• Tartalom

2010. évi LXXV. törvény

2010. évi LXXV. törvény

az egyszerűsített foglalkoztatásról1

2012.06.27.

1. § (1) E törvény szabályai szerint, egyszerűsített módon létesíthető munkaviszony (a továbbiakban: egyszerűsített foglalkoztatás)

a) mezőgazdasági, továbbá turisztikai idénymunkára vagy

b) alkalmi munkára.

(2)2 Az alkalmi munkára irányuló egyszerűsített foglalkoztatás esetén az egyszerűsített munkaviszonyban egy naptári napon legfeljebb foglalkoztatott munkavállalók létszáma – a munkáltatónak a tárgyév első, illetve hetedik hónapját megelőző hat havi, ha a munkáltató ennél rövidebb ideje működik, működésének egész hónapjaira eső átlagos statisztikai létszámát alapul véve – nem haladhatja meg

a) a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) hatálya alá tartozó főállású személyt nem foglalkoztató munkáltató esetén az egy főt,

b) egy főtől öt főig terjedő munkavállaló foglalkoztatása esetén a két főt,

c) hattól húsz főig terjedő munkavállaló foglalkoztatása esetén a négy főt,

d) húsznál több munkavállaló foglalkoztatása esetén a munkavállalói létszám húsz százalékát.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott napi alkalmi munkavállalói létszámkeretet a munkáltató a tárgyév napjaira egyenlőtlenül beosztva is felhasználhatja, a 2. § 3. pontjára is figyelemmel. Ennek során a tárgyévben fel nem használt létszámkeret a következő naptári évre nem vihető át.

(4) Ha a munkáltató és a munkavállaló

a) idénymunkára, vagy

b) idénymunkára és alkalmi munkára

létesít egymással több ízben munkaviszonyt, akkor ezen munkaviszonyok együttes időtartama a naptári évben a százhúsz napot nem haladhatja meg.

(5) E törvény szabályai nem zárják ki, hogy az (1) bekezdésben foglalt esetekben a munkáltató és a munkavállaló az Mt. általános szabályai szerint létesítsen munkaviszonyt.

2. § E törvény alkalmazásában:

1.3 mezőgazdasági idénymunka: a növénytermesztési, erdőgazdálkodási, állattenyésztési, halászati, vadászati ágazatba tartozó munkavégzés, továbbá a termelő, termelői csoport, termelői szervezet, illetve ezek társulása által a megtermelt mezőgazdasági termékek anyagmozgatása, csomagolása – a továbbfeldolgozás kivételével – feltéve, hogy azonos felek között a határozott időre szóló munkaviszony időtartama nem haladja meg egy naptári éven belül a százhúsz napot,

2. turisztikai idénymunka: a kereskedelemről szóló törvényben meghatározott kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál végzett idénymunka, feltéve, hogy azonos felek között a határozott időre szóló munkaviszony időtartama nem haladja meg egy naptári éven belül a százhúsz napot,

3. alkalmi munka: a munkáltató és a munkavállaló között

a) összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, és

b) egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, és

c) egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napig

létesített, határozott időre szóló munkaviszony,

4. külföldi személy: a magyar állampolgársággal nem rendelkező természetes személy,

5. harmadik országbeli állampolgár: a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározott harmadik országbeli állampolgár,

6. tagállam: az Európai Unió tagállama, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá olyan állam, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a szabad mozgás és tartózkodás joga tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez,

7.4 idénymunka: az Mt. 117. § (1) bekezdés j) pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő munka. Mezőgazdasági idénymunka esetén az év adott időszakához vagy időpontjához kötődőnek kell tekinteni az olyan munkavégzést is, amely az előállított növény vagy állat biológiai sajátossága miatt végezhető el kizárólag abban az időszakban vagy időpontban.

Az egyszerűsített foglalkoztatás céljára létrehozott munkaviszony

3. § (1)5 Egyszerűsített foglalkoztatás céljából létrejött munkaviszony a felek szóbeli megállapodása alapján, a munkáltató 11. §-ban meghatározott bejelentési kötelezettségének teljesítésével keletkezik. Amennyiben azt a munkavállaló kéri, illetve a jogszabály alapján nem elektronikus úton bevallásra kötelezett munkáltató választása szerint, az egyszerűsített foglalkoztatás céljából munkaviszonyt az e törvény melléklete szerinti szerződés megkötésével kell létesíteni, és azt legkésőbb a munka megkezdéséig kell írásba foglalni, azzal, hogy ez nem mentesíti a munkáltatót a 11. §-ban szereplő bejelentési kötelezettség teljesítése alól. Ebben az esetben a munkavégzés napjának végéig elegendő kitölteni a munkáltató és a munkavállaló megnevezésén kívüli egyéb azonosító adatait.

(2) Nem létesíthető egyszerűsített foglalkoztatásra munkaviszony olyan felek között, akik között a szerződés megkötésekor már az Mt. szabályai szerint létesített munkaviszony áll fenn.

(3) Ha a munkaviszony nem egyszerűsített foglalkoztatás céljából jött létre, a munkaszerződés nem módosítható annak érdekében, hogy a munkáltató a munkavállalót egyszerűsített foglalkoztatás keretében foglalkoztassa.

(4)6 Nem létesíthető egyszerűsített foglalkoztatásra irányuló jogviszony a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény 1. § e) pontjában, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 1. § (1) bekezdésében meghatározott munkáltató által az alaptevékenységébe tartozó feladatai ellátására.

4. § (1) Egyszerűsített foglalkoztatás céljára létesített munkaviszonyra az Mt., valamint a kötelező legkisebb munkabérről és a garantált bérminimumról szóló külön jogszabály rendelkezéseit az e törvényben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(1a)7 Az egyszerűsített foglalkoztatás céljára létesített munkaviszony alapján személyi alapbérként, illetve teljesítménybérként – a meghatározott feltételeknek megfelelően – legalább a kötelező legkisebb munkabér 85%-a, garantált bérminimum esetén 87%-a jár.

(2) Egyszerűsített foglalkoztatás esetén nem lehet alkalmazni az Mt.-nek

a) a munkaviszony időtartamára vonatkozó 79. § (4) és (6)–(7) bekezdését,

b) a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra vonatkozó 83–83/A. §-át,

c) a munkaszerződés módosítására vonatkozó 84–84/A. §-át,

d) a munkáltató jogállásváltozására vonatkozó 86. § d) pontját, valamint 86/A–86/E. §-át,

e) a kiküldetésre, kirendelésre, más munkáltatónál történő munkavégzésre vonatkozó 105–106/B. §-át,

f) az egyéb hátrányos jogkövetkezményekre vonatkozó 109. §-át,

g) a munkaidőre vonatkozó szabályai közül a 117/A. §-át,

h) a vasárnap történő munkavégzésre vonatkozó 124. § (1) bekezdését,

i)8

j) a foglalkoztatási kötelezettségnek a munkavállaló más munkáltatónál történő munkavégzéssel való teljesítésére vonatkozó 150. §-át,

k) az állásidőre vonatkozó 151. § (4) bekezdését,

l) a vezető állású munkavállalókra vonatkozó X. fejezetét,

m) a távmunkavégzésre vonatkozó X/A. fejezetét,

n) a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó XI. fejezetét, valamint

o) a közigazgatási szerveknél foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozó eltérő rendelkezésekről szóló XII. fejezetét.

(3)9 Egyszerűsített foglalkoztatás esetén nem kell alkalmazni az Mt-nek a szabadság kiadására vonatkozó 134. §-át.

(4)10 Alkalmi munkára létesített egyszerűsített foglalkoztatás esetén a (2) bekezdésben foglaltakon túlmenően

a) nem kell alkalmazni az Mt. betegszabadságra, egyéb munkaidő-kedvezményekre vonatkozó 137–140. §-át,

b) a munkaidő-beosztás az Mt. 119. §-ától eltérően az egybefüggő munkavégzés első napján is közölhető,

c) a munkáltató munkaidőkeret hiányában is elrendelhet az Mt. 120. §-a szerint egyenlőtlen munkaidő-beosztást,

d) nem kell alkalmazni az Mt. 97-99. §-ában rögzített, a munkaviszony megszűnése esetén a munkaviszonyra vonatkozó szabályban és egyéb jogszabályokban előírt igazolások kiadására vonatkozó előírásokat,

e) amennyiben a felek írásban kötöttek munkaszerződést, nem kell alkalmazni az Mt. 140/A. §-ában foglalt munkaidő-nyilvántartásra, valamint az Mt. 160. §-ában foglalt munkabérről szóló írásbeli elszámolásról szóló rendelkezéseket.

5. § (1) Harmadik országbeli állampolgár – a bevándorolt vagy letelepedett jogállású személy kivételével – kizárólag mezőgazdasági idénymunka keretében foglalkoztatható e törvény szerint létesített munkaviszony alapján.

(2) Az állami foglalkoztatási szerv a harmadik országbeli állampolgár kérelmére haladéktalanul megkeresi

a) az egészségbiztosítási szervet a társadalombiztosítási azonosító jel (a továbbiakban: TAJ-szám), valamint

b) az állami adóhatóságot az adóazonosító jel

kiadása érdekében.

(3) Az egészségbiztosítási szerv, illetve az adóhatóság az igazolványt közvetlenül a munkavállalónak adja ki.

(4) A (2) bekezdés szerinti kérelem esetén az állami foglalkoztatási szerv ellenszolgáltatás nélkül hatósági bizonyítványt ad ki a harmadik országbeli állampolgárnak, amely igazolja, hogy a harmadik országbeli állampolgár az állami foglalkoztatási szervet megkereste annak érdekében, hogy a jövőben egyszerűsített foglalkoztatási jogviszony keretében vállaljon munkát.

6. § Egyszerűsített foglalkoztatás esetén a munkavégzés megkezdése előtt a munkáltatónak meg kell győződnie arról, hogy a munkavállaló a munka elvégzésére alkalmas állapotban van.

Az egyszerűsített foglalkoztatáshoz kapcsolódó közteherfizetés

7. § (1) Az egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott személy utáni személyi jövedelemadó- és járulékfizetési kötelezettségekre – a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel – a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja.tv.), illetve a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) A személyi jövedelemadó- és járulékfizetési kötelezettségekre az egyszerűsített foglalkoztatás esetén

a) a 2. § 1. és 2. pontjában meghatározott mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetén,

b) a 2. § 3. pontjában meghatározott alkalmi munka eseteiben

az Szja.tv. és a Tbj. rendelkezéseit a 8–9. §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

8. § (1) A munkáltató a 7. § (2) bekezdésében meghatározott egyszerűsített foglalkoztatásra irányuló munkaviszony alapján a (2) bekezdésben meghatározott közterhet fizet.

(2) Egyszerűsített foglalkoztatásban foglalkoztatott munkavállaló esetében a munkáltató által fizetendő közteher mértéke a 7. § (2) bekezdés a) pontja esetén a munkaviszony minden naptári napjára munkavállalóként 500 forint, a 7. § (2) bekezdés b) pontja esetén a munkaviszony minden naptári napjára munkavállalóként 1000 forint.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben szabályozott közteher megfizetésével nem terheli

a) a munkáltatót társadalombiztosítási járulék, szakképzési hozzájárulás, egészségügyi hozzájárulás és rehabilitációs hozzájárulás, valamint az Szja.tv.-ben a munkáltatóra előírt adóelőleg-levonási kötelezettség,

b) a munkavállalót nyugdíjjárulék (tagdíj), egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékfizetési, egészségügyi hozzájárulás-fizetési és személyi jövedelemadóelőleg-fizetési kötelezettség.

(4) Ha a munkáltató a (2) bekezdésben szereplő közteherrel terhelt munkára az 1. § (2)–(4) bekezdésében és a 2. § 1–3. pontjaiban meghatározott létszám-, illetve időkorlátok túllépésével létesít, illetve tart fenn e törvény szerinti munkaviszonyt, attól a naptól, hogy az előzőek szerinti feltételek nem teljesülnek, a munkáltató a munkavállalóira nem alkalmazhatja az (1)–(3) bekezdés rendelkezéseit. A munkáltató a 7. § (1) bekezdésében meghatározott jogszabályokat köteles továbbá alkalmazni az előzőek szerinti feltételek megsértése feltárásának időpontjától annyi ideig, ameddig az (1)–(3) bekezdéseket jogosulatlanul alkalmazta.

(5) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően, ha

a)11 a munkavállaló a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek, vagy a Magyarország által kötött kétoldalú szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezmény alapján másik tagállamban, illetve egyezményben részes másik államban biztosított és

b) a 11. § (4) bekezdés szerinti igazolással, vagy az egyezmény alapján kiállított, az egyezményben részes másik államban fennálló biztosítást tanúsító igazolással rendelkezik,

a munkáltató közterhet nem fizet.

9. § (1) E törvény alkalmazásában a 7. § (2) bekezdésében említett foglalkoztatásból származó jövedelemnek a kifizetett (nettó) munkabér száz százalékát kell tekinteni.

(2) A 7. § (2) bekezdésében említett foglalkoztatásból származó jövedelemről a természetes személynek nem kell bevallást benyújtania, kivéve, ha

a) külföldi személy vagy

b) egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelme az adóévben a 840 ezer forintot meghaladja vagy

c) az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelme mellett az Szja.tv. alkalmazásában adóterhet nem viselő járandóságnak minősülő jövedelmén kívül más, az Szja.tv. szerinti adóbevallási kötelezettség alá eső jövedelme is volt.

Ellátásra való jogosultság

10. § (1) A 7. § (2) bekezdésében említett foglalkoztatás keretében alkalmazott munkavállaló e törvény szerinti foglalkoztatása alapján

a) nem minősül a Tbj. szerinti biztosítottnak,

b) nyugellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra, valamint álláskeresési ellátásra szerez jogosultságot.

(2) A nyugellátás számításának alapja napi 500 forint közteher esetén 1370 forint/nap, napi 1000 forint közteher esetén 2740 forint/nap.

(3) A 8. § (5) bekezdésében említett személy nyugellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra és álláskeresési ellátásra nem szerez jogosultságot.

Bejelentési és bevallási szabályok

11. § (1) Egyszerűsített foglalkoztatás esetén a munkáltató köteles az illetékes elsőfokú állami adóhatóságnak a munkavégzés megkezdése előtt bejelenteni a (3) bekezdés szerinti adatokat. A munkáltató bejelentési kötelezettségét – választása szerint –

a)12 elektronikus úton, kormányzati kézbesítési szolgáltatás igénybevételével (a továbbiakban: ügyfélkapu), vagy

b)13 telefonos ügyfélszolgálaton keresztül telefonon teljesítheti.

c)14

(2)15 A munkáltató akkor élhet az (1) bekezdés a)–b) pontjában felsorolt bejelentési lehetőségek valamelyikével, ha előzetesen regisztrálta magát az ügyfélkapun.

(3)16 A (2) bekezdés szerinti regisztrációt követően a munkáltató bejelentési kötelezettségét az (1) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott módon, az egyszerűsített foglalkoztatás céljából létesített munkaviszonyra vonatkozó alábbi adatok közlésével teljesíti:

a) a munkáltató adószáma,

b) a munkavállaló adóazonosító jele és TAJ száma,

c) az egyszerűsített foglalkoztatás 1. § (1) bekezdése szerinti jellege,

d)17 a munkaviszony napjainak száma.

(4)18 Amennyiben a munkavállaló a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek, vagy a Magyarország által kötött kétoldalú szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezmény alapján másik tagállamban, illetve egyezményben részes másik államban biztosított és ezt a munkáltató előtt igazolta, az egyszerűsített foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésekor ezen körülményt az illetékes állami adóhatóságnak a munkáltató az egyszerűsített foglalkoztatás bejelentésével egyidejűleg bejelenteni köteles.

(5)19 A munkáltató az (1) bekezdés a)–b) pontjaiban meghatározott esetekben a tárgyhót követő hó 12-éig az egyszerűsítetten foglalkoztatott munkavállaló foglalkoztatásával járó közteher-fizetési kötelezettségének tesz eleget. Bevallási kötelezettségét ezen időpontig az ügyfélkapun történő bevallás benyújtásával teljesíti.

(6)20 Az a munkáltató, aki a 300 ezer forintot, vagy ezt meghaladó összegű adótartozást halmoz fel a 8. § (2) bekezdésében és/vagy a 8. § (3) bekezdés a) pontjában szereplő adók tekintetében, további egyszerűsített foglalkoztatásra nem jogosult mindaddig, míg adótartozását ki nem egyenlíti.

(7)21 Az egyszerűsített foglalkoztatás (1) bekezdés b) pontja szerint történő bejelentése a jogszabályban meghatározott központi ügyfélszolgálat által fenntartott ügyfélvonalon keresztül történik, a bejelentő adóazonosító jelének megadásával. A központi ügyfélszolgálat a bejelentést a jogszabályban meghatározott módon rögzíti, és a bejelentőt a bejelentés eredményéről egyidejűleg tájékoztatja. A központi ügyfélszolgálat az adatokat haladéktalanul továbbítja az állami adóhatóság számára. A központi ügyfélszolgálat a bejelentett adatokat a bejelentést követő ötödik év december 31-éig őrzi meg, azt követően törlésre kerül. A központi ügyfélszolgálat e törvényben meghatározott személyes adatokat, továbbá az adótitkot feladat a teljesítéséhez szükséges mértékben megismerheti és kezelheti.

(8)22 Az adóhatóság részére teljesített bejelentés esetleges visszavonására és módosítására – így különösen a foglalkoztatás jellegének változása, illetve a munkavégzés meghiúsulása esetén –

a) az egyszerűsített foglalkoztatás bejelentését követő két órán belül,vagy

b) ha a bejelentésben foglaltak szerint a foglalkoztatás a bejelentés napját követő napon kezdődött, vagy ha a bejelentés egy napnál hosszabb időtartamú munkaviszonyra vonatkozott, a módosítás bejelentés napján délelőtt 8 óráig

van lehetőség, ezt követően a munkáltató a közteher-fizetési kötelezettségének köteles eleget tenni. A bejelentés módosítására az (1) bekezdés a)–b) pontjaiban foglaltak szerint kerülhet sor, függetlenül attól, hogy bejelentési kötelezettségének eredetileg a munkáltató melyik módon tett eleget.

(9) Az állami adóhatóság a hozzá elektronikus úton teljesített bejelentést, illetve a központi ügyfélszolgálattól hozzá érkező bejelentett adatokat az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 16. § (5)–(6) bekezdésének és az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi CXXXI. törvény 203. §-ának rendelkezései szerint továbbítja.

12. § (1) A munkáltató az egyszerűsített foglalkoztatással összefüggő bevallási kötelezettségét az Art. 31. §-ának (2) bekezdése szerint az ügyfélkapun keresztül teljesíti.

(2)23 Az (1) bekezdéstől eltérően – az Art. 31. § (2) bekezdése szerinti bevallásra elektronikusan kötelezettek kivételével – a munkáltató választhatja azt, hogy bevallási kötelezettségét az Art. 31. § (2) bekezdésében meghatározott adattartalommal papír alapon havonta, a tárgyhót követő hó 12-éig teljesíti.

13. § (1) A munkáltató a közteher-fizetési kötelezettséget az Art. 38. §-a rendelkezéseinek megfelelően a tárgyhót követő hó 12-éig, az állami adóhatóság által erre a célra meghatározott beszedési számla javára teljesíti.

(2)24 Az adóhatóság a 8. § (1) bekezdése alapján fizetett közteher összegéből 91,8%-ot a Nyugdíjbiztosítási Alapnak, 1,4%-ot az Egészségbiztosítási Alapnak és 6,8%-ot a Nemzeti Foglalkoztatási Alapnak utal át.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott átutalást naponta, ettől eltérően a magánnyugdíjpénztárnak történő átutalás esetén a bevallás feldolgozását követően haladéktalanul kell teljesíteni.

(4)25 A 2010. november 1-je és 2011. december 31-e közötti időszakban esedékes, a magán-nyugdíjpénztári tag után fizetendő közteher összegéből – a (2) bekezdés a) pontjától eltérően – a Nyugdíjbiztosítási Alapot 91,8% illeti meg, és a (2) bekezdés b) pontja nem alkalmazható.

14. § Az e törvényben nem szabályozott adózást érintő kérdésekben az Art. rendelkezéseit kell alkalmazni. Nem kell alkalmazni az Art. 46. §-ának azon előírását, hogy a munkáltató az elszámolási évet követő év január 31-éig összesített igazolást ad a magánszemélynek.

Záró rendelkezések

15. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy

a) az egyszerűsített foglalkoztatásra vonatkozó, a bejelentett adatok rögzítésének, állami adóhatóság részére történő átadásának, valamint törlésének módját és technikai feltételeit,26

b)27 elektronikus úton, kormányzati azonosítási szolgáltatáson keresztül, mobil rádiótelefonon, illetve telefonon teljesíthető bejelentéssel használt alkalmazással összefüggő azonosítást, az alkalmazással szemben támasztott biztonsági követelményeket, valamint az alkalmazás használatának biztonsági és egyéb feltételeit,

c) a 2. § 6. pontja szerinti tagállam állampolgára egyszerűsített foglalkoztatására előírt bejelentési kötelezettség részletszabályait28

rendeletben szabályozza.

(2) Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelem és közteher bejelentésére, befizetésére vonatkozó eljárási szabályokat rendeletében meghatározza.29

16. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2010. augusztus 1-jén lép hatályba.

(2)30

(3) E törvény hatálybalépését követően az alkalmi munkavállalói és egyszerűsített foglalkoztatási jogviszonyból származó adóbevallási és -befizetési kötelezettségre egységesen e törvény, a hatálybalépését megelőző időszakra vonatkozó bejelentési, bevallási és fizetési kötelezettségre a 2010. március 31-éig tartó adómegállapítási időszakra vonatkozóan az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló 1997. évi LXXIV. törvény, a 2010. április 1.–július 31. közötti adómegállapítási időszakra vonatkozóan az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2009. évi CLII. törvény (a továbbiakban: Eftv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.

(4) 2010-ben az e törvény hatálybalépéséig az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásban és egyszerűsített foglalkoztatásban eltöltött napok számát az e törvény szerinti időtartamok számításánál nem kell figyelembe venni.

(5) Az Eftv. szerinti egyszerűsített foglalkoztatás e törvény hatálybalépésével megszűnik, e törvény hatálybalépését követően egyszerűsített foglalkoztatásra csak e törvény rendelkezései szerint létesíthető munkaviszony. Ettől eltérően az e törvény hatálybalépését megelőzően közhasznú szervezet által az Eftv. alapján létesített munkaviszonyt az Mt. hatálya alá tartozó, megszakítás nélkül fennálló munkaviszonynak kell tekinteni azzal, hogy a 2010. március 31-éig tartó adómegállapítási időszakra vonatkozóan az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló 1997. évi LXXIV. törvény, a 2010. április 1.–július 31. közötti adómegállapítási időszakra vonatkozóan az Eftv. rendelkezéseit kell alkalmazni.

(6) Az Eftv. alapján a növénytermesztési idénymunkát végeztető munkáltató az Eftv. rendelkezései szerint megfizetett közteher-előleg figyelembevételével teljesíti az e törvény szerinti fizetési kötelezettségét, illetve ha a megfizetett közteher-előleg összege magasabb, mint a 2010. évre fizetendő közteher összege, a különbözetről az Art. túlfizetésre vonatkozó szabályai szerint rendelkezhet.

17. §31

18. §32

19. §33

20. §34

21. §35

22. §36

23. §37

24. §38

25. §39 Ez a törvény a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló, 2009. szeptember 16-ai 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek való megfelelést szolgálja.

Melléklet a 2010. évi LXXV. törvényhez

Egyszerűsített munkaszerződés

Munkáltató

neve, megnevezése:

 

 

székhelye, lakóhelye:

 

 

adószáma:

 

Munkavállaló

neve, születési családi
és utóneve(i):

 

 

születési helye, ideje:

 

 

anyja születési családi
és utóneve(i):

 

 

lakóhelye:

 

 

TAJ-száma:*

 

 

adóazonosító jele:*

 

Egyszerűsített munka jellege:

Alkalmi munka:

Mezőgazdasági idénymunka:

Turisztikai idénymunka:

Munkakör:

..........................................................................................................................................................

Munkaviszony kezdete:

.......... év .......... hó .... nap

Munkaviszony megszűnésének napja:

.......... év .......... hó .... nap

Alkalmi munka esetén a ledolgozott munkaórák száma/nap (naponként)**:
...; ...; ...; ...; ...; ...; ...; ...; ...; ...; ...; ...; ...; ...; ...; ...; ...; ...; ...; ...; ...; ...;

Rendes munkaidő: ... óra/nap

Személyi alapbér (bruttó):

............................ Ft/hó vagy
........................... Ft/nap, összesen: .................................... Ft a munkaviszony teljes idejére

Munkavégzési hely:***

 

Kelt:

....................................................., .................... év ................................................ hó ........... nap

 

................................................................
munkáltató

................................................................
munkavállaló


  * Legkésőbb a bejelentési kötelezettség teljesítésekor kell kitölteni.
 ** Legkésőbb a munkaviszony megszűnésekor kell kitölteni.
*** A munkáltató székhelyét, telephelyét, illetve, ha a tényleges munkavégzés telephelyen kívül történik, ennek címét, cím hiányában más megjelölését (pl. építés alatt álló út helyrajzi száma, kilométer szelvénye, dűlő megnevezése) kell feltüntetni.
1

A törvényt az Országgyűlés a 2010. július 5-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2010. július 12.

2

Az 1. § (2) bekezdése a 2011: CV. törvény 121. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § 1. pontja a 2011: CV. törvény 122. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 2. § 7. pontját a 2011: CV. törvény 122. § (2) bekezdése iktatta be.

5

A 3. § (1) bekezdése a 2011: CV. törvény 123. §-ával megállapított szöveg.

6

A 3. § (4) bekezdése a 2012: V. törvény 49. §-ával megállapított szöveg.

7

A 4. § (1a) bekezdését a 2011: CXCI. törvény 189. § (1) bekezdése iktatta be.

8

A 4. § (2) bekezdés i) pontját a 2011: CV. törvény 129. § (1) bekezdés m) pontja hatályon kívül helyezte.

9

A 4. § (3) bekezdése a 2011: CV. törvény 124. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. [E módosító törvény 129. § (1) bekezdés m) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „és egyéb jogszabályokban” szövegrész hatályát veszti, nem vezethető át.]

10

A 4. § (4) bekezdését a 2011: CV. törvény 124. § (2) bekezdése iktatta be.

11

A 8. § (5) bekezdés a) pontja a 2011: CXCI. törvény 189. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 11. § (1) bekezdés a) pontja a 2010: CXXXIX. törvény 1. § (1) bekezdés a) pontja, a 2011: CLXXIV. törvény 75. §-a szerint módosított szöveg.

13

A 11. § (1) bekezdés b) pontja a 2010: CXXXIX. törvény 1. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 11. § (1) bekezdés c) pontját a 2010: CXXXIX. törvény 1. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

15

A 11. § (2) bekezdése a 2010: CXXXIX. törvény 1. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 11. § (3) bekezdése a 2010: CXXXIX. törvény 1. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 11. § (3) bekezdés d) pontja a 2010: CXXXIX. törvény 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

18

A 11. § (4) bekezdése a 2011: CXCI. törvény 189. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 11. § (5) bekezdése a 2010: CXXXIX. törvény 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 11. § (6) bekezdése a 2011: CV. törvény 129. § (1) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 11. § (7) bekezdése a 2010: CXXXIX. törvény 1. § (2) bekezdése, a 2011: CLXXIV. törvény 75. §-a szerint módosított szöveg.

22

A 11. § (8) bekezdése a 2010: CXXXIX. törvény 1. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 12. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 375. §-a szerint módosított szöveg.

24

A 13. § (2) bekezdése a 2011: CXCIV. törvény 48. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 13. § (4) bekezdését a 2010: CI. törvény 5. §-a iktatta be.

27

A 15. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXIV. törvény 75. §-a szerint módosított szöveg.

30

A 16. § (2) bekezdését a 2010: CXXXIX. törvény 1. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

31

A 17. §-t a 2012: LXXVI. törvény 6. § (1) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

32

A 18. §-t a 2012: LXXVI. törvény 6. § (1) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

33

A 19. §-t a 2012: LXXVI. törvény 6. § (1) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

34

A 20. §-t a 2012: LXXVI. törvény 6. § (1) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

35

A 21. §-t a 2012: LXXVI. törvény 6. § (1) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

36

A 22. §-t a 2012: LXXVI. törvény 6. § (1) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

37

A 23. §-t a 2012: LXXVI. törvény 6. § (1) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

38

A 24. §-t a 2012: LXXVI. törvény 6. § (1) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére