64/2010. (VII. 27.) ME határozat
64/2010. (VII. 27.) ME határozat
miniszterelnöki elismerő oklevél adományozásáról
2010.07.27.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernád, Sajó és Bódva völgyében kialakult súlyos árvízi veszélyhelyzet elhárításában és az állampolgárok életének, vagyonának mentése során végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréséül a belügyminiszter javaslatára
Bacsó Jánosnak, Ónod község polgármesterének,
Becse Csabának, Hidasnémeti község polgármesterének,
Csinga Mihály alezredesnek, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár logisztikai főnökének,
Dobson Tibor tű. ezredesnek, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság, tűzoltási és mentési parancsnokhelyettesének,
Faragó Attila r. törzszászlósnak, a Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóság szolgálatvezetőjének,
Farkas József r. ezredesnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, főkapitány rendészeti helyettesének,
Gál József őrnagynak, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár törzsfőnökének,
dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagynak, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, főigazgató szakmai helyettesének,
Huszár Tibor tű. ezredesnek, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának,
Kopcsó Nándor r. zászlósnak, a Miskolci Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály ügyeletesének,
Kristóf Imre tű. törzsőrmesternek, a Nyírbátori Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltójának,
Ladinszki Levente tű. zászlósnak, a Szerencsi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság szerparancsnokának,
Molnár Andrea r. őrnagynak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, Rendészeti Igazgatóság védelmi tisztjének,
Rózsahegyi Tamás bv. alezredesnek, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön parancsnokának,
Szabó Zsolt pü. ezredesnek, a Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Parancsnokság parancsnokának,
Szalai Dóra r. zászlósnak, a Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóság járőrvezetőjének,
Sztankó Zoárd pv. főhadnagynak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Polgári Védelmi Kirendeltség kiemelt főelőadójának,
dr. Takács Árpád pv. alezredesnek, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának,
Tanyik Zoltán tű. főtörzsőrmesternek, a Miskolci Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság gépjárművezetőjének,
Üveges Gábornak, Hernádszentandrás község polgármesterének,
dr. Vereckei Csaba r. dandártábornoknak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének;
a 2010. június 4–6. között a Vizsoly és Vilmány községek területén az árvízvédelmi feladatok ellátása során végzett kimagasló munkájáért és az árvízi katasztrófa elhárítása során tanúsított rendkívüli helytállásáért a belügyminiszter javaslatára
a Büntetés-végrehajtási Szervezetnek
miniszterelnöki elismerő oklevelet adományozok.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
