• Tartalom

6/2010. (III. 12.) IRM rendelet

6/2010. (III. 12.) IRM rendelet

a közjegyzői és végrehajtói működéshez, valamint a közvetítői névjegyzékbe vételhez szükséges, a bűnügyi nyilvántartási rendszerben kezelt adatok igazolásával összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról1

2010.03.17.

A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 183. § b) és f) pontjában, a 3. § tekintetében a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 183. § d) pontjában, a 4. § tekintetében a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 183. § i) pontjában, az 5–7. § tekintetében a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 307. § (2) bekezdés c) és d) pontjában, a 8. § tekintetében a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 307. § (2) bekezdés g) pontjában, a 9–10. § tekintetében a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény 40. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § h) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, és a 11. § tekintetében a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény 96. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § q) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény végrehajtásáról szóló
13/1991. (XI. 26.) IM rendelet módosítása

1. § (1) A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény végrehajtásáról szóló 13/1991. (XI. 26.) IM rendelet 3. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:

3. § (1) A területi elnökség a pályázati hirdetményt a pályázati határidő lejártát megelőző tizenötödik napig közzéteszi a Hivatalos Értesítőben és egy országos napilapban. A hirdetményben a pályázati határidő utolsó napját naptár szerint kell meghatározni. A hirdetményben fel kell tüntetni
a) a közjegyzői kinevezéshez szükséges törvényi feltételeket és a kinevezést kizáró okokat,
b) a pályázathoz mellékelendő iratok körét és a Ktv. 17. § (3) bekezdés a)–d) pontjában foglalt feltételek igazolásának módját, továbbá
c) a pályázat leadásának módját és a pályázati határidőt.
(2) A pályázatot ahhoz a területi kamarai elnökséghez kell benyújtani, amelyik a pályázati hirdetményt közzétette. A pályázathoz mellékelni kell
a) a Ktv. 17. § (1) és (2) bekezdésében foglalt kinevezési feltételek fennállását igazoló okiratokat vagy azok hiteles másolatát,
b) az összeférhetetlenségnek a kinevezés esetére vállalt megszüntetésére vonatkozó nyilatkozatot,
c) a köztartozás-mentesség igazolására szolgáló iratot,
d) a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalását tartalmazó nyilatkozatot,
e) a pályázó részletes szakmai önéletrajzát, továbbá
f) közjegyzőhelyettes pályázó esetén az alkalmazó közjegyző értékelését.
(3) A (2) bekezdésben meghatározottakon túl, a Ktv. 17. § (3) bekezdés a)–d) pontjában foglalt feltételek igazolása céljából kiállított hatósági bizonyítvánnyal összefüggésben a pályázathoz mellékelni kell
a) a hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj megfizetésének igazolását, vagy
b) ha a hatósági bizonyítvány kiadása iránti kérelmét a pályázó a területi kamara elnöksége adatigénylésének kezdeményezése útján terjeszti elő, a bűnügyi nyilvántartó szerv által teljesített adatszolgáltatás rendjéről, valamint a bűnügyi nyilvántartásokban kezelt adatok igazolására kiállított hatósági bizonyítvány kiadásának részletes eljárási rendjéről szóló 22/2009. (VI. 19.) IRM rendelet 6. § (1)–(3) és (6) bekezdésében meghatározott adatokat és nyilatkozatokat.
(4) A pályázati határidő utolsó napján postára adott és a személyes meghallgatás lezárultának időpontjáig beérkezett pályázatot határidőben beadottnak kell tekinteni.
(5) Ha a pályázó a területi kamara elnökségénél bűnügyi személyes adatainak igazolására adatigénylést kezdeményez, az adatigénylést haladéktalanul meg kell küldeni a bűnügyi nyilvántartó szervhez.
(6) Ha a közjegyzői álláshelyre más kamara illetékességi területén működő közjegyző vagy közjegyzőhelyettes nyújt be pályázatot, a pályázatot közzétevő területi elnökség az illetékes területi kamara elnökségének a pályázóra vonatkozó írásbeli véleményét beszerzi.”

(2) A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény végrehajtásáról szóló 13/1991. (XI. 26.) IM rendelet 4. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A területi kamara elnöksége véleményét a pályázat tartalma és mellékletei, a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány adattartalma, a pályázó személyes meghallgatása, a kamarai nyilvántartásban szereplő adatok, valamint közjegyző és közjegyzőhelyettes esetén a pályázó működésének helye szerint illetékes területi kamara véleménye alapján alakítja ki.”

(3) A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény végrehajtásáról szóló 13/1991. (XI. 26.) IM rendelet 5. § (2) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki:

(A területi elnökség a kinevezési javaslathoz csatolja:)

e) a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítványokat.”

(4) A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény végrehajtásáról szóló 13/1991. (XI. 26.) IM rendelet 11. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

11. § (1) A közjegyzőjelöltként történő névjegyzékbe vétel iránti eljárásban a kérelmezőnek a 3. § (3) bekezdésében foglaltakat, valamint a Ktv. 26. § (1) bekezdés a), c) és d) pontjában foglalt feltételek fennállását igazoló okiratokat vagy azok hiteles másolatait kell csatolnia.
(2) A közjegyzőhelyettesként történő névjegyzékbe vétel iránti eljárásban a kérelmezőnek a 3. § (3) bekezdésében foglaltakat, valamint a Ktv. 27. §-ában foglalt feltételek fennállását igazoló okiratokat vagy azok hiteles másolatait kell csatolnia.
(3) A területi kamara elnöksége a kérelmező által benyújtott okiratok, a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány adattartalma, a kamarai nyilvántartás adatai, a kérelmező és az őt foglalkoztatni kívánó közjegyző személyes meghallgatása alapján határoz a felvételi kérelemről.”

(5) A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény végrehajtásáról szóló 13/1991. (XI. 26.) IM rendelet a következő 12. §-sal egészül ki:

12. § A közjegyzőhelyettessel vagy közjegyzőjelölttel szemben a nyilvántartásba vételt követően keletkezett összeférhetetlenség esetén a területi kamara elnöksége a 8/A. § (1) bekezdésében foglaltakat alkalmazza azzal, hogy az összeférhetetlenség további fennállásának megállapítása esetén törli a közjegyzőhelyettest vagy közjegyzőjelöltet a nyilvántartásból.”

(6) A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény végrehajtásáról szóló 13/1991. (XI. 26.) IM rendelet a 13. §-át követően az alábbi alcímmel egészül ki, és a 13/A. § helyébe a következő rendelkezés lép:

„A KÖZJEGYZŐI IRODA
13/A. § A nem közjegyző, közjegyzőhelyettes vagy közjegyzőjelölt természetes személy a közjegyzői irodai tagság létesítésének engedélyezése iránti eljárásban a 3. § (3) bekezdésében foglaltakat, valamint a Ktv. 31/B. § (5) bekezdés a) és c) pontjában foglalt feltételek fennállását igazoló okiratokat vagy azok hiteles másolatait kérelméhez csatolja.”

2. § A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény végrehajtásáról szóló 13/1991. (XI. 26.) IM rendelet

a) 7. § (6) bekezdésében „a közjegyző szolgálatának megszűnése és névaláírásának megváltozása” szövegrész helyébe „a közjegyző szolgálatának megszűnése, a közjegyzői kinevezés érvénytelenségének megállapítása és a közjegyző névaláírásának megváltozása” szöveg, a „– szolgálatának megszűnését kivéve –„ szövegrész helyébe a „– szolgálatának megszűnését és a kinevezés érvénytelenségének megállapítását kivéve –„ szöveg,

b) 7/A. § (4) bekezdésében a „közjegyző felfüggesztése, illetve szolgálatának megszűnése” szövegrész helyébe a „közjegyző felfüggesztése, szolgálatának megszűnése vagy a közjegyzői kinevezés érvénytelenségének megállapítása” szöveg,

d) 8/A. § (1) bekezdésében az „értesíti a területi elnökséget a szolgálat megszűnése kérdésében hozott döntésről” szövegrész helyébe a „megállapítja a közjegyzői szolgálat megszűnését” szöveg,

e) 21. § (1) bekezdésében a „ha a közjegyzői szolgálat megszűnik” szövegrész helyébe a „ha a közjegyzői szolgálat megszűnik, a miniszter a közjegyzői kinevezés érvénytelenségét állapítja meg” szöveg,

f) 27. § (4) bekezdésében a „Ha a közjegyző szolgálata megszűnt, őt áthelyezték,” szövegrész helyébe a „Ha a közjegyző szolgálata megszűnt, őt áthelyezték, a miniszter a közjegyzői kinevezés érvénytelenségét állapította meg,” szöveg,

g) 30. § (5) bekezdésében „A közjegyző szolgálata megszűnésének időpontjától,” szövegrész helyébe „A közjegyző szolgálata megszűnésének vagy a közjegyzői kinevezés érvénytelensége megállapításának időpontjától,” szöveg,

h) 34. § (1) bekezdésében a „kivéve, ha a közjegyző szolgálata előbb megszűnik” szövegrész helyébe a „kivéve, ha a közjegyző szolgálat előbb megszűnik, vagy a miniszter a közjegyzői kinevezés érvénytelenségét állapítja meg” szöveg

lép.

2. A közjegyzői ügyvitel szabályairól szóló 37/2003. (X. 29.) IM rendelet módosítása

3. § A közjegyzői ügyvitel szabályairól szóló 37/2003. (X. 29.) IM rendelet 50. § (6) bekezdésében a „közjegyző szolgálata megszűnt, vagy áthelyezték” szövegrész helyébe a „közjegyző szolgálata megszűnt, közjegyzői kinevezés érvénytelenségét állapították meg, vagy a közjegyzőt áthelyezték” szöveg lép.

3. A Közjegyzői Levéltár tevékenységével összefüggő szakmai követelményekről szóló
62/2009. (XII. 17.) IRM rendelet módosítása

4. § A Közjegyzői Levéltár tevékenységével összefüggő szakmai követelményekről szóló 62/2009. (XII. 17.) IRM rendelet

a) 1. §-ában a „közokiratokról,” szövegrész helyébe a „köziratokról,” szöveg,

b) 17. §-t megelőző alcímében a „megszűnése,” szövegrész helyébe a „megszűnése, a közjegyzői kinevezés érvénytelenségének megállapítása” szöveg,

c) 18. §-ában a „megszűnése” szövegrész helyébe a „megszűnése vagy a közjegyzői kinevezés érvénytelenségének megállapítása” szöveg,

d) 19. § (1) bekezdésében a „megszűnése” szövegrész helyébe a „megszűnése vagy a közjegyzői kinevezés érvénytelenségének megállapítása” szöveg,

e) 29. § (3) bekezdésében „a közokiratokról,” szövegrész helyébe a „köziratokról,” szöveg

lép.

4. A bírósági végrehajtás szervezetéről szóló 16/2001. (X. 26.) IM rendelet módosítása

5. § (1) A bírósági végrehajtás szervezetéről szóló 16/2001. (X. 26.) IM rendelet 9. § (2) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki:

[A pályázati hirdetményben (a továbbiakban: hirdetmény) fel kell tüntetni]

e) a pályázathoz mellékelendő iratok, igazolások körét és a Vht. 233. § (2) bekezdés a)–d) pontjában foglalt feltételek igazolásának módját.”

(2) A bírósági végrehajtás szervezetéről szóló 16/2001. (X. 26.) IM rendelet 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

10. § (1) A pályázatot a kamara elnökéhez kell benyújtani, és mellékelni kell hozzá
a) a kinevezési feltételek fennállását igazoló okiratok eredeti példányát vagy hiteles másolatát,
b) a részletes szakmai önéletrajzot,
c) a pályamunkát.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározottakon túl a Vht. 233. § (2) bekezdés a)–d) pontjában foglalt feltételek igazolása céljából kiállított hatósági bizonyítvánnyal összefüggésben a pályázathoz mellékelni kell
a) a hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj megfizetésének igazolását, vagy
b) ha a hatósági bizonyítvány kiadása iránti kérelmét a pályázó a kamara elnöksége adatigénylésének kezdeményezése útján terjeszti elő, a bűnügyi nyilvántartó szerv által teljesített adatszolgáltatás rendjéről, valamint a bűnügyi nvilvántartásokban kezelt adatok igazolására kiállított hatósági bizonyítvány kiadásának részletes eljárási rendjéről szóló 22/2009. (VI. 19.) IRM rendelet 6. § (1)–(3) és (6) bekezdésében meghatározott adatokat és nyilatkozatokat.
(3) Ha a pályázó a kamara elnökségénél bűnügyi személyes adatainak igazolására adatigénylést kezdeményez, az adatigénylést haladéktalanul meg kell küldeni a bűnügyi nyilvántartó szervhez.”

(3) A bírósági végrehajtás szervezetéről szóló 16/2001. (X. 26.) IM rendelet a következő 10/A. §-sal egészül ki:

10/A. § (1) A pályamunka a választott tárgykör szakmai szempontok szerinti írásbeli kidolgozása, amely a pályázónak a tárgykörre vonatkozó elméleti felkészültségéről és a gyakorlatban való alkalmazásának ismereteiről tanúskodik.
(2) A miniszter az általa vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) honlapján – az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának és a kamarának a javaslatait beszerezve – közzéteszi azoknak a témaköröknek a felsorolását, amelyek tárgyában pályamunka készíthető a pályázatra.
(3) A pályamunka terjedelme legalább 48 000 karakter, amelybe nem számít bele a fedlap, a tartalomjegyzék, a felhasznált irodalom jegyzéke, valamint azon mellékletek, amelyek nem a szakdolgozat szerzőjének szellemi termékei.”

(4) A bírósági végrehajtás szervezetéről szóló 16/2001. (X. 26.) IM rendelet 11. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép:

11. § (1) A pályázati határidő utolsó napján postára adott és a kamarai meghallgatás napjáig beérkezett pályázatokat határidőben beadottnak kell tekinteni.
(2) A kamara a határidőben, valamennyi melléklettel ellátott pályázatot benyújtó személyeket meghallgatja.
(3) A kamara a véleményét a pályázat tartalma és mellékletei, a pályázó személyes meghallgatása, a kamarai nyilván- tartás adatai és a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány adattartalma alapján alakítja ki.
(4) A kamara a pályázati határidő leteltétől számított harminc napon belül a pályázatokat elbírálja, és a pályázókról kialakított véleményét kinevezési javaslatba foglalja, amelyet felterjeszt a miniszterhez.”

(5) A bírósági végrehajtás szervezetéről szóló 16/2001. (X. 26.) IM rendelet 14. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az önálló végrehajtó vagy a végrehajtói iroda az általa alkalmazni kívánt személy önálló végrehajtóhelyettesi vagy önálló végrehajtójelölti névjegyzékbe történő felvétele iránti kérelemhez mellékelni köteles:)

b) az alkalmazni kívánt személy nyilatkozatát, amelyben maga is kéri az önálló végrehajtó-helyettesi vagy önálló végrehajtójelölti névjegyzékbe vételét, valamint a 10. § (2) bekezdésében meghatározott iratokat,”

(6) A bírósági végrehajtás szervezetéről szóló 16/2001. (X. 26.) IM rendelet a a következő 15. §-sal egészül ki:

15. § (1) A nem végrehajtó természetes személy a végrehajtói irodai tagság létesítésének engedélyezése iránti eljárásban a 10. § (2) bekezdésében foglaltakat, valamint a Vht. 254/B. § (3) bekezdés a) és b) pontjában foglalt feltételek fennállását igazoló okiratokat, vagy azok hiteles másolatait a kérelméhez csatolja.
(2) A végrehajtói irodai tagság létesítésének engedélyezése iránti eljárásban gazdasági társaság természetes személy tagja a Vht. 233. § (2) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott körülmény igazolására irányuló kérelmét a 10. § (2) bekezdésében foglaltak szerint terjeszti elő.”

(7) A bírósági végrehajtás szervezetéről szóló 16/2001. (X. 26.) IM rendelet 16. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A hirdetménynek – a megyei bírósági végrehajtó-helyettesi és végrehajtó-jelölti pályázatok esetén a pályamunka elkészítéséről szóló tájékoztatás kivételével – a 9. § (2) bekezdésében foglaltakat kell tartalmaznia.”

6. § A bírósági végrehajtás szervezetéről szóló 16/2001. (X. 26.) IM rendelet

a) 12. § (2) bekezdésében a „mellékleteikkel együtt” szövegrész helyébe a „mellékleteikkel, valamint a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítványokkal együtt” szöveg,

b) 14. § (3) bekezdésében a „benyújtott iratokat” szövegrész helyébe a „benyújtott iratokat és a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítványt” szöveg,

c) 17. §-ában a „10. §-t kell megfelelően” szövegrész helyébe a „10. § (1) bekezdését kell” szöveg,

d) 18. § (1) bekezdésében a „bűnügyi nyilvántartásnak a pályázóra vonatkozó adatait;” szövegrész helyébe a „bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány adattartalmát;” szöveg,

e) 21. § (1) bekezdésében az „az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban (a továbbiakban: minisztérium)” szövegrész helyébe a „a minisztériumban” szöveg,

f) 25. § (2) bekezdésében „A miniszter tájékoztatót ad ki azoknak a témaköröknek a felsorolásáról,” szövegrész helyébe „A miniszter a minisztérium honlapján közzéteszi azoknak a témaköröknek a felsorolását,” szöveg,

g) 25. § (3) bekezdésében a „10. § (4) bekezdésében” szövegrész helyébe a „10/A. § (3) bekezdésében” szöveg,

h) 57. § (1) bekezdés c) pontjában a „szolgálata megszűnt,” szövegrész helyébe a „szolgálata megszűnt, végrehajtói kinevezése érvénytelenségét a miniszter megállapította,” szöveg

lép.

7. § Hatályát veszti a bírósági végrehajtás szervezetéről szóló 16/2001. (X. 26.) IM rendelet

a) 9. § (2) bekezdés c) pontjában az „és a bűnügyi nyilvántartás megkeresésére vonatkozó hozzájáruló nyilatkozat adásának” szövegrész,

b) 12. § (4) bekezdésében az „– a Vht. 233. §-ának (3) bekezdésében foglalt eljárás lefolytatását követően –” szövegrész.

5. A bírósági végrehajtási ügyvitelről és pénzkezelésről szóló 1/2002. (I. 17.) IM rendelet módosítása

8. § A bírósági végrehatási ügyvitelről és pénzkezelésről szóló 1/2002. (I. 17.) IM rendelet

a) 4. §-ában a „végrehajtó szolgálata megszűnt, őt más székhelyre helyezték át” szövegrész helyébe a „végrehajtó szolgálata megszűnt, a végrehajtói kinevezés érvénytelenségét állapították meg, a végrehajtót más székhelyre helyezték át” szöveg,

b) 29/A. § (7) bekezdésében a „vagy az önálló bírósági végrehajtói szolgálata megszűnt” szövegrész helyébe „az önálló bírósági végrehajtó szolgálata megszűnt, vagy a végrehajtói kinevezés érvénytelenségét állapították meg,” szöveg,

c) 36. §-ában a „végrehajtó szolgálata megszűnik,” szövegrész helyébe a „végrehajtó szolgálata megszűnik, vagy a végrehajtói kinevezés érvénytelenségét állapították meg, a végrehajtó” szöveg,

d) 46/C. § (5) bekezdésében a „szolgálata megszűnéséig” szövegrész helyébe a „szolgálata megszűnéséig (a kinevezés érvénytelenségének megállapításáig)” szöveg

lép.

6. A közvetítői névjegyzék vezetéséről szóló 3/2003. (III. 13.) IM rendelet módosítása

9. § A közvetítői névjegyzék vezetéséről szóló 3/2003. (III. 13.) IM rendelet 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

5. § (1) A névjegyzékbe történő felvétel iránti kérelem (a továbbiakban: kérelem) mellékleteként a természetes személynek csatolnia kell
a) a felsőfokú végzettséget igazoló okirat közjegyző által hitelesített másolatát,
b) a szakmai gyakorlat időtartamát igazoló okiratot és
c) a névjegyzékbe vételi eljárás igazgatási szolgáltatási díjának megfizetését igazoló, a fizetési számla megterhelését tartalmazó napi fizetési számla kivonatot, vagy a fizetési számlára történő készpénzbefizetést igazoló kitöltött szelvényrészt, vagy annak másolatát.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározottakon túl a Tv. 5. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt feltételek vizsgálata céljából a kérelemhez mellékelni kell
a) a hatósági erkölcsi bizonyítvány eredeti példányát,
b) ha a hatósági bizonyítvány kiadása iránti adattovábbítási kérelmét a névjegyzékbe vételét kérő természetes személy a bűnügyi nyilvántartó szervnél terjeszti elő, a hatósági bizonyítvány kiadására irányuló, eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj megfizetésének igazolását, vagy
c) ha a hatósági bizonyítvány kiadása iránti kérelmét a névjegyzékbe vételét kérő természetes személy a miniszter adatigénylésének kezdeményezése útján terjeszti elő, a bűnügyi nyilvántartó szerv által teljesített adatszolgáltatás rendjéről, valamint a bűnügyi nyilvántartásokban kezelt adatok igazolására kiállított hatósági bizonyítvány kiadásának részletes eljárási rendjéről szóló 22/2009. (VI. 19.) IRM rendelet 6. § (1)–(3) és (6) bekezdésében meghatározott adatokat és nyilatkozatokat.
(3) Ha a névjegyzékbe vételét kérő természetes személy a miniszternél bűnügyi személyes adatainak igazolására adatigénylést kezdeményez, az adatigénylést haladéktalanul meg kell küldeni a bűnügyi nyilvántartó szervhez.
(4) A szakmai gyakorlatot a munkáltató által kiállított igazolással, munkaviszonyt (munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt) igazoló szerződéssel vagy kinevezési okirattal kell igazolni.
(5) A kérelem mellékleteként a kérelmező csatolhatja a nyelvismeret, egyéb szakirányú végzettség, szakvizsga, tudományos fokozat és szakmai testületi tagság igazolására irányuló okirat másolatát.”

10. § A közvetítői névjegyzék vezetéséről szóló 3/2003. (III. 13.) IM rendelet 6. § (1) bekezdés c) pontjában a „fizetési számla megterhelését tartalmazó napi kivonatot, vagy a postai készpénzátutalási megbízás igazoló szelvényrészét” szövegrész helyébe a „fizetési számla megterhelését tartalmazó napi fizetési számla kivonatát, vagy a fizetési számlára történő készpénzbefizetést igazoló kitöltött szelvényrészt,” szöveg lép.

7. A bűnügyi nyilvántartó szerv által teljesített adatszolgáltatás rendjéről, valamint a bűnügyi nyilvántartásban kezelt adatok igazolására kiállított hatósági bizonyítvány kiadásának részletes eljárási rendjéről szóló 22/2009. (VI. 19.) IRM rendelet módosítása

11. § (1) A bűnügyi nyilvántartó szerv által teljesített adatszolgáltatás rendjéről, valamint a bűnügyi nyilvántartásban kezelt adatok igazolására kiállított hatósági bizonyítvány kiadásának részletes eljárási rendjéről szóló 22/2009. (VI. 19.) IRM rendelet 6. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) Ha a kérelmező valamely eljárásban – törvény rendelkezése alapján – bűnügyi személyes adatainak az igazolása céljából az eljáró szervnél, annak adatigénylését kezdeményezve terjeszti elő adattovábbítási kérelmét, az adattovábbítási eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj megfizetésekor az átutalás közlemény rovatában fel kell tüntetni a „#31010” technikai számot. A kérelmező az adatigénylést kezdeményező, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatát és az adattovábbítási eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló átutalási megbízás másolatát, elektronikus kapcsolattartás esetén az adatigénylést kezdeményező nyilatkozatát és az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló tranzakcióazonosító kódot az eljáró szerv részére megküldi, amely azt az adatigényléshez csatolja.”

(2) A bűnügyi nyilvántartó szerv által teljesített adatszolgáltatás rendjéről, valamint a bűnügyi nyilvántartásban kezelt adatok igazolására kiállított hatósági bizonyítvány kiadásának részletes eljárási rendjéről szóló 22/2009. (VI. 19.) IRM rendelet 8. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) Ha a Központi Hivatal az adattovábbítási eljárást megszünteti, e tényről a kérelmező kezdeményezése alapján adatigénylőként eljáró szervet haladéktalanul értesíti.”

(3) A bűnügyi nyilvántartó szerv által teljesített adatszolgáltatás rendjéről, valamint a bűnügyi nyilvántartásban kezelt adatok igazolására kiállított hatósági bizonyítvány kiadásának részletes eljárási rendjéről szóló 22/2009. (VI. 19.) IRM rendelet

a) 6. § (1) bekezdésében a „kérőlapon vagy elektronikus űrlapon előterjesztett” szövegrész helyébe a „kérőlapon, elektronikus űrlapon vagy – törvény rendelkezése alapján – valamely eljárásban, az eljáró szerv adatigénylésének kezdeményezése útján előterjesztett” szöveg,

b) 6. § (1) bekezdés e) pontjában az „alapján előterjesztett” szövegrész helyébe az „alapján, adattovábbítási kérőlapon vagy elektronikus űrlapon előterjesztett” szöveg,

c) 6. § (1) bekezdés f) pontjában a „ha a kérelmező” szövegrész helyébe a „ha – adattovábbítási kérőlapon vagy elektronikus űrlapon előterjesztett adattovábbítási kérelem esetén – a kérelmező” szöveg

lép.

8. Záró rendelkezések

12. § Ez a rendelet a kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

1

A rendelet a 12. § alapján hatályát vesztette 2010. március 18. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére