BÜ BH 2010/319
BÜ BH 2010/319
2010.12.01.
I. Az adócsalást a vezető tisztségviselő megtévesztésével közvetett tettesként valósítja meg a betéti társaság gazdasági tevékenységét ténylegesen irányító kültagja, aki az általa készített és az adóhatósághoz benyújtott valótlan tartalmú adóbevallást az adókötelezettség teljesítésére jogosult, de a társaság gazdasági tevékenységében részt nem vevő, arról érdemi információval nem rendelkező beltaggal íratja alá [Btk. 20. § (2) bek., 310. § (1) bek.].
II. Rövidített indokolás alkalmazásának minden olyan esetben helye van, amikor az ügydöntő határozat még az elsőfokú bírósági eljárásban jogerőre emelkedik függetlenül attól, hogy azt az érdekeltek eleve tudomásul vették, avagy a bejelentett fellebbezésüket még a részletesen indokolt ügydöntő határozat írásba foglalása és felterjesztése előtt visszavonták [Be. 259. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság a 2008. év december hó 10. napján kihirdetett és 2008. év december hó 12. napján első fokon jogerőre emelkedett ítéletével K. R. terheltet bűnösnek mondta ki 1 rendbeli folytatólagosan, jelentős értékre, elkövetett adócsalás bűntettében [Btk. 310. § (1) bek., (3) bek., Btk. 12. § (2) bek.], és 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében [Btk. 276. §, Btk. 12. § (2) bek.].
Ezért őt halmazati büntetésül, mint visszaesőt 1 év 4 hónap börtönre, mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Ellenben 2 rendbeli számvitel rendje megsértésének bűntette [Btk. 289. § (1) bek. b) pont, (4) bek. b) pont] miatt emelt vád alól felmentette.
A megállapított tényállás lényege szerint a 2003. év október hó 9. napján megalakított M. Bt. beltagja K. Á.-né, míg kültagja K. R. terhelt volt. A gazdasági társaság 2005. év szeptember hó 23. napján elhatározta a Bt. végelszámolással történő megszüntetését. A végelszámolás kezdő napja 2005. év október hó 20. napja volt, végelszámolónak H. A.-nét jelölték ki.
A gazdasági társaság a megalakulásától 2005. év december hó 15. napjáig tartó időszakban gazdasági tevékenységet folytatott. A társaság tényleges képviseletét, a gazdasági tevékenységének irányítását, a kivitelezési munkák szervezését, lebonyolítását, a könyvelővel való kapcsolattartást, a társaságot terhelő számviteli kötelezettségek teljesítését ténylegesen K. R. terhelt látta el. K. Á.-né a társaság gazdasági tevékenységében nem vett részt, arról érdemi információval nem rendelkezett.
K. Á.-né a M. Bt. nevében az APEH Z. Megyei Igazgatóságához áfa adónemben 2004. évben, valamint a 2005. év I. és II. negyedévében benyújtott adóbevallásokat K. R. terheltben megbízva, az azokban feltüntetett adatok valótlanságáról nem tudva írta alá. K. R. terhelt a végelszámolót a gazdasági tevékenység folytatásáról, annak árbevételéről és az adófizetési kötelezettségről ugyancsak nem tájékoztatta.
A M. Bt. a 2004. adóévben az adóhatóságot valótlan tartalmú adóbevallások benyújtásával megtévesztette és áfa adónemben 12 883 000 forinttal csökkentette az állami adóbevételt, részletezve oly módon, hogy az elvont adó összege a II. negyedévben 3 034 000 forint, a III. negyedévben 3 563 000 forint, míg a IV. negyedévben 6 286 000 forint volt.
A M. Bt. a 2005. adóévben valótlan tartalmú adóbevallások benyújtásával, illetve jelentős tények elhallgatásával az adóhatóságot megtévesztette, így áfa adónemben 27 153 000 forinttal csökkentette az adóbevételt oly módon, hogy az elvont adó összege I. negyedévben 5 116 000 forint, II. negyedévben 10 915 000 forint, III. negyedévben 5 827 000 forint és a IV. negyedévben 5 295 000 forint volt.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) és c) pontja alapján. Az indítvány szerint a terhelt nem volt a M. Bt. vezető tisztségviselője, csak a kültagja, aki a társaság üzletvezetésére és képviseletére nem jogosult. A gazdasági társaságot a vezető tisztségviselő – betéti társaság esetén a beltag – vezeti, képviseli, az adóhatóság irányába ő járhat el, ő áll adójogi jogviszonyban. Az elkövetéskor hatályos Gt. 22. §-ának (3) bekezdése szerint a vezető tisztségviselői feladat csak személyesen látható el, képviseletnek nincs helye. Miután a terhelt nem volt a társaság vezető tisztségviselője, ezért az adócsalás bűntettét tettesként nem követhette el.
A bíróság nem tett eleget az indokolási kötelezettségének. A Be. 259. § (1) bekezdésének rendelkezése ugyanis a rövidített ítélet készítését akkor teszi lehetővé, ha a kihirdetés útján közölt határozat ellen sem az ügyész, sem a vádlott, sem a védő nem jelentett be fellebbezést. Jelen ügyben azonban mind a terhelt, mind a védő bejelentette a fellebbezést. Az a körülmény, hogy azt utóbb visszavonták, nem eredményezheti az eljárási jogszabály kiterjesztő értelmezését, mert annak a büntetőjogban nincs helye.
Az ítéleti tényállás nem tartalmazza az elkövetés időpontját sem. Ennek azért van jelentősége, mert 2005. szeptember 1. napjával változott az adócsalás tényállása, és abban az elkövetési magatartás is. Az ítélet szerint a terhelt a terhére rótt bűncselekményt a módosítás előtt és utána is elkövette, ennél fogva – a Btk. 2. §-ának alkalmazására figyelemmel – az elkövetési idő megállapítása nem mellőzhető.
Az ítélet indokolása nem tartalmazza az elkövetési érték megállapításának a megalapozását, továbbá azt sem, hogy a terhelt milyen okiratra követte el a magánokirat-hamisítást, a hamisított okiratot milyen eljárásban, mikor használta fel, a felhasználás járt-e jog vagy kötelezettség keletkezésével.
A bíróság nem vette figyelembe, hogy a betéti társaság 2005. év október hó 20. napjától végelszámolási eljárás alá került. A végelszámoló H. A. lett, ennek ellenére a marasztaló döntés az ezt követő időszakra vonatkozó adóbevétel csökkenést is a terhelt terhére rótta.
A védő figyelemmel arra, hogy a terhelt bűnösségének a megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével, illetve eljárási szabálysértéssel került sor, a megtámadott határozat megváltoztatását és a törvénynek megfelelő határozat hozatalát indítványozta.
A Legfőbb Ügyészség az átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta.
A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 86. és 102. §-ai, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 7. §-ának (2) bekezdése alapján az adókötelezettség teljesítése a társaság képviseletére jogosult beltagot terheli. Az irányadó tényállás szerint azonban a cégnyilvántartás szerinti beltag, a társaság gazdasági tevékenységében nem vett részt, arról érdemi információval nem rendelkezett. Az adóbevallásokat K. R. terhelt készítette el, azokat K. Á.-né a terheltben megbízva, az azokban feltüntetett adatok valótlanságáról nem tudva írta alá.
Terhelt a tévedésbe ejtett vezető tisztségviselő felhasználásával valósította meg a bűncselekményt, ezért magatartása közvetett tettesként elkövetett adócsalásnak minősül, így az eljáró bíróság nem sértett anyagi jogi szabályt, amikor büntetőjogi felelősségét, tettesként megállapította.
Hasonló okból törvényes a végelszámolási eljárás során elmulasztott adóbevallások miatti büntetőjogi felelősség megállapítása is. A tényállás alapján a terhelt a végelszámolót is megtévesztette, amikor a gazdasági tevékenység folytatásáról, annak árbevételéről és így az adófizetési kötelezettségről nem tájékoztatta.
Az indokolási kötelezettség elmulasztása sem állapítható meg.
A Be. nem tesz különbséget a nyomban tudomásul vett, illetve a fellebbezés visszavonása miatt jogerőre emelkedett ítélet között. Ezt az álláspontot erősíti az a körülmény is, hogy a Be. 259. §-ának (2) bekezdése a több terheltet érintő ügydöntő határozat esetén a rövidített indokolás alkalmazását nem a fellebbezés bejelentésétől, hanem a határozat első fokon történő jogerőre emelkedésétől teszi függővé. A jogszerűen alkalmazott rövidített indokolásban a tényállás megfelelő részletességgel szerepel.
Az iratok alapján a Be. 373. § (1) bekezdésének I. b) vagy c) pontjában, illetve a II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott egyéb eljárási szabályszegés sem volt megállapítható.
Mindezekre tekintettel a Legfőbb Ügyészség azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak ne adjon helyt, és a Be. 425. §-a szerinti nyilvános ülésen, a megtámadott határozatot – a Be. 426. §-a alapján – hatályában tartsa fenn.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt alaptalannak, a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát alaposnak találta.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy történt-e olyan, a felülvizsgálat alapjául szolgáló eljárási szabálysértés, amely a jogerős marasztaló döntés érdemi vizsgálatát eleve kizárhatja.
Felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján – akkor van helye, ha a bíróság határozatának meghozatalára a 373. § (1) bekezdésének I. b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor.
Az indítvány szerint a bíróság nem tett eleget az indokolási kötelezettségének, mert a rövidített ítélet készítésének a Be. 259. §-ának (1) bekezdésében foglalt feltételei nem álltak fenn.
A Be. 259. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a kihirdetés útján közölt ügydöntő határozat ellen sem az ügyész, sem a vádlott, sem a védő nem jelentett be fellebbezést, a határozat indokolása csupán a tényállásból és az alkalmazott jogszabályok megjelöléséből is állhat. A felmentő ítélet indokolásában a tényállás is mellőzhető.
E rendelkezés megsértése önmagában felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható, ám ha a bíróság – akár e rendelkezéstől is függetlenül – az indokolási kötelezettségét nem teljesíti, az már a felülvizsgálat alapjául szolgálhat.
A Be. 373. §-a (1) bekezdésének III/a) pontja úgy rendelkezik, hogy a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a bűnösség megállapítása, a felmentés, az eljárás megszüntetése, a cselekmény jogi minősítése vagy a büntetés kiszabása, illetve az intézkedés alkalmazása tekintetében az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan. A Be. hivatkozott rendelkezésének a megsértésére pedig a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján felülvizsgálat alapítható.
A Legfelsőbb Bíróság az indokolási kötelezettség elmulasztását sérelmező részében a felülvizsgálati indítványt alaptalanak találta.
Kétségtelen tény, hogy az ügydöntő határozat 2008. év december hó 10-én történt kihirdetésekor a terhelt és védője fellebbezést jelentett be és a Be. 259. §-ának (1) bekezdése alapján rövidített indokolás akkor készíthető, ha a kihirdetés útján közölt ügydöntő határozat ellen sem az ügyész, sem a vádlott, sem a védő nem jelentett be fellebbezést.
Bár a védő arra tévesen hivatkozott, hogy a büntetőeljárási jogban kiterjesztő értelmezésnek nincs helye, erre a vizsgált rendelkezés alkalmazásához nem is volt szüksége az eljárt bíróságnak. E norma valódi tartalma ugyanis a védő álláspontjától eltér.
A norma valódi tartalmának meghatározásához – amint arra a legfőbb ügyész is helyesen hivatkozott – segítségül szolgálhat a vizsgált § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés, amely szerint: ha az ügydöntő határozat több vádlottat érint, az indokolás az (1) bekezdés szerinti formában is írásba foglalható az olyan vádlott tekintetében, akivel szemben az ügydöntő határozat első fokon jogerőre emelkedett. E rendelkezés tehát nem hagy kétséget a felől, hogy több vádlott esetén a rövidített indokolás alkalmazásának az egyetlen feltétele, hogy az érintett vádlott tekintetében az ügydöntő határozat első fokon emelkedjék jogerőre.
A Be. 259. §-ában foglalt szabály pergazdaságossági célokat szolgál. Az a rendeltetése, hogy amennyiben a kihirdetés útján közölt elsőfokú ítéletben mind a vádló, mind pedig a vádlott és a védő megnyugszik, a döntés elfogadásában közöttük egyetértés van, akkor a bíróságot mentesítse a részletes indokolás általános kötelezettsége alól. Ezért helyes az az egyébként következetes ítélkezési gyakorlat, amely szerint a Be. 259. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásának minden olyan esetben helye van, amikor az ügydöntő határozat még az elsőfokú bíróság eljárásában jogerőre emelkedik, függetlenül attól, hogy azt az érdekeltek eleve tudomásul vették, avagy a bejelentett fellebbezésüket még a részletesen indokolt ügydöntő határozat írásba foglalása és felterjesztése előtt visszavonták.
Természetesen annak is megvan a belső indoka, hogy a 259. § (1) és (2) bekezdésének a megszövegezése nem azonos, tehát az (1) bekezdés nem azt a feltételt támasztja, hogy annak a vádlottnak az ügyében alkalmazható az ott írt rendelkezés, akivel szemben az ügydöntő határozat első fokon jogerőre emelkedett. Rövidített ügydöntő határozat készítésére ugyanis értelemszerűen csak akkor és addig van lehetőség, amíg az iratok felterjesztésére a másodfokú bírósághoz nem kerül sor. Az érdekeltek azonban a fellebbezést az iratok felterjesztését követően is visszavonhatják egészen addig, amíg a másodfokú bíróság az ügydöntő határozatának meghozatala céljából visszavonul, illetve, amíg a másodfokú ügydöntő (vagy hatályon kívül helyezés esetén nem ügydöntő) határozatát meg nem hozta. Az elsőfokú bíróság ügydöntő határozata ilyenkor is a visszavonás (másodfokú bírósághoz történő megérkezésének) napjával első fokon emelkedik jogerőre.
Miután a terhelt és a védője az ítélet kihirdetésekor bejelentett fellebbezésüket 2008. év december hó 12-én visszavonták, így a határozat írásba foglalásakor – 2008. év december hó 17-én – már nem volt olyan jogorvoslati nyilatkozat, mely a rövidített indokolás alkalmazását kizárta volna. Helyesen állapította meg tehát a legfőbb ügyész is az írásbeli átiratában, hogy a Be. a rövidített indokolás készítése körében nem tesz különbséget a nyomban tudomásul vett, illetve a fellebbezés visszavonása miatt jogerőre emelkedett határozat között.
Felülvizsgálati indítványában a védő olyan anyagi jogszabálysértésekre is hivatkozott, amelyek a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a jogerős ügydöntő határozat felülvizsgálatát megalapozhatják.
Az indítvány szerint az ítéleti tényállás nem tartalmazza az elkövetés időpontját. Ennek azért van jelentősége, mert 2005. év szeptember hó 1. napjával változott az adócsalás tényállása, és abban az elkövetési magatartás is. Az ítélet szerint a terhelt a terhére rótt bűncselekményt a módosítás előtt és utána is elkövette, ennél fogva – a Btk. 2. §-ának alkalmazására figyelemmel – az elkövetési idő megállapítása nem mellőzhető.
A Legfelsőbb Bíróság – a legfőbb ügyész indítványával egyezően – mindenekelőtt arra mutat rá, hogy a folytatólagosan elkövetett adócsalás a 2005. évi IV. negyedévre vonatkozó adóbevallási kötelezettség megsértésével (elmulasztásával) 2006. év január hó 20. napján vált befejezetté, következésképpen az elbírálása során kizárólag az akkor hatályban lévő büntető jogszabály vehető figyelembe. Tévesen hivatkozott tehát a védő arra, hogy az időbeli hatály szabályának az alkalmazása ebben az ügyben egyáltalán felmerülhet.
Utal azonban a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a terhelt cselekménye mind a Btk. 310. § (1) bekezdésének a 2005. év szeptember hó 1. napjával történt módosítását megelőzően, mind azután egyaránt és ugyanúgy büntetendő volt, a norma szövegének az egyébként nem érdemi változtatása a cselekmény büntetőjogi értékelését semmiben sem érintette, befolyásolta. Ilyen körülményre a védő sem hivatkozott, tehát nem állította, hogy a változás akár a terhelt terhére rótt cselekmény büntetendőségét, akár a kilátásba helyezett, illetve kiszabható büntetést befolyásolta volna.
A védő felülvizsgálati indítványa szerint a terhelt nem volt a M. Bt. vezető tisztségviselője, csak a kültagja, aki a társaság üzletvezetésére és képviseletére nem jogosult. A gazdasági társaságot a vezető tisztségviselő – betéti társaság esetén a beltag – vezeti, képviseli, az adóhatóság irányába ő járhat el, ő áll adójogi jogviszonyban. Miután a vezető tisztségviselői feladat csak személyesen látható el és a terhelt nem volt a társaság vezető tisztségviselője, ezért az adócsalás bűntettét tettesként nem követhette el. Ugyanez irányadó a 2005. év október hó 20. napjától indult végelszámolás időszakára is.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett a védő felülvizsgálati indítványával abban, hogy – a legfőbb ügyész átiratában részletezett jogszabályoknak is megfelelően – az adócsalás bűncselekményének közvetlen tettese a terhelt nem lehetett, azt tettesként csak a bt. beltagja, illetve a kijelölt végelszámoló követhette volna el.
A felülvizsgálati eljárásban kötelezően irányadó tényállás szerint azonban a társaság tényleges képviseletét, a gazdasági tevékenységének irányítását, a kivitelezési munkák szervezését, lebonyolítását, a könyvelővel való kapcsolattartást, a társaságot terhelő számviteli kötelezettségek teljesítését ténylegesen K. R. terhelt látta el. K. Á.-né a társaság gazdasági tevékenységében nem vett részt, arról érdemi információval nem rendelkezett és 2004. évben, valamint a 2005. év I. és II. negyedévében benyújtott adóbevallásokat K. R. terheltben megbízva, az azokban feltüntetett adatok valótlanságáról nem tudva írta alá. K. R. terhelt a végelszámolót a gazdasági tevékenység folytatásáról, annak árbevételéről és az adófizetési kötelezettségről ugyancsak nem tájékoztatta.
Következetes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy ún. közvetett tettesség állapítható meg, ha az elkövető más, a tévedése miatt nem büntethető személyt, mint eszközt használ fel a bűncselekmény elkövetéséhez. K. R. terhelt a bt. tévedésben lévő beltagját, K. Á.-nét használta fel a terhére megállapított bűncselekmények elkövetéséhez, majd H. A. végelszámolót is tévedésben tartotta abban a kérdésben, hogy egyáltalán folytatott-e gazdasági tevékenységet a társaság és volt-e árbevétele, amely az adófizetési kötelezettségét megalapozhatta volna.
Nem tévedett tehát az eljárt bíróság, amikor (közvetett) tettesi elkövetői minősége alapján a büntetőjogi felelősségét megállapította.
Sérelmezte a védő az indítványában, hogy az ítélet indokolása nem tartalmazza az elkövetési érték megállapításának a megalapozását, továbbá azt sem, hogy a terhelt milyen okiratra követte el a magánokirat-hamisítást, a hamisított okiratot milyen eljárásban, mikor használta fel, a felhasználás járt-e jog vagy kötelezettség keletkezésével.
A Legfelsőbb Bíróság ezzel összefüggésben azt állapította meg, hogy a jogszerűen alkalmazott rövidített indokolásban a tényállás megfelelő részletességgel szerepel. Az adóbevétel-csökkenés meghatározásának módja nem a tényállás része. E körben elegendő a csökkenés mértékének az összegszerű megjelölése.
Az irányadó tényállás végül tartalmazza, hogy az adóbevallások valótlan adatokat tartalmaztak 2004. II-IV. negyedévében, majd 2005. I-II. negyedévében. Ennek alapján nem merült fel indokolt kétség abban a tekintetben, hogy a bíróság ezt értékelte folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségeként. Az adóbevallások elkészítésében és felhasználásában a terhelt ugyancsak közvetett tettesként működött közre.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság – a Legfőbb Ügyészség indítványával egyezően – azt állapította meg, hogy a bíróság a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése nélkül mondta ki K. R. terhelt bűnösségét a folytatólagosan elkövetett adócsalás és a folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás bűncselekményében.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság – miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles – a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat – a Be. 426. §-a alapján – hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. II. 569/2009.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás