• Tartalom

5/2010. (I. 28.) FVM rendelet

5/2010. (I. 28.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási rendjére vonatkozó részletes szabályokról szóló 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében a kistérségi közlekedési szolgáltatások fejlesztésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 9/2008. (I. 24.) FVM rendelet módosításáról1

2010.01.29.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) és g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási rendjére vonatkozó részletes szabályokról szóló 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 3. § (7)–(9) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(7) Az ügyfélnek az e rendelet szerinti adatszolgáltatási kötelezettségét elektronikus úton kell teljesítenie. Az elektronikus adatszolgáltatás technikai feltételeit az egyes mezőgazdasági és agrár-vidékfejlesztési támogatások igénybevétele esetén az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendelet 2. § (1)–(4) bekezdései és 3. §-a szabályozzák.
(8) Az ügyfél az adatszolgáltatási kötelezettségének meghatalmazott útján is eleget tehet, ebben az esetben a képviselőt az eljárásra a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) által rendszeresített formanyomtatványon kell meghatalmazni.
(9) Az MVH a monitoring adatszolgáltatás teljesítéséhez Útmutatót készít, amelyet a honlapján közzétesz.”

2. § Az R. 4. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az ügyfél köteles
a) a támogatási határozat jogerőre emelkedését vagy a szerződés megkötését követő év február 1. és március 1. közötti időszakában, – ha a támogatási határozat jogerőre emelkedésére vagy a szerződés megkötésére 2009-ben került sor, akkor 2010. február 15. és március 16. között – az általános gazdálkodási bázisadatokra, illetve a művelet megvalósításának végére a támogatással elérni kívánt eredmények adataira,
b) a művelet megvalósításának időszakában évente február 1. és március 1. között – 2010. évben február 15. és március 16. között – a művelet megvalósításának hatására, annak egyes fázisaiban elért eredményeire, illetve azok változására vonatkozó éves adatokra,
c) a művelet befejezését követően az utolsó kifizetési határozat meghozatalát követő év február 1. és március 1. közötti időszakban – ha a művelet befejezését követően az utolsó kifizetési határozat meghozatalára 2009-ben került sor, 2010. február 15. és március 16. között – a művelet keretében igénybe vett támogatásnak köszönhetően ténylegesen elért eredményekre vonatkozó záró adatokra, és
d) jogszabályban előírt fenntartási kötelezettség, illetve működtetési kötelezettség ideje alatt évente február 1. és március 1. között – 2010. évben február 15. és március 16. között – a fenntartási adatokra
vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni.”

3. § Az R. Melléklete helyébe a Melléklet lép.

4. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében a kistérségi közlekedési szolgáltatások fejlesztésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 9/2008. (I. 24.) FVM rendelet 6. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A támogatási kérelmet 2011-től évente február 1. és március 31. között kell benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) által rendszeresített és az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon. A formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresítenie:
a) áfa-visszaigénylésre vonatkozó adatok,
b) az igényelt támogatásra vonatkozó adatok,
c) a gépjárműre vonatkozó adatok,
d) az elszámolható kiadásokra vonatkozó adatok,
e) a tervezett szolgáltatásokra vonatkozó adatok,
f) az ügyfél nyilatkozata a vonatkozó feltételek megismeréséről és tudomásulvételéről,
g) az ügyfél aláírása.”

5. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti az R. 1. § (2) bekezdésében az „(a továbbiakban: Tv.)” szövegrész, az R. 3. § (10) bekezdése, az R. 5–6. §-a és az R. 7. § (2)–(3) bekezdése.

(3) Ez a rendelet a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

Melléklet az 5/2010. (I. 28.) FVM rendelethez

1. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból közbeszerzési eljárás keretében kötött szerződés alapján a komplex tájékoztatási tevékenység, a gazdálkodói információs szolgálat fenntartására igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) egyedi irodai, illetve kihelyezett tanácsadás időtartamára és az igénybevevőkre (nem, kor) vonatkozó adatok,
b) csoportos tanácsadás időtartamára és az igénybevevőkre (nem, kor) vonatkozó adatok,
c) a támogatás pénzügyi adatai (igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg).
2. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
b) a művelt mezőgazdasági terület kapcsolódása a Gazdaságátadás intézkedéshez,
c) az intézkedés keretében átvett mezőgazdasági terület legjellemzőbb ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
d) a támogatási jogcím keretében átvett mezőgazdasági területen folytatott termelési mód besorolása (hagyományos, ökológiai),
e) a támogatott gazdaság pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel),
f) a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
g) a gazdaság mérete (Európai Méretegység szerint),
h) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve bérelt terület szerinti bontásban,
i) a projekt összes kiadásának megbontása a megvalósított beruházás típusa szerint.
3. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatás részletes feltételeiről szóló 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (mezőgazdasági munkavállaló, illetve gazdálkodó),
b) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
c) a támogatásban részesülő ügyfél átadott gazdaságára vonatkozó foglalkoztatási adatok – a (teljes és részmunkaidős) foglalkoztatottak száma, az általuk ledolgozott munkaórák száma – nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
d) a támogatott gazdaság gazdálkodási pénzügyi adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel) tevékenységi ágazatonkénti bontásban,
e) a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
f) a támogatási jogcím keretében átadott terület nagysága,
g) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (őstermelő, egyéni vállalkozó),
h) az átadandó, illetve az átadott gazdaság méretére, típusára, az átadandó állatokra vonatkozó adatok,
i) az átvevő adatai (életkor, nem, végzettség).
4. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
b) a támogatásban részesülő ügyfél tevékenységi ágazata (mezőgazdaság-kertészet, erdészet),
c) az igénybe vett tanácsadás típusa mezőgazdasági-kertészeti, valamint erdészeti szak-témakörönkénti bontásban,
d) a támogatásban részesülő ügyfél évenként kapott közvetlen kifizetései összegének nagyságrendi besorolása,
e) a támogatásban részesülő gazdaság pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel) tevékenységi ágazatonkénti bontásban,
f) a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg).
5. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 26/2007. (IV. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozásméret kategóriákba,
b) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
c) a támogatásban részesülő termelői csoport (a továbbiakban: TCS),
d) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
e) a támogatásban részesülő ügyfél vállalkozására vonatkozó foglalkoztatási adatok – a (teljes és részmunkaidős) foglalkoztatottak száma, az általuk ledolgozott munkaórák száma – nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
f) a támogatás alapján létrehozott új munkahelyek száma, az ezen munkahelyeken a foglalkoztatottak által ledolgozott munkaórák száma nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
g) a támogatott vállalkozás pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel) tevékenységi ágazatonkénti bontásban,
h) a támogatás alapján bevezetett új termékre, új technológiára vonatkozó adatok,
i) a támogatási jogcím keretében megvalósított művelet beruházás-típus szerinti besorolása,
j) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
k) a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
l) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
m) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
n) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint [kedvezőtlen adottságú terület (a továbbiakban: KAT), Natura 2000 terület, a vízvédelmi politika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv) hatálya alá tartozó terület],
o) a támogatás alapján létrehozásra kerülő új technológia bevezetéséhez kapcsolódó pénzügyi adatok (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
p) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás üzemmérete,
q) a támogatott beruházás megvalósítási helyére vonatkozó adatok (település, helyrajzi szám),
r) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve bérelt terület szerinti bontásban,
s) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás meglévő, illetve új összes gépkapacitása,
t) a támogatott beszerzés környezetvédelmi minősítésére vonatkozó adat,
u) a megújuló energiaforrások alkalmazása a szárítási folyamat során,
v) állattenyésztésre gyakorolt hatás.
6. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés létesítményeinek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szóló 35/2008. (III. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozás méret kategóriákba,
b) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy vagy TCS),
c) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
d) a támogatásban részesülő ügyfél vállalkozására vonatkozó foglalkoztatási adatok – a (teljes és részmunkaidős) foglalkoztatottak száma, az általuk ledolgozott munkaórák száma – nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
e) a támogatás alapján létrehozott új munkahelyek száma, az ezen munkahelyeken a foglalkoztatottak által ledolgozott munkaórák száma nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
f) a támogatott vállalkozás pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel) tevékenységi ágazatonkénti bontásban,
g) a támogatás alapján bevezetett új termékre, új technológiára vonatkozó adatok,
h) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás jellege (mezőgazdasági, erdészeti üzem, élelmiszeripari vállalkozás),
i) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása,
j) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
k) a támogatott mezőgazdasági gazdaság, illetve vállalkozás ágazati típusa (hagyományos, illetve ökológiai),
l) a támogatási jogcím keretében megvalósított műveletnek a beruházás típusa szerinti besorolása (gép, épület, technológia),
m) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület besorolása (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület, egyéb terület),
n) GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
o) a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes, illetve elszámolható kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
p) a támogatott beruházás megvalósítási helyére vonatkozó adatok (település, helyrajzi szám),
q) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás üzemmérete,
r) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve bérelt terület szerinti bontásban,
s) a támogatott beruházás technikai adatai (típus, teljesítmény, fajlagos energiafelhasználás),
t) beruházás típusa (felújított, új, fejlesztéssel nem érintett),
u) új, felújított kapacitásra vonatkozó adatok,
v) fejlesztéssel elért költségmegtakarítás,
w) bérmunka igénylésre vonatkozó adatok.
7. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
7.1. Üzemi létesítmény fejlesztése esetén:
a) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozásméret kategóriákba,
b) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza, illetve tevékenységi formája [pl. önkormányzat, vízgazdálkodási társulat, TCS, termelő és értékesítő szervezet (a továbbiakban: TÉSZ)],
c) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
d) a támogatásban részesülő ügyfél vállalkozására vonatkozó foglalkoztatási adatok – a (teljes és részmunkaidős) foglalkoztatottak száma, az általuk ledolgozott munkaórák száma – nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
e) a támogatás alapján létrehozott új munkahelyek száma, az ezen munkahelyeken a foglalkoztatottak által ledolgozott munkaórák száma nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
f) a támogatott gazdaság pénzügyi adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel) tevékenységi ágazatonkénti bontásban,
g) a támogatás alapján bevezetett új termékre, új technológiára vonatkozó adatok,
h) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
i) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
j) a támogatott gazdaság jellege és legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása (ágazati bontás szerint),
k) termelési terület nagysága termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
l) a beruházás típusa (gépbeszerzés, épület, technológia),
m) a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
n) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület).
7.2. Közösségi létesítmény fejlesztése esetén:
a) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozás méret kategóriákba,
b) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza, illetve tevékenységi formája (pl. önkormányzat, vízgazdálkodási társulat, TCS, TÉSZ),
c) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
d) a támogatásban részesülő ügyfél vállalkozására vonatkozó foglalkoztatási adatok – a (teljes és részmunkaidős) foglalkoztatottak száma, az általuk ledolgozott munkaórák száma – nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
e) a támogatás alapján létrehozott új munkahelyek száma, az ezen munkahelyeken a foglalkoztatottak által ledolgozott munkaórák száma nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
f) a támogatott gazdaság pénzügyi adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel) tevékenységi ágazatonkénti bontásban,
g) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
h) a támogatott gazdaság jellege és szektora legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása (ágazati bontás szerint),
i) a támogatás alapjául szolgáló földterület nagysága (gazdálkodást szolgáló terület erdőterület szerinti bontásban),
j) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházás-típus szerinti besorolása,
k) a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
l) a támogatásnak köszönhetően megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület).
7.3. Üzemi és közösségi létesítmény fejlesztése esetén:
a) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás üzemmérete,
b) a támogatott beruházás megvalósítási helyére vonatkozó adatok (település, helyrajzi szám),
c) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve bérelt terület szerinti bontásban,
d) a támogatott beszerzés környezetvédelmi minősítésére vonatkozó adat.
7.4. Öntözést érintő indikátorok:
a) a támogatott beruházással érintett gazdaságok száma,
b) a támogatásnak köszönhetően öntözővízzel ellátott terület nagysága, az öntözésre szolgáltatott vízmennyiség,
c) a beruházás által érintett víztározók száma, területe, befogadóképessége,
d) az öntözés technológiájára vonatkozó adatok,
e) öntözött kultúrák besorolása.
7.5. Meliorációt érintő indikátorok:
a) technikai paraméterek (új, illetve felújított csatornák hossza, meliorált út hossza, tereprendezés, talajcsövezés, víztározók adatai, teraszépítés).
7.6. Területi vízgazdálkodást érintő indikátorok:
a) technikai paraméterek (új, illetve felújított bel- és öntözővíz-csatornák hossza, víztározók adatai, belvíztől mentesített terület nagysága, új, illetve felújított szivattyútelepek száma).
8. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági energiafelhasználás megújuló energiaforrásokból történő előállításhoz nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 78/2007. (VII. 30.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
b) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
c) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozásméret kategóriákba,
d) a támogatásban részesülő ügyfél vállalkozására vonatkozó foglalkoztatási adatok – a (teljes és részmunkaidős) foglalkoztatottak száma, az általuk ledolgozott munkaórák száma – nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
e) a támogatásnak köszönhetően létrehozott új munkahelyek száma, az ezen munkahelyeken a foglalkoztatottak által ledolgozott munkaórák száma nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
f) a támogatott vállalkozás pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel) tevékenységi ágazatonkénti bontásban,
g) a támogatás alapján bevezetett új termékre, új technológiára vonatkozó adatok,
h) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása,
i) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban,
j) a támogatási jogcím keretében megvalósított műveletnek a beruházás típusa szerinti besorolása,
k) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
l) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
m) a támogatott beruházás keretében a biomasszakazán pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
n) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
o) a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
p) GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
q) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve bérelt terület szerinti bontásban,
r) az előállított megújuló energia mennyisége,
s) energiafelhasználás célterülete ágazatonként,
t) biomassza felhasználására vonatkozó adatok,
u) a támogatott intézkedés keretében beépített összteljesítmény.
9. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozás méret kategóriákba,
b) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
c) a támogatásban részesülő TCS, illetve TÉSZ szerinti besorolása,
d) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
e) a támogatásban részesülő ügyfél vállalkozására vonatkozó foglalkoztatási adatok – a (teljes és részmunkaidős) foglalkoztatottak száma, az általuk ledolgozott munkaórák száma – nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
f) a támogatásnak köszönhetően létrehozott új munkahelyek száma, az ezen munkahelyeken a foglalkoztatottak által ledolgozott munkaórák száma nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
g) a támogatott vállalkozás pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel),
h) a támogatásnak köszönhetően bevezetett új termékre, új technológiára vonatkozó adatok,
i) a támogatásnak köszönhetően létrehozásra kerülő új technológia bevezetéséhez kapcsolódó pénzügyi adatok (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
j) a támogatási jogcím keretében megvalósított művelet beruházás-típus szerinti besorolása,
k) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
l) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása,
m) a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
n) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
o) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
p) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
q) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás üzemmérete,
r) a támogatott beruházás megvalósítási helyére vonatkozó adatok (település, helyrajzi szám),
s) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve bérelt terület szerinti bontásban,
t) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás meglévő, illetve új összes gépkapacitása,
u) a támogatott beszerzés környezetvédelmi minősítésére vonatkozó adat.
10. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 25/2008. (III. 7.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozásméret kategóriákba,
b) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
c) a támogatásban részesülő TCS, illetve TÉSZ, valamint annak leányvállalata szerinti besorolása,
d) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
e) a támogatásban részesülő ügyfél vállalkozására vonatkozó foglalkoztatási adatok – a (teljes és részmunkaidős) foglalkoztatottak száma, az általuk ledolgozott munkaórák száma – nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
f) a támogatásnak köszönhetően létrehozott új munkahelyek száma, az ezen munkahelyeken a foglalkoztatottak által ledolgozott munkaórák száma nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
g) a támogatott vállalkozás pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel),
h) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
i) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása,
j) a támogatott mezőgazdasági ágazat típusa szerinti besorolás (ökológiai, illetve hagyományos),
k) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
l) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházásnak a beruházás típusa szerinti besorolása,
m) a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
n) a támogatás alapján létrehozásra kerülő új technológia bevezetéséhez kapcsolódó pénzügyi adatok (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
o) a támogatás alapján bevezetett új termékre, új technológiára vonatkozó adatok,
p) az új, felújított, illetve kibővített tároló-létesítményekre, valamint az új, felújított, illetve kibővített egyéb létesítmények létrehozásához kapcsolódó pénzügyi adatok (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
q) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
r) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás üzemmérete,
s) a támogatott beruházás megvalósítási helyére vonatkozó adatok (település, helyrajzi szám),
t) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve bérelt terület szerinti bontásban,
u) az ügyfél által a kérelemmel érintett létesítmény üzemeltetéséhez megújuló energiaforrás használata.
11. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozásméret kategóriákba,
b) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy vagy TCS),
c) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
d) a támogatásban részesülő ügyfél vállalkozására vonatkozó foglalkoztatási adatok – a (teljes és részmunkaidős) foglalkoztatottak száma, az általuk ledolgozott munkaórák száma – nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
e) a támogatás alapján létrehozott új munkahelyek száma, az ezen munkahelyeken a foglalkoztatottak által ledolgozott munkaórák száma nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
f) a támogatott vállalkozás pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel) tevékenységi ágazatonkénti bontásban,
g) a támogatás alapján bevezetett új termékre, új technológiára vonatkozó adatok,
h) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházás-típus szerinti besorolása,
i) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
j) a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
k) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
l) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
m) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
n) az állattartó telepre, biogáz telepre, trágyatárolásra, felújított állatférőhelyre, új állatférőhelyre, állatjóléti higiéniai beruházásra fordított összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg,
o) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás üzemmérete,
p) a támogatott beruházás megvalósítási helyére vonatkozó adatok (település, helyrajzi szám, fizikai blokkazonosító),
q) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve bérelt terület szerinti bontásban,
r) az állattartó telep átlagos állatlétszáma, kapacitása a támogatott beruházás, megvalósítása előtt, illetve után,
s) saját és bérelt területből nitrátérzékeny területrészre vonatkozó adat,
t) a támogatott beruházás környezetvédelmi minősítésére vonatkozó adat.
12. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozás méret kategóriákba,
b) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
c) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
d) a támogatásban részesülő ügyfél vállalkozására vonatkozó foglalkoztatási adatok – a (teljes és részmunkaidős) foglalkoztatottak száma, az általuk ledolgozott munkaórák száma – nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
e) a támogatásnak köszönhetően létrehozott új munkahelyek száma, az ezen munkahelyeken a foglalkoztatottak által ledolgozott munkaórák száma nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
f) a támogatott vállalkozás pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel),
g) a támogatás alapján bevezetett új termékre, új technológiára vonatkozó adatok,
h) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása,
i) a támogatási jogcím keretében megvalósított művelet beruházás-típus szerinti besorolása,
j) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás mezőgazdasági ágazat típus szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
k) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
l) a támogatott ültetvény telepítésre, korszerűsítésre vonatkozó pénzügyi adatok (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
m) a támogatásnak köszönhetően megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
n) GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
o) ültetvény mérete faj szerinti bontásban,
p) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve bérelt terület szerinti bontásban.
13. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a rövid vágásfordulójú fás szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szóló 72/2007. (VII. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozásméret kategóriákba,
b) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (állami, természetes személy, jogi személy),
c) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
d) a támogatásban részesülő ügyfél vállalkozására vonatkozó foglalkoztatási adatok – a (teljes és részmunkaidős) foglalkoztatottak száma, az általuk ledolgozott munkaórák száma – nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
e) a támogatásnak köszönhetően létrehozott új munkahelyek száma, az ezen munkahelyeken a foglalkoztatottak által ledolgozott munkaórák száma nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
f) a támogatott vállalkozás pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel) tevékenységi ágazatonkénti bontásban,
g) a támogatás alapján bevezetett új termékre, új technológiára vonatkozó adatok,
h) a támogatott ügyfél birtok jellegére vonatkozó adat,
i) a támogatott gazdaság jellege és szektora legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása,
j) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
k) a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
l) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházás-típus szerinti besorolása,
m) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás mezőgazdasági ágazat típusa (ökológiai, illetve egyéb),
n) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
o) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
p) a támogatásnak köszönhetően megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
q) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve bérelt terület szerinti bontásban,
r) az előállított biomassza mennyiségére és felhasználási módjára vonatkozó adatok fajonkénti bontásban,
s) az ültetvény mérete fajonkénti bontásban.
14. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az évelő, lágy szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 71/2007. (VII. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozás méret kategóriákba,
b) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy),
c) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
d) a támogatásban részesülő ügyfél vállalkozására vonatkozó foglalkoztatási adatok – a (teljes és részmunkaidős) foglalkoztatottak száma, az általuk ledolgozott munkaórák száma – nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
e) a támogatásnak köszönhetően létrehozott új munkahelyek száma, az ezen munkahelyeken a foglalkoztatottak által ledolgozott munkaórák száma nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
f) a támogatott vállalkozás pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel) tevékenységi ágazatonkénti bontásban,
g) a támogatás alapján bevezetett új termékre, új technológiára vonatkozó adatok,
h) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás jellege (mezőgazdasági, erdészeti üzem, élelmiszeripari vállalkozás),
i) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása,
j) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
k) a beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
l) a támogatási jogcím keretében megvalósított művelet beruházás-típus szerinti besorolása,
m) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás mezőgazdasági ágazat típusa szerinti besorolása (ökológiai, illetve hagyományos),
n) a támogatásnak köszönhetően megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
o) GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
p) a beruházás típusa (ültetvénytelepítés, kerítés, térburkolat, ápolás),
q) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve bérelt terület szerinti bontásban,
r) az előállított biomassza mennyisége, illetve felhasználási módjára vonatkozó adatok fajonkénti bontásban,
s) az ültetvény mérete fajonkénti bontásban.
15. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy).
15.1. Adatszolgáltatási kötelezettség azokra vonatkozóan, akiknek az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig terjedő időszakban az értékesítésből származó árbevételük legalább 50%-a származik nem mezőgazdasági termékek értékesítéséből és a támogatást mezőgazdasági termelő ügyfélként vagy TCS-ként igénylik:
a) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
b) a támogatott vállalkozás legjellemzőbb ágazata és a termelés típusa (ökológiai és hagyományos),
c) a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg) beruházás ágazata, beruházás-típusok, illetve területtípusok szerinti bontásban,
d) a támogatott vállalkozás pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel) tevékenységi ágazatonkénti bontásban,
e) a támogatásnak alapján bevezetett új termékre, új technológiára vonatkozó adatok,
f) az egyes célterületeken igénybe vett támogatás összege,
g) támogatott termékek célterületenkénti bontásban.
15.2. Adatszolgáltatási kötelezettség azokra vonatkozóan, akiknek az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig terjedő időszakban az értékesítésből származó árbevételük kevesebb, mint 50%-a származik nem-feldolgozott mezőgazdasági termékek értékesítéséből és a támogatást feldolgozó ügyfélként igénylik:
a) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozásméret kategóriába,
b) a támogatott vállalkozás legjellemzőbb ágazata és a termelés típusa (ökológiai és hagyományos),
c) a támogatott kérelem tevékenységi besorolása,
d) a támogatott tevékenység jellemző típusa (feldolgozás, értékesítés, fejlesztés),
e) a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, támogatási összeg) a beruházás ágazata szerinti bontásban,
f) a támogatott vállalkozás pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel) tevékenységi ágazatonkénti bontásban,
g) a támogatásnak köszönhetően bevezetett új termékre, új technológiára vonatkozó adatok,
h) az egyes célterületeken igénybe vett támogatás összege,
i) támogatott termékek célterületenkénti bontásban.
16. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 59/2007. (VII. 10.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott TCS elismerésének éve,
b) a támogatott TCS tevékenységi köre, összes forgalma legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása (TF 8, a mezőgazdasági üzemek közösségi tipológiájának kialakításáról szóló 85/377/EGK határozat módosításáról szóló, 2003. május 16-i 2003/369/EK bizottsági határozat alapján ágazati bontásban),
c) a támogatás pénzügyi adatai (igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
d) a támogatott TCS pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel) tevékenységi ágazatonkénti bontásban,
e) tagok száma és a támogatás alapján piacra lépett gazdaságok száma a TCS-ben,
f) a támogatásban részesülő TCS gazdaságára vonatkozó foglalkoztatási adatok – a (teljes és részmunkaidős) foglalkoztatottak száma, az általuk ledolgozott munkaórák száma – nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
g) a támogatásnak köszönhetően létrehozott új munkahelyek száma, az ezen munkahelyeken a foglalkoztatottak által ledolgozott munkaórák száma nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban.
17. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
b) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
c) a támogatásban részesülő ügyfél gazdálkodási tevékenysége (mezőgazdaság, élelmiszeripar, erdőgazdálkodás),
d) a képzés tevékenységi köre,
e) a képzés tartama (óra/nap),
f) a képzés elvégzését tanúsító okirat típusa (tanúsítvány, bizonyítvány),
g) a képzésre kifizetett támogatási összeg nagysága,
h) a képzés típusa (kötelező vagy választható képzés).
18. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy, erdőgazdálkodói társulás),
b) a támogatásban részesülő ügyfél vállalkozására vonatkozó foglalkoztatási adatok – a (teljes és részmunkaidős) foglalkoztatottak száma, az általuk ledolgozott munkaórák száma – nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
c) a támogatott vállalkozás pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel) tevékenységi ágazatonkénti bontásban,
d) a támogatásnak köszönhetően bevezetett új termékre, új technológiára vonatkozó adatok,
e) a GazdaNet programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
f) a támogatott beruházás pénzügyi adatai területtípus szerinti bontásban,
g) a vállalkozás jellege (mezőgazdaság, élelmiszeripar, erdőgazdálkodás, egyéb),
h) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve egyéb jogon használt terület szerinti bontásban,
i) a támogatásban részesülő erdőterületen az őshonos fafajú erdőterület nagysága,
j) a támogatott beruházás megvalósulási helyére vonatkozó adatok (település),
k) meglévő és új összes gépkapacitás,
l) a támogatott gép, illetve berendezés környezetvédelmi minősítése.
19. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nem élelmiszeripari célú kiskapacitású, növényi alapú nyersszesz, nyersolaj előállító üzemek létesítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 44/2009. (IV. 11.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy).
19.1. Adatszolgáltatási kötelezettség azokra vonatkozóan, akiknek az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig terjedő időszakban az értékesítésből származó árbevételük legalább 50%-a származik nem mezőgazdasági termékek értékesítéséből és a támogatást mezőgazdasági termelő ügyfélként vagy TCS-ként igénylik:
a) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
b) a támogatott vállalkozás legjellemzőbb ágazata és a termelés típusa (ökológiai és hagyományos), a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg) beruházási típusok, illetve területtípusok szerinti bontásban,
c) a támogatott vállalkozás pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel) tevékenységi ágazatonkénti bontásban,
d) a támogatás alapján bevezetett új termékre, új technológiára vonatkozó adatok,
e) az előállított nyersolaj és nyersszesz mennyisége és energiatartalma,
f) a gyártás során felhasznált energiamennyiség,
g) előállított takarmánymennyiség és becsült takarmányozási érték,
h) a felhasznált alapanyag mennyisége alapanyag szerinti bontásban,
i) teljes input fosszilis energiamennyiség,
j) alapanyag begyűjtéssel, termesztéssel érintett földterület nagysága.
19.2. Adatszolgáltatási kötelezettség azokra vonatkozóan, akiknek az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig terjedő időszakban az értékesítésből származó árbevételük kevesebb mint 50%-a származik nem feldolgozott mezőgazdasági termékek értékesítéséből és a támogatást feldolgozó ügyfélként igénylik:
a) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozásméret kategóriába,
b) a támogatott vállalkozás legjellemzőbb ágazata és a termelés típusa (ökológiai és hagyományos),
c) a támogatott kérelem tevékenységi besorolása (élelmiszeripar, vegyes),
d) a támogatott vállalkozás pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel) tevékenységi ágazatonkénti bontásban,
e) a támogatás alapján bevezetett új termékre, új technológiára vonatkozó adatok,
f) a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
g) az előállított nyersolaj és nyersszesz mennyisége és energiatartalma,
h) a gyártás során felhasznált energiamennyiség,
i) előállított takarmánymennyiség és becsült takarmányozási érték,
j) a felhasznált alapanyag mennyisége alapanyag szerinti bontásban,
k) teljes input fosszilis energiamennyiség,
l) alapanyag-begyűjtéssel, -termesztéssel érintett földterület nagysága.
20. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági utak fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 125/2009. (IX. 29.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság pénzügyi adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel),
b) a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
c) a beruházással érintett mezőgazdasági terület nagysága,
d) a tanyához csatlakozó utak száma és hossza,
e) a borvidékekhez csatlakozó utak száma és hossza.
21. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatások részletes szabályairól szóló 25/2007. (IV. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy),
b) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozásméret kategóriákba,
c) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
d) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
e) a támogatásra jogosult terület nagyságára vonatkozó adatok [az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapból (EMOGA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról, valamint egyes rendeletek módosításáról, illetve hatályon kívül helyezéséről szóló, 1999. május 17-i 1257/1999/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1257/1999/EK tanácsi rendelet) 19. cikke szerinti egyéb kedvezőtlen helyzetű térségek, az 1257/1999/EK tanácsi rendelet 20. cikke szerinti egyedi hátrányok által érintett térségek],
f) a kedvezőtlen adottságú terület nagysága (1257/1999/EK tanácsi rendelet 19. és 20. cikke szerinti terület, Natura 2000 terület, egyéb terület bontásokban),
g) a KAT területen érintett állatállomány átlagos nagysága (állategység szerint),
h) a kompenzációs kifizetések alá bevont hasznosított mezőgazdasági terület hozzájárulása a művelés felhagyásának elkerüléséhez,
i) a támogatás pénzügyi adatai (jóváhagyott támogatási összeg) az 1257/1999/EK tanácsi rendelet 19. és 20. cikke szerinti bontásban,
j) nitrogénfelhasználás által érintett terület nagyság,
k) a KAT terület hasznosítása (az 1257/1999/EK tanácsi rendelet 19. és 20. cikkei szerinti szántó-gyep),
l) az agrár-környezetgazdálkodási (a továbbiakban: AKG) támogatásban is részesülő terület nagysága,
m) a KAT terület hasznosításának módja (kaszált, illetve legeltetett),
n) a degresszivitás számításának alapjául szolgáló terület nagyságának, nagyságrendi besorolása,
o) a KAT területen belüli nitrát-érzékeny és nem nitrát-érzékeny terület nagysága,
p) a támogatott gazdaság teljes területe,
q) egységes területalapú támogatás – (SAPS) keretében támogatás igénybevétele.
22. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 gyepterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól szóló 128/2007. (X. 31.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy),
b) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozásméret kategóriákba,
c) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
d) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
e) a támogatott hasznosított mezőgazdasági terület nagysága Natura 2000 területen,
f) az effektív mezőgazdasági hozzájárulás típus szerinti besorolása,
g) a támogatás pénzügyi adatai (jóváhagyott támogatási összeg),
h) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve bérelt terület szerinti, illetve Natura 2000 és egyéb terület szerinti bontásban,
i) a támogatott terület hasznosítására és művelésére vonatkozó adatok (hasznosítás: kaszálás vagy legeltetés, a kaszálások és legeltetés technikai adatai, a legeltetett állatok fajára vonatkozó adatok, belvízi elöntésre vonatkozó adatok, nádirtásra vonatkozó adatok, területen található védett madárfészkek, illetve idős fák száma, a területre vonatkozó EK irányelv megjelölése, védekezésre vonatkozó adatok),
j) szaktanácsadás igénybevételére vonatkozó adatok,
k) adatok arra vonatkozóan, hogy részesül-e egyéb ÚMVP támogatásban (AKG, KAT).
23. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 88/2007. (VIII. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy),
b) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozásméret kategóriákba,
c) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
d) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
e) a támogatásnak köszönhetően beültetett erdőterület nagysága (tulajdonos, illetve faj, illetve előző programozási időszakról áthúzódó és új támogatás szerinti bontásban),
f) a támogatás környezetvédelmi hatására vonatkozó adatok,
g) támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg) a következő bontás szerint: tulajdonos, hátrány, tevékenység típusa,
h) a tervezett, illetve sikeresen erdősített terület nagysága faj szerinti bontásban,
i) az erdősített terület nagysága (KAT, Natura 2000 terület vagy egyéb besorolás szerint, illetve fajonként),
j) az erdősítésre vonatkozó technikai adatok (elegyesség, őshonosság, célállomány besorolása, a terület eredeti rendeltetése, speciális besorolása, lejtés),
k) a telepítés megkezdésének időpontjára vonatkozó adatok,
l) az ügyfél erdőterületére vonatkozó adatok (erdőterülettel rendelkező vagy új erdőgazdálkodó, illetve korábbi AKG támogatásra vonatkozó adatok),
m) részesül-e az ügyfél kiemelt jövedelempótló, illetve jövedelempótló támogatásban,
n) a megvalósított létesítményekre vonatkozó adatok (bakhát, padka, villanypásztor, kerítés),
o) az erdősítés során használt géppark tulajdonosa (saját vagy bérelt),
p) a telepítés időszaka.
24. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti potenciál helyreállítására nyújtandó támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló 32/2008. (III. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott ügyfél jogi státusza (állami, természetes személy, jogi személy),
b) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozás méret kategóriákba,
c) a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
d) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
e) a helyreállított erdőterület nagysága (kár szerinti, illetve tulajdonosi bontásban: magán- vagy köztulajdon),
f) az újratelepített erdőterület nagysága (tulajdonosi bontásban),
g) a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg) helyreállítás (kártípus és tulajdonos szerinti bontásban), illetve újratelepítés (tulajdonos szerinti bontásban) szerinti bontásban,
h) a támogatott erdőterület mérete saját, illetve bérelt terület szerinti bontásban,
i) a károsodott állomány nagysága (faj, elegyesség szerinti bontásban),
j) erdőkár típusa,
k) az összes károsodott terület nagysága, illetve a legnagyobb egybefüggő károsodott terület nagysága,
l) a kár által érintett erdészeti tájra vonatkozó adat,
m) felújítás technikai adatai [felújítás módja, alkalmazott állomány jellemzői (faj, elegyesség), terület rendeltetése],
n) károsodott terület elsődleges rendeltetésére vonatkozó adatok,
o) károsodott terület besorolása (Natura 2000 terület, védett terület),
p) a károsodott terület egyéb támogatásban történő részvételére vonatkozó adat.
25. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében a kistérségi közlekedési szolgáltatások fejlesztésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 9/2008. (I. 24.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő szervezeti besorolása (önkormányzat, önkormányzati társulás, illetve nonprofit szervezet),
b) a támogatott tevékenységek számára vonatkozó adat,
c) a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
d) a támogatás alapján létrehozott új munkahelyek nettó száma, az ezen munkahelyeken a foglalkoztatottak által ledolgozott munkaórák száma nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
e) a támogatott szolgáltatást hasznosító, illetve a szolgáltatással érintett lakosság száma,
f) a beruházás technikai adatai (futásteljesítmény, akadálymentesítés, férőhely, saját vagy kiszervezett működtetés),
g) a fejlesztéssel érintett települések száma (különös tekintettel a hátrányos helyzetű területekre),
h) a feladat saját, illetve átadással történő megvalósítására vonatkozó adat,
i) az ellátandó területen belül tanyás térségben élők száma.
26. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 59. cikke szerinti készségek elsajátítására, ösztönzésére és végrehajtására igénybe vehető támogatás részletes feltételeiről szóló 79/2007. (VII. 30.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás kiegészítése a helyi akciócsoportok adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozóan:
a) a támogatás alapján megtartott, illetve létrehozott új munkahelyek száma, az ezen munkahelyeken a foglalkoztatottak által ledolgozott munkaórák száma nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
b) a helyi akciócsoportok 3. tengelyből finanszírozott működési költségeiből végrehajtott tevékenységek száma és felhasznált támogatási összege tevékenységtípusonkénti bontásban,
c) a támogatott tevékenységtípusokban résztvevők száma nem és kor szerinti bontásban,
d) a támogatott köz- és magánszféra partneri kapcsolatok száma.
27. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 135/2008. (X. 18.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) támogatott ügyfél jogi státusza (önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy),
b) a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, támogatási összeg) a projekt keretében végrehajtott tevékenység típusa szerinti bontásban (fizikai, társadalmi, gazdasági élénkítés),
c) azon települések száma, ahol a projekt megvalósul,
d) a támogatott, fejlettebb szolgáltatásokat hasznosító, vidéki területeken élők száma,
e) a támogatás alapján létrehozott új munkahelyek száma, az ezen munkahelyeken a foglalkoztatottak által ledolgozott munkaórák száma nem, kor, illetve esélyegyenlőségi szempontok (roma, megváltozott munkaképességű) szerinti bontásban,
f) a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
g) a projektek megvalósulási helyszínei közül a hátrányos helyzetű települések száma,
h) a fejlesztés típusa.
28. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 136/2008. (X. 18.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő mikrovállalkozás típusa (meglévő, újonnan létrehozott),
b) a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
c) a támogatásban részesülő ügyfél pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel),
d) a támogatás alapján létrehozott új munkahelyek száma, az ezen munkahelyeken a foglalkoztatottak által ledolgozott munkaórák száma tevékenység, nem, illetve kor szerinti bontásban,
e) a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
f) a projektek megvalósulási helyszínei közül a hátrányos helyzetű települések száma.
29. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 137/2008. (X. 18.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
b) a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg) idegenforgalmi tevékenység-típus szerinti bontásban,
c) a támogatásban részesülő ügyfél pénzügyi gazdálkodási adatai (fedezeti összeg, nettó árbevétel),
d) a támogatás által generált turisztikai látogatások száma (vendégéjszakák, nappali látogatók),
e) a támogatás alapján létrehozott új munkahelyek száma, az ezen munkahelyeken a foglalkoztatottak által ledolgozott munkaórák száma tevékenység, nem, illetve kor szerinti bontásban,
f) a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
g) a projektek megvalósulási helyszínei közül a hátrányos helyzetű települések száma.
30. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
b) a támogatott, fejlettebb szolgáltatásokat hasznosító, vidéki területeken élők száma,
c) a támogatott műemléki, veszélyeztetett műemléki és természeti helyszínek száma,
d) a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
e) a projektek megvalósulási helyszínei közül a hátrányos helyzetű települések száma.
31. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében az integrált közösségi és szolgáltató tér kialakítására és működtetésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott ügyfél jogi státusza (önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy),
b) a támogatott tevékenységtípusok pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
c) a támogatás pénzügyi adatai,
d) a fejlettebb szolgáltatásokat hasznosító vidéki területeken élők száma,
e) internet-ellátottság növekedése a vidéki térségben (fő),
f) főfoglalkozásnak megfelelő, újonnan létrehozott munkahelyek száma,
g) a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
h) a projektek megvalósulási helyei között a hátrányos helyzetű települések száma,
i) megvalósuló szolgáltatástípusok száma összesen,
j) multifunkcionális terek száma.
32. A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a helyi akciócsoport területe és népessége,
b) a helyi akciócsoportok működési költségeiből végrehajtott tevékenységek száma és felhasznált támogatási összege tevékenységtípusonkénti bontásban.”
1

A rendelet az 5. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2010. január 30. napján.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére