• Tartalom

8/2010. (II. 26.) ÖM rendelet

8/2010. (II. 26.) ÖM rendelet

az önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítése 2010. évi támogatásának rendjéről1

2010.05.01.

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 5. számú melléklet 9. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az önkormányzati miniszter feladat- és hatásköréről szóló 132/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

1. EU Önerő Alap támogatás: a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 5. számú melléklet 9. pontjában foglalt előirányzatból nyújtott támogatás;

2. fejlesztési célú pályázat: felhalmozási tevékenység támogatására irányuló pályázat, amely új vagy a korábbinál műszaki, technikai szempontból korszerűbb tárgyi eszközök létrehozására irányul, vagy a meglévő tárgyi eszközök műszaki, technikai paramétereinek korszerűsítését valósítja meg;

3.2 saját forrás: az önkormányzatok által – az uniós és az EU Önerő Alap támogatással megvalósítani tervezett fejlesztésre, a fejlesztés teljes időtartamára vonatkozóan – képviselő-testületi, közgyűlési, kisebbségi önkormányzati határozattal jóváhagyott, vagy a képviselő-testület, közgyűlés költségvetési rendeletében foglalt felhatalmazás alapján a polgármester nyilatkozatával, kistérségi társulás esetében a társulási tanács határozatával jóváhagyott forrás; az 5. a) pont szerinti társulások esetében a saját forrás a társulás tagönkormányzatai által a megvalósítani tervezett fejlesztésre képviselő-testületi, közgyűlési határozattal jóváhagyott, vagy a képviselő-testület, közgyűlés költségvetési rendeletében foglalt felhatalmazás alapján a polgármester nyilatkozatával jóváhagyott forrás, amelybe a lakossági hozzájárulás, az egyéb szervezetek támogatása és egyéb magánforrás nem számít bele;

4. támogatás alapját képező okirat: uniós támogatási szerződés, vagy a 2007–2013 időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának általános eljárási szabályairól szóló 16/2006. (XII. 28.) MeHVM–PM együttes rendelet szerinti támogatói okirat;

5. települési önkormányzatok társulásai:

a) a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16. §-a és 18. § (2) bekezdése szerinti jogi személyiséggel rendelkező társulás (a továbbiakban: Ttv. szerinti társulás), továbbá

b) a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény szerint megalakult többcélú kistérségi társulás (a továbbiakban: kistérségi társulás).

6.3 önkormányzati körön belüli pályázók: a helyi önkormányzatok, kisebbségi önkormányzatok, valamint az 5. pont szerinti települési önkormányzatok társulásai.

2. Általános rendelkezések

2. § (1)4 Az EU Önerő Alap támogatás igényelhető az Európai Unió támogatásai (a továbbiakban: uniós támogatás) iránt a 2007–2013 programozási időszakra a (2) bekezdés szerinti célok megvalósítása érdekében benyújtott és nyertes önkormányzati, kisebbségi önkormányzati fejlesztési célú pályázatokhoz szükséges saját forrás kiegészítéséhez, amennyiben:

a) az uniós forrásról szóló – legalább első körös – támogatói döntés 2009. évben megszületett, és

b) az uniós támogatási szerződés aláírására az előző évi rendeletben rögzített benyújtási határidőt követően került sor.

(2) A 2010. évben új EU Önerő Alap támogatási igény az önkormányzati feladatok ellátását segítő, illetve biztosító

a) egészségügyi fekvő- és járóbeteg-szakellátási intézmények,

b) kulturális intézmények,

c) vízgazdálkodási:

ca) vízrendezési és csapadékvíz-elvezetési,

cb) árvízvédelmi,

cc) ivóvízminőség javítása,

d) környezetvédelmi:

da) települési szilárdhulladék-lerakókat érintő rekultivációs programok végrehajtása,

db) települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek,

dc) szennyvízelvezetés és -tisztítás,

célú, valamint

e) az óvodai nevelési és alapfokú oktatási intézmények,

f) szociális és gyermekjóléti ellátást nyújtó intézmények,

g) a helyi közutak, kerékpárutak és

h) közterületek

infrastrukturális fejlesztéseihez elnyert uniós támogatás saját forrás kiegészítéséhez nyújtható be.

(3) A pályázó EU Önerő Alap támogatást akkor igényelhet, ha a fejlesztés nem kezdődött meg, vagy amennyiben a fejlesztés megvalósítása folyamatban van, annak műszaki-pénzügyi lezárása az EU Önerő Alap támogatási igény benyújtását követő 60 napon belül nem történik meg.

(4) A pályázó az EU Önerő Alap támogatásra benyújthatja igényét abban az esetben is, ha az uniós támogatást az általa fenntartott költségvetési szerv nyerte el.

3. § (1) Az EU Önerő Alap támogatás mértéke – kivéve a (4) bekezdésben foglaltakat – nem haladhatja meg a pályázó költségvetésében vállalt saját forrásának százalékában kifejezve

a) a 2. § (2) bekezdés c) pontja szerinti pályázat esetében a 60%-ot,

b) a 2. § (2) bekezdés a), d), e) és g) pontja szerinti pályázat esetében az 50%-ot,

c) a 2. § (2) bekezdés b) és f) pontja szerinti pályázat esetében a 40%-ot,

d) a 2. § (2) bekezdés h) pontja szerinti pályázat esetében a 30%-ot.

(2) Ha a pályázat szerinti fejlesztés több támogatható célhoz is kapcsolódik, akkor az EU Önerő Alap támogatás mértékét a pályázó által célonként kidolgozott részletes költségvetés és az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás alapján kell meghatározni. A célonként kidolgozott részletes költségvetés hiányában az EU Önerő Alap támogatás a legalacsonyabb támogatási intenzitású cél alapján kerül meghatározásra.

(3) A jóváhagyott EU Önerő Alap támogatás összege pályázatonként a 900 millió forintot nem haladhatja meg.

(4) Ha a pályázó

a) a kedvezményezett térségekről szóló kormányrendelet 2. számú mellékletében meghatározott komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségek területén lévő települések közé tartozik, és

b) a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről szóló 255/2006. (XII. 8.) Korm. rendelet 16. § (3) bekezdés d) pontja alapján kistérségi programban meghatározott, és jelen rendelet 2. § (2) bekezdésében megjelölt célok megvalósítását célzó projekt megvalósításához nyert uniós támogatást,

akkor az EU Önerő Alap támogatás mértéke elérheti a pályázó saját forrásának 75%-át.

(5) Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó korábban megítélt támogatások esetében a támogatás az e rendelet alapján nyújtható önerő támogatással együttesen nem haladhatja meg az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló (általános csoportmentességi rendelet) 800/2008/EK bizottsági rendeletben, az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendeletben, illetve az Európai Bizottság határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy legmagasabb támogatási összeget.

3. Pályázati nyomtatványok

4. § (1) A pályázatnak tartalmaznia kell:

a) az uniós támogatási szerződést vagy az azt helyettesítő támogatói okiratot,

b)5 önkormányzat pályázata esetében az uniós pályázat megvalósításához biztosított saját forrás vállalását tanúsító képviselő-testületi, közgyűlési vagy kisebbségi önkormányzati határozat hitelesített kivonatát, vagy a képviselő-testület, közgyűlés költségvetési rendeletbe foglalt felhatalmazása alapján a polgármester nyilatkozatát, kistérségi társulás esetében a társulási tanács határozatának hitelesített kivonatát, a Ttv. szerinti társulás esetében valamennyi, a pályázatban részt vevő önkormányzat saját forrás vállalását tanúsító képviselő-testületi vagy közgyűlési határozatának hitelesített kivonatát vagy a képviselő-testület, közgyűlés költségvetési rendeletbe foglalt felhatalmazása alapján a polgármester nyilatkozatát,

c) települési önkormányzatok társulása esetében a társulási megállapodást,

d) az e rendelet mellékletei szerinti, a helyi önkormányzatokért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) honlapján közzétett – a 2. §-ban és 3. §-ban foglaltak figyelembevételével kitöltött – adatlapokat,

e)6 a polgármester, kisebbségi önkormányzat elnökének nyilatkozatát a 2. § (3) bekezdésében és a 3. § (5) bekezdésében foglalt feltétel fennállásáról, valamint arról, hogy a fejlesztés az önkormányzatok, illetve társulásaik vagyonának gyarapodását eredményezi,

f) kistérségi társulás esetében a társulási tanács határozatát arra vonatkozóan, hogy a fejlesztéssel a társulás valamennyi tagja egyetért,

g) a 3. § (2) bekezdése esetében a célonként kidolgozott részletes költségvetést.

(2)7 Az (1) bekezdés b) pontja szerinti képviselő-testületi, közgyűlési, kisebbségi önkormányzati, társulási tanácsi határozatnak vagy polgármesteri nyilatkozatnak a következőket kell tartalmaznia:

a) a pályázó megnevezését,

b) a képviselő-testület, közgyűlés, kisebbségi önkormányzat, társulási tanács határozatának számát,

c) a tervezett fejlesztés

ca) pontos megnevezését,

cb) összköltségét,

cc) pénzügyi ütemezését,

cd) pénzügyi forrásainak összetételét és azok éves ütemezését,

d) a saját forrás biztosításának módját, amely megfelel az 1. § 3. pontjában foglaltaknak.

4. Pályázati eljárás

5. § (1) E rendelet alapján a pályázó 2010. október 1-jéig nyújthat be pályázatot a Magyar Államkincstár területileg illetékes szervéhez (a továbbiakban: Igazgatóság). A határidő elmulasztása jogvesztő.

(2) A pályázati adatlapokat az ebr42 információs rendszerbe (http://ebr42.otm.gov.hu) kell feltölteni, és az e rendszerből kinyomtatott adatlapokat egy eredeti és egy hitelesített másolati példányban kell benyújtani. A másolati példányt az önkormányzat jegyzője, kistérségi társulás esetében a társulás székhely települése önkormányzatának jegyzője, elkülönült munkaszervezet esetében a munkaszervezet vezetője hitelesíti.

(3) Az Igazgatóság a felülvizsgált pályázatok eredeti példányát – véleménye csatolásával – a pályázat benyújtását követő 10 munkanapon belül, de legkésőbb október 20-ig postai úton továbbítja a miniszter részére.

(4) Amennyiben a miniszter a pályázatok vizsgálata során további tájékoztatást, illetve dokumentumok megküldését tartja szükségesnek, a pályázók ezt – külön felhívásra – kötelesek részére 6 munkanapon belül teljesíteni.

5. Bírálat eljárásrendjének szabályai

6. § (1) Az EU Önerő Alap támogatásról a miniszter a pályázatoknak, vagy a hiánypótlás(ok)nak a minisztériumba érkezését követő 60 munkanapon belül – folyamatos elbírálás keretében – dönt.

(2)8 A rendelkezésre álló tárgyévi előirányzat felhasználása függvényében a miniszter az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatás megítélésére – kivéve a 3. § (4) bekezdése szerinti esetet – is jogosult. Ebben az esetben a támogatási szerződés megkötése előtt az érintett önkormányzattal, kisebbségi önkormányzattal, illetve társulással egyeztetni szükséges.

(3) A miniszter döntéséről az elbírálást követő 15 munkanapon belül értesíti a pályázókat.

(4) A megítélt EU Önerő Alap támogatás vissza nem térítendő támogatás, amely a fejlesztés teljes időtartamára vonatkozóan kerül megállapításra.

(5) A támogatási döntést a minisztérium honlapján a döntést követő 15 napon belül nyilvánosságra kell hozni.

7. § Nem részesülhet támogatásban a pályázó, ha

a) nem fejlesztési célú uniós támogatáshoz igényli a szükséges saját forrás kiegészítését,

b) adósságrendezési eljárás alatt áll,

c) a támogatás alapját képező okiratban – kivéve a 2. § (4) bekezdése szerinti esetet – nem a pályázó a kedvezményezett,

d)9 a támogatás alapját képező okiratban a pályázó mellett önkormányzati körön kívüli pályázó vagy szerződő fél is megjelenik, kivéve az önkormányzat tulajdoni hányadát érintő beruházásra eső saját forrás összege után,

e) az elnyert EU-támogatásra kiírt pályázathoz szükséges saját forrás finanszírozására vonatkozó előírások azt nem teszik lehetővé,

f) a pályázatban foglalt adatok nem egyeznek meg a támogatás alapját képező okirat pénzügyi-műszaki adataival,

g) a hiánypótlás, valamint a miniszter kérésére megtett kiegészítések, módosítások ellenére az igénylésben szereplő adatok, valamint a becsatolt dokumentumok hiányosak, hibásak,

h) hiánypótlási kötelezettségének határidőre nem tett eleget.

8. § (1) Az EU Önerő Alap támogatás meghatározása a támogatás alapját képező okiratban rögzített adatok és a pályázó költségvetésében vállalt saját forrás összege alapján történik.

(2) Az EU Önerő Alap támogatásra vonatkozó támogatási szerződésben a támogatás százalékos mértéke, összege és ütemezése a támogatás alapját képező okiratban foglalt adatok alapján kerül rögzítésre.

(3) Amennyiben a támogatás alapját képező okiratban nem forintban, hanem euróban jelennek meg a finanszírozáshoz szükséges források, és az átváltás árfolyamáról nem rendelkeznek a dokumentumok, akkor 270,9 Ft/euró átváltási mértékkel történik a forint összegek meghatározása, és ez képezi a további számítások alapját.

6. Támogatási szerződés megkötése, szerződéskötési feltételek

9. § (1) Az EU Önerő Alap támogatás felhasználásának feltételeit a miniszter és a pályázó támogatási szerződésben rögzíti.

(2) A támogatási szerződés miniszter által aláírt 4 példánya a pályázónak megküldésre kerül. A pályázó a támogatási szerződés 3 eredeti, az arra jogosult aláírásával ellátott példányát legkésőbb a kézhezvételtől számított 20 munkanapon belül visszaküldi.

10. § A támogatás folyósításának feltétele olyan támogatási szerződés megkötése, amelyből egyértelműen megállapíthatóak:

a) a pályázó által megvalósítandó fejlesztésnek az uniós támogatási szerződés szerinti pontos megnevezése és azonosító adatai,

b) az EU Önerő Alap támogatás százalékos mértéke, összege és éves ütemezése,

c) az EU Önerő Alap támogatás folyósításának feltétele,

d) az EU Önerő Alap támogatás felhasználásának feltételei,

e) a pályázó által vállalt kötelezettségek nem vagy részbeni teljesítése esetében irányadó, a 12. § szerinti jogkövetkezmények.

7. A támogatás folyósítása

11. § (1) Az EU Önerő Alap támogatást a támogatási szerződésben foglaltak szerint, teljesítményarányosan, a miniszter utalványozása alapján a Magyar Államkincstár folyósítja a pályázó költségvetési elszámolási számlájára.

(2) Az EU Önerő Alap támogatás folyósítása:

a) az uniós támogatási szerződésben foglalt kifizetési ütemezéshez igazodik, és

b) évenkénti összege nem haladhatja meg az EU Önerő Alap támogatási szerződésben meghatározott évenkénti üteme(ke)t, kivéve, ha a fejlesztés megvalósítása során

ba) előző évi maradvány felhasználása történik, vagy

bb) az uniós támogatási szerződés módosításával az uniós támogatás évek közötti átütemezésére kerül sor.

(3) Amennyiben év közben a rendelkezésre álló tárgyévi előirányzat a (2) bekezdés szerinti kifizetésekhez nem nyújt fedezetet, akkor az EU Önerő Alap támogatás folyósítása eltérhet az uniós támogatási szerződésben foglalt kifizetési ütemezéstől.

8. Jogtalan felhasználás

12. § (1) Az EU Önerő Alap támogatás – az államháztartásról szóló törvényben rögzítetteken kívül – jogtalan felhasználásának minősül, ha a pályázó (illetve költségvetési szerve) elveszti az uniós támogatásra való jogosultságát.

(2) Amennyiben a támogatás alapját képező okirat bármely pontjának megsértése miatt a pályázónak az uniós támogatást vissza kell fizetnie, az EU Önerő Alap támogatás arányos részéről is köteles lemondani és a támogatást a központi költségvetésbe vissza kell fizetnie.

(3) A pályázó köteles az EU Önerő Alap támogatást részben vagy egészben visszafizetni, ha a pályázó a fejlesztés összköltségének növekedése nélkül saját forrásból, átvett pénzeszközből, fejlesztési célú költségvetési támogatásból vagy támogatásértékű bevételként az adott fejlesztés esetében további fejlesztési forrásokhoz jut (saját forrás további kiváltása).

(4) Amennyiben az EU Önerő Alap támogatási szerződésben vállalt kötelezettség megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, valamint ha a szerződést érintő adatok és körülmények változnak, a pályázó haladéktalanul köteles e tényt írásban a miniszternek bejelenteni. Ebben az esetben a pályázónak a támogatás egészéről vagy egy részéről le kell mondania, továbbá a feleknek a támogatási szerződést fel kell bontaniuk vagy azt az új körülményeknek megfelelően módosítaniuk kell.

9. Ellenőrzés, monitoring

13. § A pályázó köteles

a) az EU Önerő Alap támogatás felhasználását – számlákkal és az egyéb szükséges dokumentumokkal alátámasztva – elkülönítetten és naprakészen nyilvántartani, az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni, a kért dokumentumokat rendelkezésre bocsátani, valamint

b) az EU Önerő Alap támogatás felhasználásáról tárgyév december 31-ei fordulónappal a mindenkori zárszámadás keretében és annak rendje szerint elszámolni.

10. Átmeneti és záró rendelkezések

14. § (1) E rendelet – a (2) bekezdés kivételével – a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti az önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítése 2009. évi támogatásának rendjéről szóló 19/2009. (IV. 8.) ÖM rendelet (a továbbiakban: R.).

(3) A (2) bekezdés 2010. május 15-én lép hatályba.

(4) A minisztériumba az R. alapján 2009. évben beérkezett, de el nem bírált EU Önerő Alap pályázatok esetében a döntés az EU Önerő Alap támogatás költségvetési forrás terhére történik, a támogatási igények elbírálása esetében az R. rendelkezéseit kell alkalmazni.

15. §10 E rendeletnek az önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítése 2010. évi támogatásának rendjéről szóló 8/2010. (II. 26.) ÖM rendelet módosításáról szóló 14/2010. (IV. 30.) ÖM rendelettel (a továbbiakban: MR) módosított 7. § d) pontját az MR hatálybalépésekor11 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

1. melléklet a 8/2010. (II. 26.) ÖM rendelethez12

Adatlap EU Önerő Alap igényléséhez
I. Pályázó adatai:
1. Önkormányzat/Kisebbségi önkormányzat/Többcélú Kistérségi Társulás/neve:
2. Önkormányzati társulás (kivéve többcélú kistérségi társulás) neve:
3. Önkormányzat/Kisebbségi önkormányzat/Székhely önkormányzat/Többcélú Kistérségi
Társulás elérhetősége:
Fax:
Tel.:
e-mail:
4. Önkormányzat/Kisebbségi önkormányzat/Székhely önkormányzat/Többcélú Kistérségi Társulás adószáma:
5. Önkormányzat/Kisebbségi önkormányzat/Székhely önkormányzat/Többcélú Kistérségi Társulás törzsszáma:
6. Az EU Önerő Alap igénylést előkészítő személy(ek) neve:
7. Az EU Önerő Alap igénylést előkészítő személy(ek) telefonszáma:
8. Az EU Önerő Alap igénylést előkészítő személy(ek) e-mail címe:
II. A támogatandó feladat megjelölése:
1. Az elnyert uniós támogatás megjelölése:
2. Az uniós támogatási szerződés megkötésére jogosult szervezet megnevezése:
3. Az uniós támogatási szerződés/nyertes pályázat azonosítója:
4. A fejlesztésnek az uniós támogatási szerződésben/nyertes pályázatban megjelölt megnevezése:
5. A fejlesztés rövid leírása (a beadott uniós pályázatban megjelölt műszaki tartalomnak megfelelően!):
III. Nyilatkozat:
Hozzájárulok, hogy az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 18/C. § (14) bekezdésében meghatározott adatokat a 18/C. § (12) és (13) bekezdésében felsorolt szervek a 13/A. § (5)–(8) bekezdésben, valamint a 18/C. § (12)–(13) bekezdésben foglaltak szerint felhasználják.
Kelt: ......................., 20... év ..................... hó ........... nap
.................................................................................................
az önkormányzatot/Kisebbségi önkormányzatot/Társulást képviselő aláírása
Az I. 2. pont szerinti társulásnak (valamennyi tagot feltüntetve) a 2. mellékletet is kell töltenie!

2. melléklet a 8/2010. (II. 26.) ÖM rendelethez

A Pályázó Társulás adatai

Sor-
szám

KSH
kód

Önkormányzat
neve

Az önkormányzatra jutó összes saját forrás
(forint)

EU Önerő Alap támogatás maximális mértéke a
3. §-ban foglaltak szerint
(%-ban)

Önkormányzatra jutó maximális EU Önerő Alap támogatás
(forint)

1.

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

6.

 

 

 

 

 

8.

 

 

 

 

 

9.

 

 

 

 

 

10.

 

 

 

 

 

11.

 

 

 

 

 

12.

 

 

 

 

 

13.

 

 

 

 

 

14.

 

 

 

 

 

15.

 

 

 

 

 

16.

 

 

 

 

 

17.

 

 

 

 

 

18.

 

 

 

 

 

19.

 

 

 

 

 

20.

 

 

 

 

 

21.

 

 

 

 

 

22.

 

 

 

 

 

23.

 

 

 

 

 

24.

 

 

 

 

 

25.

 

 

 

 

 

26.

 

 

 

 

 

27.

 

 

 

 

 

28.

 

 

 

 

 

29.

 

 

 

 

 

30.

 

 

 

 

 

31.

 

 

 

 

 

32.

 

 

 

 

 

33.

 

 

 

 

 

34.

 

 

 

 

 

35.

 

 

 

 

 

36.

 

 

 

 

 

37.

 

 

 

 

 

38.

 

 

 

 

 

39.

 

 

 

 

 

40.

 

 

 

 

 

41.

 

 

 

 

 

42.

 

 

 

 

 

43.

 

 

 

 

 

44.

 

 

 

 

 

45.

 

 

 

 

 

46.

 

 

 

 

 

47.

 

 

 

 

 

48.

 

 

 

 

 

49.

 

 

 

 

 

50.

 

 

 

 

 

51.

 

 

 

 

 

52.

 

 

 

 

 

53.

 

 

 

 

 

54.

 

 

 

 

 

55.

 

 

 

 

 

56.

 

 

 

 

 

57.

 

 

 

 

 

58.

 

 

 

 

 

59.

 

 

 

 

 

60.

 

 

 

 

 

61.

 

 

 

 

 

62.

 

 

 

 

 

63.

 

 

 

 

 

64.

 

 

 

 

 

65.

 

 

 

 

 

66.

 

 

 

 

 

67.

 

 

 

 

 

68.

 

 

 

 

 

69.

 

 

 

 

 

70.

 

 

 

 

 

71.

 

 

 

 

 

72.

 

 

 

 

 

73.

 

 

 

 

 

74.

 

 

 

 

 

75.

 

 

 

 

 

76.

 

 

 

 

 

77.

 

 

 

 

 

78.

 

 

 

 

 

79.

 

 

 

 

 

80.

 

 

 

 

 

81.

 

 

 

 

 

82.

 

 

 

 

 

83.

 

 

 

 

 

84.

 

 

 

 

 

85.

 

 

 

 

 

86.

 

 

 

 

 

87.

 

 

 

 

 

Saját forrás mindösszesen:

 

 

 

3. melléklet a 8/2010. (II. 26.) ÖM rendelethez

A Pályázó fejlesztésének pénzügyi adatai
Pályázó neve:
EU Önerő Alap támogatás maximális mértéke a 3. §-ban foglaltak szerinti számítás alapján (%-ban)
A)     Az uniós támogatással elismert és elszámolható költségek alapján számított beruházási összköltség (Ft):

 

Források megnevezése

2010. év

2011. év

2012. év

2013. év

2014. év

Összesen:
(forint)

 

1. EU Alapokból igényelt forrás összege

 

 

 

 

 

 

 

2. A fejlesztéshez hazai társfinanszírozás keretében
biztosított összeg

 

 

 

 

 

 

 

3. A Pályázó összes saját forrása (3.1.+3.2.)

 

 

 

 

 

 

 

3.1. A Pályázó által költségvetésének terhére

 

 

 

 

 

 

 

Vállalt saját forrás összege

 

 

 

 

 

 

 

3.2. Hitel

 

 

 

 

 

 

 

4. Egyéb források összesen (4.1.+4.2.+4.3.)

 

 

 

 

 

 

 

4.1. Lakossági hozzájárulás

 

 

 

 

 

 

 

4.2. Egyéb magánforrás

 

 

 

 

 

 

 

4.3. Egyéb szervezetek támogatása

 

 

 

 

 

 

 

5. A beruházás összköltsége (1.+2.+3.+4.)

 

 

 

 

 

 

 

Az EU Önerő Alapból igényelhető támogatás maximális összege:

 

 

 

 

 

 

 

A Pályázó által igényelt EU Önerő Alap támogatás összege:

 

 

 

 

 

 

B)     Az uniós támogatással el nem ismert beruházási költségek (Ft):
Megnevezés    Összeg:
Összesen:
C)     Beruházási költségek mindösszesen (A+B):
Nyilatkozat: Hozzájárulok, hogy az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 18/C. § (14) bekezdésében meghatározott adatokat a 18/C. § (12) és (13) bekezdésében felsorolt szervek a 13/A. § (5)–(8) bekezdésben, valamint a 18/C. § (12)–(13) bekezdésben foglaltak szerint felhasználják.
Kelt: ....................., 20.... év .................. hó .......... nap
.............................................................................
az önkormányzatot/Társulást képviselő aláírása
1

A rendeletet a 15/2011. (IV. 22.) BM rendelet 14. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. december 31. napjával. A hatályon kívül helyező rendelet 14. § (3) bekezdése alapján a minisztériumba az e hatályon kívül helyezett rendelet alapján 2010. évben beérkezett, de el nem bírált EU Önerő Alap pályázatok esetében a döntés az EU Önerő Alap támogatás terhére történik, a támogatási igények elbírálása esetében az e hatályon kívül helyezett rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.

2

Az 1. § 3. pontja a 14/2010. (IV. 30.) ÖM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § 6. pontját a 14/2010. (IV. 30.) ÖM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

4

A 2. § (1) bekezdése a 14/2010. (IV. 30.) ÖM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

5

A 4. § (1) bekezdés b) pontja a 14/2010. (IV. 30.) ÖM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 4. § (1) bekezdés e) pontja a 14/2010. (IV. 30.) ÖM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 4. § (2) bekezdése a 14/2010. (IV. 30.) ÖM rendelet 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 6. § (2) bekezdése a 14/2010. (IV. 30.) ÖM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

9

A 7. § d) pontja a 14/2010. (IV. 30.) ÖM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

10

A 15. §-t a 14/2010. (IV. 30.) ÖM rendelet 6. §-a iktatta be.

11

A hatálybalépés időpontja 2010. május 1.

12

Az 1. melléklet a 14/2010. (IV. 30.) ÖM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére