• Tartalom

43/2010. (V. 13.) KHEM rendelet

43/2010. (V. 13.) KHEM rendelet

a közforgalmú, közútpótló folyami révek, kompok és az azokhoz szükséges parti létesítmények, kiszolgáló utak fenntartási, felújítási, valamint új eszköz beszerzési támogatása igénybevételének részletes szabályairól1

2010.05.21.

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 5. számú melléklet 3. pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 133/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró pénzügyminiszter, valamint az önkormányzati miniszter feladat- és hatásköréről szóló 132/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró önkormányzati miniszter véleményének kikérésével – a következőket rendelem el:

1. A támogatás jellege

1. § (1) E rendelet alapján vissza nem térítendő támogatás igényelhető, pályázat útján.

(2) E rendelet alapján nyújtott támogatás a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: 1998/2006/EK bizottsági rendelet) szerinti csekély összegű támogatásnak minősül.

(3) E rendelet alkalmazása során az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Ámr.) foglaltak szerint kell eljárni.

2. Támogatás igénylésére jogosultak köre

2. § (1) A közforgalmú, közútpótló folyami révek, kompok és az azokhoz szükséges parti létesítmények, kiszolgáló utak (a továbbiakban együtt: kompok, révek) fenntartási, felújítási, valamint új eszköz beszerzési támogatását azon települési önkormányzatok (a továbbiakban: önkormányzat) igényelhetik, amelyek tulajdonában és működtetésében kompok, révek vannak, vagy amelyek közigazgatási területén közforgalmú, közútpótló jelleggel, érvényes engedély birtokában a kompokat, réveket működtetik.

(2) Az az önkormányzat, amely a pályázat benyújtását megelőző évben is részesült támogatásban, abban az esetben igényelhet újabb támogatást, ha az előző évben kapott támogatással határidőre hiánytalanul elszámolt.

3. A támogatás célja

3. § (1) A támogatás a kompok, révek és az azokhoz szükséges parti létesítmények, kiszolgáló utak fenntartására, felújítására nyújtható, ha ezen munkákat – kivételes esetben új eszközök beszerzését – a műszaki előírások vagy a műszaki állapot szükségessé teszik, és a felújítás utáni tartós használatuk biztosítva van.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kivételes esetnek minősül, ha a folyamatos működés, üzemeltetés csak új eszköz beszerzésével biztosítható.

(3) Méltányolandó kistérségi foglalkoztatáspolitikai szempontok esetén – különös tekintettel településrészek összeköttetésének biztosításával megvalósuló napi munkába járásra – lehetőség van a bevétellel nem fedezett, indokolt működtetési költségek támogatására is (a továbbiakban: működtetési támogatás).

(4) Egy átkelő fenntartására, felújítására, egy átkelőhöz kapcsolódó új eszköz beszerzésre, valamint egy átkelés működtetési támogatására egy támogatási évben csak egy önkormányzat pályázhat.

4. A támogatás mértéke

4. § (1) A támogatás összegét a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Kötv.) IX. fejezetének 5. címében szereplő központosított előirányzat terhére a helyi önkormányzatokért felelős miniszter biztosítja.

(2) A pályázat nyílt, a rendelkezésre álló összeg 150 millió Ft.

(3) Az igényelhető támogatás mértéke a fenntartáshoz, felújításhoz vagy új eszköz beszerzéséhez szükséges összeg legfeljebb 80%-a:

a) a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet mellékletében meghatározott települések, és

b) a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. mellékletében meghatározott kistérségeket alkotó települések esetében.

(4) A (3) bekezdésbe nem tartozó települések esetében az igényelhető támogatás mértéke a fenntartáshoz, felújításhoz, új eszköz beszerzéséhez szükséges összeg legfeljebb 70%-a lehet.

5. § (1) A működtetési támogatás nem haladhatja meg a bevétellel nem fedezett, indokolt működtetési költségek 80%-át.

(2) Működtetési támogatásra azok az önkormányzatok pályázhatnak, amelyeknél az átkelés nem ingyenes, és a komprévközlekedéshez fogyasztói árkiegészítést vesznek igénybe.

5. A támogatásra vonatkozó közös rendelkezések

6. § (1) A támogatás odaítélésének feltétele, hogy az önkormányzat nyilatkozik arról, miszerint a tárgybeli, valamint az azt megelőző két pénzügyi évben általa igénybe vett csekély összegű támogatások összege nem haladja meg a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

(2) Minden egyes új támogatás odaítélésekor a tárgybeli, valamint az azt megelőző két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegű támogatás teljes összegét figyelembe kell venni.

(3) A támogatást nyújtó az 1998/2006/EK bizottsági rendelet 3. cikk (1) bekezdésében foglaltak szerinti tájékoztatást ad.

(4) Azonos elszámolható költségek tekintetében a csekély összegű (de minimis) támogatás nem kumulálható állami támogatással, ha az ilyen jellegű kumuláció olyan támogatási intenzitást eredményezne, amely túllépi a csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített támogatási intenzitást.

7. § Nem nyújtható támogatás azon önkormányzat részére, amellyel szemben az Európai Bizottságnak valamely támogatás visszafizetésére kötelező határozata van érvényben.

8. § Az önkormányzat köteles a támogatással kapcsolatos okiratokat és dokumentumokat a támogatási döntés napjától számított tíz évig megőrizni.

9. § A működtetési, felújítási és új eszköz beszerzési támogatások esetén csak a támogatás szerinti célhoz közvetlenül kapcsolódó költségek számolhatók el.

10. § (1) Az elbírált pályázatban foglaltakon felül felmerülő költségeket – az eredetileg jóváhagyott szakmai-műszaki tartalom sérelme nélkül – a pályázó önkormányzatnak kell viselnie.

(2) A pályázat benyújtását megelőzően megkezdett beruházásokhoz e rendelet alapján nem igényelhető támogatás. A beruházás kezdetének időpontja az egyes 2009. évi decentralizált önkormányzati fejlesztési és területfejlesztési célú, valamint egyes 2009. évi központi előirányzatok felhasználásának részletes szabályairól szóló 85/2009. (IV. 10.) Korm. rendelet 12. § (2) és (3) bekezdése szerinti időpont.

6. A támogatás igénylése

11. § (1) A támogatást igénylő önkormányzatnak e rendelet 1. melléklete szerinti adatlapon 2 példányban (egy eredeti és egy másolati példányban) kell postai úton benyújtania a pályázatot a Magyar Államkincstár területileg illetékes szervéhez (a továbbiakban: Igazgatóság) a tárgyév május 31-éig. A pályázat benyújtásának időpontját a postára adás napját igazoló postai bélyegző dátuma jelenti. A határidő elmulasztása jogvesztő.

(2) A pályázathoz csatolni kell az e rendelet 1. melléklete szerinti dokumentumokat.

(3) Az Igazgatóság a pályázat megérkezését követően haladéktalanul ellenőrzi, hogy a pályázat megfelel-e az e rendeletben foglalt követelményeknek.

(4) Ha az önkormányzat a pályázatot hiányosan nyújtotta be, az Igazgatóság az önkormányzatot legfeljebb öt munkanapos határidő megjelölése és a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett hiánypótlásra hívja fel. Ha az önkormányzat a felhívásnak 5 munkanapon belül nem tesz eleget, vagy nem megfelelően teljesíti a felhívásban foglaltakat, az Igazgatóság a támogatási kérelmet nem továbbítja a közlekedésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) részére, és erről értesíti az önkormányzatot.

(5) A pályázat eredeti példányát az ellenőrzést és a hiánypótlást követően az Igazgatóság legkésőbb a tárgyév június 21-éig továbbítja a miniszternek.

12. § (1) Az önkormányzat a pályázat benyújtásakor nyilatkozik a tartós üzemeltetésnek a támogatási szerződés hatálybalépésétől számított minimum öt évig való fenntartásáról, továbbá – 2 millió forintot meghaladó, fenntartásra, felújításra, új eszköz beszerzésre benyújtott pályázat esetén – vállalja, hogy a fenntartandó, felújítandó eszközt vagy a beszerzendő új eszközt a támogatás folyósításától számított öt évig nem idegeníti el.

(2) A révek, kompok tartós üzemeltetésének az minősül, amikor az átkelés az időszakos leállásoktól – a karbantartási munka idejétől, a közlekedés biztonságát veszélyeztető időjárási körülményektől, valamint a téli időszaktól – eltekintve rendeltetésének megfelelően, napi rendszerességgel biztosított.

(3) Ha a támogatott eszközt az (1) bekezdésben foglalt határidő előtt elidegenítik, az önkormányzatnak a támogatást, kamattal növelt összegben – a támogatási szerződésben foglaltak szerint – vissza kell fizetnie.

(4) Ha az önkormányzat a (2) bekezdésben meghatározott tartós üzemeltetést az (1) bekezdés szerinti határidőig nem tartja fenn, a támogatás, kamattal növelt összegben – a támogatási szerződésben foglaltak szerint – vissza kell fizetnie.

(5) A (3) bekezdés szerinti visszafizetési kötelezettségtől mentesülhet az az önkormányzat, amely egy működő átkelés tartós üzemeltetését adott helyen meg kívánja szüntetni, azonban az átkelés tartós üzemeltetését egy másik, közlekedéspolitikailag indokolt, az önkormányzat közigazgatási területéhez tartozó helyen folytatólagosan biztosítani szándékozik. A mentesülés feltétele, hogy az önkormányzat erre vonatkozó kérelmét a miniszter felé írásban jelezze, és a Tárcaközi Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) javaslatára az áthelyezést a miniszter engedélyezze.

(6) Kizárólag azon önkormányzatoknál lehet a támogatás alapjául a bruttó költségeket figyelembe venni, amelyek az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti levonási joggal nem rendelkeznek. Ha az önkormányzat a támogatást – szerződés alapján – a beruházás lebonyolítását végző, a beruházással összefüggésben általános forgalmi adó levonására jogosult vállalkozónak továbbítja, a támogatásban a nettó módon számított költségeket kell figyelembe venni.

7. A pályázatok elbírálása

13. § (1) A pályázatokat a Bizottság értékeli.

(2) A Bizottság tagjainak száma hat fő, amelyből egy főt a miniszter, egy főt a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, egy főt az államháztartásért felelős miniszter, egy főt a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ vezetője jelöl ki, továbbá egy főt a Révhajósok Országos Szövetsége és egy főt a Magyar Önkormányzatok Szövetsége delegál.

(3) A Bizottság működési feltételeit a miniszter biztosítja.

(4) A Bizottság elnöke a miniszter által delegált tag.

(5) A Bizottság akkor határozatképes, ha ülésén legalább négy tagja jelen van. A Bizottság döntéseit nyílt szavazással hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

14. § (1) A pályázatokról a Bizottság javaslata alapján a miniszter a tárgyév július 12-éig dönt.

(2) A miniszter döntését megelőzően a helyi önkormányzatokért felelős miniszter nyilatkozik a miniszter felé, hogy a Kötv. 5. számú mellékletének 3. pontjában megjelölt célra biztosított összeg rendelkezésre áll.

15. § (1) A beérkező pályázatok és a rendelkezésre álló források figyelembevételével prioritást élveznek:

a) a vízijárműveken (komp, hajó, révcsónak) végzendő, a közlekedés biztonságát szolgáló javítások, felújítások,

b) a közlekedési szolgáltatások színvonalának emelését, valamint a közlekedés biztonságát szolgáló hajózási létesítményeken elvégzendő javítások, korszerűsítések,

c) a közegészségügyi előírásokat, esélyegyenlőségi intézkedéseket megfogalmazó jogszabályok előírásait megvalósító beruházások,

d) azoknak az átkeléseknek a felújítási kérelmei, amelyek kistérségi központok jobb elérhetőségét biztosítják, valamint azon települések igényei, ahol a munkába járás, iskolalátogatás, egészségügyi ellátás nyújtása, illetve igénybevétele más tömegközlekedési eszközzel nem, vagy csak igen nagy kerülővel biztosítható.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott prioritások nem jelentenek sorrendiséget.

(3) A pályázat elbírálásakor a Bizottság a javaslata kidolgozása során figyelembe veszi, hogy a rendelkezésre álló, odaítélendő összegből a pályázat adott tétele e rendelet szabályai szerint megvalósítható és elszámolható-e.

16. § A miniszter a megítélt támogatásról vagy a pályázat elutasításáról legkésőbb a tárgyév augusztus 2-áig írásban értesíti a pályázatot benyújtó önkormányzatokat. A miniszter a döntéseket közzéteszi a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben, és az általa vezetett minisztérium honlapján .

17. § A pályázati döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye.

8. A támogatási szerződés megkötése, a támogatás folyósítása

18. § (1) A miniszter a támogatásban részesülő önkormányzattal a támogatás biztosításának feltételeiről támogatási szerződést köt.

(2) A támogatási szerződést a felek az Ámr. 112. §-ának (6) bekezdésében foglaltak szerint – biztosítékként a miniszter javára szóló, beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozatot kikötve – jelen rendelettel összhangban kötik meg.

19. § (1) A támogatási szerződést megkötését követően a miniszter utalványozás céljából, a tárgyév augusztus 2-áig megküldi a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek.

(2) A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az utalványozással egyidejűleg megküldi a megkötött támogatási szerződés egy példányát az Igazgatóságnak.

(3) A megítélt támogatást az utalványozást követően a Magyar Államkincstár egy összegben, legkésőbb a tárgyév augusztus 9-éig átutalja az önkormányzat számlájára.

9. A támogatás felhasználása

20. § (1) A támogatást elnyert munkák a támogatási szerződés hatálybalépését követően kezdhetőek el.

(2) A munkák megkezdéséről az önkormányzat a minisztert írásban értesíti.

(3) A támogatás felett a kedvezményezett önkormányzat rendelkezik, és felelős annak jogszerű felhasználásáért.

(4) A kedvezményezett önkormányzat köteles a támogatás felhasználásáról elkülönített számviteli nyilvántartást vezetni.

10. A támogatás elszámolása

21. § (1) A tárgyévi támogatás felhasználásának és elszámolásnak határideje a tárgyévet követő év június 30-a.

(2) Ha az önkormányzat a tárgyévet követő évben is pályázatot kíván benyújtani, a tárgyévi támogatás felhasználásának és elszámolásának határideje a tárgyévet követő év február 28-a.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti elszámolást egy példányban kell megküldeni az Igazgatósághoz. Az Igazgatóság az elszámolást pénzügyileg felülvizsgálja.

22. § (1) A fenntartási, felújítási, új eszköz beszerzési támogatás elszámolásnak tartalmaznia kell a 2. melléklet szerinti, kitöltött elszámoló lapot (A).

(2) Az elszámoló laphoz csatolni kell a kifizetett számlák másolatát oly módon, hogy azok a műszaki tartalommal azonosíthatók legyenek, továbbá a kifizetést igazoló dokumentum másolatát. A benyújtott számlamásolatok abban az esetben fogadhatók el, ha azokat az önkormányzat vagy az önkormányzattal szerződéses viszonyban álló üzemeltető nevére állították ki.

(3) Az elszámoló laphoz csatolni kell a munka elvégzéséről a hajózási hatóság által kiállított jegyzőkönyvet, vagy amennyiben rendelkezésre áll, a miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) munkatársa által készített emlékeztetőt is.

(4) A működtetési támogatás bizonylatokkal alátámasztottan a 2. melléklet szerinti elszámoló lap (B) kitöltésével számolható el.

(5) Az önkormányzatnak a beruházást lebonyolító vállalkozással kötött szerződést az elszámoláshoz csatolnia kell.

23. § Ha az elszámolás felülvizsgálata során megállapítást nyer, hogy az önkormányzat jogosulatlanul vette igénybe a támogatást, akkor erről az Igazgatóság értesíti a minisztert a támogatás visszaköveteléséhez szükséges lépések megtétele érdekében.

11. A támogatással megvalósított fenntartási és felújítási munka szakszerűségének, új eszközök beszerzésének, valamint a működtetés ellenőrzése

24. § (1) A fenntartási és felújítási munkák elvégzését, új eszközök beszerzését, a tartós üzemeltetést, valamint az elidegenítési tilalom betartását

a) a minisztérium munkatársa a helyszínen a kivitelezés során és annak befejeztével, vagy a működés során megtekinti, és arról emlékeztetőt készít,

b) a hajózási hatóság helyszíni ellenőrzés keretében a kivitelezés során és annak befejeztével, vagy a működés során ellenőrzi, és arról ellenőrzési jegyzőkönyvet vesz fel.

(2) Ha az ellenőrzés vagy megtekintés során megállapítást nyer, hogy az önkormányzat jogosulatlanul vette igénybe a támogatást, akkor erről a hajózási hatóság – a jegyzőkönyv egyidejű megküldésével – értesíti a minisztert a támogatás visszaköveteléséhez szükséges lépések megtétele érdekében.

12. Műszaki tartalom-módosítás

25. § (1) Különösen indokolt esetben, legkésőbb a tárgyév november 15-éig az Igazgatósághoz két példányban benyújtott kérelem alapján engedélyezhető a műszaki tartalom módosítása. Az elbírálás feltétele az új műszaki tartalomra vonatkozó 1. melléklet szerinti dokumentáció és a műszaki tartalom módosítás indoklásának benyújtása. Az eredeti pályázathoz képest változatlan dokumentumokat újra nem kell benyújtani.

(2) Az Igazgatóság a műszaki tartalom-módosítási kérelem megérkezését követően haladéktalanul ellenőrzi, hogy a kérelem megfelel-e az e rendeletben foglalt követelményeknek.

(3) Ha az önkormányzat a kérelmet hiányosan nyújtotta be, az Igazgatóság az önkormányzatot a kérelem beérkezésétől számított öt munkanapon belül – legfeljebb öt munkanapos határidő megjelölése és a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett – hiánypótlásra hívja fel.

(4) A kérelem egy példányát az ellenőrzést és hiánypótlást követően az Igazgatóság 5 munkanapon belül a miniszter felé továbbítja.

(5) A műszaki tartalom-módosítási kérelmekről, a Bizottság javaslata alapján, a miniszter a tárgyév december 20-áig dönt. A miniszter a kérelmező önkormányzatokat a döntésről haladéktalanul írásban értesíti.

(6) A döntést követően a miniszter 5 munkanapon belül írásban értesíti az Igazgatóságot.

(7) Különösen indokolt esetnek minősül a támogatási kérelem benyújtásakor még nem ismert, de időközben szükségessé vált beavatkozás elvégzésére irányuló műszaki tartalom-módosítás.

13. Záró rendelkezések

26. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti a közforgalmú, közútpótló folyami révek, kompok és az azokhoz szükséges parti létesítmények, kiszolgáló utak fenntartási, felújítási, valamint új eszköz beszerzési támogatása igénybevételének részletes szabályairól szóló 22/2009. (V. 11.) KHEM rendelet.

(3) A közforgalmú, közútpótló folyami révek, kompok és az azokhoz szükséges parti létesítmények, kiszolgáló utak fenntartási, felújítási, valamint új eszköz beszerzési támogatása igénybevételének részletes szabályairól szóló 22/2009. (V. 11.) KHEM rendelet rendelkezéseit, a közforgalmú, közútpótló folyami révek, kompok és az azokhoz szükséges parti létesítmények, kiszolgáló utak 2009. évi fenntartási, felújítási, új eszköz beszerzési és működtetési támogatásának elszámolására továbbra is alkalmazni kell.

(4) E rendelet a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

1. melléklet a 43/2010. (V. 13.) KHEM rendelethez

ADATLAP
a közforgalmú, közútpótló folyami kompok, révek és az azokhoz szükséges parti létesítmények, kiszolgáló utak fenntartási, felújítási, új eszköz beszerzési és működtetési támogatásához
1.    Igénylő önkormányzat (gesztor)
Neve: 
Címe:     
Telefon, fax:     
KSH kódja:     
Adószám:     
2.    Tulajdonos
Neve:     
Címe:     
Telefon, fax:     
Adószám:     
3.    Üzemben tartó
Neve:     
Címe:     
Telefon, fax:     
Adószám:     
4.    Az átkelés megnevezése
5.    Az üzemeltetett úszólétesítmények nyilvántartási száma
6.    Üzemeltetési engedély száma:     
7.    Átkelőhely helyrajzi száma:     
8.    Az igénylés célja
A) Úszólétesítmények felújítása (kompok, hajók, úszóművek)
Indokolás:     
B) Parti létesítmények felújítása (kiszolgáló révház, közművek, csörlők stb.)
Indokolás:     
C) Révlejáró, kiszolgáló út felújítása (az átkelés területén lévő, a működtetéshez közvetlenül kapcsolódó révlejárók, járdák, lépcsők, belső utak)
Indokolás:     
D) Új eszköz beszerzése
Indokolás:     
E) Működtetés
Indokolás:     
9.    Nyilatkozattételre, adatszolgáltatásra jogosult szervezet, személy megnevezése, telefonszáma
szakmai-műszaki vonatkozásban:
pénzügyi vonatkozásban:
10.    A költségek megoszlása (Ft)
Átkelés neve:     

 

Feladat megnevezése

Nettó összeg

Áfa összege

Bruttó összeg

1.

Felújítás (kompok, hajók, révek)

 

 

 

2.

**Felújítás (parti létesítmények, utak)

 

 

 

3.

Új eszköz(ök) beszerzése

 

 

 

4.

Felújítás és új eszköz beszerzésének költsége összesen (1+2+3)

 

 

 

5.

Igényelt támogatás aránya (%):

 

 

 

6.

Igényelt támogatás összege:

 

 

 

 

ebből: – tárgybeli rendelet szerinti támogatás összege:

 

 

 

 

– egyéb támogatás összege:

 

 

 

7.

Saját forrás összege (4–6)

 

 

 

11.    Saját forrás megoszlása (Ft)

1.

A helyi önkormányzat képviselő-testületi határozata vagy a polgármester nyilatkozata alapján a beruházáshoz biztosított saját forrás

 

2.

Hitel

 

 

....................................

 

Saját forrás összesen

 

12.    Működtetési támogatás igénylése (E Ft)

Sorszám

Tényleges és tervezett bevételek

Tényleges és tervezett kiadások

Megnevezés

Előző évi tényl.
E Ft

Tárgyévi terv.
E Ft

Megnevezés

Előző évi tényl.
E Ft

Tárgyévi terv.
E Ft

1.

Jegyek, bérletek eladása

 

 

Üzemanyag-
felhasználás

 

 

2.

Fogyasztói árkiegészítés

 

 

Energia (gáz, villany, fűtés), víz, csatorna stb.

 

 

3.

Önkormányzati hozzájárulás

 

 

Bérek és közterhei

 

 

4.

Működtetési támogatás

 

 

Foglalkozta-
tással össze- függő egyéb

 

 

5.

Egyéb bevételek

 

 

Egyéb kiadások (engedélyek stb.)

 

 

6.

Összesen:

 

 

Összesen:

 

 

Igényelt működtetési támogatás összege:     E Ft.
Az adatlapon szereplő adatok a valóságnak megfelelnek.
Dátum: .........................................,
P. H.
.......................................................
polgármester
Melléklet az Adatlaphoz
Az Adatlaphoz csatolandó dokumentumok

A Csatol-
tam

B
Nem
csatol-
tam

C

D

E
Csatolandó dokumentum megnevezése

1.

melléklet

A tulajdonos és az önkormányzat közötti üzemeltetésről szóló szerződés jegyző által hitelesített másolata*

2.

mellékklet

A komp-, illetve a révátkelőhely üzemeltetési engedélyeztetésére vonatkozó hatósági határozat hiteles másolata (kivéve: újraindítás)

3.

melléklet

A komp-, illetve a révátkelőhely átnézeti helyszínrajza (M:1:10 000)

4.

melléklet

A területi főépítész tervezett munkálatokkal való egyetértő nyilatkozata**

5.

melléklet

A beruházási tevékenységgel érintett terület tulajdoni lapja (ha a terület nem az önkormányzat tulajdona, akkor mellékelni kell a tulajdonossal kötött területhasználatról szóló szerződést is)**

6.

melléklet

Földhivatali nyilvántartási térkép 30 napnál nem régebbi hitelesített másolata**

7.

melléklet

Jogerős engedély (pl. építési engedély)***

8.

melléklet

Hajózási hatóság jegyzőkönyve a tervezett munkálatok műszaki tartalmának szükségességéről

9.

melléklet

Tervezett felújítás tételes költségkalkulációja

10.

melléklet

A támogatási igény benyújtásának napjától számított harminc napnál nem régebbi képviselő-testületi határozat, vagy polgármesteri nyilatkozat az önrész vállalásáról (Ft-ban és %-ban)****

11.

melléklet

Nyilatkozat a tartós üzemeltetés fenntartásáról, az elidegenítési tilalomról

12.

melléklet

Számításokkal alátámasztott üzemeltetési adatok (tárgyévet megelőző évi viteldíjbevétel, üzemeltetés éves nettó ráfordítása, fogyasztói árkiegészítés nagysága, kapott működtetési támogatás nagysága)*****

13.

melléklet

Új eszköz beszerzése esetén annak árajánlata

14.

melléklet

Ha a fejlesztés nem építési engedély köteles, akkor az önkormányzat erre vonatkozó nyilatkozata

15.

melléklet

A pályázati évben, valamint az azt megelőző két évben kapott csekély összegű támogatásról szóló nyilatkozat

16.

melléklet

Az önkormányzat nyilatkozata az ÁFA visszaigényelhetőségéről

17.

melléklet

A pályázónak az elvégzendő munkák fontossági sorrendjére vonatkozó nyilatkozata (prioritási lista)

18.

melléklet

Az önkormányzat nyilatkozata arról, hogy a pályázatban foglalt adatok, információk és dokumentumok teljes körűek, valódiak és hitelesek

19.

melléklet

Az önkormányzat nyilatkozata annak tudomásulvételéről, hogy lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozás esetén a köztartozás megfizetéséig a támogatás nem illeti meg, az esedékes támogatások folyósítása felfüggesztésre kerül, illetve az esedékes támogatás a köztartozások megfizetése érdekében – a támogatás ellenében vállalt kötelezettségeket nem érintő módon – visszatartásra kerülhet

20.

melléklet

Az önkormányzat nyilatkozata arról, hogy a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény hatálya alá tartozó kedvezményezett esetén nem áll adósságrendezési eljárás alatt, rendelkezik-e lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozással

21.

melléklet

Az önkormányzat nyilatkozata arról, hogy a támogatás kifizetése előtt a köztartozás-mentességét az Ámr. 122. § (4) bekezdése szerint igazolja

22.

melléklet

Az önkormányzat nyilatkozata arról, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok Áht. 15. §-ában megfogalmazott követelményeinek, valamint az Áht. 15. §-ának (12) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint vizsgálandó jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet adatait rendelkezésre bocsátja

23.

melléklet

Az önkormányzat nyilatkozata a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 14. §-ában foglaltakról

24.

melléklet

Az önkormányzat nyilatkozata ahhoz történő hozzájárulásról, hogy a pályázat szabályszerűségét és a támogatás rendeltetésszerű felhasználását a rendeletben meghatározott szervek, illetve megbízottai bármikor ellenőrizzék

25.

melléklet

Az önkormányzat nyilatkozata az Ámr. 121. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettség teljesítésének vállalásáról, továbbá arról, hogy a miniszter által megállapított, jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét és annak kamatait az e rendeletben foglaltak szerint visszafizeti

26.

melléklet

Az önkormányzat nyilatkozata a rendeletben előírt biztosítékok vállalásáról

27.

melléklet

Az önkormányzat nyilatkozata annak tudomásulvételéről, hogy a támogatás kedvezményezettjének megnevezése, a támogatás tárgya, a támogatás összege, a támogatott program megvalósítási helye nyilvánosságra hozható

28.

melléklet

Az önkormányzat nyilatkozata arról, hogy a tárgybeli, valamint az azt megelőző két pénzügyi évben általa igénybe vett csekély összegű támogatások összege nem haladja meg a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget

A 18–28. mellékletben foglalt nyilatkozatok dátuma nem lehet a pályázat benyújtásának napjától számított harminc napnál régebbi.
Kérjük, hogy a négyzetekben jelölje X-jellel, hogy a mellékletet csatolta, illetve nem csatolta.
* Csak abban az esetben, ha a kompnak, révnek nem az önkormányzat a tulajdonosa
** Parti létesítmények, kiszolgáló utak felújítása, fejlesztése, építése esetén
*** Hatósági engedélyköteles tevékenység esetén
**** Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 113. § (3) bekezdés ab) pontjában foglaltak szerint a helyi önkormányzatok képviselő-testületei felhatalmazhatják a polgármestert, hogy nyilatkoz- hasson a saját forrás biztosításáról
***** Csak működtetési támogatás igénylése esetén
Kérjük, hogy a dokumentumokat a táblázat szerinti mellékletek sorrendjében állítsa össze, jelölve az adott melléklet számát!
Ha az igazolást, engedélyt nem csatolta, de beszerzése folyamatban van, kérjük azt is feltüntetni.
Kelt: .............................., 2010. ..................... hó ....... nap
P. H.
.......................................................
(cégszerű aláírás)

2. melléklet a 43/2010. (V. 13.) KHEM rendelethez

A közforgalmú, közútpótló folyami kompok, révek és az azokhoz szükséges parti létesítmények, kiszolgáló utak fenntartási, felújítási, új eszköz beszerzési és működtetési támogatása igénybevételének éves elszámolása
A. típusú ELSZÁMOLÓ LAP
a javítási, felújítási és új eszköz beszerzési támogatás elszámolásához
Település (gesztor) neve:     
Átkelés helye:     

 

 

 

Ft

A

B
Elfogadott igénylés adatai1

C
Számla szerinti adatok1

D
Eltérés2

 

±

ebből el nem számolható

Támogatott költsége összesen

 

 

 

 

 

Támogatás összege

 

 

Visszautalás:

Támogatott elemek szerinti megoszlása

Feladat megnevezése

 

 

Eltérés2

1 Elfogadott igénylés adatai

Számla szerinti adatok

±

ebből el nem számolható

mennyiség

Ft

mennyiség

Ft

mennyiség

Ft

Ft

1)

 

 

 

 

 

 

 

2)

 

 

 

 

 

 

 

3)

 

 

 

 

 

 

 

4)

 

 

 

 

 

 

 

5)

 

 

 

 

 

 

 

6)

 

 

 

 

 

 

 

7)

 

 

 

 

 

 

 

8)

 

 

 

 

 

 

 

9)

 

 

 

 

 

 

 

10)

 

 

 

 

 

 

 

11)

 

 

 

 

 

 

 

12)

 

 

 

 

 

 

 

13)

 

 

 

 

 

 

 

14)

 

 

 

 

 

 

 

15)

 

 

 

 

 

 

 

Pénzügyi elszámolás dokumentumai
–     pénzügyi összesítő:    db
–     számlamásolat:    db
–     átutalási bizonylat*:    db
–     hajózási hatóság felülvizsgálati jegyzőkönyve:    db
______________
1 Támogatott tölti ki.
2 Az Igazgatóság tölti ki.
* Csak visszautalás esetén.
P. H.
...............................................
polgármester
B. típusú ELSZÁMOLÓ LAP
a működtetési költségek támogatásának elszámolásához
Település (gesztor) neve:     
Átkelés helye:     

 

 

E Ft

A
Sorszám

B
Bevételek

C
Kiadások

megnevezés

összege

megnevezés

összege

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

Összesen:

 

Pénzügyi elszámolás dokumentumai
–     pénzügyi összesítő:    db
–     számlamásolat:    db
–     átutalási bizonylat*:    db
–     hajózási hatóság felülvizsgálati jegyzőkönyve:    db
______________
1 Támogatott tölti ki.
2 Az Igazgatóság tölti ki.
* Csak visszautalás esetén.
P. H.
...............................................
polgármester
1

A rendeletet a 31/2011. (VI. 30.) NFM rendelet 27. §-a hatályon kívül helyezte 2011. július 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére