• Tartalom

93/2010. (III. 31.) Korm. rendelet

93/2010. (III. 31.) Korm. rendelet

a polgármester öregségi nyugdíja, valamint közszolgálati járadéka megállapításáról és folyósításáról szóló 209/2006. (X. 17.) Korm. rendelet módosításáról1

2010.04.01.

A Kormány a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény 19. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.

1. § (1) A polgármester öregségi nyugdíja, valamint közszolgálati járadéka megállapításáról és folyósításáról szóló 209/2006. (X. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (4)–(6) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek, ezzel egyidejűleg az 1. § a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A kérelemhez csatolni kell az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság által e célra rendszeresített, a kitöltéshez szükséges tájékoztatót tartalmazó nyomtatványt vagy elektronikus űrlapot (a továbbiakban: igénybejelentő pótlap) és annak a helyi önkormányzatnak a jegyzője, főjegyzője (a továbbiakban együtt: jegyző) által a polgármester öregségi nyugdíja és közszolgálati járadéka megállapításához kiállított igazolást, amelynél a polgármester tisztsége megszűnt.
(5) Az igénybejelentő pótlap tartalmazza az igénylő:
a) nevét és születési nevét,
b) Társadalombiztosítási Azonosítási Jelét,
c) polgármesteri megbízatása megszűnésének évét, hónapját és napját,
d) arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy
da) öregségi nyugdíj vagy közszolgálati járadék megállapítását kéri,
db) tisztségét a Pttv. mely rendelkezése szerint látta el foglalkoztatási jogviszonyban vagy társadalmi megbízatásban,
dc) tisztsége a Pttv. mely rendelkezése szerint szűnt meg,
dd) munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll vagy sem,
e) igénybejelentő pótlapja kiállításának helyét, évét, hónapját és napját,
f) aláírását és
g) az igényfelvevő nevét, aláírását.
(6) A polgármester öregségi nyugdíja és közszolgálati járadéka megállapításához kiállított igazolás tartalmazza:
a) a jegyző megnevezését és címét,
b) az ügyirat számát, az ügyintéző nevét és telefonszámát,
c) az (5) bekezdés a)–c) pontjaiban foglalt adatokat,
d) a jegyző arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a polgármester megbízatása megszűnésének időpontjában tisztségét foglalkoztatási jogviszonyban vagy társadalmi megbízatásban látta el,
e) a Pttv. 13/A. § és 13/B. § szerint a tisztségben folyamatosan eltöltött időt (év, hónap és nap)
ea) összesítve és a tisztség szerint külön bontásban,
eb) a kezdés és a befejezés éve, hónapja és napja megjelölésével,
ec) a foglakoztatási jogviszonyban és a társadalmi megbízatásban eltöltött időszak megjelölésével,
f) az igazolás kiállításának helyét, évét, hónapját és napját és
g) a jegyző aláírását, bélyegzőjét.
(7) A megállapított öregségi nyugdíjat, közszolgálati járadékot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (a továbbiakban: folyósító szerv) folyósítja.”

(2) Az R. 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

5. § (1) Ha a polgármester a munkavégzésre irányuló jogviszonya, rokkantsági (baleseti rokkantsági) nyugdíja megszűnését az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság által e célra rendszeresített nyomtatványon vagy elektronikus űrlapon bejelenti a folyósító szervnek, az dönt a megszüntetett közszolgálati járadék időközi emelésekkel növelt összegének újrafolyósításáról.
(2) A közszolgálati járadék újrafolyósítása iránti kérelem tartalmazza a korábban közszolgálati járadékban részesült személy
a) nevét és születési nevét,
b) születési helyét, idejét és anyja nevét,
c) lakcímét,
d) nyugdíjfolyósítási törzsszámát és Társadalombiztosítási Azonosítási Jelét,
e) munkavégzésre irányuló jogviszonya, rokkantsági (baleseti rokkantsági) nyugdíjjogosultsága megszűnésének évét, hónapját és napját,
f) aláírását és
g) a kérelem kiállításának helyét, évét, hónapját és napját.”

(3) Az R. 6. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A polgármester öregségi nyugdíjának, közszolgálati járadékának megfelelő összeget a központi költségvetés a Nyugdíjbiztosítási Alap részére megtéríti. A megtérítésére, elszámolására, folyósítására a kincstári számlavezetés és finanszírozás, a feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok felhasználása, valamint egyes államháztartási adatszolgáltatások rendjéről szóló jogszabálynak a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak finanszírozási és elszámolási rendjére vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.”

2. § Hatályát veszti az R. 6. § (2) bekezdése, a 7. § (7) bekezdése és az 1–4. mellékletei.

3. § Ez a rendelet 2010. április 1-jén lép hatályba és a hatálybalépését követő napon a hatályát veszti.

1

A rendelet a 3. § alapján hatályát vesztette 2010. április 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére