• Tartalom

77/2010. (IX. 2.) ME határozat

77/2010. (IX. 2.) ME határozat

a Magyar Köztársaság és a Liechtensteini Nagyhercegség között adóügyi információcsere egyezmény létrehozására adott felhatalmazásról

2010.09.02.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a nemzetgazdasági miniszter és a külügyminiszter előterjesztése alapján
1. egyetértek a Magyar Köztársaság és a Liechtensteini Nagyhercegség között adóügyi információcsere egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) létrehozásával;
2. felhatalmazom a nemzetgazdasági minisztert, hogy – az érintett miniszterekkel egyetértésben – a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje;
3. felhatalmazom a nemzetgazdasági minisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet kézjegyével lássa el;
4. felhívom a külügyminisztert, hogy az Egyezmény létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;
5. felhívom a nemzetgazdasági minisztert és a külügyminisztert, hogy az Egyezmény létrehozását követően az Egyezmény végleges szövegének megállapítására való felhatalmazásról szóló határozat tervezetét haladéktalanul terjesszék a Kormány elé.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére