PÜ BH 2010/6
PÜ BH 2010/6
2010.01.01.
A cselekvőképesség általános korlátozása helyett annak meghatározott ügycsoportokra szűkítése indokolt, ha az alperes – pszichés megbetegedése ellenére – más területeken az ügyeit önállóan képes ellátni (Pp. 14. §).
Az érettségizett, rokkant nyugdíjas alperes közel 20 évig adminisztrátorként, majd ügyintéző előadóként dolgozott. 1981 és 1984 között házas volt, jelenleg egyedül él a tulajdonát képező Sz., Cs. utca 13/B. szám alatti társasházi ingatlanban. Három további ingatlanban is rendelkezik résztulajdonosi jogosultsággal.
Az alperes a háztartását maga vezeti, tartja rendben, a mindennapi életvitel körében ügyei intézésére, saját érdekeinek felismerésére és képviseletére képes.
Az alperes ugyanakkor 1983 óta pszichiátriai kezelés alatt áll, halvány kóros jelentőségtulajdonítások, vonatkoztatások, mérgeztetéses gondolatok, hanghallások miatt. 2005. augusztusában háziorvosi beutalóval, karhatalmi segítséggel került sor kórházi, elmegyógyászati osztályon történő elhelyezésére, ahol megállapítást nyert, hogy paranoid skizofréniában szenved.
Az alperes 2005 októbere óta sorozatos kérelmekkel, bejelentésekkel fordult a városi ügyészséghez, melyekben azonnali intézkedést kért édesapja, F. J. ügyében, akit álláspontja szerint második felesége nem lát el megfelelően, akár az élete is veszélyben lehet. A nyomozó hatóság adatgyűjtést folytatott, majd megállapította, hogy a bejelentések és a kérelmek alaptalanok.
2006 márciusától az alperes napi rendszerességgel újabb és újabb beadványokat nyújtott be a megyei főügyészséghez, a korábbiakhoz hasonló tartalommal, illetve bejelentéseiben kérte a 2000-ben elhunyt nagymamája halála körülményeinek kivizsgálását is. A beadványokban több ember, köztük édesapja, sőt saját maga hasonmásairól is említést tett, kérve, hogy e hasonmások személyét az ügyészség állapítsa meg, búvóhelyüket derítse fel.
A felperes módosított keresetében az alperes cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezését kérte.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság a perben széles körű bizonyítási eljárást folytatott le, ennek során két szakértő kirendelésére is sor került. Dr. Cs. P. igazságügyi ideg- elmegyógyász és addiktológus szakértő szakvéleményében megállapította, hogy az alperesnél az idült, tudathasadásos elmebetegség téboly tudattartalmakkal jellemzett formája áll fenn, és ezért az alperesnek – pszichés állapota miatt – az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége hiányzik.
Az alperesi ügygondnok kérelmére kirendelt újabb elmeorvosszakértő, dr. D. H. megállapította, hogy az alperes gondolkodását tartalmilag vonatkoztatásos, megfigyeltetéses, mérgeztetéses, perzekútoros, bántalmaztatásos, meggyilkoltatásos, bizarr paranoid téveszmék jellemzik. Realitáskontrollja sérült, paranoid téveszmék emlékezetét, a rövid és hosszú távú memóriát, magatartását és viselkedését az élet szinte minden területén befolyásolják és meghatározzák. Pszichotikus állapota miatt potenciálisan önmagára és környezetére is veszélyessé válhat. A szakértő megállapította, hogy az alperesnek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan általános jelleggel, nagymértékben csökkent.
Az igazságügyi elmeorvosszakértők – végkövetkeztetésben részben eltérő – véleménye megegyezett abban, hogy az alperes olyan pszichés betegséggel rendelkezik, amely kihat belátási képességére.
Dr. D. H. igazságügyi elmeorvosszakértő szakvéleményében utalt arra, hogy az alperes átlagos felfogású, alakilag ép gondolkodású. Ezt az elsőfokú bíróság szerint az alperes személyes meghallgatása is alátámasztotta, aki a tárgyaláson elmondta, hogy érzése szerint a belátási képessége teljes, képes tettei következményeit felmérni. Saját maga gondoskodik ellátásáról, ügyeit egyedül intézi. Állította, hogy inkább ő az, aki segíteni szokott másoknak, pl. idős asszonyoknak és fiataloknak is.
Az alperes által meghallgatni kért érdektelen tanúk, B. I. és H. J. V., akik évek óta közeli ismerősei az alperesnek, egybehangzóan vallották, hogy álláspontjuk szerint az alperes egészséges, ügyeit megfelelően intézi, lakókörnyezetét kifogástalanul rendben tartja. A tanúk az alperesnél betegségre utaló jeleket nem észleltek, H. J. V. az alperes egyedüli hibájaként perlekedő hajlamát jelölte meg.
Az elsőfokú bíróság az eset összes körülményét mérlegelve arra a meggyőződésre jutott, hogy a mindkét szakértő által – lényegében azonos tünetegyüttessel leírt – alperesi pszichés megbetegedés az alperes belátási képességét nem zárja ki, csupán tartósan, nagymértékben csökkenti. Ezért az alperest – általános jelleggel – cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte, azzal, hogy a kötelező felülvizsgálat időpontja 2009. november 27. Intézkedett a gondnokság alá helyezés tényének az alperesi ingatlanokon történő feljegyzése, illetve a cselekvőképesség általános jellegű korlátozásának a gondnokoltak névjegyzékébe történő bejegyzése iránt.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét – lényegében helyes indokaira tekintettel – helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezése mellett a felperesi kereset elutasítását kérte. Az alperes arra hivatkozott, hogy a perben kirendelt igazságügyi elmeorvosszakértő, dr. D. H. is megállapította, hogy az alperes a mindennapi életben rendezetten él, magát ellátni képes, minden vonatkozásban tájékozott, átlagos felfogású, alakilag ép gondolkodású. Esetében ezért a gondnokság alá helyezés feltételei nem állnak fenn.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
A Ptk. 14. §-ának (4) bekezdése szerint cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a pszichés állapota, szellemi fogyatkozása, vagy szenvedélybetegsége miatt – általános jelleggel, illetve egyes ügycsoportok vonatkozásában – tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent. Az (5) bekezdés kimondja, hogy ha a belátási képesség korlátozottsága csak részleges, a gondnokolt minden olyan ügyben érvényes jognyilatkozatot tehet, amely ügycsoport tekintetében a bíróság a gondnokolt cselekvőképességét nem korlátozta. Ez a rendelkezés az arányosság alkotmányos elvét juttatja érvényre, tehát azt, hogy a gondnokság alá helyezett személy csak annyiban legyen korlátozva önálló ügyvitelében, amennyiben saját és mások jogainak védelme érdekében feltétlenül szükséges. Lehetőség van tehát arra, hogy a bíróság a belátási képesség csökkentését ne csak általános jelleggel állapíthassa meg, hanem egyes ügycsoportok vonatkozásában is, és ehhez képest, rugalmasan, egyénre szabottan határozza meg a gondnokság alá helyezés jogkövetkezményeit.
A Ptk. 14. §-ának (6) bekezdése sorolja fel azokat az ügycsoportokat, ahol az érintett személy cselekvőképességé-nek korlátozása általában indokolt lehet. Nincsen azonban akadálya annak, hogy a bíróság a bizonyítási eljárás eredményeként a törvényben nem említett területen korlátozza a gondnokolt teljes cselekvőképességét.
Annak megállapítása, hogy mely ügycsoportok tekintetében szükséges valamely személy gondnokság alá helyezése, nem orvosszakértői, hanem jogi kérdés, amelyről a bizonyítási eljárás lefolytatását követően kizárólag a bíróság dönthet. A szakértői vélemény ugyanis csak a betegség fennállását, annak súlyosságát, illetve jellegét igazolhatja. Ez azonban nem teszi feltétlenül szükségessé a cselekvőképesség korlátozását eredményező gondnokság alá helyezést, és különösen nem döntheti el azt a kérdést, hogy mely jogterületeken indokolt a korlátozás és mely jogterületeken nem.
Az elsőfokú bíróság a perben született két szakértői vélemény egybevetésével, részletes ismertetésével helyesen jutott arra a következtetésre, hogy bár dr. Cs. P. szakértő úgy foglalt állást, hogy az alperesnek – pszichés állapota miatt – az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége hiányzik, dr. D. H. pedig csak a belátási képesség tartós, általános jellegű, nagymértékű csökkenését regisztrálta, azonban mindkét szakértő idült, tudathasadásos elmebetegséget állapított meg, tehát az igazságügyi elmeorvosszakértők véleménye megegyezett abban, hogy az alperes pszichés megbetegedésben szenved, amely a belátási képességét érinti.
Helyesen járt el az elsőfokú bíróság akkor is, amikor azt vizsgálta, hogy az alperes pszichés betegsége miként hat ki az ügyei viteléhez szükséges belátási képességére, milyen magatartást tanúsít az alperes a mindennapi élet szokásos teendői körében, rendelkezik-e az ügyei viteléhez szükséges aktivitással és kellő ismerettel, milyen a viszonya a környezetével, képes-e önálló életvitelre, vezet-e háztartást és jövedelmével megfelelően gazdálkodik-e, különös tekintettel arra is, hogy dr. D. H. szakvéleményé-ben utalt arra, hogy az alperes a mindennapi életben rendezetten él, magát ellátni képes, minden vonatkozásban tájékozott, átlagos felfogású, alakilag ép gondolkodású.
A fentiekre vonatkozóan hallgatta meg az elsőfokú bíróság részletesen magát az alperest, illetve közeli ismerőseit, akik érdektelen tanúkként részletes ismerettel rendelkeztek az alperes életviteléről, mindennapjairól.
Az alperes személyes meghallgatása, illetve a tanúvallomások egyértelműen megerősítették, alátámasztották a dr. D. H. igazságügyi szakértő által is írottakat. Az alperes ügyeit önállóan intézi, pénzét beosztja, lakókörnyezetét kifogástalan rendben tartja.
Erre tekintettel – bár az alperes pszichés megbetegedése a perben egyértelműen, nemcsak a szakértői véleményekből, hanem az alperes perben előterjesztett beadványaiból is megállapítható – tévedtek a perben eljárt bíróságok, amikor úgy ítélték meg, hogy az alperes cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezése általános jelleggel indokolt, tehát valamennyi ügycsoport tekintetében, pl. az ingó és ingatlan vagyonnal kapcsolatos rendelkezési jog terén is, noha a perben bizonyítást nyert, hogy ezen a területen az alperes az ügyeit önállóan, segítség nélkül, maradéktalanul képes ellátni.
A perben ugyanakkor egyértelműen megállapítható volt, hogy az alperes betegsége a hatóságokhoz (rendőrség, ügyészség, bíróság) intézett beadványokkal összefüggésben, illetve azok tartalmát tekintve jut kifejezésre. Az alperes a különböző hivatalokat folyamatosan kérelmek, bejelentések tömegével „árasztja el”, melyek zavarosak, illetve valótlan, irreális tartalmúak, többször foglalkozik bennük családtagjai klonjaival, illetve saját meggyilkolásával, majd életre keltésével. Az alperes érdekében is indokolt ezért, hogy a jövőben csak megfelelő kontroll mellett, gondnokának hozzájárulásával fordulhasson a különböző hatóságokhoz.
Az alperesnek betegségbelátása nincsen, a pszichiátriai kezelést nem veszi igénybe. Szükséges, hogy a jövőben – indokolt esetben – gondnoka közreműködésével megkapja, és igénybe vegye a számára nélkülözhetetlen orvosi ellátást, ezért az alperes cselekvőképességének korlátozása nem mellőzhető az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása terén.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az alperes cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezése általános jelleggel nem indokolt, ugyanakkor szükséges az ítélet rendelkező részében meghatározott ügycsoportok tekintetében. Ennek megfelelően változtatta meg a jogerős határozatot, figyelemmel a Pp. 275. §-ának (4) bekezdésében foglaltakra.
Tekintettel arra, hogy az alperes cselekvőképességének korlátozása az ingó és ingatlan vagyonnal való rendelkezés tekintetében nem volt szükséges, rendelkezni kellett a gondnokság alá helyezés tényének törléséről az alperes ingatlanai vonatkozásában.
A Pp. 312. §-ának (4) bekezdése szerint a gondnokság alá helyezés módosítása esetén a gondnokoltak névjegyzéké-ben az érintett személyre vonatkozó adatokat az ítéletnek megfelelően módosítani kell. Erre tekintettel hívta fel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságot a szükséges intézkedések foganatosítására.
(Legf. Bír. Pfv. II. 21.576/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás