397/B/2010. AB határozat
397/B/2010. AB határozat*
2011.05.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 39/A. § (5)–(6) bekezdései alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 39/A. § (5)–(6) bekezdései alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló – az Alkotmány 8. § (1) bekezdésére és a 13. § (1) bekezdésére alapított – indítványt visszautasítja.
I n d o k o l á s
I.
Az indítványozó az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 39/A. § (5)–(6) bekezdései alkotmányellenességének megállapítását és keletkezésükre visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól, utólagos normakontroll indítvány keretében.
Mindenekelőtt azt sérelmezte, hogy az Étv. nem határozza meg az alvállalkozó kivitelező fogalmát. E hiányosság az indítványozó álláspontja szerint – a jogbiztonság [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] sérelme mellett – oda vezet, hogy a támadott rendelkezések nem kizárólag azokra az alvállalkozó kivitelezőkre vonatkoznak, akikkel a fővállalkozó kivitelező közvetlen szerződéses jogviszonyban áll, hanem a tőle szerződésileg független alvállalkozókra is kihatnak. A szabály értelmében ugyanis az építtetővel szerződéses viszonyban álló vállalkozó kivitelező az építési szerződésben foglalt kötelezettsége maradéktalan teljesítéséről benyújtott végszámla teljes körű kiegyenlítésére csak akkor jogosult, ha a kötelezettsége teljesítésében részt vevő alvállalkozó kivitelezők követelésének kiegyenlítését hiánytalanul igazolja.
Ugyanezen az indokból véli úgy az indítványozó, hogy a támadott rendelkezések az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében foglalt vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát is sértik, valamint ellentétesek a piacgazdaság [Alkotmány 9. § (1) bekezdés] követelményének részét képező szerződési szabadsággal is. Arra hivatkozott, hogy az Étv. támadott szabályai megkövetelik, hogy a „fővállalkozó a teljes alvállalkozói kör követeléseinek kiegyenlítését igazolja”. Ezzel összefüggésben arra utalt, hogy az Alkotmány 8. § (2) bekezdése is sérelmet szenved, hiszen a vállalkozás jogának korlátozása csak abban az esetben volna lehetséges, ha annak fennállnának az alkotmányos indokai, azonban ez jelen jogszabályi rendelkezésekkel kapcsolatban véleménye szerint nem valósul meg.
Végül az indítványozó az Alkotmány 8. § (1) bekezdésének, valamint a 13. § (1) bekezdésének a vélt sérelmét is megjelölte az indítványában, azonban ezen rendelkezések vonatkozásában érdemi indokolást nem terjesztett elő.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
2. Az Étv.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezései:
„39/A. § (5) Vállalkozó kivitelezői tevékenység keretében a kivitelező az építőipari kivitelezési tevékenységet csak akkor vállalhatja, ha az építési (szerelési) szerződésben vállalt kivitelezési munkák elvégzésének a megrendelt minőségben saját költségén történő teljesítéséhez szükséges fedezettel rendelkezik (beleértve az igénybevett alvállalkozók díjazását is). Ha a szerződésben részteljesítésben állapodtak meg, a kivitelezőnek a szerződés szerinti teljesítési feltételeknek megfelelően, de legalább a megrendelő építtető első teljesítéséig meghatározott munkarészre kell fedezettel rendelkeznie.
(6) Építési tevékenység végzésére az építtető a vállalkozó kivitelezővel (alvállalkozói szerződés esetén a vállalkozó kivitelező az alvállalkozó kivitelezővel) építési szerződést köt. Az építési szerződés teljesítésében részt vevő alvállalkozó kivitelező építési szerződésében rögzített fizetési határideje nem haladhatja meg az építtető és a vállalkozó kivitelező által megkötött építési szerződésben meghatározott fizetési határidejét. Az építtetővel szerződéses viszonyban álló vállalkozó kivitelező az építési szerződésben foglalt kötelezettsége maradéktalan teljesítéséről benyújtott végszámla teljes körű kiegyenlítésére csak akkor jogosult, ha a kötelezettsége teljesítésében részt vevő alvállalkozó kivitelezők követelésének kiegyenlítését hiánytalanul igazolja, függetlenül azok fizetési határidejétől.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta meg, hogy sérti-e a jogbiztonság követelményét az, hogy az Étv. nem határozza meg az alvállalkozó kivitelező fogalmát.
1.1. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 391. § (2) bekezdése a vállalkozási szerződés szabályai között lehetővé teszi a vállalkozó számára, hogy alvállalkozót vegyen igénybe. Ennek oka a gazdasági életben, különösen a beruházások terén végbement nagyfokú specializálódás, ami miatt a vállalkozó egyes részmunkák elvégzéséhez szükségszerűen igénybe vesz megfelelő szakértelemmel bíró alvállalkozót. Az alvállalkozó fogalma a polgári jogban és a bírói gyakorlatban régtől fogva közismert és egyértelműnek tekinthető.
Az Alkotmánybíróság – az alvállalkozó fogalmának meghatározása tekintetében – megállapította, hogy bár az Étv. valóban nem határozza meg külön az alvállalkozó kivitelező fogalmát, azonban az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 2. § m) pontja igen, amikor akként rendelkezik, hogy alvállalkozó kivitelezőnek minősül a vállalkozó kivitelezővel építési szerződést kötő személy. Önmagában az a tény, hogy az indítványozó által hiányolt fogalom-meghatározást az Étv. nem, de az R. tartalmazza, nem jelenti azt, hogy e fogalom az Étv.-ben ne lenne alkalmazható. Ezt támasztja alá az is, hogy az Étv. 62. § (1) bekezdésének x) és o) pontjában foglalt felhatalmazás alapján került sor magának az R.-nek a megalkotására is, amely meghatározza a vállalkozói kivitelezői tevékenység folytatásának és az építőipari kivitelezési tevékenység gyakorlásának részletes feltételeit. Erre tekintettel tehát az R.-beli fogalom-meghatározás (a Ptk.-val összhangban értelmezve) az Étv.-ben is alkalmazandó.
A 26/1992. (IV. 30.) AB határozat megállapította, hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság – amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme – megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon [ABH 1992, 135, 142.].
Emellett több határozatában kimondta azt is az Alkotmánybíróság, hogy a normavilágosság sérelme miatt az alkotmányellenesség akkor állapítható meg, ha a szabályozás a jogalkalmazó számára értelmezhetetlen, vagy eltérő értelmezésre ad módot, és ennek következtében a norma hatását tekintve kiszámíthatatlan, előre nem látható helyzetet teremt a címzettek számára, illetőleg a normaszöveg túl általános megfogalmazása miatt teret enged a szubjektív, önkényes jogalkalmazásnak [1160/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 607, 608.].
A 42/1997. (VII. 1.) AB határozatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy „[a]lkotmányellenessé nyilvánítható az a szabály, amely értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára előre nem látható” (ABH 1997, 299, 301.).
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom alkotmányos követelményének az indítványozó által megjelölt rendelkezések megfelelnek. A támadott jogszabályi rendelkezés megfelelően értelmezhető a Ptk. és az R. alapján, illetve a bírói gyakorlat segítségével, ezért az megfelel a normavilágossággal szemben támasztott fenti alkotmányossági követelményeknek, így nem megalapozottak az indítványozó azon hivatkozásai, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvéből levezetett jogbiztonság követelményét sérti.
1.2. Az indítványozó szerint a jogbiztonság követelményével az is ellentétes, hogy a kivitelezőt a jogszabály olyan jogviszonyokért teszi felelőssé – az alvállalkozók további alvállalkozóiknak a kifizetéséért –, melyekre semmilyen ráhatása nem lehet.
Az Alkotmánybíróság az alábbiakra mutat rá:
A Ptk. 4. § (1) bekezdése szerint a felek a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. Ugyanígy a Ptk. 277. § (4) bekezdése alapján a felek a szerződés teljesítésében együttműködésre kötelesek. A kötelezettnek a szerződés teljesítése érdekében úgy kell eljárnia, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a jogosultnak pedig ugyanilyen módon elő kell segítenie a teljesítést. A 277. § (5) bekezdés alapján pedig a felek a szerződés teljesítését érintő minden lényeges körülményről kötelesek egymást tájékoztatni.
A Ptk. e rendelkezéseivel összhangban van a Ptk. 393. § (3) és (4) bekezdése. Eszerint, ha ugyanazon a létesítményen több vállalkozó tevékenykedik, akkor a megrendelő köteles a munka összehangolt elvégzéséhez szükséges feltételeket megteremteni, a vállalkozók pedig kötelesek a munkavégzést összehangolni, ennek érdekében a megrendelő és a vállalkozók szerződést is köthetnek egymással.
A Ptk. alapelveinek a tiszteletben tartására vonatkozóan az Alkotmánybíróság az 55/1998. (XI. 27.) AB határozatában akképp mutatott rá, hogy az önkormányzat a díjfizetés (szilárd hulladék elszállítása) alapja meghatározásánál is nagyfokú önállósággal rendelkezik. „Mivel azonban – törvényi felhatalmazás alapján – szerződéses jogviszony elemét szabályozza, tiszteletben kell tartania a polgári jog olyan általános alapelvét, mint a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékűsége. (…)
A Ptk. bevezető részének 1. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a törvény az állampolgárok, valamint az állami, önkormányzati, gazdasági és társadalmi szervezetek, továbbá más személyek vagyoni és egyes személyi viszonyait szabályozza, és az e viszonyokat szabályozó más jogszabályokat – ha eltérően nem rendelkeznek – e törvénnyel összhangban, e törvény rendelkezéseire figyelemmel kell értelmezni.
A Ptk.-nak ez az általános háttér-jogszabály jellege ugyan nem változtat a jogszabályok alkotmányos hierarchiáján, de azt a kötelezettséget rója a jogalkotó szervekre és a jogalkalmazókra, hogy a Ptk. elveit a rokon jogszabályok alkotása és alkalmazása során érvényesítsék” (ABH 1998, 496, 499.).
A fent kifejtettek miatt a magánjogban a felek együttműködési kötelezettségét előíró alapelvre tehát egyfelől a jogalkotónak, másfelől a jogalkalmazóknak is tekintettel kell lenniük.
1.3. Ezen alkotmánybírósági határozatban foglaltak figyelembevételével vizsgálta meg az Alkotmánybíróság azt, hogy a vállalkozó és az alvállalkozók tevékenysége – valamint a fizetés ütemezése – hogyan viszonyul egymáshoz, azt a jogszabály miként rendezi. Ennek a kérdésnek az eldöntéséhez azonban a vállalkozói és alvállalkozói rendszer áttekintése szükséges, így ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság az alábbiakra mutat rá.
A Ptk. 389. §-a szerint vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó valamely dolog tervezésére, elkészítésére, feldolgozására, átalakítására, üzembe helyezésére, megjavítására vagy munkával elérhető más eredmény létrehozására, a megrendelő pedig a szolgáltatás átvételére és díj fizetésére köteles. A Ptk. 391. § (1), (2) és (3) bekezdése értelmében a vállalkozó a munkát saját költségén végzi el, azonban alvállalkozót vehet igénybe, akiért úgy felel, mintha a munkát maga végezte volna el. A Ptk. e szabályai az alvállalkozó igénybevételét általánosságban lehetővé teszik, azonban az R. az alábbi korlátozást tartalmazza.
Az R. az építőipari kivitelezési tevékenység alcím alatt a 3. § (2) bekezdés f) pontjában kimondja, hogy az építési szerződésnek tartalmaznia kell: egyrészt hogy az építtető hozzájárul-e alvállalkozó igénybevételéhez, másrészt hogy a szerződés teljesítésében a fővállalkozó kivitelező igénybe vesz-e alvállalkozó kivitelezőt, harmadrészt pedig, hogy a fővállalkozó kivitelező hozzájárul-e alvállalkozója további alvállalkozói igénybevételéhez.
Az R. ezen rendelkezése tehát a megrendelő és a fővállalkozó döntési kompetenciájába utalja annak a kérdésnek az eldöntését, hogy a megrendelt munkák elvégzésére kívánnak-e alvállalkozót, illetve további alvállalkozót (azaz szub-alvállalkozót) igénybe venni.
A támadott rendelkezés értelmében az építtetővel szerződéses viszonyban álló vállalkozó kivitelező az építési szerződésben foglalt kötelezettsége maradéktalan teljesítéséről benyújtott végszámla teljes körű kiegyenlítésére csak akkor jogosult, ha a kötelezettsége teljesítésében részt vevő alvállalkozó kivitelezők követelésének kiegyenlítését hiánytalanul igazolja. Ez a rendelkezés tehát az építettő – vállakozó – alvállalkozó viszonylatában fogalmaz meg kötelezettségeket.
E rendelkezések bevezetésének indoka a törvényjavaslathoz fűzött indokolás szerint az volt, hogy az alvállalkozók számára további garanciális szabályokkal teremtse meg azt a biztosítékot, amely az újabb tartozási láncok kialakulásának, az alvállalkozó kifosztásának a fedezethiány miatti lehetőségét végleg kizárja, továbbá egyértelműen azonosíthatóvá teszi a fedezetelvonás esetleges bűncselekményének megvalósulását. E rendelkezések tehát összefoglalóan az alvállalkozókkal szembeni tömeges visszaélésekből eredő lánctartozások kialakulásának lehetőségét zárják ki. E célok nyilvánvalóan nem ellentétesek a jogbiztonság követelményével, sőt éppen annak megvalósulása irányába hatnak. Az R. fent idézett 3. §-ában foglalt rendelkezések miatt nem helytálló az indítványozó azon hivatkozása sem, hogy a kivitelezőt a jogszabály olyan jogviszonyokért teszi felelőssé, melyekre semmilyen ráhatása nincs.
A Ptk. 315. §-a kimondja, hogy aki kötelezettsége teljesítéséhez vagy joga gyakorlásához mást vesz igénybe, ennek magatartásáért felelős. Az építési szerződés tartalmi eleme – tekintettel a Ptk. 393. § (3) és (4) bekezdésére is –, hogy a vállalkozó igénybe vesz-e egyáltalán alvállalkozót, illetve hozzájárul-e ahhoz, hogy az alvállalkozója szub-alvállalkozót vegyen igénybe. Azzal, hogy e döntés a megrendelő és a vállalkozó kivitelező kezében van, valamint azzal, hogy a Ptk. szerint a vállalkozó előteljesítésre köteles, a támadott szabályok nem sértik a jogbiztonság követelményét. Emiatt az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben elutasította.
Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a szerződési jogban az ehhez hasonló garanciális jogintézmények nem ismeretlenek [pl. a Ptk. 499. § (3) bekezdése szerint a zálogjogot a fuvarozó a többi fuvarozó előtte ismert követeléseinek biztosítására is köteles érvényesíteni; ha ezt elmulasztja, az előző fuvarozókkal szemben kezesként felel].
2. Az indítványozó szerint az Étv. 39/A. § (5) és (6) bekezdése sérti a szerződési szabadságot, és mivel az a piacgazdaság lényegi eleme is, ezért az indítványozó ezen államcél sérelmét is vélelmezi.
2.1. Az Alkotmánybíróság a 32/1991. (VI. 6.) AB határozatában megállapította, hogy „a szerződési szabadság a piacgazdasággal összefüggésben nyert az Alkotmánybíróság határozatában foglaltak szerint alkotmányos értéktartalmat. A szerződési szabadság tehát a piacgazdaság egyik lényeges eleme, amely azonban alkotmányos alapjognak nem tekinthető. Alkotmányos alapjogi státusza a szerződési szabadságnak önálló alkotmányos jogként való felfogásából sem következik.” (ABH 1991, 146, 159.).
Ezt erősítette meg a 16/1995. (III. 13.) AB határozat, miszerint az Alkotmányból ily módon levezetett szerződési szabadság korlátozása akkor nem alkotmánysértő, ha a korlátozásnak ésszerű indoka van (ABH 1995, 464, 465.).
A 13/1999. (VI. 3.) AB határozat pedig kimondta, hogy az Alkotmánybíróság mindenkor esetenként vizsgálja meg a szerződési szabadság korlátozásának kivételességét és alkotmányos indokoltságát (ABH 1999, 114, 117.).
Ugyanakkor – szól a 327/B/1992. AB határozat – a szerződési szabadságot, mint alkotmányos jogot az Alkotmánybíróság védelemben részesíti, azonban közvetlenül a szerződési szabadságra, mint alkotmányos jogra, az alapvető jogok megsértéséhez hasonló alkotmánysérelem nem alapozható. Az alkotmánysértés megállapításához az kell, hogy a szerződési szabadsággal szoros kapcsolatban álló, a szerződési szabadságot megvalósító, magában foglaló alapvető jog vagy alkotmányos intézmény sérelme is megvalósuljon. A szerződési szabadságnak az említettnél enyhébb korlátozása közvetlen alkotmánysértést általában nem alapoz meg (ABH 1995, 604, 607.).
2.2. Tekintettel arra, hogy az indítványozó a szerződési szabadság sérelmével együtt hivatkozott a gazdasági verseny szabadságának megsértésére, ezért az Alkotmánybíróságnak először azt kellett megvizsgálnia, hogy ezen alkotmányos cél – alkotmányos intézmény – sérelmet szenved-e.
Az Alkotmánybíróság a 21/1994. (IV. 16.) AB határozatban (ABH 1994, 120.) a gazdasági verseny szabadságát a következőképpen határozta meg. A gazdasági verseny szabadsága nem alapjog, hanem a piacgazdaság olyan feltétele, amelynek meglétét és működését biztosítani az államnak is feladata. A verseny szabadságának állami elismerése és támogatása [Alkotmány 9. § (2) bekezdés] megköveteli a vállalkozáshoz való jog és a piacgazdasághoz szükséges többi alapjog (pl.: tulajdonhoz való jog, köztulajdon és magántulajdon egyenlősége, munkához és foglalkozás szabad megválasztásához való jog, szabad mozgáshoz és letelepedéshez való jog) objektív intézményvédelmi oldalának kiépítését. A szabad versenynek külön alkotmányos mércéje nincsen, hanem elsősorban ezen alapjogoknak az érvényesítése és védelme útján valósul meg.
Mint az fentebb kifejtésre került, a támadott szabályozás bevezetésének indoka az alvállalkozók számára további garanciális szabályok megteremtése, konkrétabban az újabb tartozási láncok kialakulásának megelőzése volt. A támadott rendelkezések a korábbi szabályozatlan helyzetet igyekeznek korlátok közé szorítani azáltal, hogy a jogviszony szereplői között fizetési sorrendet határoznak meg. Ennek megfelelően a kifogásolt szabályok nem a piacgazdaság működésével kapcsolatos szabad versenyre, hanem magára az építőipari kivitelezési tevékenység (szélesebb értelemben az építőipar) zökkenőmentes működésére, az elszámolási nehézségek kiküszöbölésére vonatkoznak, és így ezek között nincs közvetlen alkotmányossági összefüggés. Emiatt az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a vonatkozásban – állandó gyakorlata szerint (először: 698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716–717.) – elutasította.
Tekintettel arra, hogy a piacgazdaság és a versenyszabadság sérelmét az Alkotmánybíróság nem állapította meg, ezért a fent bemutatott 327/B/1992. AB határozat alapján a szerződési szabadság megsértésének megállapítására sem volt lehetőség. Így az indítványt ebben a tekintetben is elutasította. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság megjegyzi: a támadott jogszabályi rendelkezések – melyek a kifizetési sorrendre vonatkozó szabályoknak minősülnek –, semmilyen tekintetben nem korlátozzák a szerződési szabadság részét képező partnerválasztás szabadságát.
3. Ezt követően az Alkotmánybíróság azt vizsgálta meg, hogy az indítvány sérti-e a vállalkozáshoz való jogot, illetve, hogy ezen alapjog lényegi tartalmát a támadott jogszabályi rendelkezés korlátozza-e.
Az Alkotmány 9. § (2) bekezdése azt jelenti, hogy bárkinek Alkotmány biztosította joga a vállalkozás, azaz üzleti tevékenység kifejtése. A vállalkozás joga ugyanis a fentiek értelmében egy bizonyos, a vállalkozások számára az állam által teremtett közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének biztosítását, más szóval a vállalkozóvá válás lehetőségének – esetenként szakmai szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott – biztosítását jelenti. A vállalkozás joga tehát nem abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan: senkinek sincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent – de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül –, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást [54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 340, 341–342.].
Jelen esetben az Alkotmánybíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés a vállalkozó kivitelező foglalkozásának ellehetetlenítését eredményezi-e.
Az Étv. 39/A. §-a – mint az jelen határozat indokolásának III.1. pontjában kifejésre került – mindössze arról rendelkezik, hogy az építtetővel szerződéses viszonyban álló vállalkozó kivitelező az építési szerződésben foglalt kötelezettsége maradéktalan teljesítéséről benyújtott végszámla teljes körű kiegyenlítésére csak akkor jogosult, ha a kötelezettsége teljesítésében részt vevő alvállalkozó kivitelezők követelésének kiegyenlítését hiánytalanul igazolja. Ez a szabály önmagában tehát nem eredményezi azt, hogy a vállalkozó kivitelező a tevékenységének gyakorlásában akadályozott. Pusztán annyit jelent, hogy – a körbetartozásokat elkerülendő – az alvállalkozók jogait és törvényes érdekeit védő garanciális szabályok kerültek a jogrendszer ezen speciális területére. Ez nem eredményezi azt, hogy a vállalkozó kivitelező az építési kivitelezési tevékenységet ne tudná elvégezni. (pl. a Ptk. 391. § (1) bekezdése szerint a saját költségén).
Ebben a vonatkozásban kell figyelembe venni azt a tényt is, hogy a támadott rendelkezés szerint nem a kivitelezés teljes összegének, hanem pusztán az építtető első teljesítéséig meghatározott munkarészre kell fedezettel rendelkeznie a vállalkozónak. A fentiek miatt tehát a vállalkozáshoz való jog ellehetetlenülése vagy a sérelme nem állapítható meg.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt a vállalkozáshoz való jog, az Alkotmány 8. § (2) bekezdése, valamint a szerződési szabadság vonatkozásában egyaránt elutasította.
4. Végül az indítványozó az Alkotmány 8. § (1) bekezdésének, valamint a 13. § (1) bekezdésének a vélt sérelmét is megjelölte az indítványában, azonban ezen rendelkezések vonatkozásában érdemi indokolást nem terjesztett elő. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 22. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság határozott kérelem alapján jár el, mely kérelemben három feltételnek kell együttesen fennállnia: egyrészt a kérelemnek tartalmaznia kell a sérelmezett jogszabályi rendelkezést, továbbá az Alkotmány érintett szakaszát, valamint azt az indokot, amely alapján az indítványozó az alkotmánysértést fennállónak véli. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a kérelem alapjául szolgáló ok hiányában az indítvány – a tartalmi követelményeknek meg nem felelő volta miatt – érdemben nem bírálható el, ezért azt az Alkotmánybíróság visszautasítja [18/1993. (III. 19.) AB határozat, ABH 1993, 161, 171.]. Tekintettel arra, hogy az Abtv. 22. § (2) bekezdésében rögzített feltételeknek az Alkotmánybírósághoz benyújtott indítvány fenti része nem felelt meg, az Alkotmánybíróság azt mint érdemi vizsgálatra alkalmatlant – az Ügyrend 29. § d) pontja alapján – visszautasította.
Budapest, 2011. május 9.
Dr. Paczolay Péter s. k., |
||||||||
az Alkotmánybíróság elnöke |
||||||||
|
||||||||
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Bihari Mihály s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Bragyova András s. k., |
Dr. Holló András s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Kiss László s. k., |
Dr. Kovács Péter s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
Dr. Lévay Miklós s. k., |
||||||
|
előadó alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
Dr. Paczolay Péter s. k., |
||||||||
az Alkotmánybíróság elnöke, |
||||||||
az aláírásban akadályozott |
||||||||
Dr. Stumpf István |
||||||||
alkotmánybíró helyett |
||||||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás