.    adószáma:
5.    VPID száma:
6.    tevékenységi biztosítékának összege:
7.    tevékenységének megjelölése:

V.    Fent nevezett fémkereskedő a fémkereskedelmi engedély mellékleteként kiállított és hitelesített betétlap(ok)on megjelölt helyen és feltételek mellett jogosult a fémkereskedelmi tevékenység folytatására.

VI.    Jelen engedély határozatlan ideig/ ....... -ig érvényes.


Kelt: ......................................
................................................................................
az engedélyező vámszerv aláírása (bélyegzője)


VII.    Betétlap
1.    Betétlap engedély száma:
2.    A fémkereskedő
a)    neve:
b)    VPID száma:
c)    telephelyének címe, helyrajzi száma:
d)    felügyeletét ellátó vámszerv:

VIII.    Fémkereskedő tevékenység engedélyezése
1.    A fémkereskedő a telephelyen a Fémtv. 4. §-ban meghatározott tevékenység végzésére – a jogszabályi kötelezettségek betartása mellett – jogosult.
2.    A fémkereskedő a jelen engedélyben rögzített, valamint a fémkereskedelmi engedély iránti kérelemhez csatolt bizonylatokban, dokumentációkban szereplő feltételek, körülmények fennállása, teljesítése mellett működhet.


Kelt: ...................................................
..................................................................................
az engedélyező vámszerv aláírása (bélyegzője)
1

Az 1. § (2) bekezdés d) pontját a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § 1. pontja hatályon kívül helyezte.

2

Az 1. § (3) bekezdés b) pontját a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 1. pontja hatályon kívül helyezte.

3

Az 1. § (4a) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

4

Az 1. § (6) bekezdés b) pontját a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 1. pontja hatályon kívül helyezte.

5

Az 1. § (7) bekezdés e) pontját a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

6

Az 1. § (7) bekezdés f) pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

7

A 2. § (1) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

8

A 2. § (2) bekezdése a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

9

Az 2. § (3) bekezdését a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § 4. pontja hatályon kívül helyezte.

10

A 4. § (2) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

11

Az 5. § (1) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

12

Az 5. § (2) bekezdése a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

13

Az 5. § (3) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.

14

Az 5. § (4) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.

15

A 6. § (2) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

16

A 7. § (1) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (3) bekezdése és a 31. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

17

A 7. § (2) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 4. pontja hatályon kívül helyezte.

18

A 7. § (4) bekezdése a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

19

A 7/A. §-t a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

20

A 8. § a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

21

A 8/A. §-t a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

22

A 9. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

23

A 10. § (1) bekezdése a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított, a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

24

A 10. § (5) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

25

A 10/A. §-t a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

26

A 11. § (3) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

27

A 11. § (5) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

28

A 12. § c) pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

29

A 12. § g) pontja a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

30

A 12. § h) pontját a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

31

A 12. § i) pontját a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 9. §-a iktatta be.

32

A 13. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

33

A 15. § a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

34

A 15/A. §-t a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be, szövege a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

35

A 16. § a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

36

A 18. § (1) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 18. § (2) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

38

A 18. § (3) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 6. pontja hatályon kívül helyezte.

39

A 18. § (4) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

40

A 18. § (5) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

41

A 18. § (6) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 12. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

42

A 18. § (7) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

43

A 19. § (1) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

44

A 19. § (4) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

45

A 19. § (5) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 13. § (3) bekezdése iktatta be.

46

A 19/A. §-t a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.

47

A 19/B. §-t a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.

48

A 20. § (1) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

49

A 20. § (2) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

50

A 20. § (3) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

51

A 21. §-t a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 7. pontja hatályon kívül helyezte.

52

A 24. § (2) bekezdése a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 24. § (2) bekezdés a) pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (10) bekezdése és 31. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

54

A 24. § (2) bekezdés b) pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

55

A 24. § (3) bekezdése a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

56

A 24. § (4) bekezdés b) pontja a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

57

A 26. § (1) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 10. pontja hatályon kívül helyezte.

58

A 26. § (2) bekezdése a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított, a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (11) bekezdése szerint módosított szöveg.

59

A 27. § b) pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

60

A 27. § h) pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

61

A 27. § k) pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

62

A 27. § l) pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

63

A 27. § m) pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

65

A 27. § o) pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (12) bekezdése szerint módosított szöveg.

66

A 27. § p) pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 15. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

67

A 27. § q) pontját a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 11. pontja hatályon kívül helyezte.

68

A 27/A. §-t a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 16. §-a iktatta be.

69

A 28. § (1) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

70

A 28. § (4) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 12. pontja hatályon kívül helyezte.

71

A 29. § (2) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.

72

A 29. § (3) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

74

A 31. § nyitó szövegrésze a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

75

A 32. § (1) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

76

A 32/A. §-t a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 20. §-a iktatta be.

77

A 32/B. §-t a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 20. §-a iktatta be.

78

A 32/C. §-t a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 20. §-a iktatta be.

79

A 32/D. §-t a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 20. §-a iktatta be.

80

A 33. § a) pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

81

A 33. § b) pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

82

A 36. § (2) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

83

A 36. § (3) bekezdését a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § 8. pontja hatályon kívül helyezte.

84

A 36. § (4) bekezdését a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be, szövege a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

85

A 37. § (3) bekezdése a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § 9. pontja és 19. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

86

A 38. §-t a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 15. pontja hatályon kívül helyezte.

87

A 40. § (1) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (13) bekezdése szerint módosított szöveg.

88

A 41. § (1) bekezdése a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

89

A 41. § (2) bekezdése a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

90

A 41. § (3) bekezdését a 89/2011. (VI. 1.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

91

A 42. §-t a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 16. pontja hatályon kívül helyezte.

92

A 43. § (1) bekezdés a) pontja a 255/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet 33. §-a szerint módosított szöveg.

93

A 43. § (1) bekezdés b) pontját a 402/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. §-a hatályon kívül helyezte.

94

A 43. § (2) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 17. pontja hatályon kívül helyezte.

95

A 43. § (3) bekezdés a) pontja a 255/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet 33. §-a szerint módosított szöveg.

96

A 43. § (3) bekezdés b) pontját a 402/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. §-a hatályon kívül helyezte.

97

A 43. § (4) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

98

A 44. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (14) bekezdése szerint módosított szöveg.

99

A 45. § (3a) bekezdését a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

100

A 45. § (3b) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdése iktatta be.

101

A 45. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 22. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

102

A 45. § (4) bekezdés b) pontja a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

103

A 45. § (4) bekezdés c) pontja a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 12. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

104

A 45. § (4) bekezdés d) pontja a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

105

A 45. § (4) bekezdés e) pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

106

A 45. § (4) bekezdés f) pontját a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 12. § (4) bekezdése iktatta be.

107

A 45. § (4a) bekezdését a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 12. § (5) bekezdése iktatta be.

108

A 45. § (5) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (15) bekezdése szerint módosított szöveg.

109

A 45. § (6) bekezdése a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 12. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

111

A 45. § (8) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

113

A 45. § (9a) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 22. § (6) bekezdése iktatta be.

114

A 45. § (10) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (16) bekezdése szerint módosított szöveg.

115

A 45. § (12) bekezdését a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 12. § (7) bekezdése iktatta be.

116

A 46. § (1) bekezdés b) pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (17) bekezdése és 31. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

117

A 46. § (3) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (18) bekezdése szerint módosított szöveg.

118

A 46. § (4) bekezdését a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § 11. pontja hatályon kívül helyezte.

120

A 46. § (6) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (17) bekezdése szerint módosított szöveg.

121

A 46. § (8) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 23. §-a iktatta be.

122

A 47. § (1) bekezdés a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (19) bekezdése szerint módosított szöveg.

124

A 47. § (2) bekezdés e) pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (19) bekezdése szerint módosított szöveg.

125

A 47. § (3) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 22. pontja hatályon kívül helyezte.

126

A 47. § (4) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (19) bekezdése szerint módosított szöveg.

127

A 48. § a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (20) bekezdése szerint módosított szöveg.

129

Az 50. § (3) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

130

Az 50. § (4) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

131

Az 50. § (5) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

132

Az 50. § (6) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

133

Az 50. § (8) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

134

Az 51. § (1a) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdése iktatta be.

135

Az 51. § (2a) bekezdését a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be.

136

Az 51. § (2a) bekezdés d) pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 25. § (2) bekezdésével megállaított szöveg.

137

Az 51. § (5) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 25. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

138

Az 52. § a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

139

Az 53. §-t a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.

140

Az 56. § (2) bekezdése a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

141

Az 56. § (4) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 26. §-ával megállapított szöveg.

142

Az 57. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 27. §-ával megállapított szöveg.

143

Az 57. § (1) bekezdés a) pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 27. §-ával megállapított szöveg.

144

Az 58. § (1) bekezdése a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

145

Az 58. § (2) bekezdése a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

146

Az 58. § (3) bekezdését a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § 14. pontja hatályon kívül helyezte.

147

Az 59. § (1) bekezdését a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 24. pontja hatályon kívül helyezte.

148

Az 59. § (2) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (21) bekezdése szerint módosított szöveg.

149

Az 59. § (3) bekezdése a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (21) bekezdése szerint módosított szöveg.

150

Az 59. § (4) bekezdését a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 24. pontja.

151

Az 59. § (5) bekezdését a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése iktatta be.

152

A 61. §-t a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § 15. pontja hatályon kívül helyezte.

153

A 62. §-t megelőző alcím a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 30. § (22) bekezdése szerint módosított szöveg.

154

A 67. § (4) bekezdését a 140. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

155

A 70. § (3) bekezdése a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

156

A 71/A. §-t a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 16. §-a iktatta be.

157

A 71/B. §-t a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 28. §-a iktatta be.

158

A hatálybalépés időpontja 2013. január 1.

159

A hatálybalépés időpontja 2013. január 1.

160

A 71/C. §-t a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 28. §-a iktatta be.

161

A hatálybalépés időpontja 2013. január 1.

162

A hatálybalépés időpontja 2013. január 1.

163

A hatálybalépés időpontja 2013. január 1.

164

A 71/D. §-t a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 28. §-a iktatta be.

165

A hatálybalépés időpontja 2013. január 1.

166

A hatálybalépés időpontja 2013. január 1.

167

A hatálybalépés időpontja 2013. január 1.

168

A 71/E. §-t a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 28. §-a iktatta be.

169

A hatálybalépés időpontja 2013. január 1.

170

A 71/F. §-t a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 28. §-a iktatta be.

171

A hatálybalépés időpontja 2013. január 1.

172

A hatálybalépés időpontja 2013. január 1.

173

A 72–138. §-t a 140. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

174

A 139. § (1)–(3) bekezdését a 140. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

175

A 139. § (4) bekezdését a 140. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

176

A 139. § (1)–(3) bekezdését a 140. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

177

A 140. § a (4) bekezdése alapján hatályát vesztette.

178

Az 1. számú melléklet 1. pontja a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

179

Az 1. számú melléklet 2. pontja a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

180

Az 1. számú melléklet 4. pontját a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § 17. pontja hatályon kívül helyezte.

181

A 2. számú melléklet A) rész 1. pontját a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 25. pontja hatályon kívül helyezte.

182

A 2. számú melléklet B) rész 1. pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

183

A 2. számú melléklet B) rész 2. pontját a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 25. pontja hatályon kívül helyezte.

184

A 3. számú melléklet A) rész 1. pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

185

A 3. számú melléklet A) rész 8. pontja a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § 20. és 21. pontja szerint módosított szöveg.

186

A 3. számú melléklet A) rész 9. pontja a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

187

A 3. számú melléklet A) rész 10. pontja a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

188

A 3. számú melléklet B) rész 1. pontját a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 31. § 26. pontja hatályon kívül helyezte.

189

A 3. számú melléklet B) rész 4. pontja a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

190

A 3. számú melléklet B) rész 5. pontja a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 18. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

191

A 3. számú melléklet B) rész 24. pontját megelőző nyitó szövegrészt a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdése iktatta be.

192

A 3. számú melléklet B) rész 24. pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

193

A 3. számú melléklet B) rész 25. pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

194

A 3. számú melléklet B) rész 26. pontját megelőző nyitó szövegrészt a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdése iktatta be.

195

A 3. számú melléklet B) rész 26. pontját a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § 18. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdése iktatta be.

196

A 3. számú melléklet B) rész 27. pontját megelőző nyitó szövegrészt a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdése iktatta be.

197

A 3. számú melléklet B) rész 27. pontja a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

198

A 3. számú melléklet C) részét a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 19. § 19. pontja hatályon kívül helyezte.

199

A 3/A. számú mellékletet a 366/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet 29. § (3) bekezdése iktatta be.

200

A 4. számú melléklet a 269/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

201

A 6. számú melléklet a 361/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet 18. § (6) bekezdése alapján nem lépett hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére