• Tartalom

6/2010. (II. 19.) KHEM utasítás

6/2010. (II. 19.) KHEM utasítás

a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közlekedésihálózat-finanszírozási célokat szolgáló egyes fejezeti kezelésű előirányzatai tervezésének és felhasználásának szabályairól1

2010.02.15.

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 24. §-ának (9) bekezdése és 49. § (5) bekezdésének p) pontja alapján, a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. számú mellékletének a XVII. Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium fejezet közlekedésihálózat-finanszírozási célokat szolgáló egyes fejezeti kezelésű előirányzatai tervezésének és felhasználásának részletes eljárásrendjét, a közlekedésihálózat-finanszírozási célokat szolgáló egyes fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályozásáról, valamint az országos közúthálózattal összefüggő feladatok ellátásáról szóló KHEM rendelet rendelkezéseire figyelemmel – a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában megállapított feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben – az alábbiak szerint szabályozom:

I. RÉSZ

Általános rendelkezések

1. § (1) Jelen utasítás hatálya a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Kötv.) 1. számú mellékletének XVII. Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (a továbbiakban: KHEM) fejezet részére megállapított Útpénztár, Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése, Határkikötők működtetése, M60 autópálya Pécs–Szentdénes közötti szakasz előkészítési munkálatainak teljes befejezése, valamint az M44-es út Kecskemét–Békéscsaba közötti előkészítési munkálatainak teljes befejezése fejezeti kezelésű előirányzatokra (a továbbiakban: előirányzatok) terjed ki.

(2) Az előirányzatok kizárólag a Kötv.-ben meghatározott célra használhatók fel.

(3) Az előirányzatok cél szerinti, hatékony és szabályos felhasználásáért, azok kezelésének jelen utasításban meghatározott feladatai ellátásáért az előirányzat kezelő szervezete (a továbbiakban: szakmai kezelő) felelős. Az előirányzatok szakmai kezelője, működtetője a közlekedésihálózat-finanszírozási célokat szolgáló egyes fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályozásáról, valamint az országos közúthálózattal összefüggő feladatok ellátásáról szóló KHEM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) kijelölése alapján a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (a továbbiakban: KKK). A fejezetet irányító szerv és vezetőjének hatáskörébe tartozó jogkörök – az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 243. § (1) bekezdése szerinti – átruházásáról a fejezetet irányító szerv és annak vezetője hatáskörébe utalt jogok gyakorlásáról szóló KHEM utasítás rendelkezik.

(4) Az előirányzatokkal való gazdálkodási feladatok ellátása során biztosítani kell a számviteli alapelvek érvényesülését, a gazdálkodás átláthatóságát, a költséghatékony és racionális forrásfelhasználást, a célok és támogatások, valamint a gazdálkodás jogszabályokkal való összhangját.

(5) A kincstári számlavezetés és finanszírozás, a feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok felhasználása, valamint egyes államháztartási adatszolgáltatások rendjéről szóló 46/2009. (XII. 30.) PM rendelet (a továbbiakban: PM rendelet) 15. §-a alapján az Útpénztár és a Határkikötők működtetése előirányzatok pénzügyi műveleteinek lebonyolítására a KHEM által nyitott és a Magyar Államkincstárnál (a továbbiakban: Kincstár) vezetett KHEM Útpénztár előirányzat-felhasználási keretszámla (száma: 10032000–00290737–51000008), míg a feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok esetében a KHEM fejezeti feladatfinanszírozási előirányzat-felhasználási keretszámla (száma:10032000-00290737-50050000) szolgál. A KHEM – a KHEM Útpénztár előirányzat-felhasználási keretszámla kivételével – az előirányzatokhoz kapcsolódó, a Kincstár által felszámított számlavezetési és egyéb díjak fedezetét a Kincstári díjak fejezeti kezelésű előirányzat terhére finanszírozza. A KHEM Útpénztár előirányzat-felhasználási keretszámlához kapcsolódó, a Kincstár által felszámított számlavezetési és egyéb díjak fedezetét az Útpénztár-előirányzat terhére kell biztosítani.

(6) Az előirányzatok működtetése, könyvvezetése – pénzügyi, számviteli feladatainak ellátása – során a KKK intézményi működésétől való számviteli/elszámolási függetlenséget, elkülönítést szabályozott, áttekinthető módon szükséges biztosítani.

(7) A Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése és az Útpénztár-előirányzatok az Ámr. 7. számú melléklete szerint az összehangolás szabályai alá tartoznak, így a KKK az Ámr. vonatkozó szabályai szerint köteles az azonos célú felhasználásra figyelemmel szükséges intézkedéseket megtenni.

(8) A Határkikötők működtetése előirányzat esetén jelen utasítás rendelkezéseit akként kell alkalmazni, hogy a KHEM Közlekedési Infrastruktúra Főosztály (a továbbiakban: KIF) jogai és kötelezettségei a KHEM Közlekedési Szabályozási Főosztályt illetik és terhelik.

II. RÉSZ

Az előirányzatok költségvetése tervezésének folyamata

2. § (1) Az Útpénztár költségvetése tervezésének megalapozása érdekében – a 3 éves költségvetési kitekintésben foglaltakat felhasználva – az éves költségvetést megalapozó ágazati stratégiai célok és prioritások meghatározására a KIF készít javaslatot a KKK közreműködésével – a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (a továbbiakban: Magyar Közút NZrt.), a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. (a továbbiakban: NIF Zrt.) és az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (a továbbiakban: ÁAK Zrt.) bevonásával – amit a közlekedési szakállamtitkár előterjesztésére a miniszter hagy jóvá.

(2) Az előzetes – a Rendelet szerinti – költségvetési igényre vonatkozó javaslatot – az (1) bekezdés szerinti döntés figyelembevételével, a működési előirányzatok vonatkozásában a Társasági és Intézményfelügyeleti Főosztállyal egyeztetve – a KIF készíti el a KKK közreműködésével és a NIF Zrt., az ÁAK Zrt., valamint a Magyar Közút NZrt. bevonásával. A javaslatot a KIF terjeszti elő a közlekedési szakállamtitkár egyetértésével a gazdasági és ágazatfinanszírozási szakállamtitkár (a továbbiakban: gazdasági szakállamtitkár) részére.

(3) A (2) bekezdés szerinti, a közlekedési szakállamtitkár egyetértésével kialakított javaslaton belül a felhalmozási előirányzat részét képező út-, hídépítésre vonatkozóan, a KIF – a KKK közreműködésével – projektlista javaslatot készít. A javaslatot a KIF a közlekedési szakállamtitkár egyetértésével terjeszti elő miniszteri jóváhagyásra.

(4) A KHEM fejezet költségvetés-tervezetének a Pénzügyminisztériummal (a továbbiakban: PM) való – keretszámok figyelembevételével történő – egyeztetését követően az Útpénztárra vonatkozó módosított javaslatot a (2)–(3) bekezdések szerint kell kialakítani a költségvetési törvény elfogadásáig.

(5) A költségvetési törvényjavaslathoz az Útpénztárra vonatkozó számszaki mellékleteket és a szöveges indokolást – a KKK közreműködésével – a KIF terjeszti elő a közlekedési szakállamtitkár egyetértésével a gazdasági szakállamtitkár részére.

(6) A kincstári költségvetést (előzetes, végleges) – a KKK közreműködésével – a KIF terjeszti elő az egyetértési joggal rendelkező KHEM Költségvetési, Tervezéskoordinációs és Kontrolling Főosztálynak (a továbbiakban: KTKF).

(7) A költségvetési törvény elfogadását követően az Útpénztár kiadási előirányzatainak részfeladatokra történő felosztására a KKK közreműködésével – a NIF Zrt., az ÁAK Zrt, a Magyar Közút NZrt. bevonásával, a működési előirányzatok vonatkozásában a Társasági és Intézményfelügyeleti Főosztállyal egyeztetve – a KIF tesz javaslatot, amelyet a KTKF előzetes véleményezését követően a közlekedési szakállamtitkár előterjesztése és a gazdasági szakállamtitkár egyetértése alapján a miniszter hagy jóvá. A javaslat részét képezi a részfeladatokra történő felosztás szöveges indoklása, valamint a felhalmozási költségvetés út-, hídépítést érintő jogcímére meghatározott keretre, a KKK által – a NIF Zrt. közreműködésével – készített projektlista (a továbbiakban: projektlista). A közlekedési szakállamtitkár a kiadási előirányzatok – éves szinten – legfeljebb 100 millió forint összegéig év közben átcsoportosítást hajthat végre a részfeladatok között. Az ezt meghaladó módosítást a közlekedési szakállamtitkár, valamint a gazdasági szakállamtitkár egyetértésével a miniszter hagyja jóvá. A részfeladatokra jóváhagyott keretek évközi módosítását a KKK kezdeményezésére, a KTKF előzetes véleményezését követően a KIF terjeszti elő a közlekedési szakállamtitkár, illetve a fenti értékhatárt meghaladó esetekben a miniszter elé jóváhagyásra. A részfeladatok közötti átcsoportosításról a KIF – az engedély egy-egy eredeti példányának megküldésével – tájékoztatni köteles a KKK-t és a KTKF-et.

(8) A miniszter által elfogadott projektlista módosítását a KKK javaslatára – a NIF Zrt. közreműködésével – a KIF terjeszti elő, és azt a közlekedési szakállamtitkár egyetértését követően a miniszter hagyja jóvá. A projektlista módosításáról a KIF a miniszteri jóváhagyást követően tájékoztatja a gazdasági szakállamtitkárt.

(9) A kincstári és az elemi költségvetést a KKK bevonásával a KIF terjeszti elő, majd azt a KTKF ellenőrzését és felülvizsgálatát követően a közlekedési szakállamtitkár hagyja jóvá.

3. § A Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése, az M60 autópálya Pécs–Szentdénes közötti szakasza előkészítési munkálatainak teljes befejezése és az M44-es út Kecskemét–Békéscsaba közötti szakasza előkészítési munkálatainak teljes befejezése fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetésének tervezése során a 2. § rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell, azzal az eltéréssel, hogy a javaslatokat, feladatokat a NIF Zrt. bevonásával – a Magyar Közút NZrt. közreműködése nélkül – kell elkészíteni, végrehajtani.

4. § A Határkikötők működtetése előirányzat költségvetésének tervezése során a 2. § (2), (4), (5), (6), (7) és (9) bekezdésének rendelkezéseit kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a (2) és (7) bekezdés szerinti javaslat elkészítésébe a NIF Zrt.-t, az ÁAK Zrt.-t és a Magyar Közút NZrt.-t nem kell bevonni.

III. RÉSZ

Az előirányzatok felhasználásával és működtetésével kapcsolatos szabályozások elkészítése

5. § (1) Az előirányzatok felhasználására vonatkozó szabályokat – az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) és az Ámr. rendelkezéseire figyelemmel – a miniszter rendeletben, a részletes eljárási rendet utasításban állapítja meg.

(2) A miniszteri rendelet szakmai tervezetét – a KTKF és a KKK közreműködésével – a KIF készíti el. A miniszteri utasítás szakmai tervezetét – a KIF és a KKK közreműködésével – a KTKF készíti el.

(3) A KKK az előirányzatok működtetésével kapcsolatos további részletes előírásokat Működtetési Szabályzatban állapítja meg. A Működtetési Szabályzatot a KKK főigazgatója hagyja jóvá tárgyév február 28-áig. A Működtetési Szabályzatot a KKK tájékoztatásul megküldi a KTKF és a KIF részére. A Működtetési Szabályzatnak – az Ámr. és jelen utasítás vonatkozó rendelkezéseivel összhangban – tartalmaznia kell a kötelezettségvállalásnak, a kötelezettségvállalás ellenjegyzésének, a teljesítés igazolásának, az érvényesítésnek, az utalványozásnak, az utalvány ellenjegyzésének, a fedezetkezelői számlák használatának eljárási rendjét – feladatfinanszírozás körébe vont előirányzatok esetén, a Finanszírozási Alapokmányban (a továbbiakban: Alapokmány) foglaltak figyelembevételével – az összeférhetetlenségre, a bizonylatok útjára, irattárazására és a belső ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokat.

(4) A kötelezettségvállalásra, ellenjegyzésre, teljesítésigazolásra, érvényesítésre, utalványozásra és utalvány ellenjegyzésére jogosult, kijelölt személyekről a KKK az 1. számú melléklet szerinti nyomtatványt köteles kitölteni 2 példányban. Az aláírásminta nyomtatvány 1 példányát a KKK őrzi meg, 1 példányát pedig a KTKF részére kell megküldeni a tárgyév március 31-éig.

(5) A KKK felelős – a KHEM által kiadott keretszabályokhoz igazodva – az előirányzatok számviteli politikája, valamint mellékleteinek elkészítéséért és jóváhagyásra történő előterjesztéséért. Így különösen feladatát képezi az előirányzatok eszközeinek és forrásainak Leltárkészítési és Leltározási Szabályzata, az Értékelési Szabályzat és a Pénz- és értékkezelési Szabályzat elkészítése, továbbá az előirányzatok bizonylati rendjének és számlarendjének kialakítása, valamint minden olyan számviteli vagy pénzügyi szabályzat elkészítése, amelynek összeállítását jogszabály előírja.

(6) Az (5) bekezdés szerint elkészített számviteli politikát, ennek keretében az eszközök és források Értékelési Szabályzatát, a Pénz- és Értékkezelési Szabályzatot, a Leltárkészítési és Leltározási Szabályzatot, a Bizonylati Szabályzatot, valamint a számlarendet a KTKF egyetértését követően a gazdasági szakállamtitkár hagyja jóvá.

IV. RÉSZ

Az előirányzatok felhasználása, kötelezettségvállalás

6. § (1) Az előirányzatok terhére kötelezettség csak a jóváhagyott előirányzatok összegéig vállalható. Éven túli kötelezettségvállalásra az Áht. és Ámr. vonatkozó szabályaira és a Rendelet rendelkezéseire figyelemmel kerülhet sor. Az erre vonatkozó javaslatot a KKK készíti el, amit a KIF előterjesztésére, a közlekedési szakállamtitkár és a gazdasági szakállamtitkár egyetértését követően a miniszter engedélyezhet az Áht. 47. §-ára és 49. § (5) bekezdésének r) pontjára figyelemmel.

(2) Az előirányzatok felhasználásának megkezdése előtt a KKK előterjesztésére, a KIF egyetértésével a közlekedési szakállamtitkár az 2/A és 2/B számú melléklet szerint meghatározza az előirányzatok PM rendelet 50. § (2) bekezdése szerinti követelményeit. A jóváhagyott dokumentumot a KKK legkésőbb február 28-áig megküldi a KTKF részére.

(3) A kötelezettségvállalásnak előirányzat-felhasználási terven kell alapulnia. A KKK az előirányzatokra az Ámr. 200. §-a alapján, a 3. számú melléklet szerinti tartalommal éves előirányzat-felhasználási tervet készít – az előirányzatok felhasználásában közreműködő szervezetek bevonásával –, amit a KIF-en keresztül a közlekedési szakállamtitkár aláírásával, legkésőbb a tárgyév január 6-áig a KTKF-nek megküld.

(4) Az előirányzatok várható alakulásáról a KKK adatot szolgáltat minden hónap 6. napjáig a 3. számú mellékletben előírt tartalommal a KTKF részére, a PM-be történő továbbítás céljából.

(5) A PM rendelet 35. §-ára tekintettel – a PM rendelet 21. sz. melléklete szerinti tartalommal – a KKK előirányzat-finanszírozási tervet készít, és azt a Kincstár részére történő továbbítás céljából havonta a tárgyhónapot megelőző hónap 17. napjáig a KTKF részére megküldi. A január hónapra vonatkozó tervet – elfogadott költségvetési törvény hiányában a benyújtott törvényjavaslat alapján – dekádonkénti részletezésben a tárgyévet megelőző év december 17-éig kell a KTKF részére megküldeni. Az előirányzat-finanszírozási terv módosítása iránti kérelmet a kiadás várható teljesítésének időpontját megelőzően soron kívül kell a KKK-nak a KTKF részére megküldeni. Az előirányzat-finanszírozási terveket a KKK tájékoztatásul megküldi a KIF részére. A feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok esetén nem készül előirányzat-finanszírozási terv.

(6) Kötelezettségvállalásnak minősül minden olyan intézkedés, amely az előirányzatból finanszírozandó célok ellátásához szükséges előfeltételek biztosítása érdekében, a támogatási, bevételi előirányzat terhére vagy javára fizetési, illetve más teljesítési, szolgáltatási kötelezettséggel jár. A kötelezettségvállalás és az előzetes kötelezettségvállalás dokumentumán az Ámr. 72. §-ában meghatározott dokumentumokat kell érteni.

(7) A kötelezettségvállalást tartalmazó dokumentumban rögzíteni kell, hogy a kötelezettségvállalás mely évi előirányzatot, milyen összegben terheli.

(8) A fejezethez kijelölt kincstárnok megbízólevelében meghatározott összeghatárt (jelenleg 10,0 millió forintot) elérő kötelezettségvállalás dokumentumának aláírása előtt legalább három munkanappal a kincstárnokot előzetesen – az ellenjegyzés végrehajtása keretében – elektronikus úton a KKK kezdeményezése alapján a KTKF tájékoztatja. A kötelezettségvállalás ellenjegyzésére a kincstárnokkal lefolytatott előzetes egyeztetést követően vagy az Ámr. 163. § (11) bekezdése szerinti egyeztetés megtörténte után kerülhet sor.

V. RÉSZ

A feladatfinanszírozási körbe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának
egyedi szabályai

7. § (1) A Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése, az M60 autópálya Pécs–Szentdénes közötti szakasza előkészítési munkálatainak teljes befejezése és az M44-es út Kecskemét–Békéscsaba közötti szakasza előkészítési munkálatainak teljes befejezése előirányzatok felhasználása a feladatfinanszírozásra vonatkozó szabályok szerint, Alapokmány(ok) alapján történik. Az előirányzatok finanszírozásának megkezdéséhez az előirányzatokra programonként Alapokmányt kell készíteni és jóváhagyatni, és folyamatosan – de legkésőbb a program jóváhagyását követő 30 napon belül – a Kincstárhoz elektronikus úton benyújtani. Tárgyévi finanszírozási igény esetén legkésőbb november 15-ig kell az Alapokmányt a Kincstárnak benyújtani. Az Alapokmány aláírója mint kötelezettségvállaló személy az előirányzatok felügyeletét ellátó közlekedési szakállamtitkár. Az Alapokmány(ok) ellenjegyzésére a KTKF vezetője vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult az Ámr. 74. § (2) bekezdésére, valamint a 80. § (1)–(2) bekezdéseire figyelemmel.

(2) Az előirányzatok finanszírozásának megkezdéséhez szükséges Alapokmány(oka)t a NIF Zrt. készíti el. Az elkészített Alapokmány(oka)t a NIF Zrt. 2 eredeti példányban, illetve elektronikus formában is megküldi a KKK-nak. A KKK az ellenőrzést követően az Alapokmányokat – a KTKF-en keresztül – 5 napon belül jóváhagyásra és aláírásra a közlekedési szakállamtitkár elé terjeszti, egyidejűleg pedig elektronikus formában eljuttatja a KTKF-nek. Az Alapokmányt – aláírását követően – a KTKF elektronikus formában nyújtja be a Kincstárnak.

(3) A Kincstár visszaigazolását követően a KTKF az aláírt Alapokmány 1-1 eredeti példányát a kincstári visszaigazolással a KKK-nak és a NIF Zrt-nek, 1 másolati példányát a KIF-nek továbbítja, 1 másolati példányt pedig megőriz saját nyilvántartásában.

(4) Több évre ütemezett feladatok esetében a feladatfinanszírozás okmányait évente be kell nyújtani a Kincstárnak, beleértve azt az esetet is, amikor az előirányzat elsődleges elszámolója már nem rendelkezik eredeti előirányzattal.

(5) A PM rendelet 55. § (1) bekezdése értelmében a PM rendelet 34. számú mellékletében meghatározott szerződés (kötelezettségvállalás) bejelentési adatlapot kitöltve (a továbbiakban: szerződésbejelentés) a kötelezettségvállalás létrejöttét követő 8 munkanapon belül kell megküldeni elektronikus úton a Kincstárnak.

(6) A szerződésbejelentést – beleértve annak módosítását is – a NIF Zrt. készíti el, és a kötelezettségvállalást követő 4 munkanapon belül 2 eredeti példányban, illetve elektronikus formában is megküldi a KKK-nak. A NIF Zrt. a szerződésbejelentéshez csatolja a Kincstárba benyújtandó szerződéseket. A KKK az ellenőrzést követően 2 munkanapon belül megküldi a szerződésbejelentést, illetve a szerződéseket a KTKF-nek. A KTKF a szerződésbejelentést 2 munkanapon belül elektronikus formában, a szerződéseket papír alapon benyújtja a Kincstárnak. A Kincstár visszaigazolását követően a KTKF az aláírt szerződésbejelentés 1-1 példányát – a kincstári visszaigazolással együtt – a KKK-nak és a NIF Zrt.-nek továbbítja, 1 másolati példányt pedig megőriz saját nyilvántartásában.

(7) Az előirányzatokat a 2/A. számú mellékletben és az Alapokmányban megjelölt célra lehet felhasználni. Ettől csak az Alapokmány módosítása esetén lehet eltérni. Az Alapokmány előirányzati összegének vagy a pénzügyi forrás összetételének változása esetén a finanszírozás okmányait ismételten be kell nyújtani az (1)–(2) bekezdésben meghatározott eljárás szerint. Minden egyéb módosítást levélbeli közléssel lehet kezdeményezni.

(8) A Kincstár az előirányzatok terhére történő kifizetéseket a Kincstárhoz bejelentett módon aláírt fizetési megbízások alapján teljesíti. A feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok esetében az utalványozást – a PM rendelet alapján kért pénzügyminiszteri engedéllyel –, az utalványozás ellenjegyzését, valamint a pénzügyi érvényesítést a NIF Zrt. végzi.

(9) Az Alapokmányban kijelölt megvalósító köteles a részfeladat befejezéséről 30 napon belül a KKK-n és a KTKF-en keresztül a Kincstárt értesíteni. A feladathoz tartozó valamennyi részfeladat lezárásáról a Kincstárt a KKK értesíti a KTKF-en keresztül a lezárástól számított 30 napon belül.

VI. RÉSZ

Pénzügyi és számviteli feladatok ellátása, költségvetési beszámolás, ellenőrzés

8. § (1) A KKK felelős

a) annak biztosításáért, hogy olyan kifizetések és bevételek kerüljenek kifizetésre és átutalásra, amelyekkel összefüggésben a beérkező bizonylatok formailag, tartalmilag és számszakilag megfelelnek az előírásoknak és a szerződésben meghatározottaknak;

b) a főkönyvi könyvelés és a kapcsolódó analitikus nyilvántartások vonatkozó jogszabályok szerinti vezetéséért, a jogszabályokban előírt költségvetésibeszámoló-készítési kötelezettség teljesítéséhez a teljesség, valódiság érvényesítése érdekében megfelelő belső nyilvántartási és eljárási rend kialakításáért, a döntések, szerződések, megrendelések nyilvántartásáért;

c) az előirányzatok eszközeivel és forrásaival kapcsolatos leltározási és leltárkészítési teendők elvégzéséért;

d) az éves és féléves beszámoló, valamint a negyedéves mérlegjelentés előkészítéséért, a könyvvizsgálóval történő együttműködésért;

e) a Kincstárral való folyamatos kapcsolattartás keretében a napi és havi kincstári adatszolgáltatások ellenőrzéséért és egyeztetéséért;

f) a követelések, kötelezettségek, a pénzügyi teljesítések bizonylatokkal alátámasztott módon történő nyilvántartásáért és archiválásáért;

g) az Útpénztár éves mérlegének auditáltatásáért, a könyvvizsgálat során szolgáltatott adatok teljességéért, valódiságáért, a vizsgálat lefolytatásában való közreműködésért,

h) a zárszámadáshoz kapcsolódó feladatok teljesítéséért.

(2) Az előirányzatok féléves és éves költségvetési beszámolóit a KTKF felülvizsgálatát és a KIF egyetértését követően a közlekedési szakállamtitkár hagyja jóvá.

(3) A költségvetési beszámolóval egyidejűleg az Útpénztárból, a Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése, az M60 autópálya Pécs–Szentdénes közötti szakasz előkészítési munkálatainak teljes befejezése és az M44-es út Kecskemét–Békéscsaba közötti előkészítési munkálatainak teljes befejezése előirányzatokból finanszírozott feladatok műszaki-gazdasági megvalósulásáról külön beszámolót kell készíteni, amelyet a KIF egyetértését követően a közlekedési szakállamtitkár hagy jóvá.

(4) A KKK az (1) és (2) bekezdésben felsorolt feladatait a Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése, az M60 autópálya Pécs–Szentdénes közötti szakasza előkészítési munkálatainak teljes befejezése és az M44-es út Kecskemét–Békéscsaba közötti szakasza előkészítési munkálatainak teljes befejezése fejezeti kezelésű előirányzatok esetén a NIF Zrt. közreműködésével látja el.

(5) Az előirányzatokkal kapcsolatos vezetői információs rendszer működtetése, a havi kontrollingjelentés készítése – a NIF Zrt., az ÁAK Zrt. és a Magyar Közút NZrt. bevonásával – a KKK feladata. Az előirányzatok havi kontrollingjelentése és vezetői információs rendszere adattartalmát a KIF közreműködésével a KTKF előterjesztésére a gazdasági szakállamtitkár határozza meg.

(6) Az előirányzatok kezelésének, működtetésének, valamint az előirányzatok rendeltetésszerű és célszerinti felhasználásának belső ellenőrzését a KKK-nál, az ÁAK Zrt.-nél, a NIF Zrt.-nél és a Magyar Közút NZrt.-nél a KKK belső ellenőrzési egysége végzi. A költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet 4. §-ának (3) bekezdése alapján a KHEM Ellenőrzési Főosztálya (a továbbiakban: Ellenőrzési Főosztály) mint a fejezetet irányító szerv belső ellenőrzési egysége végez ellenőrzést az előirányzatok tekintetében.

(7) A KKK a külső ellenőrző szervek által végzett ellenőrzésekhez adatszolgáltatást – a NIF Zrt., az ÁAK Zrt., a Magyar Közút NZrt. bevonásával – a KIF és az Ellenőrzési Főosztály egyidejű tájékoztatása mellett nyújt. A külső ellenőrző szervek által összeállított vizsgálati jelentés-tervezeteket és az azokra adott észrevételeket a KKK tájékoztatásul megküldi az Ellenőrzési Főosztálynak.

VII. RÉSZ

Záró rendelkezések

9. § (1) Jelen utasítás 2010. február 15-én lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közlekedésihálózat-finanszírozási célokat szolgáló egyes fejezeti kezelésű előirányzatai tervezésének és felhasználásának szabályairól szóló 9/2009 (II. 27) KHEM utasítás.

(2) A 2010-ben törvényi előirányzattal nem rendelkező fejezeti kezelésű előirányzatok (Szolnoki új városi híd építésének előkészítése, Új kerékpárutak és létesítmények, Autópálya EIB-hitelből) maradványainak felhasználására jelen utasítás rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) Jelen utasításban nem szabályozott kérdésekben a Kötv., az Áht., a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény, az Ámr., az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet, a Rendelet, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium egyes támogatási programjainak részletes szabályairól szóló 19/2004. (II. 27.) GKM rendelet, a PM rendelet, a fejezetet irányító szerv és annak vezetője hatáskörébe utalt jogok gyakorlásáról szóló KHEM utasítás2, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló KHEM utasítás3, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium gazdálkodásával kapcsolatos folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzéséről szóló KHEM utasítás4 rendelkezései szerint kell eljárni.

1. számú melléklet a 6/ 2010. (II. 19.) KHEM utasításhoz


Aláírásminta
AZ ELŐIRÁNYZAT MEGNEVEZÉSE:      ÁHT: ⬜⬜⬜⬜⬜⬜
AZ ELŐIRÁNYZAT SZAKMAI KEZELŐJE (FŐOSZTÁLY/SZERVEZETI EGYSÉG) NEVE:     

0E02799_0

Kijelölő személy neve, beosztása:     

Aláírása vagy a kijelölés dokumentumának megnevezése:

    

 

Kijelölő személy neve, beosztása: …

Aláírása vagy a kijelölés dokumentumának megnevezése:

    

Neve

Aláírása

Szervezeti egysége/közreműködő szervezet neve

 

Neve

Aláírása

Szervezeti egysége/közreműködő szervezet neve

 

 

 

Kötelezettségvállalásra jogosult(ak)*

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kötelezettségvállalás ellenjegyzésére jogosult(ak)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Teljesítésigazolásra jogosult(ak)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Érvényesítésre jogosult(ak)**

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utalvány-ellenjegyzésére jogosult(ak)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utalványozásra jogosult(ak)***

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


* A kötelezettségvállaló és az ellenjegyző – ugyanazon gazdasági eseményre vonatkozóan – nem lehet azonos személy.

** Az érvényesítést végző személy nem lehet azonos a szakmai teljesítést igazoló, a kötelezettségvállalásra, utalványozásra és utalvány ellenjegyzésre jogosult személlyel.

*** Az utalványozó és az ellenjegyző – ugyanazon gazdasági eseményre vonatkozóan – nem lehet azonos személy.


Kijelölés időpontja: 2010. …………… hónap …… nap

2/A számú melléklet a 6/2010. (II. 19.) KHEM utasításhoz


FELADATISMERTETŐ
a feladatfinanszírozási körbe sorolt előirányzatokra


1.1. A feladat megnevezése:

1.2. Fejezet száma és neve:
Ktsgv. cím:     Alcím:     Jogcímcsop.:     Jogcím:      Törvényi sor azonosítója (ÁHT)

2.1. A feladat célja:
2.2. A feladat részletes tartalma:


2.3. Kezdeti állapot:5


2.4. Célállapot:


3. Megvalósítás időtartama (év, hó):    Megkezdés: ____ __    Befejezés: ____ __


4.1 A költségvetésben a feladatcsoportra jóváhagyott kiadás összesen (ezer Ft)
amelyből     támogatás (ezer Ft)     _________
    bevétel (ezer Ft)     _________
a tárgyévi fejezeti előirányzatot módosító halmozott
    tárgyévi bevételváltozás (ezer Ft)     _________
    tárgyévi támogatásváltozás (ezer Ft)     _________
    előző évek maradványa (ezer Ft)     _________
Tárgyévi módosított kiadási előirányzat összesen (ezer Ft)     _________


4.2. Megvalósítás tárgyévi ütemének kiemelt előirányzatonkénti bontása

Előirányzat-csoport

e.i.csop.
kiem. e.i.

Kiemelt előirányzat neve

(ezer Ft-ban)

Kiadási jogcím

Működési költségvetés

1

……………………………………

______________

 

 

1

……………………………………

______________

 

 

1

……………………………………

______________

 

 

1

……………………………………

______________

 

 

1

……………………………………

______________

 

Felhalmozási költségvetés

2

……………………………………

______________

 

 

2

……………………………………

______________

 

 

2

……………………………………

______________

Bevételi jogcím

 

0

1 költségvetési támogatás

______________

 

 

3

……………………………………

______________

 

 

3

……………………………………

______________

 

 

3

……………………………………

______________

 

 

3

……………………………………

______________



5. Végrehajtásról készítendő időközi, illetve befejezéskori szakmai értékelés módja, tartalmi és formai követelményei:



Budapest, 2010. ............................. hó ......... nap

P. H.
……………………………………………………
szakmai felügyeletet gyakorló felsővezető
aláírása

2/B számú melléklet a 6/2010. (II. 19.) KHEM utasításhoz


Előirányzat-felhasználási ismertető

1.1. Fejezeti kezelésű előirányzat megnevezése:

1.2. Fejezet száma __
és neve:     
Költségvetési cím: __ Alcím: __ Jogcímcsop.: __ Jogcím: __

2.1. Célja:     
2.2. Jellemzői:     

3. Tervévi költségvetésben az előirányzatra igényelt
    kiadási összeg (ezer Ft) ____________
    támogatási összeg (ezer Ft) ____________

4.1. Megvalósítás időtartama: ___ év
4.2. Megvalósítás pénzügyi ütemezései:
Előző évek:    ……………………………………
    ……………………………………
Tervév:    ……………………………………
    ……………………………………
További évek:    ……………………………………
    ……………………………………
4.3. Megvalósító intézmény, pályázat esetén az érintett kör megnevezése:



5. Előirányzat felett rendelkező személyek:



6. Előirányzat felosztásának módja:
a) kiemelt előirányzatonként:     
b) az eljárás módja szerint (pályázat, fejezeti döntés stb.):     


7. Az előirányzat felhasználására történő döntés várható ideje/üteme:     


8. Összefügg-e más fejezeti kezelésű előirányzathoz tartozó programmal/előirányzattal: I/N _

9. Jellemző paraméterek:     

10. Teljesítmény, kapacitás mérésének módja:     


Dátum: 2010. ................... hó ............... nap
P. H.
…………………………………………………
szakmai felügyeletet gyakorló felsővezető

3. számú melléklet a 6/2010. (II. 19.) KHEM utasításhoz


Határidő: tárgyhó 6. napja


2010. évi várható kiadások és bevételek alakulása és előirányzat-felhasználási terv


millió forintban, egy tizedessel

Fejezeti kezelésű előirányzat száma, megnevezése és ÁHT-T-száma

I. negyedév

II. negyedév

III. negyedév

IV. negyedév

Éves
összesen

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

12- ÁHT-T:

Maradv.tartás

0,0

Kiadás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Folyó bevétel

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Támogatás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Előző évi maradvány

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Többletforrás alakulása

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

Többletforrás alakulása kummuláltan

 

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

 

12- AHT-T:

Maradv.tartás

0,0

Kiadás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Folyó bevétel

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Támogatás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Előző évi maradvány

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Többletforrás alakulása

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

Többletforrás alakulása kummuláltan

 

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

 

12- ÁHT-T:

Maradv.tartás

0,0

Kiadás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Folyó bevétel

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Támogatás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Előző évi maradvány

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Többletforrás alakulása

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

Többletforrás alakulása kummuláltan

 

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

 

12- ÁHT-T:

Maradv.tartás

0,0

Kiadás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Folyó bevétel

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Támogatás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Előző évi maradvány

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Többletforrás alakulása

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

Többletforrás alakulása kummuláltan

 

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 


Budapest, 2010. …………… hónap …… nap

Készítette: …………………………………………

Szakmai kezelő szervezet vezetője:    Költségvetési, Tervezéskoordinációs és Kontrolling Főosztály vezetője:
1

Az utasítást a 49/2011. (XI. 25.) NFM utasítás 9. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. november 26. napjával.

5

A kezdeti és célállapotot kell meghatározni úgy, hogy az a megvalósítás során folyamatosan mérhető, ellenőrizhető legyen.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére