• Tartalom

4/2010. (I. 26.) ÖM rendelet

4/2010. (I. 26.) ÖM rendelet

a helyi önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igényléséről, döntési rendszeréről, folyósításának és elszámolásának részletes feltételeiről1

2010.01.27.

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 5. számú melléklet 7. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az önkormányzati miniszter feladat- és hatásköréről szóló 132/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró pénzügyminiszter véleményének kikérésével – a következőket rendelem el:

Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

a) intézményi szintű létszám: a helyi önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások esetében a létszámcsökkentéssel, illetve esetleges létszámnövekedéssel érintett közoktatási intézmények engedélyezett álláshelye,

b) összesített létszám: a helyi önkormányzat valamennyi intézményének és polgármesteri hivatalának összes álláshelye, a többcélú kistérségi társulás esetében a társulás valamennyi intézményének és munkaszervezetének összes engedélyezett álláshelye,

c) felmentési időre járó illetmény: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) szerint megállapított felmentési időre járó átlagkereset, illetmény összege,

d) ebr42 információs rendszer: webalapú információs rendszer, amelybe az igénylőknek a melléklet szerinti adatlapokat rögzítenie szükséges, és amelynek elérhetősége http://ebr42.otm.gov.hu.

Az igénylés benyújtásával kapcsolatos alapelvek

2. § (1) Igénylést nyújthat be helyi önkormányzat vagy többcélú kistérségi társulás, ha

a) a közoktatási intézményében főfoglalkozású, határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban állók (a továbbiakban együtt: foglalkoztatott) – kivéve a közhasznú munkavégzés címén foglalkoztatottak – jogviszonyának (a továbbiakban együtt: jogviszony) megszüntetéséről döntött,

b) a közalkalmazotti létszámcsökkentési döntéséből – közoktatási intézményenként – egyértelműen beazonosíthatóak a megszüntetett álláshelyek,

c) a 2009. szeptember 30. napját követő – a 3. §-ban foglaltakra figyelemmel hozott – döntése következményeként fizetési kötelezettsége keletkezik,

d) a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatott – jogviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli – foglalkoztatására a helyi önkormányzat költségvetési szerveinél, a többcélú kistérségi társulások esetében a társulás szervezetén belül a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében az igénylő fenntartói körén kívüli munkáltatónál nincs lehetőség, és

e) az intézményei létszámhelyzetének és az intézmények közötti tervezhető létszám- és álláshely-átcsoportosítás lehetőségének felülvizsgálata függvényében dönt a felmentéssel együtt járó létszámcsökkentésről.

(2) A képviselő-testület, illetve társulási tanács abban az esetben is jogosult 2010. évben igény benyújtására, ha 2009. szeptember 30. napját követő döntése esetén a létszámcsökkentéssel érintett közoktatási intézményben foglalkoztatottak jogviszonyának megszűnésével kapcsolatban 2009. december 31-ig keletkezett tényleges kifizetési kötelezettsége. Ebben az esetben további feltétel, hogy az igénylő a helyi önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes feltételeiről szóló 5/2009. (II. 20.) ÖM rendelet (a továbbiakban: R.) alapján e foglalkoztatottak után nem részesült támogatásban. Ezen igények elbírálása is az e rendeletben rögzített szabályok szerint történik azzal az eltéréssel, hogy ebben az esetben a 2009. évet érintő tényleges kifizetés dokumentumait az igényléshez kell csatolni.

(3) E rendelet alkalmazásában 2009. szeptember 30. napját követő döntésnek minősül az a döntés is, amely 2009. szeptember 30-a előtti döntést erősít meg, feltéve, hogy az igénylőnek a korábbi döntéséből 2009. szeptember 30-át követő kifizetési kötelezettsége is keletkezik, továbbá a (2) bekezdésben foglaltak szerint korábban nem részesült támogatásban. Ebben az esetben további feltétel a (2) bekezdésben foglalt kifizetések dokumentumainak csatolása. A megerősítő döntés időpontja nem lehet későbbi, mint az adott foglalkoztatott felmentési vagy rendes felmondási idejének befejező időpontja.

(4) Ha a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatott nyugdíjasnak minősül, a felmentéssel együtt járó álláshely megszüntetésről szóló döntést az igénylőnek legkésőbb a foglalkoztatott felmentési idejének utolsó napjáig kell meghoznia.

(5) Az igénylő a létszámcsökkentéssel érintett közoktatási intézményben foglalkoztatottakra és a létszámcsökkentéssel együtt járó álláshely-megszüntetésre vonatkozó támogatási igényét kizárólag egy alkalommal nyújthatja be.

3. § (1) Ha a létszámcsökkentéssel érintett foglalkoztatott esetében az igénylő a létszámcsökkentési döntését követően a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 90. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel csak későbbi időpontban tudja a jogviszonyt megszüntetni, akkor az Mt. 90. § (1) bekezdése szerinti idő elteltét követően nyújthatja be e foglalkoztatott után a támogatási igényét.

(2) Ha a létszámcsökkentéssel érintett foglalkoztatott a jogviszony megszűnése vagy az azzal kapcsolatos járandósága tekintetében bírósághoz fordult jogorvoslatért, akkor az igénylő az említett foglalkoztatott utáni fizetési kötelezettségének támogatására az igénylését akkor nyújthatja be, amikor a bíróság jogerősen megállapítja a munkáltató által hozott döntés jogszerűségét.

(3) Az (1)–(2) bekezdésben foglaltak esetében megerősítő döntés csatolása nem szükséges. A tény igazolására szolgáló dokumentumokat az igénylő köteles az igényléshez csatolni.

4. § (1) Ha a létszámcsökkentés többcélú kistérségi társulásban, közösen fenntartott közoktatási intézményben történik, akkor a társulásban részt vevő valamennyi helyi önkormányzat köteles nyilatkozni az 5. § (1) bekezdés g) pontjában foglaltakról.

(2) Ha a létszámcsökkentés mellett létszámbővítés is történik, akkor

a) vizsgálni szükséges, hogy a felmentéssel érintett foglalkoztatott az új álláshelyen foglalkoztatható-e, és

b) a létszámnövekedést tételesen indokolni szükséges az 5. § (1) bekezdés b) pontja szerint, valamint a 10. § (1) bekezdésében hivatkozott jogszabályváltozással alátámasztva.

Az igénylés benyújtásához szükséges dokumentumok

5. § (1) Az igénylés összes példányához eredetiben vagy hiteles másolatban mellékelni kell alábbi dokumentumokat:

a) az igénylő költségvetési döntésének kivonatát (helyi önkormányzat esetén költségvetési rendelet, többcélú kistérségi társulás esetén a költségvetésről szóló társulási tanácsi határozat), amelyben a költségvetési – intézményenként beazonosítható és összesített – létszámkeret (engedélyezett álláshelyek száma) a létszámcsökkentéssel érintett évre meghatározásra került,

b) az 1. mellékletben meghatározott táblázatot, amelyben az igénylő a létszámcsökkentési döntést megelőző, valamint az azt követően kialakuló, intézményi szintű létszámadatokat, és az összesített létszámot mutatja ki (ha az igénylés két költségvetési évet érint, akkor az 1. melléklet szerinti táblázatot 2010. és 2011. költségvetési évekre vonatkozóan is ki kell tölteni), továbbá az 1. mellékletben meghatározott döntések eredeti vagy hiteles másolati példányait,

c) az igénylő azon döntését – ha az a) pontban meghatározott dokumentumok nem tartalmazzák –, amely a létszámcsökkentés előtti és az azt követően kialakult tényleges és intézményenként beazonosítható álláshely-megszüntetéssel együtt járó létszámcsökkentés tételes kivonatát tartalmazza, és amelyben a racionalizálási döntést követő intézményi szintű és összesített létszámadat is szerepel (e döntésnek tartalmaznia kell a 2. § (1) bekezdés e) pontja szerinti felülvizsgálat megállapításait is, valamint e döntés időpontjának az elbocsátott foglalkoztatottakkal kapcsolatos jogviszonymegszüntető okiratok kiállításának dátumát, amelynek a foglalkoztatottak felmentési idejének kezdő időpontját meg kell előznie; ha a jogviszonymegszüntető okirat keltezése későbbi, mint a felmentés vagy rendes felmondás kezdő időpontja, akkor csatolni szükséges az érintett foglalkoztatott által is aláírt azon munkáltatói intézkedésről készített dokumentumot, amelyben a foglalkoztatottat előzetesen értesítették jogviszonyának várható megszüntetéséről),

d) a 2. melléklet szerinti táblázatot, amely tartalmazza az igénylő intézményenként, foglalkoztatottanként feltüntetett adatait,

e) a foglalkoztatási jogviszony megszüntetésével kapcsolatos, az érintett foglalkoztatott által is aláírt, munkáltatói intézkedéseket igazoló dokumentumok másolati példányát,

f) emelt összegű végkielégítésre jogosult esetén – a Kjt. 37. § (7) bekezdése alapján – a létszámcsökkentéssel érintett foglalkoztatott nyilatkozatát arra vonatkozólag, hogy korábban részesült-e emelt összegű végkielégítésben,

g) a képviselő-testületi vagy társulási tanácsi határozatot arról, hogy az igénylő fenntartói körén belül – helyi önkormányzat esetén költségvetési szerveinél és polgármesteri hivatalánál, többcélú kistérségi társulás esetén intézményeinél és munkaszervezeténél – a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében az igénylő fenntartói körén kívüli munkáltatónál a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatottak jogviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli foglalkoztatására nincs lehetőség,

h) azoknál a foglalkoztatottaknál, akiknél az igénylő a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló törvény alapján köteles felajánlani e lehetőség igénybevételét, a felajánlásról szóló dokumentumot, valamint a foglalkoztatott nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a programban részt kíván-e venni,

i) közoktatási feladatot ellátó költségvetési szerv, illetve intézmény jogutód nélküli megszűnése esetén a megszüntető okiratot,

j) feladat átadás-átvétel következtében

ja) az átvevő írásos nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy nem tudja vagy nem kívánja a létszámcsökkentési döntéssel érintett foglalkoztatottat továbbfoglalkoztatni, vagy

jb) az átvevő felajánlását másik munkakörről, és a foglalkoztatott írásos nyilatkozatát a felajánlott munkakör elutasításáról,

k) azoknál a foglalkoztatottaknál, akik esetében az igénylés benyújtása a felmentési idő leteltét követően kerül sor, csatolni szükséges a tényleges kifizetés igazolásául szolgáló dokumentumokat, valamint a 4. melléklet szerinti adatlapot.

(2) Az 1–2. és 4. melléklet szerinti adatlapokat az igénylőnek az ebr42 információs rendszerben kell rögzíteni, kitöltést követően az ebr42 információs rendszerből kinyomtatni.

(3) Az (1) bekezdés a), b), d), e), f) és h) pontban meghatározott dokumentumok igényléshez való csatolása kötelező, ezek hiányában az igénylés nem kerül elbírálásra.

Az igénylésben elismerhető kiadások

6. § (1) Az igénylés keretében a – tényleges létszámcsökkentést megvalósító – jogviszony megszüntetése miatt jogszabályban előírt kötelező mérték szerint megállapított és kifizetendő felmentési időre járó illetmény fele, a végkielégítés jogszabály szerinti teljes összege, valamint mindezek járulékai támogathatók.

(2) Az igénylés szempontjából – a 2. § (1) bekezdésében foglalt támogatottak körén belül – a létszámcsökkentéssel érintett

a) öregségi nyugdíjban,

b) előrehozott öregségi nyugdíjban,

c) csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjban,

d) rokkantsági nyugdíjban,

e) baleseti rokkantsági nyugdíjban

részesülő foglalkoztatottakra benyújtott igénylések is támogathatók.

(3) Az öregségi nyugdíjban, a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjban, a rokkantsági nyugdíjban, valamint a baleseti rokkantsági nyugdíjban részesülők esetében a felmentési időre járó illetmény fele, valamint ezen összeg járulékai támogatható.

(4) Az előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultak esetében vizsgálandó, hogy az érintett – közszolgálati jogviszonyának utolsó napjáig – részesül-e a nyugellátásban vagy annak megállapítását kérte-e. Ha a foglalkoztatott csak jogosult, de nem részesül nyugellátásban, az igénylő által jogszabály szerint kifizetendő felmentési időre járó illetmény fele, a végkielégítés teljes összege, valamint ezen összegek járulékai (az öregségi vagy a korkedvezményes nyugdíj előtt öt évvel állók esetében az emelt összegű végkielégítés) kerülnek támogatásra. Ebben az esetben az ebr42 információs rendszerben szükséges rögzíteni az 5. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott táblázat megfelelő adatait is, továbbá az emelt összegű végkielégítésre jogosultak esetében az 5. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott nyilatkozat csatolása is szükséges.

Az igénylések elbírálásának folyamata

7. § (1) Az igényléseket a Magyar Államkincstár illetékes területi szervéhez (a továbbiakban: Igazgatóság) két – egy eredeti és egy hiteles másolati – példányban kell benyújtani a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény) 5. számú melléklet 7. pontjában foglaltak szerinti határidőkig. A határidőn túl benyújtott igényléseket az Igazgatóság nem továbbítja a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által vezetett minisztériumhoz (a továbbiakban: minisztérium).

(2) Az Igazgatóság a rendelkezésére álló iratok, saját nyilvántartása, illetve helyszíni vizsgálat alapján szabályszerűségi szempontból megvizsgálja az igénylést, és szükség esetén, jogszabályban meghatározott rövid határidő kitűzésével hiánypótlásra, módosításra hívja fel az igénylőt. Ha az igénylő a felhívásnak a kitűzött határidőig nem tesz eleget, vagy nem megfelelően teljesíti azt, az Igazgatóság az igénylést nem továbbítja a minisztériumba, és erről értesíti az igénylőt.

(3) Az Igazgatóság az igényléseket papír alapon egy eredeti példányban részletes véleményének egyidejű csatolásával küldi meg a minisztérium részére. Ha a minisztérium az igénylések vizsgálata során további tájékoztatást, illetve dokumentumok megküldését tartja szükségesnek, ezeket az igénylők – külön felhívásra – kötelesek részére teljesíteni.

8. § (1) A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az igények elbírálására és a támogatással kapcsolatos döntés meghozatalára Bíráló Bizottságot hoz létre, amelybe a helyi önkormányzatokért felelős miniszter két főt, az államháztartásért felelős miniszter, az oktatásért felelős miniszter, valamint a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter egy-egy főt delegál.

(2) Az igényléseket a Bíráló Bizottság az I. ütemben 2010. június 24-éig, a II. ütemben 2010. szeptember 23-áig, a III. ütemben 2010. november 30-áig bírálja el.

A támogatás folyósítására, felhasználására vonatkozó szabályok

9. § (1) A Bíráló Bizottság döntését követően az igénylők részére megítélt támogatások folyósítása az alábbiak szerint történik:

a) az igénylőnél a 2. § (2)–(3) bekezdése szerint, valamint 2010. évben jelentkező, a jogszabály által kötelezően kifizetendő felmentési és végkielégítési kötelezettség támogatása a 2010. évben – a költségvetési törvény 51. § (2) bekezdése alapján – a Bíráló Bizottság döntését követő hónap nettó finanszírozása keretében,

b) az igénylőnél a 2011. évben jelentkező, jogszabály által kötelezően kifizetendő felmentési időre járó illetménnyel és végkielégítéssel kapcsolatos kötelezettség támogatása a felmentési idő leteltét követően, a kifizetés igazolásául szolgáló dokumentumokkal együtt – a 2011. évben esedékes, tényleges kifizetést igazoló, a 3. melléklet szerinti táblázat ebr42 rendszerben történő kitöltése szerint – külön jogszabály alapján.

(2) A 2011. évre áthúzódó felmentési illetménnyel kapcsolatos kifizetési kötelezettség támogatása csak az igénylésekbe beállított hónapszámnak megfelelően finanszírozható.

10. § (1) Ha az igénylő a támogatásról szóló döntést követő öt éven belül a megszüntetett álláshelyet annak ellenére visszaállítja, hogy azt jogszabályváltozásból adódó, és azt az igénylő számára kötelezően ellátandó többletfeladatok nem teszik szükségessé, ezen álláshely megszüntetésére jóváhagyott támogatásról

a) a 2010. évben köteles haladéktalanul lemondani, és erről az Igazgatóságon keresztül a minisztériumot tájékoztatni,

b) 2010. évet követően köteles haladéktalanul lemondani, és a már megkapott támogatást visszafizetni.

(2) Ha a létszámcsökkentéssel érintett foglalkoztatottaknál fennállnak a Kjt. 37. § (12) bekezdésében meghatározott körülmények, az igénylő az e foglalkoztatottak után jóváhagyott támogatás azon részéről köteles haladéktalanul lemondani, amellyel összefüggésben 2010. évben nem keletkezik tényleges kifizetési kötelezettsége. Ebben az esetben a 2010. évi utolsó nettó finanszírozást megelőző lemondásból adódó visszafizetési kötelezettség nem minősül az államháztartásról szóló törvény szerinti jogtalan igénybevételnek. A 2010. évi utolsó nettó finanszírozást követően keletkezett visszafizetési kötelezettségét az igénylő a 2010. évi zárszámadás keretében köteles rendezni, és erről az Igazgatóságon keresztül a minisztériumot tájékoztatni.

(3) A jogtalanul igénybe vett összeg után az igénylő kamatot fizet a jogtalan igénybevétel napjától – az (1) bekezdés szerinti esetekben a támogatásról való lemondás elmulasztásának napjától – a visszafizetés napjáig.

A támogatás elszámolására vonatkozó szabályok

11. § (1) Az e rendelet alapján nyújtott támogatás 2010. évben esedékes, a foglalkoztatott részére történő tényleges kifizetéséről az igénylő külön elszámolás keretében, a tényleges kifizetést követően köteles a 4. melléklet szerint – elektronikus úton az ebr42 rendszerben is – az Igazgatóság felé elszámolni. Az elszámolás személyenként történik, a személyenként felmerülő eltérések nem összevonhatók.

(2) Ha az (1) bekezdés alapján elkészített elszámolás során az adott személy esetében a folyósított támogatási összeg

a) kisebb, mint a tényleges kifizetés, akkor a különbözet nem igényelhető meg,

b) nagyobb, mint a tényleges kifizetés, akkor a különbözetet vissza kell fizetni a központi költségvetés részére.

(3) Az (1) bekezdés szerinti elszámoláshoz csatolni szükséges a kifizetés igazolására szolgáló dokumentumokat is.

(4) Az igénylő összesített létszámának alakulásáról a támogatásról szóló döntést követő öt évig – az év végi elszámolás keretében az 5. melléklet szerinti adatlapon elektronikusan az ebr42 rendszerben és papír alapon egy példányban – évente beszámol az Igazgatóságnak.

12. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az R. 2011. január 1-jén hatályát veszti.

1. számú melléklet a 4/2010. (I. 26.) ÖM rendelethez


Az igényléssel érintett önkormányzati/kistérségi társulási létszámok kimutatása

Igénylő neve:

 

Ügyintéző:

 

Telefon:

 

Fax:

 

Email:

 

forintban

 

2009. év

2010. év

Sorszám

Intézmény*

Közoktatási
intézmény
esetén OM
azonosító

Ágazat
megnevezése

Létszámcsökkentést érintő év
nyitó adata

Létszámcsökkentési döntés

Az esetleges
létszámnövekedést
eredményező döntés

Létszám-
csökkentést/
növekedést
követően
kialakult
létszámadatok
(fő)

Létszám-
csökkenés/
növekedés
összesen
(fő)

Jelen
igénylésben
szereplő,
létszám-
csökentéssel
érintettek
száma
(fő)

Létszámcsökkentést érintő év nyitó adata

Létszámcsökkentési döntés

Az esetleges létszámnövekedést eredményező döntés

Létszám-
csökkentést/
növekedést
követően
kialakult
létszámadatok
(fő)

Létszám-
csökkenés/
növekedés
összesen
(fő)

Jelen
igénylésben
szereplő,
létszámcsökentéssel
érintettek
száma
(fő)

döntés száma**

száma**

csökkentéssel érintett fő

száma**

növekedés-
sel érintett

döntés száma**

száma**

csökkentéssel érintett fő

száma**

növekedéssel érintett fő

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igénylő intézményi szintű összesített létszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az igénylő összesített létszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az esetleges
létszámnövekedés
indokolása***:

 


0M06458_4

Dátum:

 

P. H.

 

 

..............................................................................

……………………………………………………

 

jegyző/munkaszervezet vezetője

polgármester/elnök

 

 

 

* Azon intézményeket szükséges feltüntetni ahol év közben létszámváltozás volt, a megfelelő évek adatainak feltüntetése mellett

** A létszámcsökkentést meghatározó KT (FKGY) (Költségvetési rendelet, határozat) társulási tanácsi döntés: száma, dátuma, megnevezése. Az igényléshez kötelező becsatolni ezen hivatkozott döntések eredeti vagy hiteles másolati példányait.

*** Az indokolás rövid leírása e táblázatban a létszámnövekedés okaként megjelölt pontos jogszabályi hivatkozással.

2. számú melléklet a 4/2010. (I. 26.) ÖM rendelethez


Az igényléssel érintett közoktatási intézmények foglalkoztatottankénti adatai

Igénylő neve:

 

Ügyintéző:

 

Telefon:

 

Fax:

 

Email:

 


0M06459_1

Intézmény
neve

Intézmény
székhelyé-
nek címe

Közokta-
tási intéz-
mény
esetén
OM
azonosító

Ágazat
megne-
vezése

Foglal-
koztatott
előneve

Foglal-
koztatott
neve

Munka-
kör

Jogállás

Születési
idő

Jogvi-
szony
utolsó
napja

Nyugdí-
jazásra
vonat-
kozó
adatok

Öregségi
nyugdíj
megálla-
pításának
időpontja

Öregségi
nyugdíj
folyósítá-
sának
kezdete

Előre-
hozott
öregségi
nyugdíj
megálla-
pításá-
nak idő-
pontja

Előre-
hozott
öregségi
nyugdíj
folyósítá-
sána
kezdete

2010. évi adatok

2011. évi adatok

Igényelt
támo-
gatás
összesen

Felmen-
tés vagy
rendes
felmon-
dás alap-
jául
szolgáló
évek
száma

Végkielé-
gítés
alapjául
szolgáló
évek
száma

Felmentéssel, illetve
rendes felmondással
megvalósuló

Felmen-
tési időre
járó illet-
mény

Végki-
elégítés
összege

Járulé-
kok

Tárgyévi
igény
összesen

Felmentéssel, illetve
rendes felmondással
megvalósuló

2011.
évre
áthúzódó
vég-
kielégítés

2011.
évre
áthúzódó
járulékok

2011.
évre
áthúzódó
összesen

Felmen-
tési
illetmény
hónap
száma

Végkielé-
gítés
hónap
száma

2011. évre
áthúzódó
felmentési
illetmény
hónap
száma

2011. évre
áthúzódó
felmentési
időre járó
illetmény

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




0M06459_2

Dátum:

 

P. H.

 

 

..............................................................................

……………………………………………………

 

jegyző/munkaszervezet vezetője

polgármester/elnök

3. számú melléklet a 4/2010. (I. 26.) ÖM rendelethez


2011. évi kifizetési kötelezettséget igazoló adatközlő tábla*

Igénylő neve:

 

Ügyintéző:

 

Telefon:

 

Fax:

 

Email:

 

forintban


0M06460_2

Sorszám

Intézmény neve

Intézmény
székhelyének
címe

Közoktatási
intézmény esetén
OM azonosító

Ágazat
megnevezése

Foglalkoztatott
neve

Születési ideje

Jogviszony
utolsó napja

Felmentés vagy
rendes
felmondás

Végkielégítés

2011. évben keletkezett tényleges kifizetési kötelezettség

Felmentéssel, illetve rendes felmondással megvalósuló megszűnés esetén

Felmentési
időre járó
áthúzódó
illetmény
összege

Végkielégítési
összege

Járulékok

Összesen
(13+14+15)

alapjául szolgáló évek száma

Felmentési időre
járó áthúzódó
illetmény

Végkielégítés

hónap száma

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

Dátum:

 

P. H.

 

 

..............................................................................

……………………………………………………

 

polgármester/elnök

jegyző/munkaszervezet vezetője


* Ezt a táblát a 2011. évben, a kifizetési kötelezettség keletkezését követően a Magyar Államkincstár illetékes területi szervén keresztül a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által vezetett minisztérium részére szükséges megküldeni a kifizetést igazoló dokumentumok egyidejű csatolásával

4. számú melléklet a 4/2010. (I. 26.) ÖM rendelethez


2010. évi tényleges kifizetési kötelezettséget igazoló adatközlő tábla a személyenkénti elszámoláshoz*

Igénylő neve:

 

Ügyintéző:

 

Telefon:

 

Fax:

 

Email:

 

forintban


0M06461_2

Sorszám

Intézmény
neve

Intézmény címe

Közoktatási
intézmény esetén
OM azonosító

Ágazat
megnevezése

Létszámcsökkentési
igénylés üteme

Foglalkoztatott
neve

Születési
ideje

Jogviszony
utolsó napja

Felmentés vagy
rendes
felmondás

Végkielégítés

2010. évben keletkezett tényleges kifizetés

A Bizottság által megítélt, és folyósított támogatási összeg

Eltérés (+/-)
(18-17.
oszlop)**

Felmentéssel, illetve rendes felmondással megvalósuló megszűnés esetén

Felmentési
időre járó
illetmény
összege

Végkielégítési
összege

Járulék

Összesen
(14+15+16)

alapjául szolgáló évek száma

Felmentési időre
járó illetmény

Végkielégítés

hónap száma

1.

2.

3.

4.

5.

6

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

Dátum:

 

P. H.

 

 

..............................................................................

……………………………………………………

 

jegyző/munkaszervezet vezetője

polgármester/elnök


* Ezt a táblát az igénylő az év végi elszámolás keretében köteles a 2010. évben esedékes, a foglalkoztatott részére történő tényleges kifizetéséről a Magyar Államkincstár illetékes területi szervének megküldeni a kifizetést igazoló dokumentumok egyidejű csatolásával.
** Ha a folyósított támogatási összeg kisebb a ténylegesen kifizetett összegnél, akkor a különbözet nem igényelhető meg. Ha a folyósított támogatási összeg nagyobb a ténylegesen kifizetett összegnél, akkor a különbözetet vissza kell fizetni a központi költségvetés részére.

5. számú melléklet a 4/2010. (I. 26.) ÖM rendelethez


Igénylő összesített létszámának alakulását bemutató adatlap

Igénylő neve:

 

Ügyintéző:

 

Telefon:

 

Fax:

 

Email:

 

Évek

2010.

2011.

2012.

2013.

2014.

2015.

Igénylő összesített létszáma

 

 

 

 

 

 

Az év végi adatközlések során az adott év december 31-ei állapotnak megfelelő adat töltendő

Dátum:

 

P. H.

 

 

..............................................................................

……………………………………………………

 

jegyző/munkaszervezet vezetője

polgármester/elnök

1

A rendeletet az 5/2011. (III. 3.) BM rendelet 12. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2012. január 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére