• Tartalom

6/2010. (II. 4.) OKM rendelet

6/2010. (II. 4.) OKM rendelet

az előadó-művészeti szervezetek beszámolójának formai és tartalmi követelményeiről, a benyújtásával és elfogadásával kapcsolatos részletes szabályokról, továbbá az elszámolható költségekről1

2011.03.09.

Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 47. § (2) bekezdés d) és e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az oktatási és kulturális miniszter feladat- és hatásköréről szóló 167/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában foglalt feladatkörben eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Emtv.) 10. §-a, valamint 11. §-a alapján nyilvántartásba vett és besorolt előadó-művészeti szervezetet fenntartó, illetve támogató önkormányzat, ennek hiányában az előadó-művészeti szervezet (a továbbiakban: Támogatott) az Emtv. szerinti központi költségvetési támogatás (a továbbiakban: támogatás) rendeltetésszerű felhasználásáról e rendelet melléklete szerinti beszámoló alapján számol el az előadó-művészeti államigazgatási szerv (továbbiakban: hatóság) részére.

(2) A Támogatott rövid, szöveges beszámolóval alátámasztott, az e rendelet mellékletében meghatározott számszaki adatok megadásával számol el a támogatás felhasználásáról, és ismerteti a támogatott feladat, pályázati cél megvalósítását.

(3) A Támogatott a beszámolót a tárgyévet követő év június 30-ig köteles megküldeni a Magyar Államkincstár Regionális Igazgatóságának (továbbiakban: Igazgatóság). Az Igazgatóság a beérkezéstől számított 30 napon belül – észrevételeivel – továbbítja a beszámolókat szakmai felülvizsgálatra a hatóság részére.

(4) Az Igazgatóság a számszaki ellenőrzést követően szükség esetén nyolcnapos határidővel hiánypótlásra szólítja fel a Támogatottat. Ha a Támogatott a felhívásnak nem tesz eleget, vagy nem megfelelően teljesíti azt, és a határidő meghosszabbítását sem kéri, az Igazgatóság a beszámolót nem továbbítja a hatóság részére, és erről értesíti a hatóságot és a kultúráért felelős minisztert.

2. § (1) A zenekarok, énekkarok tárgyévi támogatásának felhasználásáról külön kell elszámolni, amennyiben a zenekar és az énekkar külön-külön nyilvántartásba vett és besorolt előadó-művészeti szervezet.

(2) A támogatásban részesült előadó-művészeti szervezet köteles a hatóság számára e rendelet szerinti beszámolójában az előadó-művészeti tevékenységhez kapott, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti társasági adókedvezmény igénybevételére jogosító támogatásról külön elszámolni.

(3) Az Emtv. 4. § c) pontjában megjelölt állami fenntartású előadó-művészeti szervezet a fenntartó (tulajdonos) által felülvizsgált és jóváhagyott, az államháztartásról, illetve a számvitelről szóló törvény szerinti éves beszámolóját a tárgyévet követő év június 30-ig küldi meg a hatóságnak.

(4) Az Emtv. 4. § d) pontjában meghatározott, közszolgáltatási szerződéssel rendelkező előadó-művészeti szervezet külön jogszabály szerinti éves beszámolóját a szervezet képviselője a tárgyévet követő év június 30-ig küldi meg a hatóságnak.

3. § (1)2 A beszámolót a hatóság a beérkezést követő 60 napon belül megvizsgálja, és annak elfogadásáról öt napon belül írásban értesíti a Támogatottat és az Igazgatóságot.

(2) A hatóság a beszámolókat összegzi, és azt legkésőbb a tárgyévet követő év szeptember 30-ig megküldi a kultúráért felelős miniszternek és az Előadó-művészeti Tanács tagjainak, továbbá a honlapján gondoskodik – a személyes adatok kivételével – a beszámolóban foglaltak nyilvánosságra hozataláról.

4. § (1) A támogatás felhasználása során kizárólag a támogatási időtartam (tárgyév) alatt, az Emtv.-ben meghatározott támogatási, pályázati célok megvalósítása során felmerült, igazolt közvetlen és közvetett költségek számolhatók el.

(2) A támogatás felhasználása során nem számolhatók el az alábbi költségek:

a) az Emtv.-ben, a kapcsolódó jogszabályokban, az Emtv. alapján kiírt pályázati felhívásokban meghatározott előadó-művészeti tevékenységgel, pályázati céllal össze nem függő kiadások,

b) más pályázati forrásból finanszírozott kiadások,

c) az előadó-művészeti szervezet – amennyiben a nyilvántartásba vételi eljárásban megjelölt előadó-művészeti tevékenységen mint alaptevékenységen kívül más tevékenységet is folytat – központi irányítása általános költségeinek a számviteli politikában meghatározott módon arányosított, nem előadó-művészeti tevékenységre jutó hányada, továbbá a nem előadó-művészeti tevékenységek kiadásai,

d) ingatlanon végzett felújítás, beruházás költségei, ingatlanon elszámolt értékcsökkenés,

e) visszaigényelhető vagy nem a kedvezményezettet terhelő adók,

f) társasági adó, helyi adó, vámköltség, illeték, különadó,

g) bírság, kötbér, perköltség, hatósági díjak,

h) banki kezelési költségek, banki műveletek költsége, kamattartozás kiegyenlítése, hitel, egyéb pénzügyi műveletek költségei,

i) árfolyamveszteségek, árfolyamkockázat-biztosítással kapcsolatban felmerült költségek,

j) társasági részesedések (üzletrész, részvény) vásárlásával összefüggő költségek,

k) föld-, telek-, ingatlanvásárlás költségei,

l) természetbeni hozzájárulások (ideértve a reprezentáció költségeit is).

5. § (1) A jogtalanul igénybe vett összeg után a Támogatott a külön jogszabály szerinti kamatot fizet a jogtalan igénybevétel napjától a visszafizetés napjáig.

(2) A tárgyévet követő év június 30-ig fel nem használt támogatásról a Támogatott köteles haladéktalanul lemondani és azt visszafizetni a központi költségvetésbe.

6. § (1) Az elszámolás szabályszerűségének vizsgálatát a rendelkezésre álló iratok, illetve helyszíni vizsgálat alapján az Igazgatóság végzi.

(2) A támogatások felhasználását – az erre külön jogszabályban meghatározott szerveken túlmenően – alkalomszerűen, helyszíni ellenőrzés keretében a kultúráért felelős miniszter által vezetett minisztérium is ellenőrizheti.

(3) A támogatott előadó-művészeti szervezet köteles a támogatás felhasználásáról elkülönített, naprakész nyilvántartást vezetni, az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni, a kért dokumentumokat rendelkezésre bocsátani, a helyszíni ellenőrzést lehetővé tenni.

7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

Melléklet a 6/2010. (II. 4.) OKM rendelethez

Az előadó-művészeti szervezetek beszámolójához szükséges számszaki adatok
I.
A beszámolóhoz szükséges szakmai adatok
1. Az előadó-művészeti szervezet adatai
a) név:
b) székhely:
d) nyilvántartási szám:
c) besorolási kategória:
d) a fenntartó önkormányzat, illetve a közszolgáltatási szerződés alapján támogató önkormányzat által a tárgyévben folyósított működési támogatás összege:
2.1. Színházak, balett- vagy táncegyüttesek
2.1.1. Az Emtv. 10. § (1) bekezdése alapján I. kategóriába besorolt színháznak a következőkről kell nyilatkozni a beszámolóban (a bábszínházaknak csak a csillaggal jelölt kérdésekről):
a) a tárgyévben teljesített előadásszámról az alábbi bontásban:
az új bemutatók száma*
a székhely településen játszott előadások száma*
a székhely településen kívül játszott előadások száma*
a fogadott előadások száma*
az összes előadás száma*
az összesből saját előadások száma*
az összesből saját gyermekelőadások száma
az összesből saját bábelőadások száma*
az összesből saját operaelőadások száma
az összesből saját klasszikus operett-előadások száma
az összesből saját balett- és táncszínházi előadások száma
az összesből saját stúdiószínházi előadások száma
b) a tárgyévben realizált fizetőnézők számáról az alábbi bontásban:
a székhely településen játszott előadások fizetőnézőinek száma*
a székhely településen kívül játszott előadások fizetőnézőinek száma*
a fogadott előadások fizetőnézőinek száma*
az összes fizetőnéző száma*
az összesből saját előadások fizetőnézőinek száma*
az összesből saját gyermekelőadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját bábelőadások fizetőnézőinek száma*
az összesből saját operaelőadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját klasszikus operett-előadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját balett- és táncszínházi előadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját stúdiószínházi előadások fizetőnézőinek száma
az összesből zenekar, énekkar élő közreműködése nélkül játszott zenés színpadi művek fizetőnézőinek száma
c) a társulat létszámáról
munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alapján egy vagy több évadon keresztül folyamatosan a színházhoz, bábszínházhoz kapcsolódó művészek száma, a tárgyév december 31-i állapota szerint
2.1.2. A Tv. 10. § (2) bekezdésének a) pontjában megjelölt II. kategóriába besorolt színháznak a következőkről kell nyilatkozni a beszámolóban:
a) a tárgyévben teljesített előadásszámról az alábbi bontásban:
az új bemutatók száma
az összes előadás száma
az összesből gyermekelőadások száma
az összesből bábelőadások száma
az összesből operaelőadások száma
az összesből klasszikus operett-előadások száma
az összesből balett- és táncszínházi előadások száma
az összesből stúdiószínházi előadások száma
b) a tárgyévben realizált fizetőnézők számáról az alábbi bontásban:
az összes fizetőnéző száma
az összesből gyermekelőadások fizetőnézőinek száma
az összesből bábelőadások fizetőnézőinek száma
az összesből operaelőadások fizetőnézőinek száma
az összesből klasszikus operett-előadások fizetőnézőinek száma
az összesből balett- és táncszínházi előadások fizetőnézőinek száma
az összesből stúdiószínházi előadások fizetőnézőinek száma
az összesből zenekar, énekkar élő közreműködése nélkül játszott zenés színpadi művek fizetőnézőinek száma
2.1.3. A Tv. 10. § (2) bekezdésének b) pontjában megjelölt II. kategóriába besorolt színháznak a következőkről kell nyilatkozni a beszámolóban:
a) a tárgyévben teljesített előadásszámról az alábbi bontásban:
az összes előadás száma
az összesből fogadott előadások száma
az összesből saját előadások száma
az összesből saját gyermekelőadások száma
az összesből saját bábelőadások száma
az összesből saját operaelőadások száma
az összesből saját klasszikus operett-előadások száma
az összesből saját balett- és táncszínházi előadások száma
az összesből saját stúdiószínházi előadások száma
b) a tárgyévben realizált fizetőnézők számáról az alábbi bontásban:
az összes fizetőnéző száma
az összesből fogadott előadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját előadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját gyermekelőadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját bábelőadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját operaelőadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját klasszikus operett-előadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját balett- és táncszínházi előadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját stúdiószínházi előadások fizetőnézőinek száma
az összesből zenekar, énekkar élő közreműködése nélkül játszott zenés színpadi művek fizetőnézőinek száma
2.1.4. A Tv. 10. § (3) bekezdésében megjelölt III. kategóriába besorolt balett, táncegyüttesnek a következőkről kell nyilatkozni a beszámolóban:
a) a tárgyévben teljesített előadásszámról az alábbi bontásban
a székhely településen játszott előadások száma
a székhely településen kívül játszott előadások száma
a fogadott előadások száma
az összes előadás száma
b) a tárgyévben realizált fizetőnézők számáról az alábbi bontásban
a székhely településen játszott előadások fizetőnézőinek száma
a székhely településen kívül játszott előadások fizetőnézőinek száma
a fogadott előadások fizetőnézőinek száma
az összes fizetőnéző száma
2.1.5. A Tv. 10. § (4) bekezdésének a) pontjában megjelölt IV. kategóriába besorolt színháznak a következőkről kell nyilatkozni (a bábszínházaknak csak a csillaggal jelölt kérdésekről):
a) a tárgyévben teljesített előadásszámról az alábbi bontásban:
az új bemutatók száma*
a székhely településen játszott előadások száma*
a székhely településen kívül játszott előadások száma*
a fogadott előadások száma*
az összes előadás száma*
az összesből saját előadások száma*
az összesből saját gyermekelőadások száma
az összesből saját bábelőadások száma*
az összesből saját operaelőadások száma
az összesből saját klasszikus operett-előadások száma
az összesből saját balett- és táncszínházi előadások száma
az összesből saját stúdiószínházi előadások száma
b) a tárgyévben realizált fizetőnézők számáról az alábbi bontásban:
a székhely településen játszott előadások fizetőnézőinek száma*
a székhely településen kívül játszott előadások fizetőnézőinek száma*
a fogadott előadások fizetőnézőinek száma*
az összes fizetőnéző száma*
az összesből saját előadások fizetőnézőinek száma*
az összesből saját gyermekelőadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját bábelőadások fizetőnézőinek száma*
az összesből saját operaelőadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját klasszikus operett-előadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját balett- és táncszínházi előadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját stúdiószínházi előadások fizetőnézőinek száma
c) a társulat létszámáról
munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alapján egy vagy több évadon keresztül folyamatosan a színházhoz, bábszínházhoz kapcsolódó művészek száma, az adatszolgáltatást megelőző év december 31-i állapota szerint
2.1.6. A Tv. 10. § (4) bekezdésének b) pontjában megjelölt IV. kategóriába besorolt színháznak a következőkről kell nyilatkozni a beszámolóban:
a) a tárgyévben teljesített előadásszámról az alábbi bontásban:
az összes előadás száma
az összesből fogadott előadások száma
az összesből saját előadások száma
az összesből saját gyermekelőadások száma
az összesből saját bábelőadások száma
az összesből saját operaelőadások száma
az összesből saját klasszikus operett-előadások száma
az összesből saját balett- és táncszínházi előadások száma
az összesből saját stúdiószínházi előadások száma
b) a tárgyévben realizált fizetőnézők számáról az alábbi bontásban:
az összes fizetőnéző száma
az összesből fogadott előadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját előadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját gyermekelőadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját bábelőadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját operaelőadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját klasszikus operett-előadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját balett- és táncszínházi előadások fizetőnézőinek száma
az összesből saját stúdiószínházi előadások fizetőnézőinek száma
2.1.7. A Tv. 10. § (5) bekezdésében megjelölt V. kategóriába besorolt színháznak a következőkről kell nyilatkozni a beszámolóban:
a) a szabadtéri színházaknak
a tárgyévben teljesített bemutatók száma
ebből más színházzal közös bemutatók száma
a tárgyévben teljesített új bemutatók száma
a tárgyévben teljesített összes előadás száma
az összesből székhely településen játszott előadások száma
az összesből székhely településen kívül játszott előadások száma
a tárgyévben tartott előadások fizetőnézőinek száma
b) a nemzeti és etnikai kisebbségi színházaknak
a tárgyév repertoárján szereplő előadások száma
ebből új bemutatók száma
az összes előadás száma
ebből gyermekelőadások száma
a székhely településen játszott előadások száma
a székhely településen kívül játszott előadások száma
nem a nemzeti kisebbség nyelvén játszott előadások száma
a tárgyévben tartott előadások fizetőnézőinek száma
2.1.8. A Tv. 10. §-ának (7) bekezdésében megjelölt VI. kategóriába besorolt színháznak a következőkről kell nyilatkozni a beszámolóban:
a tárgyévben tartott összes előadás száma
az összesből saját előadások száma
az összesből fogadott előadások száma
az összesből székhely településen tartott előadások száma
az összesből székhely településen kívül tartott előadások száma
az összesből gyermekelőadások száma
a tárgyévben tartott előadások fizetőnézőinek száma
2.2. Zenekarok és énekkarok
2.2.1. A zenekaroknak és énekkaroknak a Tv. 11. § (1)–(2) bekezdésében megjelölt I. kategóriába besorolt zenekarnak, énekkarnak a következőkről kell nyilatkozni beszámolóban:
a) a tárgyévi zenekari, énekkari létszám
b) a felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkezők száma
c) a tárgyévi összes művészeti program száma
ebből
a hangversenyek száma
az ifjúsági hangversenyek száma
a színházi előadások száma
a hangfelvételek száma
az előadott vagy hangfelvételen rögzített kortárs magyar művek száma
d) a tárgyévi fizetőnézők száma
e) a tárgyévben rendelkeznek-e a 7/2009. (III. 4.) OKM rendeletben meghatározott tárgyi feltételekkel
2.2.2. A Tv. 11. § (3) bekezdésében megjelölt II. kategóriába besorolt zenekarnak, énekkarnak a következőkről kell nyilatkozni a beszámolóban:
a) a tárgyévben rendelkeznek-e a 7/2009. (III. 4.)OKM rendeletben meghatározott tárgyi feltételekkel
b) a zenekar, énekkar létszáma
c) a tárgyévben teljesített hangversenyek, illetve hangfelvételek száma
d) a tárgyévi fizetőnézők száma
II.
II.    A beszámolóhoz szükséges pénzügyi számszaki adatok
Pénzügyi elszámolás1.

Ezer Ft

 

Megnevezés

2... dec. 31-ig
ténylegesen kifizetett
kiadások/költségek

2... dec. 31-ig ki nem
fizetett,
kötelezettséggel
terhelt
kiadások/költségek

Összesen

 

1

2

3

4=(2+3)

1.

I. Előadó-művészeti tevékenységhez, produkció/előadás/koncert létrehozásához, fenntartásához kapcsolódó kiadások összesen (2+3+4+5)

 

 

 

2.

Előadó-művészeti tevékenységhez kapcsolódó bérköltségek között elszámolt munkabérek, megbízási díjak

 

 

 

3.

Előadó-művészeti tevékenységhez kapcsolódó munkabérek, megbízási díjak után fizetendő járulékok

 

 

 

4.

Előadó-művészeti tevékenységhez kapcsolódó személyes teljesítéshez kötött dologi kiadások között elszámolt megbízási és vállalkozási díjak

 

 

 

5.

Előadó-művészeti tevékenységhez kapcsolódó egyéb kiadások2

 

 

 

6.

II. Üzemeltetéshez (központi gazdasági és műszaki irányítás) kapcsolódó kiadások összesen (7+8+9+10)

 

 

 

7.

Üzemeltetési tevékenységhez kapcsolódó bérköltségek között elszámolt munkabérek, megbízási díjak

 

 

 

8.

Üzemeltetési tevékenységhez kapcsolódó munkabérek, megbízási díjak után fizetendő járulékok

 

 

 

9.

Üzemeltetési tevékenységhez kapcsolódó személyes teljesítéshez kötött dologi kiadások között elszámolt megbízási és vállalkozási díjak

 

 

 

10.

Üzemeltetési tevékenységhez kapcsolódó egyéb kiadások3

 

 

 

11.

Mindösszesen (I+II)4

 

 

 

12.

III. Bevételek

 

 

 

13.

Tárgyévi önkormányzati támogatás (állami támogatás nélkül)

 

 

 

14.

Tárgyévi saját bevétel

 

 

 

15.

Ebből: a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kedvezményre jogosító, általános forgalmi adóval csökkentett, tényleges jegy- és bérletbevétel

 

 

 

16.

Az előadó-művészeti tevékenységhez kapott a társasági adókedvezményre jogosító támogatás

X

 


2 Az egyéb kiadásokat/költségeket (pl. díszlet, jelmez, hangszer beszerezés és karbantartás stb.) részletezzék a rövid szöveges beszámolóban.

3 Az egyéb kiadásokat/költségeket részletezzék a rövid szöveges beszámolóban (nem a művészeti tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó kiadások/költségek).

4 A mindösszesen sor összesen oszlopban szereplő összegnek a kapott, elnyert támogatás összegével kell, hogy megegyezzen.

.....................................................................

..............................

Előadó-művészeti szervezet

Fenntartó

1

A rendeletet a 34/2013. (V. 14.) EMMI rendelet 5. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte 2013. december 31. napjával, alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 5. § (3) bekezdését.

2

A 3. § (1) bekezdése a 6/2011. (III. 8.) NEFMI rendelet 8. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 10. § (4) bekezdése alapján a 2011. március 9-ét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

1.

A költségek/kiadások között csak a vissza nem igényelhető ÁFA szerepelhet.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére