BÜ BH 2010/85
BÜ BH 2010/85
2010.04.01.
A más által előidézett veszélyhelyzet elhárítására képtelenséget eredményező szabályszegő magatartás miatt kell megállapítani közúti baleset gondatlan okozásában annak a járművezetőnek a felelősségét, aki lakott területen védett útvonalon 108 km/h sebességgel haladva hajt be járművével a kereszteződésbe, azonban a megengedett sebességgel haladva a más járművezető szabályszegéséből származó balesetet akár lassító fékezéssel is elháríthatta volna [Btk. 187. § (1) bek., KRESZ 26. § (1) bek. a) pont, 6/1998. BJE].
Az elsőfokú bíróság a 2007. év március hó 6. napján kihirdetett ítéletével a II. r. terhelt bűnösségét közúti baleset gondatlan okozásának vétségében állapította meg. Ezért őt 120 000 forint pénzbüntetésre és 1 év 8 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.
A bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal nem érintett I. r. terhelt büntetőjogi felelősségéről is döntött, őt közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 70 000 forint pénzbüntetésre ítélte.
A másodfokon eljáró bíróság a 2008. év január hó 31. napján meghozott ítéletével az elsőfokú határozatot a II. r. terheltet érintően annyiban változtatta meg, hogy a vele szemben kiszabott pénzbüntetést 320 000 forintra súlyosította, a közúti járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés időtartamát pedig 1 évre mérsékelte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az ítéleti tényállás lényege szerint 2004. október 24-én az I. r. terhelt a főváros egyik alárendelt útvonalán közlekedett gépkocsijával. Az útkereszteződéshez érve az irányonként egy-egy sávos főútvonalon – amelyen villamos is járt –, egyenesen kívánt áthaladni. Az ,,Elsőbbségadás kötelező'' jelzőtábla vonalában a járművel megállt, majd 10 km/óra sebességre gyorsítva kellő körültekintés nélkül behaladt az útkereszteződésbe. Haladási irányát tekintve jobbról, 110 méteres távolságra, objektíve észlelhető helyzetben, a II. r. terhelt vezette gépjárművét – a megengedett 50 km/órás sebességet jelentős mértékben túllépve – 108 km/óra sebességgel. Sem ő, sem utasai nem használták a biztonsági övet. Az I. r. terhelt útkereszteződésbe 4 méterre behaladó járművének helyzete révén kialakult veszélyhelyzetet a II. r. terhelt –, aki személygépkocsijával az I. r. kocsijától ekkor mintegy 46 méterre volt – észlelte, eltúlzott sebessége miatt azonban az ütközést nem tudta elkerülni.
A II. r. terhelt jelentős gyorshajtása miatti nagy erejű ütközés következtében a II. r. terhelt gépkocsijában utazók közül két személy ágyéki csigolyatörést, tehát 8 napon túl gyógyuló súlyos, egy másik személy pedig 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. A II. r. terhelt jobb térdének sérülése 8 napon túl gyógyult.
Az ítéleti tényállás – az igazságügyi gépjárműszakértők véleményét alapul véve – rögzíti, hogy amennyiben a II. r. terhelt az ütközés előtt, tehát akár a veszélyhelyzet felismerésének időpontjában a megengedett 50 km/óra sebességet nem lépte volna túl, járművével az ütközés helyéig szabályosan, lassító fékezéssel meg tudott volna állni.
A bíróság az ütközésben érintett mindkét gépjárművezető felelősségét megállapította: az I. r. terhelt terhére a KRESZ 28. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt elsőbbségadási szabály megszegését rótta, míg megállapítása szerint a II. r. terhelt a KRESZ 26. § (1) bekezdés a) pontjának IV. fordulatában foglalt közlekedési szabályt a jelentős sebességtúllépésével szegte meg. Megállapítása szerint mindkét szabályszegés közrehatott a baleset bekövetkezésében.
A határozat indokolásában az első fokon eljárt bíróság kifejtette, hogy az I. r. terhelt elsőbbségi jogot sértő KRESZ szabályszegése alakította ki a veszélyhelyzetet, amelyet a II. r. terhelt csupán a későbbi ütközési helytől 46 méterre, az ütközés előtt 1,7 másodperccel ismert fel. Jelentős sebességtúllépése lehetetlenné tette a veszélyhelyzet elhárítását, az ütközési pontig jelentős lassításra sem volt már képes, vagyis saját szabályszegése miatt nem tudott a veszélyhelyzet elhárítása érdekében cselekedni. Ekként a II. r. terhelt szabályszegő magatartása és a baleset eredménye, az utasok 8 napon túl gyógyuló sérülései között okozati összefüggés áll fenn.
A jogerős ügydöntő határozat ellen a II. r. terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdés a) és c) pontjában foglaltakra hivatkozással. Érvelése szerint az ütközés előtti közlekedési helyzet elemzése nyomán megállapítható, hogy a balesetet nem a II. r. terhelt közlekedési szabályszegése okozta, vagyis nem ő követett el olyan közlekedési szabályszegést, amely bűnösségének megállapítását – a büntető anyagi jog szabályaival összhangban – lehetővé tette volna. A védő vélekedése szerint mindemellett a baleset eredményét tekintve egyébként a II. r. terhelt terhére a törvényi tényállás megvalósításához szükséges gondatlanság egyik formája sem állapítható meg. Álláspontjának alátámasztására a Bírósági Határozatokban közzétett 2001/511. számú jogesetre hivatkozott.
Büntető anyagi jogi természetű érvei mellett a védő a felülvizsgálat okaként szabályozott eljárási szabálysértésekre is hivatkozott: a Be. 373. § (1) bekezdés III. a) pontjában megjelölt és az ítélet hatályon kívül helyezését eredményező indokolási kötelezettség megszegését is sérelmezte. Vélekedése szerint a bíróság nem adta indokát annak, hogy a védett útvonalon – nem vitásan sebességtúllépéssel – közlekedő jármű vezetőjének miért állna fenn elhárítási kötelezettsége akkor, amikor a kereszteződésbe szabálytalanul behaladó I. r. terheltet észleli. A II. r. terhelt – elsőbbségi jogára figyelemmel – joggal feltételezhette, hogy az I. r. terhelt akár az úttest felezővonalánál megállva még biztosíthatja biztonságos elhaladását. A védő szerint, amikor az I. r. szabálytalan áthaladása, vagyis az elsőbbségi jogának sérelme a II. r. terhelt számára nyilvánvalóvá vált, a megengedett 50 km/óra sebességgel való haladása sem adott volna lehetőséget az ütközés elkerülésére. Az indítványozó szerint a 6/1998. BJE határozatban írtaktól eltérően téves az a megállapítás is, hogy a II. r. terhelt sebességtúllépésének megtévesztő jellege relevanciával bírt. Az I. r. terhelt ugyanis – annak ellenére, hogy az észlelést objektíve semmi nem akadályozta – saját előadása szerint nem észlelte a II. r. terhelt nagy tempóban közeledő járművét, ezért – megtévesztése híján – végül is közömbös volt, hogy a II. r. terhelt milyen sebességgel közelített felé.
A II. r. terhelt védője mindezekre figyelemmel a megtámadott ítéletek megváltoztatását és a II. r. terheltnek az ellene emelt vád alól történő felmentését indítványozta. Másodlagosan indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság az első- és másodfokú bíróság határozatát helyezze hatályon kívül és új eljárás lefolytatását rendelje el.
A Legfőbb Ügyészség átiratában – és képviselője a nyilvános ülésen – a sérelmezett határozatok hatályában tartására tett indítványt. A felülvizsgálati indítványnak az indokolási kötelezettség elmulasztására hivatkozó – ténylegesen a bizonyítékok bírói mérlegelését támadó – részét a törvényben kizártnak, egyebekben a védő anyagi jogi érvelését alaptalannak tartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a Be. 420. §-ának (1) bekezdése és a Be. 424. §-ának (1) bekezdése alapján az ügyben nyilvános ülést tartott.
Az indítványozó által felhozott érveket a felülvizsgálat törvényileg szabályozott okainak tükrében vizsgálta. Megállapította, hogy a védő hivatkozásában szereplő eljárási jogsértés [Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja], amely a megtámadott jogerős bírói döntés hatályon kívül helyezését célozta –, nem valósult meg.
A Be. 373. § (1) bekezdés III. a) pontjában megjelölt eljárási szabálysértés akkor állapítható meg, ha a bíróság a büntetőjogi főkérdésben (bűnösség, jogi minősítés, büntetéskiszabás) olyan mértékben mulasztja el indokolási kötelezettségét, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan. Az alapügyben eljárt bíróságok azonban a büntetőjogi főkérdések tekintetében indokolási kötelezettségüket alaposan és igen részletesen teljesítették, az ítéleti megállapítások helytállók és logikus rendbe illeszkednek, a jogi okfejtések pontosak és alaposak. A védő maga sem jelölte meg azokat a körülményeket, amelyek az ítéletek felülbírálhatóságát gátolták vagy lehetetlenné tették volna: erre utalva ugyanis saját anyagi jogi koncepciójának cáfolatát hiányolta, amely azonban a jogerős ítélet felülbírálhatóságát semmiben sem érintette. Nincs a bíróságoknak olyan kötelességük, amely valamennyi védői érv részletes cáfolatának indokolását írná elő. A bíróság ítéletéből mindenesetre megállapíthatók azok a jogi érvek, amelyek az ítélet alapjául szolgáló bírói jogi állásfoglalással függnek össze, így pontosan megítélhető volt a ténymegállapításokból levont jogi következtetések minden összefüggése. A Legfelsőbb Bíróság ezért az abszolút hatályú eljárásjogi törvénysértésre alap nélkül hivatkozó védői érvelést elvetette.
Mindemellett az indítvány anyagi jogi kifogásait megalapozó védői érveket – a Be. 423. § (1) bekezdésében rögzített eljárásjogi előírással összhangban, a felülvizsgálati eljárásban is irányadó (alapítéleti) tényállás figyelembevételével – vizsgálta és megállapította, hogy az indítvány e részében sem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a tényállás büntetőjogi értékelése során a bíróságok nem sértettek anyagi jogi szabályt, és nem hagyták figyelmen kívül a Legfelsőbb Bíróság 6/1998. BJE határozatában adott iránymutatást sem.
Az irányadó ítéleti tényállás szerint az elsőbbségi helyzetben közlekedő II. r. terhelt a megengedett 50 km/óra sebesség helyett, azt jelentős mértékben (több mint 100%-kal) túllépve 108 km/óra sebességgel közlekedett. A behaladó jármű észlelésének nem volt akadálya, az észlelhetőség kezdetén a II. r. terhelt a kereszteződéstől 110 méterre volt. Később, a az I. r. terhelt járművének tényleges észlelésekor a II. r. terhelt számára nyilvánvalóvá vált az I. r. terhelt által előidézett veszélyhelyzet. Ám e veszélyhelyzetet a II. r. terhelt csupán akkor ismerte fel, amikor a későbbi ütközési helyhez közelítve már 46 méterre járt. A megengedett 50 km/órás haladási sebesség mellett az ütközés azonban még ekkor lassító fékezéssel is elkerülhető lett volna. Tény tehát, hogy a baleseti veszélyhelyzet elhárítására a II. r. terhelt saját közlekedési szabálysértése miatt nem volt képes.
A biztonságos közlekedés során érvényesülő bizalmi elvre történt hivatkozás ugyancsak téves. A töretlen bírói gyakorlat szerint nem hivatkozhat ugyanis a bizalmi elvre az a járművezető, aki kellő időben észleli a közlekedés más résztvevőjének szabályszegő közlekedését, de az elhárításra saját szabályszegése miatt képtelen. (BH 2002/216. szám), vagyis nem hivatkozhat más közlekedő szabálytalanságára az, aki maga is szabálytalanul közlekedik.
A II. r. terhelt magatartását értékelve megállapítható, hogy a jelentős sebességtúllépésben megnyilvánuló közlekedési szabályszegése közrehatott a baleset bekövetkezésében. Tény ugyanis, hogy e szabályszegés nélkül az ütközés – az I. r. terhelt szabályszegése ellenére – be sem következett volna. A II. r. terhelt magatartása tehát a terhére rótt közlekedési vétség szempontjából tényállásszerű és jogellenes. Az ilyen cselekményre nézve az elkövető büntetőjogi felelőssége akkor állapítható meg, ha az eredmény tekintetében gondatlanság terheli. Vizsgálta ezért a bíróság, hogy a cselekmény elkövetése során a II. r. terhelt tudata átfogta-e az eredmény bekövetkezésének lehetőségét, előre láthatta-e magatartásának lehetséges következményét, de könnyelműen bízott annak elmaradásában, vagy e következmények lehetőségét azért nem látta előre, mert a tőle elvárható figyelmet, körültekintést elmulasztotta (Btk. 14. §). A Legfelsőbb Bíróság osztotta az alapügyben eljárt bíróságok e körben kifejtett jogi álláspontját: a II. r. terhelt igen jelentős sebességtúllépésével összefüggésben magatartásának konkrét következményét ugyan nem láthatta előre, ám a tőle elvárható figyelem és körültekintés mellett számolnia kellett azzal, hogy a védett útvonal forgalmas, villamos-pályákkal osztott kereszteződésében, ahol a megállók miatt jelentős gyalogosforgalom is bonyolódott, – olyan közlekedési szituáció jöhet létre, amely veszélyhelyzet kialakulásával jár, és ennek elhárítását az általa megválasztott sebesség kizárja, vagy korlátozza. Ezért gondatlan bűnössége – az eredményt érintően is – feltétlenül fennáll. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a II. r. terhelt bűnösségét a védő által hivatkozott jogeseti állásfoglalásban (BH 2001/511.) leírtak nem érintik, miután az nem az I. r. terhelt megtévesztésének tényével áll összefüggésben. Fel sem merült, hogy az I. r. terhelt a II. r. sebességtúllépését tévesen értékelve, tehát megtévesztés folytán szegte meg az elsőbbségadásra vonatkozó közlekedési szabályt. Ilyen ténymegállapítás az ítéletben sem szerepel. Ebből kivehetően ugyanis egyértelmű, hogy az I. r. terhelt saját figyelmetlensége (gondatlansága) miatt szegte meg a rá vonatkozó közlekedési szabályt. Téves és félrevezető tehát az a védői érvelés, amely szerint az I. r. megtévesztésének hiányában a védett főútvonalon haladó II. r. terhelt sebességtúllépése nem bírt jogi relevanciával. Ennek közreható szerepe ugyanis –, amint az az előzőkben rögzített jogi okfejtésből kitűnik – nem az I. r. terhelt megtévesztése, hanem a veszélyhelyzet elhárítására való képtelenség volt.
A Legfelsőbb Bíróság mindezeket figyelembe véve megállapította, hogy a II. r. terhelt büntetőjogi felelősségét az ügyben eljárt bíróságok az eljárási szabályok betartása mellett a büntető anyagi jog szabályainak sérelme nélkül állapították meg. A megtámadott határozatok hatályban tartása a Be. 426. §-án alapul.
(Legf. Bír. Bfv. II. 396/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás