• Tartalom

2010. évi XLIII. törvény

2010. évi XLIII. törvény

a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról1

2013.05.03.

Az Országgyűlés a kormányzati szervezetrendszer működésének hatékonyabbá tétele érdekében, valamint az Alaptörvény 18. cikk (5) bekezdésének a végrehajtására a következő törvényt alkotja2:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A törvény hatálya

1. § (1)3 E törvény hatálya a központi államigazgatási szervekre, a Kormány tagjaira, az államtitkárokra, valamint – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a közigazgatási államtitkárokra és a helyettes államtitkárokra terjed ki.

(2) Központi államigazgatási szerv

a) a Kormány,

b)4 a kormánybizottság,

c) a Miniszterelnökség,

d)5 a minisztérium,

e)6 az autonóm államigazgatási szerv,

f)7 a kormányhivatal,

g)8 a központi hivatal,

h)9 a rendvédelmi szerv és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat,

i)10 az önálló szabályozó szervek.

(3) Autonóm államigazgatási szerv

a)11 a Közbeszerzési Hatóság,

b)12 az Egyenlő Bánásmód Hatóság,

c) a Gazdasági Versenyhivatal,

d)13 Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság,

e)14 a Nemzeti Választási Iroda.

(4) Kormányhivatal

a) a Központi Statisztikai Hivatal,

b)15

c)16

d) az Országos Atomenergia Hivatal,

e)17 a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.

f)18 a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

(5) Rendvédelmi szerv

a) a rendőrség,

b)19

c)20

d) a büntetés-végrehajtási szervezet,

e)21 a hivatásos katasztrófavédelmi szerv,

f) a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok.

(6)22 Önálló szabályozó szerv

a) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,

b) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete,

c)23 a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.

Irányítás és felügyelet

2. § (1) Ahol jogszabály államigazgatási szerv irányítását említi, azon törvény eltérő rendelkezése hiányában a következő hatáskörök együttesét kell érteni:

a)24 az államigazgatási szerv alapítása, átalakítása, valamint megszüntetése,

b)25 az államigazgatási szerv vezetésére kinevezés, vezetői megbízás adása, az államigazgatási szerv vezetőjének felmentése, a vezetői megbízás visszavonása, és – ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik – az államigazgatási szerv vezetőjével kapcsolatos egyéb munkáltatói jogok gyakorlása,

c) az államigazgatási szerv tevékenységének törvényességi, szakszerűségi, hatékonysági és pénzügyi ellenőrzése,

d) az államigazgatási szerv szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyása,

e)26 az államigazgatási szerv döntésének megsemmisítése, szükség szerint új eljárás lefolytatására való utasítás,

f) jogszabályban meghatározott esetekben az államigazgatási szerv döntéseinek előzetes vagy utólagos jóváhagyása,

g) egyedi utasítás kiadása feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására,

h) jelentéstételre vagy beszámolóra való kötelezés,

i)27 az államigazgatási szerv kezelésében lévő közérdekű adatok és közérdekből nyilvános adatok, valamint a b), c) és e)–h) pont szerinti irányítási hatáskörök gyakorlásához szükséges, törvényben meghatározott személyes adatok kezelése.

(2) Ha törvény kivételt nem tesz, az irányítási hatáskör gyakorlója az irányított államigazgatási szerv hatáskörét nem vonhatja el és döntését nem változtathatja meg.

(3)28 Törvény vagy kormányrendelet a központi hivatal irányításáról rendelkezhet úgy, hogy ügyek meghatározott csoportjaival összefüggésben – a hatékonysági és a pénzügyi ellenőrzés kivételével – az (1) bekezdés c), e) és f)–h) pontjában meghatározott egyes hatásköröket vagy ezek együttesét valamely központi államigazgatási szerv vezetője vagy kormánybiztos gyakorolja.

3. §29 Ahol e törvény állami vezető, kormánybiztos, miniszterelnöki biztos, miniszteri biztos vagy államigazgatási szerv szervezeti egysége vezetője tevékenységének irányítását említi, azon törvény eltérő rendelkezése hiányában a következő hatáskörök együttesét kell érteni:

a) egyedi utasítás kiadása egyedi feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására,

b) a vezető tevékenységének ellenőrzése,

c) jelentéstételre vagy beszámolóra való kötelezés.

4. §30 Ha jogszabály államigazgatási szerv felügyeletét említi, azon

a) – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a 2. § (1) bekezdés b) pontjában,

c) – kizárólag az a) és b) ponttal összefüggésben – a 2. § (1) bekezdés h) és i) pontjában

meghatározott hatáskörök együttesét kell érteni.

A központi államigazgatási szervekre vonatkozó közös szabályok

5. § (1) A központi államigazgatási szervek – ha törvény eltérően nem rendelkezik – egyszemélyi vezetés alatt állnak.

(2) Ha jogszabály a központi államigazgatási szervnek címez hatáskört, azt a szerv vezetője gyakorolja.

(3)31 A központi államigazgatási szerv szervezeti és működési szabályzata a szerv vezetőjének hatáskörébe tartozó egyes ügyekben a kiadmányozási jogot a szervvel állami vezetői szolgálati jogviszonyban vagy állami vezetőként betöltött jogviszonyban, illetve vezetői munkakörrel rendelkező kormányzati szolgálati jogviszonyban álló személyre ruházhatja, aki a döntés meghozatala során a szerv vezetője nevében jár el.

Az állami vezetők

6. § (1) Állami vezetők

a) a miniszterelnök,

b) a miniszter,

c) az államtitkár,

d) a közigazgatási államtitkár,

e) a helyettes államtitkár.

(2) Politikai vezetők az (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott állami vezetők.

(3) Szakmai vezetők az (1) bekezdés d)–e) pontjában meghatározott állami vezetők.

7. § (1) A politikai vezető e tevékenységét állami vezetői szolgálati jogviszony keretében látja el.

(2)32 Az állami vezetői szolgálati jogviszonyra – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a kormányzati szolgálati jogviszonyban állókra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(3)33 A szakmai vezető kormányzati szolgálati jogviszonyban áll.

(4) Az állami vezetők személyi anyagának nyilvántartását a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium vezeti.

(5) A Kormány tagja részére a köztársasági elnök; az államtitkár, a közigazgatási államtitkár és a helyettes államtitkár részére a miniszterelnök igazolványt állít ki.

(6)34 Az állami vezető, a kormánybiztos, a miniszterelnöki biztos, a miniszteri biztos, valamint a kormányhivatal és a központi hivatal vezetője és helyettese a tárgyév március 1-jétől a következő év február utolsó napjáig terjedő időszakra vonatkozó havi illetménye, valamint a miniszterelnöki megbízott havi vagy egyszeri díjazása nem haladhatja meg a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszeresét.

A politikai vezetőkre vonatkozó közös szabályok

8. § (1)35 Ha a politikai vezető megbízatása megszűnik, jogosult az e megbízatására utaló megnevezést használni, kivéve ha megbízatása

a) – a miniszterelnök esetében – összeférhetetlenségének kimondása vagy a megválasztásához szükséges feltételek hiánya megállapítása,

b) – a miniszter és az államtitkár esetében – összeférhetetlenségének vagy a kinevezéséhez szükséges feltételek hiányának megállapítása alapján történő felmentése

miatt szűnt meg.

(2) A politikai vezető a jogalap nélkül felvett juttatást az erre irányuló felhívás kézhezvételétől számított tizenöt napon belül köteles visszafizetni.

(3) Ha a miniszter és az államtitkár kinevezéséről, felmentéséről vagy megbízatásának lemondás miatti megszűnésének megállapításáról szóló okiratban a megbízatás keletkezésének vagy megszűnésének időpontja naptári napként van meghatározva, az állami vezető a megjelölt naptári nap kezdetén lép hivatalba, illetve megbízatása a megjelölt naptári nap végén szűnik meg.

9. §36 (1)37 A politikai vezető megbízatásának időtartama, valamint a 13. § (1) bekezdésében meghatározott időtartam alatt a társadalombiztosítás ellátásaira való jogosultság szempontjából kormányzati szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott biztosítottnak, illetménye nem önálló tevékenységből származó, járulékalapot képező jövedelemnek minősül.

(2)38 A politikai vezető megbízatásának időtartama, valamint a 13. § (1) bekezdésében meghatározott időtartam kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött időnek számít.

10. § (1) A politikai vezető további munkavégzésre irányuló jogviszonyt (ideértve a felügyelőbizottsági tagságot, gazdasági társaság, illetve szövetkezet vezető tisztségét, alapítvány kezelő szervezetének tagságát, valamint az érdek-képviseleti szervezetben való tisztség viselését) nem létesíthet, valamint munkaköri feladatainak ellátásából eredő nyilvános szerepléséért díjazásban nem részesülhet (összeférhetetlenség).

(2)39 Az (1) bekezdésben meghatározott rendelkezés nem akadálya annak, hogy a politikai vezető

a) országgyűlési képviselő legyen,

b) elkülönített állami pénzalappal való rendelkezésre jogosult és felhasználásért felelős testület tagja, elkülönített állami pénzalappal összefüggésben elvi, irányító és koordináló döntések meghozataláért felelős testület tagja vagy az elkülönített állami pénzalappal való rendelkezésre jogosult és felhasználásért felelős miniszter vagy testület részére döntés-előkészítő, véleményező tevékenységet végző testület tagja legyen, illetve

c) tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységet végezzen.

(3)40 Az (1) bekezdésben foglalt összeférhetetlenségi okokat az országgyűlési képviselői megbízatással nem rendelkező államtitkár vonatkozásában a Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottságának tagjaira, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjaira, az Országos Betétbiztosítási Alap igazgatótanácsának tagjaira, valamint az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a Magyar Exporthitel Biztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság igazgatóságának, illetve felügyelő bizottságának tagjaira nem kell alkalmazni.

(4)41 Ha az összeférhetetlenségi eljárás ideje alatt a politikai vezető a vele szemben fennálló összeférhetetlenségi okot megszünteti, a miniszterelnök esetében az összeférhetetlenség nem mondható ki, a miniszter és az államtitkár esetében a felmentést mellőzni kell.

11. § (1)42

(2) Az államtitkár a hatáskörének gyakorlásáért a miniszternek, illetve a miniszterelnöknek felelősséggel tartozik.

(3) A miniszter és az államtitkár a tisztségéből eredő kötelezettség vétkes megszegésével okozott kárért való anyagi felelősségének tekintetében a munkáltatói jogkör gyakorlójának a miniszterelnököt kell tekinteni, a kijelölt vizsgálóbiztos legalább államtitkári megbízatást betöltő állami vezető és az eljáró tanács tagjai a miniszterelnök által felkért miniszterek.

12. §43 (1) Az országgyűlési képviselői megbízatással nem rendelkező politikai vezető megbízatása keletkezését követő harminc napon belül, majd azt követően évente, valamint a megbízatásának megszűnését követő harminc napon belül az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatával azonos tartalmú vagyonnyilatkozatot tesz, amelyhez csatolni köteles a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek (a továbbiakban együtt: családtag) az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatával azonos tartalmú vagyonnyilatkozatát.

(2) A vagyonnyilatkozatokat a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter kezeli.

(3) A családtag vagyonnyilatkozata kivételével az országgyűlési képviselői megbízatással nem rendelkező politikai vezető vagyonnyilatkozata nyilvános, oldalhű másolatát – a családtag személyes adatai kivételével – a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján közzéteszi. A vagyonnyilatkozat a honlapról az országgyűlési képviselői megbízatással nem rendelkező politikai vezető megbízatásának megszűnését követő egy év elteltével távolítható el.

(4) A családtag vagyonnyilatkozatába az Országgyűlés összeférhetetlenségi ügyekkel foglalkozó bizottságának (a továbbiakban: összeférhetetlenségi bizottság) tagjai tekinthetnek be az országgyűlési képviselői megbízatással nem rendelkező politikai vezető vagyonnyilatkozatával kapcsolatos eljárás során.

12/A. §44 (1) Az országgyűlési képviselői megbízatással nem rendelkező politikai vezető vagyonnyilatkozatával kapcsolatos eljárást az összeférhetetlenségi bizottság elnökénél bárki kezdeményezheti a vagyonnyilatkozat konkrét tartalmára vonatkozó olyan tényállítással, amely pontosan megjelöli a vagyonnyilatkozat kifogásolt részét és tartalmát. Ha a kezdeményezés nem felel meg az e bekezdésben foglalt követelményeknek, nyilvánvalóan alaptalan, vagy az ismételten benyújtott kezdeményezés új tényállítást vagy adatot nem tartalmaz, az összeférhetetlenségi bizottság elnöke az eljárás lefolytatása nélkül elutasítja a kezdeményezést. A vagyonnyilatkozatban foglaltak valóságtartalmát az összeférhetetlenségi bizottság ellenőrzi.

(2) A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás során az összeférhetetlenségi bizottság felhívására az országgyűlési képviselői megbízatással nem rendelkező politikai vezető köteles a saját, illetve családtagja vagyonnyilatkozatában feltüntetett vagyoni, jövedelmi és érdekeltségi viszonyokat igazoló adatokat haladéktalanul, írásban bejelenteni. Az igazoló adatokba az összeférhetetlenségi bizottság tagjai tekinthetnek be. Az ellenőrzés eredményéről az összeférhetetlenségi bizottság elnöke tájékoztatja az Országgyűlés elnökét, aki az összeférhetetlenségi bizottság által megállapított tényekről a soron következő ülésen tájékoztatja az Országgyűlést.

(3) Az országgyűlési képviselői megbízatással nem rendelkező politikai vezető által benyújtott igazoló adatokat a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás lezárulását követő harmincadik napon törölni kell. A kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter az országgyűlési képviselői megbízatással nem rendelkező politikai vezető valamint családtagja vagyonnyilatkozatát az országgyűlési képviselői megbízatással nem rendelkező politikai vezető megbízatásának a megszűnését követő egy évig őrzi.

12/B. §45 (1) Az országgyűlési képviselői megbízatással rendelkező politikai vezető az országgyűlési képviselőkre vonatkozó szabályok szerint tesz vagyonnyilatkozatot, a vagyonnyilatkozatával kapcsolatos eljárásra az országgyűlési képviselőkre vonatkozó szabályok az irányadók.

(2) Az országgyűlési képviselői megbízatással rendelkező politikai vezető a politikai vezetői megbízatása megszűnését követő harminc napon belül az (1) bekezdés szerint vagyonnyilatkozatot tesz.

12/C. §46 (1) Ha a politikai vezető a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét szándékosan elmulasztja, vagy a vagyonnyilatkozatban lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közöl az arra alapot adó okok 12/A. § szerinti vizsgálatát követően

a) – a miniszterelnök esetében – az Országgyűlés elnöke a miniszterelnök összeférhetetlenségének kimondását a 24. § alapján,

b) a miniszterelnök a miniszter vagy az államtitkár felmentését

kezdeményezi. A köztársasági elnök a b) pont szerinti kezdeményezés esetén a minisztert vagy az államtitkárt e megbízatása alól felmenti.

(2) A politikai vezető megbízatásának megszűnésekor a 13. §-ban meghatározott juttatásra mindaddig nem jogosult, amíg a megbízatásának megszűnését követően e törvény szerint esedékes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének eleget nem tesz.

13. § (1)47 Ha a politikai vezető megbízatása megszűnt, illetménye és juttatásai addig illetik meg, amíg az Alaptörvény vagy törvény rendelkezései alapján gyakorolja hatáskörét.

(2)48 Ha

a) a miniszterelnök e tisztségét legalább két évig betöltötte, és megbízatása az Alaptörvény 20. cikk (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott okból szűnik meg,

b) a miniszter és az államtitkár e tisztségét legalább három évig betöltötte, és megbízatása a miniszterelnök megbízatásának megszűnésével, a felmentésével vagy a halálával szűnik meg,

a hatáskörgyakorlás megszűnésétől számított tizenöt napon belül egy összegben hathavi – lemondás esetén pedig háromhavi – illetményével megegyező összegű juttatásra jogosult, amelyre a 9. § (1) bekezdését kell alkalmazni.

(3)49 A miniszterelnök halála esetén házastársát, ennek hiányában élettársát (a továbbiakban együtt: özvegy) – özvegy hiányában örökösét, több örökös esetén örököseit – egy összegben a miniszterelnök hathavi illetményének megfelelő összegű juttatás illeti meg. A miniszter és az államtitkár halála esetén a (2) és (4) bekezdés szerinti juttatás a miniszter és az államtitkár özvegyét – özvegy hiányában a miniszter és az államtitkár örökösét, több örökös esetén örököseit – illeti meg.

(3a)50 A miniszterelnök halála esetén a rá tekintettel járó hozzátartozói nyugellátás megállapítása szempontjából a mindenkori miniszterelnöki illetmény havi összegét kell a miniszterelnök öregségi nyugdíjaként figyelembe venni.

(4)51 Ha a politikai vezető megbízatása a (2) bekezdésben meghatározott okokból

a) miniszterelnök esetében két évnél,

b) miniszter, államtitkár esetén három évnél

hamarabb szűnt meg, de legalább egy évig a tisztségét betöltötte, a (2) bekezdésben megjelölt juttatás felére jogosult.

(5)52 Ha a politikai vezető a megbízatásának megszűnését követően újabb állami vezetői megbízatást kap, a (2) és (4) bekezdésben meghatározott juttatás összege megegyezik a hatásköre gyakorlásának megszűnésétől az új megbízatással összefüggő hivatalba lépéséig terjedő időre járó illetménnyel.

(6)53 A politikai vezető végkielégítésre és felmentési időre nem jogosult.

(7) A (2) és a (4) bekezdésben meghatározott időtartamok számításánál a folyamatosan állami vezetői szolgálati jogviszonyban töltött időt – a hatáskörgyakorlás megszűnésétől az új megbízatással összefüggésben a hivatalba lépésig terjedő, legfeljebb hat hónapos, valamint a megbízatás megszűnésétől a hatáskörgyakorlás megszűnéséig terjedő megszakítást a folyamatosság szempontjából nem számítva – egybe kell számítani.

(8) Ha a politikai vezetőt legkésőbb a hatáskörgyakorlásának megszűnésétől számított harminc napon belül ismételten állami vezetővé választják meg vagy nevezik ki

a) a ki nem adott szabadságát nem lehet pénzben megváltani, és

b)54 a ki nem adott szabadságát az új kinevezéssel vagy megválasztással érintett állami vezetői szolgálati jogviszony vagy állami vezetőként betöltött jogviszony alapján járó szabadsághoz hozzá kell számítani.

14. § (1)55 A minisztert és az államtitkárt minden naptári évben húsz munkanap szabadság illeti meg, valamint a miniszterelnök által meghatározott összegű jutalomban részesülhet. A miniszter jutalmára a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter tesz javaslatot. Az államtitkár jutalmára – a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és a Miniszterelnökségen működő államtitkár kivételével – a tevékenységét irányító miniszter és a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter együttesen tesz javaslatot.

(2) A szabadság igénybevételét a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszternek előzetesen be kell jelenteni.

(2a)56 A miniszterelnököt minden évben negyven munkanap szabadság illeti meg.

(3)57 A politikai vezető tárgyévet követő év március 31-ig ki nem vett szabadságát pénzben megváltani nem lehet.

(4) A politikai vezetőt rendkívüli munkavégzése után külön szabadidő nem illeti meg.

(5)58 Az államtitkár számára célprémiumot a miniszterelnök állapíthat meg. A célprémiumra – a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és a Miniszterelnökségen működő államtitkár kivételével – az államtitkár tevékenységét irányító miniszter és a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter együttesen tesz javaslatot.

(6) A politikai vezető jubileumi jutalomra nem jogosult.

15. § (1) A politikai vezető személyijövedelemadó-bevallásából az összevont adóalap összege, az összevont adóalap adójának összege, az összevont adóalap adóját csökkentő adókedvezmények összege, a külön adózó jövedelmek összege és a külön adózó jövedelmek adójának összege nyilvános. Ezen adatokat a politikai vezető a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján való közzététel céljából az adóbevallás benyújtására nyitva álló határidő lejártát követő tizenöt napon belül a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszternek megküldi.

(2) A politikai vezető illetményére, a részére kifizetett jutalomra és célprémiumra, az országgyűlési képviselői megbízatással rendelkező politikai vezető országgyűlési képviselői javadalmazására, illetve a politikai vezető részére e megbízatására tekintettel juttatott egyéb juttatásokra vonatkozó adatokat a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján közzé kell tenni.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott adatok változása esetén a megváltozott adatokat – a korábbi adat eltávolítása nélkül – a változástól számított tizenöt napon belül kell közzétenni.

(4)59 A (2) és (3) bekezdésben meghatározott adatok a politikai vezető megbízatása megszűnését követő egy év elteltével távolítható el.

II. Fejezet

A KORMÁNY

16. §60

A Kormány üléseinek dokumentálása

17. § (1) A Kormány ülései – a miniszterelnök eltérő rendelkezése hiányában – nem nyilvánosak.

(2) A Kormány üléseiről hangfelvétel készül, mely – a miniszterelnök eltérő rendelkezése hiányában – nem nyilvános.

(3) A kormányülésen elhangzottakat összefoglalóban kell rögzíteni.

(4)61 Az összefoglaló tartalmazza a kormányülés helyét és időpontját, az ülésen résztvevők nevét, a tárgyalt írásbeli anyagok címét és az előterjesztő megjelölését, a napirenden kívül szóba került ügyek tárgy szerinti ismertetését, a hozzászólók nevét, szavazás esetén annak tárgyát és számszerű arányát, a testületi döntés lényegét. Kérelmére a kormányülésen résztvevő nyilatkozatát, egyet nem értését szó szerint kell rögzíteni. Az összefoglaló mellékleteként meg kell őrizni az előterjesztést, a jelentést, valamint a kormányrendeletek, kormányhatározatok, továbbá a Kormány által meghatározott egyéb iratok eredeti aláírással ellátott egy-egy példányát.

(5) Az ülésről készült összefoglaló eredeti példányát és mellékleteit, valamint az ülésről készült hangfelvételt a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium őrzi. Az ülésről készült dokumentáció anyaga nem selejtezhető, maradandó értékű iratnak minősül; kezelésére és megismerésére a köziratok védelméről, a minősített adat védelméről, továbbá a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló rendelkezéseket kell alkalmazni.

(6) Az összefoglaló és a hangfelvétel készítésének, valamint belső kormányzati felhasználásának részletes szabályait, feltételeit a Kormány határozza meg.

A miniszterelnök feladatköre

18. §62 A miniszterelnök az Alaptörvényben meghatározott feladatkörében eljárva a Kormány irányítása alatt álló, illetve a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek vezetői számára feladatokat határozhat meg, továbbá tőlük tájékoztatást kérhet. A feladatmeghatározásról, illetve a tájékoztatáskérésről a szerv vezetője az irányító vagy felügyelő minisztert tájékoztatja.

19. §63 A Kormány eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott rendeletében az államigazgatás egyes ágazatai, illetve egyes központi államigazgatási szervek irányítására a miniszterelnököt is kijelölheti.

A miniszterelnök megbízatásának keletkezése és megszűnése64

20. §65 Miniszterelnöknek javasolható, illetve miniszterelnökké megválasztható minden büntetlen előéletű, az országgyűlési képviselők választásán választható személy.

21. §66

22. §67

23. § (1) A miniszterelnök a köztársasági elnökhöz intézett írásbeli nyilatkozatával mondhat le megbízatásáról.

(2) A miniszterelnök megbízatása a lemondás benyújtásával szűnik meg. A lemondás érvényességéhez elfogadó nyilatkozat nem szükséges.

(3) A köztársasági elnök a miniszterelnök lemondásáról haladéktalanul tájékoztatja az Országgyűlést.

(4)68

23/A. §69 Ha a miniszterelnök megbízatása az Alaptörvény 20. cikk (2) bekezdés e) pontjában meghatározott ok miatt szűnik meg, ennek tényét az Országgyűlés elnöke jelenti be az Országgyűlésnek.

24. §70 Az Országgyűlés a miniszterelnök

a) összeférhetetlensége kimondásáról – ha az összeférhetetlenségét a megválasztásától számított harminc napon belül nem szünteti meg, vagy a tisztsége gyakorlása során vele szemben összeférhetetlenségi ok merül fel –,

b) megválasztásához szükséges feltételek hiányáról

bármely országgyűlési képviselő írásbeli indítványára – az összeférhetetlenségi bizottság véleményének kikérése után – az indítvány kézhezvételétől számított harminc napon belül határoz.

25. §71 (1) A bizalmi szavazásra irányuló indítványt és a miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványt az Országgyűlés elnökéhez kell benyújtani.

(2) A miniszterelnök az (1) bekezdés szerinti indítvány benyújtásának időpontjától az arról szóló döntés meghozataláig nem mondhat le.

(3) Az Alaptörvény 21. cikk (4) bekezdése szerinti bizalmi szavazás esetén a Kormány által benyújtott előterjesztésről változatlan tartalommal kell zárószavazást tartani.

A miniszterelnök javadalmazása és juttatásai72

25/A. §73 A miniszterelnök havi illetményének az összege megegyezik a köztisztviselői illetményalap harminckilencszeresével.

25/B. §74 (1) A miniszterelnök

a) – hivatalos és magánprogramokra is kiterjedően – személyi védelemre,

b) rezidencia használatára,

c) – személyi és hivatali célra – két személygépkocsi használatára,

d) rádiótelefon- és internethasználatra, valamint kormányzati célú hírközlő hálózat használatára,

e) hivatalos külföldi kiküldetése idején kíséretre, az állami vezetők tekintetében irányadó napidíjra és költségtérítésre, valamint – szükség esetén – különjáratú légi utazásra,

f) külföldre utazás és külföldről történő hazautazás esetén, illetve hivatalos külföldi küldöttség fogadása, kísérése céljából jogosult a repülőtéri kormányváró helyiségek használatára,

g)75 – a szolgáltatást nyújtó egészségügyi intézmény és a Miniszterelnökséget vezető államtitkár megállapodása szerint – valamennyi egészségügyi ellátás térítésmentes igénybevételére, és

h) – a szállás- és étkezési költséget, valamint az üdülési szolgáltatások díját magában foglaló térítési díj ellenében – a Kormány központi üdülőjének használatára

jogosult.

(2) A miniszterelnök az (1) bekezdés b) pontja szerinti rezidenciát köteles igénybe venni.

(3) Ha az (1) bekezdés e) pontja szerinti külföldre utazás menetrendszerű repülőgéppel vagy vonattal történik, a miniszterelnök első osztályt vagy ennek megfelelő utazási komfortfokozatot vehet igénybe. Az ezen juttatások és szolgáltatások biztosításával kapcsolatos feladatokat a külpolitikáért felelős miniszter látja el.

(4) Az (1) bekezdés h) pontja szerinti jogosultság megilleti a miniszterelnökkel együtt üdülő családtagját, gyermekének házastársát, szülőjét és unokáját is.

25/C. §76 A miniszterelnök a részére járó juttatások és szolgáltatások igénybevételéhez szükséges adatokat, valamint az adatok megváltozását haladéktalanul közli az érintett szervvel.

25/D. §77 (1) A miniszterelnök közcélú felajánlásai, adományai költségeinek fedezetéül a központi költségvetésről szóló törvényben a Miniszterelnökség fejezeten belüli külön előirányzat szolgál, amely felett a miniszterelnök rendelkezik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti előirányzatból pályázat útján vagy pályáztatás nélkül, egyedi döntés alapján nyújtható közcélú felajánlás, adomány.

(3) Nem részesíthető az (1) bekezdés szerinti előirányzatból közcélú felajánlásban, adományban párt, pártnak anyagi támogatást nyújtó szervezet, valamint a közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezet.

(4) Az (1) bekezdés szerinti előirányzat a miniszterelnök előzetes írásos kötelezettségvállalása alapján, a kedvezményezettel kötött külön szerződés nélkül felhasználható.

(5) A Miniszterelnökség a honlapján a miniszterelnök (4) bekezdés szerinti kötelezettségvállalásától számított tizenöt napon belül közzéteszi az (1) bekezdés szerinti előirányzatból nyújtott közcélú felajánlás, adomány kedvezményezettjének nevét, a közcélú felajánlás, adomány célját és összegét.

Az ügyvezető miniszterelnök78

26. §79 (1) Az ügyvezető miniszterelnök e megbízatása megszűnik

a) halálával,

b) ha a miniszterelnök megválasztásához szükséges feltételek az ügyvezető miniszterelnök esetében már nem állnak fenn,

c) összeférhetetlensége kimondásával.

(2) Ha az ügyvezető miniszterelnök megbízatása az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott ok miatt szűnik meg, ennek tényét az Országgyűlés elnöke jelenti be az Országgyűlésnek.

(3) Az ügyvezető miniszterelnök összeférhetetlenségének kimondására és a megválasztásához szüksége feltételek hiányának megállapítására a 24. §-t kell alkalmazni.

(4) Az ügyvezető miniszterelnök e megbízatásának megszűnését követően az új miniszterelnök megválasztásáig az ügyvezető miniszterelnök hatáskörét az Alaptörvény 22. cikk (2) bekezdésében meghatározott korlátozásokkal a miniszterelnök-helyettes vagy – több miniszterelnök-helyettes esetén – az első helyen kijelölt miniszterelnök-helyettes gyakorolja.

A volt miniszterelnök juttatásai80

27. §81 (1) A volt miniszterelnököt a 13. §-ban meghatározottak mellett a (2) és (3) bekezdésben meghatározott juttatások illetik meg.

(2) A volt miniszterelnököt – a megbízatása megszűnését követően annyi ideig, ameddig e tisztségét betöltötte – személyes gépkocsihasználat illeti meg, amelyhez személygépkocsit és gépjárművezetőt a rendőrség biztosít.

(3) A volt miniszterelnököt – a megbízatása megszűnését követően annyi időnek a felére, ameddig e tisztségét betöltötte – kétfős titkárság alkalmazása illeti meg, amelyhez a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter helyiséget biztosít. A titkárság alkalmazásának személyi és dologi feltételeit a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter biztosítja.

(4) A volt miniszterelnök e szakaszban meghatározott juttatásaira a 8. § (2) bekezdésében, a 12/C. § (2) bekezdésében, a 25/C. §-ban foglaltakat alkalmazni kell. A volt miniszterelnököt a (2) és (3) bekezdésben meghatározott juttatások nem illetik meg, ha megbízatása az Alaptörvény 20. cikk (2) bekezdés f) és g) pontjában meghatározott okból szűnt meg.

A Kormány szervei

28. § (1)82 A Kormány kiemelt fontosságú társadalompolitikai, gazdaságpolitikai vagy nemzetbiztonsági ügyekben a Kormány ülései előtti állásfoglalásra kabinetet hozhat létre.

(2)83 A kabinet tagjai a feladatkörükben érintett miniszterek, valamint a miniszterelnök által kijelölt személyek. A kabinet ülésére állandó jelleggel meghívott személyek körét, a kabinettag miniszterek helyettesítésére jogosult állami vezetőket, valamint a további kabinettagok és az állandó meghívottak helyettesítésére jogosult személyeket a kabinetet létrehozó normatív kormányhatározat jelöli ki.

(3)84

29. § (1)85 A Kormány a hatáskörébe tartozó jelentős, több minisztérium feladatkörét érintő feladatok összehangolt megoldásának irányítására kormánybizottságot hozhat létre.

(2)86 A kormánybizottság tagjai a feladatkörükben érintett miniszterek. A kormánybizottság ülésére állandó jelleggel meghívott személyek körét, valamint a bizottsági tagok helyettesítésére jogosult állami vezetőket és az állandó meghívottak helyettesítésére jogosult személyeket a kormánybizottságot létrehozó normatív kormányhatározat jelöli ki.

30. § (1)87 A Kormány egyéb javaslattevő, véleményező vagy tanácsadói tevékenységet végző testületet hozhat létre. A testület tagjai tevékenységükért tiszteletdíjban részesülhetnek.88

(2)89 Az (1) bekezdésben meghatározott testület tagjait, valamint az annak ülésére állandó jelleggel meghívott személyek körét a testületet létrehozó normatív kormányhatározat jelöli ki.

30/A. §90 (1) Ha a kabinetet, kormánybizottságot létrehozó normatív kormányhatározat ekként rendelkezik, a kabinet, kormánybizottság tagja a miniszterelnök is.

(2) Nem rendelkezik ügydöntő jogkörrel

a) – törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában – a kabinet és a kormánybizottság, valamint

b) a Kormány egyéb javaslattevő, véleményező vagy tanácsadói tevékenységet végző testülete.

A kormánybiztos

31. § (1)91 A Kormány – normatív határozatával – miniszter vagy kormányhivatal feladatkörébe nem tartozó vagy kiemelt fontosságú feladat ellátására kormánybiztost nevezhet ki. A kormánybiztos személyére a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter tesz javaslatot.

(2) Kormánybiztossá

a) miniszter, államtitkár, közigazgatási államtitkár vagy helyettes államtitkár, továbbá

b) az a) pont hatálya alá nem tartozó személy

a Kormány feladatkörébe tartozó feladat ellátására nevezhető ki.

(3) Kormányrendelet a Kormány irányítása alá tartozó szervek vezetői, a szervek szervezeti egységei vezetőinek tevékenysége, valamint egyes helyettes államtitkárok tevékenysége tekintetében a kormánybiztost irányítási jogkörrel ruházhatja fel.

(4) A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja.

(5)92 A kormánybiztos megbízatása meghatározott időre, de legfeljebb két évre szól. A kormánybiztos e megbízatása a miniszteri, államtitkári, közigazgatási államtitkári vagy helyettes államtitkári megbízatásának megszűnésével megszűnik. A kormánybiztos e megbízatása megszűnik a miniszterelnök megbízatása megszűnésével.

(6)93 A (2) bekezdés a) pontja alapján kinevezett kormánybiztos e tevékenységére tekintettel az (1) bekezdés szerinti normatív kormányhatározatban meghatározott, legfeljebb a (7) bekezdés szerinti illetménynek megfelelő összegű díjazást kaphat, ha tevékenysége eredeti feladatkörével nem függ össze. A díjazás nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül.

(7)94 A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott kormánybiztos államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazásra és juttatásokra jogosult. A díjazás nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül.

(8)95 A kormánybiztost tevékenységének ellátásában a Miniszterelnökség szervezetében működő titkárság segíti, amelyre az államtitkár titkárságának szabályai az irányadóak.

(8a)96 A (8) bekezdéstől eltérően a kormánybiztost tevékenységének ellátásában a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben a kinevezése szerinti minisztériumban működő titkárság segíti, amelyre az államtitkár titkárságának szabályai az irányadóak.

(9)97 A Kormány az (1) bekezdés szerinti normatív határozatában

a) a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott kormánybiztos díjazását és juttatásait a (7) bekezdésben meghatározottnál alacsonyabb mértékben is megállapíthatja,

b) rendelkezhet úgy, hogy a kormánybiztos tevékenységét a (8) bekezdés szerinti titkárság nem segíti.

A miniszterelnöki biztos

32. §98 (1) A miniszterelnök – normatív utasításával – a feladatkörébe tartozó feladat ellátására miniszterelnöki biztost nevezhet ki.

(2)99 A miniszterelnöki biztosra a 31. § (2), (6), (7) és (9) bekezdését alkalmazni kell azzal, hogy kormánybiztos alatt miniszterelnöki biztost, a Kormány normatív határozata alatt a miniszterelnök normatív utasítását, a Kormány alatt a miniszterelnököt kell érteni.

(3) A miniszterelnök rendeletben a 31. § (3) bekezdése szerinti irányítási jogkörrel ruházhatja fel a miniszterelnöki biztost.

(4) A miniszterelnöki biztos megbízatása meghatározott időre, de legfeljebb a miniszterelnök megbízatása megszűnéséig szól. A miniszterelnöki biztos e megbízatása megszűnik a miniszterelnök megbízatása megszűnésével.

(5)100 A miniszterelnöki biztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja.

(6)101 A miniszterelnöki biztost tevékenységének ellátásában a Miniszterelnökség szervezetében működő titkárság segíti, amelyre az államtitkár titkárságának szabályai az irányadóak.

33. § (1)102 Ha a kormánybiztost vagy a miniszterelnöki biztost megbízatási ideje alatt állami vezetőnek is kinevezik, juttatásaira az állami vezetőre vonatkozó szabályok alkalmazandók azzal, hogy kormánybiztosi vagy miniszterelnöki biztosi megbízatására tekintettel akkor kaphat díjazást, ha e tevékenysége állami vezetői feladatkörével nem függ össze.

(2) E törvényben nem szereplő megbízatás kormányzati feladatok teljesítésére nem adható.

(3)103 A (2) bekezdésben meghatározott tilalom nem akadálya annak, hogy a miniszterelnök diplomáciai, személyes tanácsadói vagy egyéb eseti jellegű feladat miniszterelnöki megbízottként történő ellátására megbízást adjon. A megbízás díjazásaként legfeljebb az államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazás, valamint az államtitkári juttatások köthetők ki.

III. Fejezet

A MINISZTER ÉS MUNKASZERVE104

A miniszter feladatköre105

34. § (1) A minisztérium a miniszter munkaszerveként a Kormány irányítása alatt álló különös hatáskörű államigazgatási szerv.

(2)106 A miniszter vezeti a minisztériumot, e feladatkörében irányítja az államtitkár és a közigazgatási államtitkár tevékenységét.

(3)107 A miniszter részletes feladat- és hatáskörét a Kormány eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott rendeletben állapítja meg.108

(4)109 A (3) bekezdésben meghatározott kormányrendelet alapján a miniszterhez átkerülő feladat- és hatáskörök tekintetében – az ellátásukhoz kapcsolódó egyéb feladatokra, jogosultságokra és kötelezettségekre kiterjedően – a feladat- és hatáskört korábban ellátó miniszter által vezetett minisztérium jogutódja, ha a (3) bekezdésben meghatározott kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, a feladat- és hatáskört átvevő miniszter által vezetett minisztérium.

35. § (1)110 A tárca nélküli miniszter feladatköreként az egy miniszter feladatkörébe sem tartozó feladatok ellátása határozható meg.

(2)111 A tárca nélküli minisztert tevékenységének ellátásában a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által vezetett minisztériumban működő kabinet, valamint e minisztériumnak a (3) bekezdésben meghatározott vezető által vezetett szervezeti egysége segíti.

(3) A kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium szervezeti és működési szabályzatában kell kijelölni a minisztérium azon helyettes államtitkárát, valamint egyéb szervezeti egységének vezetőjét, aki a tárca nélküli miniszter tevékenységét segíti. A tárca nélküli miniszter a feladatkörében egyedi utasítást adhat a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium közigazgatási államtitkárának, valamint azon helyettes államtitkárának és szervezeti egysége vezetőjének, aki a tárca nélküli miniszter tevékenységét segíti.

(4)112 A tárca nélküli miniszter részletes feladat- és hatáskörét a Kormány eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott rendeletben állapítja meg.

(5)113 A (4) bekezdésben meghatározott kormányrendelet alapján a tárca nélküli miniszterhez átkerülő feladat- és hatáskörök tekintetében – az ellátásukhoz kapcsolódó egyéb feladatokra, jogosultságokra és kötelezettségekre kiterjedően – a feladat- és hatáskört korábban ellátó miniszter által vezetett minisztérium jogutódja, ha a (4) bekezdésben meghatározott kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium.

A Miniszterelnökség114

36. § (1)115 A Miniszterelnökség a miniszterelnök munkaszerve. A Miniszterelnökségre – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a minisztériumra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(2) A Miniszterelnökség tevékenységét a miniszterelnök irányítja.

(3)116 A Miniszterelnökséget a Miniszterelnökséget vezető államtitkár vezeti.

(4) A Miniszterelnökség szervezeti és működési szabályzatát a miniszterelnök adja ki.

(5)117 A Miniszterelnökség segíti a miniszterelnök tevékenységét és közreműködik a Kormány általános politikájának meghatározásában.

A miniszter helyettesítése

37. §118 (1) A (2) és (3) bekezdésben meghatározott kivétellel

a) a minisztert akadályoztatása esetén – az általa vezetett minisztérium szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint – az államtitkár,

b)119 a tárca nélküli minisztert akadályoztatása esetén

ba) a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak a 35. § (4) bekezdésében meghatározott kormányrendeletben kijelölt államtitkára a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint, illetve

bb) a Miniszterelnökségnek a 35. § (4) bekezdésében meghatározott kormányrendeletben kijelölt államtitkára a Miniszterelnökség szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint

helyettesíti.

(1a)120 A tárca nélküli miniszter helyettesítésére az (1) bekezdés b) pont bb) alpontjában meghatározott államtitkár akkor jelölhető ki, ha a tárca nélküli miniszter miniszterelnök-helyettes is.

(2) A minisztert a köztársasági elnök intézkedésének kezdeményezésében és intézkedésének ellenjegyzésében, valamint az (1) bekezdésben meghatározott államtitkár akadályoztatása esetén az Országgyűlés ülésén a 34. § (3) bekezdésében és a 35. § (4) bekezdésben meghatározott kormányrendeletben kijelölt másik miniszter helyettesíti.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott államtitkár akadályoztatása esetén az Országgyűlés bizottsága ülésén

a)121 a minisztert az általa vezetett minisztérium állományába tartozó, állásfoglalásra jogosult, vezetői munkakört betöltő személy,

b)122 a tárca nélküli minisztert a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium állományába tartozó, a tárca nélküli miniszter tevékenységét segítő helyettes államtitkár vagy vezetői munkakört betöltő személy helyettesíti.

(4) A minisztert az Európai Unió Tanácsa miniszteri képviseletet igénylő testületeiben az (1) bekezdésben meghatározott államtitkár helyettesíti. Az Európai Unió kormányzati részvétellel működő egyéb intézményeiben

a) a minisztert – döntése alapján – a 34. § (3) bekezdésében meghatározott kormányrendeletben kijelölt másik miniszter, az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott államtitkár, a miniszter által vezetett minisztérium közigazgatási államtitkára vagy a miniszter által kijelölt helyettes államtitkár,

b) a tárca nélküli minisztert – döntése alapján – a 35. § (4) bekezdésében meghatározott kormányrendeletben kijelölt másik miniszter, az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott államtitkár, a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium közigazgatási államtitkára vagy a tárca nélküli miniszter tevékenységét segítő helyettes államtitkár

helyettesíti.

A miniszteri biztos

38. § (1) A miniszter normatív utasítással kiemelt fontosságú feladat ellátására miniszteri biztost nevezhet ki.123

(2) Miniszteri biztossá

a) államtitkár, közigazgatási államtitkár vagy helyettes államtitkár az eredeti feladatkörével összefüggő, továbbá

b) az a) pont hatálya alá nem tartozó személy

a miniszter feladatkörébe tartozó feladat ellátására nevezhető ki.

(3) A miniszteri biztos kinevezését megelőzően a javasolt személyről a miniszter tájékoztatja a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős minisztérium közigazgatási államtitkárát, aki a javaslattal szemben, a tájékoztatást követő tizenöt napon belül kifogással élhet. A kifogásolt személy nem nevezhető ki miniszteri biztossá.

(4)124 A miniszteri biztos tevékenységét az őt kinevező miniszter irányítja.

(5)125 A miniszteri biztos megbízatása meghatározott időre, de legfeljebb hat hónapra szól. A miniszteri biztos e megbízatása az államtitkári, közigazgatási államtitkári vagy helyettes államtitkári megbízatásának megszűnésével megszűnik. A miniszteri biztos e megbízatása megszűnik az őt kinevező miniszter megbízatása megszűnésével.

(6)126 A (2) bekezdés a) pontja alapján kinevezett miniszteri biztos e tevékenységére tekintettel az (1) bekezdés szerinti normatív utasításban meghatározott, legfeljebb a (7) bekezdés szerinti illetménynek megfelelő összegű díjazást kaphat, ha tevékenysége eredeti feladatkörével nem függ össze. A díjazás nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül.

(7)127 A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott miniszteri biztos helyettes államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazásra és juttatásokra jogosult. A díjazás nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül.

(8)128 A miniszteri biztosra a 33. § (1) bekezdését alkalmazni kell.

(9)129 A miniszteri biztost tevékenységének ellátásában a miniszteri kabinetben működő titkárság segíti, amelyre a helyettes államtitkár titkárságának szabályai az irányadóak.

(10)130 A miniszter az (1) bekezdés szerinti normatív utasításában

a) a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott miniszteri biztos díjazását és juttatásait a (7) bekezdésben meghatározottnál alacsonyabb mértékben is megállapíthatja,

b) rendelkezhet úgy, hogy a miniszteri biztos tevékenységét a (9) bekezdés szerinti titkárság nem segíti.

A miniszter javadalmazása

39. § (1) A miniszter alapilletménye a köztisztviselői illetményalap 15,6-szorosa.

(2) A miniszter illetménykiegészítésre jogosult, amelynek összege az alapilletmény 50%-a.

(3) A miniszter vezetői illetménypótléka az alapilletmény 65%-a.

(4) A miniszter alapilletményét a miniszterelnök át nem ruházható hatáskörében legfeljebb 20%-kal csökkentheti.

A miniszter megbízatásának keletkezése és megszűnése131

40. § (1)132 Miniszterré kinevezhető minden büntetlen előéletű, az országgyűlési képviselők választásán választható személy.

(2) A miniszteri tisztségre javasolt személyt az Országgyűlésnek a miniszter feladatköre szerint hatáskörrel rendelkező bizottsága a kinevezését megelőzően meghallgatja.

41. § (1)133

(2)134 A kinevezett miniszter az Országgyűlés előtt az egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról szóló törvény szerinti szöveggel esküt tesz.

(3) A miniszter tekintetében törvény eltérő rendelkezése hiányában a munkáltatói jogokat a miniszterelnök gyakorolja.

42. §135 (1) A miniszter a miniszterelnök útján a köztársasági elnökhöz intézett írásbeli nyilatkozatával bármikor lemondhat megbízatásáról.

(2) Lemondás esetén a miniszter megbízatása megszűnésének időpontját a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök határozza meg, az azonban nem lehet későbbi a lemondásnak a miniszterelnökhöz történő eljuttatását követő harmincadik napnál.

(3) A lemondás érvényességéhez elfogadó nyilatkozat nem szükséges.

43. §136 (1) A miniszterelnök bármikor javaslatot tehet a köztársasági elnöknek a miniszter felmentésére.

(2) A miniszterelnök a köztársasági elnöknél a miniszter felmentését kezdeményezi, ha

a) a miniszter az összeférhetetlenségét a kinevezésétől vagy az összeférhetetlenségre okot adó körülmény felmerülésétől számított harminc napon belül nem szünteti meg, vagy

b) a miniszter kinevezéséhez szükséges feltételek már nem állnak fenn.

(3) A köztársasági elnök a (2) bekezdés szerinti kezdeményezés esetén a minisztert e megbízatása alól felmenti.

(4) Felmentés esetén a miniszter megbízatása megszűnésének időpontját a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök határozza meg azzal, hogy a (2) és (3) bekezdés szerinti felmentés esetében az időpont nem lehet későbbi a miniszterelnök (2) bekezdés szerinti kezdeményezéstől számított tizenötödik napnál.

44. §137

45. §138 Ha a miniszter megbízatása az Alaptörvény 20. cikk (3) bekezdés d) pontjában meghatározott ok miatt szűnik meg, ennek tényét – a miniszterelnök előterjesztésére – a köztársasági elnök állapítja meg.

46. § (1)139 Ha a miniszter megbízatása a miniszterelnök megbízatásának megszűnésével szűnt meg, az újonnan választott miniszterelnök haladéktalanul javaslatot tesz a köztársasági elnöknek az új miniszter személyére, vagy feladatának ellátásával ideiglenesen miniszterelnöki rendeletben az új Kormány más tagját bízza meg.

(2)140 Ha a miniszter megbízatása nem a miniszterelnök megbízatásának megszűnésével szűnik meg, a miniszterelnök haladéktalanul javaslatot tesz a köztársasági elnöknek az új miniszter személyére, vagy feladatának ellátásával ideiglenesen miniszterelnöki rendeletben a Kormány más tagját bízza meg.

(3)141 A Kormánynak a miniszteri feladat ellátásával az (1) és (2) bekezdés szerint megbízott tagja a miniszter hatáskörét korlátozások nélkül gyakorolja.

Az ügyvezető miniszter

47. §142 (1) Az ügyvezető miniszter e megbízatása megszűnik

a) halálával,

b) lemondásával,

c) ha a miniszter kinevezéséhez szükséges feltételek az ügyvezető miniszter esetében már nem állnak fenn,

d) összeférhetetlensége kimondásával.

(2) Az ügyvezető miniszter megbízatásának az (1) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott esetben történő megszűnése esetén a 45. §-t, az ügyvezető miniszter lemondása esetén a 42. §-t kell alkalmazni.

(3) Ha az ügyvezető miniszterrel szemben a tisztsége gyakorlása során összeférhetetlenségi ok merül fel, a köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára az indítvány kézhezvételétől számított harminc napon belül dönt az összeférhetetlenség kimondásáról.

(4) Ha az ügyvezető miniszter e megbízatása megszűnik, hatáskörét a Kormánynak a miniszterelnök vagy az ügyvezető kormánynak az ügyvezető miniszterelnök által miniszterelnöki rendeletben kijelölt tagja gyakorolja.

48. §143

Az államtitkár feladatköre

49. § (1) Az államtitkár – törvényben meghatározott kivételekkel, a minisztérium szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint – a miniszter teljes jogkörű helyettese.

(2)144 Az államtitkár ellátja a minisztérium szervezeti és működési szabályzata szerint, az abban meghatározott helyettes államtitkár tevékenységének az irányítását.

(3) Az államtitkári cím használata során utalni kell az államtitkárnak a minisztérium szervezeti és működési szabályzata szerinti feladatkörére.

50. § (1)145

(2) Az államtitkár tekintetében törvény eltérő rendelkezése hiányában a munkáltatói jogokat a miniszter gyakorolja.

(3)146 Az államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – a szervezeti és működési szabályzatban meghatározottak szerint az adott szerv másik államtitkára, a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkár, az államtitkár kabinetfőnöke vagy az államtitkár irányítása alá tartozó, vezetői munkakörrel rendelkező kormányzati szolgálati jogviszonyban álló személy helyettesíti. Ha az államtitkári tisztség nincsen betöltve, az államtitkár hatáskörét – a minisztert helyettesítő jogkörök kivételével, ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a helyettesítésére kijelölt személy gyakorolja.

Az államtitkár javadalmazása

51. § (1) Az államtitkár alapilletménye a köztisztviselői illetményalap 12-szerese.

(2) Az államtitkár illetménykiegészítésre jogosult, amelynek összege az alapilletmény 50%-a.

(3) Az államtitkár vezetői illetménypótléka az alapilletmény 65%-a.

(4)147 Az államtitkár alapilletményét a miniszter át nem ruházható hatáskörében legfeljebb 30%-kal megemelheti, vagy legfeljebb 20%-kal csökkentett mértékben állapíthatja meg.

Az államtitkár megbízatásának keletkezése és megszűnése148

52. § (1)149 Államtitkárrá minden büntetlen előéletű, az országgyűlési képviselők választásán választható személy kinevezhető.

(2) Az államtitkárt a miniszterelnöknek a miniszter véleménye kikérését követően tett javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A miniszter véleményét a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter útján terjeszti a miniszterelnök elé. A kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter a véleményre észrevételt tehet.

(3) Az államtitkár a kinevezésében megjelölt időpontban, ennek hiányában a kinevezésével hivatalba lép.

(4)150 A kinevezett államtitkár a köztársasági elnök előtt az egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról szóló törvény szerinti szöveggel esküt tesz.

53. §151 Az államtitkár megbízatása megszűnik

a)152 a miniszterelnök megbízatásának megszűnésével,

b) lemondásával,

c) felmentésével,

d) halálával,

e)153

f)154

54. § (1) Az államtitkár a miniszterelnök útján a köztársasági elnökhöz intézett írásbeli nyilatkozatával bármikor lemondhat megbízatásáról. A nyilatkozatot az államtitkár a miniszterhez juttatja el, aki azt haladéktalanul továbbítja a miniszterelnöknek.

(2) Lemondás esetén az államtitkár megbízatása megszűnésének időpontját a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök határozza meg, az azonban nem lehet későbbi a lemondásnak a miniszterelnökhöz történő eljuttatását követő harmincadik napnál.

(3) A lemondás érvényességéhez elfogadó nyilatkozat nem szükséges.

55. §155 (1) A miniszterelnök a miniszter véleménye kikérését követően bármikor javaslatot tehet a köztársasági elnöknek az államtitkár felmentésére.

(2) A miniszterelnök a köztársasági elnöknél az államtitkár felmentését kezdeményezi, ha

a) az államtitkár az összeférhetetlenségét a kinevezésétől vagy az összeférhetetlenségre okot adó körülmény felmerülésétől számított harminc napon belül nem szünteti meg, vagy

b) az államtitkár kinevezéséhez szükséges feltételek már nem állnak fenn.

(3) A köztársasági elnök a (2) bekezdés szerinti kezdeményezés esetén az államtitkárt e megbízatása alól felmenti.

(4) Felmentés esetén az államtitkár megbízatása megszűnésének időpontját a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök határozza meg azzal, hogy a (2) és (3) bekezdés szerinti felmentés esetében az időpont nem lehet későbbi a miniszterelnök (2) bekezdés szerinti kezdeményezéstől számított tizenötödik napnál.

56. §156

57. §157 Ha az államtitkár megbízatása az 53. § d) pontja alapján szűnik meg, ennek tényét a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök állapítja meg.

58. §158 Ha az államtitkár megbízatása a miniszterelnök megbízatásának megszűnésével szűnt meg, az új miniszterelnök megalakulásáig vagy az 53. § b)–d) pontjában meghatározott feltétel bekövetkeztéig gyakorolja hatáskörét.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár és a Miniszterelnökségen működő államtitkár159

59. §160 (1) A 49–58. §-t a Miniszterelnökséget vezető államtitkárra és a Miniszterelnökségen működő államtitkárra az e §-ban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A Miniszterelnökséget vezető államtitkár és a Miniszterelnökségen működő államtitkár segíti a miniszterelnök tevékenységét, közreműködik a Kormány általános politikájának meghatározásában és ellátja a miniszterelnök által rábízott feladatokat.

(3) A Miniszterelnökséget vezető államtitkár és a Miniszterelnökségen működő államtitkár tevékenységét a miniszterelnök irányítja és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat.

(4) A Miniszterelnökséget vezető államtitkárt és a Miniszterelnökségen működő államtitkárt a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, illetve menti fel.

(5) A Miniszterelnökséget vezető államtitkár és a Miniszterelnökségen működő államtitkár lemondását a miniszterelnökhöz juttatja el.

A minisztérium szervezete

60. § (1) A minisztérium szervezetét e törvény keretei között a minisztérium szervezeti és működési szabályzata határozza meg.

(2)161 A szervezeti és működési szabályzatot, illetve annak módosítását a miniszter – a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyását követően – normatív utasításban adja ki.

(3) A szervezeti és működési szabályzatot a minisztérium honlapján a módosításokkal egységes szerkezetben közzé kell tenni.

(4) A minisztérium létszámkeretét – az egyes állami vezetők és a kabinetfőnökök irányítása alá tartozó szervezeti egységek együttes létszáma szerinti bontásban – a szervezeti és működési szabályzat határozza meg.

(5)162 A Hivatalos Értesítőben központi államigazgatási szervenkénti bontásban havonta közzé kell tenni a Miniszterelnökségen és a minisztériumokban kormányzati szolgálati jogviszony létesítéséről és megszüntetéséről, vezetői megbízás adásáról és visszavonásáról, címadományozásról és cím visszavonásáról, vezénylésről, valamint a vezénylés megszüntetéséről szóló közleményeket.

61. § (1)163 A minisztérium hivatali szervezetét a közigazgatási államtitkár – a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztériumra vonatkozó külön törvényben megállapított eltérések kivételével – a miniszter irányítása alatt, a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően vezeti.

(2)164

(3)165 A minisztériumban egy közigazgatási államtitkár működhet.

(4)166

(5)167 A közigazgatási államtitkárt a szervezeti és működési szabályzatban meghatározottak szerint helyettes államtitkár helyettesíti. Ha a közigazgatási államtitkári tisztség nincs betöltve, a közigazgatási államtitkár hatáskörét a helyettesítésére kijelölt helyettes államtitkár gyakorolja.

62. § (1)168 A helyettes államtitkár a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően irányítja a miniszter feladat- és hatáskörének a minisztérium szervezeti és működési szabályzatában meghatározott része tekintetében a szakmai munkát, valamint dönt a hatáskörébe utalt ügyekben. A Miniszterelnökségen működő helyettes államtitkár Miniszterelnökség szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint segíti a Miniszterelnökséget vezető államtitkár vagy a Miniszterelnökségen működő államtitkár tevékenységét.

(2)169 A helyettes államtitkár tevékenységét – a 65. § (1) bekezdése szerinti helyettes államtitkár kivételével – a minisztérium szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint az államtitkár, a közigazgatási államtitkár – a 31. § (3) bekezdésében meghatározott esetben – kormánybiztos vagy – a 32. § (3) bekezdésében meghatározott esetben – miniszterelnöki biztos irányítja.

(2a)170 A helyettes államtitkár irányítása tekintetében a minisztérium szervezeti és működési szabályzata a 3. §-ban meghatározott hatásköröket – az (1) bekezdés szerinti ügyek meghatározott csoportjaival összefüggésben – az államtitkár és a közigazgatási államtitkár között megoszthatja.

(3) A helyettes államtitkári cím használata során utalni kell a helyettes államtitkárnak a minisztérium szervezeti és működési szabályzata szerinti feladatkörére.

(4)171 A helyettes államtitkárt a minisztérium szervezeti és működési szabályzatában kijelölt, az irányítása alá tartozó főosztályvezető helyettesíti. Ha a helyettes államtitkári tisztség nincs betöltve, a helyettes államtitkár hatáskörét a minisztérium szervezeti és működési szabályzatában a helyettesítésére kijelölt főosztályvezető gyakorolja.

63. § (1)172 A minisztérium a miniszteri kabinetre, főosztályokra és titkárságokra, a főosztály osztályokra tagozódik, a főosztályvezető vezetése alatt álló titkárság osztályokra tagozódhat.

(2) A szervezeti és működési szabályzat rendelkezhet úgy, hogy az államtitkár munkáját kabinet segíti.

(3)173 Vezetői kinevezés a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott szervezeti egység tekintetében, e törvény rendelkezései szerint adható.

64. § (1)174 A miniszter normatív utasításával – vagy a feladatkörükben érintett miniszterek együttes normatív utasításukkal – több közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár vagy főosztály feladatkörét érintő, eseti feladat elvégzésére a feladatkörükben érintett közigazgatási államtitkárokból, helyettes államtitkárokból, főosztályvezetőkből vagy vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselőkből álló munkacsoportot hozhat vagy hozhatnak létre.

(2) Az utasításban meg kell határozni a munkacsoport feladatát, vezetőjét, tagjait és működésének idejét.

(3) A munkacsoport tagjait a helyettesítésükre egyébként jogosult személy helyettesítheti.

65. § (1) A miniszteri kabinetet főosztályvezetőként a kabinetfőnök közvetlenül vezeti, akinek a tevékenységét a miniszter irányítja. Ha a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter egyben miniszterelnök-helyettes is, kabinetfőnöke helyettes államtitkár.

(2)175 A kabinetfőnököt a miniszteri kabinet általa kijelölt kormánytisztviselője helyettesíti.

(3)176

66. § (1) Az államtitkári kabinetet a kabinetfőnök főosztályvezetőként közvetlenül vezeti, akinek a tevékenységét az államtitkár irányítja.

(2)177 A kabinetfőnököt az államtitkári kabinet általa kijelölt kormánytisztviselője helyettesíti.

(3)178

67. § (1) A főosztályt főosztályvezető vezeti, akinek a tevékenységét a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott helyettes államtitkár irányítja. A szervezeti és működési szabályzat rendelkezhet úgy, hogy a főosztályvezető tevékenységét a miniszter, az államtitkár vagy a közigazgatási államtitkár irányítja.

(2)179 Az osztályokat a főosztályvezető, illetve olyan főosztályvezető-helyettes vagy osztályvezető vezeti, akinek a tevékenységét a főosztályvezető irányítja.

(3) A főosztályon – ha a szervezeti és működési szabályzat ezt lehetővé teszi – a főosztályvezető általános helyettesítésére egy, osztályt nem vezető főosztályvezető-helyettes működhet.

(4) A főosztályvezetői, főosztályvezető-helyettesi és osztályvezetői megbízásra javasolt személyről a közigazgatási államtitkár tájékoztatja a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium közigazgatási államtitkárát, aki a javasolt személlyel szemben a tájékoztatást követő tizenöt napon belül kifogással élhet. A kifogásolt személy nem nevezhető ki főosztályvezetői, főosztályvezető-helyettesi, illetve osztályvezetői munkakörbe.

68. § (1)180 Az állami vezető tevékenységének ellátását – ha a szervezeti és működési szabályzat így rendelkezik – titkárság segítheti.

(2)181 A miniszter titkárságát osztályvezető vezeti. Ha a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter egyben miniszterelnök-helyettes is, titkárságát főosztályvezető vezeti. A miniszter titkárságát vezető osztályvezető, illetve főosztályvezető tevékenységét a miniszter kabinetfőnöke irányítja. A tárca nélküli miniszter titkárságát a tárca nélküli miniszter kabinetfőnöke vezeti.

(3)182 Az államtitkár titkárságát főosztályvezető vezeti, akinek a tevékenységét az államtitkár irányítja. Ha az államtitkár munkáját kabinet segíti az államtitkár titkárságát osztályvezető vezeti, akinek a tevékenységét az államtitkár kabinetfőnöke irányítja.

(4) A közigazgatási államtitkár titkárságát főosztályvezető vezeti, akinek a tevékenységét a közigazgatási államtitkár irányítja.

(5)183 A helyettes államtitkár titkárságát főosztályvezető vezeti, akinek a tevékenységét a helyettes államtitkár irányítja.

(6)184 Az (5) bekezdéstől eltérően a 65. § (1) bekezdésében meghatározott esetben a helyettes államtitkár titkárságát osztályvezető vezeti, akinek a tevékenységét a helyettes államtitkár irányítja.

A Miniszterelnökség szervezete

69. § (1)185 A 62–68. §-t a Miniszterelnökségre az e §-ban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(1a)186 A Miniszterelnökségre Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Miniszterelnökségen működő további államtitkár nevezhető ki.

(2) A Miniszterelnökségen közigazgatási államtitkár nem működik.

(3)187 A Miniszterelnökségen működő helyettes államtitkár tevékenységét a Miniszterelnökség szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár vagy a Miniszterelnökségen működő államtitkár irányítja.

(4) A Miniszterelnökség főosztályokra és osztályokra tagozódik.

(5)188 A Miniszterelnökség szervezeti és működési szabályzata tekintetében a 60. § (2) bekezdése nem alkalmazható.

(6)189 A miniszterelnök titkárságát osztályvezető vezeti, akinek tevékenységét a Miniszterelnökséget vezető államtitkár irányítja.

(7) A 67. § (4) bekezdését a Miniszterelnökségre nem kell alkalmazni.

IV. Fejezet

A KORMÁNYHIVATAL ÉS A KÖZPONTI HIVATAL190

A kormányhivatal191

70. § (1)192 A kormányhivatal törvény által létrehozott, a Kormány irányítása alatt működő központi államigazgatási szerv. A kormányhivatal törvényben meghatározottak szerint fegyveres rendvédelmi feladatokat is elláthat.

(2) A kormányhivatal felügyeletét a miniszterelnök által kijelölt miniszter látja el, aki e hatáskörében – ha törvény eltérően nem rendelkezik – különösen

a) törvény vagy kormányrendelet felhatalmazása alapján jogszabályt alkot a kormányhivatal feladatkörébe tartozó kérdésekben, illetve előterjesztést tesz törvény vagy kormányrendelet alkotására,

b) képviseli a kormányhivatalt a Kormány és az Országgyűlés előtt.

(3) A kormányhivatal törvényben meghatározott feladatkörében nem utasítható.

(4) A kormányhivatal – ha törvény eltérően nem rendelkezik – fejezeti jogosítványokkal felhatalmazott költségvetési szerv, amelynek költségvetése a felügyeletét ellátó miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetén belül önálló címet képez.

(5) A kormányhivatal tevékenységéről – a (2) bekezdés b) pontjában meghatározottak szerint – beszámol a Kormánynak, valamint tájékoztatja az Országgyűlés feladatkörében érintett bizottságát. A tájékoztatást a kormányhivatal honlapján közzé kell tenni.

71. § (1)193 A kormányhivatal szervezetét a kormányhivatal szervezeti és működési szabályzata határozza meg, amelyet a kormányhivatal vezetője készít elő, és a kormányhivatalt felügyelő miniszter – a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyását követően – normatív utasításban ad ki.

(2) A szervezeti és működési szabályzatot a kormányhivatal honlapján a módosításokkal egységes szerkezetben közzé kell tenni.

(3) A kormányhivatal területi szervekkel akkor rendelkezik, ha erre a kormányhivatalt létrehozó törvény kifejezetten lehetőséget ad.

(4) A kormányhivatal vezetőjét – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a kormányhivatalt felügyelő miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki és menti fel.

(5)194 A kormányhivatalt felügyelő miniszter javaslatát a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter útján terjeszti a miniszterelnök elé.

(6)195 A közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter a javaslat megküldésétől számított tizenöt napon belül kifogással élhet, és a javaslatot visszaküldheti a kormányhivatalt felügyelő miniszternek, vagy továbbítja azt a miniszterelnöknek.

(7) A kormányhivatal vezetőjének helyettesét – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a kormányhivatal vezetőjének javaslatára a kormányhivatalt felügyelő miniszter nevezi ki és menti fel.

(8)196 A kormányhivatal vezetője a vezető-helyettesnek javasolt személyről – a kormányhivatalt felügyelő miniszternek tett javaslattétellel egyidejűleg – tájékoztatja a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium közigazgatási államtitkárát, aki a javasolt személlyel szemben a tájékoztatást követő tizenöt napon belül kifogással élhet. A kifogásolt személy nem nevezhető ki a kormányhivatal vezetője helyettesének.

(9) Ha a kormányhivatal felügyeletét a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter látja el, a (8) bekezdést nem kell alkalmazni.

(10) A kormányhivatal vezetője – ha törvény eltérően nem rendelkezik – államtitkári illetményre és juttatásokra jogosult.

(11) A kormányhivatal vezetőjének helyettese – ha törvény eltérően nem rendelkezik – helyettes államtitkári illetményre jogosult.

(12) Ha a kormányhivatalt testület vezeti, és törvény eltérően nem rendelkezik, a testület elnöke államtitkári illetményre és juttatásokra, a testület tagjai helyettes államtitkári illetményre jogosultak.

(13)197 A kormányhivatalra – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a 63–68. §-t kell alkalmazni.

A központi hivatal

72. § (1) A központi hivatal kormányrendelet által létrehozott, miniszter irányítása alatt működő központi államigazgatási szerv.

(2) A központi hivatal – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – az azt irányító miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetén belül önálló címet képez.

73. § (1) A központi hivatal szervezetét a központi hivatal szervezeti és működési szabályzata határozza meg, amelyet a központi hivatalt irányító miniszter normatív utasításban ad ki.

(2) A szervezeti és működési szabályzatot a központi hivatal vagy az azt irányító miniszter által vezetett minisztérium honlapján a módosításokkal egységes szerkezetben közzé kell tenni.

(3) A központi hivatal területi szervekkel akkor rendelkezik, ha erre a központi hivatalt létrehozó kormányrendelet kifejezetten lehetőséget ad.

(4) A központi hivatal vezetőjét – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a központi hivatalt irányító miniszter nevezi ki és menti fel.

(5) A központi hivatal vezetőjének javasolt személyről a központi hivatalt irányító miniszter tájékoztatja a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium közigazgatási államtitkárát, aki a javasolt személlyel szemben a tájékoztatást követő tizenöt napon belül kifogással élhet. A kifogásolt személy nem nevezhető ki a központi hivatal vezetőjének.

(6) Ha a központi hivatalt a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter irányítja, az (5) bekezdést nem kell alkalmazni.

(7)198 A központi hivatal vezetője – ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – államtitkári illetményre és juttatásokra jogosult.

(8)199 A központi hivatal vezetőjének helyettese – ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – helyettes államtitkári illetményre jogosult.

(9)200 A központi hivatalra – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 63–68. §-t kell alkalmazni.

73/A. §201 (1) A központi hivatal irányítására kormányrendeletben a miniszterelnök is kijelölhető.

(2) Ha a központi hivatalt a miniszterelnök irányítja, akkor a központi hivatalra a 72. és 73. §-t azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy

a) a központi hivatal a Miniszterelnökség költségvetési fejezetén belül önálló címet képez,

b) a központi hivatal szervezeti és működési szabályzatát a miniszterelnök normatív utasításban adja ki, amelyet a központi hivatal vagy a Miniszterelnökség honlapján a módosításokkal egységes szerkezetben közzé kell tenni,

c) a központi hivatal vezetőjét – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a miniszterelnök nevezi ki és menti fel,

d) a 73. § (5) bekezdését nem kell alkalmazni.

(3) Ha a központi hivatalt a miniszterelnök irányítja, a miniszterelnök az irányítással összefüggő egyes hatásköröket – a 2. § (1) bekezdés a), b), d) és i) pontjában meghatározott hatáskör, valamint a hatékonysági és pénzügyi ellenőrzés kivételével – a Miniszterelnökség szervezeti és működési szabályzatában a Miniszterelnökséget vezető államtitkárra vagy a Miniszterelnökségen működő államtitkárra átruházhatja.

V. Fejezet

74. §202

VI. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Felhatalmazó rendelkezések203

75. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza a miniszter, az államtitkár, a kormánybiztos, a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkár, a miniszteri biztos és a miniszterelnöki biztos juttatásait.204

(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza a minisztériumokban működő államtitkárok, helyettes államtitkárok és állami vezetői megbízással nem rendelkező kormánybiztosok, miniszteri biztosok számát.

(3)205 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a Kormány vagy a Kormány tagja irányítása alá tartozó államigazgatási szervek tekintetében a kormánytisztviselőket törvény alapján megillető juttatásokra vonatkozó szabályokat rendeletben állapítsa meg.206

(4)207 Felhatalmazást kap a miniszterelnök, illetve az ügyvezető miniszterelnök, hogy rendeletben jelölje ki a miniszter hatáskörét gyakorló más minisztert, a kormányhivatal felügyeletét ellátó minisztert, valamint irányítási jogkörrel ruházza fel a miniszterelnöki biztost.208

(4a)209 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben irányítási jogkörrel ruházza fel a kormánybiztost.

(5) Felhatalmazást kap a miniszterelnök, hogy az állami vezetői igazolvány formájával, kiadásával, tartalmával, felhasználásával és kezelésével kapcsolatos szabályokat rendeletben állapítsa meg.

Hatályba léptető rendelkezések210

76. § (1) Ez a törvény az országgyűlési képviselők 2010. évi általános választását követően megalakult Országgyűlés által választott miniszterelnök megválasztásával egyidejűleg lép hatályba.

(2) E törvény 77. §-a 2010. szeptember 1-jén lép hatályba.

77. §211

78. §212

79. §213

80. §214

81. §215

82. §216

83. §217

84. §218

85. §219

86. §220

87. §221

88. §222

89. §223

90. §224

Átmeneti rendelkezések

91. § (1)225

(2) Azokra az állami vezetőkre, akiknek megbízatása e törvény hatálybalépését megelőzően szűnt meg, a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni a 12/A. § kivételével.

(3)226 A 13. § (3a) bekezdését a hatálybalépése előtt megállapított hozzátartozói nyugellátásra is alkalmazni kell az 1990. május 23-át követően miniszterelnöki tisztséget betöltött személy hozzátartozója esetében.

(4)227 Az e törvény hatálybalépését megelőzően a központi államigazgatási szervek, valamint területi és helyi szerveik, továbbá a minisztérium főosztályának vezetésére adott vezetői megbízásokra a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 31. § (10)–(17) bekezdésének e törvény hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

(5)228 Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény e törvénnyel megállapított 5. § (1) bekezdés b) pontját és ezzel összefüggésben 8. § (4) bekezdését, 12. § (1) és (3) bekezdését, valamint 14. § (1)–(6) bekezdését azokra a vagyonnyilatkozat-tételre kötelezettekre kell alkalmazni, akiknek a kötelezettséget megalapozó jogviszonya, beosztása, munka- vagy feladatköre e törvény hatálybalépését követően szűnt meg.

(6)229 Ha törvény úgy rendelkezik, hogy valamely tisztséget meghatározott időszakban helyettes államtitkárként szakmai vezetői jogviszonyban állt személy nem tölthet be, akkor az ugyanebben az időszakban szakállamtitkárként állami vezetői jogviszonyban állt személy sem töltheti be ezt a tisztséget.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2010. május 20-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2010. május 25.

2

A preambulum szövege a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

Az 1. § (2) bekezdés b) pontja a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 1. § (2) bekezdés d) pontja a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

6

Az 1. § (2) bekezdés e) pontja a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

7

Az 1. § (2) bekezdés f) pontja a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

8

Az 1. § (2) bekezdés g) pontja a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

9

Az 1. § (2) bekezdés h) pontja a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

10

Az 1. § (2) bekezdés i) pontját a 2011: CCI. törvény 360. § (2) bekezdése iktatta be.

11

Az 1. § (3) bekezdés a) pontja a 2011: CVIII. törvény 180. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

12

Az 1. § (3) bekezdés b) pontja a 2011: CCI. törvény 360. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

13

Az 1. § (3) bekezdés d) pontját a 2010: CLVIII. törvény 137. § (1) bekezdés j) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CXII. törvény 79. § (9) bekezdése iktatta be.

14

Az 1. § (3) bekezdés e) pontját a 2013: XXXVI. törvény 361. §-a iktatta be.

15

Az 1. § (4) bekezdés b) pontját a 2010: LXXXII. törvény 41. § (11) bekezdése hatályon kívül helyezte.

16

Az 1. § (4) bekezdés c) pontját a 2013: XXII. törvény 43. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

17

Az 1. § (4) bekezdés e) pontja a 2010: CXLVIII. törvény 263. §-ával megállapított szöveg.

18

Az 1. § (4) bekezdés f) pontját a 2010: LXXXIX. törvény 25. § (1) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: CXXII. törvény 162. § (1) bekezdése iktatta be.

19

Az 1. § (5) bekezdés b) pontját a 2011: CXXVIII. törvény 172. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

20

Az 1. § (5) bekezdés c) pontját a 2010: CXXII. törvény 172. § 6. pontja hatályon kívül helyezte.

21

Az 1. § (5) bekezdés e) pontja a 2011: CXXVIII. törvény 172. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

22

Az 1. § (6) bekezdését a 2011: CCI. törvény 360. § (4) bekezdése iktatta be.

23

Az 1. § (6) bekezdés c) pontját a 2013: XXII. törvény 32. §-a iktatta be.

24

A 2. § (1) bekezdés a) pontja a 2011: CCI. törvény 360. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 2. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CCI. törvény 360. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 2. § (1) bekezdés e) pontja a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 2. § (1) bekezdés i) pontját a 2010: LXXXVI. törvény 22. §-a iktatta be, szövege a 2011: CCI. törvény 360. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 2. § (3) bekezdése a 2010: XC. törvény 91. § (6) bekezdése, és e törvény 90. §-a, a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

29

A 3. § nyitó szövegrésze a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 4. § a 2011: CCI. törvény 360. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

31

Az 5. § (3) bekezdése a 2010: XC. törvény 91. § (6) bekezdése, a 2012: V. törvény 58. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 7. § (2) bekezdése a 2012: V. törvény 58. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 7. § (3) bekezdése a 2011: CCI. törvény 363. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

34

A 7. § (6) bekezdését a 2010: XC. törvény 91. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CCI. törvény 360. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 8. § nyitó szövegrésze a 2011: CCI. törvény 360. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

36

A 9. § a 2011: CCI. törvény 360. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 9. § (1) bekezdése a 2012: V. törvény 58. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 9. § (2) bekezdése a 2012: V. törvény 58. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 10. § (2) bekezdése a 2012: CVII. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

40

A 10. § (3) bekezdése a 2012: CVII. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

41

A 10. § (4) bekezdése a 2011: CCI. törvény (11) bekezdésével megállapított szöveg.

42

A 11. § (1) bekezdését a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

43

A 12. § a 2011: CCI. törvény 360. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

44

A 12/A. §-t a 2011: CCI. törvény 360. § (13) bekezdése iktatta be.

45

A 12/B. §-t a 2011: CCI. törvény 360. § (14) bekezdése iktatta be.

46

A 12/C. §-t a 2011: CCI. törvény 360. § (15) bekezdése iktatta be.

47

A 13. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

48

A 13. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.

49

A 13. § (3) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.

50

A 13. § (3a) bekezdését a 2012: CXL. törvény 1. § (1) bekezdése iktatta be.

51

A 13. § (4) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.

52

A 13. § (5) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

53

A 13. § (6) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

54

A 13. § (8) bekezdés b) pontja a 2010: XC. törvény 91. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

55

A 14. § (1) bekezdése a 2011: XXX. törvény 22. § (1) bekezdése, a 2012: LXXIII. törvény 8. § a) pontja szerint módosított szöveg.

56

A 14. § (2a) bekezdését a 2011: CCI. törvény 360. § (17) bekezdése iktatta be.

57

A 14. § (3) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

58

A 14. § (5) bekezdése a 2012: LXXIII. törvény 8. § a) pontja szerint módosított szöveg.

59

A 15. § (4) bekezdését a 2011: CCI. törvény 360. § (18) bekezdése iktatta be.

60

A 16. §-t és az azt megelőző alcímet a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

61

A 17. § (4) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 50. §-a szerint módosított szöveg.

62

A 18. § a 2011: CCI. törvény 360. § (19) bekezdésével megállapított szöveg.

63

A 19. §-t és az azt megelőző alcímet a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, a 19. §-t újonnan a 2012: LXXIII. törvény 1. §-a iktatta be.

64

A 20. §-t megelőző alcím a 2011: CCI. törvény 360. § (20) bekezdésével megállapított szöveg.

65

A 20. § a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

66

A 21. §-t a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

67

A 22. §-t és az azt megelőző alcímet a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

68

A 23. § (4) bekezdését a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

69

A 23/A. §-t a 2011: CCI. törvény 360. § (21) bekezdése iktatta be.

70

A 24. § a 2011: CCI. törvény 360. § (22) bekezdésével megállapított szöveg.

71

A 25. § a 2011: CCI. törvény 360. § (23) bekezdésével megállapított szöveg.

72

A 25/A. §-t megelőző alcímet a 2011: CCI. törvény 360. § (24) bekezdése iktatta be.

73

A 25/A. §-t a 2011: CCI. törvény 360. § (24) bekezdése iktatta be.

74

A 25/B. §-t a 2011: CCI. törvény 360. § (24) bekezdése iktatta be.

75

A 25/B. § (1) bekezdés g) pontja a 2012: LXXIII. törvény 8. § b) pontja szerint módosított szöveg.

76

A 25/C. §-t a 2011: CCI. törvény 360. § (24) bekezdése iktatta be.

77

A 25/D. §-t a 2011: CCI. törvény 360. § (24) bekezdése iktatta be.

78

A 26. §-t megelőző alcím a 2011: CCI. törvény 360. § (25) bekezdésével megállapított szöveg.

79

A 26. § a 2011: CCI. törvény 360. § (25) bekezdésével megállapított szöveg.

80

A 27. §-t megelőző alcímet a 2011: CCI. törvény 360. § (26) bekezdése iktatta be.

82

A 28. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

83

A 28. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés o) pontja szerint módosított szöveg.

84

A 28. § (3) bekezdését a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

85

A 29. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés p) pontja szerint módosított szöveg.

86

A 29. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés o) pontja szerint módosított szöveg.

87

A 30. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés q) pontja szerint módosított szöveg.

89

A 30. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés o) pontja szerint módosított szöveg.

90

A 30/A. §-t a 2011: CCI. törvény 360. § (27) bekezdése iktatta be.

91

A 31. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés r) pontja szerint módosított szöveg.

92

A 31. § (5) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (28) bekezdésével megállapított szöveg.

93

A 31. § (6) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (28) bekezdésével megállapított szöveg.

94

A 31. § (7) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (28) bekezdésével megállapított szöveg.

95

A 31. § (8) bekezdése a 2012: LXXIII. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

96

A 31. § (8a) bekezdését a 2012: LXXIII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be.

97

A 31. § (9) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (28) bekezdésével megállapított szöveg.

98

A 32. § a 2011: CCI. törvény 360. § (29) bekezdésével megállapított szöveg.

99

A 32. § (2) bekezdése a 2012: LXXIII. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

100

A 32. § (5) bekezdését a 2012: LXXIII. törvény 3. § (2) bekezdése iktatta be.

101

A 32. § (6) bekezdését a 2012: LXXIII. törvény 3. § (2) bekezdése iktatta be.

102

A 33. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 362. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

103

A 33. § (3) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (30) bekezdésével megállapított szöveg.

104

A III. fejezet címe a 2011: CCI. törvény 360. § (31) bekezdésével megállapított szöveg.

105

A 34. §-t megelőző alcím a 2011: CCI. törvény 360. § (32) bekezdésével megállapított szöveg.

106

A 34. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (33) bekezdésével megállapított szöveg.

107

A 34. § (3) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés s) pontja szerint módosított szöveg.

109

A 34. § (4) bekezdését a 2011: CCI. törvény 360. § (34) bekezdése iktatta be.

110

A 35. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (35) bekezdésével megállapított szöveg.

111

A 35. § (2) bekezdése a 2012: LXXVI. törvény 72. §-a szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 1. §-át.

112

A 35. § (4) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés s) pontja szerint módosított szöveg.

113

A 35. § (5) bekezdését a 2011: CCI. törvény 360. § (36) bekezdése iktatta be.

114

A 36. §-t megelőző alcím a 2011: CCI. törvény 360. § (37) bekezdésével megállapított szöveg.

115

A 36. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 362. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

116

A 36. § (3) bekezdése a 2012: LXXIII. törvény 8. § c) pontja szerint módosított szöveg.

117

A 36. § (5) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés t) pontja szerint módosított szöveg.

118

A 37. § a 2011: CCI. törvény 360. § (38) bekezdésével megállapított szöveg.

119

A 37. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: LXXIII. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

120

A 37. § (1a) bekezdését a 2012: LXXIII. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be.

121

A 37. § (3) bekezdés a) pontja a 2012: V. törvény 58. § (3) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

122

A 37. § (3) bekezdés b) pontja a 2012: V. törvény 58. § (3) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

124

A 38. § (4) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés u) pontja szerint módosított szöveg.

125

A 38. § (5) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (39) bekezdésével megállapított szöveg.

126

A 38. § (6) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (39) bekezdésével megállapított szöveg.

127

A 38. § (7) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (39) bekezdésével megállapított szöveg.

128

A 38. § (8) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (39) bekezdésével megállapított szöveg.

129

A 38. § (9) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (39) bekezdésével megállapított szöveg.

130

A 38. § (10) bekezdését a 2011: CCI. törvény 360. § (40) bekezdése iktatta be.

131

A 40. §-t megelőző alcím a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés v) pontja szerint módosított szöveg.

132

A 40. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

133

A 41. § (1) bekezdését a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

134

A 41. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (41) bekezdésével megállapított szöveg.

135

A 42. §-t megelőző alcímet a 2011: CCi. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

136

A 43. § a 2011: CCI. törvény 360. § (42) bekezdésével megállapított szöveg.

137

A 44. §-t a 2011: CCi. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

138

A 45. § a 2011: CCI. törvény 360. § (43) bekezdésével megállapított szöveg.

139

A 46. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés w) és x) pontja szerint módosított szöveg.

140

A 46. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés w) és y) pontja szerint módosított szöveg.

141

A 46. § (3) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés z) pontja szerint módosított szöveg.

142

A 47. § a 2011: CCI. törvény 360. § (44) bekezdésével megállapított szöveg.

143

A 48. §-t a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

144

A 49. § (2) bekezdése a 2010: XC. törvény 91. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

145

A 50. § (1) bekezdését a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

147

Az 51. § (4) bekezdése a 2011: LII. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

148

Az 52. §-t megelőző alcím a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés v) pontja szerint módosított szöveg.

149

Az 52. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (1) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

150

Az 52. § (4) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (45) bekezdésével megállapított szöveg.

151

Az 53. §-t megelőző alcímet a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte. Az 53. § nyitó szövegrésze a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

152

Az 53. § a) pontja a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

153

A 53. § e) pontját a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

154

A 53. § f) pontját a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

155

Az 55. § a 2011: CCI. törvény 360. § (46) bekezdésével megállapított szöveg.

156

Az 56. §-t a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

157

Az 57. § a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

158

Az 58. § a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

159

Az 59. §-t megelőző alcím a 2012: LXXIII. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

160

Az 59. § a 2012: LXXIII. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

161

A 60. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (47) bekezdésével megállapított szöveg.

163

A 61. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (48) bekezdésével megállapított szöveg.

164

A 61. § (2) bekezdését a 2011: CCI. törvény 363. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

165

A 61. § (3) bekezdése a 2011: CCI. törvény 362. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

166

A 61. § (4) bekezdését a 2011: CCI. törvény 363. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

167

A 61. § (5) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

168

A 62. § (1) bekezdése a 2012: LXXIII. törvény 8. § d) pontja szerint módosított szöveg.

169

A 62. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 363. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

170

A 62. § (2a) bekezdését a 2011: CCI. törvény 360. § (50) bekezdése iktatta be.

171

A 62. § (4) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

172

A 63. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

175

A 65. § (2) bekezdése a 2010: XC. törvény 91. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

176

A 65. § (3) bekezdését a 2011: CCI. törvény 363. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

177

A 66. § (2) bekezdése a 2010: XC. törvény 91. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

178

A 66. § (3) bekezdését a 2011: CCI. törvény 363. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

179

A 67. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 362. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

180

A 68. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

181

A 68. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés l) pontja, a 363. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

182

A 68. § (3) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés m) pontja, a 363. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

183

A 68. § (5) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

184

A 68. § (6) bekezdését a 2011: CCI. törvény 360. § (51) bekezdése iktatta be.

185

A 69. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés o) pontja szerint módosított szöveg.

186

A 69. § (1a) bekezdését a 2012: LXXIII. törvény 6. § (1) bekezdése iktatta be.

187

A 69. § (3) bekezdése a 2011: CCI. törvény 363. § (3) bekezdése, a 2012: LXXIII. törvény 8. § e) pontja szerint módosított szöveg.

188

A 69. § (5) bekezdését a 2011: CCI. törvény 363. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2012: LXXIII. törvény 6. § (2) bekezdése iktatta be.

189

A 69. § (6) bekezdése a 2011: CCI. törvény 363. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

190

A IV. fejezet címe a 2011: CCI. törvény 360. § (52) bekezdésével megállapított szöveg.

191

A 70. §-t megelőző alcím a 2011: CCI. törvény 360. § (53) bekezdésével megállapított szöveg.

192

A 70. § (1) bekezdése a 2010: CXXII. törvény 162. § (2) bekezdésével megállapított, a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés p) pontja szerint módosított szöveg.

193

A 71. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 360. § (54) bekezdésével megállapított szöveg.

194

A 71. § (5) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés q) pontja szerint módosított szöveg.

195

A 71. § (6) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés r) pontja szerint módosított szöveg.

196

A 71. § (8) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés r) pontja szerint módosított szöveg.

197

A 71. § (13) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés s) pontja szerint módosított szöveg.

198

A 73. § (7) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 111. §-ával megállapított szöveg.

199

A 73. § (8) bekezdése a 2010: CLXXI. törvény 111. §-ával megállapított szöveg.

200

A 73. § (9) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés s) pontja szerint módosított szöveg.

201

A 73/A. §-t a 2012: LXXIII. törvény 7. §-a iktatta be.

202

A 74. §-t és az V. fejezet címét a 90. § hatályon kívül helyezte.

203

A 75. §-t meglőző alcím a 2011: CCI. törvény 360. § (55) bekezdésével megállapított szöveg.

205

A 75. § (3) bekezdése a 2010: XC. törvény 91. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

207

A 75. § (4) bekezdése a 2010: XC. törvény 91. § (6) bekezdése, a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés t) pontja szerint módosított szöveg.

209

A 75. § (4a) bekezdését a 2010: XC. törvény 91. § (5) bekezdése iktatta be.

210

A 76. §-t megelőző alcím a 2011: CCI. törvény 360. § (56) bekezdésével megállapított szöveg.

211

A 77. §-t és az azt megelőző alcímet a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

212

A 78. §-t a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

213

A 79. §-t a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

214

A 80. §-t a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

215

A 81. §-t a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

216

A 82. §-t a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

217

A 83. §-t a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

218

A 84. §-t a 2011: CXII. törvény 87. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

219

A 85. §-t a 2010: CXXVI. törvény 98. §-a hatályon kívül helyezte.

220

A 86. §-t a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

221

A 87. §-t a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

222

A 88. §-t a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

223

A 89. §-t a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

224

A 90. §-t a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

225

A 91. § (1) bekezdését a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

226

A 91. § (3) bekezdését a 2011: CCI. törvény 362. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2012: CXL. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

227

A 91. § (4) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés u) pontja szerint módosított szöveg.

228

A 91. § (5) bekezdése a 2011: CCI. törvény 361. § (2) bekezdés v) pontja szerint módosított szöveg.

229

A 91. § (6) bekezdését a 2010: CXLVIII. törvény 262. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére