35/2010. (III. 31.) AB határozat
35/2010. (III. 31.) AB határozat1
2010.03.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában – dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 402. § (2) és (3) bekezdése alkotmányellenes, ezért azokat megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
Indokolás
I.
Az indítványozó a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 402. § (2) és (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Indítványában arra hivatkozott, hogy a vállalkozói „körbetartozások” mérséklése céljából történő törvénymódosításokról szóló 2007. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ptkmód.) Ptk.-t módosító rendelkezése a tulajdonhoz való jogot [Alkotmány 13. § (1) bekezdés] sérti, mivel alapvető jog lényeges tartalmát korlátozza [Alkotmány 8. § (2) bekezdés]. A támadott rendelkezés értelmében építési szerződés esetén a vállalkozót a megrendelő tulajdonát képező, a szerződés szerinti munkák végzésére szolgáló ingatlanon – díjkövetelése erejéig – jelzálogjog illeti meg, amely a szerződéskötés ténye és a vállalkozó kérelme alapján az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzéssel jön létre. Az indítványozó szerint a jogkorlátozás abban áll, hogy a jogszabály nem írja elő feltételként az építési szerződésben sem a felek akarategységét, melynek a jelzálogjog alapítására is ki kellene terjednie, sem azt, hogy a megrendelő ehhez hozzájáruljon. A vállalkozónak a díjkövetelés fennállását nem szükséges okirattal alátámasztania, emellett sérelmesnek véli azt is, hogy a rendelkezés kogens, a felek attól nem térhetnek el. Az indítványozó jogértelmezése szerint a felek közötti építési szerződés aláírásával a vállalkozó díjkövetelése is létrejön függetlenül attól, hogy a munka elvégzését megkezdte-e, illetve elvégezte-e. A szabályozás emellett az indítványozó szerint azon túl, hogy a tulajdonjog korlátozását jelenti, ellentétben áll a kötelmi jog jellemzően diszpozitív rendszerével, és a szerződési szabadság [Alkotmány 9. § (1) bekezdés] korlátját is jelenti. Úgy véli, hogy a vállalkozói körbetartozások mérséklésére a Ptk. meglevő konstrukciói (bankgarancia, szerződéses jelzálogjog, tulajdonosi kötelezettségvállalás, egyéb szerződést biztosító mellékkötelezettségek) elegendő biztosítékul szolgálnak. Az indítványozó szerint az is kétséges, hogy alkalmas-e a rendelkezés egyáltalán joghatás kiváltására, ugyanis az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 32. § (3) bekezdése szerint jelzálogjog (önálló zálogjog) keletkezésére vonatkozó bejegyzésnek kizárólag közokirat, ügyvéd által ellenjegyzett magánokirat alapján van helye, azonban az építési szerződés létrejöttének ez nem formai követelménye.
Emellett az indítványozó szerint gyakorlati nehézséget vet fel, hogy nem derül ki a jogszabályból: a bejegyzési kérelem a szerződés megkötésekor, avagy csak a megrendelő díjjal való részleges vagy teljes késedelembe esésekor illeti meg a vállalkozót. A „díjkövetelése erejéig” fogalom sem egyértelmű, valamint nincs szó a jogszabályban arról sem, hogy az esetleges többletmunkákból származó (a megrendelők által gyakran vitatott) többletkiadások pótlólag jelzálogjoggal biztosíthatók-e. Hiányos a jogszabály azért is, mert nem határozza meg, hogy osztatlan közös tulajdonban álló ingatlan esetében – amennyiben az építési szerződést csak a tulajdonosok egyike köti meg – a jelzálogjog bejegyzése az egész ingatlanra vagy kizárólag a kötelezett tulajdonában lévő tulajdoni hányadra vonatkozik-e. Nem tartalmaz a jogszabály megoldásokat arra az esetre sem, hogy mi történik a jelzálogjoggal, amikor a vállalkozó hibásan teljesít, és a megrendelő a hibás teljesítést nem fogadja el. E kérdések jogi bizonytalansága miatt az indítványozó szerint a jogszabály gyakorlati alkalmazhatósága is megkérdőjeleződik.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:
„8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.”
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”
2. A Ptk.-nak az indítvánnyal támadott rendelkezése:
„402. § (2) A vállalkozót a megrendelő tulajdonát képező, a szerződés szerinti munkák végzésére szolgáló ingatlanon – díjkövetelése erejéig – jelzálogjog illeti meg, amely a szerződéskötés ténye és a vállalkozó kérelme alapján a jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésével jön létre; az ezzel ellentétes rendelkezés semmis. Ha a megrendelő a vállalkozó díját kiegyenlítette, a vállalkozó köteles a jelzálogjog törléséhez hozzájárulni, az ennek elmulasztásából származó kárért felelős.
(3) A (2) bekezdés alkalmazása szempontjából a megrendelő tulajdonát képező ingatlannak kell tekinteni azt az ingatlant is, amelynek tulajdonosával való viszonyában a megrendelőnek, vagy a megrendelőhöz való viszonyában a tulajdonosnak többségi befolyása (685/B. §) áll fenn, illetve amelynek tulajdonosa és a megrendelő ugyanazon jogi személy többségi befolyása alatt áll.”
III.
Az indítvány megalapozott.
1. A támadott jogszabályi rendelkezést a jogalkotó a vállalkozói „körbetartozások” mérséklése érdekében illesztette a Ptk.-nak az építési szerződésekre irányadó szabályai közé. Az építési (és a szerelési) szerződés fogalmát a Ptk. ugyan használja, azonban annak tartalmát nem határozza meg. A jogrendszerben az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 39. §-a és 39/A. §-a, valamint az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet szól az építési szerződés egyes tartalmi és formai elemeiről, megkötésének módjáról, a szerződést kötő felek jogairól és kötelezettségeiről. A tételes jogi szabályok mellett az építési szerződés fogalmának kialakításában a bírói gyakorlat is szerepet kapott. Mindezek alapján építési szerződésnek minősül: az új építmény létrehozása, a meglévő építmény újjáépítése, bővítése, átalakítása, karbantartása és javítása, valamint annak lebontása.
A Ptkmód.-hoz fűzött indokolás szerint a törvénymódosítás célja: az építési szerződés vállalkozója számára jelzálogjog alapítását tegye lehetővé azért, hogy a szerződésből eredő követelése kielégítésére a törvény „valóban hatékony eszközt biztosítson”. Ugyanis – szól a törvényjavaslathoz fűzött részletes indokolás – a Ptk. jelenleg hatályos szabályai [a vállalkozót díjának biztosítására zálogjog illeti meg a megrendelőnek a vállalkozó birtokába került vagyontárgyain; Ptk. 397. § (2) bekezdés] a jelentős értékű építési beruházást végző építési vállalkozó díjkövetelése számára nem biztosítanak kellő fedezetet. Ez az új biztosíték a jelzálogjog alapítására irányuló szerződési kikötés nélkül, a törvény rendelkezése szerint a vállalkozási szerződéskötés ténye és a vállalkozó kérelme alapján, a jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésével jön létre. A törvényjavaslathoz fűzött részletes indokolás szerint ezt a törvényes jelzálogjogot egyfelől azért indokolt eltérést nem engedő, kogens rendelkezésként megfogalmazni, mert a zálogjog törvényen alapuló jellegével a diszpozitivitás (a felek eltérő megállapodásának lehetősége) okszerűen nem egyeztethető össze. Másfelől azonban azért is, mert a felek számára az eltérő, a zálogjog létrejöttét kizáró, illetőleg annak mellőzését eredményező megállapodás lehetőségének biztosítása a szabály megalkotásának kifejezett céljával volna ellentétes, és a felek közötti erőviszonyoktól függően számos esetben megakadályozná annak hatékony érvényesülését.
Ehhez hasonló jogintézményt a német polgári törvénykönyv (Bürgerliches Gesetzbuch – BGB § 648. ), és a francia Code civil (Art. 2103, 4°) is ismer. A két külföldi megoldásban – a hazai szabálytól eltérően – közös, hogy a jogintézményt a jogalkotók garanciális szabályokkal (csak a már elvégzett munka értékéig jegyezhető be a jelzálogjog, szakértő előzetes felméréséhez és utólagos elfogadásához kötött az elsőbbség) bástyázták körül. A diszpozitív szabályozásban előírt feltételek alkalmassá teszik a jogintézményt arra, hogy a jogalanyok azt a törvényben meghatározott célra, csak a szükséges esetekben és mértékben, megfelelően alkalmazzák, így az ne vezethessen joggal való visszaéléshez.
2. Az Alkotmánybíróság a jogintézményt abból az indítványozó által megjelölt szempontból vizsgálta meg, hogy a kogens törvényi megoldás a tulajdonhoz való jog alkotmánysértő korlátozását eredményezi-e.
2.1. Az Alkotmánybíróságnak először azt kellett áttekintenie, hogy a támadott rendelkezések alkotmányossága vizsgálható-e egyáltalán az Alkotmány 13. § (1) bekezdése alapján.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az „Alkotmány 13. §-a a tulajdonhoz való jogot az állammal szemben biztosítja, s azt mint alapjogot – az értékgarancia követelményével, illetőleg a közérdekű korlátozás arányosságának ismérvével [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 380–382.] – az állammal szemben védi” (800/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 420, 421–422.).
A 3/2006. (II. 8.) AB határozat szerint „állami beavatkozást ezen a területen az jelent, ha a Tv. [a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény] bizonyos szabályaitól a felek megállapodásuk alapján sem térhetnek el. (…) Ezeknek a kogens szabályoknak az alkotmányossága, megfelelő indítvány alapján, vizsgálható akár az alkotmányos tulajdonvédelem szempontjából is” (ABH 2006, 65, 81.).
Mivel jelen ügyben egy kogens, a feleknek eltérést nem engedő jogszabályról van szó, az – a korábbi gyakorlatra is tekintettel – az Alkotmány 13. §-a alapján alkotmányossági vizsgálat tárgya lehet.
A jelzálogjoggal összefüggésben pedig az Alkotmánybíróság a 308/B/2004. AB határozatban már kimondta: annak bejegyzése nem jelenti a tulajdon elvonását, a jelzálogjog esetén a zálogtárgy (a konkrét ügyben a lakás) a zálogkötelezett birtokában marad, aki jogosult annak rendeltetésszerű használatára, hasznosítására, köteles azonban annak épségét megőrizni, a lakás ezzel a teherrel el is idegeníthető, illetőleg örökölhető (ABH 2008, 2086, 2090.).
Ebből tehát az következik, hogy a jelzálogjog biztosítéki célú törvényi előírása, az ingatlantulajdon ilyenfajta korlátozása önmagában nem sérti a tulajdonhoz való jogot.
2.2. Az Alkotmánybíróságnak tehát azt kellett megvizsgálnia, hogy a támadott új jogszabályi megoldás közérdekűnek és arányosnak tekinthető-e.
2.2.1. Az Alkotmánybíróság a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) az Alkotmány 13. §-ával kapcsolatban a következőket állapította meg: „az alkotmányos tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a polgári jogi fogalmakat, és nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével. Az alapjogként védett tulajdonhoz való jog tartalmát a mindenkori közjogi és (alkotmányos) magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonjogba más és más. ” (ABH 1993, 373, 379.). Az Abh. kimondta azt is, hogy „[a]z alapjogi tulajdonvédelem sajátosságai miatt az állami beavatkozás alkotmányossága megítélésének súlypontja, az alkotmánybírósági értékelés voltaképpeni tere a cél és az eszköz, a közérdek és a tulajdonkorlátozás arányosságának megítélése lett” (ABH 1993, 373, 381–382.). A törvénnyel érvényesített közérdek alkotmánybírósági vizsgálatának ezért arra kell szorítkoznia, hogy megfelelően indokolt-e a közérdekre hivatkozás, illetve, hogy a közérdekű megoldás nem sért-e önmagában is valamely más alkotmányos jogot.
Az Alkotmánybíróság egy későbbi, a 42/2006. (X. 5.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh2.) megállapította, hogy a kisajátítást el nem érő tulajdonkorlátozásnál figyelemmel kell lenni arra, hogy az Alkotmány 13. § (1) bekezdése a tulajdonhoz való jog biztosításának általános tételét tartalmazza, de nem rendelkezik a tulajdonjog kisajátítást el nem érő korlátozásának mércéjéről (ABH 2006, 520, 528.).
Az Abh2. értelmében a tulajdonjog korlátozása tekintetében is az Alkotmánynak az alapvető jogok korlátozására meghatározott szabályát és az ennek alapján kialakult alkotmánybírósági gyakorlatot kell alkalmazni. Ennek során figyelembe kell azonban venni az Alkotmánynak a tulajdonjogról szóló 13. §-ából származó sajátosságokat is. Ilyen sajátosság az, hogy a 13. § (2) bekezdése a tulajdonjog teljes elvonásánál a közérdeket jelöli meg egyik feltételként. Az Alkotmánybíróság azonban nem tekinti elégséges alapnak, hogy a jogszabály csupán általánosságban hivatkozik a közérdekre (Abh2., ABH 2006, 520, 529.).
A támadott rendelkezés törvényjavaslatának indokolása szerint a Ptk. módosításának célja az volt, hogy az építési szerződés vállalkozója számára törvényen alapuló, a felek ettől eltérő szándékát kizáró, a megrendelő ingatlantulajdonát terhelő jelzálogjog alapítását tegye lehetővé azért, hogy a szerződésből eredő követelése kielégítésére a törvény hatékony eszközt biztosítson. Ez a korlátozás tehát közvetlenül az egyes vállalkozók magánérdekét, közvetve azonban a megrendelők teljesítési hajlandóságának növelését, mint a vállalkozói körbetartozások megszüntetését eredményező közérdeket, összességében pedig a nemzetgazdaság érdekét is szolgálja. Jelen esetben a közérdekre és annak érvényesülésére nem csak a jogszabály szövegéből, hanem már a rendelkezést a jogrendszerbe illesztő törvény címéből (a vállalkozói „körbetartozások” mérséklése céljából történő törvénymódosításokról), továbbá a törvényjavaslathoz fűzött általános és részletes indokolásból lehet következtetni. A jogalkotó tehát több közjogi jogszabályt (csődtörvényt, közbeszerzési törvényt) is érintő – a vállalkozói körbetartozások mérséklését mint nyomós közérdeket célzó – intézkedési csomag részeként illesztette a Ptk.-ba ezt a jogintézményt.
A fentiekre tekintettel egyértelműen megállapítható, hogy a Ptk. 402. § (2) bekezdésében foglalt tulajdoni korlátozás közérdekből történt.
Azonban a közérdekből történő tulajdonkorlátozás is csak akkor alkotmányos, ha az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya arányban áll egymással.
2.2.2. A közérdekű tulajdonkorlátozás arányosságát vizsgálva az Alkotmánybíróság áttekintette a törvényes zálogjognak a Ptk.-ban előforduló más eseteit, és ezeket vetette össze a támadott törvényes jelzálogjog jogintézményével.
A Ptk. kötelmi jogi része számos helyen tartalmaz a törvény alapján is létrejövő zálogjogot [vállalkozási szerződés, Ptk. 379. § (2) bekezdés; ingatlan bérleti szerződés, Ptk. 429. § (1) bekezdés; haszonbérleti szerződés, Ptk. 456. §; letéti szerződés, Ptk. 465. § (4) bekezdés; elszállásolási szerződés, Ptk. 470. §; megbízási szerződés, Ptk. 480. §; fuvarozási szerződés, Ptk. 499. § (2) bekezdés; szállítmányozási szerződés, Ptk. 519. § (1) bekezdés]. Mindezekben az esetekben azonban a zálogjog az ellenérdekű fél tulajdonát képező olyan ingóságokon áll fenn, melyek a szerződéskötés következtében a vállalkozó, haszonbérbe adó, szálloda, fuvarozó stb. birtokába kerültek. További sajátossága e rendelkezéseknek, hogy nem tiltják meg a feleknek a rendelkezésektől való eltérést, azaz kivétel nélkül diszpozitív szabályok.
A támadott rendelkezés viszont az eddigiektől lényegesen eltérő szabályt vezetett be, hiszen a vállalkozót – díjkövetelése erejéig – a megrendelő ingatlanán, kogens módon illeti meg a jelzálogjog. Az új jogszabályi előírás nem tartalmaz megszorító feltételeket sem az építési beruházások jellege, sem értékhatára tekintetében (mint pl. a közbeszerzési törvényben szereplő 15 illetőleg 100 millió Ft.) Ennek következtében a felek közötti egyensúlyt megbontva egyes (az ingatlan értékéhez mérten jelentősen kisebb értékű munkákat végző) vállalkozókat kiemelten előnyös helyzetbe hozhat. Ez a jelzálogjog – mint a gyengébb fél védelmére hivatott eszköz – bizonyos esetekben (ha a vállalkozó valóban kiszolgáltatott) adekvát megoldás lehet, ugyanakkor a jogalkotó ilyen differenciálást nem végzett el. A törvényszöveg alapján úgy tűnik, mintha minden vállalkozó, minden megrendelővel szemben, minden esetben gyengébb fél volna, ezért fokozott védelemre szorulna.
Az építési szerződés azonban – a fent bemutatott tételes jogi és a bírói gyakorlat által kimunkált – tárgya szerint egy már fennálló épület átalakítására, karbantartására és javítására is irányulhat. Ugyan a bírói gyakorlat figyelembe veszi az elvégzett munka nagyságát, a támadott rendelkezésből mégis az következik, hogy egy kisebb volumenű munka esetén (pl. csekély mértékű lakásfelújítás, vezetékszerelés) egy nagyobb értékű ingatlant terhelő jelzálogjog bejegyzésével a vállalkozót aránytalan szerződési biztosíték illetheti meg a megrendelővel szemben. Így egy kisebb értékű jelzálogjog miatt is sor kerülhet egy nagyértékű ingatlan árverésére. Ugyanígy nincs tekintettel a jogszabály a megrendelő általi nemfizetés – esetleg jogos – indokaira sem (pl. a visszatartás jogára).
Amíg a körbetartozások mérséklése alkotmányossági szempontból helyes és támogatandó jogalkotói cél, addig ezzel éppen ellentétesen a szabályozás garanciákat nélkülöző, túl tágra szabott kerete a kisebb munkák elvégzését megrendelő ingatlan-tulajdonosokat hozza aránytalanul kiszolgáltatott helyzetbe a vállalkozókkal szemben.
Összességében tehát az alkotmányosan elfogadható célt szolgáló intézményt a jogalkotó nem megfelelő módon illesztette a Ptk.-ba és ezen keresztül a jogrendszerbe.
A fentiek alapján megállapítható, hogy a differenciálás elmaradása a tulajdonhoz való jog aránytalan korlátozását eredményezi.
2.2.3. Vizsgálata során az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy bár az indítványozó kifejezetten nem hivatkozott a jogbiztonság sérelmére, azaz a beadványában magát az Alkotmány 2. § (1) bekezdését nem jelölte meg, azonban az indítvány szövegéből, annak tartalmából mégis az következik, hogy a rendelkezéseket a jogbiztonság követelményébe ütközőnek is vélte. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata alapján az indítványt tartalma szerint bírálja el [14/1990. (VI. 27.) AB határozat, ABH 1990, 170, 171.; 29/1995. (V. 25.) AB határozat, ABH 1995, 145, 150.; 32/2002. (VII. 4.) AB határozat, ABH 2002, 153.; 46/2002. (XI. 11.) AB határozat, ABH 2002, 602, 606.]. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálatot az alábbiak szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdése tekintetében is lefolytatta.
A jogbiztonság megköveteli, hogy a jogalkotó kerülje el a túl tág, vagy túlságosan határozatlan fogalmak használatát, a jogszabály szövege pedig érthető és világos legyen, és megfelelően értelmezhető normatartalmat hordozzon [13/2001. (V. 14.) AB határozat, ABH 2001, 177, 201.].
Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a törvényjavaslat általános indokolása ellentétben áll a részletes indokolás tartalmával, ugyanis az egyik helyen a rendelkezés kogens, a másik helyen diszpozitív szabályként szerepel. Ez a tény átgondolatlanságra utal, önmagában azonban még nem eredményezné a támadott rendelkezés alkotmányellenességét.
A Ptkmód. 4. §-a, a jogszabályi változásokat hatályba léptető rendelkezés viszont nem felel meg a jogbiztonság és az egyértelműség követelményének. Ez alapján pl. bizonytalan, hogy csak a jogszabály hatálybalépését követően megkötött építési szerződésekben, vagy a már korábban megkötött szerződésekben is alkalmazható-e a törvény, de bizonytalan annak tárgyi hatálya is. Továbbá a Ptk. 397. § (1) bekezdésének ismeretében (a díj – ha jogszabály kivételt nem tesz – a vállalkozás teljesítésekor esedékes) sem egyértelmű, hogy a „díjkövetelés” fogalma az építési szerződésben kikötött díjat, a vállalkozó teljesítéskor előterjesztett díjigényének megfelelő összeget, avagy az esetleges hiányos- vagy hibás teljesítés miatt a megrendelő által elismert követelés összegét jelenti-e.
A tárgyi hatályt tekintve a Ptkmód. előzménye az 59/2006. (XII. 20.) OGY határozat volt, melyben az Országgyűlés felkérte a Kormányt, hogy a magyar gazdaságban – különösen a közbeszerzések területén – kialakuló vállalkozói körbetartozások mérséklése érdekében a szükséges társadalmi és szakmai egyeztetéseket végezze el, és ezen egyeztetések alapján a szükséges törvényi szabályozás megalkotásáról szóló javaslatát terjessze az Országgyűlés elé. A törvényjavaslat indokolása is a közbeszerzések területén fennálló anomáliák megoldására szánta a Ptkmód.-ba foglalt változtatásokat, a Ptk. 402. §-ában a közbeszerzési eljárásokra, illetve a közbeszerzési értékhatárokra azonban nem található semmifajta utalás.
Végül az Alkotmánybíróság megjegyzi: az előbbiek mellett az indítványozó által is felvetett polgári jogi értelmezési és alkalmazási nehézségek összességükben alkotmányjogi értelemben is sértik a jogbiztonságot. Nem egyértelmű pl., hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez az építési szerződést milyen okirati formában kell megkötni, különösen, hogy kell-e a megrendelő bejegyzési engedélye. A jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése ellen bírósági felülvizsgálatnak csak a bejegyzés törvénysértő volta esetén van helye, a bejegyzés tartalmi, érdemi felülvizsgálatát ugyanakkor a jogszabály nem teszi lehetővé. A bíróságnak nincs lehetősége arra, hogy az egyedi esetben megvizsgálja: megalapozott-e tartalmilag a jelzálogjog bejegyzése iránti kérelem. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a normavilágosság hiánya a támadott jogszabályi rendelkezéssel összefüggésben olyan mértékű, hogy annak korrekciója a jogalkalmazástól nem várható el, az a jogalkotó feladatkörébe tartozik.
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Ptk. 402. § (2) bekezdése a megrendelő tulajdonhoz való jogát aránytalanul korlátozza, hatályba léptető rendelkezéseivel együtt is nagyfokú jogbizonytalanságot eredményez, mindezek miatt ez a törvényi rendelkezés alkotmányellenes, így az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
3. Mivel a Ptk. 402. § (3) bekezdése visszautal a Ptk. 402. § megsemmisített (2) bekezdésére, ezért az Alkotmánybíróság – szoros összefüggés okán [3/1992. (I. 23.) AB határozat, ABH 1992, 329, 330.; 26/1995. (V. 15.) AB határozat, ABH 1995, 123, 124.; 2/1998. (II. 4.) AB határozat, ABH 1998, 41, 46.; 16/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998, 140, 153.; 5/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 75, 77.; 67/2006. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2006, 971, 978.] – e rendelkezést is megsemmisítette.
A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 41. §-án alapul.
Alkotmánybírósági ügyszám: 145/B/2009.
Dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleménye
Nem értek egyet a határozat rendelkező részével és az ahhoz fűzött indokolással.
A többségi határozat szerint a körbetartozások mérséklését célzó, Ptk.-ba épített szabályozás „garanciákat nélkülöző, túl tágra szabott kerete a kisebb munkák elvégzését megrendelő ingatlan-tulajdonosokat hozza aránytalanul kiszolgáltatott helyzetbe a vállalkozókkal szemben”, ezért a differenciálás elmaradása okán alkotmányellenes.
Az Alkotmánybíróság többségi határozatával megsemmisített jogszabályi rendelkezés lehetővé tette, hogy a megrendelő az építési-szerelési szerződés szerinti munkák végzésére szolgáló ingatlanán az építési vállalkozó javára a szerződésből eredő követelések erejéig, külön erre irányuló szerződéses kikötés nélkül, jelzálogjogot jegyeztethessen be. A jelzálogjog alapítására irányuló szerződéses megállapodást ez esetben tehát maga a Ptk. fenti rendelkezése pótolta, így a vállalkozót megillető jelzálogjog a törvényen alapult, amely az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel jött létre. A többséggel ellentétben úgy vélem, e szabályozás nem vet fel alkotmányjogi problémát.
Az ingatlan-nyilvántartási eljárásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 32. § (3) bekezdése kiemelt jelentőségű jogként határozza meg a jelzálogjogot, ebből következően a jelzálogjog keletkezésére, módosulására, illetve megszűnésére vonatkozó bejegyzéshez közokiratot vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratot ír elő. Mivel a Ptk. 402. § (2) bekezdése kimondja, hogy az e szakaszon alapuló jelzálogjog az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéssel jön létre, a gyakorlatban alkalmazandó az Inytv.-nek a fent hivatkozott rendelkezése, mely a jelzálogjog keletkezésére vonatkozó bejegyzéshez minősített okirati formát ír elő. Fentiekre tekintettel a Ptk. 402. § (2) bekezdésén alapuló jelzálogjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez az Inytv. 26. § (1) bekezdése alapján a vállalkozónak az Inytv. végrehajtásáról szóló 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet (Inyvhr.) 60. § (1) bekezdésében meghatározott formanyomtatványon benyújtott kérelme, illetve – az Inytv. 32. § (3) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – a szerződéskötés tényének igazolásául, közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalt vállalkozási szerződés szükséges.
A Ptk. most megsemmisített rendelkezéséhez hasonló jogintézmény – ahogyan azt a többség által elfogadott határozat említi is, számos jelentős polgári törvénykönyvben megtalálható (ami valószínűsíti az ésszerűségét és indokoltságát). Úgy vélem az itt vizsgált szabályozás nem alkotmányellenes, csak célszerűsége vitatható, ami azonban nem alkotmányjogi, hanem jogpolitikai kérdés. A határozatban felhozott alkotmányellenességet támogató érvek csak gyakorlati–jogalkalmazási nehézségek, amelyekre a bírói gyakorlat és jogfejlesztés képes megtalálni az ésszerű megoldást.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás