• Tartalom

4/2010. (VII. 8.) BM utasítás

4/2010. (VII. 8.) BM utasítás

miniszteri biztos kinevezéséről1

2010.07.08.
A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (Ksztv.) 38. § (1) bekezdésében biztosított jogkörömben eljárva az alábbi utasítást adom ki.
1. A Belügyminisztérium és a belügyminiszter irányítása, felügyelete alatt álló szervekre kiterjedően a Ksztv. 38. § (2) bekezdés b) pontja alapján a Terrorelhárító Központ (továbbiakban: a Központ) létrehozásával kapcsolatos feladatok ellátására Hajdú Jánost miniszteri biztosnak nevezem ki.
2. A miniszteri biztos kinevezése 2010. június 21-étől a Központ főigazgatójának kinevezéséig, de legfeljebb hat hónapig szól.
3. A miniszteri biztos feladata a Központ létrehozásával kapcsolatos tervezési, döntés-előkészítési, egyeztetési feladatok irányítása, koordinálása és ellátása.
4. A miniszteri biztost a Ksztv. 33. § (1) bekezdése szerinti díjazás és juttatások illetik meg.
5. A miniszteri biztos munkáját a belügyminiszter irányítja.
6. A miniszteri biztos a feladatát a Belügyminisztérium kabinetfőnökével és a Személyügyi Főosztály vezetőjével, valamint az országos rendőrfőkapitánnyal együttműködve látja el, akik a tevékenységükről a miniszteri biztossal együtt havonta jelentést tesznek a belügyminiszternek.
7. Ez az utasítás a közzétételével egyidejűleg lép hatályba.
1

Az utasítást a 13/2018. (VII. 11.) BM utasítás 28. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2018. július 12. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére