• Tartalom

48/2010. (II. 26.) Korm. rendelet

48/2010. (II. 26.) Korm. rendelet

a földgázkereskedő működésének lehetetlenülése esetén, a felhasználók földgázellátását veszélyeztető helyzet fennállása következtében alkalmazandó eljárásról1

2014.03.15.

A Kormány a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény 132. § 14., 25., 31., 35., 36., 38., 40. és 41. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

Általános rendelkezések

1. § E rendelet hatálya

a) a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (a továbbiakban: GET) 41. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott esetekben, valamint

b) a GET 119. § (6) bekezdésében meghatározott esetekben

a felhasználók földgázellátását jellemző – a szokásosnál nagyobb mértékű – felhasználói kockázat fennállása során alkalmazandó eljárásokra és intézkedésekre terjed ki.

2. § Az e rendeletben szereplő fogalmakat a GET, a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Vhr.), valamint a GET felhatalmazása alapján kiadott jogszabályok rendelkezései szerint kell értelmezni.

A földgázkereskedők és a földgázszállítók adatszolgáltatási kötelezettsége

3. § (1) A földgázkereskedő és az egyetemes szolgáltató (a továbbiakban együtt: földgázkereskedő) – az e rendelet szerinti eljárások lefolytatása, intézkedések végrehajtása érdekében – köteles naprakészen nyilvántartani a földgázkereskedő által szerződés alapján már ellátott, valamint a szerződéssel rendelkező, de még ténylegesen az adatszolgáltatás időpontjában el nem látott, egyetemes szolgáltatásra jogosult és nem jogosult felhasználók

a) szerződéses azonosítóit,

b) a földgázvételezés korlátozásáról, a földgáz biztonsági készlet felhasználásáról, valamint a földgázellátási válsághelyzet esetén szükséges egyéb intézkedésekről szóló 265/2009. (XII. 1.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: korlátozási rendelet) meghatározott korlátozási besorolását,

c) szerződésének időbeli hatályára vonatkozó adatokat,

d) csúcsigényét fogyasztási profilonként megyénkénti, valamint azon megyék esetében, amelyek területén több földgázelosztó is működik, elosztónkénti összesítésben is.

(2) A földgázkereskedő köteles a Magyar Energia Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) felszólítására a felszólítást követő 48 órán belül – az 5. §-ban és a 7. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben a felszólítást követő 24 órán belül – a következő adatokat elektronikus formában a Hivatal rendelkezésére bocsátani:

a) az (1) bekezdésben meghatározott felhasználóknak az adatszolgáltatást követő 3 hónapra vonatkozó napi és havi összesített csúcsfogyasztását, az (1) bekezdésben meghatározott bontásban,

b) az (1) bekezdésben meghatározott felhasználók számát felhasználói profil és nyilvántartott kapacitás szerinti bontásban megyénkénti, valamint azon megyék esetében, melyek területén több földgázelosztó is működik, elosztónkénti összesítésben is,

c) a földgázkereskedő hazai földgáztárolóban elhelyezett mobil földgázkészletének mennyiségét és az éves csúcslekötést,

d) az információszolgáltatás időpontját megelőző hónapban beérkezett, valamint a tárgyhavi hónapban és az információszolgáltatást követő három hónapban a földgázkereskedő rövid és hosszú távú földgáz vásárlási szerződései alapján beérkező és igénybe vehető legnagyobb napi és havi földgázmennyiség mértékét.

(3) Ha a földgázkereskedő az (1) vagy a (2) bekezdésben foglalt kötelezettségének nem tesz eleget, a Hivatal a földgázkereskedőt határidő kitűzésével felhívja az adatok, valamint az adatközlés pótlására, és a felhívással egyidejűleg bírságot szab ki.

(4) A földgázkereskedő – az üzemi és kereskedelmi szabályzatban (a továbbiakban: ÜKSZ) meghatározott – egységes formátumú adattáblában köteles naprakészen nyilvántartani és a Hivatal rendelkezésére bocsátani az (1) és (2) bekezdésben meghatározott adatokat oly módon, hogy ezen adattáblák adattartalma az engedélyesek közötti adatcserét könnyen, gyorsan és biztonságosan lehetővé tegye. Az egységes adattáblák kialakításának részletes szabályait az ÜKSZ tartalmazza.

4. § (1) A földgázkereskedő haladéktalanul, de legkésőbb 1 munkanapon belül telefonon, elektronikus úton, valamint telefax útján is köteles bejelenteni a Hivatal részére, ha a földgázforrásainak biztosítására vonatkozó szerződéseinek állományában, lényeges feltételeiben, vagy a szerződések teljesítésének módjában olyan változás áll be, amely alapján

a) a lekötött források napi csúcsmennyisége vagy átvehető napi összmennyisége nem éri el a felhasználókkal kötött kereskedelmi szerződésekben meghatározott, nem megszakítható napi csúcsmennyiséget, valamint az összesített napi fogyasztói igényt,

b) valószínűsíthető, hogy

ba) a földgázkereskedő 4 egymást követő gáznapon nem tudja biztosítani fizikailag a földgázforrás legalább 20%-át a vele szerződött felhasználók földgáz igényei teljesítése érdekében, és fizikailag lehívható pozitív opciót sem ajánlott fel vagy

bb) az egyetemes szolgáltató nem tudja biztosítani a Vhr. 32. §-ában előírtakat,

c) a földgázkereskedő nem rendelkezik a Vhr. 131. §-a szerinti pénzügyi biztosítékkal vagy

d) a földgázkereskedő gazdasági-pénzügyi helyzetével összefüggő egyéb körülmény miatt a felhasználók folyamatos ellátása veszélyeztetett.

(2) A földgázszállító a gáznap földgázforgalmi elszámolását követően haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül jelzi a Hivatal részére, ha a földgázkereskedő gáznapi fogyasztása 20%-nál nagyobb mértékben meghaladta a számára rendelkezésre álló fizikai forrásokat, amelybe beleértendők az általa a földgázszállítónak felajánlott pozitív opciók is.

5. § (1) A 3. §-ban és a 4. §-ban meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségek alapján beérkezett információkat a Hivatal folyamatosan értékeli, és határozatban állapítja meg, ha a jogszabályokban rögzített szabályokat megsértették vagy a felhasználók ellátásában a szokásos piaci kockázatnál nagyobb mértékű kockázatot érzékel. A Hivatal a földgázkereskedőt a 3. §-ban meghatározottakon túlmenően a felhasználók ellátásával összefüggő további adat naprakész nyilvántartására és szolgáltatására szólíthatja fel.

(2) A Hivatal felszólítása alapján a földgázkereskedő köteles az (1) bekezdés szerinti adatokat a felszólítást követő 24 órán belül, elektronikus formában benyújtani a Hivatal részére.

(3) A földgázszállító, a földgázelosztó és a földgáztároló a földgázellátás biztonsága és a felhasználói kockázatok mértékének megítélhetősége érdekében a Hivatal felszólítására, a felszólítást követő 24 órán belül, elektronikus adathordozón köteles a Hivatal rendelkezésére bocsátani a Hivatal által kért, a felhasználók ellátásával összefüggő adatokat, különösen

a) a Hivatal által megjelölt földgázkereskedő által szerződés alapján már ellátott, valamint az adatszolgáltatás időpontjától számított 30 napon belül ellátásába kerülő, egyetemes szolgáltatásra jogosult és nem jogosult felhasználók szerződéses azonosítóit, továbbá a felhasználók fogyasztási profil, valamint fogyasztási mennyiség szerinti besorolását,

b) a földgázkereskedő által lekötött kapacitásokat,

c) az a) pontban meghatározott felhasználók számát felhasználói profil és nyilvántartott kapacitás szerinti bontásban, megyénkénti összesítésben,

d) a földgázkereskedő hazai földgáztárolóban elhelyezett mobil földgázkészletének mennyiségét és az éves csúcslekötést,

e) az információszolgáltatás időpontját megelőző 3 hónapban a földgázkereskedő által forgalmazott gázmennyiségeket napi bontásban.

A földgázkereskedő engedélyének felfüggesztése

6. § Ha a földgázszállító 4. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatása alapján az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználókat ellátó földgázkereskedő gáznapi kiegyensúlyozó földgáz felhasználása 4 egymást követő gáznapon meghaladta a földgázkereskedő napi földgázforgalmának 20%-át, vagy az egyetemes szolgáltatók esetében a Vhr. 32. §-ában meghatározott mértéket, a Hivatal

a) felszólítja a földgázkereskedőt arra, hogy a következő gáznapra

aa) állítsa vissza a vele szerződött felhasználók földgázigényei és a fizikailag rendelkezésre álló forrásai között lévő kereskedelmi egyensúlyt és

ab) igazolja a Hivatal részére, hogy rendelkezik a vele szerződött felhasználók ellátásához szükséges forrásokkal és

b) figyelmezteti a földgázkereskedőt, hogy ha a felszólítás alapjául szolgáló eset a gázévben még egy esetben előfordul, akkor a Hivatal a földgázkereskedő engedélyét a 7. § (1) bekezdése szerint felfüggeszti.

7. § (1) A Hivatal felfüggeszti a földgázkereskedő engedélyét, ha a Hivatal rendelkezésére álló adatok alapján a földgázkereskedő

a) gáznapi kiegyensúlyozó földgáz felhasználása adott gázévben kétszer 4 egymást követő gáznapon meghaladta a 4. § (2) bekezdésében meghatározott mértéket,

b) földgázforrásainak alapjául szolgáló szerződéseiben vagy gazdasági helyzetében bekövetkező változások miatt a vele szerződéses jogviszonyban álló felhasználók ellátásának kockázata a Hivatal mérlegelése alapján jelentősen megnőtt a következőkre tekintettel:

ba) a földgázszállító vagy a földgázelosztó felfüggeszti az érintett földgázkereskedő hálózathasználati szerződésének teljesítését,

bb) a földgázkereskedőnek a Vhr. 131. §-a szerinti pénzügyi biztosítéka nem nyújt fedezetet 5 egymást követő gáznapi kiegyensúlyozó földgáz felhasználásra,

bc) a földgázkereskedő nem pótolta vissza a jogszabályban előírt határidőn belül a pénzügyi biztosítékot vagy

bd) a földgázkereskedő gazdasági-pénzügyi helyzetével összefüggő olyan körülmény merült fel, amely a felhasználók folyamatos ellátását veszélyezteti vagy

c) a gáznapi kiegyensúlyozó földgáz felhasználása 2 egymást követő gáznapon, az adott gáznapi fogyasztása 75%-ánál nagyobb mértékben meghaladta a földgázkereskedő számára rendelkezésre álló fizikai forrásokat, amelybe beleértendők az általa a földgázszállítónak felajánlott pozitív opciók is.

(2) A földgázszállító köteles a gáznapot követően aznap 14 óráig értesíteni a Hivatalt,

a) ha az (1) bekezdés a) és c) pontjában foglaltak teljesülnek,

b) ha a földgázkereskedő 2 egymást követő gáznapi fogyasztása 20%-nál nagyobb mértékben meghaladta a számára rendelkezésre álló fizikai forrásokat, amelybe beleértendők az általa a földgázszállítónak felajánlott pozitív opciók is,

c) ha a földgázkereskedő gáznapi fogyasztása 75%-nál nagyobb mértékben meghaladta a számára rendelkezésre álló fizikai forrásokat, amelybe beleértendők az általa a földgázszállítónak felajánlott pozitív opciók is.

8. § (1)2 A Hivatal a 7. § (1) bekezdése szerinti, a földgázkereskedő engedélyét felfüggesztő határozatot (a továbbiakban: felfüggesztő határozat) köteles az érintett földgázkereskedővel és az érintett rendszerüzemeltetőkkel haladéktalanul szóban személyesen vagy telefonon (egyidejű telefaxon megküldött tájékoztatás mellett), valamint legkésőbb négy napon belül írásban, a Hivatal kézbesítője útján is közölni.

(2) A Hivatal a felfüggesztő határozatban – a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvényben meghatározottakon túl – legalább a következőkről rendelkezik:

a) a felfüggesztés kezdő napja (a továbbiakban: a felfüggesztés kezdete),

b) a felfüggesztés lejártának napja,

c) a felfüggesztett földgázkereskedő jogai és kötelezettségei a felfüggesztés időtartama alatt,

d) az engedélyes működése visszaállításának lehetséges módjai, azok feltételei és a feltételek igazolásának módja.

(3) Az engedély felfüggesztésének időtartama 90 nap.

(4) A Hivatal a felfüggesztő határozatának közlése és a felfüggesztés kezdete között legfeljebb 7 gáznapot határozhat meg a kereskedőváltás megfelelő előkészíthetősége érdekében.

Az ajánlattételi felhívás és új földgázkereskedő kijelölése

9. § (1) A Hivatal a felfüggesztő határozat közlésekor telefonon és telefaxon felhív minden, a felhívás időpontjában

a) engedéllyel rendelkező egyetemes szolgáltatót arra, hogy a felhívást követő 48 órán belül tegyen ajánlatot a Hivatalnak, hogy a felfüggesztett engedélyű földgázkereskedőnek az egyetemes szolgáltató működési engedélyében meghatározott ellátási területén lévő, egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználóit – a 8. § (4) bekezdésben rögzített időtartamot is figyelembe véve – mennyi időn belül tudja ellátni,

b) földgázkereskedői engedéllyel rendelkező földgázkereskedőt arra, hogy a felhívást követő 48 órán belül jelezze a Hivatalnak, hogy az érintett földgázkereskedőnek a felhasználóit milyen mértékben, mennyi időn belül, milyen feltételekkel és mely forráspontról tudja ellátni

a felhasználók becsült igényeinek megfelelő mennyiségű földgázzal.

(2) Az egyetemes szolgáltató jogosult az (5) bekezdés szerinti időtartam alatt a működési engedélyében meghatározott ellátási területén kívül eső felhasználási hellyel rendelkező egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználók ellátására vonatkozóan is ajánlatot tenni.

(3) A Hivatal a felhívásra beérkező ajánlatokat a 15. § szerint értékeli, és az értékelés eredményétől függően a felhasználókat ellátó egy vagy több földgázkereskedőt a 15. § szerinti kiválasztással, önkéntes vállalás hiányában a 16. § szerinti eljárással kijelöli.

(4) A Hivatal földgázkereskedőnként a 15. § és a 16. § alapján legkésőbb a felfüggesztés kezdetét megelőző napon határozatot (a továbbiakban: kijelölő határozat) hoz azoknak a földgázkereskedőknek a kijelöléséről, amelyek a felfüggesztett engedélyű földgázkereskedő felhasználóinak ellátását a felfüggesztés kezdetétől biztosítják.

(5) A Hivatal a kijelölő határozatban – a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvényben meghatározottakon túl – legalább a következőkről rendelkezik:

a) a kijelölés kezdetének napja,

b) a kijelölés lejártának napja,

c) a kijelölt földgázkereskedő által ellátandó felhasználói kör meghatározása,

d) a kijelölt földgázkereskedő jogai és kötelezettségei a kijelölés időtartama alatt.

(6) A kijelölés időtartama 90 nap, melynek kezdőnapja a kijelölő határozatban az (5) bekezdés a) pontjának megfelelően meghatározott gáznap.

Az engedély felfüggesztésének jogkövetkezményei

10. § (1) A felfüggesztő határozat közlésének napjától a felfüggesztett engedélyű földgázkereskedő a (2) bekezdés szerinti kivétellel nem bocsáthat ki számlát és egyéb bizonylatot a felhasználó részére, a felhasználótól nem szedhet be díjat csoportos fizetési megbízás alapján, valamint a felhasználót egyéb módon sem kötelezheti díj megfizetésére.

(2) A felfüggesztett engedélyű földgázkereskedő jogosult beszedni a felfüggesztő határozat közlésének napja előtt kibocsátott számlák és egyéb követelések ellenértékét, továbbá jogosult számlát kiállítani és a számla ellenértékét beszedni a kijelölt földgázkereskedő által megállapított, a kijelölés kezdetét megelőző fogyasztási mennyiségre.

(3) A felfüggesztés kezdetétől a felfüggesztés időtartama alatt a felfüggesztett engedélyű földgázkereskedő

a) új felhasználó gyűjtésére irányuló tevékenységet – beleértve a gazdasági reklám közzétételét is – nem folytathat és

b) nem fogadhat be a felhasználóktól szerződéskötésre irányuló igényeket.

(4) Az engedély felfüggesztésének időtartama alatt a felfüggesztett engedélyű földgázkereskedő az engedély felfüggesztésének feloldása érdekében a jövőbeni felhasználóinak ellátását elősegítő, beszerzési forrás biztosítását szolgáló szerződéseket köthet.

(5) Az engedély felfüggesztésének időtartama alatt a felfüggesztett engedélyű földgázkereskedő a rendelkezésre álló földgáz forrásokat más földgázkereskedő számára értékesítheti.

A felfüggesztett engedélyű földgázkereskedő felhasználóinak tájékoztatása, valamint a felhasználók adatainak átadása

11. § (1) A Hivatal a felfüggesztő határozat meghozatalával egyidejűleg kötelezi azt a földgázkereskedőt, akinek az engedélyét felfüggesztette, hogy az engedély felfüggesztéséről a felhasználóit a tömegtájékoztatás eszközei útján, valamint lehetőség szerint elektronikus levélben haladéktalanul, legkésőbb 48 órán belül értesítse.

(2) A földgázkereskedő tájékoztatásának a következőket kell tartalmaznia:

a) a földgázkereskedő engedélye felfüggesztésének kezdete,

b) a Hivatal azon döntésének megjelölése, amely alapján a felhasználó folyamatos földgáz ellátása biztosított,

c) a földgázszolgáltatásra kijelölt földgázkereskedők listája,

d) tájékoztatást arról, hogy a felhasználónak milyen adatszolgáltatási kötelezettségei keletkeznek a kijelölt földgázkereskedő felé, és

e) a felfüggesztett engedélyű földgázkereskedő és a kijelölt földgázkereskedő közötti elszámolás rendjének felhasználót érintő előírásai.

(3) A Hivatal a felfüggesztő határozatban kötelezi azt a földgázkereskedőt, akinek az engedélyét felfüggesztette, hogy a földgázkereskedő a felfüggesztő határozat közlését követő 48 órán belül, minden felhasználójára vonatkozóan a következő adatok naprakész nyilvántartását készítse el:

a) a szerződés azonosítóit,

b) a fogyasztás jellegének megjelölését (lakossági, 20 m3 alatti vagy 20 m3 feletti fogyasztás),

c) a szerződött kapacitás mennyiségét (m3/h),

d) a fogyasztási hely adatait,

e) az elszámolás alapját képező gázmérő óra azonosítóját,

f) az utolsó gázmérőóra-leolvasás időpontját, a gázmérő óra állását ebben az időpontban,

g) az utolsó diktált gázmérőóra-állást, ennek időpontját,

h) a védendő fogyasztói státusz megjelölését, az ezen a jogcímen érvényesített kedvezményt, és

i) gázár támogatás jogosultságát és – annak megléte esetén – az adott naptári évben már elszámolt, támogatott hőmennyiség mértékét.

(4) A Hivatal a felfüggesztő határozatban kötelezi azt a földgázkereskedőt, akinek az engedélyét felfüggesztette, hogy a földgázkereskedő a (3) bekezdésben meghatározott adatokat a kijelölt földgázkereskedőknek legkésőbb a kijelölés kezdete előtti második gáznapig bocsássa a rendelkezésére.

(5) A Hivatal a GET 127. § v) pontjában meghatározott közzétételi kötelezettsége mellett a felfüggesztő határozat és a kijelölő határozat rövid összefoglalóját eljuttatja a nemzeti hírügynökség részére.

Az engedélyes tevékenységének visszaállítása vagy az engedély visszavonása

12. § (1) A felfüggesztett engedélyű földgázkereskedő az engedély felfüggesztésének kezdetétől számított legfeljebb 60. napig jogosult a 8. § (2) bekezdés d) pontja alapján meghatározott feltételek – különösen a forráshelyzete, a tevékenysége teljes visszaállításához szükséges pénzügyi és technikai feltételek – igazolásának a Hivatalhoz történő benyújtására.

(2)3 A Hivatal a rendelkezésre álló adatok alapján a felfüggesztés időtartamának lejártát megelőző 10. napig köteles a tevékenységnek a folytathatóságára vagy az engedély visszavonására vonatkozó határozatát szóban személyesen vagy telefonon, telefaxon és legkésőbb négy napon belül a Hivatal kézbesítője útján is közölni.

(3) Ha a 8. § (2) bekezdés d) pontja alapján megjelölt határidőig a felfüggesztett engedélyű földgázkereskedő nem igazolja, hogy rendelkezik a felülvizsgált üzleti terve szerinti földgáz-kereskedelmi vagy egyetemes szolgáltatói tevékenység ellátásához szükséges jövőbeni forrásokkal, valamint hogy a felhasználók folyamatos ellátását veszélyeztető, a gazdasági-pénzügyi helyzetével összefüggő körülmény nem hárult el, a Hivatal a földgázkereskedő engedélyét – a 8. § (3) bekezdésében meghatározott időtartamot követő első gáznapra – visszavonja.

A felhasználók gázmérő órájának leolvasása

13. § (1) A Hivatal a felfüggesztő határozat meghozatalával egyidejűleg kötelez minden földgázszállítói engedélyest és – a felfüggesztő határozattal – érintett elosztói engedélyest arra, hogy rögzítse a felfüggesztés kezdetén reggel 6 órakor a felfüggesztett engedélyű földgázkereskedő egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználóihoz, valamint a 100 m3/h-nál nagyobb névleges gázmérő teljesítménnyel rendelkező egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználóhoz tartozó távleolvasható fogyasztásmérők mérőállását, továbbá az adatokat a felfüggesztett és a kijelölt földgázkereskedők részére adja át.

(2) A Hivatal a felfüggesztő határozat meghozatalával egyidejűleg kötelezi a felfüggesztő határozattal érintett földgázelosztót arra, hogy a felfüggesztett engedélyű földgázkereskedő nem távleolvasható fogyasztásmérővel rendelkező felhasználóinak folyamatos ellátása érdekében

a) alakítson ki ütemtervet a felhasználók gázmérő óráinak leolvasására, az ütemtervet adja át a kijelölt földgázkereskedőnek, valamint az ütemtervet tegye közzé,

b) legkésőbb a felfüggesztő határozat meghozatalát követő 30. napig az ütemterv szerint olvassa le a felhasználók gázmérő óráját, és

c) a rögzített adatokat az ütemtervnek megfelelően, folyamatosan juttassa el a felhasználó ellátására kijelölt földgázkereskedő részére.

(3) Ha a földgázelosztó eltér a (2) bekezdés a) pontja szerinti ütemtervben meghatározott leolvasási időpontoktól, a kijelölt földgázkereskedő igazolt, az eltérő leolvasással összefüggésben keletkező költségeit köteles megtéríteni.

(4) Ha a felhasználó nem működik közre, és a leolvasás meghiúsulása igazoltan erre vezethető vissza, a földgázelosztó nem kötelezhető a költségek (3) bekezdés szerinti megtérítésére, ha erről a kijelölt földgázkereskedőt 24 órán belül tájékoztatta.

A felhasználók ellátásához szükséges földgázforrás beszerzése

14. § (1) A földgázszállító köteles a kijelölt földgázkereskedő számára minden gáznap 10 óráig egy újranominálási lehetőséget biztosítani a kijelölés első 30 napja alatt.

(2) Az engedély felfüggesztésének a kezdetét követő 10. napig a földgázszállítónak törekednie kell arra, hogy vásárlással vagy opciók bevonásával a felfüggesztett engedélyű földgázkereskedő felhasználóinak részéről jelentkező földgáz igény kielégítése érdekében megfelelő mennyiségű kiegyensúlyozó földgáz álljon rendelkezésre.

(3) Ha a földgázszállító az adott napon, a földgázpiacon rendelkezésre álló szabad források hiányában nem tud a (2) bekezdésben meghatározott, a többlet földgáz igény ellátásához szükséges mennyiségű földgázt beszerezni, a rendszerirányító a korlátozási rendeletben meghatározott korlátozási kategóriák szerint a felfüggesztett engedélyű földgázkereskedő felhasználóira vonatkozó földgáz korlátozást rendelhet el.

(4) A (2) bekezdés alapján beszerzett többlet földgázmennyiséget, valamint a beszerzéshez kapcsolódó költségeket a földgázszállítónak elkülönítve kell nyilvántartania.

Földgázkereskedő kijelölése önkéntes vállalás esetén

15. § (1) A Hivatal a 9. § (1) bekezdése alapján beérkező földgázkereskedői ajánlatokat

a) az ajánlatban megjelölt, rendelkezésre álló földgázforrás mennyisége,

b) a források rendelkezésre állásának helye,

c) az ajánlatban meghatározott földgázár vagy felhasználói árak, és

d) a földgázellátásra ajánlatot tett földgázkereskedőknek a felhasználók ellátására való igazolt alkalmassága

alapján értékeli.

(2) A Hivatal a beérkezett ajánlatotokat összesíti, és

a) az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználók ellátása tekintetében – a GET 41. § (2) bekezdésének megfelelően elsősorban az egyetemes szolgáltatói engedéllyel rendelkező –földgázkereskedők ajánlatai közül választja ki a kedvezőbbet,

b) az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználók ellátására a földgázkereskedőknek a Vhr. 20. §-ában meghatározott földgáz kereskedelemre vonatkozó működési engedélye szerinti tevékenységi körében tett ajánlatának értékelése alapján választ

a rendelkezésre álló információk, valamint a benyújtott ajánlatoknak az (1) bekezdésben meghatározott szempontok szerinti összegző értékelése alapján.

Földgázkereskedő kijelölése önkéntes vállalás hiányában

16. § (1) Ha

a) a 9. § (1) bekezdése szerinti felhívásra 48 órán belül nem jelentkezik a Hivatalnál egyetlen földgázkereskedő sem vagy

b) a Hivatal a jelentkező földgázkereskedők a 15. § (1) bekezdés a), b) és d) pontjában meghatározott ajánlatának vizsgálata alapján megállapítja, hogy a földgázkereskedők vélhetően nem tudják biztosítani a felfüggesztett engedélyű földgázkereskedő valamennyi felhasználója részére a földgáz ellátását,

a Hivatal a kijelölő határozatban az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználók ellátására egy vagy több, lehetőség szerint egyetemes szolgáltatásra vonatkozó engedéllyel rendelkező földgázkereskedőt (a továbbiakban: kijelölt egyetemes szolgáltató), az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználók ellátására egy vagy több, a Vhr. 20. §-ában meghatározott földgáz kereskedelemre vonatkozó működési engedélye szerinti tevékenységi körében eljáró földgázkereskedőt (a továbbiakban: kijelölt földgáz-kereskedelmi engedélyes) jelöl ki.

(2) A felhasználó ellátására olyan földgázkereskedőt kell kijelölni, amely a GET 42. §-a alapján kiadott határozat szerinti adatszolgáltatás alapján rendelkezésre álló adatok szerint biztosítani tudja a felhasználói igényeknek megfelelő mennyiségű földgázt, és a földgázellátást az érintett felhasználók összességének a legkedvezőbb feltételekkel biztosítja.

(3) Ha a Hivatal a (2) bekezdés alapján nem tud földgáz-kereskedelmi engedélyest kijelölni, mert nincs olyan földgáz-kereskedelmi engedélyes, amely biztosítani tudja a felhasználók ellátását, a rendszerirányító a korlátozási rendeletben meghatározott korlátozási kategóriák szerint a felfüggesztett engedélyű földgázkereskedő felhasználóira vonatkozó földgáz korlátozást rendelhet el.

Az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználókra és az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználókra vonatkozó közös szabályok

17. § (1) Az engedély felfüggesztésének a kezdetén a felfüggesztett engedélyű földgázkereskedő és vele szerződött felhasználó között fennálló szerződés – a felek elszámolási kötelezettségének fennmaradása mellett – megszűnik.

(2)4 A kijelölésnek a Hivatal kijelölő határozatában – a 9. § (5) bekezdés a) pontja alapján – rögzített kezdő napjával a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:2. § (3) bekezdésének megfelelően szolgáltatás nyújtására irányuló jogviszony jön létre a 9. § (4) bekezdése alapján meghozott határozatban kijelölt földgázkereskedő és

a) az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználó között a kijelölés időtartamának végéig, valamint a 18. §-ban meghatározott rendes felmondás szabályai szerint megjelölt határidőig,

b) az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználó között

ba) a 22. § (1) bekezdésben meghatározott felmondó nyilatkozatban megjelölt időpontig, legfeljebb 15 gáznapig vagy

bb) az általános piaci feltételek szerint kötött szerződés hatálybalépéséig, legkésőbb a kijelölés időtartamának végéig.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott jogviszony alapján a kijelölt földgázkereskedő köteles az üzletszabályzatában meghatározott általános feltételek szerint ellátni a felhasználót az igényeinek megfelelő földgáz mennyiséggel, a felhasználó köteles az általa felhasznált földgáz díját a kijelölt földgázkereskedőnek megtéríteni, valamint mind a két fél köteles – különösen adategyeztetés, gázmérő leolvasása esetén – együttműködni egymással és a földgázelosztóval.

(4) A kijelölés következtében létrejött jogviszony időtartama legfeljebb 90 nap.

(5) A kijelölt földgázkereskedő vagy az őt ellátó földgázkereskedő a kijelölést követő napon köteles legalább a felfüggesztett földgázkereskedő által korábban az adott hálózati ponton lekötött kapacitás mértékéig kapacitáslekötést kezdeményezni a rendszerüzemeltetőknél. A kapacitáslekötésre, valamint a kapacitásátadással kapcsolatos eljárásokra a Vhr.-ben meghatározott – különösen a kereskedőváltás esetére vonatkozó – szabályok alkalmazandóak.

(6) A kijelölt földgázkereskedő az (5) bekezdés szerinti kezdeményezés esetén a földgázszállítóval és földgázelosztóval fennálló hálózathasználati szerződését köteles a kijelölés időtartamára létrehozni vagy módosítani legfeljebb a felhasználók nyilvántartott, de legalább a felfüggesztett földgázkereskedő által leszerződött kapacitásainak a mértékéig.

18. § A felhasználó a kijelölés időtartama alatt a kijelölés következtében létrejött jogviszonyt a GET, valamint a Vhr. figyelembevételével, a kijelölt földgázkereskedő üzletszabályzatában meghatározott általános felmondási feltételeknek megfelelően mondhatja fel.

19. § (1) A felhasználó földgázigényét a kijelölés időtartama alatt a kijelölt földgázkereskedő a saját földgáz forrásaiból elégíti ki.

(2) Ha a kijelölt földgázkereskedőnek nem áll rendelkezésére a hozzá rendelt felhasználók igényeinek kielégítéséhez elegendő földgáz – a kijelölést követő 10. gáznap végéig, a 24. §-ban meghatározott feltételek mellett – a kiegyensúlyozó földgázt a földgáz rendszerhasználati díjak megállapításáról szóló 31/2009. (VI. 25.) KHEM rendeletben (a továbbiakban: RHD rendelet) meghatározott nominálás eltérési pótdíj és kiegyensúlyozási pótdíj fizetése nélkül veheti igénybe.

(3) A kijelölés időtartama alatt a kijelölt földgázkereskedővel szemben a kijelölést követő 10. gáznap végéig nem alkalmazható az engedély felfüggesztése a 7. § (1) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott esetekben.

Az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználókra vonatkozó különös szabályok

20. § A kijelölt egyetemes szolgáltató a kijelölés időtartama alatt az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználó részére az általa felhasznált földgáz mennyiségének az ellenértékét legfeljebb a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó árak képzéséről szóló 29/2009. (VI. 25.) KHEM rendelet (a továbbiakban: ESZ árrendelet) alapján meghatározott egyetemes szolgáltatási ár mértékig állapítja meg.

21. § (1) A kijelölt egyetemes szolgáltató üzletszabályzatának megfelelő tartalommal határozatlan idejű szerződés jön létre, ha

a) az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználó a kijelölés időtartama alatt nem mondja fel a kijelölés során létrejött jogviszonyt, a kijelölés időtartama eltelik, és a (3) bekezdés szerinti feltételek fennállnak, vagy

b) a kijelölés időtartama alatt a kijelölt egyetemes szolgáltatóval szerződést köt.

(2) Ha az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználó a 17. § (2) bekezdése alapján létrejött szerződést nem mondta fel a kijelölés kezdő napját követő 45. napig, a kijelölt egyetemes szolgáltató köteles a Vhr. előírásainak és az üzletszabályzatának megfelelő tartalom alapján készült szerződési ajánlatot – a kijelölés elteltét követő időszakra vonatkozó szerződéskötés megkönnyítése érdekében – eljuttatni a felhasználó részére a kijelölést követő 60. napig.

(3) Ha az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználó a kijelölt egyetemes szolgáltató (2) bekezdés szerinti ajánlatára a kijelölés időszakának elteltéig nem válaszol, és a részére kiállított számlákat kiegyenlíti vagy egyéb együttműködési kötelezettségének eleget tesz, akkor a felhasználó ráutaló magatartása alapján elfogadottnak kell tekinteni az ajánlatot.

(4) Az (1) bekezdés, valamint a (3) bekezdés alapján létrejött szerződésre – beleértve annak felmondását, valamint módosítását is – a továbbiakban a kijelölt egyetemes szolgáltató üzletszabályzatában meghatározott rendelkezések az irányadók.

(5) A kijelölt egyetemes szolgáltató köteles a kijelölés lejártának napjáig írásbeli szerződést nem kötő, a (3) bekezdés alapján szerződött felhasználóval – az ügyfélszolgálatán bármely ügyben történő személyes ügyintézés esetén – az üzletszabályzatának megfelelő írásbeli szerződés megkötését kezdeményezni.

Az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználókra vonatkozó különös szabályok

22. § (1) Az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználó jogosult a 17. § (2) bekezdés b) pontja alapján létrejött szerződést a kijelölés kezdetétől számított ötödik gáznap 12 óráig telefaxon beérkezett, és a kijelölt földgáz-kereskedelmi engedélyes által telefaxon visszaigazolt 10 napos rendkívüli felmondási idővel felmondani a kijelölt földgáz-kereskedelmi engedélyesnél.

(2) A felmondást követően a kijelölt földgáz-kereskedelmi engedélyes haladéktalanul köteles kiadni a felhasználónak vagy az általa megjelölt földgázkereskedőnek a felhasználóhoz rendelt és a 17. § (6) bekezdése szerint módosított hálózathasználati szerződésben leszerződött kapacitást.

(3) Ha az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználó a szerződést az (1) bekezdésben meghatározott időpontig nem mondja fel, a 17. § (2) bekezdése alapján létrejött jogviszony csak

a) a 23. § (4) bekezdésében meghatározott szerződés megkötésével – az abban meghatározott időpontban –,

b) a 18. §-ban meghatározott felmondással vagy

c) a kijelölés időtartamának elteltével

szűnik meg.

23. § (1) Az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználó jogosult átadni a kijelölt földgáz-kereskedelmi engedélyes részére a felfüggesztett földgázkereskedővel kötött szerződését annak érdekében, hogy a kijelölt földgáz-kereskedelmi engedélyes a termékek pontos meghatározásához szükséges adatok ismeretében tudjon ajánlatot tenni az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználó részére.

(2) A kijelölt földgáz-kereskedelmi engedélyes az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználó részére a kijelölés időtartama alatt az üzletszabályzatának rendelkezéseivel összhangban szerződéskötésre irányuló ajánlatot tehet.

(3) Ha a kijelölt földgáz-kereskedelmi engedélyes a kijelölés időszakának elteltét követően nem kívánja ellátni a hozzá rendelt egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználót és az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználó részére a (2) bekezdés szerint nem tesz ajánlatot, vagy az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználó nem kívánja elfogadni a (2) bekezdés alapján részére tett ajánlatot, a kijelölt földgáz-kereskedelmi engedélyes köteles a kijelölés időtartamára az üzletszabályzata, valamint az e rendeletben meghatározott ármegállapítási és egyéb feltételek alapján az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználót gázzal ellátni.

(4) Ha az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználó elfogadja az ajánlatot, akkor az ajánlat alapján létrejött szerződésben meghatározott időponttól kezdődően a kijelölt földgáz-kereskedelmi engedélyes a szerződésben meghatározott feltételekkel biztosítja a földgázellátást.

24. § (1) A kijelölt földgáz-kereskedelmi engedélyes az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználó részére a kijelölés időtartama alatt legfeljebb a kijelölt földgáz-kereskedelmi engedélyes által a Hivatallal – a GET 42. §-ának megfelelően – közölt utolsó ajánlati földgázár alapján, az RHD rendelet szerinti rendszerhasználati díjakon felül kizárólag az ESZ árrendelet szerint meghatározott nagykereskedelmi és egyetemes szolgáltatói árrés elemek alkalmazásával kiszámított árat állapíthat meg a következők szerint:

a) a belépési ponton történő földgázátvétel esetén az ESZ árrendelet 3. § (1) bekezdés c) pontja szerinti nagykereskedői árrés és az ESZ árrendelet 3. § (1) bekezdés h) pontja szerinti egyetemes szolgáltatói árrés alkalmazható,

b) a kilépési ponton történő földgázátvétel esetén kizárólag az ESZ árrendelet 3. § (1) bekezdés h) pontja szerinti egyetemes szolgáltatói árrés alkalmazható.

(2) Ha a kijelölt földgáz-kereskedelmi engedélyes a 15. § (1) bekezdés c) pontja szerinti ajánlatában felhasználói árat jelölt meg, annak mértéke nem haladhatja az (1) bekezdés szerint számítható mértéket.

(3) A 19. § (2) bekezdésében meghatározott időtartam alatt – a 14. § (4) bekezdése alapján nyilvántartott – kiegyensúlyozó földgáz, valamint az (1) bekezdésben meghatározott ajánlati földgázár közötti különbséget a földgázszállító költségeként kell elszámolni, és azt a földgázszállító indokolt költségének kell tekinteni.

A kijelölés időtartama alatt felhasznált földgáz elszámolása

25. § (1) A kijelölt földgázkereskedő a 13. §-ban meghatározott leolvasást követően rendelkezésére álló adatok, a felfüggesztett engedélyű földgázkereskedőtől kapott adatok, valamint az ÜKSZ-ben meghatározott felhasználói profilok és a hőmérsékleti értékek figyelembevételével, becslés alapján megállapítja a hozzá rendelt felhasználó gázmérőóra-állását a kijelölő határozatban megjelölt kezdő gáznap reggel 6 óra időpontjára számítva.

(2) Ha a felfüggesztett engedélyű földgázkereskedő nem szolgáltat adatot a 11. § (3) és (4) bekezdése alapján, nem áll rendelkezésre diktált adat vagy azok nem értékelhetőek, a kijelölt földgázkereskedő a felhasználó gázmérőóra-állását a 13. §-ban meghatározott leolvasást követően rendelkezésre álló adatok, a földgázelosztó által a kijelölt földgázkereskedőnek továbbított, a 13. § szerinti leolvasást megelőző utolsó leolvasási adatok, az ÜKSZ-ben meghatározott felhasználói profilok, valamint a hőmérsékleti értékek figyelembevételével állapítja meg.

(3) A kijelölt földgázkereskedő az (1) vagy (2) bekezdés szerinti becslés alapján megállapított gázmérőóra-állást figyelembe véve számol el a felfüggesztett engedélyű földgázkereskedővel.

Záró rendelkezések

26. § (1) Ez a rendelet 2010. március 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet rendelkezéseit az e rendelet hatálybalépéskor folyamatban lévő felfüggesztésre és kijelölésre vonatkozó eljárásra, valamint az eljárásnak az e rendelet hatálybalépésekor a Hivatal rendelkezésére álló adatok alapján történő megindítására is alkalmazni kell.

(3) A rendszerirányító az ÜKSZ-nek a 3. § (4) bekezdésére tekintettel szükséges módosítását az e rendelet hatálybalépését követő 30 napon belül köteles beterjeszteni a Hivatalhoz jóváhagyásra.

1

A rendeletet a 296/2015. (X. 13.) Korm. rendelet 28. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2015. október 16. napjával.

2

A 8. § (1) bekezdése a 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 3. § (142) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 7. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

3

A 12. § (2) bekezdése a 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 3. § (142) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 7. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

4

A 17. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze az 53/2014. (III. 3.) Korm. rendelet 27. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére