5/2010. (VII. 28.) BM–KIM együttes utasítás
5/2010. (VII. 28.) BM–KIM együttes utasítás
a 2010. május–június hónapokban kihirdetett veszélyhelyzetek által érintett Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzatok tevékenységének támogatásáról
2010.07.29.
A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 49. § (1) bekezdése alapján a következő együttes utasítást adjuk ki:
1. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei helyi önkormányzatok rendkívüli erőfeszítést igénylő tevékenységének támogatása érdekében az Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal vezetője tájékoztassa a kihirdetett veszélyhelyzettel érintett önkormányzatokat arról, hogy szakmai segítséget kérhetnek az Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivataltól az önkormányzati feladatok ellátásához. Az önkormányzat kérésére az Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal vezetője haladéktalanul biztosítson minden szakmai segítséget, ennek keretében
a) folyamatosan működjön együtt az érintett önkormányzatokkal,
b) a helyszínen való megjelenésével, a képviselő-testületi üléseken való részvételével segítse az önkormányzatok munkáját,
c) nyújtson fokozott segítséget a kárenyhítéssel, helyreállítással és újjáépítéssel kapcsolatos önkormányzati rendeletek megalkotásához,
d) nyújtson segítséget a magánszemélyeknek nyújtandó támogatások elosztására vonatkozó önkormányzati döntések előkészítéséhez.
2. Az Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal vezetője
a) működjön közre a helyi lakosság tájékoztatásában,
b) folyamatosan tájékozódjon a települési és megyei önkormányzatnál a karitatív adományok nyilvántartásáról és felhasználásáról, valamint biztosítsa az erről szóló lakossági tájékoztatást,
c) szorgalmazza – különösen Felsőzsolcán és térségében – a veszélyhelyzettel összefüggő építési tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági ügyek soron kívüli intézését, kiemelten a megsemmisült vagy helyreállíthatatlanul károsodott ingatlanok esetében.
3. A Belügyminisztérium irányítása alá tartozó szervek közül
a) a területrendezési és építésügyi ügyekért felelős helyettes államtitkár nyújtson segítséget a 2. pont c) alpontjában foglaltak végrehajtásához,
b) az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója gondoskodjon arról, hogy az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ismeretei folyamatos átadásával segítse az 1. és 2. pontban foglalt feladatok végrehajtását,
c) az országos rendőrfőkapitány gondoskodjon arról, hogy a rendőrség területileg illetékes szervei fordítsanak kiemelt figyelmet a veszélyhelyzettel érintett Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települések – különösen Felsőzsolca – közbiztonságára.
4. Az Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal vezetője heti rendszerességgel, minden csütörtökön 16 óráig közös jelentést állít össze az 1–3. pontban foglalt feladatok végrehajtásáról, a megtett és tervezett intézkedésekről, valamint az állami és önkormányzati feladatok végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatokról. A 3. pont szerinti vezetők biztosítják az illetékes területi szervek közreműködését a közös jelentés elkészítésében. A közös jelentést az Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal vezetője – az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság útján – terjeszti fel a belügyminiszter, valamint a közigazgatási és igazságügyi miniszter részére.
5. Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
