• Tartalom

36/2010. (II. 26.) Korm. rendelet

36/2010. (II. 26.) Korm. rendelet

a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatása felhasználásának részletes szabályairól szóló 19/2005. (II. 11.) Korm. rendelet módosításáról1

2010.02.27.

A Kormány a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény 22. § a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján – az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontja szerinti feladatkörében eljárva – a következőket rendeli el:

1. § A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatása felhasználásának részletes szabályairól szóló 19/2005. (II. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 9. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Amennyiben a közös beruházás a régióhatáron túlnyúlik, az igénybejelentés teljes dokumentációját a társult önkormányzatok által – külön megállapodásban – a beruházás finanszírozásával összefüggő feladatok ellátására felhatalmazott, valamint a címzett támogatás alapdokumentumaiban a támogatás címzettjeként meghatározott önkormányzat (a továbbiakban: gesztor) szerint illetékes Igazgatósághoz kell benyújtani.”

2. § (1) Az R. 10. § (2)–(4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A működő kórházak és szakrendelők orvosi gép-műszer beszerzései célnál a beruházó önkormányzat – az intézmények, illetve a beszerzendő gép-műszerek számától függetlenül – egy igénybejelentést nyújt be.
(3) Az Igazgatóság szabályszerűségi és pénzügyi szempontok, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendelet (a továbbiakban: Ámr.) alapján megvizsgálja és számítógépen feldolgozza a céltámogatási igénybejelentést, és – hiányosság észlelése esetén – az Áht. 64/B. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján az önkormányzatot hiánypótlásra szólítja fel. Az önkormányzat a hiány pótlásáról öt munkanapon belül, egy eredeti és két hitelesített másolati példányban gondoskodik. Az Igazgatóság – véleményével ellátva – április 15-ig megküldi a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek a céltámogatási igénybejelentés eredeti példányát, továbbá a hitelesített másolati példányt a Regionális Egészségügyi Tanácsnak.
(4) A Regionális Egészségügyi Tanács ellenőrzi az egyezőséget az Igazgatóság által feldolgozott és rögzített igénybejelentések adataival.”

(2) Az R. 10. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A Regionális Egészségügyi Tanács a Cct. 8. számú mellékletében szereplő szempontok alapján, május 5-ig megküldi a támogatási döntésre vonatkozó javaslatát a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek.”

3. § Az R. 11. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

11. § A döntést követően a helyi önkormányzatokért felelős miniszter a céltámogatásban részesülő önkormányzattal – közös beruházás esetén a gesztor önkormányzattal – 20 munkanapon belül támogatási szerződést köt.”

4. § Az R. 12. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Amennyiben az önkormányzat kiválása a támogatási szerződés megkötése előtt történik és a kiváló önkormányzat lemond az összes támogatásról, a következő évi feltételeknek megfelelően új igényt nyújthat be.”

5. § Az R. 13. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A céltámogatási igénybejelentést az 1. melléklet szerinti formanyomtatványon, a 3. mellékletben meghatározott követelményeknek megfelelően a 4. melléklet szerinti dokumentumokkal kell benyújtani. Az önkormányzat a helyi önkormányzatokért felelős minisztérium honlapján közzétett formanyomtatványokat és dokumentumokat e rendelet mellékleteivel azonos formában, teljes terjedelemben – hivatkozásokkal együtt – kinyomtatott, azonos tartalmú dokumentumként állítja elő.”

6. § (1) Az R. 14. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az önkormányzat az igénybejelentésben a hatósági engedély szerinti teljes műszaki tartalom költségét figyelembe veszi. Amennyiben a hatósági engedély szerinti műszaki tartalom egy részére irányul a beruházási szándék, az engedélyező hatóságtól az önkormányzat igényli a szűkebb műszaki tartalomra vonatkozó módosítást. A módosított hatósági engedély akkor fogadható el, ha az igénybenyújtás határideje előtt jogerőssé és végrehajthatóvá vált.”

(2) Az R. 14. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A beruházás támogatott műszaki tartalmának tervezett befejezése (üzembe helyezés) évének meg kell egyeznie a céltámogatás utolsó beruházási ütem évével.”

(3) Az R. 14. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(9) A szakminiszter, a Regionális Egészségügyi Tanács és a Területi Vízgazdálkodási Tanács, továbbá az Igazgatóságok az igénylés (megvalósíthatósági tanulmány, beruházási koncepció, igénybejelentés, illetve a kapcsolódó egyéb dokumentumok) és az elszámolás szabályszerűségét, valamint – az Igazgatóságok kivételével – a támogatás rendeltetésszerű felhasználását ellenőrzik. Az ellenőrzés eredményéről tájékoztatják az önkormányzatot, javaslatot tehetnek a hiányosságok megszüntetésére, kezdeményezhetik, hogy a képviselő-testület tárgyalja meg az ellenőrzés tapasztalatait.”

(4) Az R. 14. §-a a következő (10) bekezdéssel egészül ki:

„(10) A (9) bekezdés szerinti ellenőrzés során megállapított jogszabálysértésről a szakminiszter, az Igazgatóság, a Regionális Egészségügyi Tanács, illetve a Területi Vízgazdálkodási Tanács tájékoztatja a helyi önkormányzatokért felelős minisztert, aki kezdeményezheti az Állami Számvevőszéknél ellenőrzés lefolytatását. Az ellenőrzés megállapításától függően a helyi önkormányzatokért felelős miniszter intézkedik a beruházási koncepció, illetve az igénybejelentés elutasításáról, a támogatás folyósításának felfüggesztéséről, az előirányzat elvonásáról, vagy felhívja az önkormányzatot az előirányzatról történő lemondásra és visszafizetésre.”

7. § Az R. 15. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

15. § Ha az önkormányzat a támogatási szerződéskötés előtt lemond a céltámogatásról, a következő évi feltételeknek megfelelően új igényt nyújthat be.”

8. § Az R. 17. § (1)–(2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az önkormányzat a közbeszerzési eljárás lefolytatásáról és eredményéről az eredmény kihirdetését követő 15 munkanapon belül a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvényben foglalt, az annak végrehajtására kiadott, a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról rendelkező jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetmény hitelesített másolatának, valamint az 5/A. melléklet szerinti értesítés megküldésével tájékoztatja az Igazgatóságot. Az Igazgatóság a nyomtatványokat továbbítja a helyi önkormányzatokért felelős miniszter részére.
(2) Az önkormányzat a szerződéskötést követő tizenöt munkanapon belül a beruházás megkezdéséről, az 5/A. melléklet szerinti értesítést küld az Igazgatóságnak. Az Igazgatóság a kivitelezések megkezdéséről a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek január 15-ig összesített kimutatást küld.”

9. § Az R. 18. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

18. § (1) A Kincstár megállapodik a helyi önkormányzatokért felelős miniszterrel, az önkormányzattal kötendő finanszírozási szerződés tartalmáról, ezt követően finanszírozási szerződést köt a beruházó önkormányzattal vagy a gesztor önkormányzattal.
(2) A Kincstár a finanszírozási szerződés megkötésekor ellenőrzi, hogy a finanszírozási szerződés mellékletét képező dokumentumok adatai megegyeznek-e a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek a támogatás odaítéléséről szóló közleménye tartalmával.
(3) A Kincstár a támogatás folyósításában való közreműködésért kezelési költséget számít fel. A Kincstár számlát bocsát ki a támogatás címzettje részére a kezelési költségről, amelyhez igénybe vehető az arányos céltámogatás.
(4) A Kincstár által a támogatás folyósításában való közreműködésért felszámított kezelési költséget a szerződő felek a finanszírozási szerződésben rögzítik. A Kincstár által felszámított kezelési költség a ténylegesen igénybe vett támogatási összeg után, 0,45%.”

10. § Az R. 19. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

19. § (1) A támogatás címzettje – a Cct. 17. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével – kiegyenlítetlen, a műszaki ellenőr teljesítés-igazolását tartalmazó számlát és a számla kiegyenlítéséhez szükséges arányos saját forrás rendelkezésre állását igazoló, finanszírozási szerződésben meghatározott fizetési számla kivonatának hitelesített másolatát nyújtja be a Kincstárhoz.
(2) A számlának – a külön jogszabályban meghatározottakon kívül – tartalmaznia kell a helyi önkormányzatokért felelős miniszter közleménye mellékletének számát, sorszámát és a beruházás típusának kódszámát, továbbá azt, hogy kifizetése az igénylő önkormányzatot terheli. A beruházás során keletkezett számlát a támogatás címzettje záradékolja, és a záradékban nyilatkozik az előzetesen felszámított, de levonhatóvá vált áfa összegről.
(3) A Kincstár ellenőrzi, hogy a benyújtott számla megfelel-e az (1)–(2) bekezdésben foglaltaknak.
(4) Az előzetesen felszámított, le nem vonható áfával elnyert céltámogatásnál a Kincstár az időközben levonhatóvá vált áfa esetén csak a kihirdetésben szereplő éves ütem levonhatóvá vált áfával csökkentett részéig teljesíti a céltámogatás utalását.
(5) A Kincstár a kihirdetésben szereplő címzett, illetve a céltámogatás teljes körű nyilvántartását vezeti.
(6) A Kincstár a folyósításkor ellenőrzi, hogy a céltámogatási igény összege a jóváhagyott éves összeghatárt nem haladja-e meg, valamint az igényelt céltámogatás aránya megfelel-e az alapdokumentumok szerinti – közös beruházásból való kiválás esetén a 12. § (2) bekezdése szerinti – aránynak.
(7) A Kincstár az (1)–(6) bekezdésben foglaltaktól eltérő tartalmú számlát – teljesítés nélkül – javításra visszaküldi az önkormányzatnak.”

11. § Az R. a következő 19/A. §-sal egészül ki:

19/A. § (1) Ha a számla kiegyenlítéséhez a saját forrás – a benyújtott fizetési számlakivonat alapján – a támogatás címzettjének számláján a támogatási aránynak megfelelően nem áll rendelkezésre, a Kincstár a rendelkezésre álló saját forrás alapján csökkentett összegű támogatást utal ki, és erről tájékoztatja az önkormányzatot.
(2) Az előző évi maradvány felhasználása megelőzi a tárgyévi előirányzat felhasználását.
(3) A támogatásra jogosultság esetén a megvalósíthatósági tanulmány és az igénybejelentéshez mellékelt hatósági engedélyhez tartozó tervdokumentáció elkészítésének kiegyenlített és a 19. § (2) bekezdésnek megfelelő tervezői számlája alapján hívható le az önkormányzatot megillető arányos támogatás.”

12. § Az R. 20. §-a a következő (10) bekezdéssel egészül ki:

„(10) A támogatásban részesülő önkormányzatnak a (8) és (9) bekezdés alapján a beruházás műszaki tartalmának, pénzügyi ütemezésének módosítását a beruházás tervezett befejezésének időpontjáig, egyszeri alkalommal van lehetősége kérelmezni. A kérelmekről, valamint, ha szükséges, az ezzel összefüggő céltámogatás maradványa felhasználásának engedélyezéséről a helyi önkormányzatokért felelős miniszter dönt.”

13. § Az R. 22. § (2)–(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A Kincstár igazolja a beruházási adatlapon a beruházás során a költségvetési beszámolóhoz a tárgyévben teljesített kifizetéseket, és a beruházás befejezését követően – a támogatás címzettje elszámolási kötelezettségének teljesítéséhez – az igénybe vett céltámogatás összegét.
(3) Az önkormányzat a féléves-, valamint az éves beszámoló benyújtásával egyidejűleg, e rendelet 10. melléklete alapján a beruházás állapotáról papír alapon vagy elektronikus úton kiegészítő információkat szolgáltat az Igazgatóságnak, és ezzel egyidejűleg a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek is.”

14. § Az R. 24. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

24. § (1) Az önkormányzat a beruházás – műszaki-pénzügyi szempontból történő – teljes befejezését követő hat hónapon belül a céltámogatási előirányzat felhasználásáról az e rendelet 8. és 9. melléklete szerinti adatlapokon elszámol. Az önkormányzat az elszámolást az Igazgatóságnak küldi meg. A Kincstár igazolja az igénybe vett támogatás összegét az adatlapokon. Az Igazgatóság a befejezett beruházásokról és azok elszámolásáról papír alapú kimutatást küld a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek.
(2) Ha a beruházás nem fejeződött be, az önkormányzat az éves költségvetési beszámolóval egyidejűleg az e rendelet 8. melléklete szerinti adatlapon pénzügyi szempontból elszámol a céltámogatással.
(3) Az önkormányzat saját forrásából befejezett beruházása esetén az önkormányzat az éves költségvetési beszámolóval egyidejűleg beszámol az e rendelet 8. és 9. melléklete szerinti adatlapokon a megvalósult beruházás műszaki tartalmáról.”

15. § Az R. Záró rendelkezése a következő 28. §-sal egészül ki:

28. § (1) E rendeletnek a 36/2010. (II. 26.) Korm. rendelettel megállapított előírásait – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a 2010. május 31-ét követően megkötött céltámogatási szerződésekre kell alkalmazni.
(2) A 14. § (9)–(10) bekezdésének, 22. § (3) bekezdésének rendelkezéseit a folyamatban lévő beruházásokra is alkalmazni kell.”

16. § (1) Az R. 1. számú melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.

(2) Az R. 3. számú melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete lép.

(3) Az R. 4. számú melléklete helyébe e rendelet 3. melléklete lép.

(4) Az R. 5/A. számú melléklete helyébe e rendelet 4. melléklete lép.

(5) Az R. az e rendelet 5. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

(6) Az R. az e rendelet 6. melléklete szerinti 9. melléklettel egészül ki.

(7) Az R. az e rendelet 7. melléklete szerinti 10. melléklettel egészül ki.

17. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az R. 8. §-a, 20. § (4)–(7) bekezdése, valamint 2. melléklete hatályát veszti.

(3) Az R. 3. § (2) bekezdésében a „valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 143. §-ának (1) bekezdése” szövegrész hatályát veszti.

(4) Az R.

a) 2. § (3) bekezdésében az „Önkormányzatok Közlönyében” szövegrész helyébe a „Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben”,

b) 1. § (1) bekezdésében „az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériummal (a továbbiakban: ÖTM)” szövegrész helyébe „a helyi önkormányzatokért felelős miniszterrel”,

c) 1. § (3) bekezdésében, 2. § (2) bekezdésében, 3. § (2) bekezdésében, 17. § (3)–(4) bekezdésében, 20. § (1) bekezdésében az „ÖTM-nek” szövegrész helyébe a „helyi önkormányzatokért felelős miniszternek”,

d) 1. § (6) bekezdésében, 2. § (4) bekezdésében, 5. §-ban, 20. § (1)–(2) bekezdésében, 21. §-ban, 27. § (1) bekezdésében az „ÖTM” szövegrész helyébe a „helyi önkormányzatokért felelős miniszter”,

e) 12. § (2) bekezdésében, a 20. § (2) bekezdésében, 22. § (1) bekezdésében az „ÖTM-et” szövegrész helyébe a „helyi önkormányzatokért felelős minisztert”,

f) 1. § (5) bekezdésében, 2. § (1) és (4) bekezdésében a „szakminisztérium” szövegrész helyébe a „szakminiszter”,

g) 1. § (3) bekezdésében, 3. § (2) bekezdésében, a „napon” szövegrész helyébe a „munkanapon”,

h) 20. § (1) bekezdésében a „30 napon” szövegrész helyébe a „20 munkanapon”,

i) 21. § c) pontjában a „központi támogatás” szövegrész helyébe a „címzett vagy céltámogatás (a továbbiakban együtt: központi támogatás)”

szöveg lép.

(5) Az R. 5/B. számú melléklete, 6. számú melléklete, 7. számú melléklete megnevezésében a „számú” szövegrész hatályát veszti.

1. melléklet a 36/2010. (II. 26.) Korm. rendelethez

Céltámogatás igénybejelentő lap
működő kórházak és szakrendelők egészségügyi gép-műszer beszerzéséhez
I.    A beruházó önkormányzat adatai:
A beruházó önkormányzat (a támogatás címzettje) neve:
Az önkormányzat címe (megye, irányítószám, település, út, hsz.):
Az önkormányzat elérhetősége („körzetszám-telefonszám”):
Az önkormányzat adószáma:
Az önkormányzat törzsszáma:
Az önkormányzattársadalombiztosítási törzsszáma:
II.    A beruházásban részt vevő önkormányzat(ok):
A támogatás címzettjének

Neve    KSH kódja    Település típusa:    Állandó népesség:
     (7jegyű):

A társult önkormányzatok:

Neve    KSH kódja    Település típusa:    Állandó népesség:
     (7jegyű):

Állandó népesség összesen (támogatás címzetje + társult önkormányzatok adatai):
Kelt: ..........................................., 20..... év ..................... hó ........... nap
P. H.

    ..........................................    .................................................
    polgármester    jegyző

2. melléklet a 36/2010. (II. 26.) Korm. rendelethez

Céltámogatások igénybejelentésének tartalmi, formai követelményei
1. Igénybejelentő lap (a Rendelet 1. melléklete).
2. Beruházási adatlap (a céltámogatási igénybejelentés 1. dokumentuma).
3. Képviselő-testületi határozat (a céltámogatási igénybejelentés 2. dokumentuma). (Közös beruházás esetén valamennyi részt vevő önkormányzat képviselő-testületi határozatát csatolni kell.)
4. A beruházáshoz biztosított saját forrás (saját bevétel) igazolása az önkormányzat költségvetési rendelete (vagy annak kivonata), képviselő-testületi határozat, illetve a képviselő-testület költségvetési rendeletbe foglalt felhatalmazása alapján a polgármester nyilatkozata benyújtásával.
5. Egyéb állami támogatások és nemzetközi forrásokból származó támogatások rendelkezésre bocsátásáról szóló dokumentumok.
6. Hitelfelvételi szándék esetén a hitelintézet hitelfedezeti igazolása.
7. Nyilatkozat (a céltámogatási igénybejelentés 7. dokumentuma).
8. Megállapodás az önkormányzatok közösen megvalósítandó beruházása esetén, melyet minden résztvevő eredeti aláírásával és pecsétjével ellátva kell benyújtani (eredeti, illetve a támogatás címzettjeként megnevezett önkormányzat hitelesítésével).
9. A részletes költségszámítás (a céltámogatási igénybejelentés 3. dokumentuma).
10. Igazolás a megvalósíthatósági tanulmány szakmai értékelése által összességében legelőnyösebbnek tartott megoldás és az igénybejelentéshez csatolt hatósági engedélyes dokumentáció, illetve a gép-műszer beszerzés azonosságáról (a céltámogatási igénybejelentés 4. dokumentuma). (Eredeti, illetve az értékelő szervezet hitelesítésével.)
11/a. Többletkapacitással nem járó beruházás esetén – ha a beruházás fedezetét a pályázó belső struktúramódosítással biztosítja a fenntartó írásos jóváhagyását és az átcsoportosítási kérelem illetékes ÁNTSZ-hez benyújtott példányának másolatát.
11/b. Többletkapacitással nem járó beruházás esetén – ha a beruházás fedezetét a pályázó másik intézet kapacitása terhére biztosítja – a fenntartók írásos jóváhagyását és az átcsoportosítási kérelem illetékes ÁNTSZ-hez benyújtott példányának másolatát.
12. Az Egészségügyi Minisztérium értesítése a megvalósuló többletkapacitás külön jogszabály szerinti előzetes befogadásáról.”

3. melléklet a 36/2010. (II. 26.) Korm. rendelethez

A) A céltámogatási igénybejelentés 1. dokumentuma
„BERUHÁZÁSI ADATLAP
a céltámogatással megvalósuló beruházásokhoz
I.    A beruházó önkormányzat (a támogatás címzettje) neve:
Az önkormányzat címe (megye, irányítószám, település, út, hsz.):
II.    A beruházás helye (kistérség és település megnevezése is):
III.    A beruházás támogatásban részesíthető műszaki tartalma:
IV.    A beruházás támogatásban nem részesíthető műszaki tartalma:
V.    Egészségügyi gép-műszer (db)
VI.    A beruházás támogatott műszaki tartalmának tervezett kivitelezési, üzembe helyezési időpontja
A kivitelezés kezdésének időpontja (év, hó):
A kivitelezés befejezésének időpontja (év, hó):
A beruházás támogatott műszaki tartalmának tervezett befejezési éve:
VII.    A beruházás költségelőirányzatai
A) A támogatott műszaki tartalom beruházási költségei

VII./A/1. Beruházási költség (áfa nélkül)

forint

VII./A/2. Első készlet beszerzés (áfá nélkül)

forint

VII./A/3. Az előzetesen felszámított, de le nem vonható áfa

forint

VII./A/4. A beruházás összköltsége, támogatott műszaki tartalom (VII./A/1.+2+3):

forint

B) A nem támogatott műszaki tartalom beruházási költségei

VII./B/1. Beruházási költség (előzetesen felszámított, de le nem vonható áfával)

forint

VII. Összesen (VII./A/4+VII./B/1.):

forint

Részletes költségszámítás alapján számított költség:

forint

VIII.    Közös beruházásnál igényelhető céltámogatás számítása az egyes önkormányzatokat megillető támogatás figyelembevételével

Önkormányzat neve

Támogatás mértéke
(%)

Önkormányzat saját forrása (a tényleges saját forrással együtt)
(E Ft)

Igényelhető céltámogatás
(E Ft)

Önkormányzat beruházási összköltsége
(3+4) (E Ft)

1

2

3

4

5

Támogatás címzettje:

 

 

 

 

1.

 

 

 

 

Társultak:

 

 

 

 

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

Összesen(támogatás címzettjének adata is):

 

 

 

 

IX.    A beruházás pénzügyi forrásai (ezer forintban)

Önkormányzat neve

Összesen

I. ütemév

II. ütemév

III. ütemév

.év

.év

.év

A) A támogatott műszaki tartalom szerint

 

 

 

 

IX./A/1. Összes saját forrás (1.1–1.4.)
  [Cct. 23. § c) pont]

 

 

 

 

1.1. Az önkormányzat(ok) költségvetési rendeletében vagy képviselő-testületi határozatában, illetőleg a képviselő- testület költségvetési rendeletbe foglalt felhatalmazása alapján a polgármester nyilatkozatában a beruházásra jóváhagyott saját forrás (kizárólag saját bevétel)

 

 

 

 

– ebből a kötelező feladat ellátását szolgáló vagyon értékesítéséből származó saját bevétel [Cct. 19. § (2) bek.]

 

 

 

 

1.2. Hitel

 

 

 

 

1.3. Egyéb állami támogatások

 

 

 

 

– ebből: önkormányzatok fejlesztési feladataira szolgáló előirányzatból

 

 

 

 

– ebből: egyéb

 

 

 

 

1.4. Egyéb nemzetközi forrásokból származó támogatás (EU):

 

 

 

 

IX./A/2. Céltámogatás [Cct. 8. § (5) bek.]

 

 

 

 

IX./A/3.Beruházási összköltség
(IX./A/1.+IX./A/2.)

 

 

 

 

B) A nem támogatott műszaki tartalom szerint

 

 

 

 

IX./B/1. Nem támogatott műszaki tartalom
saját forrás

 

 

 

 

Összesen (IX./A/3.+ IX./B/1.):

 

 

 

 

X.    Létesítmény, illetve egészségügyi gép-műszer jegyzék

Ezer forintban

A létesítmény megnevezése

Költség-előirányzat összesen

nettó

áfa

nettó + áfa

I. Létesítmények, illetve egészségügyi gép-műszerek rövid, tételes felsorolása:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

I. Létesítmények, illetve egészségügyi gép-műszerek összesen:

 

 

 

II. Létesítményekre, illetve egészségügyi gép-műszerekre közvetlenül fel nem osztható költségek tételes felsorolása

 

 

 

1. Lebonyolítási díj és a műszaki ellenőr igénybevételének díja

 

 

 

2. Tervezési díj

 

 

 

3. Támogatás kezelési költség

 

 

 

4. Egyéb – az alapfunkcióhoz közvetlenül nem kapcsolódó – költségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

II. Létesítményekre, illetve egészségügyi gép-műszerekre közvetlenül fel nem osztható költségek összesen:

 

 

 

III. Összesen (I+II):

 

 

 

Kelt: ..........................................., 20.... év ..................... hó ........... nap
P. H.

    ..........................................    .................................................
    polgármester    jegyző

B) A céltámogatási igénybejelentés 2. dokumentuma
számú képviselő-testületi/közgyűlési határozat
önkormányzat képviselő-testülete/közgyűlése a céltámogatással megvalósuló beruházásáról az alábbiak szerint dönt:

I. A beruházás pénzügyi forrásai

 

I.1. A beruházás összköltsége:

ezer forint

I.2. A képviselő-testület/közgyűlés saját forrásként az éves költségvetési rendeleteiben a beruházási adatlap szerinti ütemezésben biztosított összeg:

ezer forint

I.3. A saját forrás összegéből:

 

Saját bevétel

ezer forint

Hitel

ezer forint

Egyéb állami támogatások

ezer forint

– ebből: önkormányzatok fejlesztési feladataira szolgáló előirányzat

ezer forint

Egyéb nemzetközi forrásokból származó támogatások (EU)

ezer forint

I.4. A képviselő-testület/közgyűlés a beruházáshoz vállalt saját bevételeit az alábbiak szerint biztosítja

 

Lekötött betét:

ezer forint

Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése:

ezer forint

Privatizációból származó bevétel:

ezer forint

Önkormányzati vagyon bérbeadásából, üzemeltetéséből, koncesszióból származó bevétel:

ezer forint

Felhalmozási célú pénzeszköz-átvétel (önkormányzati körön belül):

ezer forint

Részvények, kárpótlási jegyek, államkötvények, egyéb értékpapírok értékesítése:

ezer forint

Osztalék- és hozambevétel:

ezer forint

Egyéb (rövid megnevezéssel):

ezer forint

Összesen:

ezer forint

I.5. A képviselő-testület/közgyűlés az önkormányzat korrigált saját folyó bevételét a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 88. §-a szerint a beruházási adatlap szerinti ütemezésben az alábbiak szerint igazolja [Cct. 10. § (3) bek. b) pont]. Ezen adatlappal egyidejűleg nyilatkozik, hogy az önkormányzat hitelkérelme legalább a hitelfelvétel évére és az azt követő két évre vonatkozóan megfelel az Ötv. 88. §-ában foglaltaknak. (Az önkormányzatnak az I. 5. pontot kizárólag abban az esetben kell kitöltenie, amennyiben az igénybejelentésben megjelölt beruházásához hitelt kíván felvenni!)

Önkormányzat neve

Összesen

I. ütemév

II. ütemév

III. ütemév

.év

.év

.év

.év

I.5.1. Saját folyó bevétel

 

 

 

 

Helyi adók

 

 

 

 

Illetékbevételek

 

 

 

 

Bírságok

 

 

 

 

Kamatbevételek

 

 

 

 

Egyéb sajátos bevételek

 

 

 

 

I.5.2. Rövid lejáratú kötelezettségek
[az 1990. évi LXV. törvény 88. § (3) bekezdésének c) pontja
szerint]

 

 

 

Tőke- és kamattörlesztés

 

 

 

 

Lízingdíj

 

 

 

 

I.5.3. Korrigált saját folyó bevétel [(I.5.1.–I.5.2.) x 0,7]

 

 

 

I.5.4. Az önkormányzat által adott év(ek)ben még vállalható
fizetési kötelezettségek (az önkormányzat részére legfeljebb
ezen összeg erejéig bocsátható ki hitelígérvény)

 

 

 

II. Kötelező feladat ellátását szolgáló vagyon korábbi elidegenítése
Az önkormányzat az igénybejelentést megelőző tíz évben az igénybejelentésben megjelölt ugyanazon kötelező feladat ellátását szolgáló vagyonát nem idegenítette el/elidegenítette (a megfelelő szöveg aláhúzandó). Amennyiben az önkormányzat az igénybejelentést megelőző tíz évben e vagyonát elidegenítette, úgy nyilatkozik, hogy az elidegenítést műszaki vagy szakmai okok tették szükségessé. Az elidegenítésből befolyt vételárat vagy annak megfelelő összeget az önkormányzat saját forrásként a fenti beruházásra biztosítja [Cct. 19. § (2) bek.].
Kelt: ..........................................., 20.... év ..................... hó ........... nap
P. H.

    ..........................................    .................................................
    polgármester    jegyző

Eredeti aláírásokkal, vagy:    a kiadmány hiteléül:

    ...............................................................
    (aláírás, dátum, bélyegző)”

C) A céltámogatási igénybejelentés 3. dokumentuma
Részletes költségszámítás

Kód

Egészségügyi gép-műszerek megnevezése

Beszerzett mennyiség
(db)

Egységár
(Ft)

Számított költség (mennyiség × egységár/E Ft/)
ezer forintra kerekítve

01

Endoszkópok

 

 

 

02

Elektrokardiografok – Elektrokardioszkópok

 

 

 

03

Pacemakerek

 

 

 

04

Betegmegfigyelő és -ellenőrző rendszerek

 

 

 

05

Újraélesztés eszközei

 

 

 

08

Hőmérők, Bőrhőmérők

 

 

 

11

EEG-k, EEG analizátorok, EEG integrátorok

 

 

 

20

Telemetrikus készülékek

 

 

 

23

Légzésfunkciós vizsgálók, ergométerek

 

 

 

29

Altatók, altató-lélegeztetők

 

 

 

30

Lélegeztetők

 

 

 

32

Extrakorporális keringést biztosítók

 

 

 

34

Oxigénterápiás eszközök, hiperborikus kamrák

 

 

 

38

Szívóberendezések

 

 

 

39

Inkubátorok

 

 

 

41

Speciális ágyak, ágymérlegek

 

 

 

42

Dializáló berendezések

 

 

 

45

Termoterápiás készülékek

 

 

 

50

Inhalátorok – Aerosolok

 

 

 

54

Képalkotós ultrahang diagnosztikai készülékek

 

 

 

55

Röntgen diagnosztikai berendezések

 

 

 

57

Nukleárdiagnosztika készülékei

 

 

 

58

Nukleárterápia készülékei

 

 

 

65

Műtő-, vizsgáló asztalok, székek

 

 

 

66

Műtő-, vizsgáló lámpák

 

 

 

69

Fertőtlenítő készülékek – adagolók

 

 

 

70

Betegszállítás eszközei

 

 

 

77

Haenmatológiai – szerológiai készülékek

 

 

 

79

Ionkoncentráció és vérgáz analizátorok

 

 

 

88

Központi gázellátó berendezések

 

 

 

97

Volumetriás adagolók (motoros fecskendő/perfusor, infúziós pumpa/infusor)

 

 

 

98

Defibrillátorok (külön is – nem csak resuscitációs egység részeként)

 

 

 

99

Vérmentő rendszerek (cellsaver)

 

 

 

100

Betegágy melletti gyorsdiagnosztika laboratóriumi eszközei

 

 

 

101

Intenzív- és sürgősség ápolás technika eszközei (például: mozgatók, emelők, betegvédők)

 

 

 

102

Enteralis táplálás eszközei

 

 

 

103

Háttérben képalkotó diagnosztika (CT, MRI)

 

 

 

104

Betegágy melletti gyorsdiagnosztika képalkotó eszközei (például: sonograph, doppler)

 

 

 

105

Neurostimulatorok

 

 

 

106

Relaxometerek

 

 

 

95

A fentiekben fel nem sorolt egyéb, az aneszteziológiai, intenzív terápiás, sürgősségi betegellátást közvetlenül szolgáló eszközök

 

 

 

96

Összesen (nettó):

 

 

 

 

Előzetesen felszámított, de le nem vonható áfa:

 

 

 

 

Számított költség (áfával):

 

 

 

Kelt: ..........................................., 20.... év ..................... hó ........... nap

 

P. H.

..........................................
aláírás

D) A céltámogatási igénybejelentés 4. dokumentuma
IGAZOLÁS
céltámogatás igénylésénél a megvalósíthatósági tanulmány szakmai értékelése által összességében legelőnyösebb- nek tartott megoldás és a hatósági engedélyes dokumentáció, valamint az egészségügyi gép-műszer igénybejelentés azonosságáról
A beruházó önkormányzat (a támogatás címzettje) neve:
Az önkormányzat címe (megye, irányítószám, település, út, hsz.):
1.    társult önkormányzat neve:
2.    társult önkormányzat neve:
3.    társult önkormányzat neve:
A beruházás helye:
A beruházás műszaki tartalma:
Igazolom, hogy a támogatás címzettje a megvalósíthatósági tanulmányban bemutatott változatok közül a legelőnyösebb megoldásra kérte meg egészségügyi gép-műszer beszerzésnél a támogatást.

Kelt: ..........................................., 20.... év ..................... hó ........... nap

 

P. H.

..........................................
aláírás

G) A céltámogatási igénybejelentés 7. dokumentuma
NYILATKOZAT
A képviselő-testület/közgyűlés döntése alapján igazolom, hogy
a)    az igénybejelentésben foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűek, valódiak és hitelesek;
b)    az önkormányzatnak az államháztartás alrendszereiből folyósított támogatásból eredő lejárt és ki nem egyenlített tartozása nincs;
c)    a támogatással létrejött egészségügyi gép-műszer működtetésének fedezetét
1.    az önkormányzat saját forrása, és/vagy
2.    a fenntartó, és/vagy
3.    az OEP
biztosítja.
Tudomásul veszem, hogy
a)    amennyiben az önkormányzat az igénybejelentésben eltér a beruházási koncepciónak a helyi önkormányzatokért felelős miniszterrel és a szakminiszterrel egyeztetett változatától (a támogatható műszaki tartalom, valamint a bevonható önkormányzati saját forrás vonatkozásában), úgy a szakminiszter erről szóló – előzetesen az érintett önkormányzat tudomására hozott – nyilatkozatában a helyi önkormányzatokért felelős miniszter felé kezdeményezi a támogatási javaslat felülvizsgálatát;
b)    60 napon túli köztartozás esetén az önkormányzatot a köztartozás megfizetéséig a támogatás nem illeti meg, az esedékes támogatások folyósítása az Ámr. 151. §-ának (2) bekezdése szerint felfüggesztésre kerül, illetve az Áht. 13/A. §-ának (6) bekezdése alapján az esedékes támogatás a köztartozások megfizetése érdekében – a támogatás ellenében vállalt kötelezettségeket nem érintő módon – visszatartásra kerülhet:
c)    a támogatás kedvezményezettjének megnevezése, a támogatás tárgya, a támogatás összege, a támogatott program megvalósítása helye az Ámr.-ben szabályozott módon nyilvánosságra hozhatók;
Hozzájárul, hogy
a)    a köztartozások – az Áht. 13/A. § (4) bekezdésében foglaltak szerint – figyelemmel kísérése céljából a pályázó adószámát, társadalombiztosítási törzsszámát, társadalombiztosítási folyószámlaszámát a Kincstár, illetve a támogatást nyújtó szerv felhasználja a lejárt köztartozások teljesítése, illetőleg az adósság bekövetkezése tényének és összegének megismeréséhez;
b)    az igénybejelentés szabályszerűségét és a támogatás rendeltetésszerű felhasználását a helyi önkormányzatokért felelős miniszter és a szakminiszter, valamint a Regionális Egészségügyi Tanács, illetve a Területi Vízgazdálkodási Tanács ellenőrizzék;
c)    a Kincstár által működtetett monitoring rendszer a jogszabályban meghatározott jogosultak (döntéshozók, előirányzat-kezelők, Monitoring Bizottságok) számára hozzáférési lehetőséget biztosíthasson a pénzügyi adatbázishoz.

Kelt: ..........................................., 20.... év ..................... hó ........... nap

 

P. H.

..........................................
polgármester

4. melléklet a 36/2010. (II. 26.) Korm. rendelethez

ÉRTESÍTÉS
A beruházó önkormányzat (a támogatás címzettje) neve:
Az önkormányzat címe (megye, irányítószám, település, út, hsz.):
A beruházó önkormányzat KSH kódja [megye (2 jegyű) és településazonosító (5 jegyű)]:

Támogatást jóváhagyó közlemény száma,
a közlemény mellékletének száma, sorszáma:

közl. szám:

mell. szám:

sorszám:

A beruházás megnevezése:
A beruházási összköltsége (E Ft):
a)    A közbeszerzési eredményhirdetés időpontja:
Melléklet: Az 5/2009. (III. 31.) IRM rendelet 7. számú mellékletének hitelesített másolata
b)    A kivitelezés megkezdésének időpontja:
Melléklet: Egészségügyi gép-műszer beszerzés szerződésének hitelesített másolata

Kelt: ..........................................., 20.... év ..................... hó ........... nap

 

P. H.

..........................................
polgármester

5. melléklet a 36/2010. (II. 26.) Korm. rendelethez

ADATLAP
Céltámogatással megvalósuló vagy megvalósult beruházás .......... évi elszámolásának összesítő táblája
A beruházó önkormányzat (a támogatás címzettje) neve:
Az önkormányzat címe (megye, irányítószám, település, út, hsz.):
A támogatott cél megnevezése:
A beruházó önkormányzat KSH kódja [megye (2 jegyű) és településazonosító (5 jegyű)]:

Támogatást jóváhagyó közlemény száma,
a közlemény mellékletének száma, sorszáma:

közl. szám:

mell. szám:

sorszám:

A beruházás megnevezése:
Céltámogatás aránya (%):
A céltámogatás egyedi azonosítója:
A kivitelezés megkezdésének időpontja (év, hónap):
Kivitelezés befejezésének várható időpontja (év, hónap):
Üzembehelyezés várható időpontja (év, hónap):

Ezer forintban

Sor-
szám

Megnevezés

Jóváhagyott, illetve ténylegesen felhasznált összegek
Közleményenként, ütemévenként

az első
jóváhagyás
éve előtt

. évre

. évre

. évre

1

2

3

4

1.

Céltámogatás jóváhagyott

 

 

 

2.

Előző évek lemondásai, visszafizetései ütemévenként

 

 

 

3.

Előző évek lemondása alapján módosított támogatás (1–2)

 

 

 

4.

Ténylegesen felhasznált támogatás

 

 

 

5.

ebből: elszámolás évében

 

 

 

6.

Maradvány összesen (3–4=7+...+15)

 

 

 

7.

ebből: elszámolás I. félévében lemondás maradványról

 

 

 

8.

elszámolás I. félévében lemondás előirányzatról

 

 

 

9.

elszámolás I. félévében visszafizetés maradványból

 

 

 

10.

elszámolás I. félévében visszafizetés előirányzatból

 

 

 

11.

elszámolás II. félévében lemondás maradványról

 

 

 

12.

elszámolás II. félévében lemondás előirányzatról

 

 

 

13.

elszámolás II. félévében visszafizetés maradványból

 

 

 

14.

elszámolás II. félévében visszafizetés előirányzatból

 

 

 

15.

további várható felhasználás

 

 

 

16.

Saját forrás terv szerint

 

 

 

 

17.

Egyéb állami támogatás terv szerint

 

 

 

 

18.

Egyéb nemzetközi forrásokból származó (EU) támogatás terv szerint

 

 

 

 

19.

Ténylegesen felhasznált saját forrás

 

 

 

 

20.

Ténylegesen felhasznált egyéb áll. támogatás

 

 

 

 

21.

Ténylegesen felhasznált egyéb nemzetközi forrásokból származó (EU) támogatás támogatás

 

 

 

 

22.

19–21 sorból: elszámolás évében

 

 

 

 

23.

Beruházási összköltség terv szerint (1+16+17+18)

 

 

 

 

24.

Ténylegesen felhasznált (4+19+20+21)

 

 

 

 

25.

ebből:

elszámolás évében

 

 

 

 

26.

Az igénybevett céltámogatás aránya:

 

 

 

 

27.

Nem támogatott műszaki tartalom (tervezett)

 

 

 

 

28.

Ténylegesen felhasznált

 

 

 

 

29.

Mindösszesen tervezett (23+27)

 

 

 

 

30.

Mindösszesen ténylegesen felhasznált (24+28)

 

 

 

 

Önkormányzat záradéka az Adatlaphoz
A jelenlegi lemondás(ok)ról szóló Lemondó nyilatkozatok, képviselőtestületi határozat(ok) és a visszafizetési bizonylat(ok) mellékelt másolata(i) (db):
A céltámogatás maradványból az Adatlap 2 oszlopának 15. sorában jelzett összeg (elszámolási év dec. 31-i maradvány) felhasználásának várható ideje (év, hó):
Társult települések (a gesztor önkormányzat nélkül) száma (db):
A (közleményben) jóváhagyott társult települések körében változás nem történt/történt (a megfelelő szöveg aláhúzandó). A változás oka:
Ha a jóváhagyott támogatás összes évi üteme már felhasználásra került, de a beruházási adatlapon feltüntetett támogatásban részesülő műszaki tartalom még nem valósult meg teljes egészében, az önkormányzat a beruházás befejezése érdekében azt saját forrásból tovább folytatja:
igen/nem (a megfelelő szöveg aláhúzandó)
Kelt: ..........................................., 20.... év .................... hó ........... nap
P. H.

    ..........................................    .................................................
    polgármester    jegyző”

Magyar Államkincstár záradéka az Adatlaphoz
Az adott beruházáshoz tartozó céltámogatások adatai

Forintban

Sor-
szám

Megnevezés

Az elszámolást megelőző év maradványa

Elszámolás évére jóváhagyott előirányzat

 

 

1.

2.

1.

Beszámolást megelőző években az adott éveket érintő lemondások összege

 

 

2.

Beszámolást megelőző években a tényleges felhasználás összege

 

 

3.

Elszámolási évi nyitó állománya (nettó)

 

 

4.

Elszámolás évi felhasználás a kezelési költséggel együtt

 

 

5.

A Magyar Államkincstárnál az év folyamán átvezetett lemondás, visszafizetés vagy elvonás összege

 

 

6.

Az önkormányzat rendelkezésére álló összeg az elszámolási év XII. 31-én (6=3–4–5)

 

 

Az önkormányzat által bemutatott 2. sz. Adatlap, 2 oszlopának, 15. sorában feltüntetett adat megegyezik/nem egyezik meg a Magyar Államkincstár által nyilvántartott adatokkal (a megfelelő szöveg aláhúzandó).
Az eltérés oka:
A céltámogatás számlájának lezárása a kezelési költség figyelembevételével megtörtént/nem történt meg (a megfelelő szöveg aláhúzandó).
Kelt: ..........................................., 20.... év .................... hó ........... nap
P. H.

    ..........................................    .................................................
    polgármester    jegyző

6. melléklet a 36/2010. (II. 26.) Korm. rendelethez
Céltámogatással megvalósult, egészségügyi gép-műszer beszerzésre fordított pénzeszközök és azok naturáliái
A beruházó önkormányzat (a támogatás címzettje) neve:
Az önkormányzat címe (megye, irányítószám, település, út, hsz.):
A beruházó önkormányzat KSH kódja [megye (2 jegyű) és településazonosító (5 jegyű)]:
A céltámogatás egyedi azonosítója:

Támogatást jóváhagyó közlemény száma,
a közlemény mellékletének száma, sorszáma:

közl. szám:

mell. szám:

sorszám:

A beruházás megnevezése:
Céltámogatás aránya (%):

Kód

Megnevezés

Darab

Összes felhasználás
(Ezer Ft)

01

Endoszkópok

 

 

02

Elektrokardiografok – Elektrokardioszkópok

 

 

03

Pacemakerek

 

 

04

Betegmegfigyelő és -ellenőrző rendszerek

 

 

05

Újraélesztés eszközei

 

 

08

Hőmérők, Bőrhőmérők

 

 

11

EEG-k, EEG analizátorok, EEG integrátorok

 

 

20

Telemetrikus készülékek

 

 

23

Légzésfunkciós vizsgálók, ergométerek

 

 

29

Altatók, altató-lélegeztetők

 

 

30

Lélegeztetők

 

 

32

Extrakorporális keringést biztosítók

 

 

34

Oxigénterápiás eszközök, hiperborikus kamrák

 

 

38

Szívóberendezések

 

 

39

Inkubátorok

 

 

41

Speciális ágyak, ágymérlegek

 

 

42

Dializáló berendezések

 

 

45

Termoterápiás készülékek

 

 

50

Inhalátorok – Aerosolok

 

 

54

Képalkotós ultrahang diagnosztikai készülékek

 

 

55

Röntgen diagnosztikai berendezések

 

 

57

Nukleárdiagnosztika készülékei

 

 

58

Nukleárterápia készülékei

 

 

65

Műtő-, vizsgáló asztalok, székek

 

 

66

Műtő-, vizsgáló lámpák

 

 

69

Fertőtlenítő készülékek – adagolók

 

 

70

Betegszállítás eszközei

 

 

77

Haenmatológiai – szerológiai készülékek

 

 

79

Ionkoncentráció és vérgáz analizátorok

 

 

88

Központi gázellátó berendezések

 

 

97

Volumetriás adagolók (motoros fecskendő/perfusor, infúziós pumpa/infusor)

 

 

98

Defibrillátorok (külön is – nem csak resuscitációs egység részeként)

 

 

99

Vérmentő rendszerek (cellsaver)

 

 

100

Betegágy melletti gyorsdiagnosztika laboratóriumi eszközei

 

 

101

Intenzív- és sürgősség ápolás technika eszközei (például: mozgatók, emelők, betegvédők)

 

 

102

Enteralis táplálás eszközei

 

 

103

Háttérben képalkotó diagnosztika (CT, MRI)

 

 

104

Betegágy melletti gyorsdiagnosztika képalkotó eszközei (például: sonograph, doppler)

 

 

105

Neurostimulatorok

 

 

106

Relaxometerek

 

 

95

A fentiekben fel nem sorolt egyéb, az aneszteziológiai, intenzív terápiás, sürgősségi betegellátást közvetlenül szolgáló eszközök

 

 

96

Összesen:

 

 

Kelt: ..........................................., 20.... év ..................... hó ........... nap

 

P. H.

    ..........................................    .................................................
    polgármester    jegyző

7. melléklet a 36/2010. (II. 26.) Korm. rendelethez

Kiegészítő információk a céltámogatással megvalósuló folyamatban lévő beruházásokról
Kitöldendő a céltámogatással megvalósuló beruházások elszámolásával egyidejűleg, valamint a féléves költségvetési beszámoló elkészítésekor, azzal együtt 1 példányban kell a Kincstárhoz továbbítani
A céltámogatás egyedi azonosítója:
A beruházó önkormányzat KSH kódja [megye (2 jegyű) és településazonosító (5 jegyű)]:
A beruházó önkormányzat (a támogatás címzettje) neve:
Az önkormányzat címe (megye, irányítószám, település, út, hsz.):
A támogatott cél megnevezése:

Támogatást jóváhagyó közlemény száma,
a közlemény mellékletének száma, sorszáma:

közl. szám:

mell. szám:

sorszám:

Támogatást jóváhagyó közlemény kihirdetésének időpontja (év, hó, nap):
1.    A beruházás megkezdésének határideje (jogosultság kihirdetése + 12 hónap ) (év, hó, nap):
1/a. Az 1992. évi LXXXIX. tv. 11. § (5) bekezdés szerinti határidő:
a még rendelkezésre álló időtartam:
3 hónapnál kevesebb
3–6 hónap
6 hónapnál több
2.    Közbeszerzési eljárás:
nem kell lefolytatni
nem történt meg, mert:
–    nem érkezett pályázat
–    a benyújtott pályázatok nem értékelhetők
még nem kezdte el
folyamatban van
befejeződött
19/2005. (II. 11.) Korm. rendelet 17. § (1) bek. szerint a Kincstárhoz elküldve (év, hó, nap):
Szerződéskötés utáni beruházási összköltség (E Ft):
Pályázat alapján hivatalosan közzétett beruházási összköltség (E Ft):
3.    A szerződéskötés megtörtént
Szerződéskötés vagy megbízás megtörtént
Szerződéskötés vagy megbízás nem történt meg
4.    Ha a szerződéskötés nem történt meg, mikor várható:
1 hónapon belül
1–3 hónapon belül
3 hónapon túl
A szerződéskötés meghiúsulásának oka:
5.    Eü.gép-műszer beszerzésnél a szerződéskötés időpontja (év, hó, nap):
19/2005. (II. 11.) Korm. rendelet 5/A. sz. melléklete Kincstárhoz elküldve (év, hó, nap):
6.    A beruházás műszaki készültségi foka (%):
7.    A beruházás megvalósításának jelenlegi állapota
a)    Az igénybejelentés üteméhez viszonyítva:
megfelelő ütemben halad
lemaradás tapasztalható, ennek oka:
forráshiány:
műszaki:
egyéb:
Az ok leírása:
b)    A kivitelezési szerződésben, megbízásban rögzítettekhez viszonyítva:
megfelelő ütemben halad
lemaradás tapasztalható, ennek oka:
forráshiány:
kivitelezővel kapcsolatos problémák:
kedvezőtlen időjárási viszonyok:
egyéb:
Az ok leírása:
8.    Támogatási jogosultság végső határideje (támogatás éve +1 vagy +2 év) (év, hó, nap):
8.a.    Beruházás üzembehelyezésének dátuma (5./B. sz. melléklet alapján) (év, hó, nap):
Kincstárhoz elküldve (év, hó, nap):
8.b.    Befejezett beruházásról az Elszámolás megküldve (év, hó, nap):
9.    Lemondó nyilatkozat
Kincstárhoz elküldve a megfelelő dokumentumokkal (év, hó, nap):
Helyi önkormányzatokért felelős miniszternek továbbítva (év, hó, nap):
A lemondás a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által elfogadva (év, hó, nap):
A lemondás az előírt határidők lejárta miatt esedékes:
Lemondó nyilatkozat a beszámoló garnitúrához csatolva (igen/nem):
Lemondás elmulasztása esetén tudomásul veszem, hogy a fel nem használt támogatás
–    az 1. pont alapján
–    a 8. pont alapján
elvonásra kerül (a megfelelő helyre X-et kell írni)

Kelt: ..........................................., 20.... év ..................... hó ........... nap

 

P. H.

    ..........................................    .................................................
    polgármester    jegyző

Megjegyzés:
A válasznak megfelelő téglalapba X-et vagy dátumot kell írni.
1

A rendeletet a 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 5. § e) pontja hatályon kívül helyezte 2011. jnauár 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére