• Tartalom

284/2010. (XII. 15.) Korm. rendelet

284/2010. (XII. 15.) Korm. rendelet

egyes fejezeti kezelésű előirányzatokból nyújtott egyedi támogatásokról1

2010.12.16.

A Kormány az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 124. § (2) bekezdés m) pontjában és zs) pont zsa) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) Alapítvány, közalapítvány és társadalmi szervezet (a továbbiakban együtt: szervezet) részére – az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 100/H. § (3) bekezdésében foglalt feltételek hiányában is – egyedi támogatás nyújtható a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvény 4. §-ának (2) bekezdéséből eredő egyes feladatok végrehajtásáról szóló 1136/2010. (VI. 29.) Korm. határozattal átcsoportosított

a) X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezetnek az 1. mellékletben megjelölt fejezeti kezelésű előirányzatai terhére az 1. mellékletben megjelölt szervezet részére és összegben,

b) XX. Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezetnek a 2. mellékletben megjelölt fejezeti kezelésű előirányzatai terhére a 2. mellékletben megjelölt szervezet részére és összegben,

c) XII. Vidékfejlesztési Minisztérium fejezetnek a 3. mellékletben megjelölt fejezeti kezelésű előirányzatai terhére a 3. mellékletben megjelölt szervezet részére és összegben,

d) XIV. Belügyminisztérium fejezetnek a 4. mellékletben megjelölt fejezeti kezelésű előirányzatai terhére a 4. mellékletben megjelölt szervezet részére és összegben.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti támogatás a szervezet részére

a) jogszabályban, kormányhatározatban, országgyűlési határozatban meghatározott közfeladat ellátása vagy a közfeladat ellátását közvetlenül elősegítő szolgáltatás nyújtása céljából, vagy

b) a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által finanszírozott modellprogram végrehajtása céljából

adható.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja alapján nem részesülhet támogatásban a szervezet, ha az adott költségvetési évben a központi költségvetésből – a támogatandó cél tekintetében – normatív támogatásban részesül.

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 284/2010. (XII. 15.) Korm. rendelethez

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyes fejezeti kezelésű előirányzataiból nyújtható egyedi támogatások

Támogatandó társadalmi szervezet

Támogatott feladat

Támogatás összege (Ft)

Forrás pontos megnevezése

Filantróp Társaság Barátság Egyesülete

A Barátság című folyóirat 2010. évi megjelenésének támogatása

1 000 000

X.15.02.25 Kisebbségpolitikai tevékenység támogatása

Sátoraljaújhely Város Önkormányzata

Regionális nemzetiségi találkozó támogatása

400 000

X.15.02.25 Kisebbségpolitikai tevékenység támogatása

Néprajzi Múzeum Budapest

Nemzetiségi néprajzi tanulmánykötet elkészítése

2 000 000

X.15.02.25 Kisebbségpolitikai tevékenység támogatása

Pálmajori Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Nemzetiségi fesztivál megrendezése

95 000

X.15.02.25 Kisebbségpolitikai tevékenység támogatása

Somogy Megyei Területei Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Nemzetiségi folklór és gasztronómiai fesztivál megrendezése

1 256 500

X.15.02.25 Kisebbségpolitikai tevékenység támogatása

Szenta Község Kisebbségi Önkormányzata

Nemzetiségi Mikulás ünnepség megrendezése

400 000

X.15.02.25 Kisebbségpolitikai tevékenység támogatása

Országos Horvát Önkormányzat

Hercegszántói Horvát Iskola és Diákotthon

15 000 000

X.15.02.25 Kisebbségpolitikai tevékenység támogatása

Kisebbségekért Díjjal kitüntetett szervezetek

Kisebbségekért Díj – A díj, valamint a kapcsolódó rendezvény támogatása

15 000 000

X.15.02.25 Kisebbségpolitikai tevékenység támogatása

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Telepszerű lakhatási körülmények között élők felzárkóztatása modellezésének szakmai támogatása, uniós társfinanszírozási programok kidolgozásához tapasztalatok visszacsatolása

2 100 000

10.15.02.34 ÚMFT-s fejlesztések előkészítése, projektek kidolgozása

Hajdúdorogi Egyházmegye

A szegénység, társadalmi kirekesztés elleni küzdelemmel, társadalmi befogadással kapcsolatos jó gyakorlatok összegyűjtése, bemutatása

1 300 000

10.15.02.35 A társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését elősegítő programok támogatása

Református Szeretetszolgálat

A szegénységben élő, hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok felzárkózását segítő programok támogatása

2 000 000

X.15.02.37 Gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése, módszertani feladatok ellátása

Bosco Szent János Ifjúsági Nevelési és Oktatási Alapítvány

A szegénységben élő, hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok felzárkózását segítő programok támogatása

2 000 000

X.15.02.37 Gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése, módszertani feladatok ellátása

Igazgyöngy Alapítvány

A szegénységben élő gyermekek és fiatalok felzárkózását segítő programok támogatása

500 000

X.15.02.37 Gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése, módszertani feladatok ellátása

Jézus Társasága Alapítvány

A szegénységben élő gyermekek és fiatalok felzárkózását segítő programok támogatása

1 000 000

X.15.02.37 Gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése, módszertani feladatok ellátása

Honismereti és Természetvédő Közhasznú Egyesület

24. Kárpát-medencei Ifjúsági találkozó rendezvényének támogatása

500 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Megoldás Alapítvány

A szervezet 2010. évi programjainak támogatása

1 500 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány

A „72 óra kompromisszumok nélkül” rendezvény támogatása

3 700 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Magyar Műhely Alapítvány

Autóbusz beszerzés

4 700 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Az 1000 éves Sólyi Templomért Alapítvány

A szervezet 2010. évi programjainak támogatása „Fogadj örökbe egy templomot”

3 000 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

FŐNIX Somogy Nagyasszonyok Egyesülete

2010. évi programok támogatása „Nagyasszonyi kitüntetések”

400 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Magyarországi Mindszenty Alapítvány

A szervezet 2010. évi működésének, kiadványok megjelentetésének támogatása

2 000 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

A szervezet 2010. évi működésének, kiadványok megjelentetésének támogatása

3 000 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Trianon Kutató Intézet Közhasznú Alapítvány

A szervezet 2010. évi működésének, kiadványok megjelentetésének támogatása

2 000 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Súlyosan mozgássérültek Bethesda Segélyező Alapítványa

A szervezet 2010. évi programjainak támogatása, kiadványok megjelentetésének támogatása

1 500 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Gandhi Egyesület

2010. évi egyesületi programok támogatása

50 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Református Iskolák Diáksportszövetsége (RIDISZ)

2010. évi programok támogatása

500 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Magyar Madártani Egyesület „SOMOGY” Természetvédelmi Szervezete

Szociálisan rászorulók támogatásához hozzájárulás

5 000 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Egyetemi Könyvtárért Alapítvány

Egyetemi Könyvtár évkönyv XIV. kötetének megjelentetése

800 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Protestáns Gimnázium Egyesület

2010. évi egyesületi programok, informatikai fejlesztés támogatása

3 000 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Csillogó Gyöngyszemek Művészeti Egyesület

2010. évi egyesületi programok, működés támogatása

210 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Magyar Református Presbiteri Szövetség

2011. évi kiadványok megjelentése, konferencia szervezés

1 000 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Csurgói Térségfejlesztési Közhasznú Egyesület

2010. évi programok, működés támogatása

200 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Baksay Sándor Alapítvány

2010. évi programok, működés támogatása

500 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Servio Caritati Alapítvány

2010. évi programok, működés támogatása

500 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület

2010. évi programok, működés támogatása

300 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Polgári Marcaliért Egyesület

2010. évi programok, működés támogatása

300 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

A hétszergörbe és környéke hagyományőrző egyesület

2010. évi programok, működés támogatása

200 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Szőkedencsi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület

2010. évi programok, működés támogatása

300 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

„Jezsuita Nevelésért” Alapítvány

2010. évi programok, működés (tehetséggondozás, versenyeztetés) támogatása

2 000 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Ökomenikus Színházi Alapítvány

2010. évi működési költségek támogatása

2 000 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Katolikus Ifjúsági Mozgalom

2010. évi programok, működés támogatása

1 000 000

X.15.03.10 Egyéb civil és nonprofit szervezetek támogatása

Délvidéki Mártírium Alapítvány

„Akikért nem szólt a harang” rendezvény támogatása

600 000

X.15.04.03 Nemzetpolitikai tevékenység támogatása

Politológiai Párbeszéd Társaság

Találkozó és konferencia támogatása

630 000

X.15.04.03 Nemzetpolitikai tevékenység támogatása

Apáczai Közalapítvány

Határtalanul program támogatása

20 000 000

X.15.04.03 Nemzetpolitikai tevékenység támogatása

Rákóczi Szövetség

Működési támogatás és felvidéki óvodások támogatása

15 000 000

X.15.04.03 Nemzetpolitikai tevékenység támogatása

Magyar Írószövetség

Magyar irodalom hazai és nemzetközi érdekképviselete, támogatása

10 000 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Szépirodalmi Figyelő Alapítvány

Működési támogatás

8 000 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Kancellária SE

Kormánytisztviselők tömegsport támogatása

3 000 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Rákóczi Szövetség

Működési támogatás

5 000 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Héthatár Egyesület

Működési támogatás

2 000 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE)

Telefonos ügyfélszolgálat működtetése

8 400 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

„Gyulafirátótért” Közhasznú Egyesület

Kulturális programok szervezése (pünkösdi királyválasztás,falu karácsonya, falunap)

400 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Szabad-Sajtó Kulturális és Ifjúsági Közhasznú Egyesület

Civil adatbázis létrehozása, civil hírháló megalkotása, civil kommunikáció, parlamenti látogatás szervezése (buszköltség, ebéd) 4 alkalom

1 600 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Város-Tér Alapítvány

Veszprémi naptár megtervezésének, nyomdai költségeinek támogatása

600 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Védegylet Veszprémért Egyesület

Kiállítás szervezése, lebonyolítása, honlap készítés, könyv vásárlás, parlamenti látogatás szervezése (buszköltség, ebéd) 4 alkalom

1 500 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Közösség Kádártáért Egyesület

Kádártai református parókia tetőszerkezetének megújítása, karácsonyi program, eszközbeszerzés, kenyérsütő építés

1 250 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Szabadság Lakótelepi Baráti Kör

Karácsonyi program támogatása (ajándékcsomag vásárlás, díszítés), pusztai napok megszervezése (ugróvár, fellépők, játszóház, kézműves foglalkozás)

350 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Veszprémi Szemle Várostörténeti Közhasznú Alapítvány

Veszprémi Szemle kiadvány támogatása

400 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Zenei Közízlés Formálásáért Alapítvány

Veszprémi utcazene fesztivál, a legnagyobb ingyenes szabadtéri zenei fesztivál

5 000 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Városi Nyilvánosságért Alapítvány

Kulturális programok szervezése (filmvetítés, könyvbemutató, meghívott előadók)

500 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Petőfi Színház

Operabarátok körének rendezvényeinek támogatása

1 500 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Balaton Vidéki Sorstárs Népdalkör

Fellépési blúz vásárlása

100 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

„A zene mindenkié” Egyesület

Fogyatékkal élő gyermekek támogatása

1 000 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Kommentár Alapítvány

Folyóirat működési költségeinek támogatása

2 500 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Haypál Alapítvány

Határon túli (Szolyva, Kárpátalja) gyermekek magyar nyelvű oktatásának támogatása

500 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

Működési támogatás

20 000 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Magyarországi Horvát Gimnázium

Működési támogatás

1 000 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Barankovics Akadémia Alapítvány

Családosok együttműködési rendszere, családosok közösségének építése (információs honlap, tájékoztatás)

15 000 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

Magyar Cserkészszövetség

Az önkéntesség éve projektekhez kapcsolódó programok

3 000 000

X.15.33.01 Fejezeti tartalék

2. melléklet a 284/2010. (XII. 15.) Korm. rendelethez

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyes fejezeti kezelésű előirányzataiból nyújtható egyedi támogatások

Támogatandó szervezet

Támogatás jogcíme (feladat)

Támogatás összege (Ft)

Forrás pontos megnevezése

Bolyai János Matematikai Társulat

Olimpiai utánpótlást nevelő szakkör működéséhez, a többfordulós válogatóversenyeken kialakult csapat intenzív felkészüléséhez, továbbá júniusban háromhetes intenzív felkészítés költségeihez történő hozzájárulás.
A Nemzetközi Diákolimpiákon történő részvételt a Miniszter támogatja (utaztatás, részvételi díj), ezáltal a csapatok megfelelő kiválasztása, felkészítése ezen szervezeten keresztül történik.

2 000 000

20.20.04.29. „Közoktatás speciális feladatainak támogatása”

Magyar Biológiatanárok Egyesülete

2010. júliusában Dél-Koreában megrendezésre kerülő Nemzetközi Biológiai Diákolimpiára készülő csapat költségeihez történő hozzájárulás.
A Nemzetközi Diákolimpiákon történő részvételt a Miniszter támogatja (utaztatás, részvételi díj), ezáltal a csapatok megfelelő kiválasztása, felkészítése ezen szervezeten keresztül történik.

1 000 000

20.20.04.29. „Közoktatás speciális feladatainak támogatása”

Rákóczi Szövetség

A támogatás célja a „Gloria Victis Kárpát-medencei magyar Ifjúsági Találkozó és Történelmi Vetélkedő” rendezvénysorozat költségeihez történő hozzájárulás. Számos magyarországi alapítvány, társadalmi szervezet működik, melynek tevékenysége speciális, hiánypótló a határon túli magyarság megmaradása, identitása erősítése szempontjából.

2 000 000

20.20.05.18. „Határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatása”

Egyéb magyarországi alapítványok, társadalmi szervezetek

A határon túli magyarsággal kapcsolatos terület minden tekintetben egy speciális terület, számos magyarországi alapítvány, társadalmi szervezet van, melyek tevékenysége hiánypótló a határon túli magyarság megmaradása, identitása erősítése szempontjából, támogatásuk nemzetpolitikai szempontból különlegesen fontos.

5 000 000

20.20.05.18. „Határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatása”

Finnugor Népek Világkongresszusa Magyar Nemzeti Szervezete

A támogatás célja a Finnugor Népek Világkongresszusa Konzultatív Bizottságába fizetendő éves tagdíj biztosítása.
A finnugor kapcsolatrendszer koordinálásáról szóló 1160/2009. (IX.17.) Korm. határozat 1. b) pontja nevesíti a feladatok ellátásával megbízott szervezetet.

3 300 000

20.20.08.06. „Nemzetközi tagdíjak”

Tempus Közalapítvány

A támogatás célja a 2011. évi magyar EU elnökség szakmai előkészítéséhez történő hozzájárulás.
A Tempus Közalapítvány az EU oktatási-képzési programjainak több mint 10 éves működtetése során megfelelő tapasztalatokra tett szert az EU-val való együttműködés terén, munkatársai jól ismerik a pályázatírással és pályázati pénzek kezelésével kapcsolatos szabályokat, a rendezvényszervezéssel, kiadványok készíttetésével kapcsolatos EU-s elvárásokat, számos EU-s rendezvényt szerveztek, illetve vettek részt más országok rendezvényein. Gyors és hatékony, EU elvárásoknak megfelelően kialakított kommunikációs rendszerrel rendelkeznek. Részt vesznek az EU szintéren folyó oktatáspolitikai egyeztetések eredményeképpen születő dokumentumok hazai egyeztetésében. Az egyes kiemelt témákhoz kapcsolódón szakértői vitafórumokat működtetnek.
Ilyen komplex, átfogó jellegű EU-s együttműködési tapasztalatokkal az oktatás terén más szervezet, amely a tárca elnökségi időszak alatti munkáját sokrétűen támogatni tudná, nem rendelkezik.

5 000 000

20.20.08.09. „OECD és EU kötelezettségek”

British Council Hungary

A támogatás célja a British Council magyarországi angol nyelvi tevékenységéhez hozzájárulás, az angolnyelv-tanárok szakmai továbbképzése, az angolnyelv-tanárok szakmai hálózatának fejlesztése, az angol nyelvet tanulók támogatása, szülők támogatása.

1 000 000

20.20.08.10. „Kulturális és oktatási szakdiplomáciái feladatok”

Cracovia Expressz Magyar–Lengyel Kulturális Alapítvány

A támogatás célja az alapítvány éves működési költségeihez történő hozzájárulás. Az alapítvány 2001. év óta működik, jelentősen hozzájárulva a magyar–lengyel kulturális kapcsolatok fejlesztéséhez.

3 000 000

20.20.08.10. „Kulturális és oktatási szakdiplomáciái feladatok”

Égtájak Kulturális és Közművelődési Egyesület

A támogatás célja a Kolozsvári Állami Magyar Színház által 2010. december 1–13. között Kolozsváron megrendezendő II. Interferenciák c. nemzetközi színházi fesztivál költségeihez történő hozzájárulás, annak érdekében, hogy elősegítse a határon túli magyar nyelvű színházak bekapcsolódását és jelenlétét az európai színházi művészetbe.

12 000 000

20.20.08.10. „Kulturális és oktatási szakdiplomáciái feladatok”

Magyar Jazz Szövetség

A Magyar Jazz Szövetség a műfajjal foglalkozó egyetlen országos hatókörű civil társadalmi szervezet. A Szövetség alapvető célja a magyar jazzélet fellendítése, elismertetése hazai és nemzetközi fórumokon, a fiatal jazzmuzsikusok kibontakozásának segítése, a Magyar Jazz ünnepe, Zeneszerző- és Hangszerelő verseny, Országos Big Band Találkozó, mesterkurzusok szervezése, fiatal jazzmuzsikusok felléptetése, a hazai jazz-élet képviselete nemzetközi szakmai fórumokon. A NEFMI ehhez a tevékenységhez kíván közvetlen támogatást nyújtani.

5 000 000

20.20.12.08. „PANKKK – Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért”

József Attila Kör Irodalmi Egyesület

Solitude rezidens program Stuttgartban és Budapesten. Nemzetközi csereprogram, amelyet magyar részről az adott partnerszervezet közreműködésével valósítanak meg. A stuttgarti Akademie Schloss Solitude és a hazai József Attila Kör Irodalmi Egyesület csereprogramja öt éve működik sikeresen. Az ösztöndíjprogram keretén belül évente 2-2 fiatal művészt lát vendégül 3-3 hónapra Stuttgart és Budapest. A programot a minisztériumi megállapodás szerint egyenlő arányban támogatja a két fél kultúráért felelős tárcája.

1 000 000

20.20.13.04. „Művészeti tevékenységek támogatása”

Magyar Fordítóház Alapítvány

A támogatás a balatonfüredi nemzetközi fordítóház akadálymentesítését szolgálja, melyet az alapítvány működtet. Az egész évben működő Fordítóház a magyar irodalom fordításának és külföldi népszerűsítésének immár 13 éve kialakult és az anyagi lehetőségekhez képest jól működő, jelentős eredményeket felmutató intézménye. A Fordítóházba pályázat útján a világ minden tájáról érkeznek fordítók 2–8 hétre, többnyire kiadói megbízással rendelkezve. Munkájukat segíti a fordítói támogatás, a 6 ezer kötetes könyvtár (a házban készült munkáikból egy példányt elküldenek a Fordítóház könyvtárába), teljes technikai felszerelés, a magyar nyelvi környezet és az írókkal való találkozás lehetősége. Évek óta intézményes kapcsolat áll fenn a Balassi Intézettel: az ott zajló egyéves fordítói tanfolyam 10 résztvevője minden évben egy hetet dolgozik a Fordítóházban, ők is pályakezdőként ismerkednek a fordítás hazai műhelyével.

2 000 000

20.20.13.04. „Művészeti tevékenységek támogatása”

UNICEF Magyar Bizottság (közhasznú társadalmi szervezet)

Gyermekjogi Kiadvány megjelentetésének támogatása Két pályázattal (két korosztály: 10–14 évesek: papír alapú kiadvány, és 14–18 évesek: CD formátum) szeretnénk közelebb hozni a fiatalokhoz a Gyermekjogi Egyezmény tartalmát, elveit és szellemiségét. A pályázatokban a résztvevőknek egy-egy, a Gyermekjogi Egyezményben szereplő jogot vagy ezzel kapcsolatos esetet kell feldolgozniuk. A programba legalább ezer gyermeket szeretnénk bevonni, iskolai osztályok közös produktumait várjuk.

1 000 000

20.20.15.03.02. „Gyermek és ifjúsági szakmafejlesztési célok”

Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány,
Magyar Máltai Szeretetszolgálat,
Magyar Ökumenikus Segélyszervezet,
Magyar Vöröskereszt

Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, valamint más foglalásra feljogosított hatósági szervek (bíróságok, önkormányzatok) által lefoglalt, hamis márkajelzéssel ellátott termékek rászorulók közötti szétosztásának, márkamentesítésének, megsemmisítésének, valamint a hozzá kapcsolódó egyéb feladatok ellátása.
A Karitatív Tanácsi tagságból fakadó feladatok nem eseti programok, hanem állandó tevékenységet jelentenek, amelynek folyamatos és zökkenőmentes finanszírozása rendkívül fontos a sok elkobzott, felajánlott termék minél több rászorulóhoz való eljuttatása érdekében.
A Tanács tagjai kiemelten közhasznú szervezetek, hosszabb ideig végeznek jogszabályban meghatározott közfeladatot (a Karitatív Tanács szervezeti tagjainak megbízatása 4 évre szól). Esetükben nem klasszikus támogatásról van szó, az így átadott források végső haszonélvezői nem a tagszervezetek, hanem azon rászorulók, akik a tagszervezetek segítségével jutnak ruhaneműhöz, élelmiszerhez, háztartási eszközhöz stb.

12 000 000 (szervezetenként
3 000 000)

20.20.16.01. „Szociális alap és szakosított ellátások, módszertani feladatok támogatása”

Magyar Élelmiszerbank Egyesület

A rászoruló emberek számára nyújtott élelmiszeradományok biztosítása érdekében az élelmiszerfeleslegek összegyűjtése, tárolása és szállítása kiadásainak támogatása. A szervezet országos méreteinél és kapacitásánál fogva egyedi jellemzőkkel bír. A feladatra nem található megfelelő más szervezet.

5 500 000

20.20.16.01. „Szociális alap és szakosított ellátások, módszertani feladatok támogatása”

Magyar Vöröskereszt

Egyedi támogatás azoknak a szervezeteknek, amelyek a borsodi árvíz kárenyhítésében, a károsultak segítésében vettek részt a gyakorlatban.

3 000 000

20.20.16.01. „Szociális alap és szakosított ellátások, módszertani feladatok támogatása”

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Egyedi támogatás azoknak a szervezeteknek, amelyek a borsodi árvíz kárenyhítésében, a károsultak segítésében vettek részt a gyakorlatban.

3 000 000

20.20.16.01. „Szociális alap és szakosított ellátások, módszertani feladatok támogatása”

Baptista Szeretetszolgálat

Egyedi támogatás azoknak a szervezeteknek, amelyek a borsodi árvíz kárenyhítésében, a károsultak segítésében vettek részt a gyakorlatban.

2 000 000

20.20.16.01. „Szociális alap és szakosított ellátások, módszertani feladatok támogatása”

Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Katolikus Karitász

Magyarországi Roma Galéria Egyesület

Állami gondoskodás alatt élő fiatalok képzőművészeti pályázatának lebonyolítása.

300 000

20.20.18. „Gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése, módszertani feladatok ellátása”

Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. alapján kijelölt módszertani családok átmeneti otthonának működési támogatása.
A szervezet a módszertani feladatok ellátására pályázati úton lett kijelölve azzal, hogy kijelölés ideje alatt a támogatást egyedi támogatási szerződés keretében kapja meg minden évben.

4 267 000

20.20.18. „Gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése, módszertani feladatok ellátása”

Kézenfogva, Összefogás a Fogyatékos Emberekért Alapítvány

Az Alapítvány által működtetett FECSKE program a fogyatékos személyeket nevelő családtagok időszakos tehermentesítése a fogyatékos személy otthonában nyújtott szakszerű felügyelet biztosítása által. A szolgáltatás szakmai módszertani felügyeletéhez szükséges módszertani ismeret és a szakmai adminisztráció (adatkezelés) vezetésére alkalmas infrastruktúra kizárólag a Kézenfogva Alapítványnál van jelen, így a támogatás nélkül a szolgáltatás leáll.

35 000 000

20.20.20.06. „Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása”

Siketvakok Országos Szövetsége

A siketvak személyek részére nyújtott elemi rehabilitációs szolgáltató központ működtetése, és szolgáltatásaik bővítése a szakmai fejlesztés céljával.
Siketvak személyek számára kizárólag az Egyesület nyújt kommunikációs és rehabilitációs szolgáltatásokat az egész országban.

30 000 000

20.20.20.06. „Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása”

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány

Az Autizmus Szakmai Műhely működtetése. Az 1038/2010-es Korm. határozat 3. pontja előírja az Autizmus Szakmai Műhely létrehozását, és meghatározza annak feladatait. A Közalapítvány és a jogelőd SZMM közötti szerződés a feladatot a Közalapítványhoz telepítette, amely 2009-ben meg is kezdte a munkát, és lezárta annak első fázisát. A Korm. határozatban foglaltak teljesítéséhez elengedhetetlen a program folytatásához szükséges forrás biztosítása, amely – az előzményekre és a speciális szaktudásra való tekintettel – kizárólag a Közalapítványnál valósulhat meg.

15 000 000

20.20.20.06. „Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása”

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány

Nyilvántartási informatikai rendszer kialakítása. A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvény a Közalapítvány feladatául szabja az állam által biztosított jelnyelvi tolmácsszolgáltatás országos hálózatának működtetését, koordinációját és ellenőrzését. E feladat teljesítéséhez szükséges a nyilvántartási rendszer kialakítása. Miután a törvény nevesítetten a Közalapítványhoz telepíti a feladatot, pályázat kiírása nem lehetséges.

3 000 000

20.20.20.06. „Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása”

Nem Adom Fel Alapítvány

Integrált jótékonysági koncert támogatása elsősorban társadalmi tudatformálás céljából. A Nem Adom Fel Alapítvány fogyatékos zenészei közismert hazai könnyűzenei előadókkal és szerzőkkel karöltve immár harmadik éve szerveznek jótékonysági koncertet. A koncepció része, hogy a koncertek bevételét nem feltétlen a fogyatékosságügyi probléma orvoslására fordítják, hanem egy konkrét dolog támogatására.

6 000 000

20.20.20.06. „Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása”

Mozgáskorlátozot-
tak Egyesületeinek Országos Szövetsége

Az Egyesület részére kiegészítő támogatás a támogató szolgálatának speciális járműparkja korszerűsítésére és a székhely épületének akadálymentesítésére.

28 000 000

20.20.20.06. „Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása”

Démoszthenész Egyesület

A Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete 2010. őszi konferenciájának támogatása.

350 000

20.20.20.06. „Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása”

Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete

a) esélynapok megrendezésének, b) a kistérségi információs napok megrendezésének, c) internet-klubok működésének, d) kulturális és művészeti programok megrendezésének támogatása.

3 000 000

20.20.20.06. „Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása”

ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége

Brüsszeli kiállítás megrendezéséhez támogatás nyújtása.

750 000

20.20.20.06. „Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása”

Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért

Minden év október 17-én megrendezésre kerülő Szervdonáció és Transzplantáció Európa-, és Világnap keretében a szervdonáció és transzplantációval kapcsolatos tájékoztatottság növelése.

1 500 000

20.20.22.02. „Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok” (ezen belül a .20 „Népegészségügyi és egészségfejlesztési feladatok”)

Magyar Ápolási Egyesület

Az Egyesület alakulása után tagsági viszonyt létesített az Ápolók Nemzetközi Tanácsával (ICN). Ennek eredményeként a világ megismerhette a magyar ápolás arculatát és elismerte a magyar ápolók szakmai és erkölcsi értékeit. Az évek során az ICN fontos szakanyagokkal támogatta a Magyar Ápolóképzés fejlesztését. A tagság komoly lehetőséget jelent továbbá a nemzetközi humán erőforrás fejlesztés befolyásolására, illetve olyan pályázatokban való részvételre, amely a jelenlegi hazai helyzetet javíthatja. Teljes jogú tagként az Egyesület folyamatosan értesül azon kiemelt nemzetközi problémákról, melyek sok esetben a magyar egészségügyet is érintik, így ezen ismeretek birtokában hozzájárulhat egy biztonságosabb egészségügyi rendszer építéséhez.
A 2010. évre megállapított ICN tagdíj 10,385 CHF, mely megközelítőleg 2 000 000 Ft. Az Egyesület a tagdíj felét már befizette, a második részlet 2010. december 31-ig esedékes. Ez a kötelezettség azonban az utóbbi évek gazdasági hatási, illetve a CHF magas árfolyama miatt nagy megterhelést jelentene az Egyesület számára.

1 000 000

20.20.22.02. „Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok” (ezen belül a .21 „Egyéb egészségpolitikai feladatok”)

Magyar Labdarúgó Szövetség

A Sportágfejlesztés Sport XXI Program keretén belül a labdarúgó utánpótlás-nevelési iskolai program támogatása (az összeget az általános tartalék terhére az 1204/2010. (X. 5.) Korm. határozat biztosítja).

114 000 000

20.20.23.01. „Utánpótlás-nevelési feladatok”

Sportági országos szakszövetségek (asztalitenisz, baseball, gyeplabda, judo, öttusa, tollaslabda, taekwondo)

Magyarország–Ausztria–Szlovákia sportfőhatóságainak megállapodása keretében 7 sportág versenyeinek összevont eredményei alapján a legtöbb pontot gyűjtő nemzet nyeri el a Duna Kupát.
A sportágak meghatározottak, ezért más sportág a felsoroltakon kívül nem szerepel a programban.
A 2010. évre vonatkozóan támogatási szerződés jött létre a judo, az asztalitenisz és a tollaslabda sportági szövetséggel. A támogatási szerződés megkötése folyamatban van a baseball, a gyeplabda, az öttusa és a taekwondo sportági szövetséggel.
A Duna Kupa rendezvényekre a kötelezettségvállalás 2010. áprilisban megtörtént, a fedezet biztosított.

3 210 000

20.20.23.01. „Utánpótlás-nevelési feladatok”

Nemzeti Sportintézet (közvetetten Magyar Úszószövetség)

Ifjúsági Olimpiai Játékok:a versenyre történő felkészülés szakmai feladatainak (edzőtábor és versenyek) finanszírozása.

600 000

20.20.23.04. „Verseny sport támogatása”

Magyar Biliárd Szövetség

A támogatási cél a Nemzeti Sportszövetség (NSSz) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagságába tartozó sportági szakszövetségek és sportági szövetségek, illetve a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSz) tagságába tartozó, olimpiai eredményesség szempontjából meghatározó sportszervezetek alapfeladatainak és szakmai feladatainak támogatása. 2010-ben – miniszteri döntés alapján – összesen 81 szövetséggel és 81 sportszervezettel kötünk támogatási szerződést. A szerződéskötés feltételei néhány szövetség, illetve sportszervezet esetében csak 2010. augusztus 15. után teljesültek, illetve fognak teljesülni, így ezek esetében a támogatási szerződés aláírása most esedékes.

3 991 316

20.20.23.04. „Versenysport támogatása”

Magyar Gyeplabda Szakszövetség

Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség

3 124 276

20.20.23.04. „Versenysport támogatása”

Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség

Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége

12 935 343

20.20.23.04. „Versenysport támogatása”

Magyar Kutyaszánhajtó és Canicross Szövetség

Magyar Lábtenisz Szövetség

Magyar Minigolf Országos Sportági Szakszövetség

Magyar Országos Görkorcsolyázó Sportági Szakszövetség

3 728 594

20.20.23.04. „Versenysport támogatása”

Magyar Repülő Szövetség

8 118 676

20.20.23.04. „Versenysport támogatása”

Magyar Versenyszánkó Szövetség

Magyar Vízisí és Wakeboard Szövetség

Magyar Sumo Szakszövetség

4 386 827

20.20.23.04. „Versenysport támogatása”

Magyar Gószövetség

Magyar Erőemelő Szövetség

6 436 635

20.20.23.04. „Versenysport támogatása”

Magyar Snowboard Szövetség

Magyar Testépítő és Fitness Szövetség

5 432 922

20.20.23.04. „Versenysport támogatása”

MKB Veszprém KC

769 612

20.20.23.04. „Versenysport támogatása”

Újbuda Torna Club

836 531

20.20.23.04. „Versenysport támogatása”

Pénzügyőr SE

794 083

20.20.23.04. „Versenysport támogatása”

Orvosegyetem-
Orvos Gyógyszerész SC

741 614

20.20.23.04. „Versenysport támogatása”

Unio Sport Kispest

659 160

20.20.23.04. „Versenysport támogatása”

Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség

2010. évi Showtánc Világ- és Európa-bajnokság megrendezésének támogatása: az Európa Kulturális Fővárosa eseménysorozat keretében Pécsett megrendezésre kerülő világ-és Európa-bajnokság a művészeti és kulturális értékek mellett a sport kiemelkedően fontos szerepét is megjeleníti.

8 000 000

20.20.23.04. „Versenysport támogatása”

Taksony Vezér Szabadidő és Sportegyesület

Gremen Petra kiemelkedően eredményes, nehéz körülmények között élő utánpótlás kick-box versenyző. A támogatás célja Petra 2010 szeptemberében megrendezésre kerülő utánpótlás kick-box világbajnokságon történő részvételének támogatása, egyesületén keresztül.

100 000

20.20.23.04. „Versenysport támogatása”

Debreceni Ballon Repülő Klub

Hőlégballon Világbajnokság (Debrecen, 2010. október) megrendezésének támogatása.

2 400 000

20.20.23.04. „Versenysport támogatása”

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány

A fogyatékos gyermekek tanórán kívüli szabadidős vagy terápiás jellegű úszásoktatásának, gyógy-lovagoltatásának elősegítése. Korábban az Ifjúsági és Sportminisztérium által indított, a FONESZ által folytatott, majd forráshiány miatt leállt program újraindítása.

8 000 000

20.20.23.23. „Szabadidősport támogatása”

Magyar Szabadidősport Szövetség

Országos Nordic Walking Program: az alacsony intenzitású, gyorsan elsajátítható, költséghatékony életmódsportág további hazai népszerűsítése az oktatók, a rendelkezésre álló botok számának növelésével, az oktatók szakmai továbbképzésével.

5 000 000

20.20.23.23. „Szabadidősport támogatása”

Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület

Sportos-Mozgó Munkahelyek program megvalósításának támogatása.

5 000 000

20.20.23.23. „Szabadidősport támogatása”

Magyar Szabadidősport Szövetség

Minőségbiztosítási kódex a szabadidősportban.

5 000 000

20.20.23.23. „Szabadidősport támogatása”

Magyar Triatlon Szövetség

2010. évi Triatlon Világbajnoki Sorozat döntője szabadidősport programjai megvalósításának támogatása.

5 000 000

20.20.23.23. „Szabadidősport támogatása”

Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége

III. Magyarországi szenior sportjátékok szabadidősport programja megvalósításának támogatása.

200 000

20.20.23.23. „Szabadidősport támogatása”

Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetsége

Működési támogatás, céltámogatás.

1 297 410

20.20.23.23. „Szabadidősport támogatása”

Magyar Diáksport Szövetség

A diákolimpiákon kiemelkedően szereplő iskolák jutalmazása.

2 000 000

20.20.23.23. „Szabadidősport támogatása”

Gyáli Baráti Kör SE Mazsorett Szakosztálya

Egyedi kérelem.

300 000

20.20.23.23. „Szabadidősport támogatása”

Somogy Megyei Szabadidősport Szövetség

Balaton-átúszás pótló napok támogatása.

5 200 000

20.20.23.23. „Szabadidősport támogatása”

Magyar Parasport Szövetség

11. Zánkai Sportfesztivál – Zánka, 2010. szeptember 24–26. A Magyar Parasport Szövetség mellett idén először az MLMS és az MHSSZ is részt vesz a rendezvényen, így mind a négy fogyatékossági ág (értelmi fogyatékosok, látássérültek, mozgássérültek, hallássérültek) képviselve van a fesztiválon.

2 000 000

20.20.23.23. „Szabadidősport támogatása”

Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetsége

2010. január 01 – 2011. május 31. között megrendezett Vas megyei és Nyugat-dunántúli diáksport programok támogatása – Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ)

667 000

20.20.23.38. „Fogyatékkal élők sportjának támogatása”

Magyar Speciális Olimpiai Szövetség

2010. szeptember 15–24. között Varsóban megrendezett Speciális Olimpia Nyári Európa Játékain történt részvétel és felkészülés támogatása – Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ).

2 500 000

20.20.23.34. „Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége és tagszervezeteinek támogatása”

Magyar Szervátültetettek Országos Sport-, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége

2010. augusztus 8–15. között Dublinban megrendezett Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Játékain történt részvétel és felkészülés támogatása – Magyar Szervátültetettek Szövetsége (MSZSZ)

2 795 000

20.20.23.38. „Fogyatékkal élők sportjának támogatása”

Magyar Szervátültetettek Országos Sport-, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége

2010. augusztus 8–15. között Dublinban megrendezett Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Játékain történt részvétel és felkészülés támogatása – Magyar Szervátültetettek Szövetsége (MSZSZ)

2 795 000

20.20.23.38. „Fogyatékkal élők sportjának támogatása”

Magyar Speciális Olimpiai Szövetség

A Szövetség által szervezendő „Nagy sportágválasztó” kampány lebonyolítása 2010.01.01. és 2011.06.30. között. A Magyar Speciális Olimpia Szövetség küldetése, hogy sportolási lehetőséget biztosítson az értelmi fogyatékos emberek számára. A fő feladat keretében azt kívánják elérni, hogy minél több értelmi sérült ember megtapasztalhassa a sportolás nyújtotta élményeket, kipróbálhassa magát sportaktivitásban.

4 500 000

20.20.23.23. „Szabadidősport támogatása”

Budapesti Torna Szövetség

„CSIVIT” Csupa Izom, Vidámság, Torna és Tornázni Öröm program, amely 6–18 éves, általános és középiskolás korosztály számára a torna sportág megismertetését és rendszeres gyakorlását teszi lehetővé 38 budapesti általános és 22 középiskolában.

500 000

20.20.23.23. „Szabadidősport támogatása”

Izgő-Mozgó Sportra és Egészségre Nevelő Egyesület

Izgő-mozgó: Budai óvodákban szervezett rendszeres sportfoglalkozások és kiemelt (tematikus eseményeken pl: Mikulás torna, nyuszi torna) eseményeken az óvodás korosztály és családjaik körében az egészséges, mozgásban gazdag életmód megszerettetését segíti.

250 000

20.20.23.23. „Szabadidősport támogatása”

Magyar Szinkronúszó Szövetség

Olimpiai felkészülés támogatása.

2 000 000

20.20.23.39. „Sportági szakszövetségek olimpiai felkészüléssel összefüggő támogatása”

Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség

Olimpiai kvalifikáció szempontjából meghatározó UCI versenyek megrendezésének támogatása.

2 400 000

20.20.23.39. „Sportági szakszövetségek olimpiai felkészüléssel összefüggő támogatása”

Pécsi Súlyemelő Egyesület

Gyurkovics Ferenc, az egyesület olimpiai kerettag sportolója sikeres olimpiai felkészülésének (versenyzésének, edzőtáborozásának) támogatása.

800 000

20.20.23.39. „Sportági szakszövetségek olimpiai felkészüléssel összefüggő támogatása”

Világjátékok Alapítvány

Támogatási cél a Világjátékok Alapítvány által működtetett, a Népszigeten található Indián csónakház árvíz utáni felújítása. A rendkívüli időjárási helyzet a sport ágazat területén is számottevő károkat okozott. A nagy esőzések következtében a Duna megemelkedett vízszintje következtében a víz elárasztotta a Világjátékok Alapítvány által működtetett Indián Csónakházat. A csónakház helyreállítása nélkül veszélybe kerül a főváros ingyenes hajó és sporteszköz-kölcsönzőjének további működése, ezáltal veszélyeztetve az iskolai és diáksport megfelelő kiszolgálását.

2 000 000

20.20.24.11. „Állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fenntartása”

II. kerületi Utánpótlás Futball Club

Óvodai mozgásfejlesztés

4 000 000

20.20.23.23. „Szabadidősport támogatása”

Magyar Torna Szövetség

Torna versenysport támogatása.

4 000 000

20.20.23.04. „Versenysport támogatása”

Magyar– Amerikai Fulbirght Alapítvány

A támogatás célja az alapítvány által a partnerország részvételével és társfinanszírozásával működtetett oktatási-, képzési csereprogramok és együttműködések megvalósításához szükséges költségekhez történő hozzájárulás.

30 000 000

20.20.26.01. „Oktatási alapítványok, közalapítványok által ellátott oktatási feladatok és általuk ellátott intézmények támogatása”

Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége

A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 128. § (2) bekezdése határozza meg, hogy a miniszter megállapodás alapján támogatást adhat a támogatandó szervezeteknek, valamint meghatározza a támogatás mértékét.

1 200 000

20.20.31.04. „Oktatási társadalmi szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok”

Magyar Táncművészek Szövetsége

A Magyar Táncművészek Szövetsége a táncszakma ernyőszervezete, a legnagyobb tagsággal bíró táncművészeti társadalmi szervezet. Részt vesz a törvény-előkészítéssel kapcsolatos társadalmi párbeszédben, a szakmai és művészeti díjak javaslattételének előkészítésében, a táncszakmát érintő koncepcióalkotó tevékenységben. A tárca rendszeresen támogatja a Magyar Táncművészek Szövetsége tevékenységét, elősegítve ezzel a táncszakma társadalmi bázisának erősítését.

1 500 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Kortárs Táncszínházi Egyesület

Kiemelkedő jelentőségű szakmai szervezetként kortárs táncélet civil érdekképviseletét látja el, törvényelőkészítői és javaslattevői tevékenységével részt vesz az ágazati szakmai egyeztetéseken.

140 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Színházi Társaság

Országos hatókörű ernyőszervezetként ellátja a színházi területen működő szervezetek és intézmények szakmai képviseletét, civil hátteret biztosít a törvényelőkészítő munkához, információk szolgáltatásával részt vesz a színházművészeti koncepciók kialakításában, hozzájárul a tárca és az érintett intézmények és szervezetek közötti sikeres kommunikációhoz. A magyar színházi kultúra fejlődését társadalmi eszközökkel mozdítja elő.

1 600 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

MASZK Országos Színészegyesület

Országos hatáskörű művészeti társadalmi szakmai szervezetként civil hátteret biztosít a törvényelőkészítő munkához, információk szolgáltatásával részt vesz a színházművészeti koncepciók kialakításában, hozzájárul a tárca és a színházi szakma közötti sikeres kommunikációhoz.

300 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központja

Országos hatáskörű művészeti társadalmi szakmai szervezetként a Nemzetközi Színházi Intézetet (ITI) Magyar Központja jelentős szerepet játszik a magyar színházi élet nemzetközi kapcsolatainak ápolásában, helyzetéből, kapcsolatrendszeréből és hagyományaiból adódóan a nemzetközi színházi kapcsolatok és információáramlás centrumában helyezkedik el.

300 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Teátrumi Társaság

Kiemelkedő jelentőségű színházi szakmai szervezetként tagjai révén a magyarországi színházak jelentős hányadát képviseli. Az előadó-művészeti törvény előkészítése során tevékeny részt vállalt a társadalmi egyeztetésben. A magyar színházi kultúra fejlődését társadalmi eszközökkel mozdítja elő.

350 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Független Színházak Szövetsége

A teljes magyar független színházi és táncszínházi szféra érdekképviseletét látja el e szervezet. Markáns javaslattevő és egyeztető tevékenysége által a tárca tevékenyen látja el a társadalmi egyeztetés feladatát. Társadalmi szervezetként hatékony kiemelkedő részt vállal a hatékony szakmai koncepcióalkotásban, kezdeményezőként lép fel az előadó-művészeti ágazati kérdések megoldásában. Többéves tárcatámogatásának társadalmi hasznosulása messze túlmutat a támogatási összegen.

200 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetségének Magyar Központja Egyesület

A színházi szakmai szervezetek közül egyedül a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetségének Magyar Központja Egyesület lát el az egész világra kiterjedő nemzetközi szakmai tevékenységet, bekapcsolva a magyar gyermek és ifjúsági színházi világot az újító és innovatív színházi törekvések hálózatába. Tevékenységük által vert gyökeret számos európai mércével mérve is kimagasló törekvés, mint a csecsemőszínház, az iskolaszínház stb. Társadalmi szervezetként hatékony segítséget nyújt a tárca törvényelőkészítő és véleményalkotó munkájában. Ernyőszervezetként több száz civil szerveződést ér el. A szervezet által végzett időszakos társadalomtudományi igényességgel készülő felmérések és összefoglalók kiemelkedő fontosságúak az előadó-művészet jelentékeny szegmense munkájának értékeléséhez és feladatuk társadalmi hasznosulásának mérlegeléséhez.

200 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Játékszíni Társaság

A Magyar Játékszíni Társaság a Kárpát-medencében működő magyar színházak közötti információcserét és szakmai együttműködését segíti elő.
Az egyesület társadalmi szervezetként javaslattevőként és véleményalkotóként lép fel a törvényelőkészítő munka során, illetve javaslataival segíti a szakmai díjak megítélésének menetét.
Tevékenységével a magyar nyelvű színházi kultúra hatékony érdekképviselete valósul meg. Támogatásával a határon túli színházi törekvések eredményességét is segíti a tárca.

100 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

UNIMA Nemzetközi Bábművész-
Szövetség
Magyar Központja

A Nemzetközi Bábművész Szövetség (Union Internationale de la Marionnette) az UNESCO független szervezete, amely az egész világból összefogja bábművészet fejlődéséhez hozzájárulókat. Magyar központjuk a legjelentősebb magyar bábművészeti szakmai szervezetként fesztiválok szervezésével, nemzetközi eseményeken történő részvétellel kapcsolja be a magyar bábművészetet a nemzetközi vérkeringésbe. Működése hozzájárul a tárca és a bábszínházi szakma közötti sikeres kommunikációhoz.

150 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Zenei Tanács

A Magyar Zenei Tanács országos hatókörű közhasznú szervezet, szakmai egyesületek szövetsége. Célja a magyar zenekultúra fejlődésének társadalmi eszközökkel való előmozdítása, a zenei értékek védelme és minél szélesebb körű terjesztésének előmozdítása, a zene társadalmi bázisának fejlesztése az oktatási struktúrában és a zenei öntevékenységben, a magyar zenekultúra nemzetközi pozícióinak erősítése.

3 100 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Muzsikus Fórum

A Magyar Muzsikus Fórum a zenész szakma második nagy ernyőszervezete, 1991-ben alakult, 11 tagszervezetet gyűjt össze keretei között. Különös tekintettel támogatja nemzeti zenei hagyományainkat és a kortárs zene megnyilvánulásait. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményével a millennium éve óta működteti az Erkel Ferenc Szabadegyetemet, melynek keretében számos zeneszerző, zenekritikus, zenetudós és zenei előadóművész közreműködésével hangversenyeket rendez. Rendszeresen részt vesz a művészeti középdíjak bizottsági tevékenységében és támogatja a hazai művészeti iskolák tevékenységét is.

400 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Zeneszerzők Egyesülete

A Magyar Zeneszerzők Egyesülete jelentős szerepet játszik tagjai és általában a magyar zenész társadalom erkölcsi és anyagi érdekei védelmében az állami, önkormányzati szervek és a média színterein, tagokat delegál a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságába és Zenei Kollégiumába, döntéseket hoz, illetve javaslatokat tesz művészeti díjakra, ösztöndíjakra. Az Egyesület minden évben Istvánffy Benedek-díjat adományoz egy fiatal zeneszerzőnek abban az évben bemutatott értékes új művéért. A Magyar Zeneszerzők Egyesülete mintegy 160 tagjának többsége komolyzene-szerző, de az egyesület magában foglal híres és szakmailag nagyra értékelt jazz és könnyűzene-szerzőket és szövegírókat is. A Magyar Zeneszerzők Egyesülete az Új Zene Nemzetközi Társasága (ISCM) tagja – e vonatkozásban a Magyar Zeneművészek Szövetségének jogutódja –, továbbá alapító tagja az Európai Zeneszerző Fórumnak (ECF), amelyben elnökségi tagságot is visel.

130 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége

A Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége tizenhetedik éve képviseli a hivatásos szimfonikus zenekarokat, igyekezve elősegíteni a megfelelő kommunikációt a kormányzati szervek és a nevezett terület között. Részt vesz a legjelentősebb hazai és nemzetközi zenei szervezetek munkájában, segíti a területet érintő jogszabályok előkészítését és részt vállal a különböző kuratóriumok munkájában.

130 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Zeneművészeti Társaság

23 év óta működő zenei szakmai szervezet, amely mindenekelőtt a kortárs zene népszerűsítését és terjesztését tűzte ki céljául. E célból szervezi előadásait, vidéki hangversenyeit és a rendkívül magas színvonalú Mini-Fesztivált.

130 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Kodály Társaság

Az 1978-ban alapított Magyar Kodály Társaság országos hatókörű civil egyesület, mely 2009. augusztusa óta közhasznú szervezetként működik. Célja Kodály Zoltán életművének – zeneszerzői és népzenetudományi munkásságának, továbbá pedagógiai elveinek – népszerűsítése, széles körű megismertetése. A mintegy 800 fős tagság nyugdíjas és aktív zenepedagógusokból, muzsikusokból, továbbá zenekedvelőkből tevődik össze.

160 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Nemzetközi Kodály Társaság

A Nemzetközi Kodály Társaság 34 országban működik és 16 más országban képviselteti magát. 1975-ben alapították Kecskeméten a Kodály életmű nemzetközi terjesztésének előmozdítása céljából. Fő célja a nagy magyar zeneszerző, zenepedagógus és zenetudós életművének nemzetközi fórumokon történő folyamatos bemutatása és népszerűsítése.

90 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Liszt Ferenc Társaság

A nagy magyar zeneszerző és zongoraművész nevét viselő Liszt Ferenc Társaság több, még a Mester életében formálódó kezdeményezés után, 1893-ben alakult. A második világháborúig kisebb-nagyobb szünetekkel működött. 1973-ban, alakult újjá. A Társaság célja: Liszt Ferenc életművének, személyiségének megismertetése, nemes eszméinek ápolása és terjesztése.

160 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Erkel Ferenc Társaság

Az Erkel Ferenc Társaság a nagy magyar zeneszerző életművének ápolása, bemutatása céljából alakult. Évente nemzetközi konferenciákat, az Erkel-életmű kevéssé ismert darabjait bemutató hangversenyeket rendez.

160 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezete

A Szervezet igen fontos, elismert tevékenységet végez hazai és nemzetközi kulturális színtéren: a legjelentősebb zenei ifjúsági világszervezet, a Jeunesses Musicales International (www.jmi.net) hazai tagszervezeteként lehetővé teszi olyan jelentős nemzetközi projektekben a magyar muzsikusok részvételét, mint pl. a World Youth Choir vagy a Gustav Mahler Youth Orchestra, emellett számos fontos hazai kulturális és edukációs feladatot lát el.

90 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége

A legrégebbi hazai képzőművészeti szövetség, széles körű feladatokkal és programokkal, a működési támogatást ezek megvalósítására kapják.

3 600 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület

A fiatal képzőművészek pályakezdését segítő országos szervezet széles körű feladatokkal és programokkal, nemzetközi kapcsolatokkal, műtermekkel, kiállítási programmal, a működési támogatást ezek megvalósítására kapják.

1 430 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége

A legnagyobb képzőművészeti ernyőszervezet, amely számos tagszervezetet integrál, programokat szervez és nemzetközi kapcsolatokat tart fenn, a működési támogatást ezek megvalósítására kapják.

700 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület

A fiatal képzőművészek pályakezdését segítő országos szervezet széles körű feladatokkal, kiállítóteremmel és programokkal, a működési támogatást ezek megvalósítására kapják.

1 430 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Festők Társasága

A festőművészek országos szervezete széles körű feladatokkal és programokkal, a működési támogatást ezek megvalósítására kapják.

300 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Grafikusművészek Szövetsége

A grafikusművészek legjelentősebb országos szervezete széles körű feladatokkal és programokkal, a működési támogatást ezek megvalósításra kapják.

300 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Szobrász Társaság

A szobrászművészek egyetlen országos szervezete szakmai feladatokkal és programokkal, a működési támogatást ezek megvalósítására kapják.

300 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Kárpitművészek Egyesülete

A kárpitművészek egyetlen országos szervezete szakmai feladatokkal és programokkal, a működési támogatást ezek megvalósítására kapják.

100 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) Magyar Tagozata

A kortárs művészettel foglalkozó művészettörténészek, műkritikusok és kurátorok egyetlen országos szakmai szervezete széles körű feladatokkal és programokkal, nemzetközi kapcsolatokkal, a működési támogatást ezek megvalósítására kapják.

200 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Fotóművészek Szövetsége

A fotóművészek egyetlen országos szervezete széles körű feladatokkal és programokkal, nemzetközi kapcsolatokkal, a működési támogatást ezek megvalósításra kapják.

2 400 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Írószövetség

A legrégibb és tagjainak létszámában is legnagyobb, reprezentatív szövetség a magyar írók fóruma, székhelye kulturális központ is, könyvtára kiváló. Számos funkcióját csak költségvetési segítséggel tudja ellátni, különösen, hogy több mint fél évszázados kapcsolatai révén nemzetközi kötelezettségei is vannak.

6 000 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Szépírók Társasága Egyesület

Több mint tíz éve alakult, rangos alkotókat tömörítő, reprezentatív alkotói csoport, országjáró és határon túli irodalom-népszerűsítő programjai révén számos helyre eljuttatja az irodalom javát. Nemzetközi kapcsolatai is jelentékenyek.

1 600 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

József Attila Kör Irodalmi Egyesület

Hagyományosan a 35, illetve 40 év alatti alkotók speciális igényeit képviselő, érdekvédő alkotói csoport, számos tevékenységgel, a pályakezdés segítésével, utánpótlás gondozással.

700 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar PEN Club

A PEN világszervezet magyar tagozata, a legrégibb írói érdekvédő szervezet magyar csoportja, számos külföldi partnerrel szemben kell ellátnia feladatait, s képviselni a magyar álláspontot.

400 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

FISZ Fiatal Írók Szövetsége

A Magyar Írószövetség ifjúsági tagozatának is tekinthető, kifejezetten fiatal alkotók kezdeményezéseire létrejött formáció a beérkezés, elfogadottság nehézségeiben segíti a pályakezdő írókat.

500 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Írók Egyesülete

Hagyományosan, a Lyukasóra alkotói körét képviselő szervezet, mely a lap köré szerveződően fejti ki kulturális és hagyományápoló tevékenységét.

100 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Műfordítók Egyesülete

A speciális, Magyarországon különlegesen magas színvonalú szakma gyakorlóinak céljait, közös munkálkodását, határokon átívelő tevékenységét szolgálná a támogatás.

100 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

IBBY-
Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának Magyar Egyesülete

A nemzetközi legrangosabb gyermekkönyves (írók, illusztrátorok, grafikusok) szervezet magyar tagozata a magyarországi gyermekkultúra letéteményese, többféle tevékenységgel fedi le az egyre sürgetőbb olvasásértési- és esztétikai hiányok pótlását, s eleve magas nemzetközi tagdíjat szükséges fizetnie.

450 000

20.20.31.03. „Egyéb civil és nonprofit szervezetek”

Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete

A támogatás a legnagyobb hazai művészeti társadalmi szervezet második félévi működési támogatására és közcélú feladatainak ellátására szolgál.

29 000 000

20.20.31.05. „Kulturális társadalmi szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok”

Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete

A szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény 58. §-a által előírt meghatározott módszertani intézmények, a szociális módszertani feladatok és az ágazati irányításhoz kapcsolódó tevékenységek megvalósítása, szociális módszertani feladatok és az ágazati irányításhoz kapcsolódó tevékenységek megvalósítása a Dél-alföldi régióban. A szociális törvényben és a 3/2008. (IV. 15.) SZMM rendeletben előírt módszertani feladatok ellátásához működési támogatás révén az ágazatirányítás régióban történő megvalósítása.

16 600 000

20.20.16.01. „Szociális alap és szakosított ellátások, módszertani feladatok támogatása”

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület (Közép-
Magyarországi Regionális Módszertani Intézet)

A szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény 58. §-a által előírt meghatározott módszertani intézmények, a szociális módszertani feladatok és az ágazati irányításhoz kapcsolódó tevékenységek megvalósítása, szociális módszertani feladatok és az ágazati irányításhoz kapcsolódó tevékenységek megvalósítása a Közép-Magyarországi régióban. A szociális törvényben és a 3/2008. (IV. 15.) SZMM rendeletben előírt módszertani feladatok ellátásához működési támogatás révén az ágazatirányítás régióban történő megvalósítása.

52 000 000

20.20.16.01. „Szociális alap és szakosított ellátások, módszertani feladatok támogatása”

Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE)

Valamennyi írószervezetet tömörítő egyesület hivatalos jogkezelővé válásának egyik kritériuma hivatalos alkalmazott foglalkoztatása 2010. II. félévtől. Ennek költségeivel kívánja támogatni a kulturális terület az egyesületet, különösen, hogy 2011-re a 2008. évi CXVII. törvénnyel módosított hatályos szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény rendelkezései az adatgyűjtés vonatkozásában tartalmaznak előírásokat.

600 000

20/20/13/4 Művészeti tevékenységek támogatása

3. melléklet a 284/2010. (XII. 15.) Korm. rendelethez

A Vidékfejlesztési Minisztérium egyes fejezeti kezelésű előirányzataiból nyújtható egyedi támogatások

TÁMOGATANDÓ SZERVEZET NEVE

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE (FT)

TÁMOGATÁS JOGCÍME

EGYEDI TÁMOGATÁS INDOKOLÁSA

FORRÁS PONTOS MEGNEVEZÉSE

Mezőgazdasági Gépmúzeumért Alapítvány

300 000

Működési célú támogatás

A XII. Országos Mezőgazdasági Gépésztalálkozó megrendezéséhez történő költség-hozzájárulás

20.03.08.00 jogcímcsoport Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

Kárpátok-Tisza Nemzetközi Fejlesztési Szövetség

200 000

Működési célú támogatás

Árvízi építőtábor megszervezéséhez történő költség-hozzájárulás

20.03.08.00 jogcímcsoport Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

Magyar Biokultúra Szövetség

1 300 000

Működési célú támogatás

A Biokontroll c. tudományos lap kiadásához történő költség-hozzájárulás

20.03.08.00 jogcímcsoport Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

Esztergom Szentgyörgymező Kertbarátköri Egyesület

200 000

Működési célú támogatás

A 2010. augusztus 20-i új kenyér ünnepe rendezvény költségeihez történő hozzájárulás

20.03.08.00 jogcímcsoport Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség

150 000

Működési célú támogatás

A HUNGAROPACK Csomagolási verseny különdíjaihoz történő hozzájárulás

20.03.08.00 jogcímcsoport Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

Mezőföld Népfőiskolai Társaság

3 000 000

Működési célú támogatás

A népfőiskolai központ oktatási programjának megvalósításához történő hozzájárulás

20.03.08.00 jogcímcsoport Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

Galamb és Kisállattenyésztők Csorvási Egyesülete

200 000

Működési célú támogatás

A 2010. szeptember 11-én Csorváson megrendezett galamb és kisállatbemutató megrendezéséhez történő hozzájárulás

20.03.08.00 jogcímcsoport Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

Magyar Erdőgazda Szövetség

400 000

Működési célú támogatás

A 2010. évi működési költségekhez történő hozzájárulás

20.03.08.00 jogcímcsoport Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

Magyar Állatorvosok Világszervezete

300 000

Működési célú támogatás

A 2010. november 12–13-án megrendezett temesvári szakmai konferencia rendezési költségeihez történő hozzájárulás

20.03.08.00 jogcímcsoport Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

Országos Erdészeti Egyesület

500 000

Működési célú támogatás

A XIV. Erdők Hete rendezvényről készült kiadvány elkészítéséhez hozzájárulás

20.03.08.00 jogcímcsoport Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

Országos Erdészeti Egyesület

300 000

Működési célú támogatás

A klímaváltozás hatása a jövő erdőgazdálkodására” című, Erdélyben megrendezett X. Erdészeti Konferencián való részvétel költségeihez történő hozzájárulás

20.03.08.00 jogcímcsoport Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

Tudományos Filmműhely Egyesület

1 800 000

Működési célú támogatás

Vidékfejlesztési, stratégiai témájú ismeretterjesztő dokumentumfilm költségeihez történő hozzájárulás

20.03.08.00 jogcímcsoport Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

Afrikai–Magyar Egyesület

500 000

Működési célú támogatás

A 2010. október 1-jén megtartott energetikai konferencia anyagainak kiadásához történő hozzájárulás

20.03.08.00 jogcímcsoport Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

GATE Zöldklub

380 000

Működési célú támogatás

Az erdélyi testvérgimnázium tanulóinak magyarországi kirándulási költségeihez történő hozzájárulás

20.03.08.00 jogcímcsoport Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

Független Ökológiai Központ Alapítvány

600 000

Működési célú támogatás

Imreh István: A rendtartó székely falu című kötet megjelentetési költségeihez történő hozzájárulás

20.03.08.00 jogcímcsoport Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

Korall Társadalomtörténeti Egyesület

300 000

Működési célú támogatás

Könyvbemutató rendezvény költségeihez történő hozzájárulás

20.03.08.00 jogcímcsoport Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA

9 000 000

Működési célú támogatás

A Közép-európai Fiatal Gazda Központ (CERYC) működési költségeihez történő hozzájárulás.
Az AGRYA a 2007–2011. évekre vonatkozóan rendelkezik a CERYC működési költségeihez való kormányzati hozzájárulással

20.03.08.00 jogcímcsoport Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

Európai Élelmiszerlánc Parlament

35 000 000

Működési célú támogatás

2010. augusztus 17–22. között megrendezésre került X. Jubileumi Húshigiéniai és Húsvizsgálati Világkongresszus megrendezéséhez

20.14.00.00 Fejezeti általános tartalék

Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány

500 000

Működési célú támogatás

A 2010. évi „Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenyben kiemelkedően teljesítő város és falu részére különdíj adományozása

20.2.14.00 Állami feladatok költséghatékony átvállalása az NKP megvalósításában

Akarat Diáksport Egyesület

1 000 000

Működési célú támogatás

A szervezet 2010. évi környezetvédő, szemléletformáló és kutatási tevékenységének támogatása

20.2.14.00 Állami feladatok költséghatékony átvállalása az NKP megvalósításában

TermészetBúvár Alapítvány

4 000 000

Működési célú támogatás

A Természet Búvár magazin megjelentetéséhez kiegészítő támogatás nyújtása

20.2.14.00 Állami feladatok költséghatékony átvállalása az NKP megvalósításában

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

1 550 000

Működési célú támogatás

Mindennapi Madaraink Monitoringja meta – 2010. évi adatok átvétele
II. ütemű kifizetés határideje: 2011. április 30.

01.00.00. „VM igazgatás”

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

3 000 000

Működési célú támogatás

A vonuló madarakról szóló hazai és nemzetközi jogszabályok, illetve egyezmények végrehajtása alapján a madárgyűrűzési program működtetéséhez történő hozzájárulás.
II. ütemű kifizetés határideje: 2011. május 15.

01.00.00. „VM igazgatás”

Tudományos és Technológiai Alapítvány

3 125 000

Működési célú támogatás

Az európai faipar átalakulásának népszerűsítése

01.00.00. „VM igazgatás”

Bódi Ferenc Társadalomtudományi és Művészeti Közhasznú Alapítvány

1 000 000

Működési célú támogatás

A „FALU” című szaklap kiadási költségeihez történő hozzájárulás

20.03.02. „agrárkutatás, tanüzemek, szakképzés támogatása”

Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület

500 000

Működési célú támogatás

„BioPorta” füzetek 4 számának megjelentetési költségeihez történő hozzájárulás

20.03.08. „ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása”

Írók Alapítványa – Széphalom Könyvműhely

1 000 000

Működési célú támogatás

dr. Zalaváry István: Genetikailag módosított c. könyvének kiadási költségeihez történő hozzájárulás

20.03.08. „ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása”

Romániai Magyar Gazdák Egyesülete

3 000 000

Működési célú támogatás

A határon túli magyar területek magyar gazdatársadalmának szülőföldön tartása

20.03.04. Magyar–Román regionális kutató-oktató központ támogatása

Észak-Vajdasági Földműves Egyesület

3 000 000

Működési célú támogatás

A határon túli magyar területek magyar gazdatársadalmának szülőföldön tartása

20.03.04. Magyar–Román regionális kutató-oktató központ támogatása

Kárpátaljai Magyar Agrárvállalkozók Egyesülete

3 000 000

Működési célú támogatás

A határon túli magyar területek magyar gazdatársadalmának szülőföldön tartása

20.03.04. Magyar–Román regionális kutató-oktató központ támogatása

Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség

1 000 000

Működési célú támogatás

Teszt Plussz közszolgálati fogyasztóvédelmi magazin kiadási költségeihez való hozzájárulás

20.14.00.00 Fejezeti általános tartalék

Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság

1 500 000

Működési célú támogatás

Geodézia és Kartográfia című szaklap kiadási költségeihez való hozzájárulás

20.14.00.00 Fejezeti általános tartalék

4. melléklet a 284/2010. (XII. 15.) Korm. rendelethez

A Belügyminisztérium egyes fejezeti kezelésű előirányzataiból nyújtható egyedi támogatások

Támogatandó társadalmi szervezet

Támogatandó feladat

Támogatás összege (Ft)

Forrás pontos megnevezése

Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete

a szervezet feladataihoz, működési kiadásaihoz való hozzájárulás

700 000

„Szakszervezetek támogatása”

Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete

a szervezet feladataihoz, működési kiadásaihoz való hozzájárulás

4 200 000

„Szakszervezetek támogatása”

Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete

a szervezet feladataihoz, működési kiadásaihoz való hozzájárulás

1 200 000

„Szakszervezetek támogatása”

Polgári Védelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége

a szervezet feladataihoz, működési kiadásaihoz való hozzájárulás

600 000

„Szakszervezetek támogatása”

Katasztrófavédelmi Dolgozók Szakszervezete

a szervezet feladataihoz, működési kiadásaihoz való hozzájárulás

600 000

„Szakszervezetek támogatása”

Országházi Dolgozók Érdekképviseleti Szövetsége

a szervezet feladataihoz, működési kiadásaihoz való hozzájárulás

200 000

„Szakszervezetek támogatása”

1

A rendeletet a 222/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 2. § 275. pontja hatályon kívül helyezte 2014. szeptember 5. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 1. §-át.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére