• Tartalom

6/2010. (I. 15.) HM utasítás

6/2010. (I. 15.) HM utasítás

a honvédelmi minisztériumi objektumok védelmével, működésével és az ezzel összefüggő irányítási tevékenységgel kapcsolatos feladatokról1

2012.12.30.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. §-a (1) bekezdésének f) pontja alapján az alábbi utasítást adom ki:

1. § Az utasítás hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztérium 1055 Budapest, Balaton utca 7–11. szám alatti objektuma (a továbbiakban: HM I. objektum), illetve 1135 Budapest, Lehel utca 35–37. alatti objektuma (a továbbiakban: HM II. objektum) területi határain belül elhelyezett honvédelmi tárcához tartozó szervezetekre, valamint a Magyar Honvédség Támogató Dandárra (a továbbiakban: MH TD).

2. §2 (1) A HM I. és a HM II. objektum (a továbbiakban együtt: minisztériumi objektum) működésének és védelmének felsőszintű stratégiai irányítását objektumbiztonsági felelősként a HM közigazgatási államtitkára látja el.

(2) A minisztériumi objektum működésének és védelmének operatív irányítására objektumparancsnoki rendszert kell működtetni.

(3) A minisztériumi objektum objektumparancsnokát (a továbbiakban: objektumparancsnok) a Honvéd Vezérkar főnöke javaslatára – a HM közigazgatási államtitkár egyetértő felterjesztését követően – a honvédelmi miniszter jelöli ki.

2/A. §3 Az objektum-biztonsági felelős

a) a jogszabályi keretek között gyakorolja a minisztériumi objektum működésének és védelmének felsőszintű stratégiai döntéshozó jogköreit, melynek keretében előzetes engedélyezési és beszámoltatási jogot gyakorol az objektumparancsnok hatáskörébe tartozó ügyekben,

b) előzetes egyetértési jogkört gyakorol a 3. § (2) bekezdésében az objektumparancsnok intézkedési jogkörébe tartozó szakterületeken, továbbá

c) előzetesen engedélyezi a szervezet vezetője által – indokolt esetek kivételével – havonta felterjesztett belépési engedélyek igénylését tartalmazó névjegyzéket, valamint a technikai eszközök (különösen hang- és képrögzítésre, illetve továbbításra alkalmas eszközök) használatára vonatkozó igényeket; az objektumparancsnok felterjesztése alapján előzetesen engedélyezi a parkolási övezetek igénybevételét.

3. § (1) Az objektumparancsnok felelős

a) a minisztériumi objektum működési rendjének kialakításáért,

b) a minisztériumi objektum fizikai biztonságáért a reagáló erőkkel történő biztosításáért,

c) az őrzés és a védelem megszervezéséért, folyamatos biztosításáért,

d) az objektumkomendáns és a minisztériumi objektum szolgálati személyei tevékenységének irányításáért,

e) tűz-, a munka-, a természet- és a környezetvédelemi feladatok megszervezéséért, irányításáért és ellenőrzéséért.

(2)4 Szolgálati elöljárói jogkörében az objektumparancsnok

a) belső rendelkezésben szabályozza a minisztériumi objektum működési rendjét,

b) az MH TD parancsnokával együttműködve tervezi-szervezi a minisztériumi objektum őrzés-védelmét,

c) meghatározza a minisztériumi objektumba történő személyi, gépjármű be- és kilépés szabályait, az anyagszállítás rendjét,

d) szabályozza a minisztériumi objektum közlekedési és parkolási rendjét,

e) elkészíti a minisztériumi objektum veszélyhelyzeti intézkedési tervét,

f) meghatározza az objektumkomendáns minisztériumi objektum működésével kapcsolatos feladatait.

(3) Az objektumparancsnok a (2) bekezdés szerinti feladatainak végrehajtása során együttműködik

a) a vezetése alá tartozó minisztériumi objektumban elhelyezett szervezetek vezetőivel,

b) az MH TD parancsnokával,

c)5

d) a honvédelmi tárca protokollszervezeteinek vezetőivel,

e)6 a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) illetékes vezetőjével,

f)7

g) a területileg illetékes helyi önkormányzattal, rendőrkapitánysággal, tűzoltósággal, valamint

h) minden olyan egyéb szervezettel, amellyel az együttműködést szükségesnek ítéli meg.

4. § (1) Az objektumkomendáns – az objektumparancsnok közvetlen szakmai irányítása mellett – az MH TD parancsnokának szolgálati alárendeltségébe tartozik. Szolgálati elöljárója a minisztériumi objektum őrzés-védelmére kirendelt és rendészeti biztosítást végző erőknek.

(2) Az objektumkomendáns

a) az objektumparancsnok intézkedése szerint, végzi az objektum általános rendjével és működésével kapcsolatos tervező-, szervező-, ellenőrző tevékenységet,

b) részt vesz az objektumban megrendezésre kerülő rendezvények koordinálásában és biztosításában,

c) irányítja és ellenőrzi az objektum őrzés-védelmét ellátó, illetve a rendészeti biztosítást ellátó szolgálat tevékenységét,

d) részt vesz az objektum működésével kapcsolatos feladatok, illetve objektumparancsnoki intézkedések végrehajtásának ellenőrzésében,

e) kiadja és nyilvántartja a gépjármű-behajtási, -parkolási engedélyeket, ellenőrzi a parkolási rend betartását.

5. § (1) A minisztériumi objektumban elhelyezett szervezet vezetője a vezetése alá tartozó szervezet vonatkozásában felelős a személyi, fizikai, dokumentum-, elektronikai információvédelem és az ezzel kapcsolatos eljárási biztonsági követelmények betartásáért.

(2)8 A Nemzeti Biztonsági Felügyelet működésének, valamint a minősített adat kezelésének rendjéről szóló 90/2010. (III. 26.) Korm. rendelet 33. § (1) bekezdése alapján a biztonsági tárolók és a biztonsági terület tartalékkulcsait és kódjait a biztonsági vezető vagy az általa írásban kijelölt személy őrzi – a tárolt adatok minősítési szintjének megfelelő – biztonsági tárolóban. A tartalékkulcsok, kódok őrzés céljából a biztonsági vezetőnek történő átadása és visszavétele dokumentált módon, az erre a célra megnyitott nyilvántartásban történik.

(3) Az elektronikus kulcstárolók üzemeltetését a HM I. objektumban a vezető objektumkomendáns, a HM II. objektumban a beléptetőrendszer felügyeleti központ kezelője végzi.

6. § (1) A minisztériumi objektumba történő be- és kilépés, illetve a gépjárművek be- és kihajtásának rendjét a Magyar Honvédség Szolgálati Szabályzatának kiadásáról szóló 24/2005. (VI. 30.) HM rendelet, illetve a Magyar Honvédség Titokvédelmi Szabályzata vonatkozó előírásai szerint, a helyi sajátosságok figyelembevételével az objektumparancsnok szabályozza.

(2) Munkaidőben és munkaidőn kívül személyazonosság igazolásával, átvizsgálás és regisztráció nélkül léphet a minisztériumi objektumba

a)9 a Magyar Köztársaság elnöke, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke,

b)10 a honvédelmi miniszter, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, közigazgatási államtitkára, kabinetfőnöke, helyettes államtitkárai, a Honvéd Vezérkar főnöke és helyettese, a KNBSZ főigazgatója, valamint

c) a b) pontban felsorolt személyek kíséretében lévő személyek, ha ezt előzetesen bejelentik.

(3)11 A (2) bekezdés szerinti személyek vonatkozásában a regisztráció a kísérő feladata, az ellenőrzést végrehajtó szolgálat a kísérő személyét és a belépők létszámát dokumentálja. A KNBSZ állományába tartozó, valamint kérésére a vele együtt belépni szándékozó személy(ek) csak számszakilag kerülnek regisztrálásra.

(4)12 A minisztériumi objektumban mágneskártyával működő szelektív zónák kialakítását a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, a Honvéd Vezérkar főnöke alárendeltségébe tartozó szervezetek által használt zónák esetében a Honvéd Vezérkar főnöke engedélyezi.

(5) A vendégkártyás beléptetés könnyítése érdekében a minisztériumi objektumban a Biztosító Rendész Szolgálattól (a továbbiakban: BRSZ) független diszpécserszolgálatot kell működtetni.

(6) A minisztériumi objektumban, illetve a minisztériumi objektum parkolójában behajtási engedéllyel rendelkező gépjármű parkolhat.

7. § (1) Az objektumparancsnok a helyi sajátosságok alapul vételével belső rendelkezésben szabályozza a szolgálati, illetve magángépjárművek parkolásának rendjét, kijelöli a parkolási helyeket. A parkolási helyeket jelzésekkel kell ellátni.

(2) A parkolási engedélyt a minisztériumi objektumba munkavégzés céljából érkezőknek, illetve az ott dolgozóknak lehetőség szerint biztosítani kell.

(3) A parkolóhelyen, munkaidőn túl csak az a magángépjármű tartózkodhat, amelynek tulajdonosa az adott időszakra a túlmunkavégzést bejelentette, illetve szolgálati feladatot lát el.

(4) A minisztériumi objektumon belül a parkolási helyeket – a Magyar Honvédség készenléte fenntartásának és fokozásának rendjéről szóló 001/2009. (HK 10.) HM utasítás rendelkezéseivel összhangban – úgy kell kijelölni, hogy a parkoló gépjárművek ne akadályozzák a magasabb készenlétbe helyezés rendszabályainak végrehajtását, illetve a készenléti gépjárművek riasztás utáni besorolását.

8. § (1) A minisztériumi objektum védelmi tervét az MH TD parancsnoka készti el, és azt az objektumparancsnok hagyja jóvá.

(2) A minisztériumi objektum őrzés-védelmét az MH TD – erre a feladatra felkészített – állományából 24 órás váltással vezényelt BRSZ látja el.

(3) A BRSZ szolgálati intézkedését – az objektumparancsnok által meghatározott követelmények alapján – az MH TD parancsnoka készíti el, és azt az objektumparancsnok hagyja jóvá.

(4) A HM II. objektum BRSZ-ének szolgálatparancsnoka a szolgálat átadás-átvételről a HM I. objektum BRSZ-ének jelent. A HM I. objektum BRSZ-ének vezetője az összesített jelentését a Magyar Honvédség Központi Ügyelet (a továbbiakban: MH KÜ) részére teszi meg.

(5) A minisztériumi objektum őrzés-védelmének megerősítését az MH TD állományából létrehozott védelmi szakaszok biztosítják. Kirendelésére a Honvéd Vezérkar főnökének parancsa alapján az MH KÜ jogosult.

(6)13 A technikai őrzés-védelmi eszközökkel kapcsolatos szakmai követelményeket a HVK Hadműveleti Csoportfőnökség, illetve a HVK Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK HIICSF) vezetője határozza meg. A technikai őrzés-védelmi rendszerek üzemeltetését az MH TD területileg illetékes ellátó szervezete végzi.

(7)14 A minisztériumi objektumban minősített adat feldolgozására szolgáló számítógépes hálózatok, rendszerek kialakítását, átalakítását, jellemzőinek megváltoztatását, valamint az információvédelmi helyiségek, biztonsági területek (ügyvitel, nyilvántartó, minősített adatot feldolgozó-, rejtjelző helyiség, zárt körlet) kialakítását vagy más célra történő felhasználását a HM biztonsági vezetőjeként a HVK HIICSF vezetője engedélyezi.

9. § (1) A minisztériumi objektumban – munkavégzés céljából – munkanapokon 06,00-tól 18,00-ig, munkaszünetet megelőző napon 17,00-ig lehet tartózkodni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott időszaktól eltérő időszakban történő munkavégzéshez az illetékes szervezet vezetőjének engedélye szükséges.

(3) A szolgáltatást végző polgári személyek munkaidőn túl csak a munkahelyi vezető engedélyével a BRSZ felügyelete mellett – kizárólag munkavégzés céljából – tartózkodhatnak a minisztériumi objektumban.

(4) Karbantartási, javítási munka – azonnali hibaelhárítás kivételével – munkaidőn túl csak kivételesen, az üzemeltetési, illetve az érintett szervezetek állományából kijelölt személy felügyelete mellett végezhető. Az azonnali beavatkozást igénylő események bekövetkezése esetén alkalmazandó eljárásrendet intézkedési tervben kell meghatározni.

(5) A minisztériumi objektumot a munkaidő befejezése után a BRSZ ellenőrzi és az emeleteket, épületeket lezárja, kivéve azokat, amelyekben túlmunkát végző személy tartózkodik.

10. § A minisztériumi objektumot az MH TD üzemelteti. Az üzemeltetés során biztosítani kell a híradó és informatikai szolgáltatásokat, az élelmezési, egészségügyi, karbantartási és az egyéb anyagi ellátást. A minisztériumi objektum üzemeltetése és anyagellátása, valamint a közös használatú kiképzés, sport, művelődés, szociális és egyéb létesítmények használata rendjének szabályozásért az MH TD a felelős.

11. § A minisztériumi objektum területén kép- és hangfelvétel készítését főosztályvezető, illetve a vele azonos vagy magasabb besorolású vezetői, parancsnoki beosztást ellátó személy, valamint az objektumparancsnok saját szak-, vagy illetékességi területén engedélyezi.

12. § Ez az utasítás 2010. február 15-én lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti

a) az egyes honvédelmi minisztériumi objektumok védelmével, működésével és az ezzel összefüggő irányítási tevékenységgel kapcsolatos feladatokról szóló 51/2001. (HK 14.) HM utasítás,

b) az egyes honvédelmi minisztériumi objektumok védelmével, működésével és az ezzel összefüggő irányítási tevékenységgel kapcsolatos feladatokról szóló 51/2001. (HK 14.) HM utasítás módosításáról szóló 81/2004. (HK 24.) HM utasítás,

c) az egyes HM utasítások módosításáról és hatályon kívül helyezéséről szóló 45/2007. (HK 10.) HM utasítás 35. §-ának (1)–(6) bekezdése.

1

Az utasítást a 43/2016. (VIII. 12.) HM utasítás 12. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2016. augusztus 13. napjával.

2

A 2. § az 53/2011. (V. 6.) HM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2/A. §-t az 53/2011. (V. 6.) HM utasítás 2. §-a iktatta be.

4

A 3. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze az 53/2011. (V. 6.) HM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

5

A 3. § (3) bekezdés c) pontját az 53/2011. (V. 6.) HM utasítás 8. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

6

A 3. § (3) bekezdés e) pontja a 90/2012. (XII. 29.) HM utasítás 28. § a) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 3. § (3) bekezdés f) pontját a 90/2012. (XII. 29.) HM utasítás 29. §-a hatályon kívül helyezte.

8

Az 5. § (2) bekezdése az 53/2011. (V. 6.) HM utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

9

A 6. § (2) bekezdés a) pontja az 53/2011. (V. 6.) HM utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

10

A 6. § (2) bekezdés b) pontja az 53/2011. (V. 6.) HM utasítás 5. §-ával megállapított, a 90/2012. (XII. 29.) HM utasítás 28. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 6. § (3) bekezdése az 53/2011. (V. 6.) HM utasítás 6. §-ával megállapított, a 90/2012. (XII. 29.) HM utasítás 28. § c) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 6. § (4) bekezdése az 53/2011. (V. 6.) HM utasítás 6. §-ával megállapított szöveg.

13

A 8. § (6) bekezdése az 53/2011. (V. 6.) HM utasítás 7. §-ával megállapított szöveg.

14

A 8. § (7) bekezdése az 53/2011. (V. 6.) HM utasítás 7. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére