• Tartalom

5/2010. (II. 19.) NFGM utasítás

5/2010. (II. 19.) NFGM utasítás

a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium költségvetési fejezet fejezeti kezelésű előirányzatai szakmai kezelőinek kijelöléséről1

2010.02.20.

1. § A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. számú melléklete szerint a XV. NFGM fejezetbe sorolt fejezeti kezelésű előirányzatok, célelőirányzatok (a továbbiakban: fejezeti kezelésű előirányzatok) szabályszerű, gazdaságos, hatékony, eredményes felhasználásáért, a rendelkezési jogosultságok betartásáért, jogszabályban, állami irányítás egyéb jogi eszközében, szabályzatban meghatározott kezelői feladatok ellátásáért, valamint azok ellenőrzéséért – ha a költségvetési törvény, illetve kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – kormányrendeletben, miniszteri rendeletben és az adott előirányzatra vonatkozó külön utasításban, szabályzatban foglaltak figyelembevételével a jelen utasítás mellékletében kijelölt szervezeti egységek (továbbiakban: szakmai kezelők) vezetői a felelősek.

2. § A fejezeti kezelésű előirányzatok szakmai kezelőit jelen utasítás melléklete szerint jelölöm ki.

3. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) Az utasítás hatálybalépésével egyidejűleg a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium fejezet fejezeti kezelésű előirányzatai szakmai kezelőinek kijelöléséről szóló 5/2009. (II. 27.) NFGM utasítás hatályát veszti.

Melléklet az 5/2010. (II. 19.) NFGM utasításhoz


A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. tv. szerinti NFGM fejezeti kezelésű előirányzatok és szakmai kezelői

Cím-
szám

Alcím-
szám

Jogcím-
csoportszám

Jogcím-
szám

Fejezeti kezelésű előirányzat

Fejezeti kezelésű előirányzat szakmai kezelője

Szakmai felügyeletet gyakorló felsővezető

25

02

16

00

Közpolitikai feladatok ellátása

Miniszteri Kabinet

Kabinetfőnök

25

02

17

00

Államigazgatás hatékonyságának növelése

Informatikai Főosztály

 

25

02

46

00

Nemzetközi jelentőségű, kiemelt KFI programok támogatása

Miniszteri Kabinet

Kabinetfőnök

25

02

47

00

Kiemelt ágazatok fejlesztési stratégiájának támogatása

Tudásgazdaság Főosztály

Versenyképességért felelős szakállamtitkár

25

03

01

00

Beruházásösztönzési célelőirányzat

Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatokért Felelős Szakállamtitkár Titkársága

Nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős szakállamtitkár

25

03

02

01

Nemzeti beruházásösztönzési célelőirányzat

 

 

25

03

03

00

Kis- és középvállalkozói célelőirányzat

Vállalkozásfejlesztési Főosztály

Versenyképességért felelős szakállamtitkár

25

03

08

00

Külgazdaság-fejlesztési célelőirányzat

Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatokért Felelős Szakállamtitkár Titkársága

Nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős szakállamtitkár

25

04

01

00

Területrendezés

Területrendezési és Településügyi Főosztály

Területfejlesztésért és építésügyért felelős szakállamtitkár

25

04

02

00

Építésügyi célelőirányzat

Építésügyi és Építészeti Főosztály

25

04

03

01

Központi fejlesztési feladatok

Területfejlesztési Főosztály

25

04

03

02

Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése

25

04

04

01

Regionális Fejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai

25

04

04

02

Megyei Területfejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai

25

04

04

03

Kistérségi fejlesztési tanácsok és munkaszervezeteik támogatása

25

04

04

06

Balaton Fejlesztési Tanács támogatása

25

04

04

07

Budapest Agglomerációs Fejlesztési Tanács támogatása

25

04

04

08

Egyéb területfejlesztési intézmények működésének támogatása

25

04

05

02

Területfejlesztési háttérintézményi feladatok

25

04

18

00

Azbesztcementből épült házak szakértői vizsgálata

Építésügyi és Építészeti Főosztály

25

06

02

00

Nemzetközi tagdíjak (NKTH)

Miniszteri Kabinet

Kabinetfőnök

25

06

04

00

Európai Innovációs és Technológiai Intézet működésének támogatása

Miniszteri Kabinet

Kabinetfőnök

25

13

00

00

Üzletre hangolva

Üzleti Környezet Főosztály

Versenyképességért felelős szakállamtitkár

25

14

05

00

Nemzetközi szabványosítási és akkreditálási feladatok

25

30

16

00

Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján

Befektetési és Védelemkoordinációs Főosztály

Nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős szakállamtitkár

25

30

26

00

Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok

Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatokért Felelős Szakállamtitkár Titkársága

25

30

33

00

Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok

Befektetési és Védelemkoordinációs Főosztály

25

30

34

00

NATO-tagságból adódó ágazati feladatok

25

42

00

00

Kincstári díjak

Költségvetési és Kontrolling Főosztály

Kabinetfőnök

25

47

00

00

Kötött segélyhitelezés

Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatokért Felelős Szakállamtitkár Titkársága

Nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős szakállamtitkár

25

50

01

00

Fejezeti általános tartalék

Költségvetési és Kontrolling Főosztály

Kabinetfőnök



Az NFGM fejezet kizárólag maradvánnyal rendelkező fejezeti kezelésű előirányzatai és azok szakmai kezelői

Cím-
szám

Alcím-
szám

Jogcím-
csoportszám

Jogcím-
szám

Fejezeti kezelésű előirányzat

Fejezeti kezelésű előirányzat szakmai kezelője

Szakmai felügyeletet gyakorló felsővezető

25

01

02

00

Az államigazgatás hatékonyságát növelő beruházások

Informatikai Főosztály

Kabinetfőnök

25

02

04

00

Magyar találmányok külföldi bejelentése

Tudásgazdaság Főosztály

Versenyképességért felelős szakállamtitkár

25

02

18

00

Állami többletfeladatok

Költségvetési és Kontrolling Főosztály

Kabinetfőnök

25

17

00

00

NFGM előre nem tervezett kiadások

Költségvetési és Kontrolling Főosztály

Kabinetfőnök

25

02

45

00

Nemzetközi kötelezettségek teljesítése

Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatokért Felelős Szakállamtitkár Titkársága

Nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős szakállamtitkár

25

03

04

00

Magyar vállalkozások tőzsdei bevezetésének támogatása

Vállalkozásfejlesztési Főosztály

Versenyképességért felelős szakállamtitkár

25

03

09

00

Védelmi és biztonsági ipar versenyképessége

Befektetési és Védelemkoordinációs Főosztály

Nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős szakállamtitkár

25

30

35

00

Kegyeleti Alap

Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatokért Felelős Szakállamtitkár Titkársága

Nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős szakállamtitkár

25

41

00

00

Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése

Jogi és Koordinációs Főosztály

Jogi és koordinációs ügyekért felelős szakállamtitkár

25

04

04

04

Vidékfejlesztési menedzserek foglalkoztatásának támogatása

Területfejlesztésért és Építésügyért Felelős Szakállamtitkárság

Területfejlesztésért és építésügyért felelős szakállamtitkár

25

04

13

00

Határon átnyúló CBC (HU 03XX)

Területfejlesztésért és Építésügyért Felelős Szakállamtitkárság

25

04

14

00

Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése
(HU 02XX)

25

04

15

00

Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése
(HU 03XX)

25

04

16

00

Gazdasági és szociális kohézió erősítése
(HU 0008)

25

04

17

00

Gazdasági és szociális kohézió erősítése
(HU 01XX)

25

04

20

00

Határon átnyúló CBC (HU 02XX)

25

04

21

00

INTERREG III. HU 03XX

25

04

22

00

Külső határok támogatása

25

04

03

03

Decentralizált területfejlesztési programok

Területfejlesztési Főosztály

Területfejlesztésért és építésügyért felelős szakállamtitkár

25

06

05

00

K+F+I intézmény és szabályozási rendszerének átalakítása

Miniszteri Kabinet

Kabinetfőnök

25

06

06

00

Magyarországi űrkutatás fő irányainak és programjának kidolgozása

Miniszteri Kabinet

Kabinetfőnök

1

Az utasítást a 13/2010. (II. 19.) NGM utasítás 3. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. január 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére