BÜ BH 2010/57
BÜ BH 2010/57
2010.03.01.
I. Emberölés bűntettének kísérletét valósította meg a terhelt, amikor közel két méter távolságból célzott lövést adott le a sértett mellkasára, akkor is, ha a véletlennek köszönhetően – a lövedék a kulcscsont magasságában elakadt, s csupán három hét alatt gyógyuló életveszélyt elő nem idéző sérülést okozott [Btk. 16. §, 166. § (1) bek.].
II. Az önkéntes eredményelhárítás – mint büntethetőséget megszüntető ok – nem alkalmazható, ha a sértett életveszélyes állapota létrejöttének hiányában a terhelt objektíve nem került abba a helyzetbe, hogy az eredményt elhárítsa [Btk. 17. § (3) bek.].
A megyei bíróság a 2007. május 24-én meghozott ítéletével K.-né M. T. A. terheltet lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette és emberölés bűntettének kísérlete miatt – halmazati büntetésül – 6 év börtönbüntetésre, továbbá 6 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A kölcsönös fellebbezések alapján másodfokon eljáró ítélőtábla a 2007. október 18-án kihirdetett ítéletével a börtönbüntetés tartamát 8 évre súlyosította, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az irányadó tényállás a következőket tartalmazza:
A büntetlen előéletű terhelt vagyonőri képesítéssel rendelkezik, beszámítási képessége a cselekmény elkövetésekor teljes volt.
A terhelt 1979-ben édesapjától ajándékba kapott egy 6,35 mm kaliberű, Zbrojovka Mod-45 típusú öntöltő pisztolyt, s ahhoz 6 darab töltényt is megszerzett. A terhelt a pisztolyt – amelyből pontosan meg nem határozható időpontban gyakorlás céljából két lövést leadott – az otthonában tartotta. A pisztoly lőfegyvernek, a töltények pedig lőszernek minősülnek. Ezek megszerzésére és tartására a terhelt engedéllyel – melynek szükségességével tisztában volt – nem rendelkezett. A terhelt által birtokolt lőfegyvert – ruházatának zsebében – 2006. szeptember 23-án az őt elfogó rendőrök megtalálták és lefoglalták.
A terhelt és G. I. sértett kapcsolata – a sértett italozására, agresszív viselkedésére és féltékenykedésére visszavezethetően – megromlott. A közöttük kialakult veszekedések számos esetben kölcsönös tettlegességig fajultak. A terhelt képes volt a sértett támadó fellépéseit elhárítani, illetve maga is több esetben bántalmazta a rá támadó sértettet. A sértett egyébként többször szóváltásba keveredett a ház lakóival, a terhelt lányával és édesanyjával, utóbbit a vádbeli cselekményt megelőző este bántalmazta is.
2006. szeptember 23-án 14 óra körül a sértett ismét ittas állapotban érkezett meg a terhelt lakására. A terhelt ekkor az emeleten lévő hálószobában az unokájára vigyázott. A szobába belépve a sértett veszekedni kezdett vele, így közöttük heves szóváltás alakult ki. A terhelt lánya, M. B. a gyermekét egy másik szobában biztonságba helyezte, majd visszatért az előszobába. Ezalatt a sértett meglökte a terheltet, s nyakát megragadva tovább szidalmazta. A terhelt a fogásból kiszabadulva a sértettet gyomron fejelte, majd a nemi szervét megszorítva a támadást elhárította. Ezt követően a sértett támadó jellegű magatartást már nem tanúsított, de szóban változatlanul sértegette a terheltet.
A terhelt ekkor átment az átlósan szemben elhelyezkedő szobába és a pisztolyt, valamint a külön lévő tárat elővette, ám azokat egyelőre a szekrény polcán hagyta. Eközben a terhelt lánya, majd a terhelt is felszólította a folyosón álló sértettet, hogy távozzon el a lakásból. A sértett azonban erre nem volt hajlandó, s folytatta a szitkozódást. Egy esetben az éppen terhes M. B. felé rúgott egyet, de a közöttük lévő távolság miatt nem érte őt el. Az indulatos sértett ezután a falat rugdosta.
A terhelt feltételezte a sértett támadó fellépését, bár ennek veszélye nem állt fenn. Ezért visszament a polchoz, magához vette a lőfegyvert, azt betárazta, ezt követően megjelent a szobaajtóban. A jobb kezében lévő csőre töltött pisztolyt kinyújtott karral vállmagasságba emelte, s még egyszer követelte a sértettől, hogy menjen haza. A sértett erre akként reagált, hogy pulóverét ledobva, ruhátlan mellkasát mutatva azt kiabálta: „Gyere és lőj!”
A terhelt a sértettől némileg balra helyezkedett el úgy, hogy – fél oldalt állva – a sértett bal válla volt hozzá közelebb. A pisztoly csövének kimeneti nyílása és a sértett közötti távolság legfeljebb 192 cm-t tehetett ki. A terhelt ekkor a sértett bal mellkas felére célzottan egy lövést adott le.
A terhelt tudata átfogta, hogy lövése a sértett halálát okozhatja, s azt az adott pillanatban kívánta is.
A lövés leadását követően a sértett a tőle bal oldalra lévő ülőkére esett, majd felállt és percekig járkált a lakásban. A terhelt a két részre szétesett pisztolyt a zsebébe tette és a házból eltávozva a környéken fel-alá járkált. Távozáskor közölte lányával, hogy ha szükséges, hívjanak mentőt, ennek megtörténtét azonban nem várta meg. A terheltet a kiérkező rendőrök 19 óra 45 perckor elfogták.
A sértett a mentők kihívását elutasította, ám amikor elindult, hogy a terheltet megkeresse, az utcán összeesett. Ekkor – 16 óra 18 perckor – értesítette M. B. élettársa a mentőszolgálatot.
A lövedék a bal kulcscsont harmada felett hatolt a sértett testébe és a szegycsont felett, a jobb oldali kulcscsont harmada magasságában rekedt meg úgy, hogy a mellüreg nem nyílt meg. A lőcsatorna 13 cm hosszú, közel vízszintes, kissé emelkedő volt. A sérülés tényleges gyógytartama 3 hetet tett ki, a halálos sérülés elmaradása a véletlenen múlott. Amennyiben ugyanis a lövedék a kulcscsont mentén nem reked meg, a közvetlenül ott található fő visszér sérülése folytán halálos eredményt idézhetett volna elő.
Az első- és másodfokú bíróság egyaránt arra az álláspontra helyezkedett, hogy – az elkövetés eszközét, a sérülés helyét, a lőtávolságot és a terhelti tudattartalmat figyelembe véve – a terhelt szándéka a sértett életének kioltására irányult.
Az ítélőtábla kifejtette továbbá azt is, hogy a terheltnek az a – hozzátartozóihoz intézett – kijelentése, hogy ha szükséges, hívjanak mentőt, nem vonható az önkéntes eredményelhárítás fogalma alá.
A jogerős ügydöntő határozat ellen a terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt. Ebben arra hivatkozik, hogy terhes lányát és az unokáját védte az agresszív sértettel szemben. Nem állt szándékában a sértett megölése, a fegyverrel csupán meg akarta őt ijeszteni. A sérülés valójában baleset folytán következett be. Méltánytalanul súlyosnak tartja a kiszabott szabadságvesztés tartamát is.
A Legfőbb Ügyészség nyilatkozatában – és a nyilvános ülésen jelenlévő ügyész is – alaptalannak tartva a felülvizsgálati indítványt, a megtámadott határozatok hatályban fenntartását indítványozta.
A terhelt az ügyészi indítványra tett észrevételében megismételte, hogy nem volt ölési szándéka, hanem csupán megijeszteni kívánta a sértettet, aki belemozdult a lövésbe.
A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjában írt felülvizsgálati ok – a bűnösség, illetőleg a minősítéssel vagy más anyagi jogi szabálysértéssel összefüggésben a büntetés mértékének vitatása – kizárólag az irányadó tényállás alapján lehetséges, minthogy a Be. 423. §-ának (1) bekezdése értelmében a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás nem támadható. Ebből következően a felülvizsgálati indítványnak azok az érvei, amely szerint a sérülés annak a következménye, hogy a terhelt által ijesztési szándékkal, nem célzottan leadott lövésbe a sértett belemozdult, ellentétben állnak az irányadó tényekkel, ezért felülvizsgálat tárgyát nem képezhetik.
Az irányadó tényeket alapul véve pedig nem kétséges, hogy amikor a terhelt az élet kioltására alkalmas, működőképes – egyébként engedély nélkül tartott – lőfegyverrel a sértett bal mellkasára 192 cm távolságból célzott lövést adott le, nem csupán felismerte a halálos eredmény bekövetkezésének reális lehetőségét, hanem indulatos állapotában azt kívánva cselekedett. Az élet kioltására irányuló egyenes szándékot figyelembe véve tehát cselekménye – mivel a szerencsés véletlennek köszönhetően az eredmény elmaradt – az emberölés bűntette kísérletének törvényi tényállását merítette ki.
A terhelt tevőlegessége ebből következően nem értékelhető erős felindulásban elkövetett emberölés kísérleteként, ehhez ugyanis az szükséges, hogy a méltányolható okból eredő felindulás tudatot elborító, a szokásos mérvű megfontolást lehetetlenné tevő intenzitású legyen. A terhelt viszont a sértett alappal kifogásolható magatartása által kiváltott indulat hatása alatt, de korántsem önkontroll nélkül cselekedett, hiszen előbb csupán előkészítette a pisztolyt és a tárat, s azt csak azután – amikor a sértett a távozásra történő felszólításnak nem tett eleget – vette magához, tárazta be és töltötte csőre. A lövés leadására pedig ugyancsak nem nyomban, hanem a sértett provokatív felszólítására került sor. Az adott helyzethez illő, racionális magatartást jelez a terhelt ezt követő magatartása is, nevezetesen az, hogy a két részre szétesett pisztolyt zsebre rakta és – a mentők kihívásának esetleges szükségességére utalva – a házból eltávozott.
A tényállást alapul véve nem jöhet szóba a büntethetőséget kizáró okot jelentő jogos védelem szabályainak a terhelt javára történő alkalmazása sem. Ezt alapvetően az zárja ki, hogy a sértett – miután támadását a terhelt eredményesen elhárította – változatlanul szitkozódott ugyan, de további tettlegességgel fenyegető magatartást nem tanúsított, annak veszélyét alappal a terhelt sem tételezhette fel. Ebben a helyzetben viszont a terhelt fegyverhasználata nem védekező, hanem megtorló jellegű volt, ami kívül esik a jogos védelem keretein.
A Btk. 17. §-a (3) bekezdésének második fordulata szerinti büntethetőséget megszüntető ok alkalmazhatóságának pedig az az akadálya, hogy a lövés folytán – mivel a lövedék a kulcscsont magasságában úgy akadt el, hogy a mellüreget nem nyitotta meg – a halálhoz vezető okfolyamat nem indult meg. Ebből következően – életveszélyes állapot hiányában – a terhelt objektíve nem került abba a helyzetbe, hogy az eredményt elháríthassa. Amennyiben maga intézkedett volna az orvosi segítség kihívása iránt, az is csupán enyhítő körülményként lenne a javára írható.
Mindezeket figyelembe véve a terhelt bűnösségének megállapítása és cselekményeinek jogi értékelése törvényes, így a vele szemben kiszabott szabadságvesztés mértékének (amelyet egyébként az eljárt bíróságok – helyesen – a Btk. 45. §-ának (2) bekezdése alapján a törvényben előírtnál eggyel enyhébb végrehajtási fokozatban határoztak meg, bár az arra alapot adó törvényhely megjelölését elmulasztották) felülvizsgálatára ebben az eljárásban nem kerülhet sor.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság – nem adva helyt a felülvizsgálati indítványnak – a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a értelmében hatályukban fenntartotta.
(Legf. Bfv. III. 1036/2007.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás