• Tartalom

51/2010. (IV. 29.) FVM rendelet

51/2010. (IV. 29.) FVM rendelet

a földművelésügyi ágazathoz tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei kiadásáról szóló 8/2008. (I. 23.) FVM rendelet módosításáról1

2010.05.07.

Az 1. § tekintetében a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. § (1) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 2. § tekintetében a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § g) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró szociális és munkaügyi miniszterrel egyetértésben,

a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a)–c) és f)–l) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva

a következőket rendelem el:

1. § A földművelésügyi ágazathoz tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei kiadásáról szóló 8/2008. (I. 23.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Az 1. mellékletben felsorolt valamennyi szakképesítés tekintetében jogosult szakmai vizsga szervezésére az FVM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola, Kollégium és FVM Gyakorlóiskola, az FVM Kelet-magyarországi Agrár-szakképző Központ Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium és az FVM Dunántúli Agrár-szakképző Központ Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium.”

2. § Az R. 2. számú melléklete e rendelet Melléklete szerint módosul.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba azzal, hogy a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

Melléklet az 51/2010. (IV. 29.) FVM rendelethez

1. Az R. 2. számú mellékletének 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„5. AGRÁRGAZDASÁGI GÉPSZERELŐ, GÉPJAVÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
5. AGRÁRGAZDASÁGI GÉPSZERELŐ, GÉPJAVÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
I.
ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1. A szakképesítés azonosító száma: 31 521 01
2. A szakképesítés megnevezése: Agrárgazdasági gépszerelő, gépjavító
3. Szakképesítések köre:

3.1

Részszakképesítés

Nincs

3.2

Szakképesítés-elágazások

Azonosítószám:

31 521 01 0010 31 01

Megnevezés:

Erdészeti gépszerelő, gépjavító

Azonosítószám:

31 521 01 0010 31 02

Megnevezés:

Kertészeti gépszerelő, gépjavító

Azonosítószám:

31 521 01 0010 31 03

Megnevezés:

Mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító

3.3

Szakképesítés-ráépülések

Azonosítószám:

31 521 01 0001 33 01

Megnevezés:

Dieseladagoló-javító

Azonosítószám:

31 521 01 0001 33 02

Megnevezés:

Erő- és munkagépjavító

Azonosítószám:

31 521 01 0001 33 03

Megnevezés:

Hidraulika-javító

Azonosítószám:

31 521 01 0001 33 04

Megnevezés:

Járműelektromos szerelő

4. Hozzárendelt FEOR szám: 7433
5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés/Szakképesítés-ráépülések megnevezése

Szakképzési évfolyamok száma

Óraszám

Agrárgazdasági gépszerelő, gépjavító

2

2000

Dieseladagoló-javító

300

Erő- és munkagépjavító

300

Hidraulika-javító

300

Járműelektromos szerelő

300

II.
EGYÉB ADATOK
SZAKKÉPESÍTÉS-ELÁGAZÁS MEGNEVEZÉSE: Erdészeti gépszerelő, gépjavító
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a mezőgazdasági szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában. E kompetenciák megszerezhetőek a szakképzést előkészítő évfolyam keretében is.
Vagy
Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 30%
3. Gyakorlat aránya: 70%
(Az elmélet/gyakorlat arány a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 27. § (4) bekezdése szerint – kizárólag szakképzési évfolyamon megszervezett szakiskolai nevelésben és oktatásban részt vevő tanulók esetében – a szakmai képzésre vonatkozik.)
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van
Időtartama (évben vagy félévben): 1 év
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges
SZAKKÉPESÍTÉS-ELÁGAZÁS MEGNEVEZÉSE: Kertészeti gépszerelő, gépjavító

SZAKKÉPESÍTÉS-ELÁGAZÁS MEGNEVEZÉSE: Mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító

SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS MEGNEVEZÉSE: Dieseladagoló-javító
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Szakmai előképzettség: 31 521 01 Agrárgazdasági gépszerelő, gépjavító
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 30%
3. Gyakorlat aránya: 70%
4. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges
SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS MEGNEVEZÉSE: Erő- és munkagépjavító
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Szakmai előképzettség: 31 521 01 Agrárgazdasági gépszerelő, gépjavító
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 30%
3. Gyakorlat aránya: 70%
4. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges
SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS MEGNEVEZÉSE: Hidraulika-javító
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Szakmai előképzettség: 31 521 01 Agrárgazdasági gépszerelő, gépjavító
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 30%
3. Gyakorlat aránya: 70%
4. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges
SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS MEGNEVEZÉSE: Járműelektromos szerelő
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Szakmai előképzettség: 31 521 01 Agrárgazdasági gépszerelő, gépjavító
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 30%
3. Gyakorlat aránya: 70%
4. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges
III.
MUNKATERÜLET
1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör foglalkozás

FEOR száma

FEOR megnevezése

7433

Mezőgazdasági gép(motor)-szerelő, -javító

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:
Átveszi az erő- és munkagépet
Gépeket üzemeltet
Karbantartást, javítást végez
Erő- és munkagépet karbantartásra, javításra előkészít
Előkészíti a gépet javításra
Gépet szétszerel
Hibafelvételt végez
Javítást végez
Gépet összeszerel
Hidraulikus egységet javít
Erő- vagy munkagépre hidraulikus egységet felszerel
Elektromos egységet javít
Erő- vagy munkagépre elektromos egységet felszerel
Karbantartja, frissíti a mérőműszereket, szoftvereket
Előkészíti az adagolót, befecskendező fúvókát a javításra
Erő- vagy önjáró munkagépre adagolót, befecskendező fúvókát felszerel
Erő- vagy munkagépet karbantart, javít
Dokumentációt készít
Vállalkozást vezet
Továbbképzésen vesz részt
Betartja a munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat
3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma

megnevezése

31 521 19

Mezőgazdasági gépkezelő

31 521 20

Mezőgazdasági gépüzemeltető, gépkarbantartó

33 521 06

Mezőgazdasági kovács

IV.
SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK
A szakmai követelménymodulok felsorolása:
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2276-06
Mezőgazdasági gépészeti alapfeladatok
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Megtisztítja a gépet, részegységet, alkatrészt
Információt gyűjt a gépről
Gépszerkezet, gépegység, általános állapotát felméri, alapvető hibákat állapít meg
Tanulmányozza és értelmezi a munka tárgyára, céljára vonatkozó dokumentumokat
Tanulmányozza és értelmezi a munkafolyamatra, eszközökre, technológiára vonatkozó dokumentációt (technológiai előírások, műveletterv, műveleti utasítás, műszaki leírás, gépkönyv stb.)
Kiválasztja, ellenőrzi és karbantartja az általános kézi és kisgépes fémalakító műveletekhez használatos gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, védőfelszereléseket
Szétszereli a gépet, illetve a részegységet (alkatrész vagy részegységcserés javítást végez)
Tanulmányozza és értelmezi az általános gépészeti anyagokra és alkatrészekre vonatkozó információkat
Elhárítja a hibát
Kiválasztja és megrendeli a szükséges alkatrészeket
A munkaműveletekhez előírt speciális szerszámokat, eszközöket használ (szerelő, karbantartó)
Összeszereli a gépet, illetve a részegységet (alkatrész vagy részegységcserés javítást végez)
Beállítást, beszabályozást végez
Gépeket üzembe helyez, szerel, javít, karbantart
Próbaüzemeltetést végez
Ellenőrzi a gép működését, az elvégzett javítást
Betartja a munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat
Használja az előírt munka-, tűz-, környezetvédelmi eszközöket
Anyagokat, alkatrészeket, eszközöket tárol, raktároz
Vezeti a szükséges dokumentumokat
Árajánlatot ad
Számlát ad
Elvégzi az adminisztrációs feladatokat
Vállalkozást indít, működtet
Üzletfelekkel kommunikál
Részt vesz szakmai továbbképzéseken
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
D    Acélok és öntöttvasak jellemző tulajdonságai, katalógus használata
D    Acélok és öntöttvasak hőkezelései
D    Anyagvizsgálati eljárások és azok eszközei, mérési eljárások
C    Mérőeszközök és mérési eljárások, mérési jegyzőkönyvek
C    Műanyagok alkalmazási területei
C    Gumiáruk, bőr és üveg tulajdonságai, felhasználási területei
C    Villamos vezető, szigetelő és félvezető anyagok tulajdonságai, alkalmazási területei
C    Hőszigetelő és hangszigetelő anyagok alkalmazási területei
C    Faanyagok tulajdonságai, megmunkálási eljárásai, szerszámai
C    Ragasztóanyagok alkalmazási területei, ragasztás technológiája
B    Tüzelő- és kenőanyagok jellemző tulajdonságai, felhasználási előírások
B    Korrózióvédő anyagok, korrózióvédelem
B    Gépelemek ábrázolása, rajzok olvasása
C    Hidraulikus és pneumatikus berendezések ábrázolása, ábrák olvasása
C    Gépjármű villamoshálózati rajzok ábrázolása, ábrák olvasása
C    Rajzszabványok ismerete, katalógus használata
C    Műszaki rajz készítése, olvasása
D    Egyszerű és összetett igénybevétel
D    Terhelési módok tulajdonságai
C    Mértékegységek alkalmazása a műszaki gyakorlatban
C    Oldható és roncsolással oldható kötőgépelemek alkalmazása és felhasználásuk
C    Tengelyek rendeltetése, igénybevételeik, felhasználási területük
C    Csapágyak, tömítések rendeltetése, szerkezeti kialakítása, felhasználási területük
C    Csövek, csőkötések anyagai, fajtái, kialakításuk, alkalmazási területük
C    Rugók jellemző adatai, anyaga, kialakítása, alkalmazási területük
C    Mozgásátalakító szerkezetek jellemzői
C    Tengelykapcsolók rendeltetése, szerkezeti kialakítása, felhasználási területei
C    Fékszerkezetek rendeltetése, szerkezeti kialakítása, felhasználási területei
C    Forgómozgást átszármaztató hajtások jellemzői, alkalmazási területeik
C    Hiba megállapítása (szemrevételezés, mérés, repedésvizsgálat), hibafelvételi jegyzőkönyv tartalma
B    Gépalkatrészek tisztítása, korrózió elleni védelem
B    Tisztítási eljárások: mosás vízzel (víz-, gőzsugaras berendezések)
C    Tisztítási eljárások: zsírtalanítás, oxideltávolítás
B    Korrózió elleni védelem fajtái, anyagai, eszközei és technológiája
C    Korrózióvédelem szerves bevonatokkal
D    Korrózióvédelem fémes bevonatokkal
B    A tisztítási és korrózióvédelmi eljárásokhoz kapcsolódó munka-, tűz- és környezetvédelmi szabályok
C    Szerelési utasítások értelmezése
B    Szerelőszerszámok, készülékek kiválasztása és használatuknak munkavédelmi szabályai
D    Kötőgépelemek szerelése, hibalehetősége, állapotvizsgálata
D    Szilárd illesztésű alkatrészek szerelése, hibalehetősége, állapotvizsgálata
D    Siklócsapágyak szerelése, hibalehetősége, állapotvizsgálata
D    Gördülőcsapágyak szerelése, hibalehetősége, állapotvizsgálata
D    Mechanikus hajtóművek szerelése, hibalehetősége, állapotvizsgálata (pl. fogaskerék, lánc, szíjhajtások)
D    Kötőgépelemek hibái és javításuk
D    Furatos alkatrészek, sima tengelyek felújítása
D    Bordás és bütykös tengelyek felújítása
D    Sikló- és gördülőcsapágyak javítása, szerelése
D    Szíj-, lánc-, fogaskerék-, csigahajtás javítása, szerelése
D    Rugók javítása, szerelése
D    Javítástechnológiai eljárások, javítási utasítások alkalmazása
D    Javított gépek bejáratása, ellenőrzése, beállítása, dokumentációk kiállítása, végkikészítése, korrózióvédelme, tárolása
C    Alkatrész-katalógusok használata
D    Gépalkatrészek rendelése, tartalékolása
C    Felújítás-technológiák munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásai
D    Vállalkozás beindításával és működtetésével kapcsolatos jogi, adminisztratív teendők, eljárások
C    Üzleti terv tartalma felépítése
C    Vállalkozás létrehozásának gyakorlati feladatai
D    Általános jogi alapismeretek
D    Gazdálkodást és az adózást szabályozó törvények
D    Munkavállaló és munkáltató jogai, kötelezettségei
C    Gazdálkodási tevékenység főbb bizonylatai, bizonylatok vezetése
C    Bizonylat alaki és tartalmi kellékei
D    Egyszeres könyvvitel alapelvei
D    Bevétel és költségnyilvántartás
C    Önköltség számítása
C    Árajánlat készítése
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
4    Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése
3    Olvasott szakmai szöveg megértése
3    Információforrások kezelése
2    Képi jellegű ábrázoló műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése
2    Hálózati kapcsolási jellegű műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése
2    Folyamatábrák készítése, olvasása, értelmezése
2    Diagram, nomogram kitöltése, készítése, olvasása, értelmezése
4    Komplex jelzésrendszerek
3    Elemi számolási készség
Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Önállóság
Kézügyesség
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Tűrőképesség
Szervezőkészség
Társas kompetenciák:
Segítőkészség
Kapcsolatfenntartó készség
Közérthetőség
Irányíthatóság
Kompromisszumkészség
Módszerkompetenciák:
Figyelem-összpontosítás
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Körültekintés, elővigyázatosság
Eredményorientáltság
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2277-06
Javítástechnológiai feladatok
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Ellenőrzi a gépet a diagnosztikai rendszeren keresztül
Motort vizsgál
Hidraulikus rendszereket vizsgál
Elektronikai rendszert vizsgál
Teljesítményátviteli rendszert vizsgál
Futómű-rendszert vizsgál
Kiegészítő berendezéseket vizsgál (pl. közlekedésbiztonsági-, gépkapcsolási- és a vezetőfülke-berendezések)
Mérési jegyzőkönyvet készít, vezet
Megtisztítja az alkatrészeket, részegységeket
Behatárolja a hibát
Javítástechnológiát választ
Alkatrészeket felújít
Szakműhelybe küldi a speciális javítást igénylő alkatrészeket
Összeállítja a megrendelésre kerülő alkatrészek listáját
Üzemanyagokat gépkönyvből kiválaszt
Feltölti a javítás során eltávolított üzemanyagokat (pl. kenő-, tüzelőanyag, hűtő-, fék- és hidraulikafolyadék)
Megfelelő esztétikai állapotba hozza a gépet
Átadja a megjavított gépet az üzemeltetőnek jegyzőkönyv alapján
Ellátja a gépet a biztonságos üzemeltetéshez feliratokkal, jelzésekkel
Összegyűjti a veszélyes hulladékokat
Megszervezi a veszélyes hulladékok szakszerű tárolását, gyűjtőhelyre szállítását
Garanciális ügyintézést végez
Gépüzemeltetési naplót ad a kijavított géphez
Betartja a munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    Hiba megállapítása (szemrevételezés, mérés, repedésvizsgálat), hibafelvételi jegyzőkönyv tartalma
C    Műszaki állapotváltozások mérése, diagnosztizálása, (belső égésű motorok, teljesítmény-átviteli szerkezetek, futómű, kormány, fékszerkezet, villamos és elektronikus berendezések) beszabályozása, ellenőrzése, hibakeresés, dokumentáció vezetése
A    Talajművelés gépeinek szerkezeti felépítése, jellemzői
A    Tápanyag-visszapótlás gépeinek szerkezeti felépítése, jellemzői
A    Vető-, ültető- és palántázógépek szerkezeti felépítése, jellemzői
A    Növényvédelem gépeinek szerkezeti felépítése, jellemzői
A    Szállítás és anyagmozgatás gépeinek szerkezeti felépítése, jellemzői
A    Öntözés gépeinek szerkezeti felépítése, jellemzői
A    Munkagépek üzemeltetése, munka-, tűz- és környezetvédelmi szabályok
A    Motorok üzemi jellemzői, szerkezeti felépítése
A    Mechanikus és hidraulikus teljesítmény-átvitel
A    Kerekes és lánctalpas járművek járószerkezete, kormányzása
A    Járművek fékberendezései, fékezése
A    Alváz, felépítmény, vonó-, függesztő- és emelőszerkezetek
A    Járművek elektromos és elektronikus berendezései
A    Erő- és munkagépek üzemeltetési jellemzői
A    Erőgépek és önjáró munkagépek üzemeltetése, munka-, tűz- és környezetvédelmi szabályok
A    Erő- és munkagépek karbantartása
A    Tárolás raktározás gépeinek szerkezeti felépítése, jellemzői
B    Javítástechnológiai eljárások, javítási utasítások alkalmazása
B    Javított gépek bejáratása, ellenőrzése, beállítása, dokumentációk kiállítása, végkikészítése, korrózióvédelme, tárolása
B    Kovácsolás munkaműveletei
D    Sajtolás munkafolyamatai, szerszámai, alkalmazási területei
D    Öntés műveletei, eszközei
D    Fémes bevonatok készítésének technológiája (horganyzás, ónozás)
D    Galvanizálás, fémszórás műveletei, eszközei
A    Kézi és gépi forgácsolási műveletek, eszközök, szerszámok, gépek technológiai eljárások
B    Gázhegesztés jellemzői, anyagai, eszközei és technológiája
B    Lángvágás jellemzői, eszközei és technológiája
B    Ívhegesztés jellemzői, anyagai, eszközei és technológiája
B    Védőgázas hegesztési eljárások jellemzői, anyagai, eszközei és technológiája
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Íráskészség, fogalmazás írásban
3    Szakmai nyelv megértése
3    Írott szakmai szöveg megértése
4    Információforrások kezelése
4    Képi jellegű ábrázoló műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése
4    Hálózati kapcsolási jellegű műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése, olvasása, értelmezése
4    Diagram, nomogram kitöltése, készítése, olvasása, értelmezése
4    Komplex jelzésrendszerek
4    Elemi számolási készség
3    Mérő- és diagnosztikai eszközök használata
3    Szerelő és megmunkáló szerszámok, eszközök használata
3    Erő- és munkagépek kezelése
Személyes kompetenciák:
Felelősségtudat
Önállóság
Állóképesség
Kézügyesség
Térlátás
Szervezőkészség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)
Társas kompetenciák:
Segítőkészség
Kapcsolatfenntartó készség
Közérthetőség
Irányíthatóság
Kompromisszumkészség
Módszerkompetenciák:
Figyelem-összpontosítás
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Áttekintő képesség
Körültekintés, elővigyázatosság
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Információgyűjtés
Hibakeresés (diagnosztizálás)
Eredményorientáltság
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2278-06
Erdőgazdasági gép szerelési, karbantartási, javítási feladatai
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Motorfűrészt, bozótvágót karbantart, javít
Szállító-, rakodó-, közelítőgépet karbantart, javít
Kérgező-, aprító-, hasítógépet karbantart, javít
Többcélú fakitermelő gépet, karbantart, javít
Erdészeti munkagépeket karbantart, javít
Betartja a munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
A    Hiba megállapítása (szemrevételezés, mérés, repedésvizsgálat), hibafelvételi jegyzőkönyv tartalma
A    Műszaki állapotváltozások mérése, diagnosztizálása, (belső égésű motorok, teljesítmény-átviteli rendszerek, futómű, kormány- és fékszerkezet, villamos- és elektronikus berendezések) beszabályozása, ellenőrzése, hibakeresés, dokumentáció vezetése
A    Szerelési utasítások értelmezése
A    Szerelőszerszámok, készülékek kiválasztása és használatuk munkavédelmi szabályai
A    Hidraulikus berendezések hibái, vizsgálata, javítása, beállítása
A    Villamos berendezések, elektronikus egységek hibái, vizsgálat, javítása, beszabályozása
A    Javított gépek bejáratása, ellenőrzése, beállítása, dokumentációk kiállítása, végkikészítése, korrózióvédelme, tárolása
A    Javítástechnológiai eljárások, javítási utasítások alkalmazása
A    Alkatrész-katalógusok használata
A    Gépalkatrészek rendelése, tartalékolása
A    Gépjavítás tervezése
A    Motoros fűrészek szerelése, karbantartása, javítása, beszabályozása
A    Bozótvágók szerelése, karbantartása, javítása, beszabályozása
A    Rönkrakodó-, szállító-, közelítőgépek szerelése, hiba-felvételezése, javítása, beszabályozása
A    Kérgező-, aprító-, hasítógépek szerelése, hiba-felvételezése, javítása, beszabályozása
A    Többcélú fakitermelő gépek szerelése, hiba-felvételezése, javítása, beszabályozása
A    Erdészeti munkagépek szerelése, hiba-felvételezése, javítása
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógéphasználat
3    Íráskészség, fogalmazás írásban
3    Szakmai nyelv megértése
4    Információforrások kezelése
4    Képi jellegű ábrázoló műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése
4    Hálózati kapcsolási jellegű műszaki rajz készítése, rajz olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése, olvasása, értelmezése
4    Diagram, nomogram kitöltése, készítése, olvasása, értelmezése
4    Komplex jelzésrendszerek alkalmazása
4    Elemi számolási készség
3    Mérő- és diagnosztikai eszközök használata
3    Gépek, berendezések kezelése
3    Szerelő és megmunkáló szerszámok, eszközök használata
Személyes kompetenciák:
Felelősségtudat
Önállóság
Állóképesség
Kézügyesség
Térlátás
Szervezőkészség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)
Társas kompetenciák:
Segítőkészség
Kapcsolatfenntartó készség
Közérthetőség
Irányíthatóság
Kompromisszumkészség
Módszerkompetenciák:
Figyelem-összpontosítás
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Helyzetfelismerés
Körültekintés, elővigyázatosság
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Információgyűjtés
Hibakeresés (diagnosztizálás)
Eredményorientáltság
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2279-06
Kertészeti gép szerelési, karbantartási, javítási feladatai
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Szántóföldi kertészeti munkagépeket karbantart, javít
Önjáró kertészeti betakarítógépeket karbantart, javít
Szőlészeti és borászati berendezéseket karbantart, javít
Üvegházi, hajtatóházi berendezéseket karbantart, javít
Gyümölcstermesztés gépeit karbantart, javít
Betartja a munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
A    Tájjellegű növények betakarításának gépei, szerkezeti felépítésük, jellemzőik
A    Gyümölcs- és szőlőbetakarítás, feldolgozás gépei, szerkezeti felépítésük, jellemzőik
A    Munkagépek üzemeltetése, munka-, tűz- és környezetvédelmi szabályok
A    Hiba megállapítása (szemrevételezés, mérés, repedésvizsgálat), hibafelvételi jegyzőkönyv készítése
A    Műszaki állapotváltozások mérése, diagnosztizálása, (belső égésű motorok, teljesítmény-átviteli szerkezetek, futómű, kormány, fékszerkezet, villamos és elektronikus berendezések) beszabályozása, ellenőrzése, hibakeresés, dokumentáció vezetése
A    Szerelési utasítások értelmezése
A    Szerelőszerszámok, készülékek kiválasztása és használatuknak munkavédelmi szabályai
A    Javított gépek bejáratása, ellenőrzése, beállítása, dokumentációk kiállítása, végkikészítése, korrózióvédelme, tárolása
A    Javítástechnológiai eljárások, javítási utasítások alkalmazása
A    Alkatrész-katalógusok használata
A    Gépalkatrészek rendelése, tartalékolása
A    Gépjavítás tervezése
C    Növényszervezettan és -élettan
C    Növénytermesztés alapműveletei
C    Növények termesztéstechnológiai ismeretei
A    Kertészeti munkagépek hibafelvételezése, szerelése, javítása, karbantartása
A    Önjáró kertészeti betakarítógépek hibafelvételezése, szerelése, javítása, karbantartása
A    Üvegházi, hajtatóházi berendezések hibafelvételezése, szerelése, javítása, karbantartása
A    Gyümölcs- és szőlőtermesztés gépeinek hibafelvételezése, szerelése, javítása, karbantartása
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Íráskészség, fogalmazás írásban
3    Szakmai nyelv megértése
3    Írott szakmai szöveg megértése
4    Információforrások kezelése
4    Képi jellegű ábrázoló műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése
4    Hálózati kapcsolási jellegű műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése, olvasása, értelmezése
4    Diagram, nomogram kitöltése, készítése, olvasása, értelmezése
4    Komplex jelzésrendszerek alkalmazása
4    Elemi számolási készség
4    Mennyiségérzék
3    Mérő- és diagnosztikai eszközök használata
3    Erő- és munkagépek kezelése
3    Szerelő és megmunkáló szerszámok, eszközök használata
Személyes kompetenciák:
Felelősségtudat
Önállóság
Állóképesség
Kézügyesség
Térlátás
Szervezőkészség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)
Társas kompetenciák:
Segítőkészség
Kapcsolatfenntartó készség
Közérthetőség
Irányíthatóság
Kompromisszumkészség
Módszerkompetenciák:
Figyelem-összpontosítás
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Áttekintő képesség
Helyzetfelismerés
Körültekintés, elővigyázatosság
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Információgyűjtés
Hibakeresés (diagnosztizálás)
Eredményorientáltság
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2280-06
Mezőgazdasági gép karbantartási, javítási, üzemeltetési feladatai
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Mezőgazdasági erőgépeket és önjáró munkagépeket karbantart, javít
Mezőgazdasági vontatott-, rászerelt-, függesztett munkagépeket karbantart, javít
Majori gépeket, műszaki berendezéseket karbantart, javít
Gépcsoportot kiválaszt
Gépkapcsolatot létrehoz
Erő- és munkagéppel gépüzemeltetési feladatokat végez
Betartja a munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
A    Javított gépek bejáratása, ellenőrzése, beállítása, dokumentációk kiállítása, végkikészítése, korrózióvédelme, tárolása
A    Javítástechnológiai eljárások, javítási utasítások alkalmazása
A    Gépjavítás tervezése
A    Felújítás-technológiák munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásai
A    Szerelési utasítások értelmezése
A    Szerelőszerszámok, készülékek kiválasztása és használatuknak munkavédelmi szabályai
C    Hengertömb, forgattyús hajtómű javítása, szerelése
C    Hűtő-, kenőberendezések javítása, szerelése
C    Tüzelőanyag-ellátó berendezések javítása, beállítása, beszabályozása, szerelése
C    Teljesítmény-átviteli berendezések javítása, szerelése
C    Alvázak, futóművek, kormányszerkezetek, fékek hibái, szerelése, javítása, beállítása
C    Hidraulikus berendezések hibái, vizsgálata, javítása, beállítása
C    Villamos berendezések, elektronikus egységek hibái, vizsgálat, javítása, beszabályozása
A    Szemestermények utókezelésének gépei, szerkezeti felépítésük, jellemzőik
A    Takarmány-előkészítő gépek szerkezeti felépítése, jellemzői
A    Takarmánykiosztás gépeinek szerkezeti felépítése, jellemzői
A    Itató-berendezések szerkezeti felépítése, jellemzői
A    Trágyaeltávolítás gépeinek szerkezeti felépítése, jellemzői
A    Fejés gépeinek szerkezeti felépítése, jellemzői
A    Majorgépek üzemeltetése, alkalmazásukkal összefüggő munka-, tűz- és környezetvédelmi szabályok
A    Munkagépek, majori gépek és berendezések hibái, szerelése, javítása, beállítása
B    Mezőgazdasági erő- és önjáró munkagépek karbantartása
A    Mezőgazdasági erő- és önjáró munkagépek hibafelvételezése, szerelése, javítása, beszabályozása, üzembe helyezése
A    Mezőgazdasági erő- és munkagépekből gépcsoportot, gépkapcsolás létrehozása
A    Mezőgazdasági erő- és munkagépek, önjáró munkagépek üzemeltetése
B    Állattartó telepi gépek karbantartása, üzemeltetése és javítása
C    Talajtan-éghajlattan
C    Növényszervezettan és -élettan
C    Növénytermesztés alapműveletei
C    Növények termesztéstechnológiája
C    Tenyésztési eljárások
C    Takarmányozás
C    Tartástechnológia
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Íráskészség, fogalmazás írásban
3    Szakmai nyelv megértése
3    Írott szakmai szöveg megértése
3    Információforrások kezelése
4    Képi jellegű ábrázoló műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése
4    Hálózati kapcsolási jellegű műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése, olvasása, értelmezése
4    Diagram, nomogram kitöltése, készítése, olvasása, értelmezése
4    Komplex jelzésrendszerek
4    Elemi számolási készség
3    Mérő- és diagnosztikai eszközök használata
3    Erő- és munkagépek kezelése
3    Szerelő és megmunkáló szerszámok, eszközök használata
Személyes kompetenciák:
Felelősségtudat
Önállóság
Állóképesség
Kézügyesség
Térlátás
Szervezőkészség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)
Társas kompetenciák:
Segítőkészség
Kapcsolatfenntartó készség
Közérthetőség
Irányíthatóság
Kompromisszumkészség
Módszerkompetenciák:
Figyelem-összpontosítás
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Áttekintő képesség
Körültekintés, elővigyázatosság
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Információgyűjtés
Hibakeresés (diagnosztizálás)
Eredményorientáltság
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2281-06
Dieseladagoló és befecskendező-fúvóka javítási, beállítási feladatai
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Adagolót tisztít
Adagolót leszerel
Adagolót szétszerel
Speciális szerelőszerszámokat kiválaszt
Gyári szerelési utasításokat betart
Alkatrészeket csoportosít
Hibafelvételt végez
Dönt az alkatrész cseréjéről, vagy javításáról
Hibafelvételi jegyzőkönyvet készít
Kiválasztja az optimális javítás technológiát
Alkatrészeket tisztít
Felújítási műveletet végez
Ellenőrzi a javítás sikerességét
Összetartozó alkatrészeket párosít
Betartja a javítástechnológiai utasításokat
Szereléstechnológiai utasításokat betart
Alkatrészeket, részegységeket előszerel
Adagolót készre szerel
Mechanikai működőképességet ellenőriz
Adagolót gyári előírásoknak megfelelően táblázat segítségével beállít
Beállításról mérési jegyzőkönyvet készít
Beállított adagolót szakszerűen tárol
Szakmai felkészítő tanfolyamon vesz részt
Figyelemmel kíséri az új technológiákat, adagoló típusokat
Próbapadot karbantart, hitelesíttet
Betartja a munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
A    Hiba megállapítása (szemrevételezés, mérés, repedésvizsgálat), hibafelvételi jegyzőkönyv tartalma
A    Belső égésű motorok műszaki állapotváltozások mérése, diagnosztizálása
A    Szerelési utasítások értelmezése
A    Szerelőszerszámok, készülékek kiválasztása és használatuknak munkavédelmi szabályai
A    Adagoló alkatrészcserés javítása
A    Adagoló javítása alkatrész-válogatással, javítástechnológiával
A    Adagolóvizsgáló próbapadokon az adagoló vizsgálati eljárásai, mérések, beszabályozások
A    Adagolók beállítási dokumentációi
A    Adagolók felújítás utáni végkikészítése
A    Új szakmai ismeretek elsajátítása
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Szakmai nyelv megértése
4    Információforrások kezelése
4    Képi jellegű ábrázoló műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése
4    Hálózati kapcsolási jellegű műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése, olvasása, értelmezése
4    Diagram, nomogram kitöltése, készítése, olvasása, értelmezése
4    Komplex jelzésrendszerek
4    Elemi számolási készség
4    Mennyiségérzék
3    Mérő- és diagnosztikai eszközök használata
3    Szerelő kéziszerszámok és eszközök használata
Személyes kompetenciák:
Felelősségtudat
Önállóság
Kézügyesség
Elhivatottság, elkötelezettség
Szervezőkészség
Társas kompetenciák:
Segítőkészség
Kapcsolatfenntartó készség
Közérthetőség
Irányíthatóság
Kompromisszumkészség
Módszerkompetenciák:
Figyelem-összpontosítás
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Áttekintő képesség
Körültekintés, elővigyázatosság
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Információgyűjtés
Hibakeresés (diagnosztizálás)
Eredményorientáltság
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2282-06
Mezőgazdasági erő- és munkagép üzemfenntartási feladatai
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Gépátvételi jegyzőkönyvet készít
Állapotfelmérést végez
Meghatározza a hibák okait
Mechanikai és diagnosztikai vizsgálatokat végez
Hibafelvételi jegyzőkönyvet készít
Gépet tisztít
Hideg- vagy melegvizes mosót üzemeltet
Gépet szemrevételez
Meghibásodott részegységet szétszerel
Alkatrészt, részegységet tisztít
Hibafelvételt végez
Kiválasztja az optimális javítás technológiát
Meghibásodott gépalkatrészt, részegységet javít
Alkatrészt rendel
Alkatrészt raktárból kivételez
Javítási műveletet ellenőriz
Javításról jegyzőkönyvet vezet
Értékeli a felújítás minőségét
Kiválasztja a karbantartás anyagait, eszközeit
Karbantartási fokozat műveleteit végzi
Karbantartási naplót vezet
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
A    Hiba megállapítása (szemrevételezés, mérés, repedésvizsgálat), hibafelvételi jegyzőkönyv tartalma
A    Műszaki állapotváltozások mérése, diagnosztizálása, (belső égésű motorok, teljesítmény-átviteli szerkezetek, futómű, kormány, fékszerkezet, villamos és elektronikus berendezések) beszabályozása, ellenőrzése, hibakeresés, dokumentáció vezetése
A    Felújítás-technológiák munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásai
A    Hengertömb, forgattyús hajtómű javítása, szerelése
A    Hűtő-, kenőberendezések javítása, szerelése
A    Tüzelőanyag-ellátó berendezések javítása, beállítása, beszabályozása, szerelése
A    Teljesítményátviteli berendezések javítása, szerelése
A    Alvázak, futóművek, kormányszerkezetek, fékek hibái, szerelése, javítása, beállítása
A    Hidraulikus berendezések hibái, vizsgálata, javítása, beállítása
A    Villamos berendezések, elektronikus egységek hibái, vizsgálata, javítása, beszabályozása
A    Mezőgazdasági erő- és önjáró munkagépek karbantartása
A    Javított gépek bejáratása, ellenőrzése, beállítása, dokumentációk kiállítása, végkikészítése, korrózióvédelme, tárolása
A    Javítástechnológiai eljárások, javítási utasítások alkalmazása
A    Alkatrész-katalógusok használata
A    Gépalkatrészek rendelése, tartalékolása
A    Gépjavítás tervezése
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Szakmai nyelv megértése
4    Információforrások kezelése
4    Képi jellegű ábrázoló műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése
4    Hálózati kapcsolási jellegű műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák
4    Folyamatábrák készítése, olvasása, értelmezése
4    Diagram, nomogram kitöltése, készítése, olvasása, értelmezése
4    Komplex jelzésrendszerek
4    Elemi számolási készség
3    Mérő- és diagnosztikai eszközök használata
3    Szerelő kéziszerszámok és eszközök használata
Személyes kompetenciák:
Felelősségtudat
Önállóság
Állóképesség
Kézügyesség
Térlátás
Szervezőkészség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)
Társas kompetenciák:
Segítőkészség
Kapcsolatfenntartó készség
Közérthetőség
Irányíthatóság
Kompromisszumkészség
Módszerkompetenciák:
Figyelem-összpontosítás
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Áttekintő képesség
Körültekintés, elővigyázatosság
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Információgyűjtés
Hibakeresés (diagnosztizálás)
Eredményorientáltság
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2283-06
Hidraulikai rendszer hibakeresési, javítási, beállítási feladatai
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Szemrevételezi a javítandó egységet
Jegyzőkönyvet készít
Műszeres vizsgálatot végez
Megállapítja a meghibásodás okait, következményeit
Döntést hoz a berendezés javíthatóságáról
Hidraulikus részegységeket, elemeket szétszerel
Alkatrészeket tisztít
Alkatrészeket ellenőriz, mér
Dönt az alkatrész cseréjéről vagy javíthatóságáról
Alkatrészt, részegységet rendel
Alkatrészt, részegységet raktárból kivételez
Hidraulikus egységeket összeszerel
Célszerszámokat használ
Javítás utáni diagnosztikai vizsgálatokat végez
Jegyzőkönyvet vesz fel
Javított egységet felszerel
Speciális munkaeszközöket használ
Emelőberendezéseket üzemeltet
Üzemi próbát végez
Javított gépet átad
Betartja a munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
A    Mérőeszközök és mérési eljárások, mérési jegyzőkönyvek
A    Hiba megállapítása (szemrevételezés, mérés, repedésvizsgálat), hibafelvételi jegyzőkönyv tartalma
A    Hidraulikus rendszer műszaki állapotváltozásainak mérése, diagnosztizálása, beszabályozása, ellenőrzése, hibakeresés, dokumentáció vezetése
A    Szerelési utasítások értelmezése
A    Szerelőszerszámok, készülékek kiválasztása és használatuknak munkavédelmi szabályai
A    A felújítás-technológiák munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásai
A    Hidraulikus berendezések hibái, vizsgálata, javítása, beállítása
A    Javított gépek bejáratása, ellenőrzése, beállítása, dokumentációk kiállítása, végkikészítése, korrózióvédelme, tárolása
A    Gépalkatrészek rendelése, tartalékolása
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Szakmai nyelv megértése
4    Információforrások kezelése
4    Képi jellegű ábrázoló műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése
4    Hálózati kapcsolási jellegű műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése, olvasása, értelmezése
4    Diagram, nomogram kitöltése, készítése, olvasása, értelmezése
4    Komplex jelzésrendszerek
4    Elemi számolási készség
3    Mérő- és diagnosztikai eszközök használata
3    Szerelő kéziszerszámok és eszközök használata
Személyes kompetenciák:
Felelősségtudat
Önállóság
Állóképesség
Kézügyesség
Térlátás
Szervezőkészség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)
Társas kompetenciák:
Segítőkészség
Kapcsolatfenntartó készség
Közérthetőség
Irányíthatóság
Kompromisszumkészség
Módszerkompetenciák:
Figyelem-összpontosítás
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Áttekintő képesség
Körültekintés, elővigyázatosság
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Információgyűjtés
Hibakeresés (diagnosztizálás)
Eredményorientáltság
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2284-06
Járműelektromossági hibakeresési, javítási és beállítási feladatok
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Kiszűri a hibák okait
Jegyzőkönyvet, munkalapot készít
Kiválasztja a szükséges műszert
Műszeres mérést végez
Értékeli az eredményt
Beazonosítja a hiba okát
Eldönti, hogy alkatrész cserét vagy javítást végez
Kicseréli a hibás alkatrészt, részegységet
Kiválasztja a szükséges célszerszámokat, műszereket
Elvégzi a szükséges javítást
Csere vagy javítás próbaüzemet végez
Cserélt alkatrészt szakszerűen tárolja
Kiolvassa és törli a hibakódot
Soros vagy párhuzamos diagnosztikai vizsgálatot végez
Felülírja a szoftvert
Ellenőrzi a beszerelt alkatrész, részegység működését
Műszerrel ellenőrzi a teljes rendszer működését
Rögzíti a mérési eredményeket
Karbantartja a műszereket, szerszámokat
Gondoskodik a műszerek hitelesítéséről
Elvégzi a szükséges telepítéseket
Pótolja az elhasználódott szerszámokat
Frissíti a műszerek szoftverállományát
Gondoskodik a műszerek szakszerű tárolásáról
Frissíti az adatbázisokat
Betartja a műszerek kezelésére vonatkozó utasításokat
Betartja a gyári technológiai utasításokat
Betartja a munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
A    Hiba megállapítása (szemrevételezés, mérés, repedésvizsgálat), hibafelvételi jegyzőkönyv tartalma
A    Elektromos rendszer műszaki állapotváltozásainak mérése, diagnosztizálása, beszabályozása, ellenőrzése, hibakeresés, dokumentáció vezetése
A    Villamos berendezések, elektronikus egységek hibái, vizsgálat, javítása, beszabályozása
A    Villamos és elektronikus berendezések hibakeresése, hibamegállapítása, hibafelvételi jegyzőkönyv
A    Villamos és elektronikus berendezések javítása, javítástechnológia meghatározása
A    Villamos és elektronikus berendezések beszabályozása, ellenőrzése próbapadon vagy műszerekkel
A    Mérőműszerek karbantartása, hitelesítése, frissítése, szakszerű tárolása
A    Villamos és elektronikus berendezések eszközök, mérőműszerek használati utasításai
A    Villamos és elektronikus rendszerek műszaki paraméterei, adatai
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Szakmai nyelv megértése
4    Információforrások kezelése
4    Képi jellegű ábrázoló műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése
4    Hálózati kapcsolási jellegű műszaki rajz készítése, olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése, olvasása, értelmezése
4    Diagram, nomogram kitöltése, készítése, olvasása, értelmezése
4    Komplex jelzésrendszerek
4    Elemi számolási készség
3    Mérő- és diagnosztikai eszközök használata
3    Szerelő kéziszerszámok és eszközök használata
Személyes kompetenciák:
Felelősségtudat
Önállóság
Kézügyesség
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Térlátás
Szervezőkészség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)
Társas kompetenciák:
Segítőkészség
Kapcsolatfenntartó készség
Közérthetőség
Irányíthatóság
Kompromisszumkészség
Módszerkompetenciák:
Figyelem-összpontosítás
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Áttekintő képesség
Körültekintés, elővigyázatosság
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Információgyűjtés
Hibakeresés (diagnosztizálás)
Eredményorientáltság

A 31 521 01 0010 31 01 azonosító számú, Erdészeti gépszerelő, gépjavító megnevezésű szakképesítés-elágazás szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

2276-06

Mezőgazdasági gépészeti alapfeladatok

2277-06

Javítástechnológiai feladatok

2278-06

Erdőgazdasági gép szerelési, karbantartási, javítási feladatai

A 31 521 01 0010 31 02 azonosító számú, Kertészeti gépszerelő, gépjavító megnevezésű szakképesítés-elágazás szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

2276-06

Mezőgazdasági gépészeti alapfeladatok

2277-06

Javítástechnológiai feladatok

2279-06

Kertészeti gép szerelési, karbantartási, javítási feladatai

A 31 521 01 0010 31 03 azonosító számú, Mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító megnevezésű szakképesítés-elágazás szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

2276-06

Mezőgazdasági gépészeti alapfeladatok

2277-06

Javítástechnológiai feladatok

2280-06

Mezőgazdasági gép karbantartási, javítási, üzemeltetési feladatai

A 31 521 01 0001 33 01 azonosító számú, Dieseladagoló-javító megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

2281-06

Dieseladagoló és befecskendező-fúvóka javítási, beállítási feladatai

A 31 521 01 0001 33 02 azonosító számú, Erő- és munkagépjavító megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

2282-06

Mezőgazdasági erő- és munkagép üzemfenntartási feladatai

A 31 521 01 0001 33 03 azonosító számú, Hidraulika-javító megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

2283-06

Hidraulikai rendszer hibakeresési, javítási, beállítási feladatai

A 31 521 01 0001 33 04 azonosító számú, Járműelektromos szerelő megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

2284-06

Járműelektromossági hibakeresési, javítási és beállítási feladatok

V.
VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Iskolai rendszerű szakképzés esetén:
Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzése, amely egyenértékű a modulzáró vizsga eredményes letételével
A mezőgazdasági vontató vezetésére érvényes vezetői engedély („T” kategóriára érvényes vezetői jogosultság, illetve „C+E” vagy „C1+E” kategóriára érvényes vezetői engedély)
Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén:
Modulzáró vizsga eredményes letétele
A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás
A mezőgazdasági vontató vezetésére érvényes vezetői engedély („T” kategóriára érvényes vezetői jogosultság, illetve „C+E” vagy „C1+E” kategóriára érvényes vezetői engedély)
2. A szakmai vizsga részei:
1. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2276-06
Mezőgazdasági gépészeti alapfeladatok
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Mezőgazdasági gépeken hibamegállapítás, szerelés, karbantartás, javítás, üzembe helyezés, gépüzemeltetés, munkavédelmi feladat: végrehajtása, a műszaki dokumentációk kezelése, vezetése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    120 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Vállalkozási alapismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama:    30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    70%
2. feladat    30%
2. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2277-06
Javítástechnológiai feladatok
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Mezőgazdasági erő- és munkagépeken műszaki diagnosztikai vizsgálatok, alkatrészeken, részegységeken javítástechnológiai műveletek elvégzése, műszaki dokumentációk, bizonylatok elkészítése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    180 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Mezőgazdasági gépek anyagai, alkatrészek felújítása, szerelése, karbantartása, javítása, műszaki dokumentációk kezelése, vezetése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama:    60 perc
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Mezőgazdasági erő- és munkagép szerkezettani ismeretek, alkalmazott gépjavítás-technológiai eljárások és műveletek.
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama:    45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    50%
2. feladat    20%
3. feladat    30%
3. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2278-06
Erdőgazdasági gép szerelési, karbantartási, javítási feladatai
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Erdészeti gépek hibakeresése, diagnosztikai vizsgálata, szerelése, karbantartása, javítása
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    240 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Erdőgazdasági gép szerkezettani felépítése és működése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama:    120 perc
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Erdészeti gépek szerkezettani és gépjavítási ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama:    45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    60%
2. feladat    20%
3. feladat    20%
4. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2279-06
Kertészeti gép szerelési, karbantartási, javítási feladatai
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Kertészeti gépek szerelése, karbantartása és javítása
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    240 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Kertészeti gép szerkezettani felépítése és működése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama:    120 perc
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Kertészeti gépek szerkezettani és gépjavítási ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama:    45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    60%
2. feladat    20%
3. feladat    20%
5. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2280-06
Mezőgazdasági gép karbantartási, javítási, üzemeltetési feladatai
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Mezőgazdasági erőgépek, önjáró-, vontatott-, rászerelt-, függesztett munkagépek, majori gépek és berendezések karbantartása, javítása, üzemeltetése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    240 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Mezőgazdasági erő- és munkagép szerkezettani felépítése és működése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama:    120 perc
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Mezőgazdasági gépek gépjavítási és gépüzemeltetési ismeretek, mezőgazdasági ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama:    45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    60%
2. feladat    20%
3. feladat    20%
6. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2281-06
Dieseladagoló és befecskendező-fúvóka javítási, beállítási feladatai
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Dieseladagoló és befecskendező-fúvóka javítása, beállítása
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    240 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Dieseladagoló és porlasztó javítási, beállítási ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama:    30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    70%
2. feladat    30%
7. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2282-06
Mezőgazdasági erő- és munkagép üzemfenntartási feladatai
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Mezőgazdasági erő- és munkagépek gépjavítási műveleteinek (hibafelvétel, diagnosztikai vizsgálat, hegesztés, forrasztás, fémszórás, szinterezés, fémragasztás, elektrokémiai, kémiai felújítás, esztergálás stb.) elvégzése, műszaki dokumentációk vezetése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    240 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Mezőgazdasági üzemfenntartási ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama:    30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    70%
2. feladat    30%
8. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2283-06
Hidraulikai rendszer hibakeresési, javítási, beállítási feladatai
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Hidraulikus rendszer elemeinek hibakeresése, javítása, beállítása
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    240 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Hidraulikus rendszer hibakeresési, javítási, beállítási ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama:    30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    70%
2. feladat    30%
9. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2284-06
Járműelektromossági hibakeresési, javítási és beállítási feladatok
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Járműelektromossági berendezések, rendszerelemek hibakeresése javítása, beállítása
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    240 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Járműelektromossági hibakeresési, javítási, beállítási ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama:    30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    70%
2. feladat    30%
3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:
A 31 521 01 0010 31 01 azonosító számú, Erdészeti gépszerelő, gépjavító megnevezésű szakképesítés-elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 20
2. vizsgarész: 40
3. vizsgarész: 40
A 31 521 01 0010 31 02 azonosító számú, Kertészeti gépszerelő, gépjavító megnevezésű szakképesítés-elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 20
2. vizsgarész: 40
4. vizsgarész: 40
A 31 521 01 0010 31 03 azonosító számú, Mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító megnevezésű szakképesítés-elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 20
2. vizsgarész: 40
5. vizsgarész: 40
A 31 521 01 0001 33 01 azonosító számú, Dieseladagoló-javító megnevezésű szakképesítés-ráépüléshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
6. vizsgarész: 100
A 31 521 01 0001 33 02 azonosító számú, Erő- és munkagépjavító megnevezésű szakképesítés-ráépüléshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
7. vizsgarész: 100
A 31 521 01 0001 33 03 azonosító számú, Hidraulika-javító megnevezésű szakképesítés-ráépüléshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
8. vizsgarész: 100
A 31 521 01 0001 33 04 azonosító számú, Járműelektromos szerelő megnevezésű szakképesítés-ráépüléshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
9. vizsgarész: 100
4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei
A szakképesítéshez, szakképesítés-elágazáshoz rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése
Mentesül az adott vizsgarész letétele alól az a vizsgázó, aki országos (szakmai, illetőleg tantárgyi) tanulmányi versenyen a versenykiírásban meghatározott teljesítményt eléri. Ilyen esetben az osztályzatot a súlyozás figyelembevételével a vizsgarészenként elért %-os teljesítmények átlaga szerint, a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló hatályos rendelet alapján kell megállapítani.
5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
VI.
ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma

Erdészeti gépszerelő, gépjavító

Kertészeti gépszerelő, gépjavító

Mezőgaz-
dasági gépszerelő, gépjavító

Diesel-
adagoló-
javító

Erő- és munkagép-
javító

Hidraulika-
javító

Jármű-
elektromos szerelő

Traktor pótkocsival

X

X

X

X

X

X

Mezőgazdasági vontató
(3 különböző teljesítménykategória)

X

X

X

X

Csuklós erdészeti traktor

X

Hidraulikus daruval ellátott erőgép

X

X

X

Vágástakarító

X

Tuskózó

X

Bozótirtó

X

Gyökérfésű

X

Szárnyas altalajlazító

X

X

X

X

Késes altalajlazító

X

X

X

X

Középmély lazító

X

X

X

X

Gödörfúró

X

X

X

Függesztett eke

X

X

X

X

Félig függesztett eke

X

X

X

X

Váltva forgató eke

X

X

X

X

Tárcsásborona (X)

X

X

X

X

Tárcsásborona (V)

X

X

X

X

Oldalazó tárcsás borona

X

Kombinátor

X

X

X

X

Sorközművelő kultivátor

X

X

X

Szántóföldi kultivátor

X

X

X

Hengerek

X

X

X

X

Boronák

X

X

X

X

Simítók

X

X

X

X

Szervestrágya-szóró

X

X

X

X

Műtrágyaszóró

X

X

X

X

Iskolázógép

X

Csemeteültető-gép

X

Ültetőgép

X

X

X

Palántázógép

X

X

X

Dugványozógép

X

Sorba-, szórvavetőgép

X

X

X

X

Szemenkénti vetőgép

X

X

X

Direktvetőgép

X

X

Fűkasza

X

X

X

X

Rendkezelő

X

X

Bálázó

X

X

Szecskázógép

X

X

Sor-, rendfelszedő- és kaszálóadapter

X

X

Pótkocsik

X

X

X

X

Rönkszállító pótkocsi

X

Szántóföldi permetező

X

X

X

X

Fa- és szőlővédelmi permetező

X

Rotációs szárzúzó

X

X

X

X

Rakodógép

X

X

X

X

Arató-, cséplőgép

X

X

Kukoricacsőtörő adapter

X

X

Tisztító fűrész

X

Motorfűrész

X

Hasítógép

X

Kérgezőgép

X

Aprítógép

X

Csörlő

X

Csörlős vonszoló

X

Markolós vonszoló

X

Kihordó szerelvény

X

Hidraulikus, elektromos és tüzelőanyag-ellátó berendezések beállításához szükséges próbapadok

X

X

X

X

X

X

X

Növényvédő gépek környezetvédelmi vizsgáztatásához szükséges berendezések

X

X

X

Motor vizsgálatához szükséges diagnosztikai eszközök, mérőberendezések

X

X

X

X

Hidraulikus rendszer diagnosztikai, eszközei, berendezései

X

X

X

X

X

Elektromos rendszer diagnosztikai eszközei, berendezései

X

Diesel tüzelőanyag-ellátó rendszer vizsgálatának eszközei és mérőberendezései

X

Emelőgépek (mobil és stabil)

X

X

X

X

X

X

Fémmegmunkáló gépek (esztergapad, köszörű, oszlopos fúrógép, marógép)

X

X

X

X

Hegesztő-berendezések
(láng, ív)

X

X

X

X

Tűzikovács berendezések

X

X

X

Számítógép

X

X

X

X

X

X

X

Elektromos és pneumatikus kéziszerszámok (csiszoló- és fúrógépek, levegőkulcs)

X

X

X

X

X

X

X

Kéziszerszámok (villás-, csillag- és dugókulcs készlet, torx és csavarhúzó készlet, reszelők, fogók, lehúzók, vágók)

X

X

X

X

X

X

X

Karbantartó és szervizberendezések

X

X

X

X

X

X

X

Egyéni védőfelszerelések

X

X

X

X

X

X

X

Munkabiztonsági berendezések

X

X

X

X

X

X

X

Környezetvédelmi berendezések

X

X

X

X

X

X

X

VII.
EGYEBEK
Iskolai rendszerű képzéseknél az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 2 szakképző évfolyam esetén az első tanévet követően 140 óra, 3 szakképző évfolyam esetén az első tanévet követően 80 óra a második tanévet követően 120 óra.
2. Az R. 2. számú mellékletének 13. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„13. ÁLLATTENYÉSZTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
13. ÁLLATTENYÉSZTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
I.
AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1. A szakképesítés azonosító száma: 31 621 03
2. A szakképesítés megnevezése: Állattenyésztő
3. Szakképesítések köre:

3.1

Részszakképesítés

Nincs

3.2

Szakképesítés-elágazások

Azonosítószám:

31 621 03 0010 31 01

Megnevezés:

Állattenyésztő (baromfi és kisállat)

Azonosítószám:

31 621 03 0010 31 02

Megnevezés:

Állattenyésztő (juh és kecske)

Azonosítószám:

31 621 03 0010 31 03

Megnevezés:

Állattenyésztő (sertés)

Azonosítószám:

31 621 03 0010 31 04

Megnevezés:

Állattenyésztő (szarvasmarha)

3.3

Szakképesítés-ráépülés

Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 136, 6135, 6133, 6132
5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése

Szakképzési évfolyamok száma

Óraszám

Állattenyésztő

2

2000

II.
EGYÉB ADATOK
SZAKKÉPESÍTÉS-ELÁGAZÁS MEGNEVEZÉSE: Állattenyésztő (baromfi és kisállat)
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a mezőgazdasági szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában. E kompetenciák megszerezhetőek a szakképzést előkészítő évfolyam keretében is.
Vagy
Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 30%
3. Gyakorlat aránya: 70%
(Az elmélet/gyakorlat arány a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 27. § (4) bekezdése szerint – kizárólag szakképzési évfolyamon megszervezett szakiskolai nevelésben és oktatásban részt vevő tanulók esetében – a szakmai képzésre vonatkozik.)
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van
Időtartama (évben vagy félévben): 1 év
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges
SZAKKÉPESÍTÉS-ELÁGAZÁS MEGNEVEZÉSE: Állattenyésztő (juh és kecske)

SZAKKÉPESÍTÉS-ELÁGAZÁS MEGNEVEZÉSE: Állattenyésztő (sertés)

SZAKKÉPESÍTÉS-ELÁGAZÁS MEGNEVEZÉSE: Állattenyésztő (szarvasmarha)
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a mezőgazdasági szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában. E kompetenciák megszerezhetőek a szakképzést előkészítő évfolyam keretében is.
Vagy
Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 30%
3. Gyakorlat aránya: 70%
(Az elmélet/gyakorlat arány a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 27. § (4) bekezdése szerint – kizárólag szakképzési évfolyamon megszervezett szakiskolai nevelésben és oktatásban részt vevő tanulók esetében – a szakmai képzésre vonatkozik.)
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van
Időtartama (évben vagy félévben): 1 év
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges
III.
MUNKATERÜLET
1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör foglalkozás

FEOR száma

FEOR megnevezése

6136

Baromfitartó és -tenyésztő

6135

Juhtartó és -tenyésztő

6133

Sertéstartó és -tenyésztő

6132

Szarvasmarhatartó és -tenyésztő

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:
Tenyésztési feladatokat lát el
Neveli és hizlalja az állatokat
Takarmányozza az állatokat
Állatjólléti és -higiéniai feladatokat lát el
Szezonális feladatokat végez
Elvégzi a karbantartást
Elvégzi a biztonsági feladatokat
Adminisztációt végez, kommunikál
Baromfival kapcsolatos feladatok
Juhval kapcsolatos feladatok
Sertéssel kapcsolatos feladatok
Szarvasmarhával kapcsolatos feladatok
3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma

megnevezése

54 621 03

Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

31 641 01

Inszeminátor

IV.
SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK
A szakmai követelménymodulok felsorolása:
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1375-06
Állategészségügy, szaporodásbiológia feladatai
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Figyelemmel kíséri az állat viselkedését, egészségi állapotát
Életjelenségeket figyel
Klinikai alapértékeket mér
Szükség szerint elkülöníti a beteg állatot
Értesíti az állatorvost, szükség esetén teljesíti bejelentési kötelezettségét
Kezeli, illetve kezelteti a beteg állatot vagy részt vesz a terápiás beavatkozásokban
Ismeri a gyakrabban használt gyógyszereket és alkalmazásuk módját
Előkészíti a kezeléshez szükséges gyógyszereket és eszközöket
Beadja a gyógyszereket az állatorvos utasítása szerint
Utasítás szerint elvégzi az egyes tömeges kezeléseket
Elvégzi az előírt egyszerűbb kezeléseket
Elsősegélyt nyújt az állatnak
Segédkezik az állatorvosi kezeléskor
Betartja a járványvédelmi előírásokat
Fertőtlenít, sterilez
Betartja az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvényt
Közreműködik az ivarzó egyedek azonosításában, megfigyelésében, megjelölésében, elkülönítésében
Meghatározza a termékenyítés optimális időpontját
Részt vesz a visszaivarzó állatok felderítésében
Ellést/fialást előkészít, levezet
Újszülött állatot, anyaállatot ellát
Betartja a vegyszerekre, gyógyszerekre és mérgező anyagokra vonatkozó előírásokat
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    Testtájtan
C    Mozgásszervek felépítése, működése
B    Emésztőkészülék felosztása, emésztés folyamata
B    Az ellés szakaszai, állatfajonkénti jellegzetességei
B    A szaporodás élettana
B    Neurohormonális szabályozás folyamata
B    A köztakaró funkciói, sajátosságai
C    Fertőtlenítés, sterilezés gépeinek, berendezéseinek működtetése
C    Értékmérő tulajdonságok
D    A betegség keletkezésének az okai
C    Az egészséges állat életjelenségei
C    Az egészséges állat viselkedése, etológiája
B    A beteg állat felismerése megjelenése alapján
C    A klinikai alapértékek felvétele
D    Kiegészítő vizsgálatok, mintavételek lebonyolítása
D    Gyakoribb szűrő- és diagnosztikai vizsgálatok
B    Teendők a beteg állattal
C    Gyakoribb kezelések, beavatkozások elvégzése
D    Gyógyszerismeret, a gyógyszerek alkalmazása
B    Segítségnyújtás módjai az állatorvosi kezeléskor
C    Az állatok rögzítése kezeléshez
B    Az elsősegélynyújtás módjai
C    A nem fertőző betegségek megelőzése
C    A fertőző betegségek felismerése, megelőzése
B    Az állattartó telepek járványvédelmének szabályai
C    A fertőtlenítés, sterilezés eszközei, berendezései, módjai, szabályai
B    Az állattartás általános állatvédelmi szabályai
B    A mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályai
B    Az állatszállítás állatvédelme
B    Az állatokkal való szakszerű bánásmód
D    A vágóállatok levágásának és leölésének szabályai
B    Az ivarzók kiválogatása
B    A csendesen ivarzók kiválogatása
B    Az ellés utáni első ivarzás időpontja
D    A külső nemi szervek vizsgálata
E    A nemi szervek inszeminálást kizáró elváltozásai
C    Az eszközök tisztogatása, sterilezése
C    Az eszközök szállítása, tárolása
E    Szaporodásbiológiai mutatószámok értékelése
B    A vemhességre utaló jelek felismerése
E    Rectális és vaginális vizsgálat menete
E    Ultrahangvizsgálat menete
E    Egyéb vizsgálati lehetőségek
D    A vemhesség idejének megállapítása
D    A vetélés oka, felismerése
E    A méhben elhalt és megrekedt magzatok sorsa
D    Az anyai szervezet vemhességgel kapcsolatos zavarai
B    A közeledő ellés jelei
B    Előkészület az ellésre állatfajonként
B    A tájékozódó vizsgálat menete
B    A segélynyújtáshoz szükséges eszközök, műszerek, gyógyszerek
C    A vértelen és véres segélynyújtás módjai
C    A szülőút sérülései
A    Az újszülött ápolása az ellés után
A    Az anyaállat ápolása az ellés után
C    Az involúciós időszak rendellenességei
E    Az egyszerű meddőségi kezelések
C    Hímivarú állatok szaporodási zavarai
C    Nőivarú állatok szaporodási zavarai
E    Élőállat vizsgálat menete
E    Mintavétel, szűrővizsgálatok szabályai
D    Egyéb élelmiszer-előállítás szabályai
B    Bejelentési kötelezettség, bejelentendő betegségek
C    Járványügyi intézkedések
B    Környezetvédelmi rendszabályok
B    Veszélyes anyagok és hulladékok
C    Környezetkárosító anyagok ártalmatlanná tétele
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
3    Olvasott szakmai szöveg megértése
3    Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése
2    Szakmai nyelvű beszédkészség
3    Mennyiségérzék
Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Elhivatottság, elkötelezettség
Döntésképesség
Erős fizikum
Állóképesség
Tűrőképesség
Látás
Önállóság
Hallás
Kézügyesség
Testi erő
Társas kompetenciák:
Irányítási készség
Kapcsolatfenntartó készség
Kapcsolatteremtő készség
Módszerkompetenciák:
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Áttekintő képesség
A környezet tisztán tartása
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1376-06
Munka-, tűzvédelem, adminisztráció feladatai
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Tűz esetén intézkedik
Nyilvántartást vezet
Bizonylatot állít ki
Üzleti levelezést folytat
Számítógépes szoftvereket használ
Használja a védőeszközöket és a védőruházatot
Betartja a vegyszerekre, gyógyszerekre és mérgező anyagokra vonatkozó előírásokat
Jelenti és elhárítja a balesetveszélyes helyzeteket
Elsősegélyt nyújt
Jelentést, kimutatást készít, adatszolgáltatást végez
Beszerzi a szükséges engedélyeket
Kapcsolatot tart partnerekkel, szakhatóságokkal, laboratóriumokkal, ügyfelekkel, szakszervizekkel
Minőségbiztosítással kapcsolatos feladatokat végez
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
D    Vállalkozási formák, alapítás, működtetés, megszüntetés
D    Üzleti vállalkozás tervezése
D    Gazdálkodás eredményessége
D    Hitelezési formák
C    Leltározás módja
C    Adózás szabályai
D    Általános jogi alapismeretek
D    Jogviszonyok alapjainak ismerete (tulajdonjog, kötelmi jog)
C    Munkajogi, munkaügyi ismeretek
D    A munkanélkülivé válás jogi alapismeretei
C    Az állattenyésztésben dolgozók adózási formái
D    Nyilvántartások vezetése
D    Bizonylatok kitöltése
D    Könyvvitel alapjai
D    Számítógépes adatnyilvántartás
D    A kapcsolattartás módjai
D    Számítógépes adatszolgáltatás
D    Jelentések készítése, továbbítása
D    Minőségbiztosítás
C    Tűzvédelmi rendszabályok
B    Tűzoltó készülékek és tűzvédelmi eszközök elhelyezése, használata
B    Teendők tűz esetén
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
2    ECDL 2. m. Operációs rendszerek
2    ECDL 3. m. Szövegszerkesztés
2    ECDL 4. m. Táblázatkezelés
2    ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés
2    ECDL 7. m. Információ és kommunikáció
2    Köznyelvi beszédkészség
3    Olvasott szakmai szöveg megértése
2    Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban
3    Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése
2    Szakmai nyelvű beszédkészség
3    Elemi számolási készség
3    Mennyiségérzék
Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Elhivatottság, elkötelezettség
Döntésképesség
Önállóság
Kézügyesség
Társas kompetenciák:
Irányítási készség
Kapcsolatfenntartó készség
Kapcsolatteremtő készség
Módszerkompetenciák:
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Áttekintő képesség
Tervezés
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1377-06
Tartástechnológia, fejlesztés feladatai
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Takarmányt tárol
Takarmányt kioszt, itat
Takarmányt érzékszervvel minősít
Optimális elhelyezést és mikroklímát biztosít
Kitrágyázást, almozást végez
Istállót, berendezést fertőtlenít
Rágcsáló-, rovarirtásról gondoskodik
Trágyát kezel
Állatot jelöl
Állatot mérlegel
Az épületeket, építményeket karbantartja
Az állattartás gépeit karbantartja
Erőgépet karbantart
Baleset esetén intézkedik
Tervet, pályázatot készít/készíttet
Támogatást igényel
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
D    A takarmányok kémiai alkotórészei
B    Takarmányozási alapismeretek (emészthetőség, táplálóérték, energiaérték, értékesülés)
C    A takarmányok csoportosítása, takarmányok felismerése
B    A takarmányok érzékszervi minősítése
C    Takarmányadag-összeállítás módja
B    Tartósítás, tárolás, előkészítés, kiosztás folyamata
C    Mikroklímát biztosító gépek működési elve, működtetése
C    Takarmányozás-itatás gépeinek működési elve, működtetése
C    Trágyázás, almozás gépeinek működési elve, működtetése
C    Állattenyésztés gépeinek működési elve, működtetése
C    Állattartó épületek, építmények jellemzői
C    Karbantartás módja, szervezése
D    Az állat és környezete kölcsönhatása
B    Az istálló mikroklímájának összetevői
B    Az etetés és az itatás higiéniájának előírásai
B    Az ivóvíz higiéniájának ismerete
B    Állattartó telepek üzemeltetése, járványvédelme
B    Trágyakezelés módjai
C    Állatok azonosításának módjai
C    Munkavédelmi rendszabályok
C    Védőfelszerelések és használatuk
B    Teendők balesetek esetén
B    Rovar- és rágcsálóirtás módjai
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Köznyelvi beszédkészség
3    Olvasott szakmai szöveg megértése
2    Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban
3    Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése
2    Szakmai nyelvű beszédkészség
3    Elemi számolási készség
3    Mennyiségérzék
Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Elhivatottság, elkötelezettség
Döntésképesség
Erős fizikum
Állóképesség
Tűrőképesség
Látás
Önállóság
Hallás
Testi erő
Társas kompetenciák:
Irányítási készség
Kapcsolatfenntartó készség
Kapcsolatteremtő készség
Módszerkompetenciák:
Ismeretek helyén való alkalmazása
Áttekintő képesség
A környezet tisztán tartása
Tervezés
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1378-10
Az állattenyésztés napi és időszakos feladatai
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Megvalósítja az ivarzásszinkronizálást
Elhelyezi az újszülött/kikelt állatot
Újszülött/kikelt állatot jelöl
Növendékállatot etet
Növendékállatot gondoz
Növendékállatot mér
Előkészíti a takarmányt etetésre
Elvégezteti a tartósított takarmányok és az ivóvíz minőségi vizsgálatát
Adminisztrálja a kezelés tényét
Betartja/betartatja a telep állategészségügyi szabályait
Féregteleníti a telepi kutyákat
Mintát vesz
Mintát küld
Állatot szállít
Időszakos ápolási feladatokat végez
Eszközöket, kéziszerszámokat javítja
Vagyont véd
Gyűjti a gazdálkodással kapcsolatos információkat
Megrendel állatot, takarmányt, anyagokat, gyógyszert
Rotációt tervez
Gazdasági számításokat végez
Kiválasztja a tenyésztésre szánt egyedeket
Selejtezést végez
Felkészíti az állatokat a pároztatási időszakra
Párosítási tervet készít
Elvégzi a pároztatást
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    A hím és a női nemi készülék anatómiai felépítése, működése
B    A szülőút felépítése
C    Mintavétel, mintaküldés szabályai
B    Ivóvízellátás, itatás szabályai
B    Az etetés rendje, szabályai
B    Gazdasági állatok szaporításának módjai
E    Az ondónyerés módja állatfajonként, a csíraszegény spermagyűjtés technikai feltételei, az ondó vétel technikája
E    Az ondó állatfajonkénti jellegzetességei, a vizsgálat menete, az ondó értékelése
E    Az ondó hígítása, konzerválása, tárolása, szállítása
C    Az inszeminálás optimális időpontja
E    Ráinfundálás, ráinszeminálás módja
C    Az inszeminálás eszközeinek felismerése, használata
E    Az inszeminálás eredményét befolyásoló tényezők
C    Ivarzás-szinkronizálás módjai
E    Biotechnológiai eljárások
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
3    Olvasott köznyelvi szöveg megértése
3    Köznyelvi beszédkészség
3    Olvasott szakmai szöveg megértése
2    Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban
2    Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése
2    Szakmai nyelvű beszédkészség
3    Elemi számolási készség
3    Mennyiségérzék
Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Elhivatottság, elkötelezettség
Döntésképesség
Erős fizikum
Állóképesség
Tűrőképesség
Látás
Önállóság
Kézügyesség
Testi erő
Társas kompetenciák:
Irányítási készség
Kapcsolatfenntartó készség
Kapcsolatteremtő készség
Módszerkompetenciák:
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Áttekintő képesség
A környezet tisztán tartása
Tervezési képesség
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1379-06
Legeltetés feladatai
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Állatot legeltet
Kiválasztja legeltetésre a területet
Legeltetési tervet készít
Felméri a terület fűhozamát
Betartja a területegységre jutó állatsűrűséget
Szakaszos legeltetést végez
Alkalmazza a környezetvédelmi, ökológiai és a legeltetési szabályokat
Kora tavasszal elvégzi a legelő agronómiai munkáit, legelőt ápol
Tűző nap elől delelőre hajt
Kitelepíti a villanypásztort
Ivóvizet biztosít a legelőn
Takarmánykiegészítőt biztosít a legelőn
Védekezik az élősködők ellen a legelőn
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Legeltetés előkészítése, tervezése, módjai
B    A legelő és a legeltetés higiéniája
B    A legelő agronómiai, ápolási munkái
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
3    Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése
2    Szakmai nyelvű beszédkészség
3    Elemi számolási készség
3    Mennyiségérzék
Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Elhivatottság, elkötelezettség
Döntésképesség
Állóképesség
Tűrőképesség
Önállóság
Társas kompetenciák:
Irányítási készség
Kapcsolatfenntartó készség
Kapcsolatteremtő készség
Módszerkompetenciák:
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Áttekintő képesség
A környezet tisztán tartása
Tervezési képesség
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1380-06
Baromfi- és kisállattenyésztés feladatai
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Állományváltásnál tevékenykedik
Előkészíti az állomány fogadását
Pulyka telepítése esetén elkészíti a csibegyűrűt
Mennyiségi, minőségi átvételt végez
Kihelyezi a baromfit az ólba, ketrecbe
Csőrkurtítást végez
Felneveli, hizlalja a baromfit
Ellenőrzi a világítási programot
Állatjólléti és állategészségügyi feladatokat végez
Végrehajtja a prevenciós gyógykezelési programot
Elvégezteti a jogszabályban előírt vizsgálatot (szalmonella, gátlóanyag)
A vizsgálati eredmények függvényében a kezelést elvégzi (pl. kóli ellen)
Elvégzi a vitamin- és ásványanyag-kiegészítést
Beszerzi a hatósági állatorvosi engedélyt a vágáshoz
Baromfit szállít
Megszervezi a kézi rakodást
Elvégezteti a rakodást
Elvégzi a tojástermeléssel kapcsolatos feladatokat
Gondoskodik a tojások megfelelő időközönkénti összegyűjtéséről
Gondoskodik a tojások válogatásáról, osztályozásáról
Gondoskodik a tojások jelöléséről
Gondoskodik a tojások tárolásáról
Elvégzi a májtermeléssel kapcsolatos feladatokat
Előkészíti a kacsát és a ludat a májtermelésre
Előkészíti a takarmányt tömésre
A technológia szerint elvégzi a túletetést/tömést
Elvégzi a tolltermeléssel kapcsolatos feladatokat
Megszervezi a tépést
Elvégzi, elvégezteti a tépést
Gondoskodik a toll tárolásáról
Gondoskodik a toll szállításáról
Szaporítási tevékenységet végez
Adagolt etetéssel és fényprogrammal biztosítja a tenyészkondíciót
Biztosítja a szaporítóanyag előállításához szükséges ivararányt
Gondoskodik az állomány homogenitásának kialakításáról, megőrzéséről
Gondoskodik a tojások mikrobiológiai állapotának megőrzéséről rendszeres gyűjtéssel, fertőtlenítéssel
Pulyka esetén gondoskodik a mesterséges termékenyítés feltételrendszeréről
Technológiai berendezést, gépet kezel
A takarmányozás gépeit kezeli
Trágyaeltávolítás, almozás gépeit kezeli
Egyéb gépi technológiát kezel
Baromfitartásban alkalmazott szoftvert alkalmaz
Keltetési tevékenységet végez
Átveszi a keltetőtojást a szaporítási folyamatból
Kiválogatja a tojásokat
Tisztítja, tálcázza a tojásokat
Fertőtleníti a tojásokat
Raktározza a tojásokat
Előkészíti a keltetőgépet a keltetésre
Előmelegíti a tojásokat és a keltetőgépet
Gépbe helyezi a tojásokat, és indítja a keltetési folyamatot
Felügyeli a keltetést, elvégzi a szükséges beavatkozásokat
Program szerint beállítja a szellőzést, páratartalmat, hőmérsékletet, forgatási időt
Elvégzi a lámpázást, leválogatást
Átrakja a tojásokat a bújtatóba
Szinkronizálja a kikelést
Kiválogatja a kikelt naposbaromfit
Elvégzi a vakcinázást
Elvégzi a csomagolást
Keltetőgépet keltetés után takarít, fertőtlenít
Kialakítja a nyúl elhelyezési lehetőségeit
Nyulat szaporít
Nyulat takarmányoz
Nyulat gondoz
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    A tojás képződése
B    Baromfi- és kisállattenyésztés
B    Étkezési tojás kezelése
D    Baromfi- és kisállattenyésztésben előforduló munkák szervezése
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Köznyelvi beszédkészség
3    Olvasott szakmai szöveg megértése
3    Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése
2    Szakmai nyelvű beszédkészség
3    Elemi számolási készség
3    Mennyiségérzék
Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Elhivatottság, elkötelezettség
Döntésképesség
Erős fizikum
Állóképesség
Tűrőképesség
Látás
Önállóság
Hallás
Kézügyesség
Testi erő
Társas kompetenciák:
Irányítási készség
Kapcsolatfenntartó készség
Kapcsolatteremtő készség
Módszerkompetenciák:
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Áttekintő képesség
A környezet tisztán tartása
Tervezési képesség
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1381-06
Juh- (kecske-) tenyésztés feladatai
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Neveli és hizlalja a bárányokat
Bárányóvodát készít
Technológia berendezést, gépet kezel
Fejő- és tejhűtő gépet kezel
A takarmányozás gépeit kezeli
Almozás és trágyaelszállító gépeket kezel
Egyéb gépi technológiát kezel
Juhtartásban alkalmazott szoftvert alkalmaz
Gomolyát készít
Szezonális feladatokat végez
Csülökszarut szabályoz
Nyírja a juhokat
Osztályozza a gyapjút
Szakszerűen tárolja a gyapjút
Lekezeli, füröszti a juhokat a tavaszi/őszi külső-belső paraziták ellen
Elvégzi a bonitálást
Megszervezi a nyírást
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Juh- és kecsketenyésztés
C    A vemhesség megállapításának módszerei
C    Az involúciós időszak rendellenességei
D    Juh- és kecsketenyésztésben előforduló munkák szervezése
C    Tejfeldolgozás
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Köznyelvi beszédkészség
3    Olvasott szakmai szöveg megértése
3    Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése
2    Szakmai nyelvű beszédkészség
3    Elemi számolási készség
3    Mennyiségérzék
Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Elhivatottság, elkötelezettség
Döntésképesség
Erős fizikum
Állóképesség
Tűrőképesség
Látás
Önállóság
Hallás
Kézügyesség
Testi erő
Társas kompetenciák:
Irányítási készség
Kapcsolatfenntartó készség
Kapcsolatteremtő készség
Módszerkompetenciák:
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Áttekintő képesség
A környezet tisztán tartása
Tervezési képesség
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1382-06
Sertéstenyésztés feladatai
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Sertést mozgat
Keresőkant ivarzók közé hajtja
Tenyészkant a fantomhoz hajtja
A választott kocákat a vemhesítőbe hajtja
Ellés előtt álló kocákat fiaztatóba telepíti
Választott malacokat az utónevelőbe telepíti
A malacokat az utónevelőből a hizlaldába telepíti
Neveli, hizlalja a sertést
Technológiai berendezést, gépet kezel
Adagolt etetésnél meghatározza a takarmány mennyiségét
A takarmányozás gépeit kezeli
Almozás és trágyaelszállító gépeket kezel
Egyéb gépi technológiát kezel
Sertéstartásban alkalmazott szoftvert alkalmaz
Ivartalanít, elvégzi a farokkurtítást
Levágja az állat körmét, agyarát
Eltávolítja a vaszora-szőrzetet
Növendék kansüldőket fantomra szoktatja
Kiválasztja és megjelöli az ivarzó kocát
Elvégzi a frakcionált ondóvételt
Makroszkópos és mikroszkópos ondóvizsgálatot végez
Hígítja és tárolja az ondót
Inszeminálja a kocát
Laboreszközöket mossa, fertőtleníti, a helyiséget takarítja
Ultrahangos vizsgálatot végez
Csonkolja és fertőtleníti a malacok köldökzsinórját
Füljelzőt behelyez
Lecsípi az újszülött malacok szemfogát és szegletmetszőfogát
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Sertéstenyésztés
C    A vemhesség megállapításának módszerei
B    Az involúciós vizsgálat menete
D    Sertéstenyésztésben előforduló munkák szervezése
C    Ondóvétel, vizsgálat
C    Inszeminálás
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése
2    Szakmai nyelvű beszédkészség
3    Elemi számolási készség
3    Mennyiségérzék
Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Elhivatottság, elkötelezettség
Döntésképesség
Erős fizikum
Állóképesség
Tűrőképesség
Látás
Önállóság
Kézügyesség
Testi erő
Társas kompetenciák:
Irányítási készség
Kapcsolatfenntartó készség
Kapcsolatteremtő készség
Módszerkompetenciák:
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Áttekintő képesség
A környezet tisztán tartása
Tervezési képesség
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1383-06
Szarvasmarha-tenyésztés feladatai
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Elvégzi a fejéssel kapcsolatos teendőket
Kezeli a tejet
Borjút nevel
Növendék üszőt nevel
Szarvasmarhát hizlal
Fejő- és tejhűtő gépet kezel
A takarmányozás gépeit kezeli
Almozás és trágyaelszállító gépeket kezel
Egyéb gépi technológiát kezel
Szarvasmarha-tartásban alkalmazott szoftvert alkalmaz
Elvégzi a csülökszaru ápolását és a szarvtalanítást
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Tejmirigy felépítése, tejelválasztás, tejleadás jellemzői
B    Szarvasmarha-tenyésztés
C    A vemhesség megállapításának módszerei
C    Az involúciós időszak rendellenességei
B    Tejhigiénia
D    Szarvasmarha-tenyésztésben előforduló munkák szervezése
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Olvasott szakmai szöveg megértése
3    Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése
2    Szakmai nyelvű beszédkészség
3    Mennyiségérzék
Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Elhivatottság, elkötelezettség
Döntésképesség
Erős fizikum
Állóképesség
Tűrőképesség
Látás
Önállóság
Kézügyesség
Testi erő
Társas kompetenciák:
Irányítási készség
Kapcsolatfenntartó készség
Kapcsolatteremtő készség
Módszerkompetenciák:
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Áttekintő képesség
A környezet tisztán tartása
Tervezési képesség

A 31 621 03 0010 31 01 azonosító számú, Állattenyésztő (baromfi és kisállat) megnevezésű szakképesítés-elágazás szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1375-06

Állategészségügy, szaporodásbiológia feladatai

1376-06

Munka-, tűzvédelem, adminisztráció feladatai

1377-06

Tartástechnológia, fejlesztés feladatai

1378-10

Az állattenyésztés napi és időszakos feladatai

1380-06

Baromfi- és kisállattenyésztés feladatai

A 31 621 03 0010 31 02 azonosító számú, Állattenyésztő (juh és kecske) megnevezésű szakképesítés-elágazás szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1375-06

Állategészségügy, szaporodásbiológia feladatai

1376-06

Munka-, tűzvédelem, adminisztráció feladatai

1377-06

Tartástechnológia, fejlesztés feladatai

1378-06

Az állattenyésztés napi és időszakos feladatai

1379-06

Legeltetés feladatai

1381-06

Juh- (kecske-) tenyésztés feladatai

A 31 621 03 0010 31 03 azonosító számú, Állattenyésztő (sertés) megnevezésű szakképesítés-elágazás szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1375-06

Állategészségügy, szaporodásbiológia feladatai

1376-06

Munka-, tűzvédelem, adminisztráció feladatai

1377-06

Tartástechnológia, fejlesztés feladatai

1378-06

Az állattenyésztés napi és időszakos feladatai

1382-06

Sertéstenyésztés feladatai

A 31 621 03 0010 31 04 azonosító számú, Állattenyésztő (szarvasmarha) megnevezésű szakképesítés-elágazás szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1375-06

Állategészségügy, szaporodásbiológia feladatai

1376-06

Munka-, tűzvédelem, adminisztráció feladatai

1377-06

Tartástechnológia, fejlesztés feladatai

1378-06

Az állattenyésztés napi és időszakos feladatai

1379-06

Legeltetés feladatai

1383-06

Szarvasmarha-tenyésztés feladatai

V.
VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Iskolai rendszerű szakképzés esetén:
Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzése, amely egyenértékű a modulzáró vizsga eredményes letételével
Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén:
Modulzáró vizsga eredményes letétele
A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás
2. A szakmai vizsga részei:
1. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1375-06
Állategészségügy, szaporodásbiológia feladatai
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Állategészségügyi teendők elvégzése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    30 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Szaporodásbiológiai feladatok
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    30 perc
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Állategészségügyi ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama:    30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    40%
2. feladat    40%
3. feladat    20%
2. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1376-06
Munka-, tűzvédelem, adminisztráció feladatai
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Adminisztráció, tervezés (nyilvántartás vezetése, bizonylat kitöltése, üzleti levél megírása, engedély kérése)
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    30 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Munka- és tűzvédelmi feladatok
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    30 perc
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Szakmai szoftver használata
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    30 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    40%
2. feladat    40%
3. feladat    20%
3. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1377-06
Tartástechnológia, fejlesztés feladatai
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Takarmányozás, gondozás, nyilvántartás, karbantartás feladatai
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    60 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Fejlesztéssel kapcsolatos feladatok (állattenyésztési tervet készít, pályázatot ír, támogatást igényel)
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama:    60 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    80%
2. feladat    20%
4. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1378-10
Az állattenyésztés napi és időszakos feladatai
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Napi és időszakos feladatok ellátása
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    60 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Időszakos feladatok ismertetése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama:    30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    80%
2. feladat    20%
5. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1379-06
Legeltetés feladatai
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Legeltetési feladatokat végez
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    60 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    100%
6. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1380-06
Baromfi- és kisállattenyésztés feladatai
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Baromfi- és kisállattenyésztéssel kapcsolatos feladatok
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    45 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    100%
7. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1381-06
Juh- (kecske-) tenyésztés feladatai
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Juhtenyésztési, -tartási feladatokat végez
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    30 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    100%
8. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1382-06
Sertéstenyésztés feladatai
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Sertéstenyésztési feladatot végez
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    30 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    100%
9. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1383-06
Szarvasmarha-tenyésztés feladatai
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Szarvasmarha-tenyésztési feladatokat végez
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    30 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    100%
3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:
A 31 621 03 0010 31 01 azonosító számú, Állattenyésztő (baromfi és kisállat) megnevezésű szakképesítés-elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 20
2. vizsgarész: 10
3. vizsgarész: 20
4. vizsgarész: 20
6. vizsgarész: 30
A 31 621 03 0010 31 02 azonosító számú, Állattenyésztő (juh és kecske) megnevezésű szakképesítés-elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 20
2. vizsgarész: 10
3. vizsgarész: 20
4. vizsgarész: 20
5. vizsgarész: 10
7. vizsgarész: 20
A 31 621 03 0010 31 03 azonosító számú, Állattenyésztő (sertés) megnevezésű szakképesítés-elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 20
2. vizsgarész: 10
3. vizsgarész: 20
4. vizsgarész: 20
8. vizsgarész: 30
A 31 621 03 0010 31 04 azonosító számú, Állattenyésztő (szarvasmarha) megnevezésű szakképesítés-elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 20
2. vizsgarész: 10
3. vizsgarész: 20
4. vizsgarész: 20
5. vizsgarész: 10
9. vizsgarész: 20
4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei
A szakképesítéshez, szakképesítés-elágazáshoz rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése.
Mentesül az adott vizsgarész letétele alól az a vizsgázó, aki országos (szakmai, illetőleg tantárgyi) tanulmányi versenyen a versenykiírásban meghatározott teljesítményt eléri.
Ilyen esetben az osztályzatot a súlyozás figyelembevételével a vizsgarészenként elért %-os teljesítmények átlaga szerint, a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló hatályos rendelet alapján kell megállapítani.
5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
VI.
ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma

Állattenyésztő
(baromfi és kisállat)

Állattenyésztő
(juh és kecske)

Állattenyésztő
(sertés)

Állattenyésztő
(szarvasmarha)

Takarmánykiosztó berendezés

X

X

X

X

Fejőberendezés

X

X

Tejhűtő

X

X

Trágyakihordó

X

X

X

X

Klímaberendezés, programkapcsoló

X

X

X

X

Etetők, itatók

X

X

X

X

Erőgépek, munkagépek

X

X

X

X

Bárzsingszonda, szúrcsap

Hőmérő, stopper

X

X

X

X

Fülcsipkéző, krotália, krotáliafogó

X

X

X

Tetoválófogó

X

X

X

X

Lábgyűrű, szárnyszám

X

Szarvsütő

X

X

Szike, fecskendő, fogcsípő

X

X

X

X

Emuszkulátor

Körmölő, fogó, kés, reszelő

X

Takarmánykeverő, -daráló, -mintavevő

X

X

X

X

Mérleg

X

X

X

X

Silómaró, vasvilla, lapát

X

X

X

Inszeminálás eszközei fajonként

X

X

X

X

Marhakötél, ellető kötél, szemhorgok

X

Védőruházat

X

X

X

X

Permetező gép

X

X

X

X

Nagynyomású mosóberendezés

X

X

X

X

Számítógép

X

X

X

X

Egyéni védőfelszerelés

X

X

X

X

Munkabiztonsági berendezések

X

X

X

X

Környezetvédelmi berendezések

X

X

X

X

VII.
EGYEBEK
Iskolai rendszerű képzéseknél az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 2 szakképző évfolyam esetén az első tanévet követően 140 óra, 3 szakképző évfolyam esetén az első tanévet követően 80 óra a második tanévet követően 120 óra.
3. Az R. 2. számú mellékletének 16. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„16. ERDÉSZETI SZAKMUNKÁS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
16. ERDÉSZETI SZAKMUNKÁS SZAKKÉPESÍTÉS
SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
I.
ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1. A szakképesítés azonosító száma: 31 623 01 1000 00 00
2. A szakképesítés megnevezése: Erdészeti szakmunkás
3. Szakképesítések köre:

3.1

Részszakképesítések

Azonosítószám:

31 623 01 0100 21 01

Megnevezés:

Erdei melléktermékgyűjtő és -hasznosító

Azonosítószám:

31 623 01 0100 31 01

Megnevezés:

Erdészeti növényvédő

Azonosítószám:

31 623 01 0100 21 02

Megnevezés:

Erdőművelő

Azonosítószám:

31 623 01 0100 31 02

Megnevezés:

Erdőőr

Azonosítószám:

31623 01 0100 31 03

Megnevezés:

Fakitermelő

Azonosítószám:

31 623 01 0100 21 03

Megnevezés:

Motorfűrész-kezelő

3.2

Szakképesítés-
elágazások

Nincsenek

3.3

Szakképesítés-
ráépülés

Azonosítószám:

31 623 01 0001 33 01

Megnevezés:

Lakott-területi fakitermelő

4. Hozzárendelt FEOR szám: 6211, 9220, 6213, 8390
5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése

Szakképzési évfolyamok száma

Óraszám

Erdészeti szakmunkás

2

2000

Lakott-területi fakitermelő

200

II.
EGYÉB ADATOK
SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Erdészeti szakmunkás
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a mezőgazdasági szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában. E kompetenciák megszerezhetőek a szakképzést előkészítő évfolyam keretében is.
Vagy
Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek
2. Elmélet aránya: 40%
3. Gyakorlat aránya: 60%
(Az elmélet/gyakorlat arány a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 27. § (4) bekezdése szerint – kizárólag szakképzési évfolyamon megszervezett szakiskolai nevelésben és oktatásban részt vevő tanulók esetében – a szakmai képzésre vonatkozik.)
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van
Időtartama (évben vagy félévben): 1 év
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges
RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Erdei melléktermékgyűjtő és -hasznosító
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: nem igényel befejezett iskolai végzettséget
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. A képzés maximális időtartama:
Szakképzési évfolyamok száma:
Óraszám: 600
3. Elmélet aránya: 40%
4. Gyakorlat aránya: 60%
5. Szakmai alapképzés időtartama (fogyatékkal élők esetében, iskolai rendszerben):
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges
RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Erdészeti növényvédő
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a mezőgazdasági szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában. E kompetenciák megszerezhetőek a szakképzést előkészítő évfolyam keretében is.
Vagy
Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. A képzés maximális időtartama:
Szakképzési évfolyamok száma:
Óraszám: 1000
3. Elmélet aránya: 40%
4. Gyakorlat aránya: 60%
5. Szakmai alapképzés időtartama (fogyatékkal élők esetében, iskolai rendszerben): –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges
RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Erdőművelő
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: nem igényel befejezett iskolai végzettséget
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. A képzés maximális időtartama:
Szakképzési évfolyamok száma:
Óraszám: 800
3. Elmélet aránya: 40%
4. Gyakorlat aránya: 60%
5. Szakmai alapképzés időtartama (fogyatékkal élők esetében, iskolai rendszerben): –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges
RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Erdőőr
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a mezőgazdasági szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában. E kompetenciák megszerezhetőek a szakképzést előkészítő évfolyam keretében is.
Vagy
Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. A képzés maximális időtartama:
Szakképzési évfolyamok száma:
Óraszám: 800
3. Elmélet aránya: 40%
4. Gyakorlat aránya: 60%
5. Szakmai alapképzés időtartama (fogyatékkal élők esetében, iskolai rendszerben): –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges
RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Fakitermelő

RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Motorfűrész-kezelő
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: nem igényel befejezett iskolai végzettséget
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. A képzés maximális időtartama:
Szakképzési évfolyamok száma:
Óraszám: 600
3. Elmélet aránya: 40%
4. Gyakorlat aránya: 60%
5. Szakmai alapképzés időtartama (fogyatékkal élők esetében, iskolai rendszerben): –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges
SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS MEGNEVEZÉSE: Lakott-területi fakitermelő
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Szakmai előképzettség: 31 623 01 1000 00 00 Erdészeti szakmunkás vagy
31 623 01 0100 31 03 Fakitermelő
vagy
ezekkel egyenértékű szakmai végzettség, szakképesítés
Előírt gyakorlat: A vizsgára bocsátást megelőző 5 éven belül tényleges fakitermelési szakmában eltöltött 1 év gyakorlat.
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. A képzés maximális időtartama:
Szakképzési évfolyamok száma:
Óraszám: 200
3. Elmélet aránya: 40%
4. Gyakorlat aránya: 60%
5. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges
III.
MUNKATERÜLET
1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma

FEOR megnevezése

6211

Erdész, segéderdész

6213

Kézi és gépi fakitermelő (favágó)

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:
Erdőművelési feladatokat old meg
Erdőhasználat feladatokat végez
Erdővédelmi feladatokat végez
Vadgazdálkodási feladatokat végez
Kezeli és karbantartja a motorfűrészeket és adaptereket
Kezeli és karbantartja az erdészeti erő- és munkagépeket
Betartja a munkavédelem és az Erdészeti Biztonsági Szabályzat általános szabályait
3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma

megnevezése

54 623 01 0000 00 00

Erdésztechnikus

IV.
SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK
A szakmai követelménymodulok felsorolása:
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1678-06
Vállalkozói ismeretek
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Tárgyal az érdekelt felekkel
Költségvetést, árajánlatot készít
Szerződést köt
Gépeket szerez be, embereket alkalmaz
Munkadokumentációt, üzleti tervet készít, számlát kezel
Kezeli az alkatrészeket, üzemanyagot, készletről, kiadásról nyilvántartást vezet
Munkáért felelősséget vállal
Vágástéri munkaszervezést végez.
Ellenőrzi a biztonsági szabályok betartását, az eszközök szakszerű kezelését
Bevallásokat készít
Megválasztja a számára kedvező vállalkozási formát, elvégzi az indításhoz szükséges teendőket
Felhasználja a mezőgazdasági támogatásokat és hitel lehetőségeket
Alkalmazza a marketing eszközeit
Érdeklődik a szakma új technikái iránt, és folyamatosan fejleszti ismereteit
Munkáját az erdészeti, vadászati és természetvédelmi jogszabályok betartásával végzi
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    A vállalkozásra vonatkozó alapvető törvények, rendeletek
D    Vállalkozási formák
D    Az üzleti terv tartalma, felépítése
D    A vállalkozás létrehozásának lépései
D    A belső és külső források biztosításának feltételei
D    A telephely kiválasztásának szempontjai
C    A feladat elvégzéséhez szükséges létszám, és munkakörök
C    A tevékenységhez szükséges tárgyi feltételek kialakítása
C    A vagyonvédelem biztosításának módjai
D    Finanszírozási pályázati lehetőségek
C    A szerződések megkötésére és felbontására vonatkozó szabályok
D    A piaci folyamatok követése
D    A vállalkozással kapcsolatos adminisztratív feladatok
C    A munkatársak, alkalmazottak, alvállalkozók kiválasztása
C    Szakmai továbbképzéseken való részvétel, információhoz jutás
D    A vállalkozás átszervezésének lehetőségei
D    A vállalkozás megszüntetésének formái, gyakorlati teendői
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép használat
3    Olvasott szöveg megértése
3    Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban
3    Kézírás
3    Olvasott szakmai szöveg megértése
3    Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban
3    Hallott szakmai szöveg megértése
3    Szakmai nyelvi beszédkészség
3    Elemi számolási készség
3    Mennyiségérzék
Személyes kompetenciák:
Önállóság
Megbízhatóság
Szervezőkészség
Pontosság
Monotónia-tűrés
Térlátás
Külső megjelenés
Erős fizikum
Elhivatottság, elkötelezettség
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Rugalmasság
Kockázatvállalás
Társas kompetenciák:
Irányítási készség
Határozottság
Közérthetőség
Tömör fogalmazás készsége
Motiváló készség
Motiválhatóság
Kezdeményezőkészség
Kommunikációs rugalmasság
Kapcsolatteremtő készség
Kapcsolatfenntartó készség
Udvariasság
Konfliktuskerülő készség
Kompromisszum-készség
Meggyőzőkészség
Tolerancia
Konfliktusmegoldó készség
Nyelvhelyesség
Fogalmazó készség
Prezentációs készség
Hatékony kérdezés készsége
Módszerkompetenciák:
Lényegfelismerés
Áttekintő képesség
Helyzetfelismerés
Gyakorlatias feladatértelmezés
A környezet tisztán tartása
Kontroll (ellenőrzőképesség)
Kreativitás, ötletgazdagság
Rendszerező képesség
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Tervezési képesség
Értékelési képesség
Logikus gondolkodás
Ismeretek helyén való alkalmazása
Kritikus gondolkodás
Figyelemösszpontosítás
Módszeres munkavégzés
Rendszerben való gondolkodás
Következtetési képesség
Információgyűjtés
Intenzív munkavégzés
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Eredményorientáltság
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1681-10
Erdészeti alapismeretek
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Elvégzi az alapvető talajvizsgálatokat
Talajmintákat gyűjt
Használja az alapvető meteorológiai eszközöket
Figyelembe veszi az időjárás növény és állatvilágra gyakorolt hatásait
Alkalmazza az erdővédelem módszereit
Észleli és felismeri a kórokozókat és a károsítókat
Elkülöníti a biotikus és az abiotikus károkat
Működteti az erdővédelmi eszközöket, berendezéseket
Ellenőrzi az erdősítések védelmét
Erdei madáretetőket készít, részt vesz a madárvédelemben
Megszünteti az illegális szemétlerakókat
Karbantartja a határjeleket
Közreműködik az erdei közjóléti létesítmények karbantartásában
Növényi, állati eredetű mellékterméket gyűjt, közreműködik azok hasznosításában
Alkalmazza az erdővel, a természet és környezetvédelemmel kapcsolatos jogszabályokat
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    A termőhely tényezőinek ismerete
C    Az erdészeti genetikai talajtípus-rendszer ismerete
C    Hidrológiai viszonyok ismerete
B    Erdővédelemtani alapfogalmak ismerete
B    Az élettelen tényezők okozta betegségek
B    Az élő tényezők okozta betegségek
B    Megelőző védekezési módok
B    Megszüntető védekezési módok ismerete
C    A védett állatok ismerete
B    Az erdőgazdálkodás hazai gyakorlatának ismerete
B    A faállományok jellemzői
B    Erdőrendezéstani alapismeretek
C    Az erdő állatvilágának ismerete
A    Növényi és állati eredetű melléktermék ismerete
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógéphasználat
3    Olvasott szöveg megértése
3    Kézírás
3    Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése
3    Köznyelvi beszédkészség
3    Szakmai nyelvi beszédkészség
3    Információforrások kezelése
3    A rajz olvasása, értelmezése
3    A jelképek értelmezése
3    Elemi számolási készség
Személyes kompetenciák:
Önállóság
Megbízhatóság
Pontosság
Látás
Precizitás
Térbeli tájékozódás
Önfegyelem
Türelem
Elhivatottság, elkötelezettség
Kitartás
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Kézügyesség
Egyensúlyérzékelés
Monotónia-tűrés
Térlátás
Szorgalom, igyekezet
Tűrőképesség
Szervezőkészség
Külső megjelenés
Rugalmasság
Kockázatvállalás
Tapintás
Társas kompetenciák:
Kapcsolatfenntartó készség
Határozottság
Irányítási készség
Kezdeményezőkészség
Fogalmazó készség
Udvariasság
Tömör fogalmazás készsége
Irányíthatóság
Meggyőzőkészség
Segítőkészség
Motiváló készség
Kompromisszumkészség
Konfliktuskerülő készség
Tolerancia
Konfliktusmegoldó készség
Konszenzuskészség
Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás
Módszeres munkavégzés
Körültekintés, elővigyázatosság
Figyelem-összpontosítás
Helyzetfelismerés
A környezet tisztán tartása
Áttekintő képesség
Rendszerező képesség
Információgyűjtés
Tervezési képesség
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Problémaelemzés, -feltárás
Következtetési képesség
Kreativitás, ötletgazdagság
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Értékelési képesség
Kontroll (ellenőrző képesség)
Kritikus gondolkodás
Eredményorientáltság
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2593-10
Erdei növények
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Csoportosítja a különböző fa- és cserjefajokat
Csoportosítja a különböző fafajokat rügyük, levelük, kérgük, fájuk és termésük alapján
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    A fa felépítésének ismerete
B    A fenyők általános jellemzése
B    Az állományalkotó kemény és lágy lombos fák ismerete
B    A legfontosabb cserjefajok ismerete
B    A legfontosabb lágyszárúak és egyéb növények ismerete
B    A legfontosabb ehető és mérgező gombák ismerete
C    A leggyakoribb védett növények ismerete
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
3    Olvasott szöveg megértése
3    Kézírás
3    Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése
3    Köznyelvi beszédkészség
3    Szakmai nyelvi beszédkészség
3    Információforrások kezelése
3    Mennyiségérzék
Személyes kompetenciák:
Önállóság
Megbízhatóság
Pontosság
Látás
Térbeli tájékozódás
Térlátás
Szorgalom, igyekezet
Tapintás
Társas kompetenciák:
Irányíthatóság
Segítőkészség
Módszerkompetenciák:
Módszeres munkavégzés
Körültekintés, elővigyázatosság
Figyelem-összpontosítás
Helyzetfelismerés
Áttekintő képesség
Rendszerező képesség
Információgyűjtés
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1682-10
Erdőművelési ismeretek
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Elvégzi a magtermesztéssel kapcsolatos feladatokat
Megállapítja a mag érettségi állapotát
Begyűjti a magot
Bemutatja a maggyűjtési módokat
Használja a maggyűjtéshez szükséges biztonsági eszközöket
Tárolja a magokat
Tud szaporítóanyagot termeszteni
Elvégzi az erdészeti nemesítési munkák során alkalmazott oltást és szemzést
Csemetekerti talajmunkákat végez
Magot vet kézzel
Gépi magvetést végez
Kezeli a csemetetermesztés során használatos eszközöket, gépeket
Elvégzi a csemeték ápolását, kiemelését, osztályozását, iskolázását, kötegelését
Szakszerűen tárolja a szaporítóanyagot
Kézi talaj-előkészítést végez
Gépi talaj-előkészítést végez
Erdősítési, erdőnevelési munkákat végez
Kezeli a különféle szaporítóanyagokat
Elvégzi az erdősítési és ápolási munkákat kézi eszközökkel
Elvégzi az erdősítési és ápolási munkákat gépi eszközökkel
Végrehajtja az erdő egyes fejlődési szakaszaiban a szükséges nevelővágásokat
Figyelembe veszi a gyakorlati faosztályozás szempontjait
Meghatározza az erdővédelemben alkalmazott vegyszereket
Közreműködik a különböző kórokozók és károsítók elleni védekezési módokban
Részt vesz a kármegelőzési munkákban
Alkalmazza és betartja az EBSZ erdőművelési munkákra vonatkozó előírásait
Tulajdonságprofil:
Szakmai, kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Felismeri a fontosabb fa és cserjefajok terméseit
B    Ismeri a fontosabb fafajok termésének érési és gyűjtési idejét
B    Ismeri a maggyűjtési és kezelési módokat
B    Ismeri a tobozgyűjtési- és kezelési módokat
B    Felismeri a legfontosabb fa- és cserjefajok csemetéit
B    Ismeri a vegetatív és a generatív szaporítási módokat
B    a csemetenevelés eljárásait
B    Ismeri a csemetetermelés eszközeit
B    Ismeri a csemeték osztályozását
B    Ismeri a terület-előkészítési módokat
B    Ismeri a teljes talaj előkészítést
B    Ismeri a részleges talaj-előkészítést
B    Ismeri a csemetekerti talajmunkákat
B    Ismeri a tápanyag-utánpótlási munkákat
A    Ismeri az erdőtelepítés és az erdőfelújítás közötti különbségeket
A    Ismeri az erdősítési hálózatokat
A    Ismeri az erdő fejlődési szakaszait
A    Ismeri a legfontosabb állományszerkezeti tényezőket
A    Ismeri az ápolások módjait, célját
A    Ismeri a vetés és az ültetés szabályait
A    Ismeri a tisztítások célját, feladatait, módjait
A    Ismeri a gyérítések célját, feladatait, módjait
A    Meg tudja különböztetni a véghasználati módokat
A    Ki tudja számítani a mag- és csemeteszükségletet
B    Erdővédelmi alapfogalmak ismerete
B    Az élettelen tényezők okozta betegségek
B    Az élő tényezők okozta betegségek
B    Megelőző védekezési módok
B    Megszüntető védekezési módok ismerete
B    A növényvédő-szerek csoportosítása és felhasználása
B    Növényvédelmi technológiák
B    Az EBSZ erdőművelési munkákra vonatkozó előírásai
B    Az EBSZ általános előírásai
B    Az EBSZ erdőművelési munkákra vonatkozó előírásai
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
3    A jelképek értelmezése
3    Elemi számolási készség
5    Testi erő
5    Motoros adapterek használata
5    Tájékozódás
4    Térérzékelés
5    Erdőművelési kéziszerszámok (talajművelő kézi eszközök, ültető eszközök, nyes. ollók, fejszék, kézi fűrészek, sújtóbárd, sarló, kasza stb.) használata
5    Erdőhasználati kéziszerszámok (fejszék, fakitermelési segédeszközök, faanyagmozgató eszközök, felkészítő eszközök, jelölő eszközök stb.) használata
Személyes kompetenciák:
Elhivatottság, elkötelezettség
Kitartás
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Kézügyesség
Egyensúlyérzékelés
Monotónia-tűrés
Stressz tűrő képesség
Döntésképesség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)
Térlátás
Szorgalom, igyekezet
Tűrőképesség
Szervezőkészség
Külső megjelenés
Rugalmasság
Kockázatvállalás
Tapintás
Társas kompetenciák:
Meggyőzőkészség
Segítőkészség
Motiváló készség
Kompromisszumkészség
Konfliktuskerülő készség
Tolerancia
Hatékony kérdezés készsége
Prezentációs készség
Motiválhatóság
Konfliktusmegoldó készség
Konszenzuskészség
Módszerkompetenciák:
Információgyűjtés
Tervezési képesség
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Problémaelemzés, -feltárás
Következtetési képesség
Okok feltárása
Hibakeresés (diagnosztizálás)
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Kreativitás, ötletgazdagság
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Értékelési képesség
Kontroll (ellenőrzőképesség)
Kritikus gondolkodás
Eredményorientáltság
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1684-10
Vadgazdálkodás alapjai
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Csoportosítja a hazai vadászható és védett vadfajokat
Vadgazdálkodási berendezéseket létesít
Vadetetést végez
Karbantartja a vadetetőket, leseket
Közreműködik egyéni és társas vadászatokban
Közreműködik a vadkármegelőzésben és elhárításban
Gondoskodik a vadállomány védelméről
Alkalmazza vadászattal, vadgazdálkodással, vadvédelemmel kapcsolatos jogszabályokat
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    Az erdő állatvilágának ismerete
B    A vadászati alapismeretek
B    A vadászható nagyvadfajok ismerete
B    A vadászható apróvadak ismerete
B    Vadászati módszerek ismerete
B    A vadászatot szolgáló eszközök, berendezések ismerete
D    Lőfegyverismeret
B    Vadgazdálkodási ismeretek
C    Természetvédelmi korlátozások
C    A védett állatok ismerete
B    Ismeri a vadgazdálkodásra és a fegyverhasználatra vonatkozó biztonsági szabályokat
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Olvasott szöveg megértése
3    Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban
3    Kézírás
3    Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése
3    Köznyelvi beszédkészség
3    Olvasott szakmai szöveg megértése
3    Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban
3    Hallott szakmai szöveg megértése
3    Szakmai nyelvi beszédkészség
3    Információforrások kezelése
3    Rajz olvasása, értelmezése
3    Jelképek értelmezése
3    Elemi számolási készség
3    Mennyiségérzék
3    Tájékozódás
5    Térérzékelés
Személyes kompetenciák:
Önállóság
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Pontosság
Látás
Precizitás
Hallás
Állóképesség
Erős fizikum
Térbeli tájékozódás
Önfegyelem
Türelem
Elhivatottság, elkötelezettség
Kitartás
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Kézügyesség
Egyensúlyérzékelés
Monotónia-tűrés
Stressz tűrő képesség
Döntésképesség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)
Térlátás
Szorgalom, igyekezet
Tűrőképesség
Szervezőkészség
Külső megjelenés
Rugalmasság
Kockázatvállalás
Tapintás
Társas kompetenciák:
Kapcsolatfenntartó készség
Határozottság
Kapcsolatteremtő készség
Irányítási készség
Kezdeményezőkészség
Fogalmazó készség
Nyelvhelyesség
Közérthetőség
Kommunikációs rugalmasság
Udvariasság
Tömör fogalmazás készsége
Irányíthatóság
Meggyőzőkészség
Segítőkészség
Motiváló készség
Kompromisszumkészség
Konfliktuskerülő készség
Tolerancia
Hatékony kérdezés készsége
Prezentációs készség
Motiválhatóság
Konfliktusmegoldó készség
Konszenzuskészség
Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás
Módszeres munkavégzés
Intenzív munkavégzés
Körültekintés, elővigyázatosság
Figyelem-összpontosítás
Helyzetfelismerés
Gyakorlatias feladatértelmezés
Ismeretek helyén való alkalmazása
Rendszerekben való gondolkodás
A környezet tisztántartása
Áttekintő képesség
Rendszerező képesség
Információgyűjtés
Tervezés
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Problémaelemzés, -feltárás
Következtetési képesség
Okok feltárása
Hibakeresés (diagnosztizálás)
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Kreativitás, ötletgazdagság
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Értékelés
Kontroll (ellenőrző képesség)
Kritikus gondolkodás
Eredményorientáltság
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
3133-10
Erdészeti erő- és munkagépek, faanyagmozgatás
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Kezeli az erdészeti erő- és munkagépeket
Közelítőgépeket kezel
Mezőgazdasági vontatót vezet
Alkalmazza az erdészeti munkagépek kezelésének szabályait
Szállító- és rakodógépeket kezel
Kezeli a csemetetermesztés gépeit
Kezeli a felkészítés gépeit
Fakitermelési gépeket kezel
Csörlőket kezel
Kezeli a speciális erőművelési erdészeti gépeket
Kezeli a talaj-előkészítés gépeit
Kezeli a tápanyag-utánpótlás gépeit
Kezeli a növényvédelem gépeit
Karbantartja az erő- és munkagépeket
Használja és karbantartja az erdészeti kézi szerszámokat
Egyszerűbb gépi javításokat végez
Szükség esetén a munkaadottságokhoz igazodva alkatrészt cserél
Élezi a szerszámokat
Szakszerűen tárolja a karbantartott gépeket, eszközöket
Használja az előírt védőfelszereléseket
Elvégzi a faanyagmozgatás műveleteit
Használja a közelítés eszközeit, gépeit
Részt vesz a szállítási munkákban
Rakodást végez
Közreműködik az erdészeti utak, műtárgyak építésében, karbantartásában
Alkalmazza és betartja az EBSZ faanyagmozgatásra vonatkozó szabályait
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
A    Gépüzemeltetési alapfogalmak
A    Járműtechnikai alapfogalmak
A    Az erdészeti szakmunkás által használt gépek, eszközök jellemzői
A    Gépek, eszközök szerkezeti egységei
A    Gépek eszközök működési elve
A    Gépek, eszközök beállításának elve
C    Mérőműszerek használata
A    A gépekre, eszközökre vonatkozó karbantartási előírások
A    A karbantartás eszközei, szerszámai, anyagai
A    A kezelési és karbantartási utasításban szereplő előírások ismerete
A    A karbantartáshoz kiadott műszaki dokumentáció ismerete
A    A karbantartási feladatok munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásainak az ismerete
B    A gépjavítás fogalma, jelentősége
C    Az üzemzavar, a meghibásodás felismerése
C    Javításhoz használt eszközök, anyagok
B    Egyszerűbb javítási feladatok
A    A javított gépek ellenőrzése
B    A javított gépekre, eszközökre vonatkozó munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások ismerete
A    Ismeri a tömeg-darab törvény összefüggéseit
A    Ismeri a szállítás feladatait, módjait
A    Ismeri az erdészeti feltáróhálózat fontosságát
A    Ismeri a rakodás módjait
C    Gépészeti alapanyagok, azok jellemzői és felhasználási köre
C    Gépelemek
C    Gépüzemeltetési alapfogalmak
C    Járműtechnikai alapfogalmak
A    Gépek, eszközök üzemeltetése és azok technológiái
A    A gépüzemeltetés munka-, környezet- és tűzvédelmi szabályai
A    Erdőgazdasági gépek, eszközök jellemzői
B    Erdőgazdasági gépek, eszközök szerkezeti egységei
B    Erdőgazdasági gépek eszközök működési elve
B    Erdőgazdasági gépek eszközök beállításának elve
B    Környezeti adottságok géphasználatot befolyásoló tényezői
A    A közúti közlekedés és szállítás szabályainak ismerete
A    Erdőgazdasági gépek, eszközök üzemeltetése, technológiai helyük
A    A gépüzemeltetés munka-, környezet- és tűzvédelmi szabályai
B    A tűzveszélyt jelentő tényezők és azok megszüntetésének módjai
C    A munkavédelem, a környezetvédelem és a tűzelhárítás jogi szabályozása
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Olvasott szöveg megértése
3    Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban
3    Kézírás
3    Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése
3    Köznyelvi beszédkészség
3    Olvasott szakmai szöveg megértése
3    Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban
3    Hallott szakmai szöveg megértése
3    Szakmai nyelvi beszédkészség
3    Információforrások kezelése
3    Rajz olvasása, értelmezése
3    Jelképek értelmezése
3    Elemi számolási készség
3    Mennyiségérzék
3    Tájékozódás
5    Térérzékelés
5    Motorfűrészek
5    Motoros adapterek
5    Közelítőgépek
5    A fakitermelés gépei
5    Mezőgazdasági erőgépek
5    Erdészeti munkagépek
Személyes kompetenciák:
Önállóság
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Pontosság
Látás
Precizitás
Hallás
Állóképesség
Erős fizikum
Térbeli tájékozódás
Önfegyelem
Türelem
Elhivatottság, elkötelezettség
Kitartás
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Kézügyesség
Egyensúlyérzékelés
Monotónia-tűrés
Stressz tűrő képesség
Döntésképesség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)
Térlátás
Szorgalom, igyekezet
Tűrőképesség
Szervezőkészség
Külső megjelenés
Rugalmasság
Kockázatvállalás
Tapintás
Társas kompetenciák:
Kapcsolatfenntartó készség
Határozottság
Kapcsolatteremtő készség
Irányítási készség
Kezdeményezőkészség
Fogalmazó készség
Nyelvhelyesség
Közérthetőség
Kommunikációs rugalmasság
Udvariasság
Tömör fogalmazás készsége
Irányíthatóság
Meggyőzőkészség
Segítőkészség
Motiváló készség
Kompromisszum-készség
Konfliktuskerülő készség
Tolerancia
Hatékony kérdezés készsége
Prezentációs készség
Motiválhatóság
Konfliktusmegoldó készség
Konszenzuskészség
Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás
Módszeres munkavégzés
Intenzív munkavégzés
Körültekintés, elővigyázatosság
Figyelem-összpontosítás
Helyzetfelismerés
Gyakorlatias feladatértelmezés
Ismeretek helyén való alkalmazása
Rendszerekben való gondolkodás
A környezet tisztántartása
Áttekintő képesség
Rendszerező képesség
Információgyűjtés
Tervezési képesség
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Problémaelemzés -feltárás
Következtetési képesség
Okok feltárása
Hibakeresés (diagnosztizálás)
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Kreativitás, ötletgazdagság
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Értékelési képesség
Kontroll (ellenőrző képesség)
Kritikus gondolkodás
Eredményorientáltság
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1687-10
Lakott területi fakitermelési ismeretek
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Csörlő segítségével végzi a különleges alakú fák döntését húzással ellentétes irányba
Megválasztja a helyes fakitermelési módot (dönt vagy ledarabol)
Rendeltetésszerűen használja az eszközöket
Betartja és alkalmazza a különleges körülmények közötti fakitermelési munkákra vonatkozó előírásokat
Elvégzi a lakott területi fakitermelési munkákhoz kapcsolódó engedélyezési eljárásokat
Kezeli a kézi és gépi fakitermelő eszközöket
Használja a fakitermelési munkákhoz szükséges biztonsági berendezéseket
Ledarabolásos fakitermelést végez koronába való felmászással, kézi eszközökkel
Ledarabolást végez motorfűrésszel emelőkosárból
Kezeli a traktoros és kézi csörlőket
Környezetvédelmi és baleset-megelőzési oktatásokat tart
Elvégzi az eszközök biztonsági szemléjét
Munkaszervezést végez, megválasztja a segédszemélyzetet, biztosítja a helyszínt
Betartja és alkalmazza a vonatkozó tűzvédelmi szabályokat
Lakott területen végez fakitermelést
Alkalmazza és betartja az EBSZ lakott területen végzett fakitermelési munkákra vonatkozó szabályait
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
A    Ismeri a fakitermelés műveleteit befolyásoló tényezőket
A    Ismeri a fennakadt fák levételének veszélyeit
A    Ismeri a különleges alakú fák döntésének módjait
A    Ismeri a fa fizikai tulajdonságait
A    Ismeri a legfontosabb fahibákat
B    Az EBSZ lakott területen végzett munkáira vonatkozó előírásokat
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Olvasott szöveg megértése
3    Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban
3    Kézírás
3    Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése
3    Köznyelvi beszédkészség
3    Olvasott szakmai szöveg megértése
3    Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban
3    Hallott szakmai szöveg megértése
3    Szakmai nyelvi beszédkészség
3    Információforrások kezelése
3    Rajz olvasása, értelmezése
3    Jelképek értelmezése
3    Elemi számolási készség
Személyes kompetenciák:
Önállóság
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Pontosság
Látás
Precizitás
Hallás
Állóképesség
Erős fizikum
Térbeli tájékozódás
Önfegyelem
Türelmesség
Elhivatottság, elkötelezettség
Kitartás
Kézügyesség
Társas kompetenciák:
Kapcsolatfenntartó készség
Határozottság
Kapcsolatteremtő készség
Irányítási készség
Kezdeményezőkészség
Fogalmazó készség
Nyelvhelyesség
Közérthetőség
Kommunikációs rugalmasság
Udvariasság
Tömör fogalmazás készsége
Irányíthatóság
Meggyőzőkészség
Segítőkészség
Kompromisszumkészség
Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás
Módszeres munkavégzés
Intenzív munkavégzés
Körültekintés, elővigyázatosság
Figyelem-összpontosítás
Helyzetfelismerés
Gyakorlatias feladatértelmezés
Ismeretek helyén való alkalmazása
Rendszerekben való gondolkodás
A környezet tisztán tartása
Áttekintő képesség
Rendszerező képesség
Információgyűjtés
Tervezési képesség
Lényegfelismerés (lényeglátás)
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
3134-10
Fakitermelés
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Fakitermeléseket végez
Elvégzi a fadöntést
Leveszi a fennakadt fát
Ledarabolásos gyérítést végez
Tulajdonságai és hibái alapján elbírálja a kitermelt fa minőségét
Elvégzi a választékolást
Számba veszi a faanyagot
Alkalmazza és betartja az EBSZ erdőben és lakott területen kívüli fakitermelési munkákra vonatkozó előírásait
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    A fahasználat tevékenységi köre
A    Ismeri a fa fizikai tulajdonságait
A    Ismeri a fontosabb fahibákat
A    Ismeri a fakitermelés munkaműveleteit
A    Ismeri a döntés munkarendjét
A    Ismeri az erdei választékokat, azok szabványait és az Európa országaiba irányuló feldolgozatlan fa szabványait
A    Ismeri a választékolás módját, eszközeit
A    Ismeri a számbavétel módjait, eszközeit, nyomtatványait
A    Ismeri a fakitermelés munkaműveleteit befolyásoló tényezőket
A    Ismeri a fennakadt fák levételének a veszélyeit
A    Ismeri a különleges alakú fák döntésének módjait
A    Ismeri a fahasználat munkahelyeit
B    Ismeri a fakitermelések során alkalmazott munkarendszereket
B    A biztonságos munkavégzés általános feltételei, a foglalkozási ártalmak
B    A munkahelyi környezet védelme
A    A munkavégzés környezetre gyakorolt káros hatásai és azok megelőzésének lehetőségei
C    A munkavédelem fogalma és jelentősége
B    A munkavégzés személyi és tárgyi feltételei
B    Az EBSZ erdőben és lakott területen kívül végzett munkákra vonatkozó előírásai
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
3    Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban
4    Elemi számolási készség
4    Mennyiségérzék
5    Térérzékelés
5    Erdőhasználati kézi szerszámok (fejszék, fakitermelési segédeszközök, faanyagmozgató eszközök, felkészítő eszközök, jelölő eszközök stb.)
4    Motorfűrész és adaptereinek használata
Személyes kompetenciák:
Önállóság
Megbízhatóság
Szervezőkészség
Látás
Pontosság
Felelősségtudat
Tűrőképesség
Monotónia-tűrés
Döntésképesség
Állóképesség
Térbeli tájékozódás
Precizitás
Térlátás
Hallás
Türelmesség
Erős fizikum
Egyensúlyérzékelés
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)
Önfegyelem
Társas kompetenciák:
Irányítási készség
Segítőkészség
Módszerkompetenciák:
Áttekintő képesség
A környezet tisztántartása
Rendszerező képesség
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Logikus gondolkodás
Ismeretek helyén való alkalmazása
Kritikus gondolkodás
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1766-10
Gallyazás, darabolás
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Elvégzi a gallyazást
Elődarabolást, darabolást végez
Végrehajtja a felkészítés műveleteit
Sarangba, máglyába készletez
Közreműködik a belső anyagmozgatásban
Kezeli a motorfűrészeket
Karbantartja a motorfűrészeket
Adaptereket és egyéb motoros berendezéseket kezel
Figyelemmel kíséri a szerszámok és a motorfűrészek használhatóságát
Napi és időszakos karbantartást végez
Használja a motorfűrészes és adapteres munkához szükséges védőfelszereléseket
Alkalmazza és betartja az EBSZ gallyazásra és darabolásra vonatkozó előírásait
Alkalmazza az EBSZ felkészítésre és készletezésre vonatkozó előírásait
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
A    Ismeri a gallyazás munkarendjét
A    Ismeri a darabolás módjait
A    Ismeri a felkészítési módokat
A    Ismeri a készletezési módokat
A    Ismeri a közelítés feladatait, módjait
A    Ismeri a belső anyagmozgatással kapcsolatos teendőket
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Elemi számolási készség
4    Mennyiségérzék
5    Erdőhasználati kézi szerszámok (fejszék, fakitermelési segédeszközök, felkészítő eszközök, jelölő eszközök stb.) használata
5    Motorfűrész és adaptereinek használata
Személyes kompetenciák:
Önállóság
Megbízhatóság
Látás
Pontosság
Felelősségtudat
Tűrőképesség
Monotónia-tűrés
Döntésképesség
Állóképesség
Térbeli tájékozódás
Precizitás
Hallás
Térlátás
Türelmesség
Erős fizikum
Egyensúlyérzékelés
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)
Önfegyelem
Társas kompetenciák:
Segítőkészség
Módszerkompetenciák:
Áttekintőképesség
A környezet tisztántartása
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Ismeretek helyén való alkalmazása
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1767-06
Mellékhasználati ismeretek
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Erdei mellékterméket gyűjt
Növényi eredetű mellékterméket gyűjt
Az állati eredetű melléktermékek hasznosításában közreműködik
Részt vesz az erdő ásványi eredetű melléktermékeinek hasznosításában.
Közreműködik az erdei melléktermékek értékesítésében
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
A    Ismeri az erdei melléktermékek gyűjtésének módszereit
A    Ismeri az erdei melléktermékek tárolásának módjait
A    Ismeri az erdei melléktermékek értékesítésének módjait
A    Megszervezi a melléktermékek gyűjtését
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Köznyelvi szöveg megfogalmazása
4    Olvasott szakmai szöveg megértése
4    Mennyiségérzék
4    Elemi számolási készség
Személyes kompetenciák:
Önállóság
Megbízhatóság
Szervezőkészség
Látás
Pontosság
Kitartás
Állóképesség
Térbeli tájékozódás
Térlátás
Társas kompetenciák:
Segítőkészség
Határozottság
Irányítási készség
Módszerkompetenciák:
Áttekintőképesség
Helyzetfelismerés
A környezet tisztántartása
Rendszerező képesség
Értékelési képesség
Logikus gondolkodás

A 31 623 01 1000 00 00 azonosító számú, Erdészeti szakmunkás megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1678-06

Vállalkozói ismeretek

1681-10

Erdészeti alapismeretek

2593-10

Erdei növények

1682-10

Erdőművelési ismeretek

1684-10

Vadgazdálkodás alapjai

3133-10

Erdészeti erő- és munkagépek

3134-10

Fakitermelés

1766-10

Gallyazás

A 31 623 01 0100 21 01 azonosító számú, Erdei melléktermékgyűjtő és -hasznosító megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1678-06

Vállalkozói ismeretek

2593-10

Erdei növények

1767-06

Mellékhasználati ismeretek

A 31 623 01 0100 31 01 azonosító számú, Erdészeti növényvédő megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1678-06

Vállalkozói ismeretek

1681-10

Erdészeti alapismeretek

2593-10

Erdei növények

1682-10

Erdőművelési ismeretek

A 31 623 01 0100 21 02 azonosító számú, Erdőművelő megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1678-06

Vállalkozói ismeretek

2593-10

Erdei növények

1682-10

Erdőművelési ismeretek

A 31 623 01 0100 31 02 azonosító számú, Erdőőr megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1678-06

Vállalkozói ismeretek

1681-10

Erdészeti alapismeretek

2593-10

Erdei növények

1682-10

Erdőművelési ismeretek

1684-10

Vadgazdálkodás alapjai

A 31 623 01 0100 31 03 azonosító számú, Fakitermelő megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1678-06

Vállalkozói ismeretek

2593-10

Erdei növények

3134-10

Fakitermelés

1766-10

Gallyazás

A 31 623 01 0100 21 03 azonosító számú, Motorfűrész-kezelő megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1678-06

Vállalkozói ismeretek

1766-10

Gallyazás

A 31 623 01 0001 33 01 azonosító számú, Lakott-területi fakitermelő megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1687-10

Lakott területi fakitermelési ismeretek

V.
VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Iskolai rendszerű szakképzés esetén:
Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzése, amely egyenértékű a modulzáró vizsga eredményes letételével
Mezőgazdasági vontató vezetésére feljogosító jogosítvány (T kategória vagy B kategória),
Rakodógép- és közelítőgép-kezelési gyakorlat
Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén:
Modulzáró vizsga eredményes letétele
Mezőgazdasági vontató vezetésére feljogosító jogosítvány (T kategória vagy B kategória)
A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás
Igazolt rakodógép- és közelítőgép-kezelési gyakorlat
2. A szakmai vizsga részei:
1. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1678-06
Vállalkozói ismeretek
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Költségvetés, üzleti terv, szerződés, árajánlat, megrendelő, kérvény, pályázat készítése, vállalkozás indításával kapcsolatos ügyek intézése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 60 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    100%
2. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2593-10
Erdei növények
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Növényfelismerés, növénytani ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 30 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    100%
3. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1681-10
Erdészeti alapismeretek
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Erdészeti ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 30 perc (felkészülési idő: 20 perc, válaszadási idő: 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    100%
4. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1682-10
Erdőművelési ismeretek
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Erdőművelési feladatok megoldása
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 30 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Erdőművelési ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 30 perc (felkészülési idő: 20 perc, válaszadási idő: 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    60%
2. feladat    40%
5. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1684-10
Vadgazdálkodás alapjai
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Felismerés, kisegítő munkákban való közreműködés
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 30 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Vadfajok jellemzése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 30 perc (felkészülési idő: 20 perc, válaszadási idő: 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    50%
2. feladat    50%
6. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
3133-10
Erdészeti erő- és munkagépek, faanyagmozgatás
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Gépkezelés és karbantartás, faanyagmozgatás.
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 30 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Erő- és munkagéptani ismeretek.
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 30 perc
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Erőgéptan, munkagéptan, gépkezelés és karbantartás erőgéptan, munkagéptan, gépkezelés és karbantartás, faanyagmozgatás.
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 30 perc (felkészülési idő: 20 perc, válaszadási idő: 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    40%
2. feladat    30%
3. feladat    30%
7. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1687-10
Lakott területi fakitermelési ismeretek
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Fakitermelés lakott területen
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 30 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Fakitermelési előírások a lakott területen
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 30 perc (felkészülési idő: 20 perc, válaszadási idő: 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    60%
2. feladat    40%
8. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
3134-10
Fakitermelés
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Fadöntés, végrehajtása, a motorfűrész kezelése, karbantartása, választékolás, számbavétel
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 30 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
A fakitermelés alapfogalmai, tevékenységi köre, munkaműveletei
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 30 perc (felkészülési idő: 20 perc, válaszadási idő: 10 perc)
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Fakitermelési ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 30 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    50%
2. feladat    30%
3. feladat    20%
9. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1766-10
Gallyazás, darabolás
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Gallyazás vagy darabolás valamint felkészítés vagy készletezés munkaműveleteinek végrehajtása, motorfűrészek kezelése és karbantartása
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 30 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Gallyazási darabolási ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 30 perc (felkészülési idő: 20 perc, válaszadási idő: 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    70%
2. feladat    30%
10. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1767-06
Mellékhasználati ismeretek
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Erdei melléktermékek összegyűjtése, csoportosítása, felismerése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 30 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    100%
3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:
A 31 623 01 1000 azonosító számú, Erdészeti szakmunkás megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 10
2. vizsgarész: 10
3. vizsgarész: 15
4. vizsgarész: 10
5. vizsgarész: 10
6. vizsgarész: 20
8. vizsgarész: 15
9. vizsgarész: 10
A 31 623 01 0100 21 01 azonosító számú, Erdei melléktermékgyűjtő és -hasznosító megnevezésű részszakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 30
2. vizsgarész: 30
10. vizsgarész: 40
A 31 623 01 0100 31 01 azonosító számú, Erdészeti növényvédő megnevezésű részszakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 10
2. vizsgarész: 20
3. vizsgarész: 30
4. vizsgarész: 40
A 31 623 01 0100 21 02 azonosító számú, Erdőművelő megnevezésű részszakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 30
2. vizsgarész: 30
4. vizsgarész: 40
A 31 623 01 0100 31 02 azonosító számú, Erdőőr megnevezésű részszakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 10
2. vizsgarész: 20
3. vizsgarész: 20
4. vizsgarész: 25
5. vizsgarész: 25
A 31 623 01 0100 31 03 azonosító számú, Fakitermelő megnevezésű részszakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 15
2. vizsgarész: 15
8. vizsgarész: 35
9. vizsgarész: 35
A 31 623 01 0100 21 03 azonosító számú, Motorfűrész-kezelő megnevezésű részszakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 30
9. vizsgarész: 70
A 31 623 01 0001 33 01 azonosító számú, Lakott-területi fakitermelő megnevezésű szakképesítés-ráépüléshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
7. vizsgarész: 100
A 31 623 01 1000 00 00 azonosító számú, Erdészeti szakmunkás megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó a 31 623 01 0100 21 01 azonosító számú, Erdei melléktermékgyűjtő és -hasznosító megnevezésű részszakképesítéssel rendelkezik
3. vizsgarész 10
4. vizsgarész: 20
5. vizsgarész: 20
6. vizsgarész: 20
8. vizsgarész: 20
9. vizsgarész: 10
A 31 623 01 1000 00 00 azonosító számú, Erdészeti szakmunkás megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó a 31 623 01 0100 31 01 azonosító számú, Erdészeti növényvédő megnevezésű részszakképesítéssel rendelkezik
5. vizsgarész: 25
6. vizsgarész: 25
8. vizsgarész: 25
9. vizsgarész: 25
A 31 623 01 1000 00 00 azonosító számú, Erdészeti szakmunkás megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó a 31 623 01 0100 21 02 azonosító számú, Erdőművelő megnevezésű részszakképesítéssel rendelkezik
3. vizsgarész: 15
5. vizsgarész: 15
6. vizsgarész: 25
8. vizsgarész: 25
9. vizsgarész: 20
A 31 623 01 1000 00 00 azonosító számú, Erdészeti szakmunkás megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó a 31 623 01 0100 31 02 azonosító számú, Erdőőr megnevezésű részszakképesítéssel rendelkezik
6. vizsgarész: 35
8. vizsgarész: 35
9. vizsgarész: 30
A 31 623 01 1000 00 00 azonosító számú, Erdészeti szakmunkás megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó a 31 623 01 0100 31 03 azonosító számú, Fakitermelő megnevezésű részszakképesítéssel rendelkezik
3. vizsgarész: 25
4. vizsgarész: 25
5. vizsgarész: 25
6. vizsgarész: 25
A 31 623 01 1000 00 00 azonosító számú, Erdészeti szakmunkás megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó a 31 623 01 0100 21 03 azonosító számú, Motorfűrész-kezelő megnevezésű részszakképesítéssel rendelkezik
2. vizsgarész: 10
3. vizsgarész: 10
4. vizsgarész: 20
5. vizsgarész: 20
6. vizsgarész: 20
8. vizsgarész: 20
4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei
A szakképesítéshez, szakképesítés-elágazáshoz rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése
Mentesül az adott vizsgarész letétele alól az a vizsgázó, aki országos (szakmai, illetőleg tantárgyi) tanulmányi versenyen a versenykiírásban meghatározott teljesítményt eléri.
Ilyen esetben az osztályzatot a súlyozás figyelembevételével a vizsgarészenként elért%-os teljesítmények átlaga szerint, a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló hatályos rendelet alapján kell megállapítani.
5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
VI.
ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma

Erdészeti szakmunkás

Erdei mellék-
termék gyűjtő és
-hasznosító

Erdészeti növény-
védő

Erdőművelő

Erdőőr

Fakitermelő

Motorfűrész- kezelő

Lakott-
területi fakitermelő

Védőruha

X

X

X

X

X

X

Védőeszközök

X

X

X

X

X

X

Erdészeti növényvédelem gépei, eszközei, tartozékok

X

X

Talajművelés eszközei és gépei

X

X

Maggazdálkodás, csemetenevelés eszközei és gépei

X

X

Erdőfelújítás és ápolás eszközei és gépei

X

X

Fakitermelés eszközei és gépei

X

X

X

X

Emelőkosaras munkagép

X

Vontatott nyesedékaprító gép

X

X

Mellékhasználat eszközei és gépei

X

X

Anyagmozgatás eszközei és gépei

X

X

X

X

X

Gyűjtőeszközök, kéziszerszámok

X

X

Szárító, aszaló és egyéb feldolgozó eszközök, berendezések

X

X

Vadászfegyverek, töltények

X

X

Vadgazdálkodási berendezések

X

X

Erdővédelem berendezései, eszközei

X

X

Telefon, rádió

X

X

X

X

X

X

X

Gépjárművek, közlekedési eszközök

X

X

X

X

X

X

Egyéni védőfelszerelés

X

X

X

X

X

X

X

X

Munkabiztonsági berendezések

X

X

X

X

X

X

X

X

Környezetvédelmi berendezések

X

X

X

X

X

X

X

X

Mikrobuszok (csoportonként 1 db)

X

X

X

X

VII.
EGYEBEK
Iskolai rendszerű képzéseknél az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 2 szakképző évfolyam esetén az első tanévet követően 140 óra, 3 szakképző évfolyam esetén az első tanévet követően 80 óra a második tanévet követően 120 óra.
4. Az R. 2. számú mellékletének 17. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„17. ERDÉSZTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
17. ERDÉSZTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
I.
ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1. A szakképesítés azonosító száma: 54 623 01 0000 00 00
2. A szakképesítés megnevezése: Erdésztechnikus
3. Szakképesítések köre:

3.1.

Részszaképesítés

Nincs

3.2.

Szakképesítés-elágazások

Nincsenek

3.3.

Szakképesítés-ráépülés

Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 3125
5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése

Szakképzési évfolyamok száma

Óraszám

Erdésztechnikus

2

2000

II.
EGYÉB ADATOK
SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Erdésztechnikus
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: érettségi vizsga
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhet. kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 60%
3. Gyakorlat aránya: 40%
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van
Időtartama (évben vagy félévben): 1 év
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor:
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges
III.
MUNKATERÜLET
1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma

FEOR megnevezése

3125

Erdő- és természetvédelmi technikus

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:
Feltárja az erdei ökoszisztéma élő tényezőit
Termőhelyfeltárást végez
Fafeldolgozást végez
Szaporítóanyagot állít el
Erdősítést végez
Elvégzi az erdőművelési munkákat
Végzi az erdővédelmi munkákat
Ellátja a környezetvédelmi tennivalókat
Erdő-és fatömegbecslést végez
Végzi az erdőhasználati tevékenységet
Fakitermelést végez, irányít
Gépek üzemeltetését és karbantartását látja el
Vadgazdálkodási tevékenységet folytat
3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma

MEGNEVEZÉSE

31 623 01 1000 00 00

Erdészeti szakmunkás

IV.
SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK
A szakmai követelménymodulok felsorolása:
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1671-06
Az erdei ökoszisztéma
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Elkülöníti az erdei növényeket termőhelyi igényük, elterjedésük és jelentőségük alapján
Elkülöníti a gyakoribb erdőtársulás-csoportokat
Megkülönbözteti az erdőben élő állatokat élőhelyük, életmódjuk és jelentőségük alapján
Előrevetíti az erdei ökoszisztémába való beavatkozás következményeit
Éghajlati tényezőket határoz meg
Éghajlati elemeket mér
Éghajlati tényezőket állapít meg adatforrásokból
Erdőklímát határoz meg
Domborzati viszonyokat határoz meg
Talajvizsgálatot végez
Talaj szelvényt készít
Talaj szinteket jelöl
Fizikai és kémiai talajtulajdonságokat határoz meg
Talajtípust határoz meg
Hidrológiai viszonyokat határoz meg
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
A    Erdei fa és cserje fajok morfológiai ismerete és felismerése
A    Állományalkotó főfafajok jelentősége, elterjedése és termőhelyi igénye
A    Kísérő fafajok és cserjék elterjedése és termőhelyi igénye
C    A gyakoribb erdei társulást jelző és védett növények
C    A lágyszárú növények vízgazdálkodást és talajkémhatást jelző tulajdonságai
D    Növények meghatározása határozók segítségével
D    A megismert növények rendszertani elhelyezése
C    A fontosabb erdei növénytársulás csoportok felismerése faji összetételük alapján
C    A társulások kialakulás és a termőhely közötti összefüggések
A    Vadászható, gyakoribb erdei károsító és gyakoribb védett állatok ismerete alaktani tulajdonságaik alapján
A    Az ismert állatok életmódja, élőhelyigénye, az ökoszisztémában betöltött szerepe
C    Az ismert állatok jelentősége, védelmének oka, gazdasági kártétele
D    Az állatfajok meghatározása határozók segítségével
D    Az ismert állatok rendszertani elhelyezése
C    A termőhely és a termőhelytípus
C    A termőhelyet meghatározó tényezők
B    A földrajzi fekvés és a domborzat szerepe a termőhely értékelésében
C    A klíma szerepe a termőhely értékelésében
B    A fontosabb klímaelemek mérése
A    Az erdészeti klímaértékelés
B    A talajok genetikai kialakulása
C    A talajok fizikai és kémiai tulajdonságai
B    A genetikai talajosztályozás, az erdészetileg fontosabb genetikai talajtípusok
B    A hidrológiai viszonyok szerepe a termőhely értékelésében
C    Magyarország erdőgazdasági tájai
D    Az ökológiai tényezők szerepe az erdei ökoszisztémában
C    Ökológiai alapfogalmak és szakkifejezések
D    Az élővilág szerveződési szintjei
D    Az ökoszisztéma összetevői, jellemzői
C    Az ökoszisztémában folyó anyag- és energiaforgalom, az ökoszisztéma működésének alapelvei
C    Az ökoszisztémába való beavatkozás következményeinek előrejelzése
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
4    Erdőművelési kéziszerszámok (talajművelő kézi eszközök, ültető eszközök, nyeső ollók, fejszék, kézi fűrészek, sújtóbárd, sarló, kasza stb.) használata
Személyes kompetenciák:
Önállóság
Megbízhatóság
Szervezőkészség
Látás
Pontosság
Tűrőképesség
Tapintás
Társas kompetenciák:
Irányítási készség
Nyelvhelyesség
Fogalmazó készség
Módszerkompetenciák:
Lényegfelismerés
Áttekint. képesség
Rendszerező képesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Absztrakt (elméleti) gondolkodás
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1672-06
Erdőművelés (szaporítóanyag-termesztés, erdősítés, erdőnevelés, erdővédelem, környezetvédelem)
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Maggyűjtést, magkezelést végez
Gondoskodik a szükséges mag begyűjtéséről
Gondoskodik a mag kezeléséről
Tárolja a magot
Megvizsgálja a mag minőségét
Közreműködik a magtermő plantázsok, állományok kezelésében
Csemetetermesztést végez
Elvégzi a csemetekert talaj előkészítését és tápanyag-utánpótlását
Magvetést végez
Ápolja a magvetést
Neveli a csemetét
Kiemeli a csemetét
Osztályozza a csemetét
Tárolja, szállítja a csemetét
Nyomonköveti az azonosított szaporítóanyagot és gondoskodik a származásazonosságról
Ismeri és alkalmazza az intenzív csemetetermesztési módokat
Javaslatot tesz erdőfelújítás, erdőtelepítés végrehajtására
Elvégzi a mesterséges erdőtelepítés és erdőfelújítás tennivalóit
Gondoskodik a mesterséges erdősítések talaj előkészítéséről
Irányítja és ellenőrzi az erdőtelepítés, erdőfelújítás kivitelezését
Megszervezi és irányítja az erdősítések ápolását, védelmét
Gondoskodik az erdősítések pótlásáról, elegyítéséről
Irányítja és szervezi a természetes felújítások végrehajtását
Jelöli a természetes felújítások bontásait
Kijelöli a közelítő nyomokat
Ellenőrzi a felújítás szakszerű végrehajtását
Irányítja, szervezi és ellenőrzi a sarjaztatással történő felújításokat
Ápolja az újulatot
Felneveli a felújított, telepített erdőket
Irányítja és ellenőrzi a tisztítási munkákat
Kijelöli a gyérítéseket
Kijelöli a gyérítéseknél alkalmazandó közelítő nyomokat
Irányítja és ellenőrzi a gyérítési munkákat
Irányítja és ellenőrzi a nyesési munkákat
Irányítja és ellenőrzi az egészségügyi vágásokat
Javaslatot tesz a nevelővágások besorolására
Irányítja, ellenőrzi a rontott erdők átalakítását
Javaslatot tesz az alkalmazott erdőgazdasági üzemmódra, mérlegeli azok előnyeit, hátrányait
Felismeri, felméri és jelzi az erdőben előforduló betegségeket
Javaslatot tesz a védekezés módjára
Irányítja, ellenőrzi a védekezést
Gondoskodik a folyamatos vadkárelhárításról
Természetvédelmi feladatokat végez
Ismeri, feltárja, folyamatosan figyelemmel kíséri a kezelésére bízott területen a védelemre érdemes természeti értékeket
Gondoskodik a védett fajok élőhelyének biztonságáról
Javaslatot tesz védelem alá helyezésre
Kapcsolatot tart a természetvédelmi hatóságokkal
Környezetvédelmi feladatokat lát el
Tisztán tartja az erdőt, gondoskodik az illegálisan lerakott hulladék eltakarításáról
Takarítással és a károk helyreállításával csökkenti a turisztikai terhelés káros hatásait
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Erdészeti maggazdálkodás
C    Magtermő állományok, magtermő ültetvények
A    Maggyűjtési, magtárolási módszerek
B    Fontosabb magvizsgálati eljárások
A    Csemetetermelési alapfogalmak
C    Csemetekertek tervezésének szempontjai
B    Csemetekerti munkák tervezése szervezése
B    Csemetetermesztési technológiák
A    Fontosabb fa- és cserjefajok csemetenevelési módszerei
A    Terület-előkészítés
A    Talajelőkészítési módok erdőtelepítés és mesterséges erdőfelújítás előtt
A    Erdősítés magvetéssel, csemeteültetéssel és dugványozással
A    Erdősítések ápolása
A    Erdősítések pótlása
A    Elegyítés
B    Közjóléti és védelmi erdők létesítése
C    Az erdészeti növénynemesítés célja, feladata és módszerei
A    Az erdőművelés alapfogalmai
C    Erdőgazdálkodási üzemmódok
A    Erdőnevelés
A    Természetes erdőfelújítások
A    Sarj erdőgazdálkodás
B    Rontott erdők átalakítása
C    Közjóléti, védelmi, kutatási és oktatási célú erdők kezelése
B    A természetszerű erdőgazdálkodás módszerei
B    Az erdő betegségének fogalma, formái, a kór- és kárláncolat, a járvány és gradáció kialakulása
C    A betegségek elleni védekezés módszerei
C    Az erdővédelmi előrejelzés módszerei
C    Növényvédelmi technológiák és azok erdőben való alkalmazásának lehetőségei
C    Az erdészetben alkalmazott gyakoribb növényvédőszerek
B    A növényvédelmi munkák biztonsági szabályai
C    Gyakoribb erdészeti károsítók, kórokozók életmódja és kártétele
C    A gyakoribb károsítók és kórokozók elleni védekezés
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
4    Olvasott szöveg megértése
4    Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban
4    Kézírás
4    Olvasott szakmai szöveg megértése
4    Szakmai nyelvi beszédkészség
4    Szabadkézi rajzolás
5    Tájékozódás
4    Térérzékelés
5    Erdőművelési kéziszerszámok (talajművelő kézi eszközök, ültető eszközök, nyeső ollók, fejszék, kézi fűrészek, sújtóbárd, sarló, kasza stb.) használata
5    Erdőhasználati kéziszerszámok (fejszék, fakitermelési segédeszközök, faanyagmozgató eszközök, felkészítő eszközök, jelölő eszközök stb.) használata
Személyes kompetenciák:
Önállóság
Megbízhatóság
Szervezőkészség
Látás
Pontosság
Felelősségtudat
Kitartás
Döntésképesség
Állóképesség
Térbeli tájékozódás
Társas kompetenciák:
Irányítási készség
Határozottság
Közérthetőség
Tömör fogalmazás készsége
Motiváló készség
Motiválhatóság
Kezdeményezőkészség
Módszerkompetenciák:
Kreativitás, ötletgazdagság
Logikus gondolkodás
Ismeretek helyén való alkalmazása
Kritikus gondolkodás
Absztrakt (elméleti) gondolkodás
Módszeres munkavégzés
Rendszerben való gondolkodás
Következtetési képesség
Információgyűjtés
Új ötletek, megoldások kipróbálása
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1675-10
Erdőhasználat, fafeldolgozás
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Fakitermeléseket végez
Elvégzi a fadöntést
Leveszi a fennakadt fát
Ledarabolásos gyérítést végez
Elvégzi a gallyazást
Tulajdonságai és hibái alapján elbírálja a kitermelt fa minőségét
Elvégzi a választékolást
Elődarabolást, darabolást végez
Végrehajtja a felkészítés műveleteit
Sarangba és máglyába készletez
Elvégzi a faanyagmozgatás műveleteit
Részt vesz a szállítási munkákban
Rakodást végez
Számbaveszi a faanyagot
Közreműködik az erdészei utak, műtárgyak építésében, karbantartásában
Kezeli a motorfűrészeket
Adaptereket és egyéb motoros berendezéseket kezel
Figyelemmel kíséri a szerszámok és motorfűrészek használhatóságát
Napi és időszakos karbantartást végez
Használja a motorfűrészes és adapteres munkákhoz szükséges védőfelszereléseket
Használja a közelítés eszközeit, gépeit
Szervezi, irányítja, ellenőrzi a fakitermelési munkákat
Javaslatot tesz a vágásbesorolásokra
Javaslatot tesz, vagy dönt az alkalmazott fakitermelési módról, munkarendszerről
Irányítja és ellenőrzi a fakitermelést
Gondoskodik az újulat és a visszamaradó állomány védelméről
Irányítja és ellenőrzi a felkészítés, készletezés munkáit
Szervezi, irányítja, ellenőrzi a faanyag-mozgatási munkákat
Irányítja és ellenőrzi a közelítést és szállítást
Ellenőrzi és gondoskodik az erdei feltáró hálózat karbantartásáról
Szervezi, irányítja és ellenőrzi az erdei melléktermékek előállítását és értékesítését
Szervezi, irányítja és ellenőrzi a fűrészipari tevékenységet
Átveszi, a rönktéren tárolja és kezeli a fűrészipari alapanyagot
Irányítja és ellenőrzi a faanyag felfűrészelését
A készárutéren tárolja és kezeli a felfűrészelt terméket
Részt vesz a fűrészáru értékesítésében
Részt vesz a rost- és forgácslapok előállításában, felhasználásában
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Ismeri a fahasználat tevékenységi körét
A    Ismeri a fa fizikai tulajdonságait
A    Ismeri a legfontosabb fahibákat
A    Ismeri a fakitermelés munkaműveleteit
A    Ismeri a döntés munkarendjét
A    Ismeri az erdei választékokat, azok szabványait és az Európa országaiba irányuló feldolgozatlan fa szabványait
A    Ismeri a választékolás módját, eszközeit
A    Ismeri a számbavétel módjait, eszközeit, nyomtatványait
A    Ismeri a fakitermelés munkaműveleteit befolyásoló tényezőket
A    Ismeri a fennakadt fák levételének veszélyeit
A    Ismeri a különleges alakú fák döntésének módjait
A    Ismeri a gallyazás munkarendjét
A    Ismeri a darabolás módjait
A    Ismeri a felkészítési módokat
A    Ismeri a készletezési módokat
A    Ismeri a belső anyagmozgatással kapcsolatos teendőket
A    Ismeri a rakodás módjait
A    Ismeri a közelítés feladatait, módjait
A    Ismeri a szállítás feladatait, módjait
A    Ismeri a fahasználat munkahelyeit
B    Ismeri a fakitermelések során alkalmazott munkarendszereket
A    Ismeri az erdészeti feltáróhálózat fontosságát, használatát, fenntartásának módját
B    A fahasználat tervezésének alapvető lépései
B    A választéktervezés módszerei
C    Az erdei mellék-haszonvétel és az erdei termékek előállításának módjai
C    A fafeldolgozás alapfogalmai
C    A faipar helye a nemzetgazdaságban és kapcsolata az erdőgazdálkodással
C    Az erdei termékek minőségi követelményei és a faipari termékek előállítása közötti összefüggés
C    A fűrészipar és lemezipar gyártástechnológiái
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
4    Térkép és vázrajz olvasása, értelmezése
4    Szabadkézi rajzolás
4    Elemi számolási készség
4    Mennyiségérzék
5    Tájékozódás
3    Közelítő és rakodógépek használata
5    Erdőhasználati kéziszerszámok (fejszék fakitermelési segédeszközök faanyagmozgató eszközök, felkészítő eszközök, jelölő eszközök stb.)
5    Motorfűrész és adaptereinek használata
Személyes kompetenciák:
Önállóság
Megbízhatóság
Szervezőkészség
Látás
Pontosság
Felelősségtudat
Tűrőképesség
Térbeli tájékozódás
Térlátás
Erős fizikum
Társas kompetenciák:
Irányítási készség
Segítőkészség
Határozottság
Módszerkompetenciák:
Áttekintő képesség
A környezet tisztán tartása
Kontroll (ellenőrzőképesség)
Rendszerező képesség
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Tervezési képesség
Logikus gondolkodás
Kritikus gondolkodás
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1676-06
Vadgazdálkodás
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Ellátja a vadászati feladatokat
Szervezi, irányítja az egyéni és társas vadászatokat
A fegyvertartás szabályait betartva kezeli, használja és karbantartja fegyverét
Segíti a vadászvendégek vadászati tevékenységét
Vadászati, vadgazdálkodási berendezéseket létesít
Szakszerűen kikészíti a trófeákat, trófeabírálatot végeztet
Ellátja a vadgazdálkodási tennivalókat
Irányítja és végzi a vadállománybecslést
Értékeli, jellemzi a vad minőségét
Elkészíti az éves vadgazdálkodási tervet
Vadállomány-szabályozást végez (bírál, selejtez)
Végzi a mesterséges apróvadtenyésztés feladatait
Elkészíti az éves a vadgazdálkodási jelentést
Gondoskodik a vadállomány védelméről
Felismeri a gyakoribb vadbetegségeket, gondoskodik megelőzésükről és az ellenük való védekezésről
Végzi a vadföldgazdálkodást, vadtakarmányozást
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    A vadgazdálkodás helye és szerepe az erdő- és mezőgazdaságban
C    A vadgazdálkodás és a természetvédelem kapcsolata
C    A vadfajok helye és szerepe az erdei ökoszisztémában
C    Az egyes vadfajokra jellemző trófeák és azok fejlődési szakaszai
C    Az élőhely-gazdálkodás, vadföldgazdálkodás és vadtakarmányozás jelentősége
C    A zárttéri vadtenyésztés, valamint a vadbefogás módszerei
C    A mesterséges apróvadtenyésztés
C    Vadbetegségek
C    A vadállomány-szabályozás alapelvei
C    A vadvédelem és a vadkárelhárítás módszerei
B    Vadászfegyverek ismerete és kezelése
B    Vadászati módok
C    Vadászati jog
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
4    Olvasott szöveg megértése
4    Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban
4    Kézírás
4    Olvasott szakmai szöveg megértése
4    Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban
4    Szakmai nyelvi beszédkészség
3    Idegen nyelvi hallott szöveg megértése
3    Idegen nyelvi beszédkészség
3    Szabadkézi rajzolás
4    Elemi számolási készség
4    Mennyiségérzék
5    Tájékozódás
5    Térérzékelés
5    Erdőművelési kéziszerszámok (talajművelő kézi eszközök, ültető eszközök, nyeső ollók, fejszék, kézi fűrészek, sújtóbárd, sarló, kasza stb.) használata
5    Erdőhasználati kéziszerszámok (fejszék, fakitermelési segédeszközök, faanyagmozgató eszközök, felkészítő eszközök, jelölő eszközök stb.) használata
3    Motorfűrész és adaptereinek használata
5    Golyós és sörétes vadászfegyverek használata
Személyes kompetenciák:
Önállóság
Megbízhatóság
Szervezőkészség
Látás
Pontosság
Felelősségtudat
Tűrőképesség
Kitartás
Döntésképesség
Állóképesség
Térbeli tájékozódás
Hallás
Erős fizikum
Stabil kéztartás
Társas kompetenciák:
Irányítási készség
Határozottság
Motiváló készség
Motiválhatóság
Irányíthatóság
Módszerkompetenciák:
Lényegfelismerés
Áttekintő képesség
Helyzetfelismerés
Gyakorlatias feladatértelmezés
A környezet tisztán tartása
Kontroll (ellenőrzőképesség)
Kreativitás, ötletgazdagság
Tervezési képesség
Logikus gondolkodás
Kritikus gondolkodás
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1677–10
Gazdálkodás, vezetés, szervezés
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Alkalmazza az üzemgazdasági ismereteket
Az erdő-, vadgazdálkodási és természetvédelmi jogszabályok betartásával végzi munkáját
Javaslatot tesz, dönt az alkalmazott gazdálkodási formákról (vállalkozás, szövetkezet, társasági forma)
Meghatározza helyét az erdő- és vadgazdálkodás ágazatirányítási rendszerében
Meghatározza helyét az erdő- és vadgazdaságok szervezeti felépítésében, javaslatot tesz, dönt cége szervezeti felépítésére
Részt vesz a gazdaság működtetésében
Igazolja és elszámolja az elvégzett munkákat
Előkészíti az ártárgyalásokat
Részt vesz az értékesítésben
Elvégzi az árukiadást
Részt vesz a leltározásban
Meghatározza a faállomány értékét
Részt vesz az erdőgazdálkodási tervek elkészítésében
Részt vesz az erdőgazdálkodási tervek engedélyeztetésében
Részt vesz a pályázatok készítésében
Részt vesz a pályázatok elszámolásában
Közreműködik a természetvédelmi hatóságoktól történő engedélyek beszerzésében
Gondoskodik az erdei létesítmények karbantartásáról
Rendszeresen ellenőrzi a rábízott értékeket
Eljár bűncselekmény esetén
Hatósági eljárások során tulajdonosi érdekképviseletet lát el
Jelentési, adatszolgáltatási kötelezettséget teljesít
Szolgálati naplót vezet, napi rendszerességgel
Kapcsolatot tart a tulajdonossal
Kapcsolatot tart a hatóságokkal
Kapcsolatot tart a partnerekkel, piaci szereplőkkel
Részt vesz a lakosság tájékoztatásában
Megszervezi a rábízott feladatok végrehajtását
Egyezteti a feladatokat vezetőivel és beosztottaival
Összehangolja a munkát
Számítógépet használ
Vezetői feladatokat lát el
Átveszi a feladatokat vezetőitől, beszámol azok elvégzéséről
Irányítja beosztottait
Tárgyal a megbízásos munkákat végző vállalkozókkal
Szakszerű gondos munkát követel
A beosztottakat, vállalkozókat rendszeresen ellenőrzi és értékeli
Alkalmazza vezetői ismereteit, fejleszti vezetői képességeit
Képezi magát
Megválasztja a számára kedvező vállalkozási formát, elvégzi az indításhoz szükséges teendőket
Tárgyal az érdekelt felekkel
Költségvetést, árajánlatot készít
Szerződést köt
Gépeket szerez be, embereket alkalmaz
Munkadokumentációt, üzleti tervet készít, számlát kezel
Kezeli az alkatrészeket, üzemanyagot, készletről, kiadásról nyilvántartást vezet
Bevallásokat készít
Felhasználja a mezőgazdasági támogatásokat és hitel lehetőségeket
Alkalmazza a marketing eszközeit
Érdeklődik a szakma új technikái iránt, és folyamatosan fejleszti ismereteit
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Közgazdasági alapfogalmak és összefüggések
C    Gazdálkodási formák
B    Gazdálkodás az eszközökkel
B    A gazdálkodás jellemzői, értékelése
B    A gazdálkodás szabályozása
C    Jogi alapfogalmak, a jogi hierarchia
B    Az erdészeti, vadászati és természetvédelmi jog
B    Az erdőgazdálkodás szervezete
B    A vezetés elmélete
B    A vezetés emberi tényezői
B    Vezetési módszerek
B    Az erdőgazdálkodás munkafolyamatainak tervezése, szervezése és bizonylatolása
C    A vállalkozásra vonatkozó alapvető törvények, rendeletek
D    Vállalkozási formák
D    Az üzleti terv tartalma, felépítése
D    A vállalkozás létrehozásának lépései
D    A belső és külső források biztosításának feltételei
D    A telephely kiválasztásának szempontjai
C    A feladat elvégzéséhez szükséges létszám, és munkakörök
C    A tevékenységhez szükséges tárgyi feltételek kialakítása
C    A vagyonvédelem biztosításának módjai
D    Finanszírozási pályázati lehetőségek
C    A szerződések megkötésére és felbontására vonatkozó szabályok
D    A piaci folyamatok követése
D    A vállalkozással kapcsolatos adminisztratív feladatok
C    A munkatársak, alkalmazottak, alvállalkozók kiválasztása
C    Szakmai továbbképzéseken való részvétel, információhoz jutás
D    A vállalkozás átszervezésének lehetőségei
D    A vállalkozás megszüntetésének formái, gyakorlati teendői
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
4    Olvasott szöveg megértése
4    Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban
4    Kézírás
4    Olvasott szakmai szöveg megértése
4    Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban
4    Hallott szakmai szöveg megértése
4    Szakmai nyelvi beszédkészség
4    Elemi számolási készség
4    Mennyiségérzék
Személyes kompetenciák:
Önállóság
Megbízhatóság
Szervezőkészség
Pontosság
Felelősségtudat
Türelmesség
Külső megjelenés
Önfegyelem
Terhelhetőség
Társas kompetenciák:
Irányítási készség
Határozottság
Közérthetőség
Tömör fogalmazás készsége
Motiváló készség
Motiválhatóság
Kezdeményezőkészség
Kommunikációs rugalmasság
Kapcsolatteremtő készség
Kompromisszum-készség
Meggyőzőkészség
Módszerkompetenciák:
Lényegfelismerés
Helyzetfelismerés
Kontroll (ellenőrzőképesség)
Kreativitás, ötletgazdagság
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Tervezési képesség
Értékelési képesség
Logikus gondolkodás
Ismeretek helyén való alkalmazása
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1679-10
Biztonságos munkavégzés
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Alkalmazza és betartja az EBSZ előírásait
Megteremti a biztonságos munkavégzés általános feltételeit
Folyamatosan tájékozódik a munkavédelem feladatairól, jogi szabályozásáról
Gondoskodik a foglalkozási ártalmak megelőzéséről
Megköveteli a munkavédelmi eszközök és berendezések használatát, a munkavédelmi szabályok betartását
Balesetelhárítási és munkavédelmi oktatásokat tart
Tűzmegelőzési és -elhárítási feladatokat lát el
Tűzmegelőzési és -elhárítási oktatásokat tart
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    A biztonságos munkavégzés általános feltételei, a foglalkozási ártalmak
B    A munkahelyi környezet védelme
A    A munkavégzés környezetre gyakorolt káros hatásai és azok megelőzésének lehetőségei
C    A munkavédelem fogalma és jelentősége
B    A munkavégzés személyi és tárgyi feltételei
B    Az EBSZ általános előírásai
B    Az EBSZ erdőművelési munkákra vonatkozó előírásai
B    Az EBSZ erdőben és lakott területen kívül végzett munkákra vonatkozó előírásai
B    Az EBSZ lakott területen végzett munkákra vonatkozó előírásai
B    Az EBSZ faanyagmozgatásra vonatkozó előírásai
B    Ismeri a vadgazdálkodásra és a fegyverhasználatra vonatkozó biztonsági szabályokat
B    A tűzveszélyt jelentő tényezők és azok megszüntetésének módjai
C    A munkavédelem, a környezetvédelem és a tűzelhárítás jogi szabályozása
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Olvasott szakmai szöveg megértése
4    Szakmai nyelvi beszédkészség
Személyes kompetenciák:
Önállóság
Megbízhatóság
Szervezőkészség
Pontosság
Felelősségtudat
Társas kompetenciák:
Irányítási készség
Határozottság
Közérthetőség
Tömör fogalmazás készsége
Motiváló készség
Irányíthatóság
Meggyőzőkészség
Módszerkompetenciák:
Ismeretek helyén való alkalmazása
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1680-10
Erdőbecslés, erdőrendezés
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Megbecsüli az erdőállományok élőfakészletét
Megbecsüli a kitermelt faanyag térfogatát
Ismeri az erdőrendezés feladatait, szervezetét
Használja az erdőterveket
Felhasználja az erdőterv tartalmát, ismeri adatait
Vezeti az erdőtervben az éves állapotváltozásokat
Használja az erdőtervi térképet, azonosítja és állandósítja a határokat
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    Geodéziai alapfogalmak
C    A területmérés és kitűzés alapjai
B    Az erdészeti üzemi térképek fajtái, a térképi jelek, jelölések
B    Az erdő határainak megállapítása és jelölése
A    Faállomány-szerkezeti alapfogalmak
A    Faállomány élőfa-készletének meghatározására szolgáló módszerek
A    Egyes fák és a kitermelt faanyag fatérfogatának meghatározására szolgáló módszerek
C    Az erdőtervezés és erőfelügyelet szervezete
D    Az erdőállomány-gazdálkodás tervezése
D    Átfogó erdőterv-szintű tervezés
B    Az erdőterv használata és vezetése
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
4    Olvasott szöveg megértése
4    Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban
4    Kézírás
4    Olvasott szakmai szöveg megértése
4    Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban
4    Hallott szakmai szöveg megértése
4    Szakmai nyelvi beszédkészség
4    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
4    Szabadkézi rajzolás
5    Elemi számolási készség
5    Mennyiségérzék
5    Tájékozódás
4    Térérzékelés
4    Erdőművelési kéziszerszámok (talajművelő kézi eszközök, ültető eszközök, nyeső ollók, fejszék, kézi fűrészek, sújtóbárd, sarló, kasza stb.) használata
4    Erdőhasználati kéziszerszámok (fejszék, fakitermelési segédeszközök, faanyagmozgató eszközök, felkészítő eszközök, jelölő eszközök stb.) használata
Személyes kompetenciák:
Önállóság
Megbízhatóság
Látás
Pontosság
Felelősségtudat
Precizitás
Térlátás
Stabil kéztartás
Társas kompetenciák:
Irányítási készség
Határozottság
Módszerkompetenciák:
Lényegfelismerés
Áttekintő képesség
Gyakorlatias feladatértelmezés
Kontroll (ellenőrzőképesség)
Rendszerező képesség
Logikus gondolkodás
Ismeretek helyén való alkalmazása
Módszeres munkavégzés
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2587-10
Erdőgazdasági gépek üzemeltetése
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Kezeli a motorfűrészeket
Adaptereket és egyéb motoros berendezéseket kezel
Közelítőgépeket kezel
Rakodógépeket kezel
Csörlőket kezel
Alkalmazza az erdészeti munkagépek kezelésének szabályait
Karbantartja az erő-és munkagépeket
Használja és karbantartja az erdészeti kézi szerszámokat
Egyszerűbb gépi javításokat végez
Szükség esetén a munkaadottságokhoz igazodva alkatrészt cserél
Élezi a szerszámokat
Szakszerűen tárolja a karbantartott gépeket, eszközöket
Használja az előírt védőfelszereléseket
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    Gépészeti alapanyagok, azok jellemzői és felhasználási köre
C    Gépelemek
C    Gépüzemeltetési alapfogalmak
C    Járműtechnikai alapfogalmak
B    Erdőgazdasági gépek eszközök jellemzői
B    Erdőgazdasági gépek, eszközök szerkezeti egységei
B    Erdőgazdasági gépek, eszközök működési elve
B    Erdőgazdasági gépek, eszközök beállításának elve
B    Környezeti adottságok géphasználatot befolyásoló tényezői
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Olvasott szakmai szöveg megértése
3    Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban
3    Hallott szakmai szöveg megértése
3    Szakmai nyelvi beszédkészség
3    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Elemi számolási készség
5    Motorfűrész és adaptereinek használata
3    Közelítő és rakodógépek használata
Személyes kompetenciák:
Önállóság
Megbízhatóság
Pontosság
Látás
Precizitás
Kézügyesség
Társas kompetenciák:
Segítőkészség
Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás
Módszeres munkavégzés
Körültekintés, elővigyázatosság
Figyelem-összpontosítás
Ismeretek helyén való alkalmazása
A környezet tisztántartása
Problémaelemzés, -feltárás
Hibakeresés (diagnosztizálás)

Az 54 623 01 0000 00 00 azonosító számú, Erdésztechnikus megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1671-06

Az erdei ökoszisztéma

1672-06

Erdőművelés (szaporítóanyag-termesztés, erdősítés, erdőnevelés, erdővédelem, környezetvédelem)

1675-10

Erdőhasználat, fafeldolgozás

1676-06

Vadgazdálkodás

1677-10

Gazdálkodás, vezetés, szervezés

1679-10

Biztonságos munkavégzés

1680-10

Erdőbecslés, erdőrendezés

2587-10

Erdőgazdasági gépek üzemeltetése

V.
VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Iskolai rendszerű szakképzés esetén:
Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzése, amely egyenértékű a modulzáró vizsga eredményes letételével
„T” kategóriára vagy „B” kategóriára érvényes járművezetésre jogosító engedély
Iskolarendszerű képzésben a jogosítvány a szakmai vizsgára történő felkészítéssel együtt is megszerezhető
Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén:
Modulzáró vizsga eredményes letétele
A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás
„T” kategóriára vagy „B” kategóriára érvényes járművezetésre jogosító engedély
2. A szakmai vizsga részei:
1. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1671-06
Az erdei ökoszisztéma
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Fás növények, lágyszárú növények, erdőtársulás csoportok, rovarok, gerinces állatok, vadnyomok felismerése preparátumról, képről, élő anyagról,
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    30 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Tanult növények, állatok elterjedése, élőhelyigénye, jelentősége, jellemzése, a termőhelyi tényezők meghatározása és jellemzése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama:    60 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    50%
2. feladat    50%
2. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1672-06
Erdőművelés (szaporítóanyag-termesztés, erdősítés, erdőnevelés, erdővédelem, környezetvédelem)
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Maggyűjtés, magkezelés, magtárolás, magvizsgálat, magvetés, csemetenevelés, csemete kiemelés, csemetetárolás, mesterséges és természetes erdősítés, erdőnevelés, erdővédelem
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama:    90 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Szaporítóanyag-termesztési elméleti ismeretek, magszükséglet számítás, mesterséges és természetes erdősítés, erdőnevelés, erdővédelem
1

A rendelet a 3. § alapján hatályát vesztette 2010. május 8. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére