• Tartalom

9/2010. (IX. 29.) BM–KIM együttes utasítás

9/2010. (IX. 29.) BM–KIM együttes utasítás

a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szervezeti és működési rendjének meghatározásáról1

2016.09.01.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 73. § (1) bekezdésében meghatározott hatáskörben eljárva – tekintettel a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 49. § (1) bekezdésére – a következő utasítást adjuk ki:

1. § A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szervezeti és működési szabályzatát (a továbbiakban: SZMSZ) ezen utasítás mellékleteként adom ki.

2. § Ez az utasítás közzétételével egyidejűleg lép hatályba.

3. § (1) Hatályát veszti a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szervezeti és működési szabályzatáról szóló 19/2008. (HÉ 46.) IRM utasítás.

(2) Jelen utasítást, valamint a belső szabályzatokat szükség szerint, de legalább évente felül kell vizsgálni, és a szükséges korszerűsítést el kell végezni.

(3)2 A (2) bekezdéstől eltérően a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter

a) a közigazgatás-fejlesztés okán szükséges Szervezeti és Működési Szabályok, valamint

b) jogszabályváltozás

miatt bármikor kezdeményezheti a Szabályzat 30 napon belül történő módosítását. A módosítás elmulasztása esetén a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter gondoskodik a megfelelő módosítás érvényesüléséről és az azzal kapcsolatos intézkedés hatálybalépéséről.

Melléklet a 9/2010. (IX. 29.) BM–KIM együttes utasításhoz


ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal jogállása, alapadatai és szervezete

1. § (1)3 A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) a belügyminiszter, valamint a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 4. § (7) bekezdésével összefüggő honosítási eljárásokban a miniszterelnök általános helyettese irányítása és felügyelete alatt álló, jogi személyiséggel rendelkező központi hivatal.
(2) A Hivatal a költségvetési gazdálkodás szempontjából a költségvetési szervek középirányítói funkcióit is ellátja.
(3) A Hivatal költségvetése a Belügyminisztérium költségvetési fejezetben önálló címként szerepel.

2. § A Hivatal kisegítő, kiegészítő és vállalkozási tevékenységet nem folytat. A Hivatal az általános forgalmi adó szempontjából adóalanynak minősül, az alapító okiratában meghatározott alaptevékenységei alapján tárgyi adómentes tevékenységeket végez, áfát nem igényel vissza.

3. § A Hivatal alapadatai:
a) megnevezése: Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal;
b) nevének az ügyvitel során használt rövidítése: BÁH;
c) angol megnevezése: Office of Immigration and Nationality;
d) német megnevezése: Amt für Einwanderung und Staatsbürgerschaft;
e) francia megnevezése: L'Office de l'Immigration et de la Nationalité;
f) székhelye: Budapest;
g) címe: 1117 Budapest, Budafoki út 60.;
h) levelezési címe: 1903 Budapest, Pf. 314;
i) alapítója: a belügyminiszter;
j)4 alapítás időpontja: 2000. január 1.
k)5 alapító okirat kelte, száma: 2010. augusztus 31. A-208/1/2010
l) létrehozásáról rendelkező jogszabály: a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalról szóló 162/1999. (XI. 19.) Korm. rendelet;
m) a Hivatal jogelődje:
ma) Belügyminisztérium Menekültügyi Hivatal;
mb) Menekültügyi és Migrációs Hivatal;
n) számlavezető és az előirányzat-felhasználási számla száma:
Magyar Államkincstár 10023002-00283511-00000000;
o) adóigazgatási száma: 15722744-2-51;
p) PIR törzsszáma: 722744;
q)6 szakágazat: 8424 Közbiztonság, közrend;
r)7 államháztartási szakágazat: 842470 Idegenrendészeti tevékenység;
s)8 kormányzati funkció szerinti besorolás: 016030 Állampolgársági ügyek, 031020 Menekültügy igazgatása; 031050 Egyéb rendészeti, bűnüldözési tevékenységek; 107070 menekültek, befogadottak, oltalmazottak ideiglenes ellátása és támogatás.
t)9 engedélyezett létszáma: 1115 fő.

4. § A Hivatal állami feladatként ellátandó alaptevékenységét, rendeltetését a vonatkozó jogszabályok, valamint az alapító okirat határozza meg a következők szerint:
a)10 a Hivatal ellátja a magyar állampolgárságról szóló törvényben hatáskörébe utalt feladatokat, valamint előkészíti a miniszterelnök általános helyettese és a belügyminiszter feladatkörébe tartozó állampolgársági döntéseket;
b) ellátja a jogszabályokban a hatáskörébe utalt hazai anyakönyvezéssel kapcsolatos feladatokat;
c) ellátja a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározott feladatokat;
d) idegenrendészeti hatóságként ellátja a jogszabályokban a hatáskörébe utalt idegenrendészeti feladatokat;
e) központi vízumhatóságként kapcsolatot tart más schengeni államok központi hatóságaival, a SIS-jelzésekkel összefüggésben megkereséssel él a nemzeti SIRENE iroda felé és reagál a SIRENE iroda megkereséseire;
f) menekültügyi hatóságként ellátja a jogszabályokban hatáskörébe utalt menekültügyi feladatokat;
g) útlevélhatóságként ellátja a bevándorolt, letelepedett jogállású személy és a hontalan úti okmányával kapcsolatos hatósági feladatokat, a menekültként elismert személyek kétnyelvű úti okmányával, az oltalmazottként elismert személyek úti okmányával, továbbá a menedékesek úti okmányával összefüggő hatósági feladatokat;
h)11 ellátja az országinformáció szolgáltatásáért felelős szerv (a továbbiakban: Dokumentációs Központ) jogszabályban meghatározott feladatait;
i) végrehajtja a migrációs tárgyú nemzetközi szerződésekből adódó feladatokat, felügyeli és koordinálja a visszafogadási egyezmények végrehajtását, engedélyezi a hatósági kísérettel történő átszállításokat;
j) kapcsolatot tart a migrációs kérdésekkel foglalkozó nemzetközi szervezetekkel;
k)12 a Hivatal ellátja az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény (a továbbiakban: Atv.) és végrehajtási rendeletei által a központi anyakönyvi szerv hatáskörébe utalt feladatokat.

2. A Hivatal szervezete

5. § (1)13 A Hivatal központi és területi szervekből áll. A befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ a Hivatal, mint középirányító szerv irányítása alatt állnak. A Hivatal szervezeti felépítését, ábráját, valamint az irányítás, az ellenőrzés és a vezetés kapcsolatrendszerét az 1. függelék tartalmazza.
(2) A Hivatal központi, országos illetékességű szervezeti egysége a Központi Hivatal (a továbbiakban: KH).
(3) A Hivatal területi szervezeti egységeiként működnek a regionális igazgatóságok (a továbbiakban: regionális igazgatóság).
(4)14 A befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ önálló költségvetéssel rendelkezik, a regionális igazgatóságok működésének pénzügyi fedezetét a Hivatal költségvetése tartalmazza.
(5) A Hivatal szervezeti egységeinek feladatait a 2. függelék tartalmazza.
(6) A Hivatal szabálytalanságok kezelésével kapcsolatos eljárásrendjének részletes szabályait a 3. függelék tartalmazza.
(7)15
(8)16 A közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 127. § (1) bekezdése alapján a hivatali egységeknél adományozható szakmai főtanácsadói, illetve szakmai tanácsadói címek számát az 5. függelék tartalmazza.
(9)17

A HIVATAL VEZETŐIRE ÉS MUNKATÁRSAIRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK18

1. A Hivatal vezetőire vonatkozó szabályok

6. § A Hivatal vezetői:
a) a főigazgató,
b) az általános főigazgató-helyettes,
c) a gazdasági főigazgató-helyettes,
d) a központi igazgató,
e) a területi szervek igazgatója és helyettese,
f) a főosztályvezető, a főosztályvezető-helyettes,
g) az osztályvezető,
h)19 a befogadó állomás igazgatója és helyettese,
i) a befogadó állomás gazdasági osztályvezetője,
j)20 a menekültügyi őrzött befogadó központ igazgatója és helyettese,
k)21 a menekültügyi őrzött befogadó központ gazdasági osztályvezetője.

1.1. A főigazgató

7. §22 A főigazgató a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően – a belügyminisztertől, valamint a miniszterelnök általános helyettesétől kapott utasítás és iránymutatás alapján – vezeti a Hivatal munkáját és felelős a Hivatal feladatainak ellátásáért.

8. §23 A főigazgató irányítja
a) az Állampolgársági Igazgatóság,
b)24
c) az Idegenrendészeti Igazgatóság,
d) a Menekültügyi Igazgatóság,
e) a Személyügyi Főosztály,
f) a Belső Ellenőrzési Osztály,
g) a Dokumentációs Központ,
h) a Főigazgatói Titkárság,
i) a regionális igazgatóságok, a befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ
szakmai tevékenységét.

10. § A főigazgató irányítási jogkörében eljárva:
a)26 felelős az alapító okiratokban megjelölt tevékenységek jogszabályban előírt követelményeknek megfelelő ellátásáért;
b) meghatározza a jogszabályokból adódó feladatokat, a Hivatal munkavégzésének főbb szabályait, felügyeli azok végrehajtását, valamint biztosítja – a költségvetési törvényben meghatározott keretek között – a végrehajtáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételeket;
c)27 az irányítást gyakorló szerv útján javaslatot tesz a Hivatal feladatkörébe tartozó jogszabályalkotásra (módosításra), felkérésre véleményezi a rendelkezésére bocsátott jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezeteit;
d)28 irányítja a KH és a regionális igazgatóságok, a befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ szervezeti egységeinek munkáját, biztosítja összehangolt működésüket, meghatározza az ügyrend és az SZMSZ útján szervezeti felépítésüket;
e)29 javaslatot tesz a belügyminiszternek a főigazgató-helyettesek és a belső ellenőrzési egység vezetőjének kinevezésére, felmentésére, fegyelmi felelősségre vonására, gyakorolja felettük az egyéb munkáltatói jogköröket;
f)30 az e) pontban meghatározott kivétellel alapvető munkáltatói jogkörében eljárva gyakorolja a kinevezéssel, a jogviszony megszüntetéssel, az áthelyezéssel, a fegyelmi és kártérítési eljárással, az összeférhetetlenség megállapításával, a kinevezés tartalmának módosításával összefüggő jogkörét (a továbbiakban együtt: alapvető munkáltatói jog) a KH és a regionális igazgatóságok alkalmazottai felett. Egyéb munkáltatói jogköreit átruházza a KH szervezeti egységei vezetőinek (főigazgató-helyettes, igazgató, főosztályvezető, titkárságvezető, önálló osztály vezetője), a regionális igazgatóságok igazgatóinak hatáskörébe. Az átruházott jogkörben eljáró vezető e jogait az ügyrendben foglaltak szerinti körben és tartalommal gyakorolja.
g)31 gyakorolja a vagyonnyilatkozat-tételi eljárással kapcsolatos jogköröket;
h)32 biztosítja a Hivatalban az esélyegyenlőség megvalósulását, Kollektív Szerződést köt a közalkalmazotti, munkavállalói érdekképviseletekkel, Közszolgálati Szabályzatban rendelkezik a KH és a területi szervek közszolgálati tisztviselői jogviszonyban álló munkatársai, továbbá – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény (a továbbiakban: Hszt.) alapján kormánytisztviselői feladatok ellátására vezényelt munkatársai jogállásából eredő jogairól és kötelezettségeiről;
i) belső pénzügyi ellenőrzési rendszert működtet, ezen belül gondoskodik:
ia) a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (a továbbiakban: FEUVE) rendszerének létrehozásáról, működtetéséről és fejlesztéséről;
ib) a kockázatkezelési rendszer működtetéséről és a kockázatelemzésről;
ic) a gazdasági, pénzügyi, számviteli folyamatok ellenőrzési nyomvonalának készítéséről és folyamatos aktualizálásáról;
id) a szabálytalanságok kezelésére vonatkozó eljárásrend kialakításáról és működtetéséről;
ie) a belső ellenőrzés kialakításáról és megfelelő működtetéséről;
j) kialakítja a közérdekű adatközlés rendjét, kijelöli az adatfelelősöket;
k) figyelemmel kíséri a Hivatal informatikai, nyilvántartó és szolgáltató rendszereinek hiteles, megbízható és biztonságos üzemeltetését;
l) beszámol az éves költségvetési beszámoló keretében a FEUVE-rendszer, valamint a belső ellenőrzés működtetéséről;
m) irányítja és ellenőrzi a polgári védelmi, a katasztrófavédelmi, továbbá a munkabiztonsággal és a foglalkoztatás-egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátását;
n) ellátja a Hivatal rejtjel-tevékenységével kapcsolatos feladatokat;
o)33 biztosítja a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Tudományos Tanácsa működési feltételeit;
p)34 a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel kötött keretmegállapodásban foglaltaknak megfelelően biztosítja a megfelelő felkészültségű és képzettségű oktatói és alkalmazotti állományt;
q)35 belső rendelkezésben foglaltak szerint vezeti a Hivatal projektszervezetét.

11. § A főigazgató jogszabályban meghatározottak szerint felel a Hivatal törvényes és hatékony gazdálkodásáért, pénzügyi tevékenységéért, amelynek keretében:
a) felelős a Hivatal vagyonkezelésébe, használatába adott vagyon rendeltetésszerű igénybevételéért, az éves vagyonleltár előkészítéséről;
b) felelős a Hivatal gazdálkodásában a szakmai hatékonyság és a gazdaságosság követelményeinek érvényesítéséért;
c) felelős a tervezési, beszámolási, információszolgáltatási kötelezettség teljesítéséért, annak teljességéért és hitelességéért, a gazdálkodási lehetőségek és a kötelezettségek összhangjáért;
d) közreműködik a Hivatal éves költségvetésének fő kereteit meghatározó irányelvek elkészítésében;
e) érvényesíti a Hivatal tevékenységében az állami feladatok ellátásáról szóló előirányzatokkal, létszámmal és vagyonnal való szabályszerű és hatékony gazdálkodást;
f) figyelemmel kíséri a jóváhagyott költségvetési előirányzatok teljesítését, az azokból ellátandó feladatok veszélyeztetése esetén megteszi a szükséges intézkedéseket, fejezeti vagy kormányzati hatáskörbe tartozó ügyekben a Belügyminisztériumnál intézkedést kezdeményez;
g) javaslatot tesz a jóváhagyott előirányzatok alapján a Hivatal költségvetésére;
h) felelős az intézményi számviteli rendért.

12. § (1) A főigazgatót akadályoztatása esetén
a) – a Hivatal működésével összefüggő gazdasági és pénzügyi feladatok kivételével – az általános főigazgató-helyettes,
b) a Hivatal működésével összefüggő gazdasági és pénzügyi feladatok tekintetében a gazdasági főigazgató-helyettes helyettesíti.
(2)36 A főigazgató akadályoztatásának esetére írásban rendelkezhet az alapvető munkáltatói jogok gyakorlásának az általános főigazgató-helyettesre való átruházásáról. A főigazgató és az általános főigazgató-helyettes együttes akadályoztatása esetén a főigazgató által kijelölt személy irányítja a KH, a regionális igazgatóságok, a befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ tevékenységét.

1.2. Az általános főigazgató-helyettes

13. § (1) Az általános főigazgató-helyettes a főigazgató irányítása mellett végzi tevékenységét.
(2) Az általános főigazgató-helyettes irányítja
a) a Nemzetközi Együttműködési Főosztály,
b) az Igazgatási és Ügyeleti Főosztály, valamint
c) a vezető jogtanácsos és az okmányszakértő szakmai tevékenységét.
(3) Az általános főigazgató-helyettes központi hivatal vezetőjének helyettese besorolású vezető.

14. § Az általános főigazgató-helyettes a feladatkörében:
a) főigazgatói döntés meghozatalát, belső rendelkezés megtételét kezdeményezheti;
b) előkészíti, illetve véleményezi a hatáskörét érintő belső rendelkezéseket;
c) koordinálja a munkatervekben foglalt feladatok végrehajtását;
d) az irányítása alá tartozó területeken intézkedést tesz, döntést hoz, az adott feladat ellátására az ügyintézőt kijelöli;
e)37 javaslatot tesz a főigazgatónak a Hivatal feladatköréhez kapcsolódó jogi norma kiadásának kezdeményezésére, véleményezi a rendelkezésére bocsátott jogszabály-tervezeteket és közjogi szervezetszabályozó eszközei;
f) részt vesz a Hivatal stratégiájának, költségvetésének és beszámolóinak kidolgozásában;
g) részt vesz a kockázatértékelés, a FEUVE rendszerének működtetésében, fejlesztésében, a szabálytalanságok feltárásában, kezelésében;
h) koordinálja az okmányszakértői és okmánytári feladatok ellátását;
i) eljár azokban az ügyekben, amelyek ellátására a főigazgató esetenként vagy állandó jelleggel megbízza.

1.3. A gazdasági főigazgató-helyettes

16. § (1) A gazdasági főigazgató-helyettes a főigazgató irányításával és ellenőrzésével végzi tevékenységét.
(2) A gazdasági főigazgató-helyettes irányítja
a) a Gazdasági Főosztály, valamint
b) az Informatikai Főosztály
szakmai tevékenységét.
(3) A gazdasági főigazgató-helyettes központi hivatal vezetőjének helyettese besorolású vezető.

17. § (1) A gazdasági főigazgató-helyettes gyakorolja azokat a jogokat, és teljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyeket jogszabály a gazdasági szervezet vezetője számára meghatároz. E feladatkörében:
a) felelős a gazdasági szervezet feladatai jogszabályoknak megfelelő ellátásáért;
b) intézkedik a költségvetés felhasználására vonatkozó irányelvek, valamint a gazdálkodás részletes rendjének meghatározásáról;
c) a főigazgatói hatáskör érintetlenül hagyásával gazdasági rendelkezéseket hoz a pénzügyi gazdálkodási rendre és a számvitelre vonatkozóan, valamint elkészíti a gazdasági-pénzügyi vonatkozású belső rendelkezések tervezetét;
d) a főigazgató által átruházott hatáskörben, a főigazgatóval történt egyeztetést követően a működési költségvetésen belül előirányzat-átcsoportosítást hajthat végre;
e) a főigazgató akadályoztatása esetén átruházott hatáskörben, a főigazgatóval egyetértésben előirányzat-átcsoportosítást hajthat végre a működési költségvetés és a felhalmozási költségvetés között.
(2) A gazdasági főigazgató-helyettes az irányítása alatt álló szervezeti egységek útján gondoskodik
a) a tervezéssel,
b) az előirányzat-felhasználással,
c) a hatáskörébe tartozó előirányzat-módosítással,
d) az üzemeltetéssel, fenntartással, működtetéssel, beruházással,
e) a vagyon használatával, hasznosításával,
f) az éves vagyonleltár elkészítésével,
g) a vagyonleltár kiértékelésével,
h) a munkaerő-gazdálkodással,
i) a készpénzkezeléssel,
j) a könyvvezetéssel,
k) a beszámolási kötelezettséggel, valamint
l) az adatszolgáltatással
m)39 a Hivatal projekttevékenységéből származó pénzügytechnikai kérdésekkel, valamint – az informatikai projektek tekintetében – a szakmai felügyelettel és koordinációval
kapcsolatos feladatok ellátásáról,
(3)40 A gazdasági főigazgató-helyettes eljár a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársasággal kötött vagyonkezelői szerződésekben foglalt kötelezettségvállalások körében.
(4) A gazdasági főigazgató-helyettes vagy az általa írásban kijelölt személy ellenjegyzése nélkül a Hivatalt terhelő gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható, követelés nem írható elő, gazdasági tartalmú intézkedés nem tehető.
(5) A gazdasági főigazgató-helyettes feladatkörében részt vesz a Hivatal stratégiájának kidolgozásában.
(6)41 A Gazdasági főigazgató-helyettes tervezi és elkülönítetten kezeli a Hivatal tudományos feladatainak ellátásához szükséges pénzügyi forrásokat.

18. § (1)42 A gazdasági főigazgató-helyettest gazdasági kérdésekben a Gazdasági Főosztály vezetője, informatikai kérdésekben az Informatikai Főosztály vezetője helyettesíti.
(2) A gazdasági főigazgató-helyettes, valamint a Gazdasági Főosztály vezetőjének egyidejű akadályoztatása esetén a gazdasági főigazgató-helyettest a Pénzügyi és Gazdasági Osztály vezetője helyettesíti.

1.4. A központi igazgatóság vezetője

19. § (1) A központi igazgatóság vezetője a főigazgató irányításával végzi tevékenységét.
(2) A központi igazgatóság vezetője irányítja
a) az alárendeltségébe tartozó szervezeti egység(ek) tevékenységét,
b) a regionális igazgatóságok, valamint
c)43 a befogadó állomás,
d)44 a menekültügyi őrzött befogadó központ
szakmai tevékenységét.

20. § (1) A központi igazgatóság vezetője feladatkörében véleménynyilvánítással, javaslattétellel részt vesz a Hivatal stratégiájának, költségvetésének és beszámolóinak kidolgozásában. Feladata továbbá a kockázatértékelés, a kockázatkezelés, a FEUVE rendszerének működtetése, fejlesztése, a szabálytalanságok feltárása, kezelése.
(2) A központi igazgatóság vezetője a jogszabályokban előírt nyilvántartások folyamatos vezetése mellett félévente (a tárgyfélévet követő hó 15. napjáig) írásban értékelést készít a főigazgatónak az irányítása alatt álló tevékenységi területek eredményeiről és problémáiról.

1.5.45 A regionális igazgatóság vezetője és helyettese, a befogadó állomás igazgatója, a menekültügyi őrzött befogadó központ igazgatója

21. §46 A regionális igazgatóság, a befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ vezetője a főigazgató irányítása, továbbá a központi igazgatóságok vezetőinek szakmai irányító munkája alapján irányítja az alárendeltségébe tartozó szervezeti egységek és az irányítása alá tartozó munkatársak tevékenységét.

22. §47 A regionális igazgatóság vezetője főosztályvezető besorolású kormánytisztviselő, a befogadó állomás vezetője főosztályvezető beosztású kormánytisztviselő, a menekültügyi őrzött befogadó központ vezetője főosztályvezető beosztású kormánytisztviselő (a továbbiakban együtt: igazgató).

23. § (1) Az igazgató feladatkörében véleménynyilvánítással, javaslattétellel részt vesz a Hivatal stratégiájának, költségvetésének és beszámolóinak kidolgozásában. Feladata továbbá a kockázatértékelés, a kockázatkezelés, a FEUVE rendszerének működtetése, fejlesztése, a szabálytalanságok feltárása, kezelése.
(2)48 A regionális igazgatóság vezetője az alapvető munkáltatói jog kivételével átruházott jogkörben gyakorolja a regionális igazgatóság alkalmazottai feletti egyéb munkáltatói jogköröket.
(3)49 A befogadó állomás vezetője a befogadó állomás gazdasági osztályvezetőjének kinevezése, felmentése, a fegyelmi és a kártérítési jogkör kivételével gyakorolja valamennyi munkáltatói jogkört a befogadó állomás alkalmazottai felett.
(3a)50 A menekültügyi őrzött befogadó központ vezetője a menekültügyi őrzött befogadó központ gazdasági osztályvezetőjének kinevezése, felmentése, a fegyelmi és a kártérítési jogkör kivételével gyakorolja valamennyi munkáltatói jogkört a menekültügyi őrzött befogadó központ alkalmazottai felett.
(4)51 Az igazgató
a) javaslatot tesz a főigazgatónak a regionális igazgatóság, a befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ alkalmazottainak kitüntetésére, címadományozására, jutalmazására;
b) a KH által havonta a regionális igazgatóság rendelkezésére bocsátott beszerzési előleget (ellátmányt) a főigazgató és a gazdasági főigazgató-helyettes által meghatározott elveknek megfelelően felhasználja;
c) elkészíti a regionális igazgatóság ügyrendjét, a befogadó állomás, a menekültügyi őrzött befogadó központ SZMSZ-ét, meghatározza munkatervi feladatait, előkészíti a munkaköri leírásokat, szervezi és irányítja a feladatok végrehajtását. Az igazgató az ügyrendet, az SZMSZ-t, a munkatervet és a munkaköri leírást a főigazgató jóváhagyásával adja ki;
d) gyakorolja a regionális igazgatóság, a befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ feladatköréhez kapcsolódó hatásköröket és döntési jogköröket. Az igazgató hatáskörének gyakorlását (kiadmányozási jogkörét) – a főigazgató egyetértésével – beosztottaira átruházhatja, az átruházás azonban nem érinti a szerv munkájáért való felelősséget;
e) eljár a regionális igazgatóság, a befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ feladatkörét érintő ügyekben;
f) ellátja mindazon ügyeket, amelyeket a főigazgató állandó vagy eseti jelleggel a feladat- és hatáskörébe utal;
g) felel az igazgatóság, befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ használatába adott vagyontárgyak, eszközök rendeltetésszerű használatáért és megőrzésért, gondoskodik az éves vagyonleltárak elkészítéséről.

24. § Az igazgatóhelyettes
a) vezeti és ellenőrzi a feladat- és hatáskörébe tartozó – az ügyrendben megállapított – területeken a szervezeti egységek tevékenységét, segíti az igazgató irányítói jogkörének ellátását;
b)52 az igazgató távollétében vagy akadályoztatása esetén helyettesítési jogkörben eljárva irányítja a regionális igazgatóság tevékenységét. Az igazgatóhelyettes – a Budapesti és Pesti Megyei Regionális Igazgatóságon igazgatóhelyettesek – főosztályvezető-helyettes besorolású vezető(k).

1.6. A főosztályvezető, a főosztályvezető-helyettes, az osztályvezető, a titkárságvezető, kirendeltség-vezető53

25. §54 A főosztályvezető, a főosztályvezető-helyettes, a titkárságvezető, az osztályvezető, kirendeltség-vezető (a továbbiakban együtt: vezető) a jogszabályok előírásai szerint, az irányítási jogkört gyakorló vezető utasítása alapján vezeti az irányítása alá tartozó szervezeti egységet (a továbbiakban együtt: osztály), és ellenőrzi annak működését.

26. § A vezető feladatkörében véleménynyilvánítással, javaslattétellel részt vesz a Hivatal stratégiájának, költségvetésének és beszámolóinak kidolgozásában. Feladata továbbá a kockázatértékelés, a FEUVE rendszerének működtetése, fejlesztése, a szabálytalanságok feltárása, kezelése.

27. § A vezető
a) biztosítja az ügyintézés szakszerűségét és az ügyintézési határidők betartását;
b)55 véleményezi a feladatkörét érintő jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközei és a szakmai koncepciók tervezeteit;
c) meghatározza az osztály munkatervi feladatait, előkészíti a munkaköri leírásokat, szervezi és ellenőrzi a feladatok végrehajtását, a regionális igazgatóság ügyrendjének és a befogadó állomás SZMSZ-ének elkészítéséhez szakmai javaslatot készít;
d) gyakorolja a vezetése alatt álló osztály feladatköréhez kapcsolódó hatásköröket és döntési jogköröket;
e) javaslatot tesz a munkáltatói jogkör gyakorlójának az osztály alkalmazottját érintő munkáltatói intézkedés megtételére;
f) ellátja mindazon ügyeket, amelyet felettes vezetője állandó vagy eseti jelleggel a feladat- és hatáskörébe utal.

28. § A vezetőt távolléte vagy akadályoztatása esetén a munkaköri leírásban e feladat ellátására kijelölt személy helyettesíti.

2. A Hivatal munkatársaira vonatkozó szabályok,
a Hivatal munkatársainak általános jogai és kötelezettségei

29. § (1)56 Az érdemi feladatot ellátó ügyintéző kormánytisztviselő, kormánytisztviselői feladatok ellátására vezényelt hivatásos állományú munkatárs feladata a Hivatal feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek érdemi döntésre való előkészítése, illetve a munkaköri leírásban foglalt ilyen irányú felhatalmazás esetén a kiadmányozása.
(2) Az érdemi feladatot ellátó ügyintéző a munkaköri leírásban részére megállapított, illetve a vezetője által reá osztott feladatokat – a kapott útmutatás és határidők figyelembevételével – a jogszabályok, szakmai előírások, egyéb rendelkezések, valamint az ügyviteli szabályok megtartásával végzi.
(3) Az érdemi feladatot ellátó ügyintéző feladatát önállóan látja el, és felelős a saját tevékenységéért, valamint a jogszabályokban, továbbá a Hivatal belső rendelkezéseiben előírt feladatainak teljesítéséért.

30. §57 A középfokú iskolai végzettséggel rendelkező kormánytisztviselő, továbbá a kormányzati ügykezelő és a munkavállaló a részére megállapított feladatokat a munkaköri leírásban foglaltak, valamint a vezetőjétől kapott utasítás szerint – a jogszabályok, belső rendelkezések, valamint az ügyviteli szabályok megtartásával – köteles ellátni.

A HIVATAL MŰKÖDÉSÉVEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK58

1. A működés alapelvei

31. §59 A Hivatal szervezeti egységei tevékenységüket a főigazgató által jóváhagyott éves munkaterv, az általuk elkészített és a főigazgató által jóváhagyott ügyrend és a Hivatal belső rendelkezései szerint végzik.

32. § Az SZMSZ-ben meghatározott szervezeti egységen belüli, nem önálló szervezeti egységként folyamatosan vagy alkalmilag (kiemelt jelentőségű szakmai feladat ellátására, meghatározott feladatok elvégzésére) működő munkacsoport létesítésére, megszüntetésére – a főigazgató egyetértésével – a szervezeti egység vezetője jogosult.

33. § Vizsgálat lefolytatására, jóléti intézkedések előkészítésére a főigazgató állandó vagy eseti bizottságot hozhat létre. A bizottság összetételét, feladatait, működési szabályait a főigazgató határozza meg. A bizottságok véleményező, javaslattevő jogkörrel bírnak, döntési jogkörrel nem rendelkeznek.

34. § (1)60 A szociális döntések előkészítése érdekében a Hivatal állandó bizottságaiként a Központi Hivatalban, a befogadó állomáson és a menekültügyi őrzött befogadó központban szociális és lakásbizottságok működnek, amelyeknek a szociális döntésekre vonatkozó javaslattételi jogkörük van.
(2)61 A szociális és lakásbizottságok működésére vonatkozó részletes szabályokat azok ügyrendjei tartalmazzák.

35. § A Hivatal valamennyi munkatársa köteles a feladatok végrehajtásában együttműködni. A szervezeti egységek közötti kapcsolatrendszer kialakításáért és működéséért az adott szervezeti egységek vezetői felelősek.

36. § (1) A Hivatal központi és területi szervezeti egységei tevékenységük során – a szakszerűség, jogszerűség követelményének érvényesülésével, az ügyfélközpontú ügyintézés hangsúlyozása mellett – horizontális együttműködésre kötelezettek. A feladatkörükbe tartozó, de más szervezeti egység feladatkörét is érintő ügyekben az érdekeltek egymást folyamatosan tájékoztatva és egyeztetve kötelesek eljárni.
(2) Az egyeztetésért az a szervezeti egység felelős, amelynek a feladat elvégzése az SZMSZ és az arra épülő ügyrendek szerint a fő szakmai feladatkörébe tartozik. Törekedni kell a szervezetileg racionalizált, párhuzamosságok megszüntetését elősegítő feladatmegosztásra.

37. § (1) Az ügyek intézése a vonatkozó jogszabályok és a felettes vezetők által előírt határidőben történik.
(2) A hatósági ügyek intézése az ügyre irányadó anyagi és eljárási szabályokban meghatározott határidő szerint történik.
(3) Jogszabályban előírt ügyintézési határidő hiányában az ügyek intézésére a vezető által a feladatok kiadása során megállapított egyedi ügyintézési határidő az irányadó.
(4) A határidőket naptári napban (kivételesen órában) kell meghatározni. A határidő számításának kezdő napja a Hivatalban történő első iktatás, befejező napja pedig a regisztrált továbbítás napja.
(5) Az ügyintéző feladatainak ütemezése során úgy jár el, hogy a vezetői jóváhagyás a határidő lejárta előtt, ésszerű időben beszerezhető legyen.
(6) Ha a beadvány az előírt határidő alatt érdemben nem intézhető el, akkor az ügyintéző a késedelem okáról és az ügyintézés várható időpontjáról felettesét tájékoztatja. Ilyen esetben az illetékes vezető a továbbiakra nézve döntést hoz, útmutatást ad.

38. § A Hivatal központi és a területi szervezeti egységeinek dolgozója köteles a tudomására jutott hivatalos információt – az adat- és titokvédelmi szabályok betartásával – az illetékes szervezeti egységhez eljuttatni, illetve szükség esetén az információ alapján hivatalból eljárást kezdeményezni.

39. §62 Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény (a továbbiakban: Vnytv.) 3. § (1) és (2) bekezdése szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkaköröket az SZMSZ 4. függeléke tartalmazza.

2. A kiadmányozás rendje

40. § A Hivatal szervezeti egységeinél a kiadmányozási jogköröket úgy kell meghatározni, hogy a jogszerűségi és szakszerűségi követelmények érvényesülése mellett biztosítsa a gyors ügyintézést.

41. § A főigazgató általános kiadmányozási joggal rendelkezik, amelynek keretében kiadmányozza:
a)63 a belügyminiszternek, a miniszterelnök általános helyettesének, a közigazgatási államtitkárnak, a rendészeti államtitkárnak és a helyettes államtitkároknak, a kabinetfőnöknek, az országgyűlési képviselőknek, a külképviseletek vezetőinek, más minisztériumok, központi államigazgatási szervek, nemzetközi szervezetek azonos, illetve hasonló beosztású, jogállású vagy besorolású vezetőinek címzett ügyiratokat;
b)64 azokat a belső rendelkezéseket, amelyeket jogszabály, közjogi szervezetszabályozó eszköze vagy a jelen SZMSZ kizárólagosan hatáskörébe utal.

42. §65 A főigazgató-helyettesek, a központi igazgatóságok vezetői, azok helyettesei, a főosztályvezetők, a főosztályvezető-helyettesek és a Főigazgatói Titkárság, a Személyügyi Főosztály, Dokumentációs Központ, Befogadó Állomás, Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ, valamint a Belső Ellenőrzési Osztály vezetői kiadmányozzák:
a)66 szakterületüket, szervezeti egységüket érintő körben a főigazgató kizárólagos kiadmányozási jogkörébe nem tartozó, jogszabály vagy az állami iránytás egyéb jogi eszköze, valamint az SZMSZ és az ügyrendek által hatáskörükbe utalt ügyiratokat;
b) a főigazgató egyedi rendelkezése alapján hatáskörükbe utalt ügyiratokat.

43. § A regionális igazgatóság vezetője és helyettese kiadmányozza a regionális igazgatóság hatáskörébe tartozó hatósági döntéseket, belső rendelkezéseket, egyéb ügyiratokat, amelyeket jogszabály, vagy a főigazgató hatáskörébe utal.

44. §67 A regionális igazgatóság osztályvezetője (kirendeltség-vezető) kiadmányozza a regionális igazgatóság hatáskörében hozott, az ügyrendben meghatározott hatósági döntéseket, valamint egyéb ügyiratokat.

45. § A Hivatal valamennyi ügyintézője jogosult kiadmányozni az ügyviteli jellegű, érdemi döntést nem tartalmazó (iratbekérés, iratok átküldése stb.) ügyiratokat.

3. A képviselet rendje

46. §68 A Hivatalt a Belügyminisztérium, a miniszterelnök általános helyettese, az egyéb állami és önkormányzati szervek, a társadalmi szervezetek, a gazdálkodó szervek, a nemzetközi és egyéb szervezetek előtt a főigazgató képviseli. E jogkörét – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a Hivatal vezető munkatársaira átruházhatja.

47. §69 A regionális igazgatóságot, a befogadó állomást és a menekültügyi őrzött befogadó központot – működési területére kiterjedően – az ügykörébe tartozó feladatok végrehajtásával kapcsolatosan az igazgató képviseli.

48. § A Hivatal bíróságok és hatóságok előtti jogi képviseletét szakmai kérdésekkel összefüggő jogvitákban az érintett központi igazgatóság vagy regionális igazgatóság látja el.

49. § A Hivatal működésével összefüggő jogi kérdésekben (szerződések, munkaügy) a képviseletet a vezető jogtanácsos látja el.

50. § A Hivatal működésével és feladatellátásával kapcsolatban a média részére a főigazgató jogosult nyilatkozatot tenni, felvilágosítást adni. E jogkörét a főigazgató eseti jelleggel a Hivatal vezető munkatársaira, illetve a Hivatal sajtóreferensére átruházhatja.

51. § A Hivatal működésével kapcsolatos ügyekben a Belügyminisztérium, vagy más szerv megkereséséről a szervezeti egység vezetője soron kívül köteles a főigazgatót tájékoztatni.

52. § A szakmai kapcsolatokat a partnerhatóságokkal, szervezetekkel a központi igazgatóságok, regionális igazgatóságok önállóan szervezik.

4. Az értekezletek rendje

53. § Az irányítási, ellenőrzési munkával kapcsolatos jelentősebb elvi és gyakorlati kérdések megtárgyalása, szakmai koncepció kialakítása, döntések előkészítése és ismertetése, beszámoltatás, tájékoztatás, koordináció, továbbá az értékelés érdekében a Hivatalban értekezleti rendszer működik.

54. § A főigazgató az alábbi értekezleteket tartja:
a) vezetői értekezlet (hetenkénti gyakorisággal, a főigazgató által meghatározott időpontban), amelynek résztvevői:
aa) az általános főigazgató-helyettes,
ab) a gazdasági főigazgató-helyettes,
ac) az Idegenrendészeti Igazgatóság vezetője,
ad) a Menekültügyi Igazgatóság vezetője,
ae) az Állampolgársági Igazgatóság vezetője,
af)70
ag) a Főigazgatói Titkárság vezetője,
ah)71 a Személyügyi Főosztály vezetője,
ai) PR-ügyintéző,
aj) az eseti meghívottak;
b) kibővített vezetői értekezlet (a főigazgató által meghatározott időpontban, de legalább negyedévenkénti gyakorisággal), amelynek résztvevői:
ba) az a) pontban foglalt vezetői értekezlet résztvevői,
bb) regionális igazgatóság vezetője,
bc)72 szükség szerint a befogadó állomás igazgatója;
bd)73 szükség szerint a menekültügyi őrzött befogadó központ igazgatója,
be)74 eseti meghívottak;
c) munkaértekezlet (a főigazgató által meghatározott időpontban, de legalább éves gyakorisággal), amelynek résztvevői a Hivatal teljes vagy külön rendelkezés szerint meghívott személyi állománya;
d) egyedi ügyben összehívott értekezlet:
résztvevői: külön rendelkezés szerint,
napirend: külön rendelkezés szerint.

55. § A központi és területi szervek vezetői szükség szerint, de legalább havi rendszerességgel tartanak értekezletet.

56. § Az értekezletekről emlékeztetőt kell készíteni, amelyet az értekezlet résztvevői, továbbá az értekezleten meghatározott feladatok végrehajtásáért felelős személyek számára rendelkezésre kell bocsátani.

5. A munkakörök átadása

57. §75 A munkakörök átadása történhet véglegesen vagy 60 napot meghaladó távollét esetén ideiglenes jelleggel. A végleges átadás-átvételre biztosítandó időtartamok:
a) főigazgató-helyettes, igazgató, igazgatóhelyettes, főosztályvezető munkakörök esetén 3–4 hét;
b) főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, kirendeltségvezető munkakörök esetén 2–3 hét;
c) ügyintéző, kormányzati ügykezelő esetén 1 hét.

58. § Az átadás-átvételről jegyzőkönyvet kell felvenni, a még folyamatban lévő ügyeket a jegyzőkönyvben tételes felsorolással kell átadni a munkakör átvételére kijelölt ügyintézőnek, ennek hiányában a közvetlen vezetőnek.

59. § Ideiglenes jellegű átadás-átvétel esetén úgy kell meghatározni az átadás-átvétel időtartamát, hogy a feladatok végrehajtásának folyamatossága biztosított legyen.

A HIVATAL MŰKÖDÉSÉVEL KAPCSOLATOS BELSŐ SZABÁLYOZÁS RENDJE76

1. Általános szabályok

60. § A belső rendelkezés az irányítás, a vezetés és a belső igazgatás körében egyedi vagy normatív módon határoz meg kötelező feladatokat és végrehajtási szabályokat.

61. § (1)77 Belső rendelkezéssel kizárólag a Hivatal szervezeti egységeinek működése és a beosztott személyi állomány tevékenysége szabályozható. A belső rendelkezés nem érinthet jogalkotási tárgyat, nem lehet ellentétes jogszabállyal vagy közjogi szervezetszabályozó eszközével.
(2) A belső rendelkezés végrehajtására alacsonyabb szintű belső rendelkezés csak akkor adható ki, ha arra az alaprendelkezés kifejezetten felhatalmazást ad.

2. A belső rendelkezések

62. §78 A belső rendelkezések fajtái – hierarchikus sorrendben – a következők:
a) intézkedés;
b) ügyrend;
c) szervezési rendelkezés;
d) módszertani útmutató;
e) értesítő;
f) körlevél.

63. § (1)79 Intézkedésben kell megállapítani egyes rendszeresen ismétlődő tevékenységek végrehajtásának szakmai, technikai vagy eljárási szabályait, ideértve a szervezetek működési rendjének és a személyi állomány mindennapi tevékenységének normatív szabályozást igénylő kérdéseit is, amennyiben azokat jogszabály, az állami irányítás egyéb jogi eszköze vagy szervezeti és működési szabályzat nem rendezi.
(2)80 Intézkedéssel kell kiadni, de szabályzatban kell meghatározni a Hivatal központi és területi szervei, a befogadó állomás, a menekültügyi őrzött befogadó központ, illetve egyes szakterületek tevékenységének átfogó szabályait, a feladatok ellátásának rendjét, az egyes szervezeti egységek és személyek általános feladataira vonatkozó előírások összességét, a személyi állomány jogszabályban megállapított és a kormánytisztviselői, hivatásos, munkavállalói, közalkalmazotti jogviszonyból eredő jogainak vagy kötelezettségeinek biztosítására, illetve érvényesítésére vonatkozó előírásokat.
(3) Intézkedés kiadására a főigazgató jogosult.

64. §81 (1) Ügyrendben kell szabályozni a KH és a területi szervek szervezeti egységei, továbbá a befogadó állomás, a menekültügyi őrzött befogadó központ működésének részletes szabályait, amennyiben azokat jogszabály, közjogi szervezetszabályozó eszköze vagy a szervezeti és működési szabályzat nem szabályozza.
(2) Ügyrend kiadására – a főigazgató jóváhagyásával – az általános főigazgató-helyettes, a gazdasági főigazgató-helyettes, a regionális igazgatóság igazgatója, a központi igazgatóság vezetője, a befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ gazdasági osztályvezetője jogosultak.

65. §82 (1) Szervezési rendelkezésben kell megállapítani a regionális igazgatóság, a befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ szervezeti egységeire, beosztott személyi állományára kiterjedő hatállyal a 64. §-ban foglalt tevékenységek, a működési rend szabályait, amennyiben azokat jogszabály, vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz, szervezeti és működési szabályzat vagy intézkedés nem szabályozza.
(2) Szervezési rendelkezés kiadására – a főigazgató jóváhagyásával – a regionális igazgatóság vezetője, a befogadó állomás igazgatója és a menekültügyi őrzött befogadó állomás igazgatója jogosultak.

66. § (1) Az egységes feladatellátás biztosításának érdekében a központi igazgatóságok vezetői a feladat- és hatáskörükbe tartozó kérdésekben javaslatot tehetnek (módszertani) útmutató kiadására.
(2) Módszertani útmutató kiadására a főigazgató jogosult.

67. § (1) Értesítőt kell kiadni a Hivatal, illetve bármelyik szakterülete munkájának általános vagy meghatározott időszakra vonatkozó értékeléséről, ellenőrzések, felmérések tapasztalatairól, valamint a rendszeresen nem ismétlődő, technikai jellegű előírásokról, változásokról, amelyek rendszerint nem a Hivatal alaptevékenységéhez kötődnek.
(2) Az értesítő az alárendelt szervek részére feladatot nem tartalmazhat, kötelező magatartási szabályt nem állapíthat meg.
(3) Értesítő kiadására a főigazgató, a főigazgató-helyettesek, valamint a központi igazgatóságok vezetői jogosultak.

68. § (1) Körlevélben kell értesíteni a személyi állományt eseményekről, rendezvényekről.
(2)83 Körlevél kiadására a főigazgató, a főigazgató-helyettesek, a regionális igazgatóság vezetője, a befogadó állomás igazgatója és a menekültügyi őrzött befogadó központ igazgatója jogosult.

69. § (1) A belső rendelkezés előkészítésénél meg kell vizsgálni az alábbi körülményeket:
a) szükséges-e az adott tárgyban szabályozni, a tervezett szabályozás alkalmas-e a szabályozással elérni kívánt cél megvalósítására;
b) megfelel-e a szabályozás a jogalkotás rendjéről szóló jogszabályokban foglaltaknak;
c) a belső rendelkezés kiadása nem eredményez-e párhuzamos vagy indokolatlanul többszintű szabályozást;
d) a belső rendelkezés végrehajtható legyen.
(2) A belső rendelkezés kiadásának kezdeményezéséért és a tervezet előkészítéséért a szabályozás tárgya szerinti feladatkörrel rendelkező szervezeti egység vezetője vagy a szabályozás előkészítésére kötelezett szervezeti egység vezetője felelős.
(3) A Hivatal tevékenységét átfogó módon szabályozó belső rendelkezés előkészítésére szabályozási elveket lehet megfogalmazni, amelyeket a rendelkezés kiadására jogosult vezető jóváhagy. Ilyen esetben a belső rendelkezés előkészítésére és a tervezet kidolgozására az érintett szervezeti egységek állományából munkabizottságot lehet létrehozni.
(4)84 Ha a szabályozás tárgya együttműködő társszerv tevékenységi körét vagy hatáskörét is érinti, együttműködési megállapodás kiadását kell kezdeményezni. Az együttes intézkedést a szabályozás tárgya szerint feladatkörrel rendelkező vagy arra kijelölt szervezeti egység, illetve vezető az érintett együttműködő szerv közreműködésével készíti elő.
(5)85 Az együttműködési megállapodás aláírására a főigazgató vagy a főigazgató felhatalmazása alapján a regionális igazgatóság igazgatója, a befogadó állomás igazgatója és a menekültügyi őrzött befogadó központ igazgatója jogosult.

70. § (1) A belső rendelkezést az a vezető írja alá és adja ki, aki erre feladat- és hatáskörében jogosult. Az aláírás előtt a vezető köteles meggyőződni arról, hogy a tervezet véleményezése a szabályozás tárgya szerint érintett szervezeti egységek részéről megtörtént.
(2) Belső rendelkezést csak azonos vagy magasabb szintű vezető által kiadott belső rendelkezés módosíthat, vagy helyezhet hatályon kívül. A kizárólag határozott időpontban vagy határozott időtartamon belül végrehajtandó feladatot tartalmazó belső rendelkezés záró részében meg kell jelölni a hatályvesztés konkrét időpontját.
(3) Módosító belső rendelkezést általában akkor kell kiadni, ha a hatályban lévő belső rendelkezés korszerűsítése kisebb jelentőségű, vagy csekélyebb változást igényel.
(4) A módosító szabályokat a belső rendelkezés tartalmába és szerkezetébe beilleszthető módon kell megszövegezni, és a módosítással hatályon kívül helyezett szabályok körét pontosan meg kell jelölni.
(5) A módosító belső rendelkezésben használt fogalmaknak, kifejezéseknek összhangban kell lenniük a módosított belső rendelkezés fogalmaival, kifejezéseivel és szóhasználatával.
(6) A belső rendelkezés módosítása nem terjedhet ki a belső rendelkezés – lényegét kifejező és azonosítását szolgáló – címére. Ha a cím megváltozatása szükséges, új belső rendelkezést kell kiadni.
(7) Egy belső rendelkezés több belső rendelkezést akkor módosíthat, ha azok azonos szabályozási tárgykörbe tartoznak.
(8) A belső rendelkezés többszöri módosítása, vagy átfogó, nagyobb terjedelmet igénylő korszerűsítése esetén új belső rendelkezést kell kiadni, amelyben intézkedni kell a korábbi belső rendelkezés hatályon kívül helyezéséről.
(9) A belső rendelkezés tervezetét elkészítő szervezeti egység vezetője – az aláírást követő 5 munkanapon belül – elektronikus úton megküldi a rendelkezés hiteles szövegét az Informatikai Főosztálynak.

71. § Az Informatikai Főosztály gondoskodik a belső rendelkezés intraneten történő elhelyezéséről.

72. § (1)86 A belső rendelkezéseket a hatályos jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközei alapján és a belső rendelkezésekben meghatározott módon kell minősíteni és nyilvántartani.
(2) A belső rendelkezés minősítéséről és az aláírt rendelkezés nyilvántartásáról, elosztásáról az előkészítésért felelős vezető gondoskodik.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

73. § Az SZMSZ hatályba lépésének napjától számított 30 napon belül a szervezeti és működési szabályzat, valamint az ügyrend készítésére kötelezett szervezeti egységek vezetői kötelesek elkészíteni szervezeti és működési szabályzataikat, valamint ügyrendjeiket és jóváhagyás céljából felterjeszteni a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatójának.

1/A. függelék a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatához87


A BEVÁNDORLÁSI ÉS ÁLLAMPOLGÁRSÁGI HIVATAL SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE

1/B. függelék a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatához


A Központi Hivatal szervezeti egységei

1. Állampolgársági Igazgatóság
1.1. Honosítási és Állampolgárság Megállapítási Osztály
1.2. Egyszerűsített Honosítási Osztály
1.3. Anyakönyvi Felügyeleti Osztály
2. Menekültügyi Igazgatóság
2.1. Menedékjogi Osztály
2.2. Ellátási és Integrációs Osztály
3. Idegenrendészeti Igazgatóság
3.1. Vízum és Tartózkodási Osztály
3.2. Kényszerintézkedési és Kiutaztatási Osztály
4. Főigazgatói Titkárság
5. Személyügyi Főosztály
6. Belső Ellenőrzési Osztály
7. Dokumentációs Központ
8. Igazgatási és Ügyeleti Főosztály
8.1. Igazgatási Osztály
8.2. Ügyeleti Osztály
9. Nemzetközi Együttműködési Főosztály
9.1. Dublini Koordinációs Osztály
9.2. Schengeni Együttműködési Osztály
9.3. Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya
9.4. Projektkoordinációs és Nemzetközi Elemző Osztály
10. Gazdasági Főosztály
10.1. Pénzügyi és Gazdasági Osztály
10.2. Számviteli Osztály
10.3. Műszaki Osztály
11. Informatikai Főosztály
11.1. Informatikai-fejlesztési Osztály
11.2. Informatikai-üzemeltetési Osztály

A Hivatal területi szervei

1. Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóság
1.1. Igazgatási Osztály
1.2. Titkárság
1.3. Idegenrendészeti Hatósági Osztály
1.4. Idegenrendészeti Ellenőrzési Osztály
1.5. Menekültügyi Osztály
1.6. I. számú Kirendeltség
1.7. II. számú Kirendeltség
1.8. III. számú Kirendeltség
1.9. IV. számú Kirendeltség
1.10. V. számú Kirendeltség
2. Észak-alföldi Regionális Igazgatóság
2.1. Idegenrendészeti Osztály
2.2. Menekültügyi Osztály
2.3. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
2.4. Nyíregyházi Kirendeltség
2.5. Szolnoki Kirendeltség
3. Dél-alföldi Regionális Igazgatóság
3.1. Idegenrendészeti Osztály
3.2. Menekültügyi Osztály
3.3. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
3.4. Békéscsabai Kirendeltség
3.5. Kecskeméti Kirendeltség
4. Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság
4.1. Idegenrendészeti Osztály
4.2. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
4.3.88 Balassagyarmati Kirendeltség, Közösségi Szállás és Menekültügyi Osztály
4.4. Egri Kirendeltség
5. Dél-dunántúli Regionális Igazgatóság
5.1. Idegenrendészeti Osztály
5.2. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
5.3. Kaposvári Kirendeltség
5.4. Szekszárdi Kirendeltség
6. Közép-dunántúli Regionális Igazgatóság
6.1. Idegenrendészeti Osztály
6.2. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
6.3. Veszprémi Kirendeltség
6.4. Tatabányai Kirendeltség és Menekültügyi Osztály
7. Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság
7.1. Idegenrendészeti Osztály
7.2. Menekültügyi Osztály
7.3. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
7.4. Szombathelyi Kirendeltség
7.5. Zalaegerszegi Kirendeltség

A Befogadó Állomás és a Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ89

1. Befogadó Állomás Székhelye: Bicske
1.1. Gazdasági Osztály
1.2. Telephelyek:
1.2.1. Bicskei Telephely
1.2.2. Vámosszabadi Telephely
1.3. Befogadó Állomás Ideiglenes Telephelyei
1.3.1. Körmendi Telephely
1.3.2. Kiskunhalasi Telephely
2. Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ Székhelye: Békéscsaba
2.1. Gazdasági Osztály
2.2. Telephelyek:
2.2.1. Békéscsabai Telephely
2.2.2. Nyírbátori Telephely
2.2.3. Kiskunhalasi Telephely

2. függelék a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatához


1. A Központi Hivatal szervezeti egységeinek feladat- és hatásköre

1.1. Általános feladat- és hatáskörök
A KH szervezeti egységei általános feladat- és hatáskörükben:
a) kidolgozzák a szakmai részterületek, alaptevékenységek szakmai standard- és minimumszabályait, a végrehajtás érdekében módszertani útmutatók kiadásával támogatják a regionális igazgatóságok munkáját;
b) elkészítik a szakterületükön kötelezően alkalmazandó, valamint az ajánlott dokumentációs rendszert;
c) részt vesznek a szakterületüket érintő kutatásokban, elemző tanulmányok, hatásvizsgálatok elkészítésében és a döntés-előkészítő munkában;
d) közreműködnek a rövid, a közép-, valamint a hosszú távú stratégiák kialakításában;
e) évente értékelő beszámolót készítenek a szakterület tevékenységéről, az éves beszámolóban javaslatot tesznek a feladatellátás hatékonyságát célzó intézkedésekre;
f) elkészítik a szakterületüket érintő belső rendelkezések tervezeteit, kezdeményezik a szükséges módosításokat;
g) közreműködnek a feladatkörüket érintő jogszabálytervezetek véleményezésében, megalapozzák a Hivatal szakmai álláspontját;
h)90 szakmai ellenőrzést gyakorolnak a regionális igazgatóságok és befogadó állomás és menekültügyi őrzött befogadó központ szakmai feladatokat ellátó szervezeti egységei felett, végrehajtják a főigazgató által elrendelt szakmai ellenőrzéseket, vizsgálatokat;
i) szakmai ellenőrzések keretében részt vesznek a személyi állomány munkafegyelmével kapcsolatos célellenőrzésben;
j) figyelemmel kísérik a Hivatal jelentési és adatszolgáltatási rendszerének működését, kezdeményezik a rendszer módosítását;
k) kapcsolatot tartanak az állami és önkormányzati szervekkel, a társadalmi és egyéb szervezetekkel, a hazai és nemzetközi tudományos, szakmai, kutatási és felsőoktatási szervezetekkel;
l) részt vesznek a Hivatal nemzetközi kapcsolatainak alakításában, kapcsolatot tartanak a hasonló szakmai feladatokat ellátó nemzetközi és külföldi partnerszervezetekkel, intézményekkel, együttműködési megállapodásokat készítenek elő és koordinálják azok végrehajtását;
m) részt vesznek, illetve képviselik a Hivatalt a nemzetközi és hazai szakmai fórumokon és megbeszéléseken;
n) koordinálják a nemzetközi kapcsolatokhoz szükséges technikai, protokoll és tolmácsolási feladatokat, intézik a Hivatal idegen nyelvű levelezését, szakanyagok fordítását;
o) gyűjtik a szakterületüket érintő nemzetközi tevékenységgel összefüggő információkat és adatokat, vizsgálják a külföldi szakmai gyakorlat magyarországi alkalmazásának lehetőségeit;
p) figyelemmel kísérik a hazai és a külföldi szakirodalmat, részt vesznek a szakmai kiadványok szerkesztésében;
q) kezdeményezik szakmai tanácskozások, összejövetelek szervezését;
r) szakmailag irányítják a Hivatal szakterületüket érintő oktatási tevékenységét, összeállítják a képzések, továbbképzések tematikáját, szakmai anyagát;
s) részt vesznek a minőségbiztosítási rendszer kialakításában;
t) figyelemmel kísérik a szakterület ellátását segítő, továbbá a nemzetközi vonatkozású pályázatokat, részt vesznek azok előkészítésében, illetve végrehajtásában;
u) szakterületükön szükség szerint ellátják a Hivatal ügyfélszolgálati tevékenységével összefüggő feladatokat;
v) ellátják a főigazgató által meghatározott egyéb feladatokat.

1.2. Különös feladat- és hatáskörök

1.2.1.91 Állampolgársági Igazgatóság
Az Állampolgársági Igazgatóság a főigazgató irányítása alatt álló önálló szervezeti egység. Előkészíti a magyar állampolgárságról szóló jogszabályokban a belügyminiszter, továbbá a miniszterelnök általános helyettese hatáskörébe tartozó előterjesztések tervezetét, ellátja a Hivatal hatáskörébe utalt állampolgársági ügyintézési feladatokat.
Kijelöli az anyakönyvi szakvizsgabizottság elnökét. Részt vesz a kormányhivatalok átfogó ellenőrzésében az egyszerűsített honosítási kérelmek átvételével kapcsolatban és anyakönyvi ügykör tekintetében. Részt vesz a kormányhivatalok átfogó ellenőrzésében az egyszerűsített honosítási kérelmek átvételével kapcsolatban és anyakönyvi ügykör tekintetében.
Javaslatot tesz a magyar állampolgárságra és az anyakönyvvezetésre vonatkozó jogszabályokra, illetve azok módosítására, és elkészíti ezek szakmai tervezetét.
Az Igazgatóság tevékenységét a Honosítási és Állampolgárság Megállapítási Osztályon, az Egyszerűsített Honosítási Osztályon, valamint az Anyakönyvi Felügyeleti Osztályon keresztül látja el. Az Állampolgársági Igazgatóságot főosztályvezető besorolású igazgató vezeti. A Honosítási és Állampolgárság Megállapítási Osztályt, valamint az Egyszerűsített Honosítási Osztályt főosztályvezető-helyettes vezeti.

1.2.1.1. Honosítási és Állampolgárság Megállapítási Osztály
a) megvizsgálja – az Ápt. 4. § (3) és (3a) bekezdéseiben és 5. §-ában szabályozott honosítás és visszahonosítás kivételével – a honosítási kérelmek törvényi feltételeinek fennállását;
b) összeállítja az a) pontban meghatározott honosítási kérelmekről a köztársasági elnöknek szóló előterjesztések, valamint a megszüntető határozatok tervezetét, az elnöki döntésről értesíti az állampolgársági jogszabályokban megnevezett hatóságokat;
c) elkészíti a névmódosítási okiratok, valamint az elutasító határozatok tervezetét;
d) eljár az állampolgárság visszavonására irányuló ügyek előkészítésében;
e) megkeresésre állampolgársági státusvizsgálatot végez;
f) elkészíti a Hivatal hatáskörébe tartozó, a magyar állampolgárság fennállását, megszűnését igazoló és a nemleges állampolgársági bizonyítványok, továbbá az elutasító határozatok tervezetét;
g) elkészíti a Hivatal hatáskörébe tartozó, a magyar állampolgárság nyilatkozattal történő megszerzését tanúsító bizonyítványok, illetve az elutasító határozatok tervezetét, a nyilatkozattal magyar állampolgárságot szerzett személyek adatait külföldön élő magyar állampolgárként nyilvántartásba veszi, és kiadja erről a hatósági igazolványt;
h) megvizsgálja az állampolgárság megszüntetésére irányuló lemondási nyilatkozatok törvényi feltételeinek fennállását, és az elfogadásra javasolt lemondásokról elkészíti a köztársasági elnöknek szóló előterjesztések tervezetét;
i) a lemondás törvényi feltételeinek hiánya esetén elkészíti az elutasító határozatok tervezetét;
j) az állampolgárság visszaállításának feltételeit megvizsgálja, a visszaállítás igazolásáról elkészíti a bizonyítvány tervezetét;
k) külföldön élő magyar állampolgárként nyilvántartásba veszi azon személyek adatait, akiknek a magyar állampolgárságát megállapította – amennyiben az állampolgárság megállapítást nem követi hazai anyakönyvezés –, és kiadja erről a hatósági igazolványt;
l) kezeli és őrzi az állampolgársági iratokat;
m) végzi az Osztály feladatkörébe tartozó ügyviteli és iratkezelési feladatokat.

1.2.1.2. Egyszerűsített Honosítási Osztály
a) megvizsgálja az Ápt. 4. § (3) és (3a) bekezdéseire és 5. §-ára alapozott honosítási és visszahonosítási kérelmek törvényi feltételeinek fennállását;
b) összeállítja az a) pontban meghatározott honosítási kérelmekről a köztársasági elnöknek szóló előterjesztések tervezetét;
c) elkészíti az a) pontban meghatározott kérelmekhez kapcsolódó névmódosítási okiratok, valamint az elutasító határozatok tervezetét;
d) az elnöki döntésről értesíti az állampolgársági jogszabályokban megnevezett hatóságokat;
e) a hatáskörébe tartozó honosított és visszahonosított személyek eskü- és fogadalomtételéről értesíti a Köztársasági Elnöki Hivatalt;
f) az egyszerűsített honosítási kérelmek átvételével kapcsolatban részt vesz a kormányhivatalok átfogó ellenőrzésében;
g) gondoskodik az állampolgársági ügyiratoknak az egységes állampolgársági irattárban történő elhelyezéséről;
h) végzi az Osztály feladatkörébe tartozó ügyviteli és iratkezelési feladatokat.

1.2.1.3. Anyakönyvi Felügyeleti Osztály
a) ellátja a jogszabály által a központi anyakönyvi szerv feladatkörébe utalt feladatokat;
b) döntésre előkészíti a névváltoztatási ügyeket;
c) aláírásra előkészíti a névváltoztatási okirat másolatokat;
d) döntésre előkészíti a fővárosi, megyei kormányhivatalok anyakönyvi szakterülettel kapcsolatos döntésével szemben benyújtott jogorvoslati kérelmeket;
e) kezeli és őrzi a névváltoztatási iratokat;
f) figyelemmel kíséri és elemzi az anyakönyvre vonatkozó szabályok érvényesülését, szükség esetén kezdeményezi azok módosítását;
g) szakmai szempontból figyelemmel kíséri és értékeli az Elektronikus Anyakönyvi Rendszer (a továbbiakban: EAK) működését, szükség esetén kezdeményezi a vonatkozó jogszabályok módosítását, illetve a rendszer korrekcióját, fejlesztését;
h) cél-, illetve témavizsgálatokat végez az anyakönyvre vonatkozó jogszabályok hatályosulásának vizsgálatára;
i) anyakönyvi ügykörben részt vesz a kormányhivatalok átfogó ellenőrzésében;
j) kidolgozza és szakmailag felügyeli az anyakönyvvezetők képzési, továbbképzési rendszerét, vizsgáztatását;
k) ellátja a fővárosi, megyei kormányhivatalok által szervezett anyakönyvi szakvizsgán az elnöki teendőket;
l) kapcsolatot tart a megyei anyakönyvi felügyelőkkel, anyakönyvvezetőkkel, a konzuli szolgálattal, a tőlük kapott információkat feldolgozza, elemzi;
m) részt vesz a kihelyezésre kerülő konzulok felkészítésében;
n) javaslatot tesz a főigazgató számára az EAK használatához szükséges hozzáférési jogosultságok igénylésével és kezelésével kapcsolatban, valamint előkészíti az anyakönyvi kivonatok, a biztonsági íróeszközök és nyomtató patronok megrendeléséhez szükséges dokumentumokat;
o) végzi az Osztály feladatkörébe tartozó ügyviteli és iratkezelési feladatokat.

1.2.2.92

1.2.3. Menekültügyi Igazgatóság
A Menekültügyi Igazgatóság a főigazgató irányítása alatt álló önálló szervezeti egység. Ellátja a jogszabályok által a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal hatáskörébe utalt menekültügyi feladatokat. Az igazgatóság tevékenységét a Menedékjogi Osztályon, valamint az Ellátási és Integrációs Osztályon keresztül látja el. A Menekültügyi Igazgatóságot főosztályvezető besorolású igazgató vezeti.

1.2.3.1. Menedékjogi Osztály
a)93 menekültügyi szakmai szempontok szerint irányítja és koordinálja a regionális igazgatóságok szervezeti keretei között működő menekültügyi osztályok, valamint a menekültügyi őrzött befogadó központ tevékenységet;
b) az elismerés tárgyában hozott döntések bírósági felülvizsgálata során – peres és nemperes ügyekben – jogi képviseletet lát el;
c)94 gondoskodik a belügyminiszter (méltányossági) hatáskörébe tartozó egyedi menekültügyi hatósági ügyek döntésre való előkészítéséről;
d)95 ellátja a menekültek áttelepítésével és áthelyezésével kapcsolatos hatósági feladatokat;
e) a menekültvédelem területén kapcsolatot tart a nemzetközi és hazai szervekkel, társadalmi szervezetekkel;
f) közreműködik a menekültügyi hatósági szakterületet érintő panaszbeadványok elbírálásában;
g) javaslatot tesz a menekültügyi nyilvántartás fejlesztésével kapcsolatban;
h)96 ellátja a jogállással kapcsolatos menekültügyi eljárások minőségbiztosítási feladatait.

1.2.3.2. Ellátási és Integrációs Osztály
a)97 menekültügyi szakmai szempontok szerint irányítja, koordinálja és ellenőrzi a befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ, továbbá a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX törvény (a továbbiakban: Met.) szerinti integrációs szerződés végrehajtásában közreműködő családsegítő szolgálatok működését, tevékenységét;
b)98 együttműködik az állami szervekkel, a helyi önkormányzatokkal, nemzetközi szervezetekkel, civil és egyházi szervezetekkel és a menekültek, oltalmazottak és menedékesek részére szolgáltatást nyújtó intézményekkel, a menekültek, oltalmazottak és menedékesek ellátásában közreműködő civil és karitatív szervezetekkel;
c)99 gondoskodik a menekültellátási, támogatási ügyek kapcsán a hatósági jogalkalmazás egységességéről;
d) végzi és összehangolja a menedékkérők, menekültek, a menedékesek és az oltalmazottak befogadásával, ellátásával, társadalmi beilleszkedésével kapcsolatos igazgatási feladatokat;
e)100 ellátja az elismerést követő két hónapig befogadó állomáson történő elhelyezésre és ellátásra való jogosultság elbírálásával kapcsolatos hatósági feladatokat, elbírálja az integrációs támogatás igénylésére vonatkozó kérelmeket;
f) közreműködik a befogadási, az ellátási és integrációs szakterületet érintő panaszbeadványok kivizsgálásában, elbírálásában;
g) a befogadási, ellátási és integrációs szakterületet érintő hatósági döntések bírósági felülvizsgálata során – peres és nemperes ügyekben egyaránt – jogi képviseletet lát el;
h)101 gondoskodik a Met. szerinti integrációs szerződés megkötéséről, ellátja az ezzel összefüggő hatósági feladatokat.

1.2.4. Idegenrendészeti Igazgatóság
Az Idegenrendészeti Igazgatóság a főigazgató irányítása alatt álló önálló szervezeti egység. Ellátja a jogszabályokban hatáskörébe utalt idegenrendészeti feladatokat. Az Igazgatóság tevékenységét a Vízum és Tartózkodási Osztályon, a Kényszerintézkedési és Kiutaztatási Osztályon keresztül látja el. Az Idegenrendészeti Igazgatóságot főosztályvezető besorolású igazgató vezeti.

1.2.4.1. Vízum és Tartózkodási Osztály
a)102 elbírálja a harmadik országbeli állampolgárok tartózkodásával és letelepedésével, az EU Kék Kártya kérelemmel, a meghívólevéllel, valamint a közrendvédelmi bírságot kiszabó határozattal kapcsolatos, hatáskörébe utalt jogorvoslati kérelmeket;
b)103 elbírálja a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek magyarországi tartózkodásával, illetve a szabad mozgás és tartózkodás jogának közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi korlátozásával kapcsolatos hatáskörébe utalt jogorvoslati kérelmeket;
c) a hatáskörébe tartozó közigazgatási ügyekben peres képviseletet lát el;
d)104 figyelemmel kíséri a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek, a harmadik országbeli állampolgárok, valamint a harmadik országbeli állampolgárok családtagjai központi nyilvántartását, kapcsolatot tart a személyiadat- és lakcímnyilvántartással;
e) gondoskodik a belügyminiszter (méltányossági) hatáskörébe tartozó egyedi idegenrendészeti hatósági ügyek felterjesztésének előkészítéséről;
f) az EK letelepedési engedély, valamint az ideiglenes letelepedési engedély ügyekben ellátja a tagállamok értesítésével kapcsolatos feladatokat;
g)105 elbírálja a hatáskörébe tartozó nemzeti vízum iránti kérelmeket, a három hónapot meg nem haladó tartózkodásra jogosító vízum kiadásához való hozzájárulásról vagy a hozzájárulás megtagadásáról hozott határozatok, a vízum hosszabbítása, megsemmisítése, visszavonása tárgyában hozott elutasító döntések elleni jogorvoslati kérelmeket;
h) központi vízumhatóságként dönt a három hónapot meg nem haladó tartózkodásra jogosító vízum kiadásához való hozzájárulásról vagy a hozzájárulás megtagadásáról, egyeztet más schengeni államok központi hatóságaival;
i) végzi a hatáskörébe tartozó vízumkérelmek számítógépes rögzítésével és nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat;
j)106 a vízum megsemmisítése, visszavonása, érvénytelenítése esetén ellátja az ehhez kapcsolódó nyilvántartási és értesítési feladatokat;
k)107 a vízumkiadással kapcsolatos feladatok tekintetében szakmailag irányítja a migrációs szakkonzulokat, valamint a határátkelőhelyen előterjesztett vízumkérelmek tekintetében szakirányító tevékenységet végez;
l) a szakterületet érintően szakmailag irányítja a Hivatal regionális igazgatóságait, valamint koordinálja az idegenrendészeti hatósági feladatok hatékony ellátását;
m) gondoskodik az idegenrendészeti hatósági jogalkalmazás egységességéről;
n) folyamatosan kapcsolatot tart az idegenrendészeti adattárak üzemeltetőjével, jelzi és megfogalmazza a felmerülő szakterületi igényeket;
o)108 részt vesz a VIS-Mail üzenetek továbbításához, fogadásához kapcsolódó feladatok ellátásában.

1.2.4.2. Kényszerintézkedési és Kiutaztatási Osztály
a) elbírálja az idegenrendészeti kényszerintézkedési ügyekben hozott határozatokkal szemben benyújtott, hatáskörébe utalt jogorvoslati kérelmeket;
b) ellátja a hatáskörébe tartozó ügyekben a bírósági képviseletet;
c) a jogszabály által meghatározott esetekben szervezi, koordinálja és végrehajtja a kiutasított külföldiek légi úton történő kitoloncolásával kapcsolatos feladatokat;
d) közreműködik a Nemzetközi Migrációs Szervezet és a Belügyminisztérium között az önkéntes hazatérés segítése érdekében létrejött együttműködési megállapodás végrehajtásában;
e) gondoskodik az Igazgatóság által elrendelt beutazási és tartózkodási tilalom központi nyilvántartásban történő rögzítéséről, karbantartásáról, törléséről és felülvizsgálatáról;
f)109 a nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítése céljából a nem magyar állampolgárok ellen indított büntetőeljárás adatairól, a Magyarországon őrizetbe vett, előzetesen letartóztatott vagy személyi szabadságában bármely más módon korlátozott külföldiekről, valamint a sérüléssel, halállal járó rendkívüli eseményekről értesíti a külföldiek állampolgársága szerint illetékes külképviseletet;
g) nyilvántartja és a kiállító állam illetékes hatóságának megküldi a talált vagy más módon beszolgáltatott külföldi úti okmányokat;
h) a büntetés-végrehajtás központi szerve tájékoztatása alapján értesíti a Hivatal területi szerveit a szabadságvesztés-büntetésüket töltő, illetve szabaduló külföldiekről;
i)110
j) gondoskodik a hazatéréshez szükséges úti okmányok beszerzéséről;
k) szakmailag irányítja a Hivatal regionális igazgatóságait, valamint koordinálja az idegenrendészeti hatósági feladatok hatékony ellátását;
l) gondoskodik az idegenrendészeti hatósági jogalkalmazás egységességéről;
m) folyamatosan kapcsolatot tart az idegenrendészeti adattárak üzemeltetőjével, jelzi és megfogalmazza a felmerülő szakterületi igényeket;
n) végzi és összehangolja a befogadottak, és az emberkereskedelem áldozatainak ellátásával kapcsolatos igazgatási feladatokat;
o) koordinálja a területi szervek komplex mélységi ellenőrző rendszer keretében végzett tevékenységét.

1.2.5. A Főigazgatói Titkárság

1.2.5.1. A Titkárság a főigazgató irányítása alatt álló – a főigazgató napi tevékenységét közvetlenül segítő – önálló szervezeti egység. A Titkárságot osztályvezető besorolású titkárságvezető vezeti.

1.2.5.2. A Főigazgatói Titkárság
a) ellátja a főigazgató személye körüli teendőket, így különösen intézi a főigazgató személyes levelezését, koordinálja a főigazgató programjaihoz szükséges beszédek, előadások anyagának előkészítését, szervezi a főigazgató belföldi programjait, és közreműködik azok lebonyolításában;
b) ellátja a főigazgatóhoz érkező iratok ügyviteli feladatait, gondoskodik azok kiadmányozásra való előkészítéséről;
c) előkészíti és összehívja a vezetői értekezleteket, ellátja a szervezési feladatokat, elkészíti az értekezletek emlékeztetőit;
d) irányítja és szervezi a Hivatal sajtó- és tömegtájékoztatási, valamint a PR-tevékenységét, gondoskodik a Hivatal munkájára vonatkozó sajtóinformációk figyeléséről, gyűjtéséről, szemlézéséről, elemzéséről, archiválásáról;
e) végzi a „Fórum” és a „Sajtószoba” működésével kapcsolatos koordinációs, igazgatási feladatokat;
f) elkészíti és kiadja a Hivatal közleményeit a hírügynökségeknek, megszervezi a sajtótájékoztatókat, koordinálja a háttéranyagok elkészítését;
g) döntésre előkészíti a sajtókérelmeket, kapcsolatot tart a médiával, a sajtó munkatársaival, a sajtókérelmekről nyilvántartást vezet;
h)111 gondoskodik a Hivatal belső kommunikációs feladatainak ellátásáról;
i)112 ellátja a Hivatal honlapgondozási, tartalomfrissítési feladatait a központ és területi szervei által megadott adattartalommal;
j)113 intézi a főigazgató által meghatározott feladatokat, megszervezi és ellenőrzi azok végrehajtását;

1.2.6. Belső Ellenőrzési Osztály

1.2.6.1. A Belső Ellenőrzési Osztály a főigazgató közvetlen irányítása alatt álló, funkcionálisan független, főosztályvezető-helyettes besorolású vezető által vezetett önálló szervezeti egység.

1.2.6.2. A hatályos jogszabályok és belső rendelkezések szerint, éves ellenőrzési terv alapján ellátja a Hivatal költségvetési gazdálkodása törvényességének ellenőrzését, a befogadó állomások vonatkozásában elvégzi, illetve koordinálja mindazon ellenőrzési feladatokat, amelyet külön jogszabály az ellenőrzési szerv számára előír:
a)114 a főigazgató egyedi utasítása alapján cél- vagy témavizsgálatot végez a Hivatal gazdálkodásával összefüggő feladatok vonatkozásában a Hivatal központi és területi szerveinél, a befogadó állomáson és menekültügyi őrzött befogadó központban, valamint a hivatali költségvetési előirányzat terhére kiadásokat teljesítő intézményeknél és szerveknél;
b) utóellenőrzéseket végez, melynek keretében figyelemmel kíséri a végrehajtási fázisokat;
c) az ellenőrzési tevékenység adott évi főbb megállapításairól értékelő jelentéseket készít és terjeszt fel a főigazgató részére;
d)115 javaslatot tesz a gazdálkodással összefüggő jogszabályok, a közjogi szervezetszabályozó eszközök kiadására, módosítására, hatályon kívül helyezésére;
e)116 ellenőrzi a Hivatal és a befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ és menekültügyi őrzött befogadó központ költségvetési gazdálkodását, ennek keretében a költségvetés végrehajtását, a gazdálkodás jogszerűségét, a pénzügyi, informatikai, anyagi és technikai eszközökkel való gazdálkodás hatékonyságát;
f) ellenőrzi a működés személyi, tárgyi, technikai feltételeinek és a Hivatal feladatrendszerének összhangját a szakmai feladatok maradéktalan érvényesülése érdekében;
g) ellenőrzi a bel- és külföldi adományok, segélyek, pénzbeli és tárgyi felajánlások felhasználását;
h) ellátja a közbeszerzésekről szóló törvényben meghatározott ellenőrzési feladatokat.

1.2.7.117 Személyügyi Főosztály
1.2.7.1. A Személyügyi Főosztály a főigazgató irányítása alatt álló – személyzeti és munkaügyi szakmai kérdésekben döntést megalapozó, végrehajtást előkészítő, koordináló, végrehajtó, a humánpolitikai célkitűzések tervezését végző – főosztályvezető besorolású vezető által vezetett önálló szervezeti egység.
1.2.7.2. A Személyügyi Főosztály:
a) segíti a vezetőket a személyügyi igazgatással kapcsolatos feladataik ellátásában;
b) előkészíti a szervezetkorszerűsítésre, létszámgazdálkodásra vonatkozó javaslatokat, ellenőrzi a szervezeti és létszámintézkedések érvényesülését, javaslatot tesz a hatékonyságot gátló körülmények megszüntetésére;
c)118 közreműködik a foglalkoztatási jogviszonyokkal kapcsolatos belső szabályzatok kialakításában, kidolgozza a Kollektív Szerződés, a Közszolgálati Szabályzat, valamint a szakterületet érintő főigazgatói normatív döntések tervezeteit, részt vesz a feladatkörébe tartozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályzó eszközök módosítási javaslatainak véleményezésében;
d)119 ellátja a hivatali érdekegyeztetés működésével kapcsolatos előkészítő feladatokat;
e)120 előkészíti és végrehajtja a KH és a területi szervek, valamint a befogadó állomások vezetőinek hatáskörébe tartozó személyzeti, munkaügyi, szervezési, fegyelmi, kártérítési, lakásügyi, kegyeleti és szociális döntéseket;
f)121 ellátja a főigazgatói hatáskörbe tartozó elismerések adományozásával kapcsolatos előkészítő feladatokat, kezeli a Hivatal elismerési anyag készletét;
g)122 ellátja a személyi állomány foglalkozás-egészségügyi és pszichikai alkalmassági vizsgálatának előkészítését és koordinálását; vezeti a Hivatal központi személyügyi nyilvántartását, közszolgálati alapnyilvántartását, valamint a főigazgató engedélyezési hatáskörébe tartozó szabadság-nyilvántartást;
h)123 működteti az emberi erőforrás gazdálkodást támogató információs rendszer személyzeti munkát segítő programját (SZENYOR for Windows), adatfeldolgozást és adatszolgáltatást végez, kezeli a személyi állományba tartozók személyi nyilvántartási anyagát;
i)124 gondoskodik a személyi állományba tartozók szolgálati igazolvánnyal történő ellátásáról;
j)125 végzi a nemzetbiztonsági ellenőrzés kezdeményezésével kapcsolatos feladatokat;
k)126 a Vnytv. 3. §-a szerinti vagyonnyilatkozat-tételre kötelezettek vonatkozásában biztosítja a Hivatalra háruló, jogszabályban rögzített kezelési, nyilvántartási kötelezettségek teljesítését, figyelemmel kíséri a vagyonnyilatkozat- tételi kötelezettség esedékessé válását, intézkedik a Vnytv. 7. §-a szerinti őrzésért felelős felé a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésére;
l)127 figyelemmel kíséri a személyi állomány minősítésének esedékessé válását, az illetékes vezetőt erről tájékoztatja, közreműködik a személyi állomány minősítésének és munkateljesítménye értékelésének elkészítésében;
m)128 előzetes igényfelmérés alapján előkészíti a Hivatal időszakos képzési tervét;
n)129 tervezi és előkészíti a személyi állomány szakmai előmenetelét, képzését, továbbképzését, utánpótlását, koordinálja az oktatáshoz (képzéshez) kapcsolódó feladatokat;
o)130 figyelemmel kíséri és koordinálja a külön jogszabályban előírt oktatási és vizsgakötelezettség teljesítését;
p)131 együttműködik a KH és területi szervek, valamint a befogadó állomások érdekképviseleti szerveivel;
q)132 a Hivatal szakmai szervezeti egységeivel együttműködve előkészíti és koordinálja a hazai és nemzetközi felsőoktatási intézmények hallgatóinak szakmai gyakorlatát;
r)133 a szakterületet érintő kérdésekben kapcsolatot tart és együttműködik a Hivatal társszerveivel.

1.2.8. Dokumentációs Központ

1.2.8.1. A Dokumentációs Központ a főigazgató irányítása alatt álló, funkcionálisan független, önálló szervezeti egység, osztályvezető besorolású vezető vezeti.

1.2.8.2. A Dokumentációs Központ:
a)134 információt gyűjt és tárol az elismerést kérő, a menekült, oltalmazott, a menedékes, valamint a befogadott származási országáról, továbbá az elismerés vagy az elismerés visszavonása szempontjából jelentőséggel rendelkező harmadik országokról;
b) országinformációs jelentéseket készít;
c) az általa gyűjtött és nyilvántartásában kezelt adatállományból adatfeldolgozásokat végez, közreműködik a szakmai kiadványok, tájékoztatók készítésében;
d) működteti a Hivatal szakkönyvtárát, tervszerűen gyarapítja a könyvtár dokumentumállományát, gondoskodik a könyvtári szolgáltatásokhoz való hozzáférésről;
e) működteti a Hivatal származási országinformációs adatbázisát, hozzáférhetővé teszi a legfrissebb, releváns országinformációs jelentéseket, anyagokat;
f) ellátja a szakterületéhez kapcsolódó oktatási feladatokat, képzéseket tart a kiemelt származási országok vonatkozásában.

1.2.9. Vezető jogtanácsos

A vezető jogtanácsos az általános főigazgató-helyettes irányítása alatt különösen az alábbi feladatokat látja el:
a) szabályzatok elkészítésében, felülvizsgálatában való aktív részvétel;
b) jogszabályfigyelés, tájékoztatás;
c) vezetői döntésekhez jogi segítségnyújtás;
d) a Hivatal jogi képviseletének ellátása kiemelt ügyekben, külön megbízás alapján;
e) a Hivatal működése eredményességének a jog eszközeivel történő elősegítése;
f) közreműködés a törvényesség érvényre juttatásában;
g) segítségnyújtás a jogok érvényesítéséhez, valamint a kötelezettségek teljesítéséhez;
h) ügykörében tudomására jutott jogsértésekre a főigazgató, főigazgató-helyettesek figyelmének felhívása, és azok megszüntetése érdekében javaslattétel;
i) részvétel a gazdasági, munkaügyi és egyéb döntések, intézkedések jogi szempontból történő előkészítésében, a Hivatal polgári jogi szerződéseinek és egyéb okiratainak előkészítésében, a közbeszerzési eljárások előkészítésében, véleményezi és aláírás előtt jogi szempontból ellenjegyzi a szerződések tervezeteit;
j) közreműködés a Hivatal által kötött szerződésekből származó és egyéb igények érvényesítésében, valamint a Hivatal jogaira és kötelezettségeire kiható egyéb megállapodások előkészítésében;
k) döntésre előkészíti az iratkutatás engedélyezése iránti kérelmeket;
l) előkészíti és aktualizálja a titokvédelmi szabályzatot;
m) eljár kártérítési ügyekben.

1.2.10. Igazgatási és Ügyeleti Főosztály

Az Igazgatási és Ügyeleti Főosztály az általános főigazgató-helyettes irányítása alatt álló önálló szervezeti egység, amely a feladatait az Igazgatási Osztály, valamint az Ügyeleti Osztály útján látja el. Az Igazgatási és Ügyeleti Főosztályt főosztályvezető vezeti.

1.2.10.1. Igazgatási Osztály
a) biztosítja a főigazgatói döntések előkészítésének és végrehajtásának megszervezését, összehangolását és ellenőrzését;
b) összeállítja a Hivatal tevékenységét értékelő féléves, éves jelentéseket;
c)135 bírálóbizottsági tagként részt vesz egyes közbeszerzési eljárások lefolytatásában;
d) szervezi a belső rendelkezések deregulációját, és gondoskodik a hatályos belső rendelkezések címjegyzékének évenkénti kiadásáról;
e)136 előkészíti vagy véleményezi az állami és civil szervezetekkel kötendő együttműködési megállapodások tervezeteit;
f)137 ellátja a Hivatal központi szervezeti egységei – az Állampolgársági Igazgatóság feladatkörébe tartozó ügyek kivételével – központi postaelosztó, postázó, iktatási és ügykezelési feladatait;
g) ellátja a Hivatal központi szervezeti egységei titkos ügykezelési feladatait;
h) működteti a Hivatal központi irattárát;
i) végzi az iratkezelés ellenőrzésével, az iratkezelési szabályzat korszerűsítésével és az irattári terv évenkénti felülvizsgálatával kapcsolatos feladatokat;
j) végzi a Hivatali bélyegzők bevételezésével kapcsolatos feladatokat;
k) közreműködik a főigazgató rejtjel-tevékenységének végrehajtásában/ellátásában;
l) kivizsgálja a panaszbeadványokat;
m)138 működteti a Hivatal Panaszirodáját;
n)139 ellátja a közérdekű adatok megismerésére irányuló megkeresésekkel kapcsolatos feladatokat;
o)140
p) koordinálja a Hivatal közérdekű adatainak közzétételét, valamint gondoskodik a közérdekű adat megismerésére irányuló igények teljesítéséről;
q) gondoskodik az országgyűlési biztos kezdeményezéseiről, illetve vizsgálatának megállapításairól szóló tájékoztató elkészítéséről;
r)141 végzi a Belügyminisztérium, illetve más szervek által készített jogszabálytervezetek belső véleményeztetését, a belső egyeztetését követően összeállítja a Hivatal álláspontját összegző átirat tervezetét és azt aláírásra az általános főigazgató-helyettes útján a főigazgatónak felterjeszti;
s)142 koordinálja a külső szervek részére történő adatszolgáltatást;
t)143 koordinálja a Hivatal központi és területi szervei szakmai ellenőrzését;
u)144 ellátja a biometrikus azonosítót tartalmazó okmányokkal kapcsolatos ügyviteli feladatokat;
v)145 végzi a jogszabályokban meghatározott hatósági döntéseknek a www.magyarorszag.hu weboldalon történő közlését, valamint hirdetményi közlés céljából továbbítja azokat az illetékes önkormányzatok részére;
w)146

1.2.10.2.147 Ügyeleti Osztály
Az Ügyeleti Osztály a hivatali munkarendtől eltérően működik. Az Ügyeleti Osztály biztosítja a Hivatal hatáskörébe tartozó hatósági, igazgatási, menekültügyi sürgősségi feladatellátás folyamatosságát, továbbá az együttműködő szervek, valamint a Hivatal szervezeti egységei egymás közötti, illetve szervezeti egységen kívüli információs kapcsolatainak fenntartását. Végrehajtja a rendkívüli eseményekkel összefüggő szükséges és halaszthatatlan intézkedéseket, végzi az intézkedésre jogosult és köteles szervek, személyek értesítését, a vezetők tájékoztatását. Összefoglaló jelentést készít a Hivatal hatáskörébe tartozó eseményekről „BÁH Napi Tájékoztató Jelentés” címen, és azt a főigazgató által jóváhagyott rend szerint továbbítja.
Az Ügyeleti Osztály:
a) a hatályos visszafogadási egyezmények előírásainak megfelelően engedélyezi a harmadik országok állampolgárainak hatósági kísérettel történő átszállítását, szervezi és koordinálja a hatósági átszállítási feladatok végrehajtását;
b) koordinálja a Schengeni Információs Rendszerben elhelyezett magyar figyelmeztető jelzésekkel összefüggő kiegészítő információk cseréjét;
c) együttműködik az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (a továbbiakban: ORFK NEBEK) keretében működő SIRENE irodával;
d) kivételes esetben elbírálja a határátkelőhelyen benyújtott, három hónapot meg nem haladó tartózkodásra irányuló vízumkérelmet;
e) a Hivatal szervezeti egységei és a Hivatallal együttműködő szervek megkeresésére állást foglal a visszaküldési tilalom kérdésében;
f) végzi a külső szervek részére történő adatszolgáltatást;
g) közreműködik az időszaki és eseti statisztikai jelentések elkészítésében;
h) teljesíti a bíróságok, a rendvédelmi, a bűnügyi, illetve más szervek adatszolgáltatás iránti kérelmeit;
i) működteti a Hivatal call-centerét.

1.2.11. Nemzetközi Együttműködési Főosztály

A Nemzetközi Együttműködési Főosztály az általános főigazgató-helyettes irányítása alatt végzi munkáját. Elsődleges feladata az egyes szakterületek munkájával összefüggő európai uniós és nemzetközi relevanciájú feladatok előkészítése, végrehajtásuk koordinálása, folyamatos kapcsolattartás a tagállami partnerszervezetekkel és a migrációval foglalkozó nemzetközi szervezetekkel. A Nemzetközi Együttműködési Főosztályt főosztályvezető vezeti.

1.2.11.1. Dublini Koordinációs Osztály
a)148 felelős az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló 604/2013/EU parlamenti és tanácsi rendelet, valamint az egy harmadik ország állampolgára által a tagállamok egyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó szempontok és eljárási szabályok megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó szempontok és eljárási szabályok megállapításáról szóló 353/2003/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 1560/2003/EK rendelet módosításáról szóló 118/2014/EU bizottsági végrehajtási rendeletből eredő feladatok ellátásáért (a továbbiakban: Dublini Rendeletek).
b) a Dublini Rendeletek hatálya alá tartozó eljárásban a részes – külföldi – menekültügyi hatóságokkal való kapcsolattartásra kijelölt szerv, amely ellátja a Dublini Rendeletek végrehajtásában részes államok migrációs szerveitől beérkező és az ezek felé továbbítandó megkeresésekből adódó feladatokat;
c) a Dublini Egyezmény hatékony alkalmazása érdekében az ujjlenyomatok összehasonlítására irányuló „Eurodac” létrehozásáról szóló 2725/2000/EK rendelet végrehajtása során együttműködik a nemzeti egység feladatait ellátó Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet Daktiloszkópiai Szakértői Osztályával;
d) folyamatosan figyelemmel kíséri a dublini eljárásokkal kapcsolatban az Európai Unió Bizottságának kommunikációját.

1.2.11.2. Schengeni Együttműködési Osztály
a) az európai uniós jogszabályok, valamint a hatályos visszafogadási egyezmények előírásainak megfelelően engedélyezi a harmadik országok állampolgárainak hatósági kísérettel történő átszállítását, szervezi és koordinálja a hatósági átszállítási feladatok végrehajtását;
b) koordinálja a Schengeni Információs Rendszerben elhelyezett magyar figyelmeztető jelzésekkel összefüggő kiegészítő információk cseréjét;
c)149 megválaszolja a tagállamoktól érkező vízumkonzultációs megkereséseket, együttműködik azok központi hatóságaival a képviseleti konzultációs ügyekben, valamint részt vesz VIS-Mail üzenetek továbbításához, fogadásához kapcsolódó feladatok ellátásában;
d) a regionális igazgatóságok megkeresésére konzultációt kezdeményez más schengeni tagállamokkal az általuk elhelyezett figyelmeztető jelzésekkel összefüggésben;
e) együttműködik az ORFK NEBEK keretében működő SIRENE Irodával;
f)150 eleget tesz a schengeni vízum megsemmisítése és visszavonása tárgyában meghatározott tájékoztatási kötelezettségnek.

1.2.11.3.151 Nemzetközi Kapcsolatok Osztály
a) szervezi és koordinálja a Hivatal nemzetközi tevékenységét, közreműködik a Hivatal nemzetközi vonatkozású hazai rendezvényeinek lebonyolításában;
b) a szakmai igazgatóságok közreműködésével összefogja az EU kormányzati koordinációs rendszer keretében a Hivatalhoz érkező tárgyalási álláspontok véleményezését;
c)–e)152
f) összeállítja a Hivatal éves kiutazási és fogadási tervét;
g) kapcsolatot tart a migrációs, menekültügyi és állampolgársági kérdésekkel foglalkozó nemzetközi szervezetekkel, azok szakosított szerveivel és a nemzetközi civil szervezetekkel;
h) folyamatos nyilvántartást vezet a Hivatal vezetőinek és munkatársainak szakmai kiutazásairól;
i) kapcsolatot tart az európai uniós és a harmadik országbeli külföldi társszervekkel, valamint a Magyarországon akkreditált külképviseletekkel;
j) ellátja a Hivatal vezetőinek és munkatársainak nemzetközi fórumokon való részvételével, valamint a külföldi delegációk fogadásával kapcsolatos utaztatási és pénzügyi teendőket, koordinálja a részvételből adódó feladatokat;
k) közreműködik a Hivatal szervezésében megrendezésre kerülő nemzetközi munkamegbeszélések, tárgyalások előkészítésében és lebonyolításában;
l) koordinálja a Hivatal felső vezetésének nemzetközi levelezését;
m) elkészíti a Hivatal nemzetközi tevékenységéről szóló éves jelentést;
n) végzi a nemzetközi relevanciájú, de nemzetközi szerződésnek nem minősülő két, vagy többoldalú együttműködési megállapodások előkészítését;
o) előkészíti a Hivatal feladatkörébe tartozó nemzetközi szerződésnek nem minősülő megállapodások és az ezekhez kapcsolódó előterjesztések szakmai tervezeteit, gondoskodik felterjesztésükről;
p) gondoskodik a Hivatal vezetői és a szervezeti egységek részére idegen nyelvű fordítások készítéséről, készíttetéséről;
q)153

1.2.11.4.154 Projektkoordinációs és Nemzetközi Elemző Osztály
a) figyelemmel kíséri a migrációs és menekültügyi témájú hazai és uniós pályázati kiírásokat, a szakmai igazgatóságok javaslataira figyelemmel elkészíti a projektjavaslatokat;
b) felügyeli és koordinálja a nyertes hazai és nemzetközi pályázatok szakszerű és tervszerű végrehajtását;
c) képviseli a hivatalt az EU Szolidaritás és migrációs áramlások igazgatása program alapjaival, valamint a 2014–2020 időszakra vonatkozó Menekültügyi és Migrációs és Integrációs Alappal és Belső Biztonsági Alappal összefüggő hazai és külföldi szakmai megbeszéléseken és fórumokon;
d) ellát minden egyéb, a projektszervezet működtetéséhez szükséges szakmai koordinációs és előkészítési feladatot;
e) figyelemmel kíséri és elemzi a nemzetközi migrációs és menekültügyi folyamatok alakulását, összehasonlító elemzéseket és prognózisokat készít;
f) elkészíti az időszaki és eseti statisztikai jelentéseket;
g) koordinálja a Hivatal szervei adatszolgáltatási kötelezettségeivel összefüggő statisztikai tevékenységét, így különösen adatszolgáltatási tevékenységet végez egyes európai intézmények, nemzetközi szervezetek, hazai és európai partnerszervek képviselői részére;
h) részt vesz az Európai Unió szakosított szerveinek égisze alatt működő, elemzői fórumok tevékenységében, az e területet érintő delegációs programok lebonyolításában, valamint az Bevándorlási Összekötő Tisztviselői Menedzserek Hálózatának és más hasonló fókuszú fórumoknak a munkájában;
i) ellátja a szakdiplomata-jelöltek pályáztatásához, kiválasztásához és felkészítéséhez kapcsolódó szervezési feladatokat;
j) koordinálja a kihelyezett és a kihelyezés előtt álló szakdiplomaták berendelésével, kihelyezésével kapcsolatos adminisztratív ügyeket;
k) folyamatos kapcsolatot tart a Hivatal kihelyezett migrációs szakdiplomata munkatársaival;
l) ellátja a migrációs szakdiplomaták évközi és éves beszámoltatásának teljes körű koordinációját;
m) a migrációs szakdiplomaták tevékenységéhez kapcsolódó körben kapcsolatot tart a hazai nemzetbiztonsági és rendvédelmi szervekkel, részükre meghatározott körben adatszolgáltatást teljesít.

1.2.12. Gazdasági Főosztály

A Gazdasági Főosztály a gazdasági főigazgató-helyettes irányítása alatt álló önálló, költségvetési, gazdálkodási kérdésekben döntést megalapozó, végrehajtást előkészítő, koordináló, a számviteli teendők végrehajtását végző, középirányítói jogkört gyakorló szervezeti egység. A Gazdasági Főosztály tevékenységét a Pénzügyi és Gazdasági Osztályon, a Számviteli Osztályon és a Műszaki Osztályon keresztül látja el. A Gazdasági Főosztályt főosztályvezető vezeti.

1.2.12.1.155 Pénzügyi és Gazdasági Osztály
a) a Hivatal szervezeti egységeinek bevonásával tervezi és összeállítja a tárgyévi szükségleteket, ezek figyelembevételével elkészíti az éves költségvetési tervjavaslatokat;
b) elkészíti a jóváhagyott költségvetés felosztásaira vonatkozó javaslatokat, és folyamatosan nyilvántartja azok felhasználását;
c)156 gondoskodik a költségvetési keretek központi és területi szervekre, befogadó állomásra és menekültügyi őrzött befogadó központra való lebontásáról, a tervtárgyalások lebonyolításáról;
d) ellenőrzi a kiadási bizonylatok jogszerűségét és helyességét, gondoskodik a bevételekkel kapcsolatos kötelezettségek teljesítéséről;
e)157
f)158 a folyószámla analitikához kapcsolódóan végzi a bejövő számlák kezelését, a kimenő számlák elkészítését, vezeti a munkavállalók előlegével kapcsolatos adatok nyilvántartását;
g) vezeti az adójellegű nyilvántartásokat, és gondoskodik azok bevallásának elkészítéséről;
h) gondoskodik a dolgozók személyi jövedelemadó elszámolásával kapcsolatos dokumentumai előállításáról, annak a munkavállalók részére való továbbításáról;
i) gondoskodik a menekültek, oltalmazottak, menedékesek és befogadottak részére megállapított pénzbeli ellátások és támogatások folyósításáról;
j) tervezi és szervezi a költségvetési cím részére biztosított költségvetési előirányzatokkal történő gazdálkodást, kötelezettséget vállal, utalványozási és ellenjegyzési jogokat gyakorol;
k) előkészíti az előirányzati módosításokra vonatkozó javaslatot és vezeti az előirányzat-módosításokról szóló nyilvántartást;
l) koordinálja az EU bel- és igazságügyi pénzügyi alapjaihoz, valamint más nemzetközi és hazai pályázati forráshoz kapcsolódó kifizetéseket, vezeti a devizaszámlákhoz kapcsolódó analitikus nyilvántartást;
m) kezeli az Országos Takarék Pénztárnál (a továbbiakban: OTP) vezetett munkáltatói lakásépítési célú betétszámlát;
n) kapcsolatot tart az OTP Háttérműveleti Igazgatóságával;
o) vezeti a munkáltatói, lakásvásárlási, építési támogatásban részesült dolgozók tartozásait nyilvántartó egyéni kartonokat;
p) tájékoztatást ad a Szociális és Lakástámogatási Bizottságnak a lakásszámla alakulásáról, javaslatot tesz a felhasználható szabad keretről;
q) a hatályos jogszabályoknak megfelelően intézkedik az OTP felé a hivatal munkatársait megillető kedvezmények érvényesítéséről;
r) a Magyar Államkincstárral együttműködve gondoskodik a bérszámfejtéshez kapcsolódó feladatok ellátásáról;
s) teljesíti az adatszolgáltatási kötelezettségét.

1.2.12.2. Számviteli Osztály
a) a pénzügyi és számviteli előírásoknak megfelelően végzi a gazdasági folyamatok regisztrálását (könyvelését);
b) végzi a tárgyi eszközök és készletek analitikus nyilvántartását, a főkönyvi könyvelést, végrehajtja a szükséges egyeztetéseket, és adatokat szolgáltat a beszámolók, mérlegek elkészítéséhez;
c) gondoskodik a bizonylati rend és fegyelem betartásáról, a különféle analitikához kapcsolódó kódszámrendszerek kidolgozásáról és karbantartásáról, a számlarend naprakészen tartásáról;
d) elkészíti a havi, negyedéves jelentéseket, a félévi és éves költségvetési beszámolót;
e)159 vezeti a lakáskölcsönök, valamint a Hivatal számlájára beérkező a menekültek és oltalmazottak lakáscélú támogatásának (otthonteremtési támogatásának) törlesztésével kapcsolatos adatok nyilvántartását;
f)160 elkészíti a leltározási utasítást, ennek jóváhagyását követően szervezi az éves vagyon-megállapító leltározásokat;
g)161 üzemelteti a házipénztárt és a valutapénztárt, gondoskodik a szervezeti egységek rendszeres, illetve soron kívüli ellátásáról.

1.2.12.3. Műszaki Osztály
a) a költségvetési tervezés keretében javaslatot készít a Hivatal ingatlan és gépjárműállományának fejlesztésére;
b) a költségvetési keretszámok ismeretében elkészíti a tárgyévi ingatlan beruházási és felújítási munkára vonatkozó terveket;
c)162 ellenőrzést végez a befogadó állomás és menekültügyi őrzött befogadó központ műszaki beruházási és felújítási munkálatainál;
d) nyilvántartást vezet a hivatali gépjárművekről, végzi a gépjárművek üzemeltetésével, javításával, műszaki szemléjével kapcsolatos feladatokat, javaslatot tesz a gazdaságtalanul működő gépjárművek selejtezésére;
e) közreműködik a közbeszerzési pályázatok kiírásában, a szerződéskötésben, ellenőrzi az elkészült munkákat, gondoskodik a vásárolt eszközök nyilvántartásba vételéről;
f)163 kidolgozza a tűzvédelmi és munkavédelmi előírások alapján a Hivatal belső szabályzatait, gondoskodik ezek betartásáról, szakmai irányítást gyakorol a regionális igazgatóságok és a befogadó állomás és menekültügyi őrzött befogadó központ ezen tevékenysége felett;
g) figyelemmel kíséri a rendszeres karbantartásokat, üzemeltetési feladatok ellátását, ellenőrzi azok elvégzését, karbantartási, üzemeltetési szerződések megkötését kezdeményezi;
h) ellátja a Hivatalnál használt nyomtatványok, tájékoztató anyagok megrendelésével, tárolásával, kiadásával kapcsolatos feladatokat;
i) vezeti a Hivatal vagyonkezelésében lévő ingatlanok nyilvántartását és gondoskodik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felé az időszakos adatszolgáltatások teljesítéséről;
j) üzemelteti a Hivatal és területi szerveinek irodaszer, nyomtatvány és egyéb eszközeinek központi raktárát.

1.2.13. Informatikai Főosztály

Az Informatikai Főosztály a gazdasági főigazgató-helyettes irányítása alatt álló önálló – informatikai szakmai kérdésekben döntést megalapozó, végrehajtást előkészítő, koordináló, az informatikai rendszerek tervezését, üzemeltetését, karbantartását végző – szervezeti egység. Az Informatikai Főosztály tevékenységét az Informatikai-fejlesztési Osztályon és az Informatikai-üzemeltetési Osztályon keresztül végzi. Az Informatikai Főosztályt főosztályvezető vezeti.

1.2.13.1. Informatikai-fejlesztési Osztály
a) biztosítja az iktatási, pénzügyi, számviteli számítástechnikai programok egységességét, nyilvántartását, dokumentáltságát és jogtisztaságát, gondoskodik a Hivatal központi és területi szervei által használt számítógépes programok fejlesztéséről, kidolgozza a szakterületek által megfogalmazott szakmai célok figyelembe vétele mellett a számítógépes programfejlesztési igényeket, követelményeket;
b) elkészíti a Hivatal központi és területi szerveinél az ügyviteli folyamatok elemzését, és javaslatot tesz a szervezési intézkedésekre;
c) a rendelkezésre álló pénzügyi források lehetőségein belül kidolgozza a számítógépes programfejlesztések pályázati felhívását és a részletes szakmai követelményrendszereket;
d)164 kidolgozza és folyamatosan aktualizálja a KH-n és a regionális igazgatóságokon, valamint a befogadó állomáson és menekültügyi őrzött befogadó központban érvényesítendő informatikai biztonsági követelményeket;
e)165 kidolgozza a KH és a regionális igazgatóságok, valamint a befogadó állomás és menekültügyi őrzött befogadó központ adat- és titokvédelmi, ügyviteli szabályzatainak informatikai biztonsági előírásait;
f) előkészíti – az érintett szervezeti egységek javaslatainak figyelembevételével – a Hivatal közép- és hosszú távú informatikai stratégiai tervét, figyelemmel kíséri az elfogadott terv végrehajtását, és gondoskodik folyamatos aktualizálásáról;
g) az informatikai kérdéseket érintően közreműködik a közbeszerzési pályázatok kiírásában és azok elbírálásában.

1.2.13.2. Informatikai-üzemeltetési Osztály
a) Működteti a Hivatal országos hálózatát és levelezőrendszerét, a vírusvédelmi rendszert, karbantartja, frissíti az ehhez szükséges programokat;
b) felügyeli a Hivatal hatáskörébe tartozó feladatokat támogató informatikai rendszert, nyilvántartja az ehhez szükséges programokat;
c) szervezi a Hivatalnál alkalmazott számítástechnikai, híradás-technikai eszközök üzemeltetését, gondoskodik a számítástechnikai és egyéb technikai, híradás-technikai eszközök megrendeléséről, beszerzéséről, szervizeléséről;
d) biztosítja a Hivatal szakterületei nyilvántartási, adatkezelési, adatfeldolgozási feladatainak informatikai hátterét;
e) gondoskodik az informatikai biztonságot érintő jogszabályok, műszaki normatívák, szabványok, irányelvek és ajánlások egységes alkalmazásáról, az ágazati szintű rendelkezések, utasítások és a Hivatal helyi szabályozásai összhangjának megteremtéséről;
f) felelős a számítástechnikai adatkezelésben az adatvédelemre, adatbiztonságra vonatkozó jogszabályi követelmények betartásáért;
g) gondoskodik a DubliNet rendszer működtetéséről;
h) szakmai irányítást gyakorol a Hivatal informatikai biztonsági tevékenysége felett;
i) felhasználó támogatói tevékenységet lát el;
j)166 szakmailag irányítja és felügyeli a regionális igazgatóságok és befogadó állomás és menekültügyi őrzött befogadó központ informatikai feladatokat ellátó ügyintézőit;
k) ellátja a Hivatal honlapján szolgáltatott adatok karbantartását;
l) ellátja a Hivatal különböző szakrendszereinek üzemeltetési feladatait
m) gondoskodik a „Közérdekű adatok” honlapon történő megjelenítéséről.

2. A területi szervezeti egységek feladat- és hatásköre

2.1.167 A regionális igazgatóság feladat- és hatáskörei
A regionális igazgatóság a főigazgató irányítása alatt álló területi szerv. Vezetője az igazgató, akit akadályoztatása esetén az igazgatóhelyettes helyettesít. A regionális igazgatóság szakmai feladatait az engedélyügyi, az engedélyügyi és regisztrációs, az idegenrendészeti, a menekültügyi osztályok, továbbá a kirendeltségek, és a közösségi szállás útján, az Idegenrendészeti Igazgatóság, a Menekültügyi Igazgatóság, az Állampolgársági Igazgatóság és az Egyszerűsített Honosítási Igazgatóság szakmai felügyelete mellett látja el.

2.1.1. A regionális igazgatóság feladat- és hatáskörében:
a) ellátja a jogszabályok és a belső rendelkezések alapján hatáskörébe utalt feladatokat, továbbá a főigazgató, az általános főigazgató-helyettes és a gazdasági főigazgató-helyettes által meghatározott egyéb feladatokat;
b)168 ellátja az ügyfelek fogadásával kapcsolatos feladatokat, a szakmai tevékenység, illetve az ügyfélforgalom zavartalan ellátása érdekében kirendeltséget működtet;
c) a főigazgató és a gazdasági főigazgató-helyettes által meghatározott rend szerint gazdálkodik a számára biztosított ellátmánnyal, előkészíti az egyes gazdálkodással összefüggő feladatok végrehajtása során keletkező pénzügyi kötelezettségek iratait, és azokat megküldi a KH-nak;
d) végzi az ügyvitellel, iratkezeléssel, titkos iratkezeléssel összefüggő feladatokat;
e) ellátja az informatikai és adatvédelmi feladatokat;
f) gondoskodik a használatába, kezelésébe adott vagyontárgyak megőrzéséről, szabályszerű kezeléséről;
g) adatszolgáltatást teljesít, szakmai anyagokat készít elő a KH szervezeti egységei részére.
h) ellátja a jogszabályok alapján hatáskörébe utalt, a harmadik országbeli állampolgárok beutazásával és tartózkodásával összefüggő hatósági feladatokat;
i) ellátja a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyekkel kapcsolatos jogszabályban meghatározott feladatokat;
j)169 ellátja a menekültügyi jogszabályokból a Hivatalra háruló hatósági feladatokat, közreműködik az illetékességi területén lakó menekült, oltalmazott számára támogató szolgáltatást nyújtó családsegítő szolgálat, közreműködő civil szervezet ellenőrzésében;
k) ellátja a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal hatáskörébe utalt úti okmányokkal, a menekültkénti vagy oltalmazottkénti, valamint a menedékeskénti elismerését kérő személy humanitárius tartózkodási engedélye kiadásával összefüggő, valamint a menedékesek személyazonosságát, magyarországi tartózkodásának jogszerűségét igazoló okmányokkal összefüggő feladatokat;
l)170 átveszi az Ápt. hatálya alá tartozó kérelmeket és – az Ápt. 4. § (3) bekezdésében és az 5. §-ban szabályozott kérelmek kivételével – továbbítja azokat a Hivatal Állampolgársági Igazgatóságára. Az Ápt. 4. § (3) bekezdésében és 5. §-ában szabályozott honosítási és a visszahonosítási eljárások tekintetében ellátja az ezen ügyekhez kapcsolódó egyéb feladatokat;
m)171

2.1.2. A közösségi szállás
a) az ott elhelyezett személyek részére a vonatkozó jogszabályban meghatározottak szerint biztosítja:
aa) az egészségügyi alap- és sürgősségi ellátáshoz történő hozzáférést,
ab) a vallási előírásokra is figyelemmel a napi háromszori étkezést,
ac) a személyi felszerelést;
b) teljesíti a jogszabályban meghatározott tájékoztatási kötelezettségét, különös tekintettel a közösségi szállás házirendjére;
c) nyilvántartja és figyelemmel kíséri a szálláshely szerint illetékes regionális igazgatóságnál bejelentett 24 órát meghaladó, legfeljebb 120 órás átmeneti távollétet;
d) intézkedik a közösségi szállás házirendjének betartatására.

3. A befogadó állomás feladat- és hatáskörei

3.1.172 A befogadó állomás a főigazgató irányítása alatt álló, a költségvetési előirányzatok feletti jogosultság szerint teljes jogkörrel rendelkező, önállóan gazdálkodó szervezeti egység. Az igazgató főosztályvezető beosztású kormánytisztviselő, akit akadályoztatása esetén osztályvezető besorolású igazgató-helyettes, gazdasági és pénzügyi feladatok tekintetében a gazdasági osztály vezetője helyettesít. A befogadó állomás telephelyeinek vezetését ügyintéző besorolású közalkalmazott látja el. A befogadó állomás szakmai feladatait a Menekültügyi Igazgatóság szakmai felügyelete mellett látja el.

3.2. A befogadó állomás feladat- és hatáskörében:
a)173 az elismerésüket kérők, a menekültek, oltalmazottak, menedékesek és befogadottak számára a vonatkozó jogszabályban meghatározottak szerint szállást és ellátást nyújt;
b) teljesíti a jogszabályokban meghatározott tájékoztatási kötelezettségét, valamint az ellátottakat érintően a jogszabály és a Hivatal által előírt adatszolgáltatási kötelezettségeit;
c) az állomáson elhelyezett személyek jogosultságainak biztosítása, valamint a jogszabályokban meghatározott ellátásra és támogatásra való jogosultság megállapítása céljából vezeti a jogszabályban előírt nyilvántartást;
d) a Hivatal által meghatározottak szerint biztosítja a hatósági eljárás lefolytatásához szükséges rendezett körülményeket;
e) együttműködik a menekültellátásban résztvevő, illetve szerepet vállaló települési önkormányzatokkal, társadalmi szervezetekkel és egyházakkal, továbbá – törvényben meghatározott feladatok ellátása érdekében – a rendvédelmi szervekkel és a nemzetbiztonsági szolgálatokkal.
f)174 gondoskodik az elhelyezettek egészségügyi hatóság által előírt egészségügyi szűrésének, valamint egészségügyi alapellátásának megszervezéséről;
g) szervezi a szabadidő hatékony eltöltését;
h) közös használatú, így különösen a vallásgyakorlás célját szolgáló helyiséget biztosít;
i)175 végrehajtja a menekültek, oltalmazottak integrációját elősegítő programokból és intézkedésekből a befogadó állomásra háruló feladatokat;
j) elősegíti az önkéntes hazatérést, illetve a harmadik országba távozást;
k)176 Tájékoztatást nyújt az elhelyezettek napi problémáinak megoldásához, életvezetési tanácsadást végez, valamint a szükséges mértékben elősegíti a kiskorú köznevelésben történő részvételét.

4.177 A menekültügyi őrzött befogadó központ feladat- és hatáskörei:
4.1.178 A menekültügyi őrzött befogadó központ a főigazgató irányítása alatt álló, a költségvetési előirányzatok feletti jogosultság szerint teljes jogkörrel rendelkező, önállóan gazdálkodó szervezeti egység. Az igazgató főosztályvezető beosztású kormánytisztviselő, akit akadályoztatása esetén osztályvezető besorolású igazgató-helyettes, gazdasági és pénzügyi feladatok tekintetében a gazdasági osztály vezetője helyettesít. A menekültügyi őrzött befogadó központ telephelyeinek vezetését ügyintéző besorolású kormánytisztviselő látja el. A menekültügyi őrzött befogadó központ szakmai feladatait a Menekültügyi Igazgatóság szakmai felügyelete mellett látja el.
4.2. A menekültügyi őrzött befogadó központ feladat- és hatáskörében:
a) a menekültügyi őrzött befogadó központ a menekültügyi őrizet végrehajtásával biztosítja a menekültügyi eljárás során az elismerését kérő külföldi rendelkezésre állását.
b) Az őrizetbe vett elismerését kérő számára a vonatkozó jogszabályban meghatározottak szerint szállást és ellátást nyújt;
c) teljesíti a jogszabályokban meghatározott tájékoztatási kötelezettségét, valamint az ellátottakat érintően a jogszabály és a Hivatal által előírt adatszolgáltatási kötelezettségeit;
d) a menekültügyi őrzött befogadó központ telephelyein elhelyezett személyek jogosultságainak biztosítása, a menekültügyi őrizet végrehajtásának biztosítása, valamint a jogszabályokban meghatározott ellátásra és támogatásra való jogosultság megállapítása céljából vezeti a jogszabályban előírt nyilvántartást;
e)179 gondoskodik az elhelyezettek egészségügyi hatóság által előírt egészségügyi szűrésének, valamint a háziorvosi ellátásnak a megszervezéséről
f)180 napi 24 órában szociális munkások foglalkoztatásával segítséget és tájékoztatást nyújt az elhelyezettek napi problémáinak megoldásához, életvezetési tanácsadást végez, valamint szükséges mértékben elősegíti a kiskorú köznevelésben történő részvételét, ellátja a gyermekvédelem terén rá háruló feladatokat;
g) szervezi a szabadidő hatékony eltöltését;
h) közös használatú, így különösen a vallásgyakorlás célját szolgáló helyiséget biztosít;
i) biztosítja az őrizetbe vett elismerését kérő számára a kapcsolattartás lehetőségét;
j) együttműködik a menekültügyi őrzött befogadó központban elhelyezettek ellátásában közreműködő hazai és nemzetközi állami, önkormányzati és civil szervekkel, szervezetekkel, egyházakkal, továbbá – a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása érdekében – a rendvédelmi szervekkel és a nemzetbiztonsági szolgálatokkal;
k) elősegíti az önkéntes hazatérést, illetve a harmadik országba távozást.

3. függelék a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatához


A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
szabálytalanságok kezelésével kapcsolatos eljárásrendje

1. A szabálytalanság meghatározása
A költségvetési szerv működésének valamennyi folyamatát jogi normák, belső utasítások, eljárásrendek (a továbbiakban együtt: előírások) szabályozzák, határozzák meg.
Az előírásoktól való eltérést tekintjük szabálytalanságnak.
A szabálytalanság előidézhető
a) szándékosan, amikor az azt előidéző személy célja a tudatos megtévesztés, megvesztegetés, csalás, illetve egyéb, a büntető- és szabálysértési jogszabályok hatálya alá tartozó cselekmény. Szándékosnak tekinthető továbbá a munkavégzés során tanúsított bármely olyan magatartás, amelynek célja a szabálytalanság előidézésével egy súlyosabb mulasztás, jogszabálysértés elkerülése.
b) nem szándékosan, amely figyelmetlenségből, hanyagságból, ismeretek hiányából eredhet.

2. A szabálytalanság észlelése
A szabálytalanságok észlelése a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés rendszerében történhet a munkavállaló és munkáltató részéről egyaránt.

2.1. A Hivatal alkalmazottja, munkatársa által észlelt szabálytalanság esetén
a) amennyiben a szabálytalanságot a szervezeti egység valamely munkatársa észleli, köteles erről haladéktalanul értesíteni a szervezeti egység vezetőjét.
b) Ha a szervezeti egység vezetője az adott ügyben érintett, a munkatársnak a vezető felettesét, annak érintettsége esetén a felügyeleti szervet kell értesítenie. (Írásos értesítést a külön szabályzatokban lefektetett esetekben szükséges tenni.)
c) Ha az a) pontban megfogalmazottaknak megfelelően értesített személy megalapozottnak találja a szabálytalanságot, úgy erről haladéktalanul értesíti a főigazgatót.
d) A főigazgatónak kötelessége gondoskodni a megfelelő intézkedések meghozataláról, illetve indokolt esetben a szükséges eljárások megindításáról.

2.2.181 A Hivatal vezetője által észlelt szabálytalanság esetén
A Hivatal vezetőinek [SZMSZ 6. § a)-i) pont] észlelése alapján a feladat-, hatáskör és felelősségi rendnek megfelelően kell intézkedést hozni a szabálytalanság megszüntetésére.

2.3.182 A Hivatal belső ellenőrzése által észlelt szabálytalanság esetén
Amennyiben a belső ellenőr ellenőrzési tevékenysége során szabálytalanságot tapasztal, a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló Korm. rendelet rendelkezéseinek megfelelően jár el. A Hivatalnak, illetve érintett szervezeti egységének intézkedési tervet kell kidolgoznia a belső ellenőrzés megállapításai alapján, az intézkedési tervet végre kell hajtania.

2.4. Külső ellenőrző szerv által észlelt szabálytalanság esetén
A külső ellenőrző szerv szabálytalanságra vonatkozó megállapításait az ellenőrzési jelentés tartalmazza. A büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja esetén az ellenőrző szerv a működését szabályozó törvény, rendelet alapján jár el (pl. BM, ÁSZ, az EU ellenőrzést gyakorló szervei stb.). A szabálytalanságra vonatkozó megállapítások alapján a Hivatalnak, illetve az érintett szervezeti egységének intézkedési tervet kell kidolgozni és az abban foglaltakat végre kell hajtani.

3.183 A szabálytalanság észlelését követő intézkedések
A főigazgató felelős a szükséges intézkedések végrehajtásáért.
A szükséges intézkedések meghozatala többek között magában foglalja (pl. büntető- vagy szabálysértési ügyekben) az arra illetékes szervek mielőbbi értesítését annak érdekében, hogy a szabálytalanság megalapozottsága esetén az illetékes szerv a megfelelő eljárásokat megindítsa.
Más esetekben (pl. fegyelmi ügyekben) a főigazgató vizsgálatot rendelhet el a tényállás tisztázására. A vizsgálatban való részvételre munkatársakat, indokolt esetben külső szakértőt is felkérhet. A vizsgálat eredménye lehet további vizsgálat elrendelése is. Erre többnyire akkor kerül sor, ha a szabálytalanság megállapítását követően a felelősség eldöntéséhez és/vagy a hasonló esetek megelőzése érdekében szükséges intézkedések meghatározásához nem elég a rendelkezésre álló információ.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 4. § (1) bekezdése szerint bűncselekmény az a szándékosan vagy – ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 6. § (1) bekezdése kimondja, hogy a bíróságnak, az ügyésznek és a nyomozó hatóságnak kötelessége a törvényben foglalt feltételek megléte esetén büntetőeljárást megindítani. A Be. 171. § (2) bekezdése előírja, hogy a hatóság tagja, hivatalos személy köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni. A feljelentést rendszerint az ügyészségnél vagy a nyomozó hatóságnál kell megtenni.
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) 1. § (1) bekezdése szerint szabálysértés az a törvény által büntetni rendelt tevékenység vagy mulasztás, amely veszélyes a társadalomra. A Szabs. tv. 82. § (1) bekezdése kimondja, hogy szabálysértési eljárás feljelentés, vagy a szabálysértési hatóság vagy a bíróság hivatali hatáskörében szerzett tudomása, illetve a helyszíni bírság kiszabására jogosult szerv vagy személy általi észlelés alapján indul meg.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:519. §-a alapján, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható.
A kártérítési eljárás megindítására a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései (elsősorban a XXIII. Fejezet, a munkaviszonyból és a munkaviszony jellegű jogviszonyból származó perek) az irányadók. Kártérítési felelősség tekintetében irányadók továbbá a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), a Kttv., a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.), valamint Hszt. megfelelő rendelkezései.
Fegyelmi eljárás, illetve felelősség tekintetében az Mt., a Kttv., a Kjt., valamint a Hszt. megfelelő rendelkezései az irányadók.

4. Intézkedések, eljárások nyomon követése
A főigazgató a szabálytalansággal kapcsolatos eljárással (intézkedéssel) összefüggő feladata során:
a) nyomon követi az elrendelt vizsgálatokat, a meghozott döntések, illetve a megindított eljárások helyzetét;
b) figyelemmel kíséri az általa és a vizsgálatok során készített javaslatok végrehajtását;
c) a feltárt szabálytalanság típusa alapján a további szabálytalanságlehetőségeket beazonosítja (a hasonló projektek, témák, kockázatok meghatározása), információt szolgáltat a belső ellenőrzés számára, elősegítve annak folyamatban lévő ellenőrzéseit, az ellenőrzési környezetre és a vezetési folyamatokat érintő eseményekre való nagyobb rálátást.

5. A szabálytalanságok, intézkedések nyilvántartása
A főigazgató feladata a szabálytalansággal kapcsolatos eljárás (intézkedés) nyilvántartása során:
a) a szabálytalanságokkal kapcsolatban keletkezett iratanyagok nyilvántartásának naprakész és pontos vezetéséről gondoskodik;
b) egy elkülönített, a szabálytalanságokkal kapcsolatos nyilvántartásban iktatni kell a kapcsolódó írásos dokumentumokat;
c) nyilvántartja a megtett intézkedéseket, az azokhoz kapcsolódó határidőket;
d)184 a pályázati úton felhasználásra kerülő források, költségvetési előirányzatok tekintetében figyelembe veszi a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai, az EQual Közösségi Kezdeményezés program és a Kohéziós Alap projektek támogatásainak fogadásához kapcsolódó pénzügyi lebonyolítási, számviteli és ellenőrzési rendszerek kialakításáról szóló 360/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet VII. Szabálytalanságok kezelése című fejezetében meghatározottakat.

6. Jelentési kötelezettség
A belső ellenőrzés által végzett ellenőrzések ellenőrzési jelentései alapján az ellenőrzöttnek intézkedési tervet kell készítenie.
A főigazgatónak az éves ellenőrzési jelentésben kell számot adnia a belső ellenőrzés által tett megállapítások és javaslatok hasznosításáról, az intézkedési tervek megvalósításáról, az ellenőrzési megállapítások és ajánlások hasznosulásának tapasztalatairól, az ellenőrzési tevékenység fejlesztésére vonatkozó javaslatokról.

4. függelék a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatához185


Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény
4. § a) pontja
alapján a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szervezeti egységeinél vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörök jegyzéke

1. Főigazgató
1.1. Általános főigazgató-helyettes
1.1.1.186 Vezető jogtanácsos
1.1.2.187 Okmányszakértő
1.1.3.188 Okmányellenőr
1.2. Gazdasági főigazgató-helyettes

2. Titkárság
2.1. Titkárságvezető

3. Személyügyi Főosztály
3.1. Főosztályvezető
3.2. Főosztályvezető-helyettes

4. Igazgatási és Ügyeleti Főosztály
4.1. Főosztályvezető
4.2. Igazgatási Osztály
4.2.1. Osztályvezető
4.2.2–4.2.4.189
4.2.5.190 Jogi ügyintéző
4.2.6.191 Rejtjelfelügyeleti és ügyviteli ügykezelő
4.3. Ügyeleti Osztály
4.3.1. Osztályvezető
4.3.2. Ügyeletes
4.3.3.192 Ügyfélszolgálati ügyintéző

5.193 Nemzetközi Együttműködési Főosztály
5.1. Főosztályvezető
5.2. Főosztályvezető-helyettes
5.3. Dublini Koordinációs Osztály
5.3.1. Osztályvezető
5.3.2. EU koordinációs ügyintéző
5.4. Schengeni Együttműködési Osztály
5.4.1. Osztályvezető
5.4.2. Nemzetközi ügyintéző
5.5. Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya
5.5.1. Osztályvezető
5.5.2. Nemzetközi ügyintéző
5.6. Projektkoordinációs és Nemzetközi Elemző Osztály
5.6.1. Osztályvezető
5.6.2. EU koordinációs/nemzetközi ügyintéző

6.194 Állampolgársági Igazgatóság
6.1. Igazgató
6.2. Honosítási és Állampolgárság Megállapítási Osztály
6.2.1. Főosztályvezető-helyettes
6.2.2. Állampolgársági ügyintéző
6.3. Egyszerűsített Honosítási Osztály
6.3.1. Főosztályvezető-helyettes
6.3.2. Állampolgársági ügyintéző
6.4. Anyakönyvi Felügyeleti Osztály
6.4.1. Osztályvezető
6.4.2. Anyakönyvi ügyintéző

7.195

8. Idegenrendészeti Igazgatóság
8.1. Igazgató
8.2. Vízum és Tartózkodási Osztály
8.2.1. Főosztályvezető-helyettes
8.2.2. Idegenrendészeti ügyintéző
8.2.3. Vízum ügyintéző
8.3. Kényszerintézkedési és Kiutaztatási Osztály
8.3.1. Osztályvezető
8.3.2. Idegenrendészeti ügyintéző

9. Menekültügyi Igazgatóság
9.1. Igazgató
9.2. Menedékjogi Osztály
9.2.1. Osztályvezető
9.2.2. Menekültügyi ügyintéző
9.3. Ellátási és Integrációs Osztály
9.3.1. Főosztályvezető-helyettes
9.3.2. Menekültellátási és integrációs ügyintéző

10. Gazdasági Főosztály
10.1. Főosztályvezető
10.2. Pénzügyi és Gazdasági Osztály
10.2.1. Főosztályvezető-helyettes
10.2.2. Pénzügyi, gazdasági, költségvetési és számviteli feladatkörben alkalmazott valamennyi I. és II. besorolási osztályba tartozó kormánytisztviselő
10.3. Számviteli Osztály
10.3.1. Osztályvezető
10.3.2. Pénzügyi, gazdasági, költségvetési és számviteli feladatkörben alkalmazott valamennyi I. és II. besorolási osztályba tartozó kormánytisztviselő
10.4. Műszaki Osztály
10.4.1. Osztályvezető
10.4.2. Műszaki ügyintéző

11. Informatikai Főosztály
11.1. Főosztályvezető
11.2. Informatikai Fejlesztési Osztály
11.2.1. Osztályvezető
11.2.2. Igazgatási rendszerszervező
11.2.3. Hálózatfejlesztő
11.3. Informatikai Üzemeltetési Osztály
11.3.1. Osztályvezető

12. Belső Ellenőrzési Osztály
12.1. Osztályvezető
12.2. Belső ellenőr

13. Dokumentációs Központ
13.1. Osztályvezető

14. Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóság
14.1. Igazgató
14.2. Igazgató-helyettes
14.3. Igazgatási Osztály
14.3.1. Osztályvezető
14.3.2. Migrációs ügyintéző
14.4. Menekültügyi Osztály
14.4.1. Osztályvezető
14.4.2. Menekültügyi ügyintéző
14.5. Idegenrendészeti Hatósági Osztály
14.5.1. Osztályvezető
14.5.2. Idegenrendészeti ügyintéző
14.6. Idegenrendészeti Ellenőrzési Osztály
14.6.1. Osztályvezető
14.6.2. Idegenrendészeti ügyintéző
14.7. Tikárság
14.8. I. számú Kirendeltség
14.8.1. Kirendeltségvezető
14.8.2. Engedélyügyi ügyintéző
14.8.3. Kijelölt igazgatási ügyintéző
14.8.4. Kijelölt ügyfélszolgálati ügyintéző
14.9. II. számú Kirendeltség
14.9.1. Kirendeltségvezető
14.9.2. Engedélyügyi ügyintéző
14.9.3. Kijelölt igazgatási ügyintéző
14.9.4. Kijelölt ügyfélszolgálati ügyintéző
14.10. III. számú Kirendeltség
14.10.1. Kirendeltségvezető
14.10.2. Engedélyügyi ügyintéző
14.10.3. Kijelölt igazgatási ügyintéző
14.10.4. Kijelölt ügyfélszolgálati ügyintéző
14.11. IV. számú Kirendeltség
14.11.1. Kirendeltségvezető
14.11.2. Engedélyügyi ügyintéző
14.11.3. Kijelölt igazgatási ügyintéző
14.11.4. Kijelölt ügyfélszolgálati ügyintéző
14.12. V. számú Kirendeltség
14.12.1. Kirendeltségvezető
14.12.2. Engedélyügyi ügyintéző
14.12.3. Kijelölt igazgatási ügyintéző
14.12.4. Kijelölt ügyfélszolgálati ügyintéző

15. Észak-alföldi Regionális Igazgatóság
15.1. Igazgató
15.2. Igazgatóhelyettes
15.3. Menekültügyi Osztály
15.3.1. Osztályvezető
15.3.2. Menekültügyi ügyintéző
15.4. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
15.4.1. Osztályvezető
15.4.2. Engedélyügyi ügyintéző
15.5. Idegenrendészeti Osztály
15.5.1. Osztályvezető
15.5.2. Idegenrendészeti ügyintéző
15.6. Nyíregyházi Kirendeltség
15.6.1. Kirendeltségvezető
15.6.2. Idegenrendészeti ügyintéző
15.7. Szolnoki Kirendeltség
15.7.1. Kirendeltségvezető
15.7.2. Idegenrendészeti ügyintéző

16. Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság
16.1. Igazgató
16.2. Igazgatóhelyettes
16.3. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
16.3.1. Osztályvezető
16.3.2. Engedélyügyi ügyintéző
16.4. Idegenrendészeti Osztály
16.4.1. Osztályvezető
16.4.2. Idegenrendészeti ügyintéző
16.5. Egri Kirendeltség
16.5.1. Kirendeltségvezető
16.5.2. Idegenrendészeti ügyintéző
16.5.3. Ügyfélszolgálati ügyintéző
16.6.196 Balassagyarmati Kirendeltség, Közösségi Szállás és Menekültügyi Osztály
16.6.1. Kirendeltségvezető
16.6.2. Menekültügyi ügyintéző
16.6.3. Ügyfélszolgálati ügyintéző

17. Dél-alföldi Regionális Igazgatóság
17.1. Igazgató
17.2. Igazgatóhelyettes
17.3. Menekültügyi Osztály
17.3.1. Osztályvezető
17.3.2. Menekültügyi ügyintéző
17.4. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
17.4.1. Osztályvezető
17.4.2. Engedélyügyi ügyintéző
17.5. Idegenrendészeti Osztály
17.5.1. Osztályvezető
17.5.2. Idegenrendészeti ügyintéző
17.5.3. Ügyeletes
17.6. Békéscsabai Kirendeltség
17.6.1. Kirendeltségvezető
17.6.2. Idegenrendészeti ügyintéző
17.7. Kecskeméti Kirendeltség
17.7.1. Kirendeltségvezető
17.7.2. Idegenrendészeti ügyintéző

18. Dél-dunántúli Regionális Igazgatóság
18.1. Igazgató
18.2. Igazgatóhelyettes
18.3. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
18.3.1. Osztályvezető
18.3.2. Engedélyügyi ügyintéző
18.4. Idegenrendészeti Osztály
18.4.1. Osztályvezető
18.4.2. Idegenrendészeti ügyintéző
18.5. Kaposvári Kirendeltség
18.5.1. Kirendeltségvezető
18.5.2. Idegenrendészeti ügyintéző
18.6. Szekszárdi Kirendeltség
18.6.1. Kirendeltségvezető
18.6.2. Idegenrendészeti ügyintéző

19. Közép-dunántúli Regionális Igazgatóság
19.1. Igazgató
19.2. Igazgatóhelyettes
19.3. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
19.3.1. Osztályvezető
19.3.2. Engedélyügyi ügyintéző
19.4. Idegenrendészeti Osztály
19.4.1. Osztályvezető
19.4.2. Idegenrendészeti ügyintéző
19.5. Veszprémi Kirendeltség
19.5.1. Kirendeltségvezető
19.5.2. Idegenrendészeti ügyintéző
19.6.197 Tatabányai Kirendeltség és Menekültügyi Osztály
19.6.1. Kirendeltségvezető
19.6.2. Idegenrendészeti ügyintéző
19.6.3. Menekültügyi ügyintéző

20. Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság
20.1. Igazgató
20.2. Igazgatóhelyettes
20.3. Menekültügyi Osztály
20.3.1. Osztályvezető
20.3.2. Menekültügyi ügyintéző
20.4. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
20.4.1. Osztályvezető
20.4.2. Engedélyügyi ügyintéző
20.5. Idegenrendészeti Osztály
20.5.1. Osztályvezető
20.5.2. Idegenrendészeti ügyintéző
20.5.3. Ügyeletes
20.6. Szombathelyi Kirendeltség
20.6.1. Kirendeltségvezető
20.6.2. Idegenrendészeti ügyintéző
20.7. Zalaegerszegi Kirendeltség
20.7.1. Kirendeltségvezető
20.7.2. Idegenrendészeti ügyintéző

21.198 Befogadó Állomás Bicske
21.1. Igazgató
21.2. Igazgató-helyettes
21.3. Gazdasági osztályvezető
21.4. Telephelyvezető
21.5. Gazdasági előadó
21.6. Kijelölt pénzügyi főelőadó
21.7. Kijelölt raktáros
21.8. Pénztáros

22.199 Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ Békéscsaba
22.1. Igazgató
22.2. Igazgató-helyettes
22.3. Gazdasági osztályvezető
22.4. Telephelyvezető
22.5. Élelmezésvezető
22.6. Gazdasági előadó
22.7. Kijelölt pénzügyi főelőadó
22.8. Kijelölt raktáros
22.9. Pénztáros

23.200

5. függelék a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatához201


A közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló 2011. évi CXCIX. törvény 127. § (1) bekezdése alapján a hivatali egységeknél adományozható
szakmai főtanácsadói, illetve szakmai tanácsadói címek száma202

A hivatali egységek felsőfokú iskolai végzettségű rendszeresített kormánytisztviselői létszáma 20%-ának adományozható együttesen – a Hivatal költségvetési lehetőségei figyelembevételével – szakmai főtanácsadói, illetve szakmai tanácsadói cím, amely létszámból:
– 40% szakmai főtanácsadói címet;
– 60% szakmai tanácsadói címet
kaphat.

6. függelék a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatához203

1

Az utasítást a 39/2016. (XII. 29.) BM utasítás 2. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2017. január 1. napjával.

2

A 3. § (3) bekezdését a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 1. §-a iktatta be.

3

A melléklet 1. § (1) bekezdése a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A Melléklet 3. § j) pontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

5

A Melléklet 3. § k) pontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

6

A Melléklet 3. § q) pontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

7

A Melléklet 3. § r) pontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

8

A Melléklet 3. § s) pontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

9

A melléklet 3. § t) pontja a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

10

A melléklet 4. § a) pontja a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

11

A melléklet 4. § h) pontja a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 4. §-a szerint módosított szöveg.

12

A melléklet 4. § k) pontját a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 5. §-a iktatta be.

13

A Melléklet 5. § (1) bekezdése a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

14

A Melléklet 5. § (4) bekezdése a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

15

A melléklet 5. § (7) bekezdését a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 13. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

16

A Melléklet 5. § (8) bekezdése az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 16. § a) pontja szerint módosított szöveg.

17

A Melléklet 5. § (9) bekezdését az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 17. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

18

A Melléklet II. Fejezet címe az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 16. § b) pontja szerint módosított szöveg.

19

A Melléklet 6. § h) pontja a 15/2015. (VI. 25.) BM–TNM együttes utasítás 1. pontjával megállapított szöveg.

20

A Melléklet 6. § j) pontját a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 3. §-a iktatta be, szövege a 15/2015. (VI. 25.) BM–TNM együttes utasítás 2. pontjával megállapított szöveg.

21

A Melléklet 6. § k) pontját a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 3. §-a iktatta be.

22

A melléklet 7. §-a a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 6. §-ával megállapított szöveg.

23

A melléklet 8. §-a a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 7. §-ával megállapított szöveg.

24

A melléklet 8. § b) pontját a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 5. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

25

A melléklet 9. §-át a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 13. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

26

A Melléklet 10. § a) pontja a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

27

A Melléklet 10. § c) pontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 16. § c) pontja szerint módosított szöveg.

28

A Melléklet 10. § d) pontja a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A Melléklet 10. § e) pontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

30

A melléklet 10. § f) pontja a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 8. §-ával megállapított szöveg.

31

A Melléklet 10. § g) pontja a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 14. §-ával megállapított szöveg.

32

A Melléklet 10. § h) pontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 4. § (2) bekezdésével megállapított, az 5/2013. (III. 14.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 1. pontja, a 15/2015. (VI. 25.) BM–TNM együttes utasítás 8. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

34

A Melléklet 10. § p) pontját az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 4. § (4) bekezdése iktatta be.

35

A Melléklet 10. § q) pontját a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 7. §-a iktatta be.

36

A Melléklet 12. § (2) bekezdése a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 6. §-ával megállapított szöveg.

37

A Melléklet 14. § e) pontja a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 14. §-a szerint módosított szöveg.

38

A melléklet 15. §-át a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 5. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

39

A Melléklet 17. § (2) bekezdés m) pontját a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 8. §-a iktatta be.

40

A melléklet 17. § (3) bekezdése a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 9. §-ával megállapított szöveg.

41

A Melléklet 17. § (6) bekezdését a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 2. § (3) bekezdése iktatta be.

42

A Melléklet 18. § (1) bekezdése az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 7. §-ával megállapított szöveg.

43

A Melléklet 19. § (2) bekezdés c) pontja a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

44

A Melléklet 19. § (2) bekezdés d) pontját a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 7. § (2) bekezdése iktatta be.

45

A Melléklet 1.5. alcíme a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 8. §-ával megállapított szöveg.

46

A Melléklet 21. §-a a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 9. §-ával megállapított szöveg.

47

A Melléklet 22. §-a a 15/2015. (VI. 25.) BM–TNM együttes utasítás 3. pontjával megállapított szöveg.

48

A Melléklet 23. § (2) bekezdése az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

49

A Melléklet 23. § (3) bekezdését az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 8. § (2) bekezdése iktatta be.

50

A Melléklet 23. § (3a) bekezdését a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 11. § (1) bekezdése iktatta be.

52

A Melléklet 24. § b) pontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 9. §-ával megállapított szöveg.

53

A Melléklet 25. §-át megelőző alcím a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

54

A Melléklet 25. §-a a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

55

A Melléklet 27. § b) pontja a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 14. §-a szerint módosított szöveg.

56

A 29. § (1) bekezdése az 5/2013. (III. 14.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 2. pontja szerint módosított szöveg.

57

A Melléklet 30. §-a az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 16. § d) pontja szerint módosított szöveg.

58

A Melléklet III. Fejezet címe az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 16. § b) pontja szerint módosított szöveg.

59

A melléklet 31. §-a a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 4. §-a szerint módosított szöveg.

60

A Melléklet 34. § (1) bekezdése a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 12. §-ával megállapított szöveg.

61

A Melléklet 34. § (2) bekezdése a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 14. §-a szerint módosított szöveg.

62

A melléklet 39. § a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

63

A melléklet 41. § a) pontja a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

64

A Melléklet 41. § b) pontja a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 14. §-a szerint módosított szöveg.

65

A Melléklet 42. § nyitó szövegrésze a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 14. §-a, a 15/2015. (VI. 25.) BM–TNM együttes utasítás 8. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

66

[Az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 16. § e) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a „jogszabály vagy állami irányítás egyéb jogi eszköze” szövegrész helyébe a „jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz” szöveg lép, nem vezethető át.]

67

A Melléklet 44. §-a a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

68

A melléklet 46. §-a a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 11. §-ával megállapított szöveg.

69

A Melléklet 47. §-a a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 13. §-ával megállapított szöveg.

70

A melléklet 54. § a) pont af) alpontját a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 5. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

71

A Melléklet 54. § a) pont ah) alpontja a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 14. §-ával megállapított szöveg.

72

A Melléklet 54. § b) pont bc) alpontja a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

73

A Melléklet 54. § b) pont bd) alpontja a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

74

A Melléklet 54. § b) pont be) alpontját a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 14. § (2) bekezdése iktatta be.

75

A Melléklet 57. §-a az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 13. §-ával megállapított szöveg.

76

A Melléklet IV. Fejezet címe az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 16. § b) pontja szerint módosított szöveg.

77

A Melléklet 61. § (1) bekezdése a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 14. §-a szerint módosított szöveg.

78

A Melléklet 62. §-a a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

79

[Az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 16. § e) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a „jogszabály vagy állami irányítás egyéb jogi eszköze” szövegrész helyébe a „jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz” szöveg lép, nem vezethető át.]

80

A Melléklet 63. § (2) bekezdése a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. §-ával megállapított szöveg.

81

A Melléklet 64. §-a a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 16. §-ával megállapított szöveg.

82

A Melléklet 65. §-a a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 17. §-ával megállapított szöveg.

83

A Melléklet 68. § (2) bekezdése a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 18. §-ával megállapított szöveg.

84

A Melléklet 69. § (4) bekezdése az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 16. § f) pontja szerint módosított szöveg.

85

A Melléklet 69. § (5) bekezdése a 20/2016. (VIII. 25.) BM–TNM együttes utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

86

A Melléklet 72. § (1) bekezdése a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 14. §-a szerint módosított szöveg.

87

A Melléklet 1/A. függeléke a 20/2016. (VIII. 25.) BM–TNM együttes utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

88

A Melléklet 1/B. függelék 4.3. alpontja a 15/2015. (VI. 25.) BM–TNM együttes utasítás 8. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

89

A Melléklet 1/B. függelék „A Befogadó Állomás és a Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ” alcíme a 20/2016. (VIII. 25.) BM–TNM együttes utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

90

A Melléklet 2. függelék 1.1. pont h) alpontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

91

A melléklet 2. függelék 1.2.1. pontja a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

92

A melléklet 2. függelék 1.2.2. pontját a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

93

A Melléklet 2. függelék 1.2.3.1 pont a) alpontja a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 19. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

94

A 2. függelék 1.2.3.1. pont c) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 16. § g) pontja szerint módosított szöveg.

95

A 2. függelék 1.2.3.1. pont d) alpontja a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

96

A 2. függelék 1.2.3.1. pont h) alpontját a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 5. § (2) bekezdése iktatta be.

97

A Melléklet 2. függelék 1.2.3.2. pont a) alpontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

98

A Melléklet 2. függelék 1.2.3.2. pont b) alpontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

99

A 2. függelék 1.2.3.2. pont c) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

100

A Melléklet 2. függelék 1.2.3.2. pont e) alpontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes rendelet 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

101

A Melléklet 2. függelék 1.2.3.2. pont h) alpontját az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes rendelet 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

102

A 2. függelék 1.2.4.1. pont a) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

103

A 2. függelék 1.2.4.1. pont b) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

104

A 2. függelék 1.2.4.1. pont d) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

105

A 2. függelék 1.2.4.1. pont g) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

106

A 2. függelék 1.2.4.1. pont j) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

107

A 2. függelék 1.2.4.1. pont k) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

108

A 2. függelék 1.2.4.1. pont o) alpontját az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdése iktatta be.

109

A 2. függelék 1.2.4.2. pont f) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 16. § h) pontja szerint módosított szöveg.

110

A 2. függelék 1.2.4.2. pont i) alpontját az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 17. § (2) bekezdés c) pont ca) alpontja hatályon kívül helyezte.

111

A 2. függelék 1.2.5.2. pont h) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

112

A Melléklet 2. függelék 1.2.5.2. pont i) alpontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes rendelet 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

113

A Melléklet 2. függelék 1.2.5.2. pont j) alpontját a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes rendelet 9. § (3) bekezdése iktatta be.

114

A Melléklet 2. függelék 1.2.6.2. pont a) alpontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

115

A 2. függelék 1.2.6.2. pont d) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 16. § i) pontja szerint módosított szöveg.

117

A 2. függelék 1.2.7. pontja a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 6. §-ával megállapított szöveg.

118

A 2. függelék 1.2.7.2. pont c) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

119

A 2. függelék 1.2.7.2. pont d) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

120

A 2. függelék 1.2.7.2. pont e) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. [A 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 12. § (3) bekezdésével elrendelt módosítás, amely szerint a „befogadó állomás” szövegrész helyébe a „befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ” szöveg lép, nem vezethető át.]

121

A 2. függelék 1.2.7.2. pont f) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

122

A 2. függelék 1.2.7.2. pont g) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

123

A 2. függelék 1.2.7.2. pont h) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

124

A 2. függelék 1.2.7.2. pont i) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. [Az e módosító utasítás 16. § j) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a „az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény (a továbbiakban: Vnytv.)” szövegrész helyébe a „Vnytv.” szöveg lép, nem vezethető át.]

125

A 2. függelék 1.2.7.2. pont j) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

126

A 2. függelék 1.2.7.2. pont k) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

127

A 2. függelék 1.2.7.2. pont l) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

128

A 2. függelék 1.2.7.2. pont m) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

129

A 2. függelék 1.2.7.2. pont n) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

130

A 2. függelék 1.2.7.2. pont o) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

131

A 2. függelék 1.2.7.2. pont p) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. [A 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 12. § (3) bekezdésével elrendelt módosítás, amely szerint a „befogadó állomás” szövegrész helyébe a „befogadó állomás és a menekültügyi őrzött befogadó központ” szöveg lép, nem vezethető át.]

132

A 2. függelék 1.2.7.2. pont q) alpontját az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdése iktatta be.

133

A 2. függelék 1.2.7.2. pont r) alpontját az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdése iktatta be.

134

A melléklet 2. függelék 1.2.8.2. pont a) alpontja a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 12. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

135

A melléklet 2. függelék 1.2.10.1. pont c) alpontja a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 12. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

136

A 2. függelék 1.2.10.1. pont e) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

137

A melléklet 2. függelék 1.2.10.1. pont f) alpontja a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

138

A melléklet 2. függelék 1.2.10.1. pont m) alpontja a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

139

A melléklet 2. függelék 1.2.10.1. pont n) alpontja a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

140

A melléklet 2. függelék 1.2.10.1. pont o) alpontját a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

141

A 2. függelék 1.2.10.1. pont r) alpontját a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 7. § (2) bekezdése iktatta be.

142

A 2. függelék 1.2.10.1. pont s) alpontját a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 7. § (2) bekezdése iktatta be.

143

A 2. függelék 1.2.10.1. pont t) alpontját a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 7. § (2) bekezdése iktatta be.

144

A 2. függelék 1.2.10.1. pont u) alpontját az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdése iktatta be.

145

A 2. függelék 1.2.10.1. pont v) alpontját az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdése iktatta be.

147

A melléklet 2. függelék 1.2.10.2. pontja a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

148

A melléklet 2. függelék 1.2.11.1. pont a) alpontja a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 12. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

149

A 2. függelék 1.2.11.2. pont c) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

150

A 2. függelék 1.2.11.2. pont f) alpontja a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 9. §-ával megállapított szöveg.

151

A Melléklet 2. függelék 1.2.11.3. pont nyitó szövegrésze a 15/2015. (VI. 25.) BM–TNM együttes utasítás 8. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

152

A melléklet 2. függelék 1.2.11.3. pont c)–e) alpontját a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

153

A Melléklet 2. függelék 1.2.11.3. pont q) alpontját az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (3) bekezdése.

154

A melléklet 2. függelék 1.2.11.4. pontját a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (3) bekezdése iktatta be.

155

A 2. függelék 1.2.12.1. pontja a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

156

A Melléklet 2. függelék 1.2.12.1. pont c) alpontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

157

A 2. függelék 1.2.12.1. pont e) alpontját az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 17. § (2) bekezdés c) pont cb) alpontja hatályon kívül helyezte.

158

A 2. függelék 1.2.12.1. pont f) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

159

A 2. függelék 1.2.12.2. pont e) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

160

A 2. függelék 1.2.12.2. pont f) alpontját a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 11. §-a iktatta be.

161

A 2. függelék 1.2.12.2. pont g) alpontját az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdése iktatta be.

162

A Melléklet 2. függelék 1.2.12.3. pont c) alpontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

163

A Melléklet 2. függelék 1.2.12.3. pont f) alpontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

164

A Melléklet 2. függelék 1.2.13.1. pont d) alpontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

165

A Melléklet 2. függelék 1.2.13.1. pont e) alpontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

166

A Melléklet 2. függelék 1.2.13.2. pont j) alpontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

167

A 2. függelék 2.1. pontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

168

A 2. függelék 2.1.1. pont b) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

169

A Melléklet 2. függelék 2.1.1. pont j) alpontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes rendelet 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

170

A 2. függelék 2.1.1. pont l) alpontját a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás 13. § (2) bekezdése iktatta be, szövege az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. [A 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 12. § (3) bekezdésével elrendelt módosítás, amely szerint a „honosítási és visszahonosítási eljárások tekintetében ellátja az ezen ügyekhez kapcsolódó egyéb feladatokat;” szövegrész helyébe a „honosítási és a visszahonosítási kérelmeket továbbítja a Hivatal Egyszerűsített Honosítási Igazgatóságára;” szöveg lép, nem vezethető át.]

172

A Melléklet 2. függelék 3. pont 3.1. pontja a 15/2015. (VI. 25.) BM–TNM együttes utasítás 4. pontjával megállapított szöveg.

173

A melléklet 2. függelék 3.2. pont a) alpontja a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 12. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

174

A melléklet 2. függelék 3.2. pont f) alpontja a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 12. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

175

A 2. függelék 3.2. pont i) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

176

A melléklet 2. függelék 3.2. pont k) alpontját a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 12. § (3) bekezdése iktatta be.

177

A Melléklet 2. függelék 4. pontját a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 19. § (3) bekezdése iktatta be.

178

A Melléklet 2. függelék 4. pont 4.1. pontja a 15/2015. (VI. 25.) BM–TNM együttes utasítás 5. pontjával megállapított szöveg.

179

A melléklet 2. függelék 4.2. pont e) alpontja a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 12. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

180

A melléklet 2. függelék 4.2. pont f) alpontja a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 12. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

181

A 3. függelék 2.2. pontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

182

A 3. függelék 2.3. pontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

184

A 3. függelék 5. pont d) alpontja az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

185

A Melléklet 4. függeléke az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 15. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

186

A melléklet 4. függelék 1.1. pont 1.1.1. alpontját a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (4) bekezdése iktatta be.

187

A melléklet 4. függelék 1.1. pont 1.1.2. alpontját a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (4) bekezdése iktatta be.

188

A melléklet 4. függelék 1.1. pont 1.1.3. alpontját a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (4) bekezdése iktatta be.

189

A melléklet 4. függelék 4.2. pont 4.2.2–4.2.4. alpontját a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

190

A melléklet 4. függelék 4.2.5. pontját a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 12. § (4) bekezdése iktatta be.

191

A melléklet 4. függelék 4.2. pont 4.2.6. alpontját a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (4) bekezdése iktatta be.

192

A melléklet 4. függelék 4.3. pont 4.2.3. alpontját a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (4) bekezdése iktatta be.

193

A melléklet 4. függelék 5. pontja a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

194

A melléklet 4. függelék 6. pontja a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

195

A melléklet 4. függelék 7. pontját a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

196

A melléklet 4. függelék 16.6. pontja a 9/2015. (V. 29.) BM–TNM együttes utasítás 3. § (4) bekezdésével megállapított, a 15/2015. (VI. 25.) BM–TNM együttes utasítás 8. pont f) alpontja szerint módosított szöveg.

197

A Melléklet 4. függelék 19. pont 19.6. alpontja a 8/2014. (III. 21.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

198

A Melléklet 4. függelék 21. pontja a 15/2015. (VI. 25.) BM–TNM együttes utasítás 6. pontjával megállapított szöveg.

199

A Melléklet 4. függelék 22. pontja a 15/2015. (VI. 25.) BM–TNM együttes utasítás 7. pontjával megállapított szöveg.

200

A Melléklet 4. függelék 23. pontját a 22/2013. (VIII. 5.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 21. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

201

A melléklet 5. függeléke a 19/2014. (X. 31.) BM–TNM együttes utasítás 12. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

202

A 5. függelék címe az 50/2012. (XI. 30.) BM–KIM–TNM együttes utasítás 16. § k) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére