• Tartalom

92/2010. (X. 22.) HM utasítás

92/2010. (X. 22.) HM utasítás

a Honvédelmi Minisztérium felsőszintű vezetői és munkaértekezleteinek rendjéről1

2016.12.24.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdés f) pontja alapján az alábbi utasítást adom ki:

1. Általános rendelkezések

1. §2 (1)3 Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra (a továbbiakban: KNBSZ), a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumra (a továbbiakban: HKK), valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire terjed ki.

(2) Felkérem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát az utasítás végrehajtásában történő közreműködésre.

2. A miniszter éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezlete

2. § (1) A miniszter éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezlete (a továbbiakban: értékelő és feladatszabó értekezlet) az MH irányításának, vezetésének legfelsőbb szintű fóruma.

(2) Az értékelő és feladatszabó értekezleten kerül sor a miniszter által a tárgyévet megelőző évben meghatározott, az MH egészét érintő kiemelt fontosságú feladatok végrehajtásának értékelésére, a tárgyévi tevékenység fő célkitűzéseinek, irányainak és feladatainak meghatározására.

(3)4 Az értékelő és feladatszabó értekezlet résztvevői:

a) a parlamenti államtitkár,

b) a közigazgatási államtitkár,

c)5 a Honvéd Vezérkar főnöke (a továbbiakban: HVKF),

d) a helyettes államtitkárok,

e)6 a HVKF helyettesei,

f) a kabinetfőnök,

g)7

h) a miniszteri főtanácsadók, tanácsadók,

i) a HM-szervek és a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek vezetői,

j) az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (a továbbiakban: MH ÖHP) parancsnoka, haderőnemi főnökei, törzsfőnöke és vezénylő zászlósa,

k)8 a KNBSZ főigazgatója,

l)9 a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (a továbbiakban: NKE HHK) dékánja,

m) az MH katonai szervezetek parancsnokai,

n)10 az MH Katonai Képviselő Hivatala vezetője,

o) a Magyarország Állandó NATO Képviselet, Védelempolitikai Részleg vezetője,

p) a NATO Szövetséges Műveleti Parancsnokság (ACO), Szövetséges Fegyveres Erők Európai Legfelső Parancsnoksága (SHAPE), Nemzeti Katonai Képviselet (Mons) vezetője,

q) az MH vezénylő zászlósa,

r)11 a HKK igazgatója,

s) a meghívottak.

(4) Az értékelő és feladatszabó értekezlet a miniszter vezetésével évente, az év első negyedévében kerül megtartásra.

(5)12 Az értékelő és feladatszabó értekezlet előkészítését a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály (a továbbiakban: HM TKF) a Honvéd Vezérkar (a továbbiakban: HVK) Vezérkari Titkársággal együttműködésben végzi.

3. A miniszteri értekezlet

3. § (1) A miniszteri értekezlet a HM legfőbb döntés-előkészítő szerve, amely a miniszter vezetésével áttekinti a HM operatív feladatainak ellátását.

(2) A miniszteri értekezlet javaslatot tesz

a) intézkedések megtételére,

b) intézkedések elfogadására,

c) egyeztetések megindítására,

d) közigazgatási egyeztetés során képviselendő tárcaálláspontra.

(3) A miniszter a miniszteri értekezlet résztvevőinek tájékoztatása, javaslata alapján döntéseket hoz, iránymutatásokat ad, valamint vizsgálja az intézkedések megvalósulását.

(4)13 A miniszteri értekezlet résztvevői:

a) a parlamenti államtitkár,

b) a közigazgatási államtitkár,

c)14 a HVKF,

d) a helyettes államtitkárok,

e) a kabinetfőnök,

f) a miniszteri főtanácsadók,

g) a miniszteri titkárságvezető,

h) a sajtófőnök,

i)15 a KNBSZ főigazgatója,

j) a Köztársasági Elnök Hivatalának főhadsegédje,

k)16 a HM Miniszterelnökségre vezényelt összekötő főtisztje,

l) a Miniszterelnökség képviselője,

m) a meghívottak.

(5) A miniszteri értekezlet heti rendszerességgel, általában hétfői napokon 9 órától kerül levezetésre.

(6)17 A miniszteri értekezleten a helyettes államtitkárok a közigazgatási államtitkár előzetes hozzájárulásával helyettesíthetőek, a miniszteri főtanácsadók személyesen vesznek részt.

4. § (1) A miniszteri értekezletre a miniszteri, valamint a felsőbb szintű döntések kezdeményezése céljából előterjesztéseket kell készíteni.

(2) Az előterjesztés (a továbbiakban: értekezletanyag) kidolgozásáért az ügykör szerint hatáskörrel rendelkező szerv, szervezet vezetője a felelős. Az értekezletanyaghoz vezetői összefoglalót kell készíteni. Az értekezletanyagot a kapcsolódó vezetői összefoglalóval együtt az adott területért felelős vezető terjeszti elő.

(3) A vezetői összefoglalót tömören és egyértelműen kell megfogalmazni, annak tartalmaznia kell a megalapozott állásfoglaláshoz szükséges valamennyi információt és döntési javaslatot, továbbá a Kormány politikájához való kapcsolódási pontokat. A vezetői összefoglaló terjedelme általában nem haladhatja meg a 3-4 gépelt oldalt.

(4) A döntésre vonatkozó javaslat a fő kérdésekre terjed ki, utal a végrehajtás módjára, megjelöli annak határidejét és felelősét, továbbá javaslatot tartalmaz a téma sajtónyilvánosságával kapcsolatosan.

(5) Az értekezletanyagot a miniszteri értekezletre történő benyújtása előtt a szakmai szervekkel, szervezetekkel véleményeztetni kell, majd a véleményezők egyetértését, illetve egyet nem értés esetén annak indokait a vezetői összefoglaló első lapján feltüntetve a miniszteri értekezletet megelőző héten megtartandó közigazgatási államtitkári szakmai vezetői értekezletre kell beterjeszteni.

(6) Az értekezletanyag a közigazgatási államtitkár szakmai vezetői értekezletének döntése alapján kerülhet a miniszteri értekezlet napirendjére.

(7)18 Értekezletanyag soron kívül kizárólag a közigazgatási államtitkár döntése alapján nyújtható be.

5. § (1) A miniszteri értekezlet előkészítéséért a kabinetfőnök a felelős.

(2) A kabinetfőnök a miniszteri értekezleten meghatározott feladatokról, iránymutatásokról, döntésekről emlékeztetőt készít, amelyet az értekezlet résztvevőinek megküld. A résztvevők az emlékeztetőt az alárendeltségükbe tartozó, a feladatok végrehajtására kötelezett szervek, szervezetek vezetőinek – a rájuk vonatkozó mértékben – kivonatosan megküldik.

4. A közigazgatási államtitkár szakmai vezetői értekezlete

6. § (1) A közigazgatási államtitkár szakmai vezetői értekezlete (a továbbiakban: közigazgatási vezetői értekezlet) a közigazgatási államtitkár vezetésével áttekinti a saját, valamint a helyettes államtitkárok feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok ellátását és tárgyalja a miniszteri értekezlet értekezletanyagát.

(2) A közigazgatási államtitkár a résztvevők tájékoztatása, javaslata alapján döntéseket hoz, iránymutatásokat ad.

(3) A közigazgatási vezetői értekezlet résztvevői:

a) a helyettes államtitkárok,

b)19 a HVKF helyettesei,

c) a kabinetfőnök, valamint

d)20 a HM Közigazgatási Államtitkári Titkárság (a továbbiakban: HM KÁT Titkárság) titkárságvezetője.

(4)21 A közigazgatási vezetői értekezlet heti rendszerességgel, csütörtöki napokon 14–15 óra között kerül levezetésre, amelynek előkészítéséért a HM KÁT Titkárság titkárságvezetője a felelős.

(5)22 A miniszteri értekezlet értekezletanyagát az azt megelőző héten megtartandó közigazgatási vezetői értekezlet tárgyalja. Az értekezletanyagot a kidolgozó szerv, szervezet az illetékes vezető jóváhagyásával a közigazgatási vezetői értekezlet időpontja előtt legalább 5 munkanappal a HM KÁT Titkárság titkárságvezetőjének megküldi, aki azt a közigazgatási vezetői értekezlet időpontja előtt legalább 3 munkanappal a résztvevők rendelkezésére bocsátja.

(6)23 A közigazgatási vezetői értekezleten meghatározott feladatokról, iránymutatásokról, döntésekről a HM KÁT Titkárság titkárságvezetője emlékeztetőt készít, amelyet a közigazgatási vezetői értekezlet résztvevőinek megküld.

5. 24 A közigazgatási államtitkár koordinációs értekezlete

7. § (1) A közigazgatási államtitkár koordinációs értekezlete (a továbbiakban: HM KÁT koordinációs értekezlet) a HM közigazgatás szervezett működését biztosító, operatív irányító, koordináló rendezvény, amelynek célja az aktuális feladatok végrehajtására vonatkozó követelmények meghatározása, az együttműködés megszervezése, a kiemelten fontos kérdések megbeszélése és a résztvevők időszerű feladatokról történő tájékoztatása.

(2) A HM KÁT koordinációs értekezlet vezetője a közigazgatási államtitkár.

(3) A HM KÁT koordinációs értekezlet résztvevői:

a) a kabinetfőnök,

b) a HM főosztályvezetői,

c) a sajtófőnök,

d) a HM államtitkári titkárságok titkárságvezetői,

e) a HM helyettes államtitkári titkárságok titkárságvezetői,

f) a Parlamenti Iroda irodavezetője,

g) a HVK VKT vezérkari titkárságvezető,

h) a HM Védelemgazdasági Hivatal főigazgatója,

i) a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka,

j) a HM Miniszterelnökségre vezényelt összekötő főtisztje és

k) az eseti meghívottak.

(4) A HM KÁT koordinációs értekezletének időpontjára a HM KÁT külön intézkedik.

(5) A HM KÁT koordinációs értekezlet előkészítését a HM TKF végzi.

(6) A HM KÁT koordinációs értekezleten elhangzottakról hangfelvétel készül, amelyet a HM TKF a rögzítéstől számított egy évig tárol. A HM KÁT koordinációs értekezleten meghatározott feladatokról, követelményekről, döntésekről a HM TKF emlékeztetőt készít, melyet megküld az értekezleten részt vevők részére.

6. 25 A Honvéd Vezérkar főnök vezetői értekezlete és a Honvéd Vezérkar főnök helyettesének koordinációs értekezlete

8. § (1)26 A HVKF vezetői értekezlete a HVKF vezetésével áttekinti az elmúlt negyedév végrehajtott és a következő negyedév tervezett feladatait, valamint egységes álláspontot alakít ki az MH alapvető folyamatairól.

(2)27 A HVKF a résztvevők jelentése, tájékoztatása, javaslata alapján döntéseket hoz, iránymutatásokat ad.

(3)28 A HVKF vezetői értekezlet résztvevői:

a)29 a HVKFH,

b)30 a HVKF koordinációs helyettese,

c)31 a HVK csoportfőnökei és a HVKF közvetlen alárendeltségébe tartozó katonai szervezetek vezetői,

d) az MH vezénylő zászlósa,

e)32 az eseti meghívottak, így különösen

ea) a HM tervezési és koordinációs főosztályvezető,

eb) Sajtófőnök,

ec) az MH ÖHP alárendelt katonai szervezetek parancsnokai,

ed) az NKE HHK dékánja, valamint

ee) az MH Katonanői Bizottság elnöke.

(4)33 A HVKF vezetői értekezlet negyedévente, az első hónap első hetének csütörtökén kerül levezetésre.

(5)34 A HVKF vezetői értekezlet előkészítéséért a HVK Vezérkari Titkárság titkárságvezetője a felelős.

8/A. §35 (1)36 A HVKFH koordinációs értekezlete a HVKFH vezetésével áttekinti a HVK elmúlt héten végrehajtott és a következő hétre tervezett feladatait, valamint egységes álláspontot alakít ki a közigazgatási államtitkár szakmai vezetői értekezletén felmerülő, a HVK-t érintő ügyekről.

(2) A HVKFH koordinációs értekezlet résztvevői:

a)37 a HVKF koordinációs helyettese,

b)38 a HVK csoportfőnökei,

c)39 a HM KÁT Titkárság titkárságvezetője,

d) a HM tervezési és koordinációs főosztályvezető,

e)40 a HVK Vezérkari Titkárság titkárságvezetője,

f) a sajtófőnök,

g)41 az MH Egészségügyi Központ parancsnoka és

h)42 az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka.

(3)43 A HVKFH koordinációs értekezlet minden héten szerdán kerül levezetésre.

(4)44 A HVKFH koordinációs értekezlet előkészítéséért a HVK Vezérkari Titkárság titkárságvezetője felelős.

7.45

9. §

8. Záró rendelkezések

10. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti

a) a Honvédelmi Minisztérium felsőszintű vezetői és munkaértekezleteinek rendjéről szóló 88/2006. (HK 17/I.) HM utasítás,

b) a Honvédelmi Minisztérium Kollégiumáról és működési rendjéről szóló 90/2006. (HK 17/I.) HM utasítás, valamint

c) a Honvédelmi Minisztérium felsőszintű vezetői és munkaértekezleteinek rendjéről szóló 52/2010. (HK 11.) HM KÁT intézkedés.

1

Az utasítást a 21/2019. (III. 20.) HM utasítás 18. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2019. március 21. napjával.

2

Az 1. § a 43/2012. (VII. 6.) HM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 1. § (1) bekezdése a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 1. §-ával megállapított, a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 15. §-a szerint módosított szöveg.

4

A 2. § (3) bekezdése az 50/2013. (VIII. 30.) HM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

5

A 2. § (3) bekezdés c) pontja a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 6. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

6

A 2. § (3) bekezdés e) pontja a 74/2016. (XII. 23.) HM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

7

A 2. § (3) bekezdés g) pontját a 74/2016. (XII. 23.) HM utasítás 5. §-a hatályon kívül helyezte.

8

A 2. § (3) bekezdés k) pontja a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 6. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

9

A 2. § (3) bekezdés l) pontja a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 6. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

10

A 2. § (3) bekezdés n) pontja a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 14. § c) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 2. § (3) bekezdés r) pontja a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 6. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

12

A 2. § (5) bekezdése a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 2. §-ával megállapított, a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 14. § d) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 3. § (4) bekezdése a 8/2012. (II. 2.) HM utasítás 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 3. § (4) bekezdés c) pontja a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 6. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

15

A 3. § (4) bekezdés i) pontja a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 6. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

16

A 3. § (4) bekezdés k) pontja a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 6. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

17

A 3. § (6) bekezdését a 8/2012. (II. 2.) HM utasítás 2. § (2) bekezdése iktatta be.

18

A 4. § (7) bekezdése a 8/2012. (II. 2.) HM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

19

A 6. § (3) bekezdés b) pontja a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 14. § e) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 6. § (3) bekezdés d) pontja a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 6. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

21

A 6. § (4) bekezdése a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 6. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

22

A 6. § (5) bekezdése a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 6. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

23

A 6. § (6) bekezdése a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 6. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

24

Az 5. alcím (7. §) a 74/2016. (XII. 23.) HM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

25

A 6. alcím címe az 50/2013. (VIII. 30.) HM utasítás 5. §-a szerint módosított szöveg.

26

A 8. § (1) bekezdése a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

27

A 8. § (2) bekezdése a a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 6. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

28

A 8. § (3) bekezdése az 50/2013. (VIII. 30.) HM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

29

A 8. § (3) bekezdés a) pontja a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 6. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

30

A 8. § (3) bekezdés a) pontja a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 14. § f) pontjával megállapított szöveg.

31

A 8. § (3) bekezdés c) pontja a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 6. § 12. és 15. pontja szerint módosított szöveg.

32

A 8. § (3) bekezdés e) pontja a 74/2016. 8XII. 23.) HM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

33

A 8. § (4) bekezdése a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 14. § h) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 8. § (5) bekezdése a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 14. § g) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 8/A. §-t az 50/2013. (VIII. 30.) HM utasítás 4. §-a iktatta be.

36

A 8/A. § (1) bekezdése a 74/2016. (XII. 23.) HM utasítás 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 8/A. § (2) bekezdés a) pontja a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 14. § f) pontjával megállapított szöveg.

38

A 8/A. § (2) bekezdés b) pontja a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 6. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

39

A 8/A. § (2) bekezdés c) pontja a 78/2014. (XI. 28.) HM utasítás 6. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

40

A 8/A. § (2) bekezdés e) pontja a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 14. § g) pontjával megállapított szöveg.

41

A 8/A. § (2) bekezdés g) pontja a 74/2016. (XII. 23.) HM utasítás 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

42

A 8/A. § (2) bekezdés h) pontját a 74/2016. (XII. 23.) HM utasítás 4. § (2) bekezdése iktatta be.

43

A 8/A. § (3) bekezdése a 74/2016. (XII. 23.) HM utasítás 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

44

A 8/A. § (4) bekezdése a 47/2016. (VIII. 31.) HM utasítás 14. § g) pontjával megállapított szöveg.

45

A 7. alcímet (9. §) a 43/2012. (VII. 6.) HM utasítás 4. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére