BÜ BH 2010/292
BÜ BH 2010/292
2010.11.01.
Amennyiben az elkövető jogtalan eltulajdonítási célzata már az erőszak vagy a közvetlen fenyegetés kifejtése előtt vagy alatt is fennállt, az idegen dolog ilyen módon történő elvétele nem kifosztás, hanem rablás [Btk. 321. § (1) bek., 322. § (1) bek. b) pont].
A városi bíróság a 2006. október 26-án meghozott ítéletével az I. r. terheltet társtettesként elkövetett rablás bűntette és lopás vétsége miatt halmazati büntetésül 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, egyben elrendelte egy korábbi – eredetileg felfüggesztett – szabadságvesztésének végrehajtását is.
A tényállás a következőket tartalmazza:
2005. szeptember 24-én hajnali 3 óra körül az ittas állapotban lévő I. és II. r. terhelt a vasútállomás előtt meglátta a padon ülő N. B. és B. A. sértettet. Odaléptek hozzájuk úgy, hogy az I. r. terhelt N. B.-vel, II. r. terhelt pedig B. A.-val szemben állt meg. Az erősen ittas II. r. terhelt B. A.-tól papírzsebkendőt kért, míg az I. r. terhelt megkérdezte a sértetteket, hogy mennyi az idő. N. B. a közterületi órára pillantva közölte, hogy 3 óra 30 perc. Ezt követően az I. r. terhelt az iránt érdeklődött B. A.-tól, hogy milyen típusú mobiltelefonja van. A sértett – tartva attól, hogy meg akarják szerezni a telefonját – azt válaszolta, hogy a mobilját otthon hagyta. Közben a II. r. terhelt a kibontott csomagból egy papírzsebkendőt visszadobott B. A.-nak, az I. r. terhelt pedig közölte, hogy „ebbe fogod majd törölni a véres orrodat!”. Az I. r. terhelt e kijelentésétől mindkét sértett nagyon megijedt.
Az I. r. terhelt ekkor közölte B. A. sértettel, hogy amennyiben nem mutatja meg a mobiltelefonját, úgy a II. r. terhelt annyira szájba fogja rúgni, hogy az összes foga kihullik. Bár a II. r. terhelt erre nem reagált, B. A. még jobban megrémült a terheltektől, s a nála lévő – 20 000 forint értékű – telefont átadta a II. r. terheltnek, aki azért a kezét nyújtotta. Ezt követően a II. r. terhelt nézegetni kezdte a telefont.
Az I. r. terhelt ekkor N. B.-hoz fordult, s kérdezte, hogy neki milyen típusú telefonja van. A sértett – mert félt a terheltektől – elővette 16 000 forint értékű mobiltelefonját, amelyet a kezében tartott. Az I. r. terhelt a készüléket kihúzta a sértett kezéből, majd a II. r. terhelthez fordulva kijelentette, hogy „nem történt rablás, mert a sértettek önként adták át a telefonjaikat”.
Ezután a terheltek elhagyták a helyszínt. Az I. r. terhelt még visszafordult és gúnyosan közölte a sértettekkel, hogy a közelben van egy telefonfülke, a rendőrség hívószáma pedig 107-es.
A II. r. terhelt a nála lévő telefont utóbb átadta az I. r. terheltnek, aki azt – és a másik készüléket is – értékesítette. B. A. telefonját a nyomozó hatóság később lefoglalta, s azt a sértettnek kiadta.
A városi bíróság a N. B. sérelmére megvalósított cselekményt – eltérve a vádirati minősítéstől – nem rablás bűntettének, hanem a Btk. 316. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés I. fordulata szerint minősülő lopás vétségeként értékelte. Álláspontja szerint ugyanis a terheltek e sértettel szemben fenyegetést sem közvetve, sem közvetlenül nem alkalmaztak, nem utaltak arra, hogy úgy járhat, mint B. A. N. B.-t az I. r. terhelt nem szólította fel a telefon átadására, azt a sértett csupán azért tette meg, mert feltételezte, hogy a bántalmazására fog sor kerülni. Ez a sértetti feltételezés azonban a bűncselekmény súlyosabb – rabláskénti – minősítését nem alapozza meg.
A kétirányú fellebbezések alapján másodfokon eljáró megyei bíróság a 2007. március 8-án kihirdetett ítéletével az I. r. terhelt tekintetében akként változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy a lopás vétségeként felrótt bűncselekményt kifosztás bűntettének minősítette. Egyebekben helybenhagyta az ítéletet.
A másodfokú bíróság a jogi indokolás körében hivatkozott arra, hogy a terheltek N. B.-val szemben – a telefonjának megszerzése érdekében – valóban nem alkalmaztak sem erőszakot, sem fenyegetést. N. B. azonban nem szabad akaratából cselekedett, hanem azért, mert a B. A. sérelmére előzőleg véghezvitt rablás kapcsán kifejtett fenyegetés hatása alatt állt. Ez a – befejezett bűncselekmény által kiváltott – fenyegetettség indította a sértettet arra, hogy a telefonját átadja. Ekként pedig az I. r. terhelt e cselekményével a Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti kifosztás bűntettét valósította meg.
A jogerős ügydöntő határozat ellen az I. r. terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt. Álláspontja szerint cselekményének törvényes minősítése 2 rendbeli bűnsegédként elkövetett lopás vétsége lett volna, így viszont a vele szemben kiszabott szabadságvesztés törvénysértően eltúlzott. Egyrészt ugyanis a sértettekkel szemben erőszakot, fenyegetést nem alkalmazott, másrészt a sértettek a telefonjukat önként adták át.
A Legfőbb Ügyészség az átiratában – és a nyilvános ülésen jelen lévő ügyész is – alaptalannak tartva az indítványt – a megtámadott határozatok hatályban fenntartását indítványozta.
Az I. r. terhelt kiegészítette a felülvizsgálati indítványát azzal, hogy az eljárás során a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti abszolút eljárási szabálysértés is történt. Nevezetesen az 1998. július 1-jén hatályba lépett 1998. évi XI. törvény 127. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezett, hogy a kamarának az alapszabályát – így a Magyar Ügyvédi Kamarájét is – hat hónapon belül kell megalkotnia. Minthogy a Magyar Ügyvédi Kamara csak az előbbi jogvesztő határidő letelte után, 1999. március 8-án alkotta meg az alapszabályát, jogellenesen működik, így jogi értelemben nem is létezik. Nem létező kamarának pedig tagsága sem lehet. Ezért 1998. július 1-jétől kezdődően egyetlen jogi képviselet sem volt törvényes, következésképpen a jelen büntetőügyben – amelyben a védelem kötelező volt – védő nem vett részt. Ez pedig feltétlen hatályon kívül helyezési ok.
A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
A Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontja szerint valóban felülvizsgálati ok, ha a bíróság határozatának meghozatalára a Be. 373. §-a (1) bekezdésének II/b. pontjában megjelölt szabálysértéssel került sor, nevezetesen amennyiben – kötelező védelem esetén – a tárgyalást a védő távollétében tartották meg.
A Be. 44. §-ának (1) bekezdése értelmében védőként meghatalmazás vagy kirendelés alapján ügyvéd, illetőleg külön törvényben foglalt feltételek esetén európai szakjogász járhat el. Ügyvéd pedig az, aki területi kamarai tagsággal rendelkezik, amelyet arcképes ügyvédi igazolvány felmutatásával igazol.
A jelen ügyben kötelező volt a védelem, s az I. r. terhelt kirendelt védője – a terhelt által sem vitatottan – az elsőfokú bírósági tárgyaláson és a másodfokú nyilvános ülésen részt is vett, ekként a Be. 373. §-a (1) bekezdésének II/d. pontja alá tartozó súlyos perjogi szabálysértés nem valósult meg. Az a tény, hogy az ügyvédek országos szakmai és érdekképviseletét ellátó Magyar Ügyvédi Kamara alapszabályának megalkotására mely időpontban kerül sor, a büntetőeljárási szabályok alkalmazása szempontjából közömbös.
A Be. 423. §-ának (1) bekezdéséből kitűnően a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ügydöntő határozatban rögzített tényállás az irányadó, annak támadására nincs lehetőség.
A megállapított tényállásból pedig egyértelmű, hogy a terheltek eleve azzal a céllal léptek oda a fiatalkorú sértettekhez, hogy mindkettőjüktől jogtalanul eltulajdonítsák a telefont. Az I. r. terhelt a testi épség elleni közvetlen fenyegetést B. A.-nek címezte ugyan, ám ez – amint azt az elsőfokú bíróság ítéletének tényállása a 4. oldalon tartalmazza is – N. B. sértettben is félelmet, ijedtséget keltett, hiszen a sértettek a hajnali órákban néptelen vasútállomás előtti téren segítségre, védelemre nem számíthattak. N. B.-ot e fenyegetés indította arra, hogy – az ellenállást meg sem kísérelve – elővegye a mobiltelefonját, amelyet azután az I. r. terhelt kihúzott a kezéből.
A kifosztásnak a Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írt fordulata esetén az elkövető az erőszakot vagy kvalifikált fenyegetést más bűncselekmény során fejti ki, s az idegen dolog eltulajdonítására irányuló szándéka csupán ezt követően alakul ki. Ha azonban a lopási célzat már az erőszak vagy közvetlen fenyegetés kifejtése előtt vagy alatt is fennállt, az idegen dolog jogtalan eltulajdonítás végett ilyen módon történő elvétele nem kifosztásként, hanem rablásként értékelendő.
Minthogy a terheltekben az a szándék, hogy N. B. telefonját is megszerzik, nem a B. A. sérelmére véghezvitt cselekményt követően alakult ki, hanem már azt megelőzően elhatározták, s az I. r. terhelt testi épség elleni közvetlen fenyegetést tartalmazó kijelentése az adott helyzetben N. B. sértettre is akaratbénítólag hatott, az e sértett sérelmére véghezvitt cselekmény nem a lopás, illetve a kifosztás, hanem a rablás bűncselekményének tényállását meríti ki. Ehhez képest a vádiratban megjelölt jogi minősítés – 2 rendbeli társtettesként elkövetett rablás bűntette – volt a helyes.
A Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint azonban nem a cselekmény téves jogi minősítése a felülvizsgálati ok, hanem az, ha ennek folytán törvénysértő büntetés kiszabására került sor. Az I. r. terheltet érintően viszont – az N. B.-vel szemben megvalósított cselekmény jogi értékelésétől függetlenül – erről nincs szó. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adva helyt, a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján az I. r. terhelt tekintetében hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. III. 279/2009.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás