880/D/2010. AB határozat
880/D/2010. AB határozat*
2011.06.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
Az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság Kfv.IV.37.778/2009/6. számú végzésével szemben benyújtott, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 273. § (1) bekezdésével összefüggésben előterjesztett alkotmányjogi panaszt elutasítja.
I n d o k o l á s
I.
Az indítványozó alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz a Legfelsőbb Bíróság Kfv.IV.37.778/2009/6. számú végzésével szemben, és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 273. § (1) bekezdése alkotmányellenessége megállapítását kérte, alkalmazási tilalom kimondását azonban nem.
Indítványában előadta, hogy a megjelölt ügyben a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 273. § (1) bekezdése alapján hivatalból elutasította a felülvizsgálati kérelmét azzal, hogy nem felel meg a Pp. 272. § (2) bekezdésében foglalt követelményeknek, azaz az indítványozó kérelmében nem jelölt meg jogszabálysértést, amelynek alapján a jogerős határozat felülvizsgálatára sor kerülhetne. Az indítványozó szerint a kifogásolt rendelkezés ellentétes az Alkotmány 2. § (1), valamint 57. § (1) és (5) bekezdésével az alábbiak szerint.
Az indítványozó a jogállamiság elvének sérelmét abban látja, hogy a támadott rendelkezés „előszűrést” alkalmaz, ami megakadályozza a kérelem érdemi elbírálását, ez pedig szerinte kiszámíthatatlanná teszi a Legfelsőbb Bíróság működését. Ennek alátámasztásául hivatkozik a 9/1992. (I. 30.) AB határozatra is (ABH 1992, 59.; törvényességi óvás). Sérülni látja az indítványozó az Alkotmány 57. § (1) bekezdését is, mert az „előszűrés” következtében nem kap lehetőséget a kérelem benyújtója, hogy észrevételeit előadhassa az üggyel kapcsolatban. Végül ellentétes a szabály az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével is, mert nem ad lehetőséget a Legfelsőbb Bíróság hivatalbóli elutasító – „előszűrésben (tehát új tárgyban) hozott” – döntése elleni jogorvoslatra.
II.
Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését a következő jogszabályi rendelkezésekre alapozta.
1. Az indítványozó által hivatkozott alkotmányi rendelkezések:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
[…]
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.”
2. A Pp. érintett rendelkezései:
„272. § (2) A felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, továbbá elő kell adni – a jogszabálysértés megjelölése mellett –, hogy a fél a határozat megváltoztatását mennyiben és milyen okból kívánja.”
„273. § (1) A Legfelsőbb Bíróság a jogi képviselő által előterjesztett felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasítja, ha az nem felel meg a 272. § (2) bekezdésében előírtaknak, vagy ha ennek megfelelő kiegészítése a kérelem benyújtására biztosított törvényes határidőn belül nem történt meg.”
III.
Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.
1. Mivel az alkotmányjogi panasz a rendkívüli jogorvoslati eljárásban alkalmazott jogszabályi rendelkezés alkotmányossági vizsgálatára irányult, az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az előterjesztésének törvényi feltételei fennállnak-e.
1.1. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az alkotmányjogi panasz előterjesztésének alapvető feltétele, hogy a kérdéses jogszabályt a panasz alapjául szolgáló döntés meghozatala során alkalmazták. Az Abtv. 48. § (2) bekezdés szerint az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet az Alkotmánybírósághoz benyújtani.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdésében foglalt törvényi rendelkezéseket (feltételeket) az alkotmányjogi panasz elbírálása során, együttesen kell értelmezni és figyelembe venni. [23/1991. (V. 18.) AB végzés, ABH 1991, 311.; 41/1998. (X. 2.) AB határozat, ABH 1998, 306.; 663/D/2000. AB határozat, ABH 2003, 1223.]
1.2. Az Alkotmánybíróság 41/1998. (X. 2.) AB határozata szerint az Abtv. 48. §-a alkalmazásánál, ha a panaszolt alapjogsérelem nem a rendes, hanem a rendkívüli jogorvoslati eljárásban következett be, alkotmányos követelmény, hogy az alkotmányjogi panasz benyújtásának határidejét a rendkívüli jogorvoslati eljárásban hozott, vagy – ha új eljárásra és új határozat hozatalára kerül sor – az elrendelt új eljárás során született jogerős határozat kézbesítésétől kell számítani (ABH 1998, 306.).
A jelen eljárás alá tartozó alkotmányjogi panasz benyújtója a rendkívüli jogorvoslati eljárásban alkalmazott jogszabályi rendelkezés alkotmányossági vizsgálatát kérte, ezért az Alkotmánybíróság – az idézett határozatát követve – az Abtv. 48. § (2) bekezdése szerinti hatvan napot a vizsgált határozat kézbesítésétől számította. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz határidőben történő benyújtására vonatkozó igazolás beszerzését nem tartotta szükségesnek, mert a Legfelsőbb Bíróság végzésének az elsőfokú bírósághoz történő beérkezését igazoló bélyegzőlenyomat dátumából (2010. március 23.) egyértelműen megállapítható, hogy az indítványozó az alkotmányjogi panaszt határidőben (2010. május 17-én) adta postára, azaz az alkotmányjogi panasz ebben a tekintetben a törvényi feltételnek megfelel.
2. Mivel az Alkotmánybíróság már több határozatban vizsgálta a Pp. 273. § (1) bekezdését, állást kellett foglalnia arról, hogy a kérelem nem minősül-e „ítélt dolognak”.
2.1. Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3., a továbbiakban: Ügyrend) 31. § c) pontja értelmében ítélt dolog, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a szakaszára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását.
2.2. A Pp. támadott rendelkezésének jelenlegi szövege a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 2005. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Ppmód.) 14. §-ával került a törvénybe, és 2006. január 1-jén lépett hatályba.
Az Alkotmánybíróság ezt megelőzően is több határozatban foglalkozott a Pp. 273. § (1) bekezdése alkotmányosságával.
A 42/2004. (XI. 9.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) a felülvizsgálat jogintézményének a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 2001. évi CV. törvénnyel bevezetett változásait vizsgálta az Alkotmánybíróság.
A módosítás lényegi eleme az volt, hogy már a felülvizsgálati kérelem előterjesztéséhez (és nem annak elbírálásához) a korábbi rendszerekben addig nem ismert feltételeket vezetett be. A Pp. 270. § (2) bekezdése a felülvizsgálati kérelem befogadhatósága feltételeként előírta, hogy az ügy érdemére kiható jogszabálysértésen túl a joggyakorlat egységesítése körében is fenn kell állnia elvi problémának. A befogadhatóság feltételei csak azon határozatokat engedték felülvizsgálati elbírálás alá, amelyek a fentebb említett együttes feltételnek (tehát jogszabálysértés és jogegységesítés körében előforduló probléma) megfeleltek. A befogadhatóságról a Pp. 273. § (1) bekezdése szerint a Legfelsőbb Bíróság hivatalos bírája mint egyesbíró döntött, a Pp. 273. § (5) bekezdés első mondata szerint a határozata ellen nem volt helye jogorvoslatnak.
A Pp. 273. § (1) bekezdése 2002. január 1. és 2005. december 31. között hatályos szövege a következőket tartalmazta: „A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság hivatásos bírája, mint egyesbíró előzetesen megvizsgálja abból a szempontból, hogy a kérelem megfelel-e a 270. §-ban meghatározott feltételeknek, illetve az egyéb törvényes követelményeknek. Ha a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére előírt jogszabályi feltételek nem állnak fenn, a bíró a felülvizsgálati kérelmet elutasítja.”
Az Abh. szerint az egyesbírói eljárás szűrő szerepet tölt be, melynek során a bíró – a felsorolt tárgykörök tekintetében – előre pontosan meghatározott feltételek tekintetében dönt, épp ezért a felsorolásba tartozó kérelmek elutasítása nem tekinthető érdemi állásfoglalásnak. Az egyesbírói eljárásban azonban az objektív, tárgyi követelmények vizsgálata mellett továbbra is jelen vannak érdemi, tartalmi elemek. Az Alkotmánybíróság önmagában az egyesbírói döntéshozatalt nem találta az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiságból eredő jogbiztonság, a 46. § (1) bekezdésében megfogalmazott társas-bíráskodás és az Alkotmány 47. § (2) bekezdésében foglalt, a Legfelsőbb Bíróság jogegységi funkcióját meghatározó alkotmányos rendelkezésekbe ütközőnek. Az Alkotmánybíróság e határozatban kimondta azonban, hogy az érdemi elemek miatt az egyesbírói eljárásához valamilyen formájú jogorvoslatot kell biztosítani, így küszöbölhető ki mind az Alkotmány 47. § (2) bekezdésének, mind a 2. § (1) bekezdésének sérelme.
Az Alkotmánybíróság e határozatában tehát a Pp. 273. § (1) bekezdését nem tartotta a vizsgált alkotmányos rendelkezésekbe ütközőnek, így az erre vonatkozó indítványokat elutasította. A Pp. 270. § (2) bekezdés „és” szövegrészét, továbbá a), b), ba) és bb) pontjait, valamint 273. § (5) bekezdés első mondatát azonban alkotmánysértőnek találta és megsemmisítette. (ABH 2004, 551.)
Minthogy azonban a Pp. Abh.-ban vizsgált rendelkezése nem azonos a ma hatályossal, és az Alkotmánybíróság más alkotmányossági problémára tekintettel vizsgálta, nem áll fenn ítélt dolog.
A Pp. 273. § (1) bekezdését az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban is vizsgálta, így az 1332/B/1997. AB határozatban (ABH 1999, 629.), valamint az 1226/B/1997. AB határozatban (ABH 2002, 838.), azonban – ugyancsak a jogszabály szövegében bekövetkezett változás folytán – ítélt dolog megállapításának ezekkel összefüggésben sincs helye; mindazonáltal a fenti határozatokban foglaltakat az Alkotmánybíróság figyelembe vette a jelen határozat meghozatala során is.
3. Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta, hogy a jogállamisággal ellentétes-e a Pp. 273. § (1) bekezdése azáltal, hogy „előszűrést valósít meg”, és ezáltal kiszámíthatatlanná válik a Legfelsőbb Bíróság működése.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből eredő jogbiztonság magában foglalja az egyes jogintézmények működésének előreláthatóságát és kiszámíthatóságát – ahogy arra az indítványozó is hivatkozott. A 9/1992. (I. 30.) AB határozat szerint „a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is” (ABH 1992, 59, 65.).
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban a következőket mondta ki: „A Pp. 273. § (1) bekezdése szerinti egyesbírói eljárás hagyományos »szűrőszerepet« tölt be. A különböző jogrendszerekben, s a különböző jogi fórumok előtti eljárásban ismert e megoldás, célja: az érdemi eljárás alá tartozó kérelmek kiválogatása annak érdekében, hogy a döntéshozó szerv elé valóban csak az adott szerv hatáskörébe tartozó, a formai előírásoknak megfelelő kérelem kerüljön. A »szűrőszerep«, mint jogi megoldás, funkciója szerint nem jelent érdemi döntéshozatalt, csupán az előre pontosan meghatározott tárgyi feltételeknek való megfelelőség vizsgálatára irányul. […] Ezekben a kérdésekben az egyesbírói eljárásnak helye van, a fenti tények tekintetében való döntés nem minősül érdemi döntésnek.” (ABH 2004, 551, 579.)
A Ppmód. 1. §-ával a Pp. 11. § (5) bekezdése helyébe új rendelkezést iktatott be, amelynek értelmében – főszabály szerint – a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás során három hivatásos bíróból álló tanácsban ítélkezik. Megszűnt tehát az egyesbírói „előszűrés”, azonban a felülvizsgálati kérelmek „előszűrése”, azaz a kérelemmel szemben támasztott formai követelményeknek való megfelelés vizsgálata továbbra is megmaradt: a beérkező kérelmeket a Legfelsőbb Bíróság megvizsgálja abból a szempontból, hogy a jogerős ítélet, vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát kérték-e, határidőn belül érkezett-e, jogosulttól származik-e, a felülvizsgálni kért határozat nem tartozik-e a Pp. 271. §-ában felsorolt kizárt határozatok közé, illetve a kérelemben megjelöltek-e jogszabálysértést. A felülvizsgálati kérelemben elő kell adni továbbá azt is, hogy a fél a határozat megváltoztatását miért és mennyiben kéri.
A Legfelsőbb Bíróság tehát előre pontosan meghatározott (és az érintettek által is ismert) feltételek tekintetében dönt, épp ezért a felsorolásba tartozó kérelmek elutasítása nem tekinthető az ügy érdemében hozott döntésnek, annál is kevésbé, mert a formai követelményeknek való megfelelésről való döntés nem igényel – sőt kizár – minden bírói mérlegelést.
A fentieket figyelembe véve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott rendelkezés a jogbiztonság elvét nem sérti, és az indítványt ebben a részében elutasította.
4. Az indítványozó szerint a Pp. 273. § (1) bekezdése az Alkotmány 57. § (1) bekezdését is sérti.
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése érelmében a Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
Az Alkotmánybíróság a Pp. 340. § (1) bekezdése alkotmányosságát vizsgáló 38/1991. (VII. 3.) AB határozatában az Alkotmány 57. § (1) bekezdésére vonatkozóan a következőket állapította meg: „[e]bből az alkotmányos rendelkezésből nem következik, hogy a bíróság bármely rendes és különleges eljárásban a fél jogait és kötelezettségeit mindkét fokon kizárólag csak tárgyaláson bírálhatja el.
Ahogy erre az Alkotmánybíróság a fent hivatkozott korábbi határozatában [a 29/1990. (XI.27.) AB határozattal kijavított 26/1990. (XI. 8.) AB határozatban] rámutatott, a tárgyalási elv, a szóbeliség és a közvetlenség a polgári peres eljárás alapelvei közé tartozik. Nem jelenti azonban ennek az alkotmányos szabállyá emelt alapelvnek a sérelmét, ha egyes különleges eljárásokban – az eljárás különös természetét is figyelembe véve – a törvény a bíróság számára lehetővé teszi a fellebbezés tárgyaláson kívüli elbírálását is. Erre az Alkotmány 8. § (2) bekezdés alapján az 57. § (1) bekezdés által érintett jogok esetén, közérdek által indokolt esetben a törvényhozónak joga van.” (ABH 1991, 183, 184.)
Az Alkotmánybíróság a 29/1990. (XI. 27.) AB határozattal kijavított 26/1990. (XI. 8.) AB határozat meghozatalakor hivatalból vizsgálta a Pp. minden olyan rendelkezését, amely az ügyek érdemi elbírálására tárgyaláson kívüli elintézési lehetőséget adott. A határozattal megsemmisítette azokat a törvényhelyeket, amelyek a felek erre irányuló kifejezett kérésétől függetlenül lehetővé tették a peres ügyek tárgyaláson kívüli érdemi elbírálását.
A jelen ügyben erről nincs szó: a Pp. 274. § (1) bekezdése kimondja ugyanis, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálja el, kivéve ha a felek bármelyike tárgyalás tartását kéri, vagy a Legfelsőbb Bíróság a tárgyaláson való elbírálást szükségesnek tartja.
Minthogy a felülvizsgálati kérelem benyújtását megelőző eljárás során, valamint a formai követelményeknek megfelelő felülvizsgálati kérelmet követően a Pp. fenti rendelkezése folytán a felülvizsgálati eljárásban egyaránt biztosított a tárgyaláshoz való jog, a támadott rendelkezés nem alkotmányellenes e tekintetben sem, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította.
5. Az indítványozó sérelmezi azt is, hogy a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasító határozata ellen nincs helye jogorvoslatnak.
5.1. Az Alkotmányban alapjogként biztosított jogorvoslathoz való jog [Alkotmány 57. § (5) bekezdésének első mondata] tartalma szerint azt biztosítja, hogy mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírói, közigazgatási vagy más hatósági döntéssel szemben, amely jogát vagy jogos érdekét sérti. Az Alkotmánybíróság több alkalommal vizsgálta, hogy az Alkotmány milyen határozatok ellen biztosítja a jogorvoslat lehetőségét. Kimondta többek között, hogy e jog nem terjed ki a nem állami, pl. a munkáltatói (1129/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 604, 605.) vagy a tulajdonosi (1534/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 602, 603.) döntésekre, és nem terjed ki az állami, de nem hatósági, pl. a katonai elöljárói [485/D/1992. AB határozat, ABH 1992, 611, 613.; 578/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 590, 591.; 57/1993. (X. 25.) AB határozat, ABH 1993, 349, 351.] döntésekre sem. Azt, hogy valamely állami vagy nem állami szerv döntése hatóságinak minősül-e az Alkotmány 57. § (5) bekezdése alkalmazásában, csak a konkrét szabályozási környezetre tekintettel lehet eldönteni [37/2005. (X. 5.) AB határozat, ABH 2005, 413, 424.].
A jogorvoslathoz való jog lényegi tartalma a jogalkotótól azt követeli meg, hogy a hatóságok érdemi, ügydöntő határozatai tekintetében tegye lehetővé a valamely más szervhez, vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetőségét [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.; 22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 109.]. Az Alkotmánybíróság szerint a jogorvoslat biztosításának követelménye az érdemi határozatokra vonatkozik. Annak vizsgálata során, hogy mely döntés minősül ilyennek, a döntés tárgya és a személyre gyakorolt hatása a meghatározó, vagyis az, hogy az érintett helyzetét, jogait a döntés lényegesen befolyásolta-e [részletesen pl. 1636/D/1991. AB határozat, ABH 1992, 515, 516.; 5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.; 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 74.; 46/2003. (X. 16.) AB határozat, ABH 2003, 488, 502.]. Azaz „[a]z alkotmánybírósági eljárásban a jogorvoslathoz való alapvető jog szempontjából valamely döntés érdemi, ügydöntő volta a tételes jogok által ilyennek tartott döntésekhez képest viszonylagos: a vizsgált döntés tárgya és személyekre gyakorolt hatása által meghatározott” [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 109.].
5.2. Az Alkotmánybíróságnak az 1/1994. (I. 7.) AB határozat óta követett gyakorlata szerint „a felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt alkotmányi rendelkezéssel összefüggésbe nem hozható. Mivel az alkotmányosan megkövetelt rendes jogorvoslaton túlmenő rendelkezés, a törvényhozónak – egyéb alkotmányi rendelkezésekkel összhangban (pl. diszkrimináció tilalma) – teljes szabadságában áll ennek tartalmát és korlátait megállapítani” (ABH 1994, 29, 38.). Ezt az álláspontot az Alkotmánybíróság több döntésében megerősítette, így például a 663/D/2000. AB határozat kimondta: „[j]elen ügyben is megerősíti az Alkotmánybíróság azt az elvi megállapítását, hogy a jogorvoslathoz való jog – mint alapvető jog – csak a rendes jogorvoslatra vonatkozik, a rendkívüli jogorvoslat a rendes jogorvoslaton túlmutató többletlehetőség, amelynek léte nem hozható összefüggésbe az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével.” (ABH 2003, 1223, 1230.)
Az Alkotmánybíróság más döntésében az Alkotmány 57. § (5) bekezdésébe foglalt, a jogorvoslati jog korlátozásához előírt minősített többség követelménye alól is kivonta a rendkívüli jogorvoslatot. A 787/D/1999. AB határozat szerint: „a jogorvoslathoz való jognak az Alkotmányban garantált alapvető joga [Alkotmány 57. § (5) bekezdés] a rendes jogorvoslatra vonatkozik, így a jogkorlátozáshoz megkövetelt „minősített többséggel” elfogadott törvényi szabályozás követelménye is csak a rendes jogorvoslatot érintő szabályozás tekintetében áll fenn.” (ABH 2001, 1090, 1094.)
Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében meghatározott jogorvoslathoz való jog tehát csupán azt a követelményt támasztja – de azt sem abszolút követelményként – hogy az első fokon meghozott érdemi döntésekkel szemben magasabb fórumhoz lehessen fordulni, illetve hatósági döntésekkel szemben rendelkezésre álljon a bírói út. Ebből következően a rendkívüli jogorvoslat alkotmányossági megítélése kívül esik az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének érvényesülési körén.
Az Alkotmánybíróság tehát számos határozatában állást foglalt arról, hogy mind a polgári eljárásban, mind a büntetőeljárásban a felülvizsgálat az alkotmányosan megkövetelt rendes jogorvoslaton túlmenő jogintézmény, így az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való joggal nincs összefüggésben [1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29.; 1319/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 690.; 1320/B/1993. AB határozat, ABH 1995, 683.; 23/1995. (IV. 5.) AB határozat, ABH 1995, 115.].
5.3. Az Alkotmánybíróság megjegyzi: a felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasító végzés elleni jogorvoslatot nem a Pp. 273. § (1) bekezdése zárja ki, hanem a Pp. 233. §-a, 233/A. §-a, és 271. § (1) bekezdés e) pontja.
Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt ebben a részében sem találta megalapozottnak, és elutasította.
Budapest, 2011. június 21.
Dr. Paczolay Péter s. k., |
|||||||
az Alkotmánybíróság elnöke |
|||||||
|
|||||||
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Bihari Mihály s. k., |
|||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|||||
|
|||||||
|
Dr. Bragyova András s. k., |
Dr. Holló András s. k., |
|||||
|
előadó alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|||||
|
|||||||
|
Dr. Kiss László s. k., |
Dr. Kovács Péter s. k., |
|||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|||||
|
|||||||
|
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
Dr. Lévay Miklós s. k., |
|||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|||||
|
|||||||
Dr. Stumpf István s. k., |
|||||||
alkotmánybíró |
|||||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás