• Tartalom

5/2010. (XII. 3.) BM rendelet

5/2010. (XII. 3.) BM rendelet

a Katasztrófa elhárítási célelőirányzatok felhasználásáról1

2011.02.19.

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 124. § (9) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján – az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben –

a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény módosításáról szóló 2010. évi XCIII. törvény 2. §-ában és

a veszélyhelyzet kihirdetéséről és ennek során teendő intézkedésekről szóló 245/2010. (X. 6.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdésében

foglaltakra figyelemmel a következőket rendelem el:

1. § E rendelet alkalmazásában:

a) káresemény: a 2010. október 4-én a Magyar Alumínium Zrt. területén lévő iszaptároló gátjának átszakadása következtében történt vörösiszap-kiömlés,

b) érintett önkormányzatok: Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely,

c) károsodott lakóépület: a belügyminiszter által jóváhagyott kárfelmérés eredményeként meghatározott lakóépületek.

2. § E rendelet hatálya a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. számú melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet 20. cím 1. alcím 34. Katasztrófa elhárítási célelőirányzatok (a továbbiakban: Előirányzat) jogcímcsoportra terjed ki.

3. §2 (1) Az Előirányzat az alábbi célokra használható fel:

a)3 károsodott lakóépületek tulajdonosai, haszonélvezői, használati jogosultjai lakhatási feltételeinek megteremtésére, kártalanítására, figyelembe véve az egyéb forrásból megtérülő károkat,

b) a helyi önkormányzatok vis maior támogatásból el nem ismerhető önkormányzati feladatellátáshoz kapcsolódó helyreállítási költségekre,

c) a helyi önkormányzatok vis maior tartalékból támogatott helyreállítási költségeinek 100%-os fedezetének biztosítása érdekében szükséges önkormányzati saját erő részre,

d) a védekezésben, valamint a helyreállításban részt vevő központi költségvetési szervek, tűzoltóságok (hivatásos önkormányzati tűzoltóság, önkéntes tűzoltó egyesületek, az önkéntes tűzoltóságok, valamint a létesítményi tűzoltóságok) védekezéssel összefüggő többletkiadására (különösen: személyi juttatások, munkaadókat terhelő járulékok, dologi kiadások, a veszélyhelyzet felszámolásához szükséges eszközök beszerzése, valamint a károsodott eszközök visszapótlása),

e) településtervezési költségekre,

f) az ideiglenesen elhelyezettek ellátási, bérleti hozzájárulás költségeire, amelyet az érintett önkormányzatok igényelhetnek vissza,

g) a MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Állam felügyeletének ellátásáért felelős kormánybiztos feladatellátásával, tevékenységével összefüggő kiadásokra, valamint a titkárságának működési költségeire,

h) az Előirányzat cél szerinti felhasználása során felmerülő rendelkezésre tartási és kincstári tranzakciós díjra,

i) a védekezésben és a kárelhárításban részt vevő központi költségvetési szerveknél foglalkoztatott személyek, valamint a káreseménnyel érintett lakosság egészségügyi szűrésének költségeire, ha a szűrés 2011. február 28. napjáig megtörténik,

j) a káreseménnyel érintett lakosság, valamint a vörösiszap-ömlés miatt egészségügyi ellátásban részesült személyek közép- és hosszú távú rendszeres egészségügyi szűrővizsgálatának, és egészségügyi ellátásának megszervezése kapcsán felmerült költségekre,

k) a szennyeződött földterületek kezeléséhez szükséges intézkedések kapcsán felmerült költségekre, kivéve, ha a károsult a vörösiszap-katasztrófa miatt veszteséget szenvedett mezőgazdasági termelők, élelmiszer-feldolgozók és állattartók által igénybe vehető átmeneti állami támogatásról szóló 32/2010. (XI. 25.) VM rendelet (a továbbiakban: VM rendelet) alapján jövedelempótló támogatásban részesült.

(2) Az Előirányzat terhére további kiadások számolhatók el:

a) a gazdálkodó szervezetek, egyéni vállalkozók tulajdonában lévő ingatlanokban, továbbá a gyártott, vagy a gyártáshoz szükséges termékekben esett károk enyhítésére,

b) a konyhakertekből be nem takarított terményekben keletkezett károk, valamint a természetes személyek tulajdonában lévő károsodott ingatlanokon tartott, elhullott haszonállat-állomány károk enyhítésére, kivéve, ha a károsult a VM rendelet alapján jövedelempótló támogatásban részesült,

c) a természetes személy tulajdonában lévő egy darab gépjárműben esett károk enyhítésére, a gépjármű életkorát figyelembe véve, a gépjármű amortizációval csökkentett értékéig,

d) a természetes személy tulajdonában lévő károsodott lakóépületben lévő háztartási ingóságok (bútor, a háztartás viteléhez elengedhetetlenül szükséges háztartási eszközök) pótlására károsodott lakóépületenként legfeljebb 500 000 forint értékhatárig,

e) készpénzben, a károsodott lakóépületbe bejelentett személyek ruhaneműjének pótlására és élelem vásárlására, személyenként összesen 200 000 forint értékhatárig,

f) az érintett önkormányzatok területén a károsult személyek lakhatását biztosító lakóépületek építésére szolgáló új településrész kialakításához szükséges közműhálózat fejlesztésére és az ehhez kapcsolódó szakértői közreműködés költségeire.

4. § (1) A belügyminiszter vagy az általa írásban felhatalmazott vezető beosztású személy a belügyminiszter irányítása alá tartozó költségvetési szervekkel, valamint a védekezésben, helyreállításban részt vevő állami szervekkel – annak irányító szervének bevonásával – támogatási keret-megállapodást, az érintett önkormányzatokkal támogatási keretszerződést köt az államháztartásra vonatkozó jogszabályok figyelembevételével. A támogatási keret-megállapodás vagy a támogatási keretszerződés tartalmazza a 3. §-ban megjelölt indokolt költségek, kiadások kapcsán felmerült igények vonatkozásában az Előirányzatból történő pénzügyi lehívások módját, továbbá a beszámolók, elszámolások elfogadására, valamint az ellenőrzésre vonatkozó rendelkezéseket.

(2) Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 56. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a támogatás folyósítására utalással kerül sor, a kincstári számlavezetés és finanszírozás, a feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok felhasználása, valamint egyes államháztartási adatszolgáltatások rendjéről szóló 46/2009. (XII. 30.) PM rendelet 38. § előírásainak végrehajtását követően.

(3) A kötelezettségvállaló a kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódó naprakész, elkülönített nyilvántartást köteles vezetni.

(4) Az Előirányzatból folyósított támogatás felhasználását, az elszámolások szabályszerűségét a Belügyminisztérium Ellenőrzési Főosztálya, helyszíni ellenőrzés során a kedvezményezetteknél az éves ellenőrzési tervben foglaltaknak megfelelően ellenőrzi. A Belügyminisztérium segítséget nyújt más szervek ellenőrzési szervezeteinek a támogatás felhasználásának és az elszámolások szabályszerűségének ellenőrzésében.

5. § A lehívott támogatások terhén elszámolt kiadások tekintetében a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, utalványozás, érvényesítés és teljesítésigazolás az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) és az Ámr. szabályai, valamint a védekezésben, helyreállításban részt vevő állami és önkormányzati szervek belső szabályzata szerint történik.

6. § (1) A károsult személyek támogatásának feltétele, hogy

a) a károsodott lakóépület lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan,

b) a károsodott lakóépület építési engedéllyel épült, vagy fennmaradási engedéllyel rendelkezik, illetve vélelmezhető, hogy építése és használatba vétele megfelelt az akkor hatályos jogszabályoknak,

c)4

d) a tulajdonos nyilatkozik arról, hogy a lakóépületre a káresemény vonatkozásában a kár keletkezésének időpontjában volt-e érvényes biztosítása. Amennyiben a tulajdonos a kár keletkezésének időpontjában rendelkezett biztosítással, úgy nyilatkozik arról, hogy a biztosítónak a kárral összefüggő megállapításáról, és a kártérítés folyósításáról soron kívül – a tudomásszerzéstől számított 2 munkanapon belül – tájékoztatja a belügyminisztert.

(2) Egy tulajdonos számára csak egy lakóépület vonatkozásában nyújtható támogatás.

(2a)5 Az új vagy vásárolt lakóépület vagy lakás értéke nem haladhatja meg a károsodott lakóépület káresemény bekövetkezése előtti értékét; az új épület hasznos alapterülete nem haladhatja meg a károsodott épület hasznos alapterületét. Új lakóépületeknél a legfeljebb tíz négyzetméteres terasz alapterületét nem kell az épület hasznos alapterületéhez hozzászámítani, ennél nagyobb tornác, vagy fedett terasz esetében a tíz négyzetméter feletti alapterület felével kell növelni az épület hasznos alapterületét. Indokolt egyedi esetben az ettől eltérő döntéshez a belügyminiszter hozzájárulása szükséges. Az új lakóépület építésére, lakóépület vagy lakás vásárlására, vagy a károsodott lakóépület helyreállítására irányuló támogatás feltétele, hogy a károsodott ingatlan károsodás előtti értékét szakértő állapítsa meg.

(2b)6 A 3. § (2) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott esetekben a támogatás további feltétele az, hogy a károsult személy a kárt és annak mértékét hitelt érdemlő módon (okirattal vagy egyéb módon) igazolja. A 3. § (2) bekezdés b) pontjában megjelölt károk, valamint a d) pontjában megjelölt ingóságok vonatkozásában – ha a kár más módon hitelt érdemlően nem igazolható – a károsult nyilatkozata elfogadható.

(3) A károsult személy – választása szerint – alábbi tartalmú teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatot tesz arról, hogy

a) érintett önkormányzatok területén kijelölt építési telken felépítésre kerülő új épületbe kíván beköltözni, vagy

b) érintett önkormányzatok területén eladásra kínált lakóépületbe vagy lakásba kíván beköltözni, vagy

c)7 az ország bármely településének valamelyikén eladásra kínált, rendelkezésre bocsátott lakásba, vagy ott lévő építési telken felépítésre kerülő új épületbe kíván beköltözni, vagy

d) a károsodott és még helyreállítható épület helyreállításához kér segítséget, amennyiben ehhez a helyreállításért felelős miniszter hozzájárul, kivéve ha ezt olyan területen igényli, amelyet a hatóság nem minősít biztonságosnak.

(4)8 A vásárlás útján megszerzett ingatlan lakásvásárlási-támogatási szerződéssel adásvétel, az új építés során felépült ingatlan új lakásépítési-támogatási szerződéssel építés-kártalanítás jogcímén a károsult személy tulajdonába kerül. A károsult készpénzben történő kártalanításának mértékét szerződésben kell rögzíteni. A (3) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott esetekben a szerződésben a károsult személy

a) a tulajdonában álló károsodott ingatlant a károsodott ingatlan fekvési helye szerinti települési önkormányzatnak ingyenesen átadja,

b) a károkozóval szembeni kártérítési igényét az állam javára engedményezi, azzal, hogy ha az állam a károsult kártérítési igényével összefüggésben kártérítésként a károkozótól nagyobb összeget kap, mint amennyit a károsult kárenyhítésére fordított, az állam a különbözetet a károsult részére megtéríti.

(5) A károsult személy a szerződésben járul hozzá ahhoz, hogy

a) a tulajdonába került új lakóépület/lakás alapterületéről, komfortfokozatáról és a részére adott bármilyen térítésmentes juttatásról nyilvánosság számára hozzáférhető kimutatás készüljön,

b) a más forrásból megtérülő kárösszeget az állam javára visszafizeti,

c) a tulajdonába kerülő lakóépületre 10 évre elidegenítési tilalom kerül bejegyzésre,

d)9 a közpénzek törvényes felhasználásának ellenőrzésére feljogosított állami, kormányzati szervek ellenőrizhessék a b) pontban meghatározott visszafizetési kötelezettség teljesülését.

(6)10

7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1

A rendeletet a 16/2011. (V. 2.) BM rendelet 13. §-a hatályon kívül helyezte 2011. május 3. napjával.

2

A 3. § a 15/2010. (XII. 31.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 3. § (1) bekezdés a) pontja az 1/2011. (II. 18.) BM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

4

A 6. § (1) bekezdés c) pontját az 1/2011. (II. 18.) BM rendelet 10. §-a hatályon kívül helyezte.

5

A 6. § (2a) bekezdését a 15/2010. (XII. 31.) BM rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

6

A 6. § (2b) bekezdését a 15/2010. (XII. 31.) BM rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

7

A 6. § (3) bekezdés c) pontja az 1/2011. (II. 18.) BM rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 6. § (4) bekezdése a 15/2010. (XII. 31.) BM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, nyitó szövegrésze az 1/2011. (II. 18.) BM rendelet 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 6. § (5) bekezdés d) pontját a 15/2010. (XII. 31.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

10

A 6. § (6) bekezdését a 15/2010. (XII. 31.) BM rendelet 3. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére