PÜ BH 2010/7
PÜ BH 2010/7
2010.01.01.
Az autópálya kezelője felelős azért, a kárért, amely abból adódott, hogy a vadvédelmi kerítés hibája miatt az őz az autópályára feljutva ott gépkocsival ütközött és abban kárt okozott (1988. évi I. tv. 34. §, Ptk. 339. §).
A felperes Peugeot 406 típusú személygépkocsijával 2003. január 26-án F. S. az M3-as autópályán Budapest irányából a belső forgalmi sávban haladva a 26850 m/sz-ben őzzel ütközött és a gépkocsijában kár keletkezett. Módosított keresetében 1 346 760 forint kártérítés és kamatai megfizetésére kérte az alperes kötelezését arra hivatkozással, hogy nem gondoskodott a vadvédelmi kerítés megfelelő állapotban tartásáról, így az őz az autópályára feljuthatott és ott a gépkocsijával ütközve abban a kárt okozott.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és arra hivatkozott, hogy a felperes a kártérítés feltételeit nem bizonyította. Jogellenes magatartást nem tanúsított, mert az autópályán naponta többször is útellenőrzést tartott, a vadveszély észlelését vagy bejelentését követően haladéktalanul intézkedett. A felperes kétséget kizáróan nem bizonyította, hogy a kerítés azon a szakaszon a baleset időpontjában hibás volt, illetőleg a hibát korábban észlelte, vagy azt neki bejelentették, ennek ellenére a javítási kötelezettségének nem tett eleget és az őz emiatt került az autópályára. Álláspontja szerint az állat a gödöllői lehajtósávon keresztül, lakott területről is feljuthatott az autópályára.
A beavatkozó ugyancsak a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében megállapította, hogy „a 2003. január 26-án bekövetkezett balesettel kapcsolatban az alperes kártérítési felelősséggel tartozik”. Indokolása szerint a felperes felelősségére a veszélyes üzem üzembentartójára irányadó Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése, az alperes felelősségére a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése az irányadó. A PK 38. számú állásfoglalás szerint a Ptk. 345. és 339. §-aiban foglaltak együttesen is alkalmazhatók. Ehhez képest a felperesnek azt kellett bizonyítania, hogy a vadvédelmi kerítés a baleset helyszínén hiányzott, vagy megrongálódott és ez tette lehetővé az őz autópályán való megjelenését. A felperes az útellenőri jelentéssel bizonyította, hogy a vadvédelmi kerítés megrongálódott, 2003. január 22-én lyukas volt, az alperes pedig nem bizonyította, hogy a kerítést megjavíttatta, illetőleg, hogy nem azon a kerítésszakaszon jutott be az őz az autópályára. Az alperes jogellenes magatartását bizonyítottnak látta azzal, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 34. §-ának (1) bekezdésében és a kezelési szabályzatban előírt közútkezelői kötelezettségét megszegve nem gondoskodott a védőkerítés kijavításáról és ezzel okozati összefüggésben a felperest kár érte.
A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét, de mellőzte annak indokolásából a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésére és a PK 38. számú állásfoglalásra történt hivatkozását. A Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján vizsgálta az alperes kártérítési felelősségét, és abból indult ki, hogy az alperes jogszabályban előírt kötelezettsége az állatoknak az autópályától való távoltartása, ennek ellenére szinte naponta felkerültek oda nagyobb testű házi- és vadállatok, tehát az alperes nem biztosította az átjárás elleni védelmet, ezért a jogellenes magatartása megállapítható. A kártérítési felelősség alól azonban kimenthette volna magát annak bizonyításával, hogy az állatoknak az autópályáról való távoltartása érdekében mindent megtett, a védőkerítés a feladatának ellátására alkalmas volt. Az alperes azonban nem tudta kimenteni magát, mert az általa csatolt iratok szerint a kerítés a funkcióját nem tudta betölteni. Nagy gyakorisággal meghibásodott, azon folytonossági hiány is keletkezett, és az állatok rendszerességgel feljutottak az autópályára. Az alperes azt sem biztosította, hogy ha már feljutottak az állatok, akkor el is tudják hagyni az autópályát.
A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság jogszabálysértő módon mellőzte az elsőfokú közbenső ítéletből a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésére és a PK 38. számú állásfoglalásra történt hivatkozást, az indokolása zavaros és megalapozatlan. Megítélése szerint a felperes nem bizonyította a jogellenes magatartást, mert az adott helyzetben „tőle” elvárható módon járt el, amikor a védőkerítés fenntartásáról, karbantartásáról gondoskodott. A szakértő szerint is a jó gazda gondosságával üzemeltette azt, és nem állapítható meg, hogy a kerítés a baleset időpontjában, a baleset helyszínénél hibás volt. Iratellenesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy napi rendszerességgel felkerültek az autópályára az állatok, illetőleg, hogy a kerítés nem töltötte be a funkcióját, azon folytonossági hiány volt. Ezzel megsértette a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti eljárási szabályt is. A Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megsértésével megalapozatlanul kiszélesítette az elvárhatóság mércéjét, és úgy állapította meg az ő felelősségét, hogy a felperes az okozati összefüggést nem bizonyította. Ezzel megsértette a Pp. 164. §-ának (1) és 3. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat. Sérelmet szenvedett a kérelemhez kötöttség elve is, mert az elsőfokú közbenső ítélettől eltérő jogalap alapján állapította meg a másodfokú bíróság a felelősségét. Kérte a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozattal a kereset elutasítását.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a jogerős határozat nem sérti az alperes felülvizsgálati kérelmében megjelölt jogszabályokat. Neki azt kellett bizonyítania, hogy a nem megfelelő védőkerítéssel ellátott autópályán vaddal ütközött, amelynek következtében a gépkocsija megrongálódott. Ezt bizonyította, de az alperes nem mentette ki magát a kártérítési felelősség alól. Az ő kára a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben, de nem ebből a tevékenységből származott, ezért a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésében és a PK 38. számú állásfoglalásban kifejtettek nem alkalmazhatók, és az alperes kártérítő felelőssége a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján bírálandó el.
A beavatkozó az alperes felülvizsgálati kérelmét támogatta.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálta, hogy a jogerős közbenső ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból jogszabálysértő-e.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes kára valóban a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben, de nem ebből a tevékenységből keletkezett, hanem azt az alperes vétkesen okozta. A Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésében foglaltak ezért nem alkalmazhatók, a PK 38. számú állásfoglalásból pedig nem vonható le olyan következtetés, amelyet az alperes állít. Az állásfoglalás arról szól, hogy a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett károk megtérítése körében a Ptk. 345. és 339. §-aiban foglalt rendelkezések együttesen is alkalmazhatók. A tárgyi és a vétkességi felelősség együttes alkalmazásának tehát nincs akadálya, mert nincs olyan jogszabály, amely a vétkes károkozás következményeinek alkalmazását kizárná arra az esetre, amikor a kár a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatóját érte. Helyesen fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy az adott esetben az alperes kártérítő felelősségének elbírálására a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerinti szabály alkalmazandó, és a felperesnek kellett bizonyítania, hogy az alperes jogellenes magatartásával okozati összefüggésben következett be a károsodása.
A perben nem volt vitás, hogy a felperes gépkocsija az autópályán őzzel való ütközéskor károsodott, az alperes magatartásának jogellenessége pedig – miként azt helyesen kifejtette a jogerős közbenső ítélet – a jogszabályban és a szabványban előírt kötelezettségének megsértése folytán megállapítható. Az alperes által fenntartott vadvédelmi kerítés anyaga és állapota nem felelt meg az előírásoknak, így nem teljesült az a követelmény, hogy olyan legyen a kerítés, vagy az egyéb védelem, amely alkalmas arra, hogy a vadakat és másokat az autópályától távol tartsa. A védendő létesítmény ugyanis egy autópálya, a maga, és a rajta közlekedő veszélyességével, ezért a biztonságos közlekedés feltételeit biztosítania kell, de ez nem történt meg.
Az írásbeli szakvélemény azon megállapításának nincs jelentősége, hogy a kerítés a létesítésekor és a szakértői szemle időpontjában megfelelő volt. A jogvita eldöntése szempontjából az a lényeges, hogy a baleset időpontjában alkalmas volt-e a funkciójának ellátására. A szakértő véleményének szóbeli kiegészítéséből, az útellenőri jelentésből, valamint a javítási munkalapok tartalmából okszerűen következtettek a bíróságok arra, hogy az őz a kerítésen át az autópályára juthatott, a baleset ténye pedig bizonyítja, hogy át is jutott és a felperes gépkocsijával való ütközéssel kárt okozott. Az alperes jogellenes magatartása és a felperes kára között az okozati összefüggés bizonyított. A perbeli bizonyítékokból pedig az is megállapítható, hogy nagy gyakorissággal jutnak fel állatok az autópályára, amelyek baleset okozóivá váltak.
Alaptalanul hivatkozott az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a bíróságok indokolatlanul kiszélesítették az elvárhatóság mércéjét. Az alperes felelőssége nem objektív, hanem éppen a helyzetnek megfelelő, még akkor is, ha csak azzal mentesülhet a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy bár minden alkalmas lehetőséggel élt az állatok távoltartása érdekében, ennek ellenére az őz az autópályára jutott. Az elvárhatóság nem százszázalékos, hanem a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerinti kimentési mérce, amelynek tartalmát a szabvány adja meg. A védőkerítésen felül egyéb védekezési módokat is alkalmazhatott volna az alperes, amelyek az ésszerű és a célszerű gazdaságosság körében elvárhatók voltak.
Az alperes felülvizsgálati kérelme abban a részében, amelyben a jogerős közbenső ítéletnek a kérelemhez kötöttség elvét sértő voltára utal, nem értelmezhető. A másodfokú bíróság az irányadó anyagi jogszabályokat helyesen értékelte és alkalmazta, a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályok megsértése nem állapítható meg.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. III. 21.682/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás