• Tartalom

5/2010. (I. 29.) OKM rendelet

5/2010. (I. 29.) OKM rendelet

az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések és az integrációs rendszerben részt vevő intézményekben dolgozó pedagógusok támogatásáról1

2010.05.21.

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 5. számú mellékletének 12. és 17. pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az oktatási és kulturális miniszter feladat- és hatásköréről szóló 167/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontja szerinti feladatkörömben eljárva – az önkormányzati miniszter feladat- és hatásköréről szóló 132/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. § a) pontja szerinti feladatkörében eljáró önkormányzati miniszter egyetértésével, a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontja szerinti feladatkörében eljáró pénzügyminiszter, valamint a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § g) pontja szerinti feladatkörében eljáró szociális és munkaügyi miniszter véleményének kikérésével – a következőket rendelem el:

I. A 23/2009. (V. 22.) OKM rendelet alapján 2009. évben támogatásban részesült fenntartók részére a 2009/2010. tanévre tekintettel 2010-ben megállapítható kiegészítő támogatás rendje

1. § (1) Azon helyi önkormányzatok és azok jogi személyiségű társulásai (a továbbiakban együtt: helyi önkormányzatok), valamint azon központi költségvetési szervként működő közoktatási intézményt fenntartó felsőoktatási intézmények és közoktatási feladatot ellátó nem állami, nem helyi önkormányzati intézmények fenntartói (a továbbiakban együtt: fenntartó) részére akik a 2009. évben képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés, továbbá óvodai fejlesztő program szervezésének támogatásában, valamint az integrációs rendszerben részt vevő intézményekben dolgozó pedagógusok anyagi támogatására fordítható támogatásban részesültek, a 2009/2010-es nevelési év, tanév (a továbbiakban: tanév) feladatainak ellátására kiegészítő támogatás folyósítható.

(2) A kiegészítő támogatás folyósítására

a) képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés, valamint az óvodai fejlesztő program támogatása esetén 2010. január 1-jétől a tanév végéig,

b) az integrációs rendszerben részt vevő intézményekben dolgozó pedagógusok anyagi támogatása (a továbbiakban: kiegészítő illetmény) esetén 2010. január 1-jétől 2010. augusztus 31-ig

kerül sor.

2. § (1) Az 1. § (2) bekezdés a) pontja szerinti támogatás összege

a) képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés esetén 22 300 Ft/fő,

b) óvodai fejlesztő program esetén 24 900 Ft/fő.

(2) Az intézményt, tagintézményt megillető az 1. § (2) bekezdés a) pontja szerinti támogatást a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, tanulók, valamint a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók 10%-át meg nem haladó mértékű, integrációs pedagógiai programba bevont hátrányos helyzetű tanulók 2009. október havi statisztikai létszámadatai alapján, a programban részt vevők létszámának megfelelően kell meghatározni.

(3) A fenntartó által elnyert támogatás a miniszter által kiadott óvodai, iskolai integrációs pedagógiai programban meghatározott tevékenységekre, feladatok ellátására, illetve az ott meghatározott célok megvalósítására a 4. számú melléklet szerinti mértékben használható fel.

(4) A támogatás nem fordítható olyan tevékenység finanszírozására, amelynek pénzügyi fedezetét az 1. § (2) bekezdés b) pontja szerinti kiegészítő illetmény biztosítja.

3. § (1) Az 1. § (2) bekezdés b) pontja szerinti, a pedagógusok kiegészítő illetményére felhasználható kiegészítő támogatás összegét a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók (gyermekek) aránya alapján kell meghatározni.

(2) Általános iskolai pedagógus esetén a kiegészítő illetmény összege, ha a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya

a) az 5%-ot eléri vagy meghaladja, de legfeljebb 20%, tanulónként 19 200 forint,

b) a 20%-ot meghaladja, de legfeljebb 40%, tanulónként 26 000 forint,

c) a 40%-ot meghaladja, de legfeljebb 60%, tanulónként 33 600 forint,

d) a 60%-ot meghaladja, tanulónként 41 800 forint.

(3) Óvodapedagógusok esetén a kiegészítő illetmény összege, ha a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek aránya

a) a 15%-ot eléri vagy meghaladja, de legfeljebb 50%, gyermekenként 26 000 forint,

b) az 50%-ot meghaladja, gyermekenként 33 600 forint.

(4) Az (2)–(3) bekezdésben meghatározott arányokat intézményenként, tagintézményenként kell meghatározni a halmozottan hátrányos helyzetű és a 2. § (2) bekezdésben meghatározott hátrányos helyzetű tanulók, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek 2009. október havi statisztikai létszámadatai alapján. A százalékos arány kiszámításánál törtszám esetén a százalékos érték egész számra történő felfelé kerekítésével kell az arányokat megállapítani.

(5) A kiegészítő illetménynek az egy intézményben alkalmazott pedagógusokra jutó, munkaadókat terhelő járulékokkal növelt teljes összegét az 1. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott időtartamra vonatkozóan a gyermekek, tanulók létszámának a (2)–(3) bekezdésben meghatározott összegekkel való szorzata alapján kell kiszámítani. A fenntartó az egyes intézmények között nem csoportosíthatja át a kiegészítő illetmény forrásául szolgáló támogatást.

4. § (1) A kiegészítő támogatás folyósításának feltétele

b) az 1. § (2) bekezdés b) pontja szerinti kiegészítő illetmény esetén az 1. számú melléklet, a 2. számú melléklet és a 3. számú melléklet

szerinti adatlapok benyújtása.

(2) Az adatlapok elektronikus úton kitöltött, kinyomtatott példányát a helyi önkormányzat a Magyar Államkincstár Regionális Igazgatóságához (a továbbiakban: Igazgatóság), a nem állami, nem helyi önkormányzati intézmények fenntartója az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő (a továbbiakban: OKM Támogatáskezelő) részére 2010. február 15-ig nyújtja be. Az adatszolgáltatás elmulasztása jogvesztő.

(3) Az Igazgatóság, illetve az OKM Támogatáskezelő az adatlapokat megvizsgálja és szükség esetén öt munkanapos határidővel hiánypótlásra hívja fel a fenntartót. A határidőre nem vagy nem hiánytalanul teljesített hiánypótlás esetén a fenntartó részére kiegészítő támogatás nem állapítható meg.

(4) A kiegészítő támogatásra jogosult helyi önkormányzatok összesített adatait az Igazgatóság 2010. március 3-ig megküldi a miniszter részére, aki azt ellenőrzés után a helyi önkormányzat KSH-kódja, megnevezése és a támogatási összeg feltüntetésével nyomtatott és elektronikus formában 2010. március 5-ig utalványozás céljából megküldi a helyi önkormányzatokért felelős miniszter (a továbbiakban: önkormányzati miniszter) részére.

(5) A kiegészítő támogatásra jogosult nem állami, nem helyi önkormányzati, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézményfenntartók összesített adatait az OKM Támogatáskezelő 2010. március 5-ig nyomtatott és elektronikus formában megküldi a miniszter részére.

(6) Az OKM Támogatáskezelő 2010. március 30-ig valamennyi fenntartót értesít a támogatás összegéről.

5. § (1) A Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) az 1. § (2) bekezdés a) pontja szerinti támogatást a költségvetési törvény 5. számú melléklet 12. pont a) alpontja, a kiegészítő illetményt a 17. pont a) alpontja szerinti forrás terhére a helyi önkormányzat fenntartó esetében az önkormányzati miniszter, a nem állami, nem helyi önkormányzat fenntartó esetében a miniszter utalványozása alapján folyósítja.

(2) Az 1. § (2) bekezdés a) alpontja szerinti támogatás és a 2010. január, február, március hónapra járó kiegészítő illetmény folyósítására a 2010. március havi nettó finanszírozás keretében egyösszegben, a kiegészítő illetmény további részének folyósítására ezt követően öt havi egyenlő részletben havonta kerül sor.

(3) A kiegészítő támogatás folyósításának feltételeit 2010. február 1-jéig hiánytalanul teljesítő fenntartók esetében a kiegészítő támogatásra jogosult helyi önkormányzatok összesített adatait az Igazgatóság 2010. február 3-ig megküldi a miniszter részére, aki ellenőrzés után a 4. § (4) bekezdésben meghatározott adatokat a támogatási összegnek a feltüntetésével nyomtatott és elektronikus formában 2010. február 5-ig utalványozás céljából megküldi az önkormányzati miniszter részére. Ebben az esetben a Kincstár az 1. § (2) bekezdés a) pontja szerinti támogatást és a 2010. január és február hónapra járó kiegészítő illetményt az önkormányzati miniszter utalványozása alapján első alkalommal a 2010. február havi nettó finanszírozás keretében folyósítja. A kiegészítő illetmény további részének folyósítására ezt követően hat havi egyenlő részletben havonta kerül sor.

(4) A kiegészítő illetmény pedagógusoknak történő kifizetéséről a fenntartó gondoskodik.

6. § (1) A támogatott időszakra vonatkozóan a fenntartó és az érintett intézmény a kiegészítő támogatás vonatkozásában 2010. március 31-ig az Országos Oktatási Integrációs Hálózattal (a továbbiakban: OOIH) és az OKM Támogatáskezelővel a 23/2009. (V. 22.) OKM rendelet 2. § (13) bekezdése alapján 2009-ben kötött együttműködési megállapodást módosítani köteles. Az együttműködési megállapodás egy másolati példányát az OOIH 2010. május 30-ig megküldi az Igazgatóságnak.

(2) A központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézményfenntartó esetében az együttműködési megállapodásban a miniszter szerződő fél.

(3) A tanév végén az intézmények és fenntartóik az együttműködési megállapodás teljesítéséről – a 9. számú mellékletben foglaltak megvalósulásáról szóló – intézményi önértékelést és pénzügyi elszámolást kötelesek benyújtani.

(4) Ha a vállalások teljesítése a 2009/2010. tanévben nem történik meg, a benyújtásra kerülő intézményi önértékelés és a pénzügyi elszámolás nem kerül elfogadásra.

II. A 2010/2011-es tanév képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés, továbbá óvodai fejlesztő program szervezésének 2010. évi támogatása

7. § (1) A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény) 5. számú melléklet 12. pont a) alpontja szerinti támogatást a fenntartó akkor igényelheti, ha az általa fenntartott intézmény a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet (a továbbiakban: MKM rendelet) 39/D–39/E. §-ában, 54. § (15) bekezdésében meghatározott követelmények és a miniszter által kiadott Integrációs Pedagógiai Program (a továbbiakban: IPR) szerint képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítést vagy óvodai fejlesztő program szerinti foglalkoztatást biztosít.

(2) A képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés, valamint az óvodai fejlesztő program után igényelhető támogatás olyan intézményre tekintettel igényelhető, amelynek alapító okiratában, valamint helyi pedagógiai programjában, nevelési programjában az igényjogosultságot megalapozó tevékenység szerepel vagy a fenntartó kötelezettséget vállal annak beépítésére.

(3) Képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés támogatása iránti igénylést az általános iskolában, a gimnáziumban, a szakközépiskolában és a szakiskolában a nappali oktatás munkarendje szerinti oktatásban részesülő tanulók számára megszervezett felkészítés esetén lehet benyújtani.

8. § (1) Nem nyújtható képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés, valamint óvodai fejlesztő program után járó támogatás, ha

a) az érintett intézménnyel vagy fenntartójával szemben az intézmény a vele jogviszonyban álló tanulókkal, gyermekekkel vagy oktatási, nevelési tevékenységével összefüggő működésével kapcsolatban a támogatás iránti igénylés benyújtását megelőző három éven belül bíróság vagy más hatóság jogerősen megállapította az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény megsértését,

b) a 2009/2010. tanévre vonatkozó együttműködési megállapodásban foglalt vállalások nem teljesültek vagy az intézményi önértékelés, valamint a pénzügyi elszámolás – az 1. § (2) bekezdés b) pontja szerinti kiegészítő illetmény elszámolásának kivételével – nem került elfogadásra.

(2) Nem nyújtható képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés után járó támogatás, amennyiben az ugyanazon fenntartó által fenntartott, azonos településen működő általános iskolai intézménybe járó halmozottan hátrányos helyzetű tanulók létszámának az adott intézménybe járó összes tanuló létszámához viszonyított aránya eltérő.

(3) A (2) bekezdésben foglaltakat abban az esetben kell alkalmazni, amennyiben ez az eltérés bármely két intézmény között meghaladja a huszonöt százalékpontot.

(4) E § alkalmazásában többcélú intézmény esetén általános iskolán az általános iskolai intézményegységet kell érteni.

9. § (1) A támogatás a 2010/2011. tanév 2010. szeptember 1-jétől 2010. december 31-ig tartó időszakára igényelhető.

(2) A támogatás az adott intézményben, tagintézményben a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek és tanulók 2009. évi október havi statisztikai létszámadatai alapján a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítésben, illetve óvodai fejlesztő programban részt vevő gyermekek, tanulók létszámadatai szerint igényelhető és használható fel.

(3) Képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés esetén a támogatás a nem halmozottan hátrányos helyzetű tanuló után is igényelhető, feltéve, hogy a tanuló hátrányos helyzetűnek minősül. A hátrányos helyzetű tanulók létszámát az MKM rendelet 39/D. § (6) bekezdésében foglaltak szerint osztályonként kell meghatározni.

(4) A támogatás összege

a) képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés esetében legfeljebb 14 900 Ft/fő,

b) óvodai fejlesztő program szervezése esetében legfeljebb 16 600 Ft/fő.

10. § (1) A fenntartó által elnyert támogatás a miniszter által kiadott óvodai, iskolai integrációs pedagógiai programban meghatározott tevékenységekre, feladatok ellátására, illetve az ott meghatározott célok megvalósítására a 4. számú melléklet szerinti mértékben használható fel.

(2) A támogatás nem fordítható olyan tevékenység finanszírozására, amelynek pénzügyi fedezetét a III. fejezetben meghatározott támogatás biztosítja.

11. § A támogatás igénylése az erre a célra működtetett elektronikus rendszeren keresztül

b) óvoda esetében az 5. számú melléklet, az 5. a. számú melléklet, az 5. b. számú melléklet, az 5. c. számú melléklet és a 8. a. számú melléklet

szerinti adatlapok kitöltött eredeti nyomtatott példányának az adatlapon megjelölt címre való megküldésével történik.

12. § (1) A 2010/2011-es tanévre vonatkozó támogatási igényt a 2010. május 1-jétől 2010. június 10-ig terjedő időszakban:

a) a helyi önkormányzat az Igazgatóság,

b) az a) pontban nem említett fenntartó az OKM Támogatáskezelő

részére nyújtja be.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott határnap elmulasztása jogvesztő.

(3) A helyi önkormányzatok esetén az Igazgatóság, nem állami és nem helyi önkormányzati intézmények, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények esetén az OKM Támogatáskezelő a határidőig benyújtott igényléseket megvizsgálja és szükség esetén öt munkanapos határidővel hiánypótlásra hívja fel a fenntartót. Ha a fenntartó a felhívásnak nem tesz eleget vagy nem megfelelően teljesíti azt, az Igazgatóság, illetve az OKM Támogatáskezelő a támogatási igényt elutasítja, erről 2010. július 5-ig értesíti a fenntartót és a minisztert.

(4) Az Igazgatóság a helyi önkormányzatok által benyújtott támogatási igényeket a hiánypótlások beérkezését követően 2010. július 5-ig egy eredeti példányban megküldi az OKM Támogatáskezelőnek, egy eredeti példány az Igazgatóságnál marad.

13. § (1) Az OKM Támogatáskezelő a feldolgozott igénybejelentések alapján összesítő jelentést készít helyi önkormányzatok, közoktatási feladatot ellátó nem állami, nem helyi önkormányzati fenntartók, illetve központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények fenntartói szerint külön-külön összesítve, továbbá intézmény-, programtípusok és tanulói létszám szerint összesítve elektronikus és nyomtatott formában, amelyet 2010. július 15-ig megküld a miniszter részére.

(2) Az összesítő jelentést hét tagból álló értékelő bizottság vizsgálja meg. A bizottság elnökét és két tagját a miniszter, két tagját az OOIH, további egy tagját szakmai érdekképviseleti társadalmi szervezet, egy tagot az önkormányzati miniszter jelöl ki. A bizottság az ügyrendjét maga állapítja meg.

(3) Az értékelő bizottság a formai követelményeken túl az MKM rendelet 39/D–39/E. §-ának, 54. § (15) bekezdésének és e rendelet 8. §-ában szereplő rendelkezéseknek való megfelelést megvizsgálva szakmai véleményt készít, amelyben a támogatás odaítélésére (e körben a támogatás végleges fajlagos összegére) vagy elutasítására 2010. július 25-ig indokolt javaslatot tesz a miniszternek.

14. § (1) Az értékelő bizottság javaslata alapján a miniszter 2010. augusztus 3-ig dönt a támogatás megállapításáról.

(2) A támogatást elnyert fenntartók összesített adatait a miniszter elektronikus formában 2010. augusztus 10-ig továbbítja az OKM Támogatáskezelőnek. Ezt követően 2010. augusztus 31-ig az OKM Támogatáskezelő értesíti a fenntartót az igénylés elfogadásáról vagy elutasításáról.

15. § (1) A miniszter gondoskodik a támogatást elnyert helyi önkormányzatok összesített adatainak az ebr42 rendszerbe (http://ebr42.otm.gov.hu) történő rögzítéséről, majd a támogatásban részesült helyi önkormányzatok és a támogatási összegek listájának e rendszerből nyomtatott példányát – papír alapon – 2010. augusztus 15-ig megküldi az önkormányzati miniszter részére.

(2) A támogatás folyósításáról a költségvetési törvény 5. számú mellékletének 12. pont a) alpontja szerinti forrás terhére a 2010. év szeptember havi nettó finanszírozás keretében az önkormányzati miniszter utalványozása alapján a Kincstár intézkedik.

(3)2 A nem állami, nem helyi önkormányzati intézményfenntartó részére megítélt támogatást a finanszírozási adatok ismeretében a Kincstár a költségvetési törvény XX. fejezet, 11. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport „Közoktatási humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás” előirányzat terhére a 2010. szeptember havi normatíva-kiutalással együtt folyósítja.

(4) A központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézményfenntartó részére megítélt támogatást a költségvetési törvény XX. fejezet, 11. cím, 2. alcím, 17. jogcímcsoport „Gyakorlóiskolák normatív támogatása” előirányzat terhére kell folyósítani.

16. § A 14. § (1) bekezdése alapján támogatásra jogosult fenntartók által fenntartott intézmények a 2010. októberi havi statisztikai létszámadatok megadásával egyidejűleg az elektronikus rendszeren keresztül a 7. b. számú melléklet és a 8. b. számú melléklet kitöltésével 2010. október 15-ig kötelesek megadni a támogatásra jogosult intézmény, tagintézmény halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekre, tanulókra vonatkozó 2010. októberi havi statisztikai létszámadatait, valamint a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítésben, illetve óvodai fejlesztő programban részt vevő gyermekek, tanulók létszámadatait.

17. § (1) A támogatást elnyert fenntartónak és a támogatásban részesülő intézménynek vállalnia kell, hogy a támogatott időszakra vonatkozóan 2010. október 30-ig az OOIH-val és az OKM Támogatáskezelővel együttműködési megállapodást köt. Az együttműködési megállapodás egy másolati példányát az OOIH 2010. október 31-ig megküldi az Igazgatóságnak.

(2) A központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézményfenntartó esetében az együttműködési megállapodásban a miniszter szerződő fél.

(3) A tanév végén az intézmények és fenntartóik az együttműködési megállapodás teljesítéséről – a 9. számú mellékletben foglaltak megvalósulásáról szóló – intézményi önértékelést és pénzügyi elszámolást kötelesek benyújtani.

(4) Ha az együttműködési megállapodást az intézmény és fenntartója nem teljesíti a 2010/2011. tanévben, a benyújtásra kerülő intézményi önértékelés és a pénzügyi elszámolás nem kerül elfogadásra.

III. A 2010/2011. tanévre tekintettel 2010-ben az integrációs rendszerben részt vevő intézményekben dolgozó pedagógusok kiegészítő illetményére fordítható támogatás

18. § A 7. § (1) bekezdésében meghatározott olyan fenntartó, aki általános iskolát vagy óvodát tart fenn és a 2010/2011-es tanévben képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítést, óvodai fejlesztő programot segítő támogatásra válik jogosulttá, továbbá az általa fenntartott intézmény megfelel a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben tárgyú 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 15/A. §-ában meghatározott feltételeknek, jogosult arra is, hogy az intézményben foglalkoztatott pedagógusok részére juttatható kiegészítő illetmény iránti támogatást igényeljen.

19. § (1) A kiegészítő illetmény igénylésének feltétele, hogy a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kt.) 40. § (11)–(12) bekezdéseiben meghatározott intézményi minőségirányítási programba beépítésre kerüljenek az IPR végrehajtásában részt vevő pedagógusok teljesítményértékelésének feltételei, a Korm. rendelet 15/A. § (5) bekezdésében foglalt értékelés lebonyolításának érdekében.

(2) Az intézmény vezetője, ha az igénylést megelőző két évben nem vett részt az IPR alkalmazásával kapcsolatos továbbképzésen, köteles az IPR bevezetésével, alkalmazásával kapcsolatos továbbképzésen a 2010/2011-es tanév során legalább egy alkalommal részt venni.

20. § (1) A támogatás a 2010/2011-es tanév 2010. szeptember 1-jétől 2010. december 31-ig tartó időszakára igényelhető.

(2) Általános iskola esetén, ha a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítést szervező intézményben, tagintézményben a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya a 2009. évi október havi statisztikai létszámadatai alapján

a) az 5%-ot eléri vagy meghaladja, de legfeljebb 20%, a 18. § szerinti támogatás összege tanulónként legfeljebb 9600 forint,

b) a 20%-ot meghaladja, de legfeljebb 40%, a 18. § szerinti támogatás összege tanulónként legfeljebb 13 000 forint,

c) a 40%-ot meghaladja, de legfeljebb 60%, a 18. § szerinti támogatás összege tanulónként legfeljebb 16 800 forint,

d) a 60%-ot meghaladja, a 18. § szerinti támogatás összege tanulónként legfeljebb 20 900 forint.

(3) Óvoda esetén, ha az óvodai fejlesztő programot szervező intézményben, tagintézményben a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek aránya a 2009. évi október havi statisztikai létszámadatai alapján

a) a 15%-ot eléri vagy meghaladja, de legfeljebb 50%, a 18. § szerinti támogatás összege gyermekenként legfeljebb 13 000 forint,

b) az 50%-ot meghaladja, a 18. § szerinti támogatás összege gyermekenként legfeljebb 16 800 forint.

(4) A 18. § szerinti támogatásnak az egy intézményben alkalmazott és a programban részt vevő pedagógusokra jutó, munkaadókat terhelő járulékokkal növelt teljes összegét az (1) bekezdésben meghatározott időtartamra vonatkozóan a programban részt vevő tanulók létszámának a (2)–(3) bekezdésben meghatározott összegekkel való szorzata alapján kell kiszámítani.

(5) A (2)–(3) bekezdésben megjelölt arányokat tagintézményenként kell meghatározni. A százalékos arány kiszámításánál törtszám esetén a százalékos érték egész számra történő felfelé kerekítésével kell az arányokat megállapítani.

21. § A 18. § szerinti támogatás a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítésre vagy óvodai fejlesztő programra e rendelet alapján igénylést benyújtó fenntartó által fenntartott intézményben, tagintézményben a halmozottan hátrányos helyzetű és az MKM rendelet 39/D. § (6) bekezdésében foglaltak szerint osztályonként meghatározott hátrányos helyzetű tanulók, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek 2009. évi október havi statisztikai létszámadatai alapján, a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítésben, illetve óvodai fejlesztő programban részt vevő tanulók létszámadatai szerint igényelhető és használható fel.

22. § (1) A fenntartó a támogatási igényt az elektronikus rendszer igénybevételével elektronikus és nyomtatott formában a 10. számú és a 11. számú mellékletben foglalt adatlap megküldésével, az integrációs, képesség-kibontakoztató felkészítés, illetve az óvodai fejlesztő program szervezése után járó támogatás iránti igényléssel egyidejűleg legkésőbb 2010. június 10-ig nyújthatja be, a helyi önkormányzatok az Igazgatósághoz, a nem állami, nem helyi önkormányzati intézmények fenntartói, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények fenntartói az OKM Támogatáskezelőhöz.

(2) Az (1) bekezdés szerinti határnap elmulasztása jogvesztő.

23. § (1) A támogatás igénylése vonatkozásában a 12. § (3)–(4) bekezdéseit, az összesítő jelentés elkészítése és vizsgálata tekintetében a 13. § (1)–(2) bekezdéseit kell alkalmazni.

(2) Az értékelő bizottság szakmai véleményt készít, amelyben a támogatás odaítélésére (e körben a támogatás végleges fajlagos összegére), illetve elutasítására 2010. július 25-ig indokolt javaslatot tesz a miniszternek.

24. § (1) A támogatás megállapítása és a döntésről szóló értesítés tekintetében a 14. § (1)–(2) bekezdéseit kell alkalmazni.

(2) A miniszter gondoskodik a támogatást elnyert helyi önkormányzatok összesített adatainak az ebr42 rendszerbe (http://ebr42.otm.gov.hu) történő rögzítéséről és a támogatásban részesült helyi önkormányzatok és a támogatási összegek listájának e rendszerből nyomtatott példányát – papír alapon – 2010. szeptember 5-ig megküldi az önkormányzati miniszter részére.

(3)3 A támogatás folyósításáról a költségvetési törvény 5. számú melléklet 17. pont a) alpontja szerinti forrás terhére az első részlet esetében a szeptember havi nettó finanszírozás keretében, majd havonta egyenlő részletben az önkormányzati miniszter, a nem állami, nem helyi önkormányzati fenntartó esetében a költségvetési törvény XX. fejezet, 11. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport „Közoktatási humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás” előirányzat terhére, a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézményfenntartó esetében a költségvetési törvény XX. fejezet, 11. cím, 2. alcím, 17. jogcímcsoport „Gyakorlóiskolák normatív támogatása” előirányzat terhére a miniszter utalványozása alapján a Kincstár intézkedik.

(4) A támogatás folyósítása vonatkozásában a 15. § (3)–(4) bekezdéseit kell alkalmazni.

25. § (1) A 18. § szerinti támogatás pedagógusoknak történő kifizetéséről a fenntartó gondoskodik, annak kifizetése – a feladatellátásban részt vevő pedagógus személyének változása esetén – a feladatellátásban részt vevő más pedagógus részére is történhet.

(2) A fenntartó a 18. § szerinti támogatást az általa fenntartott intézmények között nem csoportosíthatja át.

IV. Elszámolás, ellenőrzés rendje

26. § (1) Az 1. §, a 7. § és a 18. § szerinti támogatás felhasználásáról

a) a helyi önkormányzat 2010. december 31-i fordulónappal, a mindenkori zárszámadás keretében és rendje szerint,

b) a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény fenntartója a 2010. évi költségvetésről szóló beszámolójában, a központosított előirányzatok elszámolásait tartalmazó űrlapon,

c) a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója a 2010. évi támogatásairól történő elszámolása keretében, a kötött felhasználású támogatások elszámolásait tartalmazó űrlapon

köteles elszámolni.

(2) Az 1. §, a 7. § és a 18. § szerinti támogatás 2010. december 31-ig fel nem használt és kötelezettségvállalással nem terhelt maradványát a központi költségvetésbe vissza kell fizetni. A kötelezettségvállalással terhelt, fel nem használt összeg 2011. június 30-ig használható fel pénzügyi teljesítésre, elszámolása a 2011. évi zárszámadás keretében és rendje szerint történik.

(3) A beszámolóban kimutatott adatok valódiságát analitikus nyilvántartásokkal és szakmai dokumentációval kell alátámasztani.

27. § (1) Az Oktatási Hivatal (a továbbiakban: OH) az 1. §, a 7. § és a 18. § szerinti támogatásokat elnyert fenntartók esetében ellenőrzést végez.

(2) Ha a szakmai ellenőrzés a támogatott tevékenységgel kapcsolatos tanügy-igazgatási szabálytalanságokat tár fel, az OH hatósági ellenőrzést végez, a vizsgálat eredményeképpen kezdeményezheti a Kincstárnál a támogatás iránti jogosultság felülvizsgálatát.

V. Záró rendelkezések

28. § (1) Ha a támogatási igény benyújtását követően a fenntartó a támogatást elnyert intézményt a Kt. 121. § (1) bekezdés 15. pontja szerint átszervezi vagy fenntartóváltás következik be, köteles ezt a tényt az átszervezésről vagy a fenntartóváltásról szóló döntés meghozatalától számított nyolc napon belül írásban a miniszternek, az Igazgatóságnak és az OOIH-nak bejelenteni.

(2) Az 1. § (1) bekezdés szerinti fenntartó jogutódja az OOIH-tól köteles azonosítót igényelni a 4. § (1) bekezdés szerinti adatbejelentési kötelezettség teljesítéséhez.

(3) Az (1) bekezdés szerinti bejelentésnek tartalmaznia kell a támogatási összeg felhasználásának további módját.

(4) A támogatás teljes összegével a jogutód fenntartó – önkormányzati társulás esetében a gesztor önkormányzat – köteles elszámolni.

29. § (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) E rendelet 2011. június 30-án hatályát veszti.

1. számú melléklet az 5/2010. (I. 29.) OKM rendelethez


Beküldendő az adott jogcímhez kapcsolódó további mellékletekkel egy eredeti példányban postai úton: 2010. február 15-ig!
a)    a helyi önkormányzatok esetén: az Igazgatósághoz
b)    közoktatási humánszolgáltatók és központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények esetén:
az OKM Támogatáskezelő részére
1055 Bp., Bihari János u. 5.
Kérjük a borítékra írják rá: „Esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések kiegészítő támogatása 2009/2010. nevelési év, tanév”
Az adatlap elérhető: http://www.okmt.hu/elektronikus_igenyles

FENNTARTÓI ADATLAP

Megye:

Fenntartó neve:

 

Címe:

Polgármester/képviselő neve:

 

Fenntartó típusa*:

 

Adószám: ⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜

 

KSH-kód: ⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜

 

PIR tözsszám (költségvetési szerv esetében):

 

ÁHT azonosító (költségvetési szerv esetében):

 

A számlavezető bank neve:

Bankszámlaszám: ⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜ – ⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜ – ⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜

 

 

Kapcsolattartó neve:

Kapcsolattartó e-mail címe:

 

 

Kapcsolattartó telefonszáma:

Kapcsolattartó faxszáma:

 

* Kérjük a megfelelő betűjelet beírni! Ö: önkormányzati, N: nem állami, nem önkormányzati

 

 

A közoktatási humánszolgáltatókra vonatkozó további adatok:

Nyilvántartási száma (cégkivonat száma, vagy a cégbírósági/bírósági végzés száma, ha van)*:


* Nem állami, nem önkormányzati fenntartó esetén kérjük kitölteni!

Dátum:

P. H.

,................................................................
fenntartó képviselője

2. számú melléklet az 5/2010. (I. 29.) OKM rendelethez


Intézményi, tagintézményi adatlap a kiegészítő illetmény felhasználásának tervezéséhez

A mellékletet az igénylés körében érintett intézményre, tagintézményre kell kitölteni! Beküldendő 1 eredeti példányban postai úton 2010. február 15-ig!
a)    a helyi önkormányzatok esetén: az Igazgatósághoz,
b)    nem állami, nem önkormányzati, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények fenntartói esetén: az OKM Támogatáskezelő részére, 1055 Bp., Bihari János u. 5. címre.
Kérjük a borítékra írják rá: „Esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések kiegészítő támogatása 2009/2010. nevelési év, tanév”
Az adatlap elérhető: http://www.okmt.hu/elektronikus_igenyles

Intézmény neve, OM azonosítója:
Tagintézmény megnevezése, települése:

A tagintézmény által felhasználható maximális keretösszeg kiszámítása:

Oktatási forma
(Ó: óvoda esetén;
I: iskola esetén)

Összes gyermek, tanuló létszáma 2009. októberi statisztikai adatok alapján

Halmozottan hátrányos helyzetű (továbbiakban: HHH) gyermekek, tanulók létszáma a 2009. októberi statisztikai adatok alapján

HHH gyermekek, tanulók, tanulók aránya a székhelyintéz-
ményben, illetve a tagintéz-
ményben

Gyermekenkénti, tanulónkénti támogatás
összege a 3. § (2)–(3) bekezdés-
ben meghatározott sávok alapján

Gyermekek, tanulók létszáma, amelyre igényli a támogatást*

Maximális keretösszeg az adott intézményre, tagintézményre vonatkozóan

 

 

 

 

Ft

 

Ft

* A 2009. októberi létszám-statisztikai adatok alapján kell megadni, általános iskola esetén a hátrányos helyzetű tanulók után is lehet igényelni, melynek létszáma nem lehet több mint a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók 10%-a.

A kiegészítő illetmény felhasználásának tervezése:

Sorszám

Pedagógus neve

A HHH tanulók fejlesztése érdekében ellátandó tevékenységek havi óraszáma

A HHH tanulók fejlesztése érdekében ellátandó tevékenységek (legalább három)*

A pedagógus részére kifizetendő kiegészítő illetmény havi összege**

A pedagógus részére kifizetendő, 8 hónapra számított kiegészítő illetmény összege

A pedagógus részére kifizetendő, 8 hónapra számított kiegészítő illetmény munkaadókat terhelő járulékokkal növelt teljes összege

1.

 

 

 

Ft

Ft

Ft

2.

 

 

 

Ft

Ft

Ft

A kiegészítő illetmény kifizetésére igényelt intézményi, tagintézményi összeg:    Ft***

    *    A 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 15/A. §-ában meghatározott tevékenységek.
    **    A 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 15/A. § (6) bekezdésben meghatározott összegek szerint.
    ***    A pedagógusoknak kifizetni tervezett összesen összeg nem lehet magasabb, mint az intézmény/tagintézmény a fenti táblázatban kiszámított maximális kerete.

Az adatlapot a fenntartó és az intézményvezető tölti ki, az adatok valódiságáért a fenntartó felel!

Dátum:

P. H.

...........................................................
intézményvezető

P. H.

...........................................................
fenntartó

3. számú melléklet az 5/2010. (I. 29.) OKM rendelethez


Fenntartói adatlap kiegészítő illetmény igényléséhez

Beküldendő 1 eredeti példányban postai úton 2010. február 15-ig!
a)    a helyi önkormányzatok esetén: az Igazgatósághoz,
b)    nem állami, nem önkormányzati, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények fenntartói esetén: az OKM Támogatáskezelő részére, 1055 Bp., Bihari János u. 5. címre.
Kérjük a borítékra írják rá: „Esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések kiegészítő támogatása 2009/2010. nevelési év, tanév”
Az adatlap elérhető: http://www.okmt.hu/elektronikus_igenyles

Fenntartó neve, fenntartó címe:
KSH kód (önkormányzati fenntartók esetében):

A táblázatban szerepelnie kell a fenntartóhoz tartozó az igénylés körében érintett összes intézménynek, tagintézménynek. Az adatokat tagintézményi bontásban kérjük megadni! Amennyiben egy többcélú intézmény keretein belül zajlik a gyermekek, tanulók óvodai, iskolai nevelése, oktatása, külön sorban kell nevesíteni az óvodai és az iskolai intézményegységet.
Figyelem! Az igényelt támogatás összege tartalmazza a munkaadókat terhelő járulékokat is.

Az intézmény neve,
OM azonosítója

Székhely, tagintézmény megnevezése

Székhely,
tagintézmény címe

Oktatási forma
(Ó: óvoda esetén;
I: iskola esetén)

Igényelt támogatás
az adott székhelyen, tagintézményben

Intézmény 1

Székhely

 

 

Ft

 

Tagintézmény 1

 

 

Ft

Intézmény 2

Székhely

 

 

Ft

 

Tagintézmény 1

 

 

Ft

Intézmény 3

Székhely

 

 

Ft

 

Tagintézmény 1

 

 

Ft

A kiegészítő illetmény kifizetésére igényelt összesen fenntartói összeg:     Ft


Az adatlapot a fenntartó tölti ki, az adatok valódiságáért a fenntartó felel!

Dátum:

P. H.

..............................................
fenntartó

4. számú melléklet az 5/2010. (I. 29.) OKM rendelethez


Képesség-kibontakoztató, integrációs támogatás felhasználásának kerete általános iskolai székhely, tagintézmény esetén:

KÖTELEZŐEN MEGVALÓSÍTANDÓ TEVÉKENYSÉGEK

Minimum 60%-ot erre a célra kell fordítani.

1. Az IPR bevezetésével, alkalmazásával kapcsolatos szolgáltatások

IPR alapú fejlesztéshez kapcsolódó akkreditált és nem akkreditált továbbképzés, felkészítések, tréningek, illetőleg az ezekhez kapcsolódó mentorálás. IPR továbbképzés, továbbképzések, felkészítések, tréningek, illetőleg az ezekhez kapcsolódó mentorálás. Integrációs módszertani, előítélet-kezelő, konfliktus-kezelő tréningek, óvoda-iskola átmenet tréning, IPR-alapú coaching, szupervízió igénybevétele (szervezési, lebonyolítási költségek, megbízási szerződések költsége).

IPR alapú komplex intézményfejlesztési, minőségbiztosítási, mérés-értékelési, tanügy-igazgatási, jogi szolgáltatás (pedagógiai módszertani, jogi szaktanácsadás megbízási szerződések költsége).

Hospitációs napok megrendezése, illetőleg hospitálás más intézményben (szervezési, lebonyolítási költségek, megbízási szerződések költsége).

Amennyiben más forrásból (TÁMOP, TIOP) az intézmény hasonló célra támogatásban nem részesült.

2. Szociális hátrányok enyhítése

A szociális hátrányok enyhítése a programban részt vevő tanulók részére az iskolai programokhoz kacsolódóan (tanszerek, könyv, hangszerek, játék, ruházat, cipő, sporteszközök egyéni használatra; osztálykiránduláson, erdei táborban, sportfoglalkozáson való részvétel biztosítása; szükség esetén helyi és helyközi utazási bérletek megvásárlása).

3. Együttműködések – partneri kapcsolatok erősítése

Az IPR alkalmazását támogató az iskolán kívüli partneri kapcsolatok erősítése tanórán kívüli, szabadidős tevékenységek, programok szervezésével legalább egy – nem az iskola érdekeltségébe tartozó – civil szervezet, kisebbségi önkormányzat, sportegyesület stb., valamint a felkészítésbe bevont tanulók szüleinek részvételével (szervezési, lebonyolítási költségek, megbízási szerződések költsége).

4. Szaktanácsadás, folyamat-tanácsadás – maximum bruttó 8%, de legfeljebb 250 E Ft

IPR szaktanácsadói szolgáltatás, IPR alapú intézmény fejlesztés támogatása, folyamat-tanácsadás a tanév során több alkalommal, a tanév végi intézményi önértékelés felülvizsgálata.

NEM KÖTELEZŐEN MEGVALÓSÍTANDÓ TEVÉKENYSÉGEK

Maximum 40%-ot lehet erre a célra fordítani.

5. Pályaorientációs programok, a továbbtanulást elősegítő tevékenységek

Elsősorban tanórán kívüli, a partneri szektort, külső szakértőket is bevonó, patrónusi, mentori, tutori rendszer az iskolán kívüli kezdeményezésekre építő rendszeres programok támogatása.

6. Pedagógiai szakszolgáltatások és egyéb pedagógiai szolgáltatások igénybevétele

A felkészítésben részt vevő tanulók számára igényeiknek megfelelően, a kötelezően biztosított szolgáltatásokon túl pedagógiai szakszolgáltatás, a nevelési tanácsadás keretében nyújtott egyéb szolgáltatás (pl. gyógytestnevelő, pszichológus, az SNI prevenció érdekében fejlesztő pedagógus stb.) biztosítása.

7. A tanulók által közvetlenül használt, az IPR megvalósítását segítő fejlesztő eszközök beszerzése

A fejlesztést segítő eszközök beszerzése (társasjáték, logikai, készségfejlesztő, finom motorikát, térlátást fejlesztő, segítő eszközök stb.).

Amennyiben más forrásból (TÁMOP, TIOP, ROP) az intézmény hasonló célra támogatásban nem részesült.

8. A pedagógusok tanórai tevékenységéhez, IPR módszertan megvalósításához szükséges eszközök beszerzése

A tanórai pedagógiai feladatok ellátásához szükséges kis értékű eszközök, segédanyagok, alapanyagok beszerzése.

Amennyiben más forrásból (TÁMOP, TIOP, ROP) az intézmény hasonló célra támogatásban nem részesült.

9. Tanulóbarát osztályterem kialakítása

Elsősorban a kooperatív, differenciált tanulásszervezéshez szükséges feltételek kialakítása, amennyiben más forrásból (TÁMOP, TIOP, ROP) az intézmény hasonló célra támogatásban nem részesült. Nem használható fel elemi infrastruktúra-fejlesztésre, korszerűsítésre (fűtés, világítás, festés, parkettázás), akadálymentesítésre és kapacitásbővítésre.

10. Kulturális rendezvényekre jutás támogatása

A programban részt vevő tanulók részére kulturális rendezvényeken való részvétel, belépők biztosítása, utazás költsége.

11. Szakmai, tartalmi fejlesztés

Az IPR-hez kapcsolódó szakkönyvek, segédanyagok vásárlása, konferencián, szakmai fórumon való részvétel, utazási és egyéb költségek.

12. Projektnap

Az IPR-hez kapcsolódó intézményi vagy kistérségi szintű projekt megvalósítása, eszközök beszerzése, szolgáltatások, előadók felkérése.


Óvodai fejlesztő program támogatás felhasználásának kerete óvodai székhely, tagintézmény esetén:

KÖTELEZŐEN MEGVALÓSÍTANDÓ TEVÉKENYSÉGEK

Minimum 60%-ot erre a célra kell fordítani.

1. Az IPR bevezetésével, alkalmazásával kapcsolatos szolgáltatások megrendelése

IPR alapú fejlesztéshez kapcsolódó akkreditált és nem akkreditált továbbképzés, felkészítések, tréningek, illetőleg az ezekhez kapcsolódó mentorálás. Integrációs módszertani, előítélet-kezelő, konfliktus-kezelő tréningek, óvoda-iskola átmenet tréning. IPR alapú coaching, szupervízió igénybevétele (szervezési, lebonyolítási költségek, megbízási szerződések költsége).

IPR alapú komplex intézményfejlesztési, minőségbiztosítási, mérés-értékelési, tanügy-igazgatási, jogi szolgáltatás (pedagógiai módszertani, jogi szaktanácsadás, megbízási szerződések költsége).

Hospitációs napok megrendezése, illetőleg hospitálás más intézményben (szervezési, lebonyolítási költségek, megbízási szerződések költsége).

Amennyiben más forrásból (TÁMOP, TIOP) az intézmény hasonló célra támogatásban nem részesült.

2. Szociális hátrányok enyhítése

A szociális hátrányok enyhítése a programban részt vevő gyermekek részére az óvodai programokhoz kacsolódóan (mesekönyv, hangszerek, játék, ruházat, cipő, sporteszközök egyéni használatra; kiránduláson, táborban, sportfoglalkozáson való részvétel biztosítása; szükség esetén helyi és helyközi utazási bérletek megvásárlása).

3. Együttműködések – partneri kapcsolatok erősítése

Az IPR alkalmazását támogató partnerségi kapcsolatok erősítése szabadidős tevékenységek, programok szervezésével (farsang, táncház, egészségnap stb.) legalább egy civil szervezet, kisebbségi önkormányzat, sportegyesület stb., valamint a programban részt vevő gyermekek szüleinek részvételével (szervezési, lebonyolítási költségek, megbízási szerződések költsége).

4. Szaktanácsadás, folyamat-tanácsadás – maximum bruttó 8%, de legfeljebb 250 E Ft

IPR szaktanácsadói szolgáltatás, IPR alapú intézmény fejlesztés támogatása, folyamat-tanácsadás a nevelési év során több alkalommal, a nevelési év végén az intézményi önértékelés felülvizsgálata.

NEM KÖTELEZŐEN MEGVALÓSÍTANDÓ TEVÉKENYSÉGEK

Maximum 40%-ot lehet erre a célra fordítani.

5. Pedagógiai szakszolgáltatások és egyéb pedagógiai szolgáltatások igénybevétele

A programban részt vevő gyermekek számára igényeiknek megfelelően, a kötelezően biztosított szolgáltatásokon túl pedagógiai szakszolgáltatás, a nevelési tanácsadás keretében nyújtott egyéb szolgáltatás (pl. gyógytestnevelő, pszichológus, az SNI prevenció érdekében fejlesztő pedagógus stb.) biztosítása.

6. A gyermekek által közvetlenül használt, az IPR megvalósítását segítő fejlesztő eszközök beszerzése

A fejlesztést segítő eszközök beszerzése (társasjáték, logikai, készségfejlesztő, finom motorikát, nagymozgást, térlátást fejlesztő, segítő eszközök stb.).

Amennyiben más forrásból (TÁMOP, TIOP, ROP) az intézmény hasonló célra támogatásban nem részesült.

7. A pedagógusok tanórai tevékenységéhez, IPR módszertan megvalósításához szükséges eszközök beszerzése

A tanórai pedagógiai feladatok ellátásához szükséges kis értékű eszközök, segédanyagok, alapanyagok beszerzése.

Amennyiben más forrásból (TÁMOP, TIOP, ROP) az intézmény hasonló célra támogatásban nem részesült.

8. Gyermekbarát csoportszoba kialakítása

Elsősorban a kooperatív módszerek alkalmazásához szükséges feltételek kialakítása, amennyiben más forrásból (TÁMOP, TIOP, ROP) az intézmény hasonló célra támogatásban nem részesült. Nem használható fel elemi infrastruktúra-fejlesztésre, korszerűsítésre (fűtés, világítás, festés, parkettázás), akadálymentesítésre és kapacitásbővítésre.

9. Kulturális rendezvényekre jutás támogatása

A programban részt vevő gyermekek részére kulturális rendezvényeken való részvétel, belépők biztosítása, utazás költsége.

10. Szakmai, tartalmi fejlesztés

Az IPR-hez kapcsolódó szakkönyvek, segédanyagok vásárlása, konferencián, szakmai fórumon való részvétel, utazási és egyéb költségek.

11. Projektnap

Az IPR-hez kapcsolódó intézményi vagy kistérségi szintű projekt megvalósítása, eszközök beszerzése, szolgáltatások, előadók felkérése.


Képesség-kibontakoztató, integrációs támogatás felhasználásának kerete gimnáziumi, szakközépiskolai, szakiskolai székhely, tagintézmény esetén:

KÖTELEZŐEN MEGVALÓSÍTANDÓ TEVÉKENYSÉGEK

Minimum 80%-ot erre a célra kell fordítani.

1. A programmal kapcsolatos kiegészítő pedagógiai tevékenység, humánerőforrás biztosítása, IPR menedzsment működtetése

IPR menedzsment működtetése, IPR alapú intézményfejlesztés megvalósítása, az iskola környezetével való kapcsolatépítés, kapcsolattartás (megbízási szerződések költsége az adott intézményben dolgozó szakemberek részére).

Egyéni fejlesztési tervek készítése a felkészítésben részt vevő tanulók vonatkozásában, egyéni tanulási útvonalak megvalósításának támogatása, a tanulók teljesítményének értékelése (megbízási szerződések költsége az adott intézményben dolgozó szakemberek részére).

Módszertani adaptációt segítő munkacsoport működtetése. A módszertani elemek (kiemelten az integrációt segítő módszertani elemek, pl. differenciálás, kooperatív tanulás, projektpedagógia, drámapedagógia – valamint a multikulturális oktatás horizontális bevezetése) adaptációját elősegítő munkacsoport működtetése (megbízási szerződések költsége az adott intézményben dolgozó szakemberek részére).

2. Az IPR bevezetésével, alkalmazásával kapcsolatos szolgáltatások megrendelése

IPR alapú fejlesztéshez kapcsolódó akkreditált és nem akkreditált továbbképzés, felkészítések, tréningek, illetőleg az ezekhez kapcsolódó mentorálás. Integrációs módszertani, előítélet-kezelő, konfliktus-kezelő tréningek, óvoda-iskola átmenet tréning. IPR alapú coaching, szupervízió igénybevétele (szervezési, lebonyolítási költségek, megbízási szerződések költsége).

IPR-alapú komplex intézményfejlesztési, minőségbiztosítási, mérés-értékelési, tanügy-igazgatási, jogi szolgáltatás (pedagógiai módszertani, jogi szaktanácsadás, megbízási szerződések költsége).

Hospitációs napok megrendezése, illetőleg hospitálás más intézményben (szervezési, lebonyolítási költségek, megbízási szerződések költsége).

Amennyiben más forrásból (TÁMOP, TIOP) az intézmény hasonló célra támogatásban nem részesült.

3. Szociális hátrányok enyhítése

A szociális hátrányok enyhítése a programban részt vevő tanulók részére az iskolai programokhoz kapcsolódóan (tanszerek, könyv, hangszerek, játék, ruházat, cipő, sporteszközök egyéni használatra; osztálykiránduláson, erdei táborban, sportfoglalkozáson való részvétel biztosítása; szükség esetén helyi és helyközi utazási bérletek megvásárlása).

4. Szaktanácsadás, folyamat-tanácsadás – maximum bruttó 8%, de legfeljebb 250 E Ft

IPR szaktanácsadói szolgáltatás, IPR alapú intézmény fejlesztés támogatása, folyamat-tanácsadás a tanév során több alkalommal, a tanév végi intézményi önértékelés felülvizsgálata.

NEM KÖTELEZŐEN MEGVALÓSÍTANDÓ TEVÉKENYSÉGEK

Maximum 20%-ot lehet erre a célra fordítani.

5. Pedagógiai szakszolgáltatások és egyéb pedagógiai szolgáltatások igénybevétele

A felkészítésben részt vevő tanulók számára igényeiknek megfelelően, a kötelezően biztosított szolgáltatásokon túl pedagógiai szakszolgáltatás, a nevelési tanácsadás keretében nyújtott egyéb szolgáltatás (pl. gyógytestnevelő, pszichológus, az SNI prevenció érdekében fejlesztő pedagógus stb.) biztosítása.

6. A tanulók által közvetlenül használt, az IPR megvalósítását segítő fejlesztő eszközök beszerzése

A fejlesztést segítő eszközök beszerzése (társasjáték, logikai, készségfejlesztő, finom motorikát, térlátást fejlesztő, segítő eszközök stb.).

Amennyiben más forrásból (TÁMOP, TIOP, ROP) az intézmény hasonló célra támogatásban nem részesült.

7. A pedagógusok tanórai tevékenységéhez, IPR módszertan megvalósításához szükséges eszközök beszerzése

A tanórai pedagógiai feladatok ellátásához szükséges kis értékű eszközök, segédanyagok, alapanyagok beszerzése.

Amennyiben más forrásból (TÁMOP, TIOP, ROP) az intézmény hasonló célra támogatásban nem részesült.

8. Tanulóbarát osztályterem kialakítása

Elsősorban a kooperatív, differenciált tanulásszervezéshez szükséges feltételek kialakítása, amennyiben más forrásból (TÁMOP, TIOP, ROP) az intézmény hasonló célra támogatásban nem részesült. Nem használható fel elemi infrastruktúra-fejlesztésre, korszerűsítésre (fűtés, világítás, festés, parkettázás), akadálymentesítésre és kapacitásbővítésre.

9. Szakmai, tartalmi fejlesztés

Az IPR-hez kapcsolódó szakkönyvek, segédanyagok vásárlása, konferencián, szakmai fórumon való részvétel, utazási és egyéb költségek.

10. Projektnap

Az IPR-hez kapcsolódó intézményi vagy kistérségi szintű projekt megvalósítása, eszközök beszerzése, szolgáltatások, előadók felkérése.

5. számú melléklet az 5/2010. (I. 29.) OKM rendelethez


Beküldendő az adott jogcímhez kapcsolódó további mellékletekkel egy eredeti és két másolati példányban
postai úton: 2010. június 10-ig
a)    a helyi önkormányzatok esetén: az Igazgatósághoz
b)    közoktatási humánszolgáltatók és központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények esetén:
az OKM Támogatáskezelő részére
1055 Bp., Bihari János u. 5.
Borítékra írják rá: „Esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések támogatása 2010/2011. nevelési év, tanév”
Kitöltendő az elektronikus igénylés az a) és b) fenntartók esetén
Az adatlap elérhető: http://www.okmt.hu/elektronikus_igenyles

FENNTARTÓI ADATLAP

Megye:

Fenntartó neve:

 

Címe:

Polgármester/képviselő neve:

 

Fenntartó típusa*:

 

Adószám: ⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜

 

KSH-kód: ⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜

 

PIR tözsszám (költségvetési szerv esetében):

 

ÁHT azonosító (költségvetési szerv esetében):

 

A számlavezető bank neve:

Bankszámlaszám: ⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜ – ⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜ – ⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜

 

 

Kapcsolattartó neve:

Kapcsolattartó e-mail címe:

 

 

Kapcsolattartó telefonszáma:

Kapcsolattartó faxszáma:

 

* Kérjük a megfelelő betűjelet beírni! Ö: önkormányzati, N: nem állami, nem önkormányzati

 

 

A közoktatási humánszolgáltatókra vonatkozó további adatok:

Nyilvántartási száma (cégkivonat száma, vagy a cégbírósági/bírósági végzés száma, ha van)*:


* Nem állami, nem önkormányzati fenntartó esetén kérjük kitölteni!

Dátum:

P. H.

,................................................................
fenntartó képviselője

A kitöltött adatlaphoz mellékelni kell:
a)    az 5. a. számú melléklet szerinti nyilatkozatot
b)    az 5. b. számú melléklet szerinti nyilatkozatot
c)    az 5. c. számú melléklet szerinti nyilatkozatot

5. a. számú melléklet az 5/2010. (I. 29.) OKM rendelethez


Fenntartói Nyilatkozat
– a rendezett munkaügyi kapcsolatokról és köztartozásokról –

Fenntartó megnevezése, címe:


Képviselőjének neve (aláírásra jogosult személy):


Alulírott, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy általam képviselt intézmény az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15. §-a értelmében rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik.

Kijelentem továbbá, hogy az intézménynek lejárt köztartozása nincs.

Dátum:

P. H.

....................................................................
képviselő aláírása

5. b. számú melléklet az 5/2010. (I. 29.) OKM rendelethez


Fenntartói Nyilatkozat
– a rendezett munkaügyi kapcsolatokról és köztartozásokról –

Fenntartó megnevezése, címe:


Képviselőjének neve (aláírásra jogosult személy):


Alulírott, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy általam képviselt intézmény az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15. §-a értelmében rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik.

Kijelentem továbbá, hogy az intézménynek lejárt köztartozása nincs.

Dátum:

P. H.

....................................................................
képviselő aláírása

5. c. számú melléklet az 5/2010. (I. 29.) OKM rendelethez


Fenntartói Nyilatkozat
– az esélyegyenlőségi intézkedésekkel kapcsolatosan – önkormányzati, közoktatási humánszolgáltatók, fővárosi, megyei fenntartású, illetve önkormányzati társulások által fenntartott nevelési-oktatási intézmények esetén

(A megfelelő helyen kérjük kitölteni!)

Fenntartó megnevezése, címe:

 

 


Alulírott ......................................................................................................................................................... polgármester/a fent nevezett önkormányzati társulás elnöke büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a település képviselő-testülete/a társulási tanács elfogadta a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 105. § (1) bekezdése szerinti önkormányzati intézkedési tervet/intézkedési tervet és az önkormányzati minőségirányítási programot/minőségirányítási programot, ebben meghatározva a gyermekek, tanulók esélyegyenlőségét szolgáló intézkedéseket, a gyermek- és ifjúságvédelem és a közoktatás kapcsolatát. Nyilatkozom továbbá arról, hogy az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések az óvodai nevelési programba, illetve iskolai pedagógiai programba történő beépítése azok jóváhagyásával kapcsolatos eljárás során megvizsgálásra került.*
Alulírott .......................................................................................................... a közoktatási humánszolgáltató képviseletében eljárva büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy a pályázat keretében érintett közoktatási intézmények nevelési programja/pedagógiai programja tartalmazza az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedéseket.**

Dátum:

P. H.

.................................................................................................
polgármester/a társulási tanács elnöke/
a közoktatási humánszolgáltató képviseletében
eljáró személy aláírása







* Kitöltendő önkormányzati, fővárosi, megyei fenntartású, illetve önkormányzati társulások által fenntartott nevelési-oktatási intézmények esetén.
** Kitöltendő közoktatási humánszolgáltató által fenntartott nevelési-oktatási intézmények esetén.

6. számú melléklet az 5/2010. (I. 29.) OKM rendelethez


Fenntartói adatlap képesség-kibontakoztató, integrációs támogatás esetén általános iskolák,
általános iskolai intézményegységek részére

A táblázatot csak akkor kell kitölteni, ha az igénylés körében érintett településen az adott intézményfenntartó több általános iskolát, vagy az adott általános iskolához tartozó több intézményt, tagintézményt működtet! A táblázatban az ezen településen működő intézményeknek kell szerepelniük, az összes intézmény, tagintézmény adatainak megadásával.

Beküldendő 2 eredeti példányban postai úton 2010. június 10-ig.
a)    a helyi önkormányzatok esetén: az Igazgatósághoz ,
b)    nem állami, nem önkormányzat, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények fenntartói esetén: az OKM Támogatáskezelő részére 1055 Bp. Bihari János u. 5. címre.
Borítékra írják rá: „Esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések támogatása 2010/2011. nevelési év, tanév”
Kitöltendő az elektronikus igénylés az a) és b) fenntartók esetén
Az adatlap elérhető: http://www.okmt.hu/elektronikus_igenyles

Intézmény neve,
OM azonosítója

Székhely,
vagy tagintézmény neve

Székhely,
vagy tagintézmény települése

Székhely,
vagy tagintézmény címe

Székhely,
vagy tagintézmény típusa*

Igényel a székhelyre,
vagy a tagintézményre
támogatást

A székhely,
vagy tagintézmény becsült tanulói összlétszáma a 2009/2010-es tanévben

HHH tanulók becsült létszáma a székhelyen, a tagintéz-
ményben a 2009/2010-es tanévben

HHH tanulók aránya a székhelyen, a tagintéz-
ményben a 2009/2010-es tanévben

 

 

 

 

 

igen/nem**

 

 

 

 

 

 

 

 

igen/nem**

 

 

 

 

 

 

 

 

igen/nem**

 

 

 


* A: általános iskola 1–8 évfolyam; B: általános iskola alsó tagozat (1–4 évfolyam); C: általános iskola felső tagozat (5–8. évfolyam); D: egyéb: az évfolyamok felsorolásával
** A megfelelőt kérjük aláhúzni!

Figyelem! Kitöltéskor az adatokat többcélú intézmény esetén az általános iskolás korú tanulókra tekintettel kell megadni!

A fenntartó képviselőjeként kijelentem, hogy a településen (fővárosi kerületben) működő általános iskolákban a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók iskolán belüli aránya és a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók települési aránya közötti eltérés nem haladja meg a huszonöt százalékpontot egyik általános iskola tekintetében sem [MKM rendelet 39/D. § (9) bekezdés c) pont alapján].
A fenntartó képviselőjeként kijelentem továbbá, hogy az igényléssel érintett általános iskolában amennyiben van összevont osztály, úgy az MKM rendelet 39/D. § (9) bekezdés b) pontjában foglalt feltételeknek megfelel.

Az adatlapot a fenntartó tölti ki, az adatok valódiságáért a fenntartó felel!

Dátum:

P. H.

..................................................................
fenntartó képviselője

7. a. számú melléklet az 5/2010. (I. 29.) OKM rendelethez


Intézményi, tagintézményi adatlap képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés szervezéséhez igényelhető támogatás esetén általános iskolák, gimnáziumok, szakközépiskolák, szakiskolák részére

A mellékletet csak az igénylés körében érintett intézményre, tagintézményre kell kitölteni!
Beküldendő 2 eredeti példányban postai úton 2010. június 10-ig.
a)    a helyi önkormányzatok esetén: az Igazgatósághoz,
b)    nem állami, nem önkormányzat, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények fenntartói esetén: az OKM Támogatáskezelő részére 1055 Bp., Bihari János u. 5. címre.
Borítékra írják rá: „Esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések támogatása 2010/2011. nevelési év, tanév”
Az adatlap elérhető: http://www.okmt.hu/elektronikus_igenyles

AZ IGÉNYLÉS KÖRÉBEN ÉRINTETT INTÉZMÉNYRE, TAGINTÉZMÉNYRE VONATKOZÓ ADATOK

Az intézmény neve:

 

OM azonosító:

 

A székhely/tagintézmény neve:

 

A székhely/tagintézmény címe:

 

Telefon, e-mail cím:

 

A székhely/tagintézmény igénybe vette a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés után járó támogatást a 2009/2010-es tanévben?

igen/nem*

Tartalmazza-e az intézmény alapító okirata a HHH tanulók képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítését?

igen/nem*

Tartalmazza-e az intézmény pedagógiai programja a HHH tanulók képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítését?

igen/nem*

Amennyiben a székhely / tagintézmény a 2009/2010-es tanévben igényelte a támogatást, kötött-e együttműködési megállapodást az OOIH-val?

igen/nem*

Amennyiben az előző sorban igennel válaszolt, kérjük adja meg az EM sorszámát:

EM/2009/...

HHH tanulói létszám, amelyre igényli a támogatást (a 2009. októberi létszám-statisztikai adatok alapján kell megadni):

 

Hátrányos helyzetű tanulói létszám, amelyre igényli a támogatást (a 2009. októberi létszám-statisztikai adatok alapján kell megadni, mely nem lehet több mint a HHH tanulók 10%-a):

 

Az adott székhely,
tagintézmény
igényeinek felmérése
alapján
a 2010/2011-es
tanévben mely
pedagógiai
szakszolgáltatások
azok, amelyek
esetében
a 2009/2010.
tanévben a fenntartó
által kötelezően
finanszírozott
szakszolgáltatásokhoz
képest többletszolgáltatás
igénybevételére van
szükség?

a 2009/2010. tanévben igénybe vett
a fenntartó által kötelezően finanszírozott
szakszolgáltatások

a 2010/2011. tanévben igénybe veendő többletszolgáltatások

megnevezése

igénybevétel mértéke (alkalom/óra, az adott szolgáltatásban részesülők száma)

megnevezése

igénybevétel tervezett többlete (tervezett alkalom/óra, az adott szolgáltatásban részesülők tervezett száma)

1.

 

1.

 

2.

 

2.

 

* A megfelelőt kérjük aláhúzni!

A táblázat kötelező melléklete az előző táblázatnak, az igénylés körében érintett minden székhelyre, tagintézményre ki kell tölteni. A táblázatban egy osztály egy sort jelent. Minden sorban meg kell adni az adott osztályra vonatkozó adatokat. Az összevont osztályokat egy sorban kell szerepeltetni.

A Székhely/tagintézmény valamennyi évfolyamának, valamennyi osztályaira, vagy csoportjaira vonatkozó adatok

Évfolyamok száma az adott intézményben, tagintézményben:

Évfolyamok megjelölése
(1.–12.)

Osztály neve, megjelölése
(„a” „b” stb.)

Az osztály típusa
N: normál
Gy: gyógypedagógiai

Az osztály típusa:
Á: általános iskolai,
G: gimnáziumi,
Sz: szakiskolai,
Szk: szakközépiskolai

Oktatásszervezési típus:
F: felmenő rendszer,
M: minden
évfolyamon minden osztályban*

Tanulók becsült létszáma a 2010/2011-es tanévben
(fő)

HHH tanulók becsült létszáma a 2010/2011-es tanévben
(fő)

HHH tanulók aránya a 2010/2011-es tanévben

HHH tanulók létszáma,
akikre igényli a támogatást

Hátrányos helyzetű tanulók létszáma,
akikre igényli a támogatást**

Össz. létszám,
akikre igényli a támogatást

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


* Az F betűt azon osztályoknál kell beírni, ahol felmenő rendszerben vezetik be a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítést. A programot vagy minden osztályban minden évfolyamon meg kell szervezni, vagy felmenő rendszer szerint lehet bevezetni.
** Általános iskola esetén a hátrányos helyzetű tanulók után is lehet igényelni támogatást a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/D. § (6) bekezdésében foglaltak szerint.

Az adatlapot a fenntartó és az intézményvezető tölti ki, az adatok valódiságáért a fenntartó felel! A fenntartó az adatlap kitöltésével, annak megküldésével tudomásul veszi, hogy amennyiben az elektronikusan rögzített és a postai úton eljuttatott igénylések egymástól eltérőek, vagy csak postai úton kerül az igénylés benyújtására, a támogatás iránti igény elutasításra kerül.

Dátum:

P. H.

..................................................................................
intézményvezető

P. H.

..................................................................................
fenntartó

7. b. számú melléklet az 5/2010. (I. 29.) OKM rendelethez


Iskolai intézményi, tagintézményi adatbejelentő a 2010. október havi statisztikai létszám alapján

Kitöltendő a 2010. október havi statisztikai létszám lejelentésével egyidőben, 2010. október 15-ig. Csak elektronikusan kell kitölteni és benyújtani. Az adatlap elérhető: http://www.okmt.hu/elektronikus_igenyles.

Fenntartó neve:
Fenntartó címe:
KSH kód (önkormányzati fenntartók esetében):

AZ IGÉNYLÉS KÖRÉBEN ÉRINTETT INTÉZMÉNYRE, TAGINTÉZMÉNYRE VONATKOZÓ ADATOK
Kérjük minden tagintézményre kitölteni, amelyre vonatkozóan támogatásra vált jogosulttá!

Intézmény megnevezése és típusa (általános iskola, gimnázium,
szakközépiskola, szakiskola)*:

 

Intézmény OM azonosítója*:

 

Intézmény címe*:

 

Telefon, e-mail cím*:

 

Támogatásban részesült székhely, tagintézmény neve*:

 

Támogatásban részesült székhely, tagintézmény címe*:

 

Össz. létszámadat (2010. október havi statisztikai létszám szerint):

 

HHH tanulók száma (a 2010. október havi statisztikai létszám szerint):

 

A programban részt vevő HHH tanulók száma az adott székhelyen, tagintézményben (a 2010. október havi statisztikai létszám alapján kell megadni):

 

A programban részt vevő hátrányos helyzetű tanulók száma az adott székhelyen, tagintézményben (Általános iskola esetén a hátrányos helyzetű tanulók után is lehet igényelni támogatást a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/D. § (6) bekezdésében foglaltak szerint):

 


* Amennyiben intézményátszervezésre, fenntartóváltásra került sor az elektronikus pályáztatási felületen az igényléskor megadott adatok kiválasztása után a cellák tartalma módosítható.

Az adatlapot a fenntartó és az intézményvezető tölti ki, az adatok valódiságáért a fenntartó felel!

Dátum:

P. H.

...........................................................
intézményvezető



P. H.

...........................................................
fenntartó

8. a. számú melléklet az 5/2010. (I. 29.) OKM rendelethez


Intézményi, tagintézményi adatlap óvodai fejlesztő program szervezéséhez igényelhető támogatás esetén

A mellékletet az igénylés körében érintett intézményre, tagintézményre kell kitölteni!

Beküldendő 2 eredeti példányban postai úton 2010. június 10-ig
a)    a helyi önkormányzatok esetén: az Igazgatósághoz,
b)    nem állami, nem önkormányzati, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények fenntartói esetén: az OKM Támogatáskezelő részére, 1055 Bp., Bihari János u. 5. címre.
Kérjük, a borítékra írják rá: „Esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések támogatása 2010/2011. nevelési év, tanév”
Az adatlap elérhető: http://www.okmt.hu/elektronikus_igenyles

AZ IGÉNYLÉS KÖRÉBEN ÉRINTETT INTÉZMÉNYRE, TAGINTÉZMÉNYEIRE VONATKOZÓ ADATOK
Kérjük minden tagintézményre kitölteni, amely esetében támogatást igényel!

Az intézmény (óvodai intézményegységet működtető közoktatási intézmény) neve:

 

OM azonosító:

 

székhely/tagintézmény neve:

 

székhely/tagintézmény címe:

 

telefon, email cím:

 

Tartalmazza-e az intézmény alapító okirata a HHH gyermekek óvodai fejlesztő programját?

igen/nem*

Tartalmazza-e az intézmény nevelési programja a HHH gyermekek óvodai fejlesztő programjára vonatkozó részleteket?

igen/nem*

A székhely, tagintézmény igénybe vette-e az óvodai fejlesztő program után járó támogatást a 2009/2010-es nevelési évben?

igen/nem*

Amennyiben az előző sorban igennel válaszolt, kérjük adja meg az EM sorszámát:

EM/ 2009/

Az adott székhely,
tagintézmény
igényeinek felmérése
alapján
a 2010/2011-es
nevelési évben mely
pedagógiai
szakszolgáltatások
azok, amelyek
esetében
a 2009/2010. nevelési
évben a fenntartó
által kötelezően finanszírozott szakszolgáltatások-
hoz képest többletszolgáltatás igénybevételére van szükség?

a 2009/2010. nevelési évben igénybe vett a fenntartó által kötelezően finanszírozott szakszolgáltatások

a 2010/2011. nevelési évben
igénybe veendő többletszolgáltatások

megnevezése

igénybevétel mértéke (alkalom/óra, az adott szolgáltatásban részesülők száma)

megnevezése

igénybevétel tervezett többlete (tervezett alkalom/óra, az adott szolgáltatásban része
sülők tervezett száma)

1.

 

1.

 

2.

 

2.

 

* A megfelelőt kérjük aláhúzni!

FIGYELEM! A következő sorok arra a székhelyre, tagintézményre vonatkoznak, amelyre támogatást igényel!

férőhelyek száma:

 

óvodások becsült száma a 2010/2011-es nevelési évben:

 

HHH óvodások becsült száma a 2010/2011-es nevelési évben:

 

3 éves HHH gyermekek becsült száma a körzetben a 2010/2011-es nevelési évben**:

 

3 éves HHH óvodások becsült száma a 2010/2011-es nevelési évben**:

 

4 éves HHH gyermekek becsült száma a körzetben a 2010/2011-es nevelési évben**:

 

4 éves HHH óvodások becsült száma a 2010/2011-es nevelési évben**:

 

5 éves HHH gyermekek becsült száma a körzetben a 2010/2011-es nevelési évben**:

 

5 éves HHH óvodások becsült száma a 2010/2011-es nevelési évben**:

 

6 éves HHH gyermekek becsült száma a körzetben a 2010/2011-es nevelési évben**:

 

6 éves HHH óvodások becsült száma a 2010/2011-es nevelési évben**:

 

7 éves HHH gyermekek becsült száma a körzetben a 2010/2011-es nevelési évben**:

 

7 éves HHH óvodások becsült száma a 2010/2011-es nevelési évben**:

 

HHH gyermekek létszáma, amelyre igényli a támogatást (a 2009. októberi létszám-statisztikai adatok alapján kell megadni):

 

** Az adott életkort a 2010. december 31-ig betöltött életkor alapján kell figyelembe venni.

Az intézmény képviselőjeként kijelentem, hogy az igényléssel érintett óvodai intézményben, tagintézményben nincs 25%-nál nagyobb eltérés a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek arányában az egymásnak megfelelő korcsoportokra vonatkozóan a csoportok között. Ez a feltétel fennáll a vegyes csoportokra vonatkozóan is (MKM rendelet 39/E. § (8) bekezdés).
Az adatlapot a fenntartó és az intézményvezető tölti ki, az adatok valódiságáért a fenntartó felel! A fenntartó az adatlap kitöltésével, annak megküldésével tudomásul veszi, hogy amennyiben az elektronikusan rögzített és a postai úton eljuttatott igénylések egymástól eltérőek, vagy csak postai úton kerül az igénylés benyújtásra, a támogatás iránti igény elutasításra kerül.

Dátum:

P. H.

...........................................................
intézményvezető


P. H.

...........................................................
fenntartó

8. b. számú melléklet az 5/2010. (I. 29.) OKM rendelethez


Óvodai intézményi, tagintézményi adatbejelentő a 2010. október havi statisztikai létszám
alapján

Kitöltendő a 2010. október havi statisztikai létszám lejelentésével egy időben, 2010. október 15-ig. Csak elektronikusan kell kitölteni és benyújtani. Az adatlap elérhető: http://www.okmt.hu/elektronikus_igenyles.

Fenntartó neve:
Fenntartó címe:
KSH kód (önkormányzati fenntartók esetében):

AZ IGÉNYLÉS KÖRÉBEN ÉRINTETT INTÉZMÉNYRE, TAGINTÉZMÉNYRE VONATKOZÓ ADATOK
Kérjük minden tagintézményre kitölteni, amelyre vonatkozóan támogatásra vált jogosulttá!

Intézmény megnevezése*:

 

Intézmény OM azonosítója*:

 

Intézmény címe*:

 

Telefon, email cím*:

 

Támogatásban részesült székhely, tagintézmény neve*:

 

Támogatásban részesült székhely, tagintézmény címe*:

 

Össz. létszámadat (a 2010. október havi statisztikai létszám szerint):

 

HHH gyermekek száma (a 2010. október havi statisztikai létszám szerint kell megadni):

 

A programban részt vevő HHH gyermekek száma az adott székhelyen, tagintézményben (a 2010. október havi statisztikai létszám szerint kell megadni):

 

* Amennyiben intézményátszervezésre, fenntartóváltásra került sor az elektronikus pályáztatási felületen az igényléskor megadott adatok kiválasztása után a cellák tartalma módosítható.

Az adatlapot a fenntartó és az intézményvezető tölti ki, az adatok valódiságáért a fenntartó felel!

Dátum:

P. H.

...........................................................
intézményvezető


P. H.

...........................................................
fenntartó

9. számú melléklet az 5/2010. (I. 29.) OKM rendelethez


Vállalások képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés szervezése esetén

– az IPR megvalósítására vonatkozó cselekvési ütemterv elkészítése
– az IPR alkalmazása kapcsán az adott tanévre vonatkozó célkitűzések megfogalmazása, konkrét tevékenységek beazonosítása, elvárt eredmények kitűzése
– a 2010/2011-es tanévben a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítést támogató pedagógiai, módszertani képzettséggel rendelkező pedagógusok száma, aránya
– a 2010/2011-es tanévben a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés megvalósításával kapcsolatosan működtetni kívánt munkacsoportok ismertetése
– a 2010/2011-es tanévben a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés megvalósításával kapcsolatosan létrehozott munkacsoportokban részt vevő pedagógusok száma
– óvoda–iskola átmenetet támogató programok száma a támogatott időszakban
– módszertani adaptációt folytató pedagógusok száma
– pedagógusok hospitálása más intézményekben a támogatott időszakban
– a kooperatív tanulásszervezési módszert alkalmazó pedagógusok aránya a tantestületben
– a differenciáláson alapuló tanítási módszert alkalmazó pedagógusok aránya a tantestületben

Vállalások óvodai fejlesztő program szervezése esetén

– az IPR megvalósítására vonatkozó cselekvési ütemterv elkészítése
– az IPR alkalmazása kapcsán az adott nevelési évre vonatkozó célkitűzések megfogalmazása, konkrét tevékenységek beazonosítása, elvárt eredmények kitűzése
– a 2010/2011-es nevelési év során az óvodai fejlesztő programot támogató pedagógiai, módszertani képzettséggel rendelkező pedagógusok száma, aránya
– a 2010/2011-es nevelési év során az óvodai fejlesztő program megvalósításával kapcsolatosan működtetni kívánt munkacsoportok ismertetése
– a 2010/2011-es nevelési év során az óvodai fejlesztő program megvalósításával kapcsolatosan létrehozott munkacsoportokban részt vevő pedagógusok száma
– óvoda–iskola átmenetet támogató programok száma a támogatott időszakban
– módszertani adaptációt folytató pedagógusok száma
– pedagógusok hospitálása más intézményekben a támogatott időszakban

10. számú melléklet az 5/2010. (I. 29.) OKM rendelethez


Intézményi, tagintézményi adatlap a kiegészítő illetmény felhasználásának tervezéséhez

A mellékletet az igénylés körében érintett intézményre, tagintézmények esetében tagintézményenként kell kitölteni! Beküldendő 2 eredeti példányban postai úton 2010. június 10-ig!
a)    a helyi önkormányzatok esetén: az Igazgatósághoz,
b)    nem állami, nem önkormányzati, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények fenntartói esetén: az OKM Támogatáskezelő részére, 1055 Bp., Bihari János u. 5. címre.
Kérjük, a borítékra írják rá: „Esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések támogatása 2010/2011. nevelési év, tanév” Az adatlap elérhető: http://www.okmt.hu/elektronikus_igenyles
Intézmény neve, OM azonosítója:
Tagintézmény megnevezése, települése:

A tagintézmény által felhasználható maximális keretösszeg kiszámítása:

Oktatási forma
(Ó: óvoda esetén;
I: iskola esetén)

Összes gyermek, tanuló létszáma 2009. októberi statisztikai adatok alapján

HHH gyermekek, tanulók létszáma a 2009. októberi statisztikai adatok alapján

HHH gyermekek, tanulók, tanulók aránya a székhelyintéz-
ményben, illetve a tagintézmény-
ben

Gyermekenkénti, tanulónkénti támogatás összege a 20. § (2)–(3) bekezdés-
ben meghatározott sávok alapján

Gyermekek, tanulók létszáma, amelyre igényli a támogatást*

Maximális keretösszeg az adott intézményre, tagintézményre vonatkozóan

 

 

 

 

Ft

 

Ft

* A 2009. októberi létszám-statisztikai adatok alapján kell megadni, általános iskola esetén a hátrányos helyzetű tanulók után is lehet igényelni, a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/D. § (6) bekezdésében foglaltak szerint.

A kiegészítő illetmény felhasználásának tervezése:

Sorszám

Pedagógus neve

Pedagógus által a HHH tanulók fejlesztése érdekében ellátandó tevékenységek havi óraszáma

A HHH tanulók fejlesztése érdekében ellátandó tevékenységek (legalább három)*

A pedagógus részére kifizetendő kiegészítő illetmény havi összege**

A pedagógus részére kifizetendő, 4 hónapra számított kiegészítő illetmény összege

A pedagógus részére kifizetendő, 4 hónapra számított kiegészítő illetmény munkaadókat terhelő járulékokkal növelt teljes összege

1.

 

 

 

Ft

Ft

Ft

2.

 

 

 

Ft

Ft

Ft

A kiegészítő illetmény kifizetésére igényelt intézményi, tagintézményi összeg:    Ft***

    *    A 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 15/A. §-ában meghatározott tevékenységek.
    **    A 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 15/A. § (6) bekezdésében meghatározott összegek szerint.
    ***    A pedagógusoknak kifizetni tervezett összeg nem lehet magasabb, mint az intézmény/tagintézmény a fenti táblázatban kiszámított maximális kerete.

Az adatlapot a fenntartó és az intézményvezető tölti ki, az adatok valódiságáért a fenntartó felel!

Dátum:

P. H.

...........................................................
intézményvezető

P. H.

...........................................................
fenntartó

11. számú melléklet az 5/2010. (I. 29.) OKM rendelethez


Fenntartói adatlap kiegészítő illetmény igényléséhez

Beküldendő 2 eredeti példányban postai úton 2010. június 10-ig!
a)    a helyi önkormányzatok esetén: az Igazgatósághoz,
b)    nem állami, nem önkormányzati, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények fenntartói esetén: az OKM Támogatáskezelő részére, 1055 Bp., Bihari János u. 5. címre.
Kérjük, a borítékra írják rá: „Esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések támogatása 2010/2011. nevelési év, tanév”
Az adatlap elérhető: http://www.okmt.hu/elektronikus_igenyles

Fenntartó neve, fenntartó címe:
KSH kód (önkormányzati fenntartók esetében):

A táblázatban szerepelnie kell a fenntartóhoz tartozó az igénylés körében érintett összes intézménynek, tagintézménynek. Az adatokat tagintézményi bontásban kérjük megadni! Amennyiben egy többcélú intézmény keretein belül zajlik a gyermekek, tanulók óvodai, iskolai nevelése, oktatása, külön sorban kell nevesíteni az óvodai és az iskolai intézményegységet.
Figyelem! Az igényelt támogatás összege tartalmazza a munkaadókat terhelő járulékokat is.

Az intézmény neve,
OM azonosítója

Székhely, tagintézmény megnevezése

Székhely, tagintézmény címe

Oktatási forma
(Ó: óvoda esetén;
I: iskola esetén)

Igényelt támogatás
az adott székhelyen, tagintézményben

Intézmény 1

Székhely

 

 

Ft

 

Tagintézmény 1

 

 

Ft

Intézmény 2

Székhely

 

 

Ft

 

Tagintézmény 1

 

 

Ft

Intézmény 3

Székhely

 

 

Ft

 

Tagintézmény 1

 

 

Ft

A kiegészítő illetmény kifizetésére igényelt összesen fenntartói összeg:    Ft


Az adatlapot a fenntartó tölti ki, az adatok valódiságáért a fenntartó felel!

Dátum:


P. H.

...........................................................
fenntartó
1

A rendelet a 29. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette 2011. június 30. napjával.

2

A 15. § (3) bekezdése a 22/2010. (V. 13.) OKM rendelet 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 24. § (3) bekezdése a 22/2010. (V. 13.) OKM rendelet 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére