• Tartalom

33/2010. (IV. 16.) KHEM–ÖM együttes rendelet

33/2010. (IV. 16.) KHEM–ÖM együttes rendelet

a helyi közösségi közlekedés támogatásáról1

2010.04.22.

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 5. számú melléklet 10. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 133/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés a) pontjában, valamint az önkormányzati miniszter feladat- és hatásköréről szóló 132/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörünkben eljárva – a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendeljük el:

1. § (1) A központi költségvetés által biztosított támogatást (a továbbiakban: támogatás) az a helyi közösségi közlekedéssel (a továbbiakban: helyi közlekedés) rendelkező települési önkormányzat (a továbbiakban: önkormányzat) igényelheti, amely az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Atv.) 2. § c) pontjában, a 3. § (4) bekezdés a) pontjában, valamint a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 5. §-ában meghatározott esetekben megfelel a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény) 5. számú melléklet 10. pontjában foglaltaknak.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott önkormányzat azon helyi személyszállítási tevékenység után is igényelheti a támogatást, amelyre az Atv. 3. § (4) bekezdés b) pontjában vagy a Vtv. 5. § (3) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott, helyi járattal a közigazgatási határon kívül autóbusszal végzett személyszállításra vonatkozó megállapodás alapján az önkormányzati, állami vagy egyéb szolgáltatóval a közszolgáltatási szerződést megkötötte. Ebben az esetben az érintett önkormányzatok közötti megállapodás szerint történik a támogatás igénylése.

(3) A támogatás igénylésének feltétele az önkormányzat – képviselő-testületi határozatba foglalt – nyilatkozata arról, hogy

a) a helyi közlekedés működtetéséhez (folyamatos üzemeltetéséhez és eszközfenntartási ráfordításaihoz), valamint fejlesztéséhez (beruházásaihoz) a tárgyévet megelőző évben szolgáltatónként milyen nettó összegű, saját forrásból származó, vissza nem térítendő önkormányzati támogatással járult hozzá,

b) a helyi közlekedést a tárgyév január 1-jétől december 31-éig folyamatosan fenntartja, továbbá

c) az Atv. 6. §-a alapján lefolytatott pályázati eljárás útján vagy pályázati eljárás nélkül a közszolgáltatással közvetlenül megbízva kötötte meg a szolgáltatóval a közszolgáltatási szerződést.

(4) Az önkormányzat akkor is jogosult támogatás igénylésére időarányosan, ha a helyi közlekedést a tárgyévet megelőző év közben hozták létre, és annak működtetését az önkormányzat a tárgyévben is fenntartja.

(5) Az az önkormányzat, amely a pályázat benyújtását megelőző évben is részesült támogatásban, abban az esetben igényelhet támogatást, ha az előző évben kapott összeggel határidőre hiánytalanul elszámolt.

(6) E rendelet alkalmazásában

a) közlekedési teljesítmény (férőhely-kilométer; fhkm): az egyes járművek (szerelvények) férőhelyének (befogadóképességének) és hasznos kilométerének szorzata, több jármű közlekedtetése esetén az előzőek szerint járművenként számított teljesítmények összege,

b) önkormányzati működési támogatás: a helyi önkormányzatok által önkormányzati önrészként vagy egyéb jogcímen nyújtott, működési célú (a helyi közlekedés folyamatos üzemeltetéséhez és eszközfenntartási ráfordításaihoz biztosított) támogatás,

c) önkormányzati fejlesztési támogatás: a helyi önkormányzat által fejlesztési célra nyújtott támogatás.

2. § (1) A támogatási kérelmet az 1. mellékletben meghatározott tartalommal, a 2. melléklet szerinti, szolgáltatónként kitöltött adatlappal együtt kell a tárgyév június 15-éig a Magyar Államkincstár Regionális Igazgatóságának az önkormányzat székhelye szerint illetékes megyei szervezeti egységéhez (a továbbiakban: Igazgatóság) 2 példányban benyújtani.

(2) A 2. melléklet szerint kitöltött adatlapnak a hatósági férőhellyel számított, tárgyévet megelőző évi közlekedési teljesítményeket kell tartalmaznia. A statisztikai férőhellyel számított tárgyévet megelőző évi közlekedési teljesítmények rendelkezésre állása esetén az adatlapnak azt az adatot is tartalmaznia kell.

(3) Az Igazgatóság a kérelmet annak előírt tartalmi és formai teljessége szempontjából ellenőrzi. Hiányos kérelem esetén az Igazgatóság 5 munkanapos határidő kitűzésével hiánypótlásra hívja fel az önkormányzatot.

(4) A formai és tartalmi követelményeknek megfelelő kérelem egy példányát az Igazgatóság a tárgyév július 1-jéig továbbítja a közlekedésért felelős miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) részére.

3. § (1) A költségvetési törvényben meghatározott éves támogatási keretet a feltételeknek megfelelően benyújtott támogatási kérelmek és a 2. melléklet szerinti adatlapon közölt adatok alapján a tárgyévet megelőző évben ténylegesen teljesített – környezetvédelmi szempontból súlyozott – közlekedési teljesítmény arányában kell elosztani az egyes közlekedési üzemágazatok, illetve a következő településkategóriák súlyozott – a tárgyévet megelőző évi üzemi szintű – fajlagos ráfordításai figyelembevételével:

a) főváros és megyei jogú városok,

b) városok, nagyközségek és községek.

(2) Az (1) bekezdés szerint számított támogatás összege nem haladhatja meg a költségvetési törvény 5. számú mellékletének 10. pontjában meghatározott mértéket.

(3) Azon önkormányzatok esetében, amelyek a szolgáltatót az Atv. 6. §-ában meghatározott pályázati eljárás alapján választották ki, a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséért járó ellentételezés – az önkormányzat által a helyi közlekedés működtetésének (folyamatos üzemeltetésének és eszközfenntartási ráfordításainak) finanszírozására fordított támogatásával nem fedezett – mértékéig igényelhetnek támogatást, amely nem eredményezheti a szolgáltató túlfinanszírozását.

4. § (1) A közlekedésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter), a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, valamint az államháztartásért felelős miniszter Tárcaközi Bizottságot (a továbbiakban: Bizottság) hoz létre a támogatás elosztási javaslatának elkészítésére.

(2) A Bizottság működési feltételeit a minisztérium biztosítja. A Bizottság az ügyrendjét az első ülésén fogadja el.

(3) A Bizottság tagjainak száma 9 fő, amelyből 2 főt a miniszter, 2 főt a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, 1 főt az államháztartásért felelős miniszter, 1 főt a környezetvédelemért felelős miniszter, 1 főt Budapest Főváros Önkormányzata és 2 főt az országos önkormányzati szövetségek delegálnak. A Bizottság elnökét a miniszter jelöli ki. A Bizottság döntése alapján a Bizottság munkájában az önkormányzatok részéről tanácskozási joggal további delegáltak vehetnek részt.

(4) A Bizottság határozatképes, ha a tagok kétharmada jelen van. A Bizottság döntéseit nyílt szavazással hozza, a döntések elfogadásához a jelen lévő tagok többségének támogató szavazata szükséges.

5. § (1) A Bizottság javaslatát a tárgyév augusztus 5-éig a hatályos jogszabályok, továbbá a 3. §-ban meghatározott feltételek alapján készíti el. Az e rendeletnek megfelelően benyújtott kérelmekről – a Bizottság javaslatának figyelembevételével – a miniszter, valamint a helyi önkormányzatokért felelős miniszter együttesen dönt a tárgyév augusztus 20-áig.

(2) A döntés eredményéről a kérelmet benyújtó önkormányzatot a minisztérium írásban értesíti. A miniszter, valamint a helyi önkormányzatokért felelős miniszter együttes tájékoztatóban közzéteszi a miniszter, illetve az önkormányzatokért felelős miniszter által vezetett minisztériumok holnapján, valamint a Hivatalos Értesítőben önkormányzatonként és szolgáltatónként a támogatások összegét, valamint a támogatás megállapítása során alkalmazott súlyszámokat. Ha az önkormányzat több gazdálkodó szervezettel áll az 1. § (1)–(2) bekezdése szerinti jogviszonyban, a támogatást a szolgáltatók részére a pályázati döntés szerinti összegben utalja tovább.

(3) A 3. § (1) bekezdése alapján számított, megítélt támogatásnak a tárgyév szeptember 20-ától havi egyenlő részletekben, az önkormányzatok költségvetési számlájára történő utalásáról minden hónap 20-áig a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által vezetett minisztérium gondoskodik. A támogatást az önkormányzat a szolgáltatónak az önkormányzat költségvetési számlájára történő megérkezésétől számított 8 napon belül továbbutalja.

(4) A támogatás folyósítására vonatkozóan a költségvetési törvény 5. számú mellékletének 10. pontjában meghatározott rendelkezéseket kell alkalmazni.

6. § (1) A költségvetési törvény 44. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében az odaítélt támogatás csak a helyi közlekedés működtetésének, folyamatos üzemeltetésének és eszközfenntartási ráfordításainak finanszírozására használható fel.

(2) Ha az önkormányzat a támogatást részben vagy egészben nem a kérelemben szereplő helyi közlekedési célra használta fel, illetve a támogatás igényléséhez valótlan adatot szolgáltatott, köteles a nem jogszerűen felhasznált támogatás összegét az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 64/B. §-a szerinti kamattal megnövelve a központi költségvetésnek visszafizetni.

(3) A támogatásból származó működési támogatást a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 77. § (2) bekezdés d) pontja alapján a szolgáltatónak egyéb bevételként kell elszámolnia.

(4) Az önkormányzat a támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról az éves költségvetési beszámoló keretében, az önkormányzati önrész, valamint a támogatás összegének a szolgáltató részére határidőben történő átadását igazoló bizonylat másolatának csatolásával elszámol az Igazgatóság felé.

(5) Az Igazgatóság a (4) bekezdésben meghatározott bizonylat másolatokat a beérkezést követő 10 munkanapon belül a minisztérium részére továbbítja.

7. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba.

(2)2

1. melléklet a 33/2010. (IV. 16.) KHEM–ÖM együttes rendelethez

1. A támogatási kérelemnek tartalmaznia kell:
a) az önkormányzat KSH statisztikai számjelét, pontos nevét, címét, telefonszámát, adószámát, számlaszámát a számlavezető bank megnevezésével,
b) a helyi személyszállítást végző közlekedési szolgáltató pontos nevét, címét (székhely, telephely), telefonszámát.
2. A kérelemhez csatolni kell eredetiben vagy hiteles (az önkormányzat jegyzője által aláírt és pecséttel ellátott) másolatként
a) az 1. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak fennállása esetén a gazdálkodó szervezet 30 napnál nem régebbi cégkivonatát, illetve a költségvetési szerv alapító okiratát, továbbá a tárgyévet megelőző évi menetrendet igazoló dokumentumot,
b) az 1. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltak fennállása esetén az Atv. 9. §-a szerinti közszolgáltatási szerződést, amelynek része a tárgyévet megelőző évi menetrend,
c) az 1. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltak fennállása esetén az Atv. 17. § (2) bekezdése szerinti (koncessziós) szerződést és a tárgyévet megelőző évi menetrendet igazoló dokumentumot,
d) az 1. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltak fennállása esetén a koncessziós szerződést és a tárgyévet megelőző évi menetrendet igazoló dokumentumot,
e) az 1. § (2) bekezdésében foglaltak fennállása esetében az Atv. 3. § (4) bekezdése szerinti megállapodást, az Atv. 3. § (5) bekezdése szerinti megbízást (közszolgáltatási szerződést), a tárgyévet megelőző évi menetrendet igazoló dokumentumot és az 1. § (2) bekezdés második mondatában meghatározott megállapodást,
f) az önkormányzat hatályos, a menetrend szerinti helyi közlekedés díjairól szóló rendeletét,
g) a helyi közlekedés tárgyévet megelőző évi közlekedési teljesítményét és a megjelölt gazdálkodási adatait bemutató, a 2. melléklet szerinti adatlapot (helyi személyszállítást végző közlekedési szolgáltatónként külön),
h) az 1. § (3) bekezdésének megfelelő nyilatkozatokat,
i) a szolgáltató tárgyévet megelőző évi egyszerűsített beszámolóját.

2. melléklet a 33/2010. (IV. 16.) KHEM–ÖM együttes rendelethez

Adatlap a helyi közösségi közlekedés támogatásának igényléséhez
Települési önkormányzat KSH statisztikai számjele:    
neve:    
címe:    
telefonszáma:    
adószáma:    
számlaszáma:    
számlavezető bank neve:    
Közlekedési szolgáltató neve:    
címe:    
telefonszáma:    

 

A

B

C

D

E

F

1

Tárgyévet megelőző év(6)

2

helyi közösségi közlekedési üzemágazat neve

a szolgáltató helyi közösségi közlekedési teljesítménye összesen, az adott településre vonatkozóan
(ezer fhkm)(7)

a szolgáltató helyi közösségi közlekedési tevékenységére vonatkozó üzemi (üzleti) tevékenység ráfordítása összesen, az adott településre vonatkozóan(5)
(ezer Ft)

önkormányzati működési támogatás nettó összege
(ezer Ft)

önkormányzati fejlesztési támogatás nettó összege
(ezer Ft)

3

hatósági férőhellyel(1) (2)(ezer fhkm)

statisztikai férőhellyel(3) (4)(ezer fhkm)

4

dízelüzemű autóbusz

 

 

 

 

 

5

gázüzemű autóbusz

 

 

 

 

 

6

közúti vasút (villamos)

 

 

 

 

 

7

trolibusz

 

 

 

 

 

8

metró

 

 

 

 

 

9

HÉV

 

 

 

 

 

10

Összesen

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

1

Tárgyévet megelőző év

2

 

Társaság 1

Társaság 2

Társaság 3

3

a helyi közlekedéséből származó tényleges nettó (áfa nélküli) díjbevétel (ezer Ft)

 

 

 

4

igénybe vett fogyasztói árkiegészítés nettó (áfa nélküli) összege (ezer Ft)

 

 

 

5

bevételekkel nem fedezett, indokolt költség(8) (ezer Ft)

 

 

 

Egyéb megjegyzés1(9):    
Egyéb megjegyzés2(10):    
Kelt: ..............................................................................
P. H.
.........................................................................    ............................................................................
települési önkormányzat polgármestere    települési önkormányzat jegyzője

 

A

B

1

Megjegyzés:

2

(1)

A hatósági engedélyes közlekedési teljesítmény oszlopot kötelező kitölteni.

3

(2)

Hatósági férőhely: a megengedhető terhelés alapján számított, a járművel a forgalmi engedélye szerint szállítható személyek számaként bejegyzett férőhely (az utazószemélyzet leszámításával).

4

(3)

Ha rendelkezésre áll a teljesítmény adat, akkor az oszlopot ki kell tölteni.

5

(4)

Statisztikai férőhely: a kocsiszekrények ülőhelyeinek és a (kerékdobok, lépcsők és lábtartó dobogók nélküli) szabad állófelületéből 5 fő/m2-rel számított állóhelyeinek összege.

6

(5)

A szolgáltató helyi közösségi közlekedési tevékenységére vonatkozó üzemi (üzleti) tevékenység ráfordítása összesen: a számvitelről szóló törvénynek és a számviteli politikának megfelelően a több településen működő szolgáltató, az adott településen végzett valamennyi helyi közösségi közlekedési tevékenységére kimutatott üzemi (üzleti) tevékenység ráfordítása.

7

(6)

Ha a településen több szolgáltató látja el a közlekedési szolgáltatást, a szolgáltatók által megadott adatokat a település vonatkozásában összesítve és szolgáltatónként is szükséges megadni.

8

(7)

A szolgáltató helyi közösségi közlekedési teljesítménye összesen: a településen működő szolgáltató összes helyi járati közlekedési teljesítménye.

9

(8)

Az önkormányzat által a helyi közlekedés működtetésének (folyamatos üzemeltetésének és eszközfenntartási ráfordításainak) finanszírozására fordított támogatással csökkentett, bevételekkel nem fedezett indokolt költség és az ágazatban szokásos ésszerű nyereség együttes összege. Az Atv. 6. §-a alapján lefolytatott eljárásban odaítélt pályázatok esetében itt az ilyen eljárásban odaítélt szolgáltatás ellenértékét (a pályázati díjat) szükséges megadni. Ezen önkormányzatok esetében a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséért járó ellentételezés az önkormányzat által a helyi közlekedés működtetésének (folyamatos üzemeltetésének és eszközfenntartási ráfordításainak) finanszírozására fordított támogatásával nem fedezett mértékben vehető figyelembe. A táblázat kitöltése minden esetben kötelező.

10

(9)

Egyéb megjegyzés 1: a tárgyévet megelőző évben indított helyi közlekedés esetén a járatindítás pontos dátuma.

11

(10)

Egyéb megjegyzés 2: több települést kiszolgáló társaság esetén a megyei jogú városok kivételével a települések megnevezése.

1

A rendeletet a 23/2011. (V. 20.) NFM rendelet 8. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. május 25. napjával.

2

A 7. § (2) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére