• Tartalom

4/2010. (II. 26.) SZMM rendelet

4/2010. (II. 26.) SZMM rendelet

egyes felnőttképzési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról1

2010.03.06.

A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 4. § (3) bekezdésének a) és b) pontjában, valamint a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény 28. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben, a szakképesítésért felelős miniszter véleményének kikérésével – a következőket rendelem el:

Az akkreditációs eljárás és követelményrendszer részletes szabályairól szóló
24/2004. (VI. 22.) FMM rendelet módosítása

1. § (1) Az akkreditációs eljárás és követelményrendszer részletes szabályairól szóló 24/2004. (VI. 22.) FMM rendelet (a továbbiakban: R.) 4. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A kérelmező intézménynek az előzetesen megszerzett tudás felmérésén és értékelésén túlmenően – az Fktv. 29. § 7. pontja szerinti szolgáltatásként – legalább egy szolgáltatást nyújtania, illetve annak igénybevétele esetén azt dokumentálnia kell.”

(2) Az R. 4. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az intézmény a szolgáltatások jegyzékét az információs és ügyfélszolgálati tevékenység ellátására alkalmas irodahelyiségben jól látható helyen köteles elhelyezni.”

2. § Az R. 6. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

6. § A képzési tevékenység megvalósításának tanúsítása érdekében a kérelmező intézménynek – az Fktv.-ben foglaltak mellett – képzésenként dokumentálnia kell:
a) a képzésről és a felnőttképzési szolgáltatásokról szóló tájékoztatót,
b) a képzés lebonyolításának az oktatók beosztását is tartalmazó ütemtervét.”

3. § (1) Az R. 7. § (2) bekezdésének felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a bekezdés b) pontja a következő be) ponttal egészül ki:

„Az intézménynek rendelkeznie kell a működési folyamatait meghatározó, dokumentált, bevezetett és fenntartható olyan minőségirányítási rendszerrel, amely”

[tartalmazza:]

be) az oktatók kiválasztására, rendelkezésre állására, valamint továbbképzésére vonatkozó szabályokat rögzítő humánerőforrás tervet;”

4. § Az R. 8. § (3) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az önértékelésnek – a (2) bekezdésben foglaltakon túl – ki kell terjednie a képzési tevékenység elemzésére, a kérelmező intézmény által elért eredményekre, így különösen]

b) a képzésben részt vevők képzést értékelő véleményének bemutatására a tanfolyam szervezéséről, a tananyag minősítéséről, az előadók, az oktatók értékeléséről, a felnőttképzési szolgáltatásokról, a tárgyi feltételek megfelelőségéről.”

5. § Az R. 9. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A kérelmező intézmény az ügyfélszolgálati és panaszkezelési rendszer leírását a képzésben részt vevők számára hozzáférhetővé teszi.”

6. § Az R. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

10. § (1) Nem adható intézmény-akkreditáció, ha
a) a kérelmező intézmény a felnőttképzési tevékenység folytatásától eltiltó intézkedés hatálya alatt áll,
b) a FAT az intézmény-akkreditációs tanúsítványt a kérelem beadását megelőző 1 évben – az ellenőrzése során észlelt jogszabálysértés miatt – visszavonta,
c) a kérelmező intézmény az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 178. § 32. pontja szerint – a kérelem benyújtásának időpontjában – nem minősül köztartozásmentes adózónak.
(2) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti kizáró feltétel fennállásának hiánya
a) 30 napnál nem régebben kiállított közokirattal igazolható, vagy
b) a kérelmezőnek a köztartozásmentes adózói adatbázisban való szereplésével bizonyítható.
(3) Vissza kell vonni az intézmény-akkreditációt, ha
a) az intézmény az Fktv., illetve a kormányrendelet szabályainak megsértésével folytatja tevékenységét,
b) a munkaügyi központ az intézménynek a felnőttképzési tevékenység folytatását megtiltotta,
c) az e rendeletben előírt akkreditációs követelmények nem teljesülnek,
d) az intézmény nem kezdeményezte határidőben az e rendelet 11. § szerinti adatváltozásnak az intézmény-, illetőleg a programakkreditációs tanúsítványon való átvezetését,
e) a jogutódlás miatti adatváltozás kezdeményezése esetén a jogutódlás nem igazolható,
f) azt az intézmény maga kérelmezi,
g) az Oktatási Hivatal ezt a felsőoktatási intézménynek a felsőoktatási nyilvántartásból történő törlése miatt kéri,
h) az intézményt a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásából törölték.

7. § Az R. 10. §-át követő „A feltételes intézmény-akkreditáció” alcím helyébe a következő alcím lép, egyidejűleg a következő 11. §-sal egészül ki:

„Adatváltozás
11. § Az intézménynek három hónapon belül az adatváltozásnak a tanúsítványon való átvezetését kell kérelmezni, ha az intézmény-, illetőleg a programakkreditációs tanúsítvány adataiban következett be változás. A program- akkreditációs tanúsítványon szereplő intézményi adatokban bekövetkezett változás esetén a szükséges változást az intézmény összes programakkreditációs tanúsítványán is át kell vezetni. Az adatváltozás átvezetésének a kérelmezésére megállapított határidő a változásnak a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóság által történő átvezetésének napjától kezdődik.”

8. § Az R. 15. § (2) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a bekezdés a következő o) ponttal egészül ki:

[A felnőttképzést folytató intézmény által kidolgozott képzési program akkor akkreditálható, ha]

d) a képzés módszerei és formája megfelel a célcsoport jellemzőinek, a képzés céljának,”
o) a kérelmező intézmény nyilatkozik arról, hogy a program megvalósításához szükséges személyi és tárgyi feltételeket a program megvalósításakor biztosítja.”

9. § Az R. 16. § helyébe a következő rendelkezés lép:

16. § (1) Nem adható programakkreditáció, ha
a) a kérelmező intézmény a felnőttképzési tevékenység folytatását megtiltó intézkedés hatálya alatt áll,
b) a kérelmező intézmény az Art. 178. § 32. pontja szerint – a kérelem benyújtásának időpontjában – nem minősül köztartozásmentes adózónak,
c) a FAT a felnőttképzést folytató intézmény ugyanazon tartalmú és megnevezésű program-akkreditációs tanúsítványát a kérelem beadását megelőző 1 évben – az ellenőrzése során észlelt jogszabálysértés miatt – visszavonta,
d) az intézményt a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásából törölték.
(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti kizáró feltétel fennállása hiányának bizonyítására a 10. § (2) bekezdésben foglalt rendelkezés megfelelően irányadó.
(3) Vissza kell vonni a programakkreditációt, ha
a) azt az intézmény saját maga kéri,
b) a képzési program megvalósítása nem az e rendelet szerinti követelményeknek megfelelően történik,
c) a munkaügyi központ az intézménynek a felnőttképzési tevékenység folytatását megtiltotta,
d) az intézmény képzési tevékenységét az Fktv., illetve a kormányrendelet szabályainak megsértésével folytatja,
e) az intézményt a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásából törölték,
f) az intézmény nem kezdeményezte határidőben az e rendelet 11. § szerinti adatváltozásnak az intézményi illetőleg a programakkreditációs tanúsítványon való átvezetését,
g) a jogutódlás miatti adatváltozás kezdeményezése esetén a jogutódlás nem igazolható,
h) az Oktatási Hivatal ezt a felsőoktatási intézménynek a felsőoktatási nyilvántartásból történő törlése miatt kéri.
i) az Fktv. 19. § (3) bekezdése alapján a programakkreditációs tanúsítvány kiadásának feltételei már nem állnak fenn.”

10. § Az R. 17. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

17. § Az Fktv. 19. § (3) bekezdése szerinti bejelentés alapján kiadott akkreditáció hatálya a más törvény alapján szerzett akkreditáció, illetve a hatósági jogkörben engedélyezett képzési program hatályát nem haladhatja meg, de legfeljebb 5 évre szólhat”.

11. § Az R. 18. § (1)–(2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lép:

18. § (1) Az intézmény- és programakkreditáció iránti kérelmet, illetve a más törvény felhatalmazása alapján akkreditált, vagy hatósági jogkörben engedélyezett képzési program elismerése iránti bejelentést [Fktv. 19. § (3) bek.] az e rendeletben előírt mellékletekkel együtt az NSZFI-nél elektronikus úton, vagy egy összefűzött, nyomtatott példányban kell előterjeszteni.
(2) Ha a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény rendelkezései alapján más EGT állam illetékes hatósága által kiállított iratot nyújtanak be, a kérelmező intézménynek az irathoz annak egyszerű magyar fordítását is csatolnia kell.”

12. § Az R. 20. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A FAT elnöke az NSZFI javaslatának átvételétől számított három munkanapon belül dönt a szakértő, vagy a szakértői bizottság tagjainak kirendeléséről.”

13. § Az R. 23. § (1) bekezdés m) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az intézmény-akkreditáció iránti kérelmet a 18. §-ban foglaltak figyelembevételével a 2. számú melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani. A kérelemhez mellékelni kell]

m) az intézmény által nyújtott, felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatások folyamatleírását,”

14. § Az R. a következő 25. §-sal és azt megelőzően a következő alcímmel egészül ki:

„Adatváltozásra irányuló eljárás
25. § Az adatváltozásra irányuló eljárás iránti kérelmet a 18. §-ban foglaltak figyelembevételével a 4. számú melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani. A kérelemhez mellékelni kell
a) az adatváltozást igazoló dokumentum másolatát,
b) a változás átvezetését igazoló dokumentum másolatát.”

15. § Az R. 30. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Akkreditált intézmény által előterjesztett kérelem esetén az (1) bekezdés a)–b) pontjaiban, valamint a (2) bekezdés a)–b) pontjaiban meghatározott dokumentumokat nem kell csatolni.”

16. § (1) Az R. 36. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A FAT az ellenőrzési tevékenységét szakértő bevonásával végzi. A kirendelt szakértőnek az akkreditációs követelmények megtartásáról helyszíni ellenőrzésen kell meggyőződnie.”

(2) Az R. 36. § (2) bekezdése e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a bekezdés a következő f) ponttal egészül ki:

[A FAT ellenőrzési tevékenysége során megvizsgálja]

e) az intézmény minőségfejlesztő munkájának a saját célkitűzéseihez mért eredményességét,
f) a képzési program Fktv. szerinti megvalósulását.”

17. § Az R. 37. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

37. § Az Fktv. szerinti felnőttképzési szakértőként az a személy járhat el, aki a külön jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelel.”

18. § (1) Az R. 1. számú melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.

(2) Az R. 2. számú melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete lép.

(3) Az R. 4. számú melléklete helyébe e rendelet 3. melléklete lép.

(4) Az R. 7. számú melléklete helyébe e rendelet 4. melléklete lép.

(5) Az R. 8. számú melléklete helyébe e rendelet 5. melléklete lép.

(6) Az R. 9. számú melléklete helyébe e rendelet 6. melléklete lép.

A saját munkavállalók részére szervezett képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásáról szóló 15/2009. (VII. 24.) SZMM rendelet módosítása

19. § A saját munkavállalók részére szervezett képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásáról szóló 15/2009. (VII. 24.) SZMM rendelet (a továbbiakban: Szhe.) 4. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szolgáltatási szerződésben fel kell tüntetni a hozzájárulásra kötelezett statisztikai számjelét.”

20. § Az Szhe. 6. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A munkaügyi központ tárgyévről szóló nyilvántartását a tárgyévet követő év június hó 20. napjáig köteles megküldeni a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (a továbbiakban: SZMM), a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (a továbbiakban: NSZFI), valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal területileg illetékes igazgatósága részére.”

21. § Az Szhe. 9. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Az e rendelet hatálybalépésének napján folyamatban lévő képzések esetében az R. szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy
a) az R. 5. § (1) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatást az e rendelet 5. § (1) bekezdésében előírt határidőig kell teljesíteni, valamint
b) az R. 5. § (2) bekezdése helyett az e rendelet 5. § (2) bekezdésében előírtakat, és
c) az R. 6. § (2) bekezdése helyett az e rendelet 6. § (2) bekezdésében előírtakat kell alkalmazni.”

22. § (1) Az Szhe. 3. számú melléklete helyébe e rendelet 7. melléklete lép.

(2) Az Szhe. 5. számú melléklete helyébe e rendelet 8. melléklete lép.

23. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba és 2012. január 1-jén hatályát veszti. Rendelkezéseit – a (2) bekezdés kivételével – a hatálybalépését követően indult eljárások esetében kell alkalmazni.

(2) Az R. – e rendelet 7. §-ával megállapított – 11. §-át a folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell.

(3) Az R.

a) 8. § (4) bekezdésében a „képzés-fejlesztési” szövegrész helyébe a „fejlesztési” szöveg,

b) 13. § (1) bekezdés a) pontjában az „érvényességi időtartama” szövegrész helyébe a „hatálya” szöveg,

c) 20. § (2) bekezdés c) pont cd) alpontjában a „6. § (2) bekezdésében” szövegrész helyébe a „6. §-ban” szöveg,

d) 20. § (3) bekezdésében a „3 napon belül és legalább 8 nappal” szövegrész helyébe a „három munkanapon belül és legalább öt munkanappal” szöveg,

e) 20. § (4) bekezdésében a „20 napon” szövegrész helyébe a „tizenöt munkanapon” szöveg,

f) 24. § (1) bekezdésében a „3–9. §-ában szövegrész helyébe a „4–9. §-ában” szöveg,

g) 24. § (3) bekezdésében az „érvényességi idejének” szövegrész helyébe a „hatályának” szöveg

lép.

(4) Hatályát veszti

a) az R.

aa) 7. § (1) bekezdés a) pontjában az „az intézmény szakmai tanácsadó testülete által jóváhagyott és” szövegrész,

ab) 7. § (1) bekezdésének b) pontjában az „a szakmai tanácsadó testület által – az éves képzési tervvel egyidejűleg – jóváhagyott” szövegrész,

ac) 8. § (1) bekezdésében az „a szakmai tanácsadó testülete által jóváhagyott” szövegrész,

ad) 12. §-a és 13. § (2) bekezdésben az „a tárgyévi képzési terv jóváhagyását megelőzően” szövegrész,

af) 19. §-a,

ah) 23. § (1) bekezdésének c)–h) pontja, valamint r) és u) pontja,

am) 31. §-át követő az „Az akkreditált felsőoktatási intézmények és programok nyilvántartása” alcím,

an) 33. §-a és az azt megelőző a „Jogorvoslat” alcím,

ao) 34. §-a és az azt megelőző az „Egyéb eljárási szabályok” alcím,

ap) 36. § (2) bekezdés c) pontjában az „intézmény képzési tervében szereplő” szövegrész,

ba) az „Az intézménynek a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásában szereplő nyilvántartási száma:” szövegrész,

bb) a „nyilvántartásba vétel időpontja:” szövegrész,

bc) a „nyilvántartásba vétel lejáratának időpontja:” szövegrész,

bd) az „(Amennyiben a nyilvántartásba vétel érvényességi ideje 60 napon belül jár le, a nyilvántartásba vétel meghosszabbítása iránti kérelmet mellékelni kell.)” szövegrész,

be) az „Egyúttal kijelentem, hogy az intézménynek nincs az adó- és vámhatóság által nyilvántartott, lejárt köztartozása.” szövegrész,

bf) az „I. Az intézmény tevékenységének ismertetése” címének 4. pontjában a „képzési tervben szereplő” szövegrész;

c) az Szhe.

d) – az e rendelet 14. §-ával megállapított – 25. §-át követő az „A feltételes intézmény-akkreditációs eljárás” alcím;

e) a felnőttképzést folytató intézmények ellenőrzése során kiszabható bírságról szóló 1/2005. (I. 19.) FMM rendelet.

1. melléklet a 4/2010. (II. 26.) SZMM rendelethez

Képesítési előírások és tárgyi feltételek
I.    1.    A foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban álló képzésért felelős vezető végzettsége:
–    felsőfokú iskolai végzettség és tanári vagy andragógiai szakképzettség, vagy
–    felsőfokú iskolai végzettség és legalább 3 éves oktatói vagy pedagógus-munkakörben szerzett gyakorlat, vagy
–    oktatói tevékenység végzésére jogosító okirat és legalább 5 éves felnőttképzési gyakorlat.
Nyelvi képzés esetén:
–    nyelvtanári végzettség és legalább 3 éves oktatói gyakorlat.
    2.    Csoportlétszámok, oktatók végzettsége:
Szakmai képzés esetén:
–     csoportlétszám (kivéve a távoktatás, e-learning) irányszáma:
25 fő (elméleti képzés esetén)
12 fő (gyakorlati képzés esetén)
–     oktatói végzettség:
    elméleti oktatás:
=    a képzés szakirányának megfelelő felsőfokú iskolai végzettség és tanári szakképzettség, vagy
=    a képzés szakirányának megfelelő felsőfokú iskolai végzettség és 2 éves oktatói gyakorlat;
    gyakorlati képzés:
=    a képzés szakirányának megfelelő felsőfokú iskolai végzettség és legalább 1 év, szakirányú szakmai gyakorlat, vagy
=    legalább a képzés szakirányának megfelelő középfokú végzettség és 3 év szakirányú szakmai gyakorlat.
Nyelvi képzés esetén:
–    csoportlétszám irányszáma: 12 fő
–    oktatói végzettség általános nyelvi képzés esetén:
    a képzési programban oktatott órák legalább 80%-a esetében az oktatónak rendelkeznie kell:
=    nyelvtanári végzettséggel az adott nyelvből, vagy más nyelvből és
=    az oktatott nyelvet anyanyelvi szinten beszélő vagy CEF – Közös Európai Referenciakeret, KER – C1 szintű nyelvtudással;
–     oktatói végzettség szaknyelvi képzés esetén:
=     a nyelvi képzésnek megfelelő szakos tanári szakképzettséggel és
=     magas szintű nyelvtudással (anyanyelvi beszélő vagy CEF – Közös Európai Referenciakeret, KER – C1 szintű nyelvtudás).
Általános képzés esetén:
–     csoportlétszám irányszáma: 25 fő
–     oktatói végzettség:
    felsőfokú iskolai végzettség
II.    1.    Oktatóterem (elméleti képzés esetén):
A képzési programban meghatározott csoportlétszám figyelembevételével (hátrányos helyzetűek esetében speciális igényeket kielégítve)
–     asztalok, székek,
–     vizuális eszközök (pl. tábla, projektor stb.)
    2.    Oktatóterem informatikai képzés esetén:
–     résztvevőnként 1 számítógépes munkahely, továbbá legalább 1 internet-hozzáférési lehetőség és nyomtató biztosítása,
–     a képzési programok megvalósításához szükséges szoftverek.
    3.    Oktatóterem nyelvi képzés esetén:
–     oktatótermenként az általános felszerelésen túl hangfelvétel lejátszására alkalmas berendezés.
    4.    Képzési helyszínenként a képzés jellegétől függően oktatási segédanyagok sokszorosítására alkalmas berendezés (pl. fénymásoló),
nyelvi képzés esetén:
–    Tv és videó vagy DVD
    5.    Gyakorlati képzőhely:
A képzési program megvalósításához szükséges eszközök, felszerelések, egyéb tárgyi feltételek biztosítása. OKJ-ben szereplő szakképesítés megszervezésére irányuló felnőttképzés esetén a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeiben meghatározott eszközjegyzék szerinti feltételek biztosítása.
    6.    Ügyfélszolgálat:
–    elektronikus, illetve vezetékes telefonos elérhetőség,
–     az ügyfélszolgálati tevékenység ellátására alkalmas irodahelyiség,
–     elektronikus távoktatás esetén a teljes körű elektronikus kapcsolattartás
biztosítása.

2. melléklet a 4/2010. (II. 26.) SZMM rendelethez

Kérelem intézmény-akkreditáció iránt

Az intézmény neve:

Az intézmény hivatalosan rövidített neve:

Az intézmény székhelye: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

Az intézmény levelezési címe: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

Telefonszáma: ........................................................ Faxszáma:

Elektronikus levelezési címe: ............................. Weblap címe:

Állandó képzési helyszíne(i):

⬜ ⬜ ⬜ ⬜

(postai irányítószám, helység, út, utca, tér, házszám)

⬜ ⬜ ⬜ ⬜

(postai irányítószám, helység, út, utca, tér, házszám)

Az intézmény cégformája:

bankszámlaszáma: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ - ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ - ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

Az intézmény képviseletére jogosult vezető neve:

elérhetősége:

A képzési tevékenységért felelős vezető neve:

beosztása:

elérhetősége:

Az igazgatási szolgáltatási díjat teljesítő megnevezése, bankszámlaszáma, teljesítés időpontja:

⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ - ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ - ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

A felnőttképzési tevékenység célja:

Általános képzés ⬜ Nyelvi képzés ⬜ Szakmai képzés ⬜ Szolgáltatás ⬜

Az intézmény FAT által kiadott akkreditációs tanúsítvánnyal rendelkező programjainak felsorolása:

A kérelemhez csatolt összes dokumentum száma: ............... db.

Kelt: ................................................

 

P. H.

................................................
cégszerű aláírás

I. Az intézmény tevékenységének ismertetése:
1.    Az akkreditált képzési program megnevezése, megvalósításának bemutatása, értékelése.
2.    A gyakorlati képzés megszervezési módjának (saját tanműhely, gazdasági szervezet stb.) bemutatása.
3.    A képzési programok és felnőttképzési szolgáltatások megvalósításához rendelkezésre álló feltételek bemutatása – az akkreditáció iránti kérelem benyújtásának időpontjában meghirdetett vagy megkezdett képzések vonatkozásában – képzési helyszínenként az alábbiak szerint:
(Az állandó képzési helyszín bemutatása kötelező.)
Képzési tevékenységért felelős személy:
–     végzettsége,
–     felnőttképzési gyakorlatának időtartama,
–     foglalkoztatásra irányuló jogviszonyának jellege és kezdete.
Oktatók:
A képzési programok és a nyújtott felnőttképzési szolgáltatások megvalósításához szükséges oktatói kör (tanárok, trénerek, instruktorok, tutorok, mentorok stb.) összetételének bemutatása képzési programonként:
–     az oktatók
–     végzettsége,
–     szakmai gyakorlatának időtartama az adott területen,
–     oktatói gyakorlatának időtartama,
–     felnőttképzési gyakorlatának időtartama,
–     nyelvismerete.
Tárgyi feltételek képzési helyszínenként:
–     a képzési helyszín igénybevételének jogcíme, a használatra feljogosító dokumentumok megnevezése,
–     a képzési helyszínen található oktatótermek száma,
–     az oktatótermek felszerelése (oktatótermenként férőhelyek száma, asztalok, székek száma, tanterem egyéb felszerelésének bemutatása – gyakorlati képzések esetében a felhasznált felszerelés bemutatása, nyelvi képzések esetében a hangfelvételre, lejátszásra alkalmas berendezések bemutatása, informatikai képzések esetében az informatikai infrastruktúra bemutatása),
–     oktatótermenként az igénybevétel céljának megnevezése a képzési tevékenység szempontjából: szakmai elméleti, gyakorlati képzés, informatikai képzés, nyelvi képzés, általános képzés,
–     közösségi és szociális helyiségek leírása,
–     egyéb rendelkezésre álló feltételek bemutatása.
Ügyfélszolgálat:
Címe:
Telefonszáma(i):
E-mail címe:
Honlapja:
Ügyfélszolgálat nyitva tartásának ideje:

3. melléklet a 4/2010. (II. 26.) SZMM rendelethez

Kérelem adatváltozásra irányuló eljárás lefolytatása iránt

Az intézmény neve:

Az intézmény hivatalosan rövidített neve:

Az intézmény székhelye: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

Az intézmény levelezési címe: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

Telefonszáma: .............................................................. Faxszáma:

Elektronikus levelezési címe: ................................... Weblap címe:

Az intézmény bankszámlaszáma: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ - ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ - ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

A igazgatási szolgáltatási díjat teljesítő megnevezése, bankszámlaszáma, teljesítés időpontja:

⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ - ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ - ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

Az intézmény/program adataiban bekövetkezett változás ismertetése:

 

Egyúttal kijelentem, hogy a fenti adatváltozás az akkreditáció feltételeit nem érinti.

A kérelemhez csatolt összes dokumentum száma: ....................db.

 

Kelt: ..................................................................

 

P. H.

................................................
cégszerű aláírás

I. Az intézmény tevékenységének ismertetése:
1.    Az akkreditáció iránti kérelem beadásának időpontjában érvényes képzési programok és nyújtott felnőttképzési szolgáltatások felsorolása képzési helyszínenként.
2.    Akkreditált képzési program megnevezése, megvalósításának bemutatása, értékelése.
3.    A gyakorlati képzés megszervezési módjának (saját tanműhely, gazdasági szervezet stb.) bemutatása.
4.    A képzési programok és nyújtott felnőttképzési szolgáltatások megvalósításához rendelkezésre álló feltételek bemutatása felnőttképzési helyszínenként az alábbiak szerint:
Felnőttképzési tevékenységért felelős személy:
–    végzettsége,
–    felnőttképzési gyakorlatának időtartama,
–    foglalkoztatásra irányuló jogviszonyának jellege és kezdete.
Oktatók:
A felnőttképzési programok és a felnőttképzési szolgáltatások megvalósításához szükséges oktatói kör (tanár, tréner, instruktor, tutor, mentor stb.) összetételének bemutatását képzési programonként:
–    az oktatók
=    végzettsége,
=    szakmai gyakorlatának időtartama az adott területen,
=    oktatói gyakorlatának időtartama,
=    felnőttképzési gyakorlatának időtartama,
=    nyelvismerete.
Ügyfélszolgálat:
Címe:
Telefonszáma(i):
E-mail címe:
Honlapja:
Ügyfélszolgálat nyitva tartási ideje:

4. melléklet a 4/2010. (II. 26.) SZMM rendelethez

Kérelem program-akkreditáció iránt
(az intézmény által kidolgozott, továbbá a FAT által már akkreditált képzési program esetén)

Az intézmény neve:

Az intézmény hivatalosan rövidített neve:

Az intézmény székhelye: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

Az intézmény levelezési címe: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

Telefonszáma: ............................................................ Faxszáma:

Elektronikus levelezési címe: ................................. Weblap címe:

Az intézmény cégformája:

bankszámlaszáma: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ - ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ - ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

Az igazgatási szolgáltatási díjat teljesítő megnevezése, bankszámlaszáma, teljesítés időpontja:

⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ - ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ - ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

Az intézmény képviseletére jogosult vezető neve:

elérhetősége:

A képzési programért felelős vezető neve:

beosztása:

elérhetősége:

A képzési program pontos megnevezése, az annak alapján megszerezhető kompetencia:

A kérelemhez csatolt összes dokumentum száma: ................ db.

 

Kelt: ..........................................................

 

P. H.

................................................
cégszerű aláírás

A személyi és tárgyi feltételek biztosításának bemutatása:
Oktatók:
A képzési programhoz rendelkezésre álló oktatói kör (tanár, tréner, instruktor, tutor, mentor stb.) összetételének bemutatása:
–    az oktatók
=    végzettsége,
=    szakmai gyakorlatának időtartama az adott területen,
=    oktatói gyakorlatának időtartama,
=    felnőttképzési gyakorlatának időtartama,
=    nyelvismerete,
=    egyéb, a képzés szempontjából lényeges releváns adatai (tapasztalatok, végzettségek, képesítések stb.)
Tárgyi feltételek bemutatása:
–    a rendelkezésre álló oktatótermek száma,
–    oktatótermek felszerelésének bemutatása (az 1. számú melléklet II. 1–5. pontja szerint),
–    OKJ-s szakképesítés esetén a gyakorlati képzés megszervezési módjának (saját tanműhely, gazdálkodó szervezet stb.) bemutatása,
–    közösségi és szociális helyiségek leírása,
–    egyéb rendelkezésre álló feltételek bemutatása.

5. melléklet a 4/2010. (II. 26.) SZMM rendelethez

Kérelem programakkreditáció iránt

I. A program általános tartalma

1.

A program megnevezése (OKJ-s program esetén OKJ száma is):

2.

A program besorolása (általános képzés, nyelvi képzés, szakmai képzés, egyéb):

3.

A program célja:

4.

A program célcsoportja:

5.

A program során megszerezhető kompetenciák:

6.

A programba való bekapcsolódás feltételei [végzettség, szakmai gyakorlat, egészségügyi alkalmasság, előzetesen elvárt ismeret(ek), egyéb feltételek]:

7.

A programban való részvétel feltételei (részvétel követésének módja, megengedett hiányzás, egyéb feltételek):

8.

Amennyiben a képzés fogyatékkal élőket, vagy hátrányos helyzetűek számára is elérhető, a speciális képzési igények figyelembevétele az alábbiak szerinti:

–     A képzéshez szükséges speciális szaktudás biztosítása, speciális környezet kialakítása,
akadálymentesítés     

– 

A foglalkozás speciális módszerei

– 

A speciális tananyagok, taneszközök

–     A résztvevők teljesítményének értékelése, illetőleg a vizsgáztatás során alkalmazott speciális
eljárások     

9.

Tervezett képzési idő (elmélet és gyakorlat óraszáma): .......... óra és a képzés intenzitása: .........................., időtartama (nap, hét, hónap): ......................................

10.

A képzés módszerei és formája:

11.

A program moduljai:

12.

A program folyamata:

13.

Csoportlétszám (minimum és maximum): .............................. fő

14.

A program során alkalmazott értékelési rendszer [számonkérések formája, rendszeressége, tartalma, a felnőttek tudásszintjének ellenőrzésére szolgáló módszer(ek), megszerezhető minősítések, megszerezhető minősítésekhez tartozó követelményszintek, sikertelen teljesítés(ek) következménye(i)]:

15.

Az előzetesen megszerzett tudás elismerésének módja:

16.

A program zárása (a program zárásának feltételei és módja):

záróvizsga esetén a záróvizsga rendje, követelménye, minősítési szintjei, a különböző minősítési szintekhez tartozó követelményszintek, a sikertelen teljesítés következménye:

17.

A program elvégzését igazoló irat (bizonyítvány, tanúsítvány, látogatási igazolás, egyéb):

18.

A program elvégzését igazoló irat kiadásának feltételei:

19.

A program megvalósítására vonatkozó szabályozások (a felnőttképzésre vonatkozó általános jogi szabályozásokon túlmenően):

20.

A résztvevők elégedettségére, a képzés megvalósulására, valamint eredményességére vonatkozó információgyűjtés eljárása, a visszajelzések feldolgozásának és hasznosításának módja:

 

Aláírásra jogosult (neve, beosztása):

 

Dátum: ................................................

 

P. H.

 

................................................
aláírás

II. Programmodul részletes bemutatása (programmodulonként töltendő ki)

1.

A programmodul azonosító adatai (program megnevezése, a modul sorszáma, a modul megnevezése):

2.

A programmodul célja:

3.

A programmodul követelményei:

4.

A programmodul során elsajátított ismeret, kialakított készség, képesség, kompetencia:

5.

A programmodulba való bekapcsolódás feltételei [előzetesen teljesítendő modul(ok), előzetesen elvárt ismeret(ek)]:

6.    A programmodulban való részvétel feltételei (részvétel követésének módja, megengedett hiányzás, egyéb
feltételek):     

7.

A fogyatékosságból, hátrányos helyzetből eredő speciális igények figyelembevételének módja:

8.

A programmodul időtartama (elmélet és gyakorlat óraszáma): ............... óra és a képzés intenzitása: ..............................., időtartama (nap, hét, hónap):

9.

A programmodul megvalósításának módszerei és formája:

10.

A programmodulba vonható csoportlétszám (minimum és maximum) ............................ fő

11.

A programmodul során alkalmazott értékelési rendszer [számonkérések formája, rendszeressége, tartalma, a felnőttek tudásszintjének ellenőrzésére szolgáló módszer(ek), megszerezhető minősítések, megszerezhető minősítésekhez tartozó követelményszintek, sikertelen teljesítés következménye]:

12.

Az előzetesen megszerzett tudás elismerésének módja:

13.    A programmodul megvalósításának személyi feltételei (programban betöltött szerep, oktatott témakör,
követelmények):    

14.

A programmodul megvalósításának tárgyi feltételei (képzési helyszín, igénybevétel célja, férőhelyek száma, minimálisan elvárt felszereltség):

OKJ-s szakképesítésenként a gyakorlati képzés megszervezésének módja (saját tanműhely, gazdálkodó
szervezet stb.)     

15.

A programmodul céljának eléréséhez szükséges tananyagok, segédanyagok, segédeszközök, és azok biztosításának módja:

16.

A programmodul céljának eléréséhez szükséges kötelező irodalom (szerző, cím, kiadó neve, székhelye, kiadás éve) és azok biztosításának módja:

17.

A programmodul céljának eléréséhez szükséges ajánlott irodalom (szerző, cím, kiadó neve, székhelye, kiadás éve), és azok biztosításának módja:

18.

A programmodul megvalósítására vonatkozó egyéb feltétel(ek):

 

Aláírásra jogosult (neve, beosztása):

 

Dátum: ................................................

 

P. H.

 

................................................
        aláírás

6. melléklet a 4/2010. (II. 26.) SZMM rendelethez

Bejelentés más törvény alapján kiadott program-akkreditáció vagy hatósági jogkörben
engedélyezett program elismerése érdekében

Az intézmény neve:

Az intézmény hivatalosan rövidített neve:

Az intézmény székhelye: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

Az intézmény levelezési címe:

Telefonszáma: .............................................................. Faxszáma:

Elektronikus levelezési címe: ................................... Weblap címe:

Állandó képzési helyszíne(i): ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

(postai irányítószám, helység, út, utca, tér, házszám)

⬜ ⬜ ⬜ ⬜

(postai irányítószám, helység, út, utca, tér, házszám)

Az intézmény cégformája:

bankszámlaszáma: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ - ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ - ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

Az intézmény képviseletére jogosult vezető neve:

elérhetősége:

A képzési tevékenységért felelős vezető neve:

beosztása:

elérhetősége:

Az intézmény FAT által már akkreditált programjainak felsorolása:

Más törvény alapján kiadott, vagy hatósági jogkörben engedélyezett program-akkreditációt tanúsító okirat száma, kelte, érvényességi ideje, valamint kiállítójának megnevezése:

A bejelentéshez csatolt összes dokumentum száma: .............................. db.

 

Kelt: ..................................................................

 

P. H.

................................................
cégszerű aláírás

7. melléklet a 4/2010. (II. 26.) SZMM rendelethez

A munkaügyi központ kötelező nyilvántartása a szakképzési hozzájárulási kötelezettséget a saját munkavállalóik képzésére fordító hozzájárulásra kötelezettek által benyújtott elszámolásokról

Adat-

szolgál-

tatás

sor-

száma

Képzés

sor-

száma

Gazdálkodó szervezet

A

bruttó

köte-

lezett-

ség

Az

átla-

gos

sta-

tisz-

tikai

állo-

mányi

lét-

szám

A

bruttó

köte-

lezett-

ség

33%/

66%-

nak

össze-

ge

A

kép-

zés

meg-

neve-

zése

A

kép-

zés

azo-

nosító

száma

Az

áthú-

zódó

kép-

zés

A

képzés

idő-

tartama

tól-ig

A

képzést

folytató

intézmény

A

kép-

zés

hely-

színe

A

kép-

zés

típusa

A

kép-

zés

for-

mája

A

kép-

zés

jelle-

ge

A

kép-

zés-

ben

részt

vevő

saját

mun-

ka-

vál-

lalók

össz-

lét-

száma

A

kép-

zés-

ben

részt

vevők

közül

fo-

gyaté-

kos-

sággal

élő

mun-

ka-

vál-

lalók

össz-

lét-

száma

A

kép-

zés-

ben

részt

vevők

közül

hátrá-

nyos

hely-

zetű

mun-

ka-

vál-

lalók

össz-

lét-

száma

A

kép-

zés

ösz-

szes

óra-

száma

Általá-

nos

képzés

aránya

az

összes

óra-

szám-

hoz

viszo-

nyítva

Speciá-

lis

képzés

aránya

az

összes

óra-

szám-

hoz

viszo-

nyítva

Felnőtt-

képzési

szolgál-

tatás

aránya

az

összes

óra-

szám-

hoz

viszo-

nyítva

A

képzés

tárgy-

évi

elszá-

molt

óra-

száma

A

képzés

összes

el-

számol-

ható

költ-

sége

A

képzés-

re

érvénye-

síthető

intenzi-

tás

mértéke

A

képzés-

re

igény-

be-

vehető

támoga-

tás

A

képzés

fajlagos

költsége

A

szakképzési hozzájárulási

kötelezettség terhére

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

tárgy-

évben

igénybe

vett

támogatás

összege

előző

év(ek)ben

igénybe

vett

támogatás

összege

következő

év(ek)ben

igénybe

venni

kívánt

támogatás

összege

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megne-

ve-

zése

Cég-

jegyzék

száma

Adó-

száma

Statisz-

tikai

szám-

jele

Eltérő

üzleti

éves

vállal-

kozás

I/N

Gyakor-

lati

képző

I/N

Kis-

vagy

közép

vállal-

kozás

Ft

Ft

OKJ/

Lajst-

rom/

OM

rende-

let

szám

I/N

év

év

Meg-

neve-

zése

Lajst-

rom

száma

Á/S

B/

K/

V

óra

%

%

%

óra

Ft

%

Ft

Ft/

fő/

óra

Ft/

fő/

kép-

zés

Ft

Ft

Ft

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.

2.

A táblázatot a benyújtott 1. és 2. számú melléklet alapján kell kitölteni. A táblázat az összesen sorral zárul.
A nyilvántartást készítő neve: ..................................................... telefonszáma: .......................
Kelt: ................................... 20... év ......................... hó ................ nap

...................................................................................
munkaügyi központ igazgatója

8. melléklet a 4/2010. (II. 26.) SZMM rendelethez

Elszámolható költségek
A hozzájárulásra kötelezett az elszámoláskor az alábbi kiadásokat veheti figyelembe a rendelet 8. §-ában meghatározott mértékig, kizárólag tételesen részletezett dokumentumok, számlák alapján:
1. Külső képzés esetén:
a) a képző intézmény által lebonyolított képzésnek a 800/2008/EK bizottsági rendelet 39. cikk (4) bekezdése figyelembevételével számított díja,
b) a képzéshez kapcsolódó felnőttképzési szolgáltatás díja,
c) a képzés során felhasznált, a hallgatóknak véglegesen átadott tankönyvek, taneszközök költségei,
d) a képzésben részt vevő munkavállalónak a képzéssel összefüggő igazolt utazási és szállásköltsége, amennyiben a képzés lebonyolítása nem a hozzájárulásra kötelezett által a munkavállalója munkavégzési helyeként megjelölt székhelyén, telephelyén történik,
e) az a) pontban meghatározott képzés díjának részét képezik általános közvetett költségek (adminisztrációs díj, bérleti díj, rezsiköltségek), a külön jogszabályban meghatározott vizsga- és vizsgáztatási díj, valamint a képzésben részt vevő munkavállaló a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) 79. § (1) bekezdésében meghatározott személyi jellegű költségei az a)–d) pontban felsorolt elszámolható költségek összértékéig.
2. Belső képzés esetén:
a) az oktatók Szt. 79. § (1) bekezdésében meghatározott személyi jellegű költségei, és a képzési projekttel kapcsolatos eligazítás és tanácsadási szolgáltatások költségei,
b) az oktatók és képzésben részt vevő munkavállaló utazási költségei, beleértve a szállásköltségeket is, amennyiben a képzés lebonyolítása nem az oktató és képzésben részt vevő munkavállalója munkavégzési helyeként megjelölt székhelyén, telephelyén történik,
c) egyéb folyó költségek, úgymint a projekthez közvetlenül kapcsolódó anyagok, fogyóeszközök,
d) az eszközök és felszerelések értékcsökkenése olyan mértékben, amennyire azokat kizárólag a képzési projekt céljaira használják,
e) a képzésben részt vevő munkavállaló Szt. 79. § (1) bekezdésében meghatározott személyi jellegű költségei és elszámolható általános közvetett költségek (adminisztrációs költségek, bérleti díj, rezsiköltségek) az a)–d) pontban felsorolt elszámolható költségek összértékéig.
3. Vegyes képzés esetén:
a) a külső képzési részre vonatkozóan a külső képzés esetén meghatározott kiadások,
b) a belső képzési részre vonatkozóan a belső képzés esetén meghatározott kiadások.
4. Külső, belső, illetve vegyes képzés esetén:
a) A képzésben részt vevő munkavállaló személyi jellegű költségei vonatkozásában csak a képzésben ténylegesen eltöltött idő vehető számításba, az ebből termelésben eltöltött idő vagy annak megfelelője levonása után.
b) Az oktatók, tanácsadók, illetve a képzésben részt vevő munkavállaló személyi jellegű ráfordításaiból elszámolható költség havi (huszonkét munkanapra vetített) mértéke nem haladhatja meg a tárgyévet megelőző második évre vonatkozó KSH adatok szerint a versenyszférában foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresetének kétszeresét.”
1

A rendelet a 23. § (1) bekezdése alapján hatályát vesztette 2012. január 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére