• Tartalom

79/2010. (VIII. 13.) HM utasítás

79/2010. (VIII. 13.) HM utasítás

a 2010. évi nyilvános tisztavatás előkészítéséről és végrehajtásáról szóló 59/2010. (V. 14.) HM utasítás módosításáról1

2010.08.14.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdés f) pontja alapján az alábbi utasítást adom ki:

1. § A 2010. évi nyilvános tisztavatás előkészítéséről és végrehajtásáról szóló 59/2010. (V. 14.) HM utasítás (a továbbiakban: Ut.) 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

4. § A ZMNE főtitkára az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által 2008. július 31-én összeállított „Követelmények a tömegrendezvények biztosítási tervének elkészítéséhez” című dokumentum alapján 2010. augusztus 1-jéig elkészíti a 2010. évi tisztavatás biztosítási tervét, azon belül a biztonsági és helyszíni közlekedési tervet, egészségügyi tervet, tömegközlekedési, valamint programtervet.”

2. § Az Ut. 5. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az RB együttműködik a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára által vezetett törzzsel, amely a 2010. augusztus 20-i rendezvények lebonyolítását hivatott felügyelni. Az RB figyelembe veszi a törzs által kiadott javaslatokat.”

3. § Az Ut. 6. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az RB tagjai:)

b) a HM sajtófőnöke;”

4. § Az Ut. a következő 8/A. §-sal és az azt megelőző alcímmel egészül ki:

„3/A. Élelmezési ellátás
8/A. § (1) A felkészítés időszakában a ZMNE természetben biztosítja az avatásra kirendelt személyi állomány részére a Magyar Honvédség élelmezési ellátásáról szóló 22/2006. (VIII. 8.) HM rendelet (a továbbiakban: HM rendelet) 1. számú melléklet 18. és 23. pontja, 5. számú melléklet 1., 9. és 13. pontja, és 7. számú melléklet 3. pontja szerinti I. számú élelmezési norma szerinti ellátását.
(2) A tisztavatás napján az avatásra kirendelt, és a ZMNE-n elszállásolt személyi állomány (hallgatók, tiszti díszszázad, a helyőrségi katonazenekarok, és a statikus bemutatóra elszállásolt személyi állomány) részére az élelmezési ellátást a ZMNE biztosítja a HM rendelet
a) 4. számú melléklet 19. pontja (VI. norma ebédhányada),
b) 1. számú melléklet 18., 23. pontja ( I. számú élelmezési norma reggeli-, vacsorahányada),
c) 5. számú melléklet 1., 9. és 13. pontja (pótélelmezési norma) és
d) 7. számú melléklet 3. pont (VI. számú élelmezési norma ebédhányada), I. számú élelmezési norma (reggeli-, vacsorahányad, pótlék)
szerint.
(3) A tisztavatás napján, az avatás biztosítására kirendelt személyek élelmezési ellátását a küldő katonai szervezetek a napi időjárási viszonyoknak megfelelő hidegétkezés és védőital kiadásával biztosítják.”

5. § Az Ut. 10. § (4) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(A díszzászlóalj hallgatói állománya részére ünnepi öltözet:)

a) az általános öltözetet viselő hallgató katonák számára az Ált/25. 47. A) pont 3. változat p) hordmódváltozattal, csapadékos időjárás esetén a 3. változat esőkabáttal egészül ki;
b) az általános öltözetet viselő hallgató katonanők számára az Ált/25. 47. C) pont 11. változat n) hordmódváltozattal, csapadékos időjárás esetén a 11. változat női esőkabáttal egészül ki;”

6. § Az Ut. 10. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A MH TD díszelgő állománya részére a hivatalos öltözet az Ált/25. 50. A) és B) pont 2. változat. A katonazenekarok állománya részére az Ált/25. 51. A) pont 3. változat és az Ált/25. 51. B) pont 6. változat.”

7. § Az Ut.

a) 2. §-ában a „10 órai” szövegrész helyébe a „11 órai” szöveg,

b) 5. § (3) bekezdésében a „kancellárát” szövegrész helyébe a „főtitkárát” szöveg,

c) 6. § (1) bekezdésében, 10. § (1) bekezdésében a „kancellára” szövegrész helyébe a „főtitkára” szöveg,

d) 6. § (4) bekezdésében a „kancellárja” szövegrész helyébe a „főtitkára” szöveg,

e) 8. § (1) bekezdés c) pontjában a „Miniszterelnöki Hivatal” szövegrész helyébe a „Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium” szöveg,

f) 8. § (1) bekezdés e) pontjában az „az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumon” szövegrész helyébe a „a Belügyminisztériumon” szöveg,

g) 8. § (10) bekezdés b) pontjában az „(1+15 fő)” szövegrész helyébe az „(1+17 fő)” szöveg,

h) 8. § (10) bekezdés g) pontjában a „12 órakor” szövegrész helyébe a „13 órakor” szöveg,

i) 9. § (9) bekezdésében a „10 órakor” szövegrész helyébe a „11 órakor” szöveg,

j) 9. § (10) bekezdésében a „11.30 órakor” szövegrész helyébe a „12.30 órakor” szöveg

lép.

8. § Hatályát veszti az Ut. 10. § (5) bekezdésében a „(kivéve katonanők)” szövegrész.

9. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

1

Az utasítás a 9. § alapján hatályát vesztette 2010. augusztus 15. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére